Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ambrus Tünde
13 tétel
2010. augusztus 4.
A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság nyári egyeteme
Nagyvárad – A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság augusztus 5–8. között Nagyváradon tartja meg immár XIV. (kihelyezett) nyári egyetemét. Ez lesz az első alkalom, hogy külföldön rendezik ezt az eseményt.
A gazdag program a tudományos közlemények mellett több kulturális és társasági pontot is magába foglal, hogy a résztvevők – főleg fiatalok –, megismerhessék városunkat és környékét. A tudományos előadásokra minden, az alább felsorolt témák iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Előadások pénteken
Maguk az előadások a pénteki napra (augusztus 6.) vannak csoportosítva, az alábbi „menetrend” szerint: 8.30–9 – megnyitó; 9–11 – előadások: Dr. Bozó Tamás: versek gyógyszerészetről, Váradról; Lakatos Attila: Nagyvárad szerepe és helye a magyar történelemben; dr. Budaházy István: Nagyvárad gyógyszerészetének története; Barabás Zoltán: Várad a magyar irodalomban; 14.30–17.30 – előadások, hozzászólások – Dr. Ambrus Tünde: A gyógyszerészettörténet egyetemi oktatása Csehországban és Szlovákiában – múlt, jelen és jövő; Dr. Bariska István: Kultúrtörténeti üzenetek Nyugat-Magyarországról; Prof. dr. Kiss Gy. Csaba: Nagyvárad művelődéstörténeti jelentősége a magyar múltban; Prof. dr. Kapronczay Károly: Középkori magyar orvosi emlékek; Doc. dr. Grabarits István: Magyar gyógyszerészi emlékek Mohács előtt. Az előadásokat a Partium Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatják be (Teleki u. 27 sz.).
erdon.ro
2012. november 10.
Művészeti kiadványok a könyvvásáron
Rengeteg kiadói újdonság, könyvbemutató, szerzői est, járulékos esemény várja a közönséget a november 15–17. között zajló 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Ma mindenekelőtt két képzőművészeti albumra hívjuk fel a figyelmet. Mindkettő a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó kötete, szerzőjük azonos, Nagy Miklós Kund művészeti író.
Az Élet-Jelek sorozat 5. összeállítása Bálint Károly, marosvásárhelyi szobrászművész életművét, több mint fél évszázados alkotói pályáját, szobrászata legszebb alkotásait ajánlja a művészetkedvelők figyelmébe.
A szépség, a tökélyre való törekvés jegyében született számos köztéri műve, megannyi kecses, harmonikus nőalakja lelhető fel az igényes kivitelezésű, elegáns albumban, és Bálint művésszé válásának körülményeire, fontos állomásaira, művészi hitvallására is rátalál a könyvben az olvasó.
Fiatalabb pályatársa, Kuti Dénes szovátai festőművész a kiadó gyakorlatához igazodva a Műterem-sorozat alanyaként lép az olvasóközönség elé. A korábbiaknál tetszetősebb külsőben, kemény kötésben megjelentetett kiadvány a csíki könyvműhely e jelentős vállalkozásának immár 37. darabja. Kuti különleges ragyogású, titkokat sejtető reprezentatív festményei, hiperrealistán aprólékos, álomszerűen valóságfölötti zöld kompozíciói sorjáznak a műmellékletben, amelyhez szervesen illeszkedik a vallomásos szövegtest.
A köteteket a könyvvásár második napján, november 16-án, pénteken ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. 18 órakor a Bernády Házban zajló Pallas-esten a kiadó többi újdonságát is ajánlják a könyvbarátoknak, majd ezt követően tárlatnyitóval egybekapcsolva kerül a közönség elé a két album. Bálint Károly kisplasztikáiról és Kuti Dénes festményeiről Sebestyén Mihály író és a szövegek szerzője, Nagy Miklós Kund beszél.
A Pallas-Akadémia ezúttal Albert Ildikót (Örökzöld tabuk), Ambrus Tündét (Székely falutízesek), Bodgán Lászlót (Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában), Borsodi L. Lászlót (Feljegyzések a földről), Ferencz Imrét (Madárkirakat), Kozma Máriát (Régiségek Gyergyóból), Kristó Tibort (Kárász Karcsi, a csalhal), Mészáros Sándort (A pekingi követség) és Tamás Tímeát (A karácsonyi hangyalka) szólaltatja meg találkozóján.
A Nemzeti Színházban a Pallas-Akadémia standjánál a szerzők november 15-én 15 órától (Albert Ildikó, Bogdán László, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 16-án 13 órától (Ambrus Tünde, Kákonyi Csilla Banner Zoltán róla írt kötetével, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 14 órától (Albert Ildikó, Bálint Károly, Kákonyi Csilla, Kuti Dénes, Nagy Miklós Kund), majd 15 órától (Borsodi L. László, Ferencz Imre, Kristó Tibor, Tamás Tímea) dedikálnak.
November 16-án délután 4 órakor a Nemzeti Színházban Balázs Lajos új kötetét is megismerhetik. A Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című könyvet a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István mutatja be. Másnap, szombaton délután 2 órakor ugyanott Mészáros Sándor A pekingi követség című könyvéről Kozma Mária főszerkesztő beszél.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. november 20.
Marosvásárhelyi könyvvásár csíki kiadók szemszögéből
Elégedettek voltak a hétvégén tartott 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár látogatói a könyves felhozatallal és a gazdag kulturális programkínálattal, a könyvkiadók pedig a vásárlók nagyfokú érdeklődését dicsérték. Honlapunk a csíkszeredai kiadók vezetőit kereste fel, hogy a hétvégén szervezett háromnapos rendezvényt értékeljék.
Negyvenhárom önálló stand fogadta a látogatókat, főleg erdélyi magyar kiadók voltak jelen, továbbá a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete tizenkét anyaországi kiadót hozott el a vásárra. Négyszáztizenhat könyv most került először a vásárlók elé. A kiadók a jól sikerült vásár örömének mámorában is keserű szájízzel mondták, nem egy nyereséges szakma ez, nehezen tudják eladni a könyveket, egyre szűkül a piac. Éppen ezért a hazai kiadók pénteken egy megbeszélésre hívták a sajtó munkatársait, hogy beszéljenek arról, milyen módon lehetne a felgyorsult világban visszaszoktatni az embereket az olvasásra. Amiben mindannyian megegyeztek, hogy az írott kultúra népszerűsítéséhez bizony szükség van az internetes jelenlétre. Sikeres Bookart brand
„A Bookart Kiadó számára nagyon is sikeres volt az idei könyvvásár, egy ötéves korszak végén elmondhatjuk – hiszen ennyi idő óta veszünk részt a vásáron –, hogy megvan már a kiadónknak a saját brandje, arculatilag és tartalmilag is sajátos szegmensét foglaltuk el a könyvpiacnak” – emelte ki Hajdú Áron, a kiadó igazgatója. Hozzátette, ezúttal műfordításokkal jelentkeztek, népszerűnek bizonyult a svájci szerzők könyveiből indított sorozatuk. „Ezek a kötetek elsőként nálunk jelentek meg magyarul” – hívta fel a figyelmet az újdonságra Hajdú. Egy kritikus megállapítást is megfogalmazott, szerinte jövőre nagyobb helyszínen kellene megszervezni a vásárt, hogy elkerüljék a tolongást.
Egyik legjobb könyvvásár volt az idei
Ez volt az egyik legjobb vásár – vélte Burus Endre, a Pro Print Kiadó vezetője is, aki az első könyvvásártól kezdve mindig részt vett a szemlén. Azt mondta, érződött, hogy többet reklámozták idén a rendezvényt, mint az előző években. „Akik idejöttek, azok céltudatosan könyvet vásárolni érkeztek. Sok-sok embert láttam nagy zacskó könyvvel elhaladni, persze nem mindegyik nálunk vásárolt” – fejtette ki Burus Endre. Hozzátette, legnépszerűbb kiadványuknak a Fodor Sándor Csipike című meseregénye bizonyult, de sokat adtak el Novák Csaba Zoltán történész fekete márciusról szóló könyvéből is.
Hét új címmel jelentkezett a Pallas-Akadémia Könyvkiadó
Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója elmondta, sikeresnek bizonyultak az idén megjelent könyvújdonságaik, de a régi címekből is vittek, és ezek iránt is volt érdeklődés. „Hét új könyvet vittünk, ezek mind elkeltek. Kuti Dénes és Bálint Károly művészalbumát szintén eladtuk, és a volt kínai nagykövet könyve, a Pekingi követség című is érdeklődésnek örvendett, mint ahogy Kozma Mária Régiségek Csíkországból, illetve Ferencz Imre Madárkirakata is elfogyott. Vették a Balázs Lajos néprajzkutató Rituális szimbólumok című könyvét, illetve Ambrus Tündének a Székely falutízesek című kötetét is, de az előbb felsoroltak fogytak a leginkább” – összegzett Tőzsér József.
Könyvesboltot nyitottak a vásár végén
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó vezetője örömhírről számolt be, mint mondta, ők épp hétfőn nyitották meg a könyvesboltjukat Marosvásárhelyen. Nem volt véletlen az időzítés, hisz a könyvvásárt használták fel, hogy reklámozzák magukat. „Ezúttal nem kiadóként, hanem inkább könyvterjesztőként jelentünk meg a könyvvásáron. Azon kívül, hogy Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő lapozóját jelentettük meg a rendezvényre, az is egy célunk volt, hogy a marosvásárhelyi lakosoknak bemutassuk, milyen változatos készlettel várjuk a könyves üzletünkben. A nyolcezer címből másfél ezret vittünk el, úgy érzem, hogy bemutatónk nagyon jól sikerült, sok emberrel találkoztunk, rengeteg érdeklődő volt, így reményeket fűzünk a vásárhelyi boltunkhoz, amelyet a csíkszeredai mintára készült arculattal és a gyerekek számára kialakított játszósarokkal üzemeltettünk be” – tájékoztatott Tőzsér László.
A Székely Könyvtár sorozatát népszerűsítette a Hargita Kiadó
A Hargita Kiadó a Székely Könyvtár sorozatának szervezett bemutatót a vásárhelyi könyvvásáron. „Általában azt mondják, ha egy ilyen rendezvény végén egy kiadó költségvetési mérlege nullában jön ki, akkor számára sikeresnek mondható a könyvvásár. Mi túl is teljesítettünk, de nekünk főleg a részvétel volt a fontos, mert a Székely Könyvtár sorozatunknak szerettünk volna hírt verni” – emelte ki Lövétei Lázár László, a kiadó vezetője. Ők is érdeklődést könyvelhettek le, vásároltak is a sorozat köteteiből, illetve meg is rendelték jó néhányan.
Szász Cs. Emese, Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro
2012. november 24.
Pallas, avagy irodalmi lakoma
Lélektani jellegű és tudományos igényű munka, prózavers, regény, művészeti kiadvány, gyermekkönyv – a Pallas-Akadémia Könyvkiadó marosvásárhelyi közönsége idén sem csalódhatott, hiszen a csíkszeredai könyves műhely ugyanazzal a műfaji sokszínűséggel érkezett a tizennyolcadik nemzetközi könyvvásár keretében szervezett estre, amelyet a korábbi években is megszokhattak tőle a legújabb termésből nyújtott "kóstolók" résztvevői. A Bernády Ház zsúfolásig telt termében házigazdai minőségében Nagy Miklós Kund köszöntötte az egybegyűlteket, aztán már kezdődhetett is a maratoni bemutatósorozat. A vendéglátó elsőként a távol maradt alkotók műveiről – Bogdán László: Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában című könyvéről, Ferencz Imre verseskötetéről, a kiváló fotókkal gazdagított Madárkirakatról, illetve Kristó Tibor: Kárász Karcsi, a csalihal című verses meséjéről – szólt, majd a jelen levő alkotókhoz vándorolt a mikrofon. Albert Ildikó a Pallas-estek régi visszatérőjeként mutatta be Örökzöld tabuk című munkáját, amely egy csíkszeredai folyóiratban megjelent lélektani írásokból született.
– Amikor elkezdtem átírni, kibővíteni ezeket az írásokat, rájöttem, hogy mindaz, amivel foglalkoztam, tabutéma – idézte fel a kötet megkeresztelésének pillanatát a szerző, aki többek között a képzelt betegségek, a beteg társadalom, a piaci szokások, illetve a turkálás jelenségét is körbejárja művében.
Ambrus Tünde, a Székely falutízesek című, Apáczai-díjjal jutalmazott történelmi témájú mű írója szintén alkotása előzményeiről beszélt. Elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt, tízéves pedagógusi munka után úgy döntött, hogy "egy szikrát" továbbtanul, a pécsi egyetemre esett a választása, ahol – a székely társadalom szerveződése legkisebb egységének számító – tízesekből írta disszertációját.
– Hétéves kutatói munka eredménye ez a kötet, nem tartom befejezettnek. Alkotásomat három idődimenzióba rendeztem. Ami a múltat illeti, összefoglaltam azokat a valós ismereteket, amelyek eddig megjelentek, a jelen dimenziójában azt vizsgáltam, hogy jelenleg mi van a tízesek helyett, majd arra kerestem a választ, hogy mit tudunk kezdeni a jövőben a tízesekkel. Megnéztem mindazokat a tényezőket, amelyek befolyásolták a tízesek alakulását, fejlődését, konzerválódását, illetve elsorvadását – összegzett a szerző.
Borsodi L. László Feljegyzések a földről című verseskötetének alkotásait prózaverseknek nevezte.
– A korábbi négy könyvem után egy új kifejezésmódot, egy új költői nyelvet kellett találnom. Kulcsár Szabó Zoltán szerint a prózavers a költőiséget mint távoli, felbomlott konvenciót őrzi, nem domináns benne a lírai kód. Én igyekeztem ezt a líraiságot megőrizni – mondta a költő, majd ízelítőt is nyújtott könyvéből.
Kozma Mária a tavalyi Régiségek Csíkországból című gyűjtemény után idén a Régiségek Gyergyóból című alkotással jelentkezett.
– A valóság igazsága mellett, azt hiszem, a meséknek is megvan a maguk igazsága. Mikor a valóság és az álmaink sem tudnak erőt adni, forduljunk a mesékhez – ajánlotta a szerző.
Tamás Tímea legújabb meséskönyve, A karácsonyi hangyalka születéséről beszélt, amelyet Magyar Andrea illusztrátor kérésére írt meg, akinek egy rajzpályázathoz volt szüksége egy új mesére. Az alkotás három nap alatt készült el a korábbi hangyalkás ciklus lezárásaként.
Mészáros Sándor "kakukktojásnak" számított az alkotók sorában. A pekingi követség című regényében a diplomataközösség életébe, annak feszültségeibe enged bepillantást, és ezek a feszültségek elvezetnek a fikcióig, bűnügyi történetté formálva a cselekményt.
– Két folyamat körvonalazódik ebben a kötetben. Egyrészt az, hogy micsoda iszonyatos erővel próbálja visszahúzni az országot az a súlyos múlt, amelyet "kulturális forradalomnak" nevezünk, másrészt a kínai vezetők felismerése, hogy vissza kell térni az ésszerűséghez. Ebben az időszakban a munkáról szólt az egész ország, arról, hogy bármit meg lehet valósítani, csak meg kell dolgozni érte. Ez óriási tiszteletet váltott ki belőlem – mondta az író, aki évekig Kínában a magyar külügyi szolgálatnál dolgozott. Könyvét egy trilógia első részének szánta, a folytatás már folyamatban van.
Nagy Miklós Kund nemcsak házigazdaként, hanem szerzőként, a Bálint Károly szobrászművészről, illetve Kuti Dénes festőművészről szóló monográfiák létrehozójaként is részt vett az irodalmi együttléten. A női aktokat felsorakoztató, nagy terek uralására is képes Bálint Károly, illetve a világot az utóbbi esztendőkben hiperrealista módon fejtetőre állító, ragyogó "kutiféle" színekkel dolgozó Kuti Dénes művészi világát a Bernády Házban kiállított alkotások érzékeltették. A monográfiákról Sebestyén Spielmann Mihály osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, majd a művészek fogalmazták meg alkotói hitvallásukat.
– Minden munka egy tükör a szemlélő előtt, aki saját magát látja meg benne – mondta Bálint Károly, míg Kuti Dénes alkotói félelmeiről szólt, és azt is bevallotta, hogy három évig tiltakozott a monográfia megírása ellen, mert azt hitte, hogy neki kell rendszerezni, sorrendbe tenni 51 év munkáját, de kiderült, hogy aggodalma alaptalan volt, a monográfia írója ugyanis csak annyit kért tőle, hogy hozzon el mindent, amije van, aztán menjen haza.
Amint az irodalmi lakoma legelején kiderült, a "megkóstoltatott" könyvek igazi sikernek számítanak, hiszen péntek délutánra minden példány elfogyott belőlük. Ettől a héttől viszont az újonnan nyílt marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban újra megtalálhatók.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2013. január 23.
Székely falutízesek, rituális szimbólumok
A magyar kultúra napjának egyik bevezető rendezvényeként két csíkszeredai szerző, Ambrus Tünde és Balázs Lajos mutatta be könyvét hétfőn délután a kellemes környezetű megújult Teleki Téka olvasótermében. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a bemutató megszervezésén kívül 39 könyvet adományozott a Tékának, s amint a jelen levő Tőzsér József igazgató elmondta, a kerek évforduló kapcsán 16 könyvtárat is megajándékoztak.
Lázok Klára, a Téka igazgatójának köszöntője nyomán a két, tartalmában értékes és külalakjában is vonzó könyv szerzőjét Nagy Miklós Kund ajánlotta a közönség figyelmébe. Bevezetőjében azt a szenvedélyes elkötelezettséget méltatta, ahogy a szerzők egy-egy székely településhez, Csíkszentmiklóshoz illetve Csíkszentdomokoshoz kötődve mondanak el fontos dolgokat a székelység múltjáról, jelenéről, s mindezek tükrében a jövő lehetőségeit is felvillantják.
Aki a múltját elfelejti, ne sírjon, ha őt magát is elfelejtik – Balázs Lajos szavait idézve így foglalhatnánk össze a két könyv mondanivalójának, s a könyvek kapcsán elhangzott előadások lényegét.
Ambrus Tünde geológus a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában megvédett disszertációjának anyagát közölte a Székely falutízesek /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, több díjat is elnyert kötetben.
Székelyföldön a tízes településtörténeti és tájföldrajzi fogalom, a székely társadalomszervezés legkisebb egysége. A fertálynak is nevezett falurészt jelenti, amely a honfoglalás diktálta védelemre való berendezkedés és a természeti adottságok keretein belül alakult ki. A Székelyföldön a 13. századi letelepülés legkisebb hadi egységét képezte. A későbbiekben évszázadokon át meghatározta a helységek lakóinak életvitelét, életminőségét. A faluközösség alapegységeként a tízesek számos feladatot láttak el, közmunkát szerveztek, határpásztort állítottak, részt vettek a tűzvédelemben, erdőt, mezőt birtokoltak, kovácsműhelyt, malmokat működtettek, igazságot szolgáltattak, temetkezési társulataik, rózsafüzér-társulásaik voltak. Egy-egy hagyományos település légi fényképein ma is jól követhetők ezek a hajdani önálló egységek, amelyek az idők folyamán összenőttek egymással, de elnevezésük őrzi a régi önállóságot.
A könyvben a szerző a székely falutízesekkel kapcsolatos ismeretek mellett bemutatja, hogy ez a szerveződési forma milyen természeti és társadalmi tényezők hatására változott, fejlődött, őrződött meg vagy sorvadt el. Felhívja a figyelmet a globalizációra, amely ezeknek a közösségeknek a fegyelmét, gondolkodását, erejét veszélyezteti, másrészt pedig arra, hogy az örökségvédelemre alapozódó fejlődés szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek. Továbbá arra is, hogy milyen kihívásokat kell felismerni, hogy a tízes szerkezete, bölcsessége, világnézete követendő modellt, esetenként a vidéki turizmus alapját jelenthesse. A rendkívül gazdag tényanyagot térképek, fényképek, grafikonok színesítik.
Balázs Lajos Rituális szimbólumok /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve annak a négy évtizednyi kutatómunkának az eredménye, amelyet a csíki nagyközségben, Csíkszentdomokoson folytatott, s amelyből könyvek egész sora született. A szerző célja ezúttal az volt, hogy a csíkszentdomokosi rendkívül gazdag népi kultúrából, amely a magyar és az egyetemes műveltség olyan őstényeit őrizte meg, amire mások máshol már nem vagy csak alig emlékeznek, néhány egyedi, rituális szimbólumot beemeljen a tágabb nemzeti műveltségbe. Ezáltal a rituális szimbólumok felfrissítését, újratanulását segítse elő, amelyek egyre jobban elhalványulnak a modern világ tudatában. A sorsfordító szokásokat kutatva Balázs Lajos rájött, hogy ebben a körben a nyelv nem elég az események, gondolatok, vágyak és érzelmek kifejezésére. Szükség van a mítoszokra, a szimbólumokra, amelyek kapcsolatot teremtenek az ész segítségével össze nem köthető dolgok és jelenségek között.
E szimbólumok közül mutatott be néhányat előadásában a szerző. Először is a gyertyát, amelynek más-más jelentése van a születés, a házasságkötés, a halál, temetés során. Lehet a felemelkedés szimbóluma, elővetítheti a házasság minőségét és jelezheti a nemi készenlét állapotát is. A Csíkszentdomokoson gyűjtött és a Kárpát- medencében ismeretlen beavató rítusok egyikében a haldokló ember gyertyával való megkerítése a lélekértelmezés magas fokára vall. Beszélt a fenyőről, amely a lakodalmas házon a növekedést, a felfele törekvést jelzi, a halott "lakodalmán" visszatört felső ágával és fekete szalagokkal díszítve a kettőbe tört élet szimbóluma. Lakodalmi betétként, az úgynevezett perec lakodalmán a kenyérbe szúrt fenyő a menyasszony és vőlegény szexuális összekapcsolódásának jele, amiről hajdanán szégyen volt nyíltan beszélni.
Nemcsak nyelvében él a nemzet – állítja Balázs Lajos. A nyelvnél sokkal erősebb sajátos szokás- és rítusrendszere. Ennek ábécéjét pedig úgy kell ismerni, mint a beszélt nyelv jeleit, s minden közösség, minden nép nemzeti értékének kell tekinteni.
A rituális szimbólumok, a szimbolikus jelek tiltott és békés időben is "képesek felismerhetővé tenni egy közösséget". Ezt a szerepet tölti be napjainkban a székely kapu, amely régi jelentése – a belső és külső világ elkülönítése – helyett ma egy nemzeti közösség jelképévé vált – hangzott el Balázs Lajos előadásában a sok érdekes szimbólum magyarázata mellett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),
2013. január 30.
Három kötet felnőtteknek
Albert Ildikó Örökzöld tabuk, Ambrus Tünde Székely falutízesek és Balázs Lajos Rituális szimbólumok című legújabb köteteit mutatták be január 29-én, kedden este a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó huszadik születésnapja és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat utolsó állomásán Kozma Mária író, szerkesztő beszélgetett a szerzőkkel.
„Meggyőződésem, hogy a helyi közösségek bevonásával vissza kell nyúlnunk a múltba” – fogalmazott Ambrus Tünde, majd arról mesélt, hogy a tízesek jelenlegi válsága késztette tulajdonképpen a könyv megírására. Szólt arról is, hogyan vannak jelen a falutízesekben az igazi közösség hatalmas erejét is adó kút-, forrás- és hídközösségek. Szintén fontosak az esztenatársaságok, a kalákamunka, a rózsafüzér-társulatok, a tízesbirtokok, közbirtokosságok. „Célom, hogy az örökséget átsegítsem a XX. századból a XXI. századba” – mondta Ambrus Tünde néprajzkutató. „A székely falutízesek történelmi múltunkba ágyazódó hagyományával, kialakulásával és fejlődésével, gazdasági jelentőségével, jelenünk értékrendjébe való illeszkedésével foglalkozik e kötet. A szerző a falutízes jellegzetességeinek feltárása mellett megfogalmazza azokat az iránymutató szempontokat is, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az ősi modellértékű szerveződés a modern élet, az intézményesített gazdaságtervezés élő és hatékony része lehessen napjainkban is” – olvasható a könyvről a kiadó honlapján.
Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár négy évtizedes néprajzi kutatómunkája során megjelent tanulmányaiból válogatott a most megjelent Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című kötethez. „Aki a múltját elfelejti, az ne siránkozzon, hogy őt is elfelejtik” – indította a beszélgetést Balázs Lajos. „Valós részei vagyunk a magyar nemzetnek, és erre tanúként hívhatjuk a rituális szimbólumainkat” – mondta a szerző, majd kiemelte a gyertyaláng rejtett tartalmát, üzenetét. A székely kapu szerepéről és árucikké való válásáról is szólt, illetve a nemzet kenyere mint az együvé tartozás tudatának egyik formájáról is mesélt.
„A szabályok, hagyományok, törvények be nem tartása káoszhoz vezet” – mondta, és példának hozta fel azokat, akik ellenszegültek, nem tartották be törvényeket. Őket megrovással, megvetéssel is szankcionálták. Egy ilyen eset akár generációkra is kihatott, a leszármazottaknak is viselniük kellett a stigmát. „A Rituális szimbólumok az emberi sorsfordító szokások monográfiája, a paraszti társadalom szervező, irányító, szabályozó, rendtartó, akár »alkotmánynak« is nevezhető kultúrájának foglalatai” – olvasható a kötetről.
Albert Ildikó pszichológus Örökzöld tabuk című legújabb kötete a jelennel foglalkozik, szerinte: „tiltások egész sora szabályozza életvitelünket”. Mint írja, „kerüljük, átnevezzük, igyekszünk nem észrevenni vagy nemlétezővé tenni az elmegyógyászati, a lelki, a faji és a nemzetiségi kérdéseket, a fogyatékosságot, az alkoholizmust, a kereseti forrásokat, a jövedelmünket és számtalan egyéb jelenséget”. A bemutatón szólt az ideális énképről, majd az önbizalomról és túlzott önbizalomról, amikor nem ismerjük a fékeket, mint mondta, XXI. századi e jelenség, és sokan be is „futottak” a túlzott önbizalommal. A státusszimbólumra térve több példával is érzékeltette a „meg kell mutatnom, én vagyok a főnök” jelenséget. „Miközben közös Európáról, nagy összeölelkezésekről és felemelkedésekről papolunk, egyre kevesebb oldalunkat mutatjuk meg, és egyre kevesebb dolgunkról vagyunk képesek őszintén, nyíltan beszélni.” Nos, a könyv e problémára adható válaszok keresésében nyújt fogódzót.
A szerzők a megjelent köteteik kapcsán kapott több visszajelzést is megosztottak a jelenlévőkkel. A könyvbemutatót követően a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója, Tőzsér József az ajándéknak szánt köteteket adta át a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatójának, Csergő Tibornak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,
2013. április 11.
Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro.
2013. május 18.
Pallas-Akadémia – 20
Írtunk már a jeles csíkszeredai könyvkiadó 20. évfordulójáról, hiszen április elsejei születésnapjukat egész rendezvénysorozattal ünnepelték, és kiadványaikkal meg néhány szerzőjükkel találkozóik egyik leggyakoribb helyszínére, Marosvásárhelyre is eljutottak. Ajándékköteteik, amelyekkel jubileumi adományként számos könyvtárat, iskolát, kulturális intézményt megleptek, eljutottak a Teleki Tékába is. Az évfordulós események a múlt héten Hargita megye székhelyén csúcsosodtak, csütörtökön a nemrég felavatott Kájoni János Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi est, péntek délelőtt a Márton Áron Gimnázium dísztermében, délután a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában lezajlott könyvbemutató és kiállításnyitó vonzotta a közönséget.
Kevés település mondhat a magáénak olyan szép, korszerű, új könyvtárépületet, mint amilyet Csíkszereda köszönhet a megyei önkormányzatnak. Kopacz Katalin igazgató joggal büszke rá, és konferenciatermükben örömmel látja vendégül az ilyen könyves rendezvényeket. Erre az alkalomra külön tárlatot is berendeztek, gazdagon válogattak a Pallas-Akadémia eddigi 570 kötetéből. Egész nagy falat betöltöttek a kiadó kiadványai. Látványként is szívderítő a sok pompás könyv, a szellemi töltet pedig, amit az olvasóknak felkínálnak, eléggé nem is méltatható. A könyvtáros házigazda nem is fukarkodott a méltatással. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntője is bővelkedett elismerésben. A könyvkiadó főszerkesztője, Kozma Mária rövid visszatekintője, kiadótörténeti összefoglalója után a jelen levő szerzők, Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Bogdán László, Egyed Ákos, Markó Béla, Mészáros Sándor, Nagy Miklós Kund és Sarány István sem hagyta ki mondandójából a csíki könyves műhely eddigi két évtizedének dicséretét. A Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia, amely az utóbbi időben a Gutenberg kiadót, nyomdát és könyvesboltokat is működtető Tőzsér László közreműködésével is öregbíthette hírnevét, húsz év alatt a hazai magyar könyvkiadás egyik legnagyobb és legmegbecsültebb intézményévé, vállalkozásává lett. Bőséges, változatos, sok olvasói igényt kielégítő kínálatát nemcsak a kiállítás tükrözte, két átfogó katalógusból is képet kaphatunk erről. Az ünnepi esten Kozma Mária felvezető szavait követően megszólaló írók és köteteik ugyancsak e széles kiadói spektrumot érzékeltették. Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Egyed Ákos a tudományosság, Bogdán László, Markó Béla a szépirodalom, Mészáros Sándor a határokon túli kitekintés és tényirodalom, Nagy Miklós Kund és Sarány István a művészetek és a publicisztika képviseletében mondta el gondolatait a jelenlevőknek.
Egy-két mondatban érdemes külön figyelmet szentelnünk a legfrissebb kiadói újdonságoknak. Egyed Ákos akadémikus sikerkönyvének bővített kiadása az előző változatnál is keresettebbé válhat. A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig immár azt a sorsdöntő időszakot is felöleli, amely az 1918-1920-as hatalomváltozástól az 1989-es eseményekig mélységesen meghatározta a székelység életét, sorsának alakulását. Sőt, kitekintést nyújt az 1990 óta eltelt több mint két évtizedre is. A történész minden eddigi kötete sikerkönyvvé vált, ezzel sem lesz másképpen. Mint ahogy biztos igen sokan olvassák majd a diplomata Mészáros Sándor újabb visszaemlékezéseit is. Előző kötete, A pekingi követség regényes formában ismertetett meg a kínai valósággal, a távol-keleti óriás egzotikus mindennapjaival és a diplomatalét különlegességeivel, a mostani Csecsenföldön, élve vagy halva nem fikcióba csomagolva hozza elénk a csecsenföldi drámai valóságot, ez a személyesen megélt ottani realitás jól dokumentált, hiteles tükrözése. A szerző az 1994-ben kezdődött első csecsen háború idején az orosz–csecsen konfliktus rendezésére létrehozott EBESZ-csoport soros elnökeként figyelhette meg, tapasztalhatta a történteket, és teljesített békéltető feladatokat. Folytonos életveszélyben élt, sőt egy autóbalesetnek álcázott merénylet túlélője is. Visszaemlékezéseit gazdag képanyag teszi még szemléletesebbé.
Folytatódik a Kemény János-életmű-sorozat is. Új darabja a helikoni találkozók házigazdájának Víziboszorkány című regénye. A Kákoc Kis Mihály és a Kutyakomédia után ez is közelebb hozza a mai irodalombarátokhoz a Mecénás írói hagyatékát. A könyvtári találkozón vers is elhangzott. Markó Béla ismét megcsillogtatta költői erényeit. Rendkívül találó, pontos és kíméletlen látleletben fogalmazta meg mai drámai helyzetünkből adódó életérzéseinket, hangulatunkat.
Másnap a fiatalokat szólították meg a pallasosok. A Márton Áron Gimnáziumban a történelem, néprajz, helytörténet és az irodalom került terítékre, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a kiadó művészeti könyveiről beszélt Kozma Mária. Ezek több sorozatban és sorozaton kívüli kiadvá-nyokkal olyan gazdagon próbálják pótolni a könyvkiadói hiányokat, hogy ilyen tekintetben egyik honi műhely sem versenyezhet velük. Kiállítással is illusztrálták az elhangzottakat. Botár László, Csillag István, Gaál András, Márton Árpád, Mezey Ildikó, Siklódy Ferenc és Zsigmond Márton alkotásaiból nyitottak tárlatot. A műveket az a Botár László festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe, akinek a napokban Kisinyovban nyílt Fazakas Csabával közös kiállítása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. november 6.
Diákokat díjaztak az emlékkonferencián
A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola tanulói nyerték el a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három díját.
Az első helyezettek a Venczel József Tudományos Konferencia zárórendezvényén, a Venczel család jelenlétében mutatták be munkájukat kedden, a megyeháza márványtermében.
„Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz címmel írtunk dolgozatot. A születéshez, párválasztáshoz és a halálhoz kapcsolódó szokásokat próbáltuk összegezni” – mondta Timaru Carina, a Kájoni János Szakközépiskola diákja, aki csapattársaival, Kedves Orsolyával és Timár Kingával közösen nyert első helyezést. Előadásmódjuk nem volt hétköznapi, pusztinai altató- és siratódalokat hallhatott Carinától a hallgatóság. Második díjat Csíki Zsolt, Kopacz Szilvia, Szőcs Erika, míg harmadik helyezést Nagy Kinga, Datki Anita, valamint Domokos Lívia kapott, szintén a Kájoni János Szakközépiskolából. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai a megyei önkormányzat különdíját vehették át Burus Siklódi Botond megyei önkormányzati képviselőtől. A vetélkedőre összesen kilenc csapat jelentkezett, minden résztvevő minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE tanársegédje.
Előadások a második napon
A Venczel József-emlékkonferencia második napján, a tanulók díjazását megelőzően több előadás is elhangzott Venczel József falukutató munkássága kapcsán. Szász István Tas nyugalmazott orvos, író Venczel József, a Hitel alapítója és szellemiségének meghatározója akkor elhangzott – mának is szóló – hiteles üzeneteiből címmel tartott előadást, Darvas Kozma József római katolikus esperes Venczel József eltelt élete, ahogyan felesége látta címmel; Ambrus Tünde, a Kájoni János Szakközépiskola tanára Székely falutízesekről szóló gondolataim Venczel József tiszteletére címmel mutatta be dolgozatát, Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékének tanársegédje pedig Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola viszonyáról beszélt a jelenlévőknek.
Köszönet a szervezőknek
A konferencia záróünnepségén a Venczel család képviseletében Venczel József, a társadalomkutató fia mondott köszönetet a szervezőknek és mindazoknak, akik megőrzik és továbbadják édesapja munkásságát és szellemiségét. A rendezvény zárásaként Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományok Karának dékánja szólalt fel és osztotta meg gondolatait az erdélyi szociológusról, Venczel Józsefről. Mint mondta: azon körülmények között, ahová került, utalva a tudós börtönéveire, mindig ember tudott maradni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2014. november 11.
Közösségi Füzetek
Hármas könyvbemutató csütörtök délután
Három, méretében ugyan kis, tartalmában azonban annál jelentősebb kötet bemutatójára kerül sor e hét csütörtökének délutánján. Egy új sorozat első példányairól van szó: a marosvásárhelyi Metamorphosis Transylvaniae Egyesület Közösségi Füzetek sorozatának első három számáról, amelyek mindegyike a közösségi életre való nevelést segíti el. Az első kötet címe Kortárs filozófiák. Erdélyi szerzők – kerek évfordulók, előszavát dr. Borsos Szabolcs filozófus, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, valamint a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára jegyzi, szerzi pedig dr. Egyed Péter és dr. Veress Károly. Előbbinek A kisebbségi jogok megalapozásának jogfilozófiai lehetőségei, míg utóbbinak A híd-szerep hermeneutikája című írásait tartalmazza a kötet, amelynek előszavában Borsos Szabolcs megjegyzi: "úgy tűnik, hogy olyan társadalmi körülmények között élünk 1989 után 25 évvel Európa inkább keletinek nevezett tájékán, miszerint a politizálást elvárják egyszerre több oldalról is, ezért a véleményalkotást, az értelmiségi álláspont határozottságát mint magyar kulturális »terméket« meg kell fogalmazni. És ott, ahol gondolatok érvényes módon fogalmazódnak meg: filozófia van. Tegyük hozzá: nemzeti kisebbségi létünkből fakadóan ezt kisebbség- filozófiának nevezhetjük".
A sorozat második kötete Ambrus Tünde Székely falutízesek című munkája, amely a székely társadalomszervezés legkisebb egységét, a tízest elemzi. Dr. Seer Mihály utószava szerint "Erdélyben még vannak olyan települések, ahol a tízeskultúra kézzelfogható valóság. Megítélésünk szerint, a székely falutízesek több síkon is mintaértékű példának tekinthetek. Elsősorban szellemi örökség, tanítani kell ezt a formát a Kárpát-medencében élőknek, mert önismereti funkciója révén hozzájárulhat az önálló gondolkodás fenntartható szabadságához, a takarékos szemlélet kialakításához, a szolidaritás újraértelmezéséhez".
A harmadik, bemutatás előtt álló kiadvány dr. Borsos Szabolcs Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet- Európából nézve – gondolatok a 21. század elején című kötete. A könyv Baji Lázár Imre előszavát és a szerző két tanulmányát tartalmazza, amelyeket A keresztény hit és kultúra lehetősége a 21. század Európájában, valamint Az önrendelkezés bels világa címek alatt közöl. – Borsos Szabolcs (…) szembesít bennünket az "ész általi" akadályokkal is, a szekularizáció és a racionalizáció, a homo economicus és a homo politicus rendelkező, sokszor létrontó hatalmával. Útkeresése sajátos pasztorálpszichológia, kallódó, "sziklaként porló" népét mentené Németh László "szigeteire", ahol "a védekező emberérték igyekezett bennük a nemzet sorsa elől vagy annak ellenére valamit megőrizni és kifejezni..., minden magyar sziget valaminek a feltartóztatására, megőrzésére, egymásközti kimondására volt szánva" – olvashatjuk az előszóban. Borsos Szabolcs kötetbeli sorrendben első tanulmánya a Vigilia katolikus folyóiratban jelen meg tavaly júniusban, és többek között olyan alcímekre osztott, mint Az alapkérdés: a 21. század Európájában mit kezdhetünk a kereszténységgel?, a Saját Szenthez való viszonyulás, avagy Bizalom abban, hogy az ember lehetséges – perszonálfilozófia a párbeszéd kultúrájában. Az önrendelkezés belső világa című perszonálfilozófiai esszéjében pedig a szerző megjegyzi: "Az a célunk, hogy a kommunikáció minden lehetséges eszközével a nagyvilág tudomására hozzuk: a mi létezésünk is hiteles, értékes, közösségi szempontból is tanulságos. Kultúránk civilizálódása ezt jelenti: magyarul gondolkodva és létezve jó lenni!"
A Studium kiadó által nyomtatott sorozat köteteinek bemutatójára a Metamorphosis Transylvaniae Egyesület rendezvényén, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor november 13-án, csütörtökön 16 órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Radnóti Miklós-termében. A kiadványokat Székely Szilárd-János ismerteti, közreműködik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Kájoni János furulyaegyüttese (vezet tanár: László József). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 12.
Kezdődik a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvásár
Számos meglepetéssel készülnek a 20. Nemzetközi Könyvvásár szervezői, az első már a csütörtök reggeli megnyitón várja az érdeklődőket. Körülbelül 9 ezer könyv és csaknem száz kísérőrendezvény közül válogathatnak a könyv és a kultúra szerelmesei.
Intenzív munkával töltötték a szerdai napot a szervezők, hogy a megnyitóra minden készen álljon. Írók és költők portréi kerültek a falra, és hamar felemelkedtek a könyves standok is. A technikusok sem lazsáltak, az él rádiós műsorok sugárzásához szükséges feltételek megteremtésén dolgoztak. A 9 ezer könyvet 44 standon találhatják meg az érdeklődők, és körülbelül száz rendezvényen vehetnek részt a vásár keretében. Ezek többnyire koncertek, könyvbemutatók, színházi eladások, vetítések és vetélkedőkből állnak.
A csütörtökön 10 órától kezdd Színház téri megnyitón kétszáz diák meglepetése várja a rendezvény résztvevőit. Közvetlenül a megnyitó után átadják a 2014-es Szép Könyv-díjat a színház előcsarnokában. Déli 12 órától a Bookart Kiadó standjánál dedikál Hajdú Farkas Zoltán, majd 16 órától három esemény közül lehet választani. A színház Radnóti Miklós-termében Egyed Péter és Veress Károly, Ambrus Tünde, illetve Borsos Szabolcs könyveit mutatják be. A Marosvásárhelyi Rádiónál Dragomán György és Részegh Botond közös munkája kerül bemutatásra, ugyanakkor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének standjánál Péterfy Gergely és Szilágyi Ákos dedikál. Két könyvbemutatóra kerül sor 18 órától, a Radnóti Miklós teremben, Balogh Attila kötetét, a Bernády Házban pedig Ferenczes István kötetét mutatják be. Szintén 18 órától Az ember tragédiája című színes rajzfilmet vetítik a színház 1. számú próbatermében. A Gyereksarokban 10 és 18 óra között minden órában más programmal várják a kicsiket, 16 órától pedig a fiatalokat hívják az Underground terembe, a Legyél te is milliokos! című vetélkedőre.
A csütörtöki koncertről Szalóki Ági gondoskodik, a Körforgás című családi koncertre 17 órától kerül sor a színház nagytermében. A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezi kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna, és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától a kisteremben kezdd est házigazdája Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának elnöke. Felolvasó színház lesz 20:30-tól „12+1” – örömjáték Rejtő Jenő művekre címmel szintén a kisteremben.
Becze Dalma
Székelyhon.ro
2014. december 15.
Ajándék
Minden embernek van közeli vagy távolabbi célja, vágya. Vadas László a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Színház Karának rendezői (2003)- illetve a színháztudományi szakán (1998) végezte egyetemi tanulmányait. Valamikor a Figura Stúdiónál még színészkedett is. Mint szabadúszó rendező, ha felkérést kap, azt honorálja. Mert egy rendezői diplomával rendelkező egyén minden műfajt meg tud rendezni.
A Kolozsvári Puck Bábszínházban a nagysikerű Ajándék című előadás rendezője és szerzője. Ez alkalommal kérdeztem.
- Mit rendez szívesen, örömmel?
A tragikomikus műfajt, azon belül is a lengyel, illetve a szláv dramaturgiát. Rockoperától a bábszínházig mindent, akár a klasszikus operáig.
Az utóbbi időkben rengeteg színházi teória burjánzott el. Mindeniknek a lényege, hogyan is töltsük el hasznosan a szabad időnket.
Gyakran a szülő az, aki kézen fogja gyermekét, és elviszi a bábszínházba vagy a színházba, operába. Ekkor kell, hogy megszokja a gyermek, olyasmit kap, ami számára értéket jelent. Ennek első feltétele, hogy jó minőségű előadás legyen. A gyermek, akit bábszínházba visznek nagyon kritikus, ha valami nem tetszik neki, egyszerűen feláll, és ott hagyja az előadást. Őt nem érdekli a társadalmi konvenció.
A szülő beviszi gyerekét egy bábelőadásra, megvan a lehetősége, megválasztani, milyen előadásra viszi gyermekét. Neki tudnia kell, a bábelőadás a gyermek szellemi fejlődését szolgálja. A romániai bábos életnek nagy ismerője és teóriájának megfogalmazója rájött arra immár több évtizeddel ezelőtt, hogy a bábos életben nem elég a bábok mozgatása. A bábos színész is, akár a nagy színháznak a színésze, teljes testtel, mozog az előadás alkalmával. A testével olyan gondolatsorokat tud kifejezni, ami tudatalatti világát tárja fel. - Mit jelent az, ha a felnőtt és a gyermek ugyanazon az előadáson nevet? A teoretikusok 80%-nak nincs gyakorlati elképzelésük arról, amit megfogalmaznak és leírnak. A bábszínházban Vadas László nagyon kedveli az érzelmi hatásokat, amikor a felnőtt néző és a gyermek is nevet ugyanazon az előadáson. Az alapérzelmek évezredek óta nem változtak. Az emberi érzelem, az érzékenység ugyanaz maradt. A művészetnek az a célja, hogy az érzelmeket vegye célba, az érzékenységet, amire később az esztétikai megfogalmazások is ráépülhetnek. Mindez bizonyítja, akkor jó úton vagyunk. Ezért örömmel nyugtáztam az elérzékenyült felnőtteket és a kacagó gyerekeket. Így együtt érdekes látvány. Ha a szülőnek több ideje marad a gyermekével való foglalkozásra, és ha leáll foglalkozni a gyerekkel, akkor már elérte a célját. Az ajándékozási vágy
A mostani előadás, amit rendezett és előadtak tulajdonképpen világpremier, mert nem csak rendező, de a szerző is egy személyben. A közelgő téli ünnepek alkalmával rendkívül időszerű a kolozsvári Puck Bábszínházban bemutatott Ajándék című előadás, melyet hosszú ideig tartó tapssal jutalmazta a gyermekek és szülők, alkotta közönség.
- Ezt az ajándékozási szokást, hogyan értelmezi?
Engem személy szerint nagy örömmel tölt el minden egyes alkalom, amikor bármily kis dolgot kapok. Legyen az egy érzelem, vagy egy képecske, vagy bármi. Mint gyermek, határtalanul tudtam örvendeni mindennek. Mindenben a pozitívumot próbálom keresni. Az Ajándék azért is viseli ezt a címet, mert tényleg nagyon átfogó. Nem csak egy becsomagolt valami, hanem egy belső ajándék. Az is lehet, hogy az előadás alkalmával felidézem a gyermekkoromat. A múltból csak a pozitív dogok maradnak meg.
Az önző világ másik oldalát megmutatni
Az előadásban nagyon érdekes, hogy a kislány, a főszereplő soha nem kíván magának, hanem közvetett módon másnak, mert Ő tudja, ha másnak is tudok kívánni, akkor előbb vagy utóbb, az a más is fog nekem kívánni valamit. Próbáltam a mostani önző, egyénieskedő világnak egy másik oldalát is megmutatni. Az is fontos dolog, hogy szó sincs rosszaságról. Szó sincs virgácsról. Rossz gyerek nincs. A rossz gyerek fogalmát a felnőttek találták ki. Mert minden csintalanság mögött ott van egy másik csintalanság. Legrosszabb esetben egy megbántás, amit a gyerek el kellene, mondjon valakinek. De ebben a rohanó világban egyre kevesebb idő van egymás meghallgatására. Egyre kevesebb idő van, hogy a gyerekeinkkel játszódjunk. Pont erről szól ez az előadás. Szerintem a legszebb ajándék a gyerek számára, ha vele játszunk. A játék örömét próbáljuk minél tovább életben tartani.
- A játék örömet jelent, miért így fogalmazható meg?
Amikor játszunk, akkor a külvilág számunkra megszűnik, úgy, hogy azt én beépítem a játékba. Ha hajlandóak vagyunk minél többet játszani, akkor ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé figyelem a körülöttem levő fura hangulatú világot. Mert, ha csak engem a világ érdekel, akkor belőlem kivesz a játék öröme. Amikor kimegyünk az utcára, akkor egyre negatívabb hatás ér. A játék egy odafigyelést jelent. Megfigyelhetem a körülöttem levő világot. Ha mások is ezt megcsinálják, akkor ez azt jelenti, hogy egymásra tudunk figyelni. Nem megyünk el egymás párhuzamos világa mellett. Az öröm, amikor egy játék sikerül, akkor az ember, a gyermek valahol meg is nyugszik. Használni kell a fantáziát, mert ennél színesebb nincs az életben. Ha egy gyerek a benne levő sérüléseket nem tudja magából ki játszani, akkor az maradandó károkat okozhat. A gyermek a játékban közli, ha valami baja van.
Az előadás szövege úgy van megírva, hogy legyen egy közös kódja. Van egy közös zenéje. Ha ezeken elgondolkodunk, akkor az előadás a ma gyermekéhez és felnőttjéhez szól. Talán ezt érezhették meg az előadók, mert mindenikük teljes művészi átéléssel alakította szerepét. A főszerepet alakító Ambrus Tünde (Barbi Bori), Sándor Ildikó (Anya), Vincze Tímea (kislány), György László (Miklós Püspök) Urmánczi Jenő (Lánglelkű Pocz Egér), Ferencz Nándor - Ordas Karola, Csokán Raul (Oroszlán von Leonstein), Kötő Áron (Ősz Szarvas). Szerző Vadas- Demeter. Díszlet és báb-jelmeztervező Lőrincz Gyula. A helyzet magaslatán levő műszaki és technikai személyzet hibátlanul tette azt, amit a rendező és a rendkívüli érdeklődő közönség elvárt tőlük. Szerintem a város valójában eleget tehetne annak, hogy egy korszerű, a mai igényeknek megfelelő bábszínházzal várja a nézőközönségét.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2015. október 15.
"Ne csak lakhelyük, fészkük legyen"
Marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozója
Első alkalommal rendezik meg a hétvégén a marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozóját. A pénteken és szombaton zajló rendezvénysorozat keretében a szentgyörgyi civil szféra és a helyi kulturális élet képviselői, illetve a népi kézművesmesterek is bemutatkoznak, a gazdag program egy dalcsoport, több néptánccsoport és egy zenekar műsorát, baranta- és huszárbemutatót, illetve könyvbemutatót, beszélgetést és előadásokat is magába foglal.
– Hogyan született az ötlet? – kérdeztük Sófalvi Szabolcs polgármestert.
– A helyi Kolping Családdal, a Marosszentgyörgyi Ifjúsági Egyesülettel és a 21. Gr. Petki Dávid cserkészcsapattal közösen szervezett találkozó ötletét régóta fontolgatjuk. Egyrészt abból indultunk ki, hogy az elmúlt időszakban sokan költöztek ide, és fontos lenne az újonnan jötteket is bevonni a közösség életébe, megismertetni velük a helyi értékeket, hogy ne csak egy lakhely legyen, hanem igazi fészekké váljon számukra Marosszentgyörgy. Másrészt a községben számos civil szervezet és kulturális alakulat, tánccsoport, énekkar működik, őket is szeretnénk közelebb hozni egymáshoz. Fontos célkitűzésünk ugyanakkor a fiatalok, illetve azon réteg megszólítása, amely eddig távol maradt a rendezvényeinktől – mondta a községgazda.
A találkozó pénteken délután 5 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban. A megnyitón beszédet mond Sófalvi Szabolcs, dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja, a Kolping Család részéről pedig Székely Szilárd, majd lelkészi áldások következnek. A továbbiakban bemutatkoznak a helyi civil szervezetek, amelyekkel Merre tovább, marosszentgyörgyi magyarság? címmel lesz beszélgetés.
Szombaton délelőtt 10 órakor a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel indul a nap, ekkor a három magyar történelmi egyház képviselőinek jelenlétében zászlófelvonásra is sor kerül. A kulturális műsor 11.30-kor kezdődik, a Czinige zenekar, a Kis Táltosok és a Táltos, illetve az Öreg Fenyő tánccsoport is látható majd a színpadon, Vass Lajos és Orbán Balázs citerázik, Kelemen Barbara Karolina és Kádár Barna Zsolt népdalokat énekel. 16 órakor táncház kezdődik a Czinige zenekarral, tánctanítás is lesz kicsiknek és nagyoknak, 17 órakor pedig a Jubilate Deo dalcsoport lép közönség elé. A templomudvaron közben népi kézművesmesterek műhelyeibe látogathatnak el az érdeklődők, a szalmafonást, korongozást, faragást, a mézeskalács-díszítést, a bőrdíszművességet, vályogtégla- készítést, bogozást, nemezelést ki is lehet próbálni, akárcsak a kádár-, mészáros-, hentes-, kovácsmesterséget. A plébániaudvar út felőli részén jurta várja majd a jelenlevőket, kenyérsütés, alma- és szőlőpréselés is lesz itt. Kora délután kezdődnek a különféle bemutatók, 12.45-től és 15.45-től a baranta-, 14.15- től a huszárbemutató, közben íjászkodni is lehet.
A programban előadások is helyet kaptak. 11.30-kor a tanácsteremben Szénégető István plébános a házasságról és a családról, 14.30-kor Balla Ede a magyar Szent Koronáról beszél. 16 órakor ugyanitt könyvbemutatóra várják az érdeklődőket, dr. Ambrus Tünde A székely falutízes című munkáját Székely Szilárd ismerteti.
A marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozójának fővédnöke Bakó Pál ferences szerzetes.
Népújság (Marosvásárhely)