Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Andory Aladics Zoltán
3 tétel
2016. június 10.
Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 11.
„A kutatásom meghatározza az életemet”
Kedves Anett másodéves a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kultúra és társadalom – hagyomány és modernitás között mesterképzésen. Eddigi kutatásait a különböző reprezentációs formák vizsgálata köré szervezte, ezen kívül minden érdekli, ami a vizualitás vonzáskörébe tartozik. A Tényképek kiállítás keretében kutatási tárgyait, néhány jellemző Andory Aladics Zoltán fényképet mutatott be.
Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt a következő napokban – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Ebben a részben Kedves Anettel beszélgetünk, aki a Tényképek kiállítás keretében kutatási tárgyait, néhány jellemző Andory Aladics Zoltán fényképet mutatott be.
- Miért érdekel a vizuális reprezentáció, ezen belül Andory Aladics Zoltán alkotásai?
- A vizualitás gyerekkorom óta érdekel, a reprezentációkutatás pedig egyetemi tanulmányaim óta. Tehát a vizuális reprezentációkutatás az én „terülj, terülj asztalkám”. Andory Aladics Zoltán – 20. századi csíkszeredai fényképész – üvegnegatív felvételeivel a Csíki Székely Múzeumban találkoztam először, 2014-ben, egy szakmai gyakorlat alkalmával. Ekkor másod éves egyetemi hallgató voltam, és azóta sokat foglalkoztam a témával, szűkebb értelemben kimondottan a fényképész képeslapjaival. Jelenleg a felvételek mögötti ideológia foglalkoztat, és az a történelmi, társadalmi, művelődéstörténeti kontextus, amely meghatározta ezeket a reprezentációkat.
- Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
- Számomra azért fontos, mert érzem, hogy meghatározza a gondolkodásmódomat, azt, ahogyan figyelem a környezetemet és a világot, tehát a kutatásom meghatározza az életemet. Tapasztalom, hogy a tudományos munka lehet kihívás, motiváció, sikerélmény és személyes elégtétel.
- Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
- Ha a támogatást úgy értelmezzük, hogy a tanáraim bár felügyelték a munkámat, mégis engedték, hogy a saját fejem után menjek, majd engedtek kibontakozni, akkor minden támogatást megkaptam az egyetemen, amire egy diáknak és egy kezdő kutatónak szüksége lehet.
- Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
- Felvettem a kapcsolatot képeslapgyűjtőkkel, intézmények vezetőivel és munkatársaival, majd elkezdtem én is „gyűjteni” az Andory Aladics Zoltán nevéhez köthető képeslapokat digitalizált formában.
- Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- A legeslegvagányabb élményem most történt, nem rég, a magiszteri dolgozat írása kellős közepén. Sok pozitív visszajelzést kaptam a kutatásommal kapcsolatban, de a lelkem mélyén éreztem, hogy valami még hiányzik. Valami, ami kellőképpen alátámasztja a hipotéziseimet, és nem kell többé a „spekuláció” árnyékaiban megfogalmaznom a következtetéseimet. Aztán megismertem egy ügyes leányzót, aki a saját kutatása kapcsán hivatkozott egy bizonyos 1941-ben kiadott turisztikai útikönyvre. Amikor a kezembe fogtam ezt a 10x15-ös kis könyvecskét, és belelapoztam, azt hittem nem látok jól… Az útikönyv fényképes illusztrációinak nagy részét Andory Aladics Zoltán készítette. Így került meg a hiányzó láncszem. Mi ez, ha nem szerencse? Vagányság.
- Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Az utóbbi négy évben elég sokat beszéltem az Aladics-képeslapokról konferenciákon is, de a legtöbbet az egyetemen, szemináriumokon, a csoporttársaimnak. Láttam rajtuk, hogy szegények már szinte kívülről fújják a mondókámat… Pedig a mondókámat nem csak nekik szántam, hanem a tanáraimnak is – mert szükségem volt a rendszeres szakmai visszajelzésre. A különbség az volt, hogy a tanárok félévente változtak, a csoporttársak pedig maradtak. Ebben a helyzetben elég kínos volt újra és újra beszélni a vesszőparipámról. De legalább jókedvű beszélgetések voltak ezek, sokat mosolyogtunk – főleg a csoporttársaim.
- Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz?
- Az én esetemben a fénykép maga a terep, így akkor vagyok terepen (ha ragaszkodunk ehhez a terminushoz), amikor konkrétan a fényképeket vizsgálom. Ebben a kutatói élethelyzetben szeretek csak magamra számítani. Végül is arról próbálok beszélni, hogy számomra milyen aktuális jelentésekkel bírnak ezek a múlt századi felvételek.
- Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
- Ez a jellegű kutatás számomra sosem volt teher. Tehát a jókedv, és az abból adódó motiváció mindig segített az előrehaladásban. Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban? Néprajz szakon végeztem, jelenleg is vizuális antropológia témakörben végzek kutatásokat. A fényképek érvényes értelmezéséhez elengedhetetlen, hogy te magad is érts egy keveset a fényképezéshez. A mindennapokban foglalkozok fényképezéssel (is), de mindig igyekszem szerényen és a kellő belső etikai megfontolás alapján felhívni arra a figyelmet, hogy nekem nem szakmám a fényképészet. A kutatásommal együtt járó sajátos rálátást a fényképekre és a fényképezésre azonban igyekszem alkalmazni akkor, amikor én vagyok a fényképezőgép mögött.
- Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál?
- Sajátos rálátás a vizuális objektumokra, kutatói önállóság és kutatói önfegyelem.
- Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek? Érdekel, hogy a vizuális objektumok hogyan tesznek láthatóvá és hogyan rejtenek el társadalmi szubjektumokat, valamint az, hogy ezek a folyamatok hogyan ágyazódnak be hatalmi viszonyokba és különböző igazságrezsimekbe. Emellett érdeklődöm a fotó- és filmtörténet, valamint a (néprajzi) filmezés iránt.
(az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro
Kedves Anett másodéves a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kultúra és társadalom – hagyomány és modernitás között mesterképzésen. Eddigi kutatásait a különböző reprezentációs formák vizsgálata köré szervezte, ezen kívül minden érdekli, ami a vizualitás vonzáskörébe tartozik. A Tényképek kiállítás keretében kutatási tárgyait, néhány jellemző Andory Aladics Zoltán fényképet mutatott be.
Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt a következő napokban – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Ebben a részben Kedves Anettel beszélgetünk, aki a Tényképek kiállítás keretében kutatási tárgyait, néhány jellemző Andory Aladics Zoltán fényképet mutatott be.
- Miért érdekel a vizuális reprezentáció, ezen belül Andory Aladics Zoltán alkotásai?
- A vizualitás gyerekkorom óta érdekel, a reprezentációkutatás pedig egyetemi tanulmányaim óta. Tehát a vizuális reprezentációkutatás az én „terülj, terülj asztalkám”. Andory Aladics Zoltán – 20. századi csíkszeredai fényképész – üvegnegatív felvételeivel a Csíki Székely Múzeumban találkoztam először, 2014-ben, egy szakmai gyakorlat alkalmával. Ekkor másod éves egyetemi hallgató voltam, és azóta sokat foglalkoztam a témával, szűkebb értelemben kimondottan a fényképész képeslapjaival. Jelenleg a felvételek mögötti ideológia foglalkoztat, és az a történelmi, társadalmi, művelődéstörténeti kontextus, amely meghatározta ezeket a reprezentációkat.
- Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
- Számomra azért fontos, mert érzem, hogy meghatározza a gondolkodásmódomat, azt, ahogyan figyelem a környezetemet és a világot, tehát a kutatásom meghatározza az életemet. Tapasztalom, hogy a tudományos munka lehet kihívás, motiváció, sikerélmény és személyes elégtétel.
- Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
- Ha a támogatást úgy értelmezzük, hogy a tanáraim bár felügyelték a munkámat, mégis engedték, hogy a saját fejem után menjek, majd engedtek kibontakozni, akkor minden támogatást megkaptam az egyetemen, amire egy diáknak és egy kezdő kutatónak szüksége lehet.
- Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
- Felvettem a kapcsolatot képeslapgyűjtőkkel, intézmények vezetőivel és munkatársaival, majd elkezdtem én is „gyűjteni” az Andory Aladics Zoltán nevéhez köthető képeslapokat digitalizált formában.
- Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- A legeslegvagányabb élményem most történt, nem rég, a magiszteri dolgozat írása kellős közepén. Sok pozitív visszajelzést kaptam a kutatásommal kapcsolatban, de a lelkem mélyén éreztem, hogy valami még hiányzik. Valami, ami kellőképpen alátámasztja a hipotéziseimet, és nem kell többé a „spekuláció” árnyékaiban megfogalmaznom a következtetéseimet. Aztán megismertem egy ügyes leányzót, aki a saját kutatása kapcsán hivatkozott egy bizonyos 1941-ben kiadott turisztikai útikönyvre. Amikor a kezembe fogtam ezt a 10x15-ös kis könyvecskét, és belelapoztam, azt hittem nem látok jól… Az útikönyv fényképes illusztrációinak nagy részét Andory Aladics Zoltán készítette. Így került meg a hiányzó láncszem. Mi ez, ha nem szerencse? Vagányság.
- Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Az utóbbi négy évben elég sokat beszéltem az Aladics-képeslapokról konferenciákon is, de a legtöbbet az egyetemen, szemináriumokon, a csoporttársaimnak. Láttam rajtuk, hogy szegények már szinte kívülről fújják a mondókámat… Pedig a mondókámat nem csak nekik szántam, hanem a tanáraimnak is – mert szükségem volt a rendszeres szakmai visszajelzésre. A különbség az volt, hogy a tanárok félévente változtak, a csoporttársak pedig maradtak. Ebben a helyzetben elég kínos volt újra és újra beszélni a vesszőparipámról. De legalább jókedvű beszélgetések voltak ezek, sokat mosolyogtunk – főleg a csoporttársaim.
- Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz?
- Az én esetemben a fénykép maga a terep, így akkor vagyok terepen (ha ragaszkodunk ehhez a terminushoz), amikor konkrétan a fényképeket vizsgálom. Ebben a kutatói élethelyzetben szeretek csak magamra számítani. Végül is arról próbálok beszélni, hogy számomra milyen aktuális jelentésekkel bírnak ezek a múlt századi felvételek.
- Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
- Ez a jellegű kutatás számomra sosem volt teher. Tehát a jókedv, és az abból adódó motiváció mindig segített az előrehaladásban. Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban? Néprajz szakon végeztem, jelenleg is vizuális antropológia témakörben végzek kutatásokat. A fényképek érvényes értelmezéséhez elengedhetetlen, hogy te magad is érts egy keveset a fényképezéshez. A mindennapokban foglalkozok fényképezéssel (is), de mindig igyekszem szerényen és a kellő belső etikai megfontolás alapján felhívni arra a figyelmet, hogy nekem nem szakmám a fényképészet. A kutatásommal együtt járó sajátos rálátást a fényképekre és a fényképezésre azonban igyekszem alkalmazni akkor, amikor én vagyok a fényképezőgép mögött.
- Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál?
- Sajátos rálátás a vizuális objektumokra, kutatói önállóság és kutatói önfegyelem.
- Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek? Érdekel, hogy a vizuális objektumok hogyan tesznek láthatóvá és hogyan rejtenek el társadalmi szubjektumokat, valamint az, hogy ezek a folyamatok hogyan ágyazódnak be hatalmi viszonyokba és különböző igazságrezsimekbe. Emellett érdeklődöm a fotó- és filmtörténet, valamint a (néprajzi) filmezés iránt.
(az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro
2017. július 19.
Fiatal néprajzkutatók XIV. szemináriuma
Módszeres elemzés
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ennek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait. Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi női ipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével.
Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kősírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette. A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Módszeres elemzés
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ennek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait. Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi női ipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével.
Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kősírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette. A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)