"Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./"

"A bázeli székhelyű Teleki Téka Alapítvány és a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár szervezésében október 11-12-én kiállítással, előadásokkal, ülésszakokkal emlékeznek a Teleki Téka két évszázados fennállására. A Téka mint közkönyvtár, 1802-ben nyitotta meg kapuit. A Teleki család a Téka megsegítésére hozta létre Bázelben a Teleki Alapítványt. Az alapítvány anyagi felajánlásával vízmentesítették a Téka falait. Az emlékünnepségre eljönnek a Teleki család tagjai. Az emlékünnepségen megnyitóbeszédet tart dr. Deé Nagy Anikó, a kétszáz év jelentőségéről dr. Tonk Sándor, a Sapientia Egyetem rektora, a Téka jövőjéről Spielmann Mihály főkönyvtáros beszél. Bemutatják a Mentor kiadásában megjelent, 21 tanulmányt tartalmazó Teleki Téka Emlékkönyvet. Okt. 12-én lesz a tudományos ülésszak. Az előadások angol, német, francia, román és magyar nyelven folynak. A három részlegben zajló tudományos ülésszakon a könyvtár, a nyomda és a művelődéstörténet kiváló hazai, magyarországi és nyugati tudósai vesznek részt. Benkő Samu akadémikus Kolozsvárról, Somkuti Gabriella Budapestről, Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály, Kimpián Annamária, Szabó Miklós, Carmen Muntean, Ambrus Hedvig Mária, Grigore Ploiesteanu, Zsigmond Irma, Vakarcs Szilárd, Ovidia Mesaros és Fülöp Géza Marosvásárhelyről, Ferenc Postma Amszterdamból, Demény Lajos Bukarestből, Egyed Emese, Kovács Kiss Gyöngy és Sipos Gábor Kolozsvárról, eljön Budapestről továbbá Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, Csíkszeredából a csíksomlyói ősnyomtatványok felfedezője, Muckenhaupt Erzsébet és Oxfordból Gömöri György. A rendezvény fő támogatói: Teleki Téka Alapítvány, Határon Túli Magyarok Hivatala, Illyés Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Communitas Alapítvány. /Lokodi Imre: 1802-2002. Pénteken Teleki Téka- emlékünnepség. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./"

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (A zöldhatáron átszökő ötvenhatos erdélyi fiatalok)
Eddig csak feltételes módban emlegették a magyar forradalmi harcokban tevékenyen is részt vevő erdélyi magyarokat, mert semmilyen konkrét adat nem állt rendelkezésre. Az 1989 decemberét követő oldódás jele, hogy végre meg mernek szólalni a közvetlen résztvevők. Közéjük tartozik a csikvacsárcsi Kovács Lajos, akit 1958. május 18-án tartóztattak le, mert törvénytelenül akart a határon átkelni a forradalom megsegítésére. Négyévi börtönbüntetésre ítélték, amit teljes egészében letöltött.
A baróti középiskola négy 16 éves diákját több ízben említettük: Bíró Benjámin Csíkszentdomokosról, Kovács János és Mojszesz Márton Nagyajtáról, Józsa Csaba Bibarcfalváról 1956. november 9-én vonatra ült, hogy közvetlenül segítsék a forradalmárokat. Vonattal Nagyváradig, onnan Érmihályfalvára utaztak, ugyanis Bíró Benjámin az 1947-es szárazság idején itt vészelte át az éhség hónapjait. A gyerekek éjszaka próbáltak a zöldhatáron átjutni, azonban a nagy riadalomban és tájékozatlanságban Kovács János és Mojszesz Márton lemaradt. Ketten sikeresen túljutottak a határon, s Nyíregyháza felé indultak. Nyírszapolyban kértek szállást. Több ellenőrzést szerencsésen megúsztak, azonban belefutottak az egyik magyar járőröző csoportba. Mindez november 13-án történt. Azt mondták, hogy Jugoszláviából szöktek át. Kalandos történetükhöz tartozik, hogy a naponta vagy óránként megismétlődő ellenőrzések és igazoltatások ellenére sem Nyugat felé indultak, hanem ottmaradtak Magyarországon, mert ők mindenáron a forradalmárokon akartak segíteni. És ez lett a vesztük! 
1956 decemberében az egyik család (a Borbély családról van szó a Pécs melletti Kárász községből) még örökbe fogadta a két erdélyi gyereket, folytatták is a tanulmányaikat, azonban 1957 márciusában hívatták őket a rendőrségre. Először közölték velük: pontosan tudják, honnan szöktek át, ismerik adataikat, a szülők nevét. 1957. március 14-én a két szökevény gyermeket letartóztatták. Már az sem segített, hogy a szülők beleegyeztek: a két kiskorú Magyarországon maradjon. A határőrség Debrecentől a magyar–román határig kísérte Józsa Csabát és Bíró Benjámint. Biharpüspökinél adták át a román határőröknek. 
Ami ezután történt, valóban rémregénybe illő. Vallatáskor főleg arra voltak kíváncsiak: ki biztatta őket a zöldhatáron való átkelésre? Hiába állított ki a magyar rendőrség olyan igazolást, hogy a két kiskorú semmilyen ellenforradalmi akcióban nem vett részt, Nagyváradon a katonai ügyészség mindkettőjüket 3–3 évi börtönbüntetésre ítélte. Csak hosszas kérelmezés után helyezték át őket a kiskorúak börtönébe, Nagyaknára (Ocnele Mari). Közben végig kellett szenvedniük az 1958. július 14-i szamosújvári börtönlázadás megtorlását: gépfegyverrel belőttek a cellákba, majd minden indok nélkül verték az elítélteket. Józsa Csaba életben maradását annak köszönhette, hogy vizes mellhártyagyulladást kapott, így került vissza a szamosújvári börtön beteggondozójába. Ide hozták a Duna-deltai megsemmisítő táborok túlélőit, a csont-tébécés betegeket. Mellette halt meg a sepsiszentgyörgyi koszorúzó diákok elsőrendű vádlottja, Szalay Attila. Valójában agyonverték! A szászrégeni Palotás-csoport
Akárcsak a baróti kisdiákok, a szászrégeni magyar gimnázium tanulói is kitörő lelkesedéssel fogadták a magyar forradalom hírét. A szervezkedést Fekete Kéz néven ismerték a környéken és a Securitatén. A diákok egy része gyergyóditrói és szárhegyi származású volt, s az ötvenes évek eleji zendülés elfojtását ez a szervezet akarta megtorolni. Kommunistaellenes jelszavakat írtak a falakra, ezt tették 1956 októberében-novemberében Szászrégenben is.
Mild Árpád szászrégeni diák kezdeményezte a szervezkedést. Nemes Sándor, Kiss Gábor, Mild Árpád és a gyergyószárhegyi Páll László arról beszélgettek, hogy át kellene szökniük a zöldhatáron, hogy a forradalom mellé álljanak és segítsék a forradalmárokat. Páll László egy kis kaliberű revolvert is szerzett, amelyet a határátlépésnél védekezésre akartak használni. A Securitate valamit sejtett, s az egyik szilenciumról kihallgatásra vitték a kisdiákokat. Akkor még nem találták meg a revolvert, a diákokat is hazaengedték. 
A román és magyar iskolák 1959-es egyesítése új lendületet adott a csírájában elhalt szervezkedésnek. Szászrégen környékét többségében románok lakták és lakják. Az egyesítést könyörtelenül végrehajtották: a magyar osztályt átvitték a román iskolába, helyébe hozták a párhuzamos román osztályt. A kollégiumban is egy magyar tanuló mellé mindig egy románt helyeztek. A volt régeni osztálytársak, Palotás András, Páll László, Bedő Gedeon szervezkedtek: a magyarok kapják vissza a jogaikat, állítsák vissza a régeni magyar iskolát, ne legyen vegyes, mert az a teljes elrománosításhoz vezet. Naivan úgy képzelték el, hogy aláírásokat gyűjtenek, s mellékelik a követeléseket is: az összes magyar iskola visszaállítása; a magyar egyetemek visszaállítása és az egész oktatási helyzet nemzetközi fórumok elé terjesztése.
– Ha mindezeket a követeléseket nem teljesítik – emlékezik Páll László –, akkor követeljük Erdély függetlenségét vagy Magyarországhoz való csatolását. A csoport tagjainak egy része Marosvásárhelyen technikumba járt, onnan követték és szervezték a szászrégeni „akciót”. Az aláírásgyűjtés lassan haladt, Nemes Sándor és Nagy József rádiójavító a fegyverek beszerzését tartották a legfontosabbnak. Nemes Sándor elutazott Gyergyószárhegyre, hogy felkutassa a csűrökben, padlásokon eldugott fegyvereket. Valószínűleg árulás folytán felgöngyölítették az egész szervezkedést. 1960 júniusában tartóztatták le a csoport 24 tagját, majd következtek a kihallgatások. A vallatók elsősorban a magyar forradalommal való szolidarizálásra, a zöldhatáron való illegális átkelési tervre voltak kíváncsiak. Mindenáron koncepciós pert akartak kreálni az egész szervezkedésből. Ezért azzal vádolták a diákokat, hogy az augusztus 23-i ünnepségen fegyveres támadást akartak indítani a dísztribün ellen, s hogy Erdély Magyarországhoz való csatolását követelték. Néhányukat azzal is vádolták, hogy 1956-ban tiltott határátkelésre készültek. A fő vádpont: Erdélyben is „ellenforradalmat” akartak kirobbantani. Mivel megtalálták a Gyergyószárhegyről hozott rozsdás fegyvereket s a kis kaliberű revolvert, a fegyveres felkelés tervét is ráfogták a részben még kiskorú gyermekekre. Szigorú büntetésekkel próbáltak példát statuálni.
A büntetések:
Palotás Árpád 23 év, Szilágyi Árpád 22 év, Czimbalmos Balázs 22 év, Czimbalmos Károly 20 év, Ilyés Alajos 18 év, Simon Gyula 16 év, Kertész András 16 év, Páll László 16 év, Bara Lajos 15 év, Gáspár Domokos 15 év, Keresztes Ignác 15 év, Papp József 12 év, Fülöp Ákos 10 év, Kovács Pál 10 év, Kolcsár Géza 10 év, Bedő Gedeon 10 év, Fülöp Antal 8 év, Hadnagy István 8 év, Bartis János 8 év, Bíró Károly 6 év, Szilágyi Lajos 6 év, Ambrus Hedvig 1 év, Dezső Katalin 1 év, Vass Julianna 1 év.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)