Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Andó Antal
1 tétel
2016. május 14.
Kisiratos fejlődésének a záloga
Korondi Józsa Erika és csapata
Korondi Józsa Erika, Kisiratos Község RMDSZ-es polgármesterjelöltje egyrészt azért vállalja a megmérettetést, mert erre megkérte Almási Vince leköszönő polgármester, ugyanakkor sok kisiratosi is felkérte a polgármesteri tisztség megpályázására. A nép szava, Isten szava – tartja a közmondás, ezért enged a közakaratnak. Mindenképp folytatni, illetve be kívánja fejezni a folyamatban lévő projekteket, mint például a csatornarendszer kiépítése, az utcák aszfaltozása, a járdáknak a megépítése, a határátkelő útnak a megépítése, a középületek felújítása, illetve az időközben adódó közérdekű terveket szeretné megvalósítani. Természetesen, folytatni kívánja a Kisiratoson meghonosodott színes közművelődési életet is, amit ha lehet, még változatosabbá kíván tenni. Ezen a szinten kötelező a minőség, hiszen Kisiratos a kulturális élet tekintetében a megyebeli magyar lakosságú falvaknak az élén jár. E helyet a továbbiakban is meg akarják tartani, a programokat, ha lehet még gazdagabbá, színesebbé kívánják tenni. A Kárpát-medence legnagyobb népzenei táborát idén IV. alkalommal szervezik meg, amit folytatnak, de a fogathajtó versenyt is igénylik az emberek. A szokásos fesztiválok, bálok mellett valami változatosabbat, maradandót is nyújtani kívánnak a lakosságnak.
Nem csak az elődje, Almási Vince által elkezdett projekteket, kulturális programokat kívánja folytatni, hanem az egész napos készenlétet, szolgálatot is. Polgármesterként állandóan nyitva tartja majd a telefonját, de a hivatalban is nyitva áll majd az ajtaja minden olyan ember előtt, aki a gondjaival meg akarja keresni, segítségre szorul. A hivatalban eltöltött több mint 2 évtizedet a tanulásra, a tapasztalatszerzésre használta, ezért bízik abban, hogy minden tekintetben megfelel majd a polgármesterrel szemben támasztott elvárásoknak. RMDSZ-es csapata, Andó Antal, Kiss József, Halai Attila, Andó László, Antaluta Petra, Miklós Tibor, Almási Gábor, Dani Lajos, Lőrincz Lajos, Kiss Lajos, Tóth Hajnalka, Szatmári Attila, Csiki Tamás és Németh Emese támogatásával biztosítani fogja a település töretlen fejlődését, a lakosság életminőségének a javítását. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kisiratosiak június 5-én egységesen szavazzanak a tulipánra, a legrátermettebb csapatra.
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)