Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
András Anita
1 tétel
2014. augusztus 17.
Együtt ünnepeltek a tölgyesiek
Mindenkinek szólt a hazahívó szó, aki szegről-végről kötődik Tölgyeshez – augusztus 15-17. között a Tölgyesről elszármazottak találkozójára került sor. A hagyományos ünnepen számos újdonság fogadta a vendégeket, jövőre pedig azt szeretnék a szervezők, ha hívás nélkül is tudná mindenki: Nagyboldogasszony ünnepén itt, itthon a helye.
A Tölgyesről elszármazottak találkozójának programjában idén a hagyományos rendezvények mellett újdonságok is szép számban sorakoztak. A találkozás öröme mellett még számos élményben lehetett részük a kis község lakóinak és az elszármazottaknak.
Szavalóverseny – a félbehagyhatatlan hagyomány
Az ünnepség minden esztendőben szavalóversennyel kezdődik. Brassay Sándor ha nem is tud hazajönni, de ragaszkodik kezdeményezéséhez, a díjazásra szánt összeget is küldi. Idén azt kérte, a Magyar vagyok és Nyergestető című vers feltétlenül hangozzon el, ezeket szavalta ő szülőfalujában 1942-ben. Százezer forintot is küldött, a tizenkilenc szavaló legjobbjai ebből, illetve különdíjakból is részesülhettek. A zsűri által legsikeresebbnek ítélt versmondók közül korcsoportonként az elsők az ünnepi ebéden is felléptek. Ők Ambrus Gellért István, András Anita, Benő Szilveszter és Kristály Edina.
Ünneplés és emlékezés
Szombaton a Ditrói Fúvószenekar fogadta a templomba érkezőket. A szentmisén elhangzott, a lét akkor nevezhető életnek, ha az ember tetteiben felismerhetővé válik Isten jelenléte. „Legyen jelen életedben Isten arca. Neked, családodnak, közösségednek ne légy halott, meddő tagja” – fogalmazott az ünnepi szónok, Veress Sándor Levente kászonújfalvi plébános. Mint mondta, az élet ott kezdődik, ahol a szeretet, és az igazi találkozás az, amikor a lelkek találkoznak.
Az ünneplők hosszú sorban vonultak a tölgyesi temetőig, ahol a hősi halottakért szólt az ima, majd a családok sorban keresték fel felmenőik nyughelyét, rótták le kegyeletüket.
Közös ebéd a kultúrotthonban
Kétszázharminc személynek terítettek, majd pótszékeket is be kellett hozni, hogy mindenki elférjen. A pörköltből jutott mindenkinek, akárcsak egyéb földi javakból, még a táncra is adódott lehetőség. Az ebéd előtt felszólalók közül Csibi László volt alpolgármester így fogalmazta meg az elszármazottakhoz szóló üzenetét: „Számomra a Tölgyeshez kötődő emberek olyanok, mint egy nagy tölgyfa. A gyökerét mi, itthon maradottak képezzük, az ágak egy része pedig a világ minden pontjáig elér. Ott nőnek a levelek, ott érik be a termés, mely egy percig sem felejtheti, hogy az éltető erőt a gyökerektől kapja. Ez az ünnep bizonyíték arra, hogy ép, erős és egészséges a tölgyesiek tölgyfája, és csak azt kívánom, amit szép anyanyelvünk szólásmondásban fogalmaz meg, hogy a gyümölcs ne essen messze a fájától”.
Kisebb kulturális műsorra is sor került, a szavalatok mellett a Jánkmajtis testvértelepülésről érkezett diákok egyike énekelt. A magyarországi tánccsoport egyébként a falunapok nagyszínpadán is fellépett.
Filmvetítés, múltidézés
A korábbi években az iskolaudvaron fogyasztották el a közös ebédet. Most a művelődési ház volt ennek színhelye, jó okkal. A délután folyamán ugyanis filmvetítésre is sor került, a Kereszthegyet láthatták az érdeklődők. Vendégek is érkeztek: Prutkay János és testvére, Zoltán, a 21. zászlóalj hegyiüteg parancsnokának fiai. Ők beszélgettek a tölgyesiekkel és mutatták be azt a hányattatott sorsú trombitát, melyet édesapjuktól örököltek.
„Én itt készültem, itt születtem Tölgyesen, de édesapámat máshová szólították, nem sokáig laktunk itt. Viszont mindig szívesen visszajárunk” – mondta János, és ő olvasta fel a trombitán látható szöveget, a hangszer történetét is: „A Magyar királyi 21. zászlóalj honvéd határvadász üteg ezen trombitáján fújta Matolcsi Imre főtüzér a magyar királyi honvédségnek az induló jelet az ártándi trianoni határsorompónál a románok által 22 évig megszállás alatt tartott Erdélyben. Észak-Erdélybe való bevonulás 1940. szeptember 6-án 7 órakor. Ezután Prutkay János főhadnagy ütegparancsnok lovasfelderítő járőrrel átlépte a határt Nagyváradnál. 1944 szeptemberében Csala János tizedes trombitás a Gyergyói-havasokban sebesülésekor a trombitát elvesztette. 1948 őszén Székely József egykori tizedes trombitás a Hargitában felismeri hangjáról, és visszaszerzi a román pásztortól. 1984-ben, Székely József halála előtt Prutkay Jánosnak ajándékozza a trombitát, és Magyarországra szállítják.”
A testvérpár azt is elmondta, amikor a trombita a román pásztorhoz került, az egy téglával dörzsölve próbálta róla az írást eltávolítani. „Vagy nem volt elég jó a tégla, vagy ő nem volt elég szorgalmas, mert csak a betűk egy része tűnt el” – jegyezték meg.
Zoltán öröksége a kürt, János édesapja kardját választotta. Nem szekrényben őrzik a tárgyakat, hanem kézügyben vannak, mondták el, hisz annyiszor veszik kézbe, ahányszor édesapjukra gondolnak, és az naponta akár többször is előfordul. Mást is kaptak hagyatékul a szigorú, de igazságos, emberszerető édesapától: csak olyan személyhez érdemes csatlakozni az életben, aki vállalja, hogy a sereg élére áll, nem előre küldi, hanem maga után hívja katonáit.
Sokan egyetértettek ezzel a filmvetítés utáni beszélgetésen, sok idős tölgyesi ember emléke kötődik ugyanis a megidézett történelmi eseményekhez.
Hívás nélkül is jöjjenek
Az elszármazottak találkozóját a korábbi plébánosnak, Major Sándornak köszönhetik a tölgyesiek. Az utána következő, Márton József pedig folytatni kívánja a hagyományt. Újítást jelent viszont, hogy nem augusztus második hétvégéje lesz ezután a találkozó ideje, hanem a Nagyboldogasszony napjához legközelebb eső. Ezt kell számon tartani mindenkinek. Az idei esemény időpontját is igyekeztek mindenkinek tudtára adni, az évente bővülő címlistára is elküldték. „Aki akart, itt van, és úgy gondolom, a következő években is itt lesz. Ezt a rendezvényt én megörököltem elődömtől, ha szeretnék valami újítást, az csak annyi, hogy hívás nélkül is jöjjenek a tölgyesiek. Bárhol élnek, tudják, tartsák fontosnak, hogy ez az ő ünnepük” – fogalmazott a tölgyesi plébános.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro