Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ambrus Kálmán
1 tétel
2017. szeptember 30.
Rendhagyó tanórák egykori diákokkal
Az Aradi Napokon sorra kerülő Véndiák-találkozó sorozataként pénteken (szeptember 29.) a Csiky Gergely Főgimnázium néhány osztályában egykori csikys diákok tartották, illetve részt vettek a tanórákon, hogy a mostani diákokkal ismerkedjenek, beszélgessenek. Az Iskolánk (fiatal) arcai nevű programot az Alma Mater Alapítvány szervezte.
IX–XII. osztályos diákok óráira látogattak a meghívottak, egykori csikys diákok: Kovács Gábor vegyész, Dancu Gréta orvos, Veres János informatikus, Ambrus Kálmán hegyimentő, Geyer Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök, Milka Zsolt geográfus, mentős, valamint Kenéz János Csaba közgazdász, aki 66 évvel ezelőtt, 1955-ben végzett a középiskolában.
A meghívott öregdiákok örömmel érkeztek egykori iskolájukba, hogy a mostani diákokkal elbeszélgessenek, meghallgassák egymást, és merész kísérleteket (is) végezzenek a IX. A osztályban Kovács Gábor vegyész felügyelete alatt.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)