Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Aluaș, Emil
7 tétel
2010. szeptember 30.
Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)
2010. október 3.
Erősödik az erdélyi autonómiamozgalom
Erősödik a magyar-magyar együttműködés a különböző erdélyi autonómiamozgalmak kérdésében. Az új magyar kormány már határozottan áll ki a mozgalom mellett. Van okunk optimizmusra, vagy legyünk inkább realisták?
Erősödik a székely-magyar együttműködés
Az elmúlt hetekben több olyan hír látott napvilágot, melyek alapján jogosan következtet arra az ember, hogy az erdélyi (székelyföldi) autonómiatörekvések új lendületet kaphatnak, az új magyar kormány ugyanis több olyan erőfeszítést is tett/tesz, amivel a székely autonómia melletti elkötelezettségét bizonyítja – akár nemzetközi porondon is. Pár hete született például döntés arról, hogy a jövőben az Európa Tanácsban (ET) a magyar delegáció fogja képviselni a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a legnagyobb európai emberi jogi szervezetben ezentúl – hazánk tolmácsolásában – folyamatosan felszínen lehet tartani a székelyföldi autonómia kérdését.
Az, hogy az Európa Tanácsban ezzel a módszerrel megoldják a székelyek képviseletét, valóban nagy lépést jelenthet az autonómiához vezető igen rögös úton. Ez az a szervezet ugyanis, amelyik számos ajánlásában foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival és érdekvédelmével, sőt, az ún. Gross jelentésében kiemeli az autonóm régiók pozitív tapasztalatait is. Nem véletlen tehát, hogy az SZNT éppen az ET-t szemelte ki, és kérte fel Magyarországot, hogy saját delegációja révén „jelenítse meg” a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit a szervezetben.
A strasbourgi képviselet mellett az is szimbolikus jelentőségű, hogy az SZNT következő munkaülését Budapesten, az Országház felsőházi termében tartja. A székelyek meghívják tanácskozásukra Orbán Viktor miniszterelnököt, Schmitt Pál államfőt és a parlamenti pártok képviselőit is, hogy megvitassák a székely törekvések és a magyar nemzetpolitika céljainak összeegyeztethetőségét. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az üléssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a helyszín kiválasztásánál szempont volt, hogy minél nagyobb visszhangot váltson ki a magyar közvéleményben. Kifejezte abbéli reményét is, hogy Magyarország olyan patrónusa lesz a székelyföldi autonómiának, mint Ausztria a már autonóm Dél-Tirolnak.
Egész Erdély, sőt, a Partium is!
Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy nem csak a Székelyföld törekszik az önrendelkezés elérésére, hanem az egész erdélyi magyarság is. A romániai magyarság autonómiatörekvései hármas célrendszert jelenítenek meg: a Székelyföld területi autonómiáját; az ún. személyi elvű/kulturális autonómiát, amely nem a területet, hanem a magyar lakosságot ruházza fel érdekképviseleti és igazgatási jogosítványokkal bíró intézményrendszerrel; végül az ún. sajátos státusú önkormányzatokat, melyek a magyar többségű települések önkormányzatainak jelentenek önigazgatási jogokat.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy közelmúltban tett nyilatkozatában utalt arra, hogy a területi autonómia a Partiumra is kiterjeszthető lehetne. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a román fél oldaláról, noha Tőkés hangsúlyozta, hogy csakis „a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján” szeretné megvalósítani a Partium autonómiáját. Ennek ellenére Corina Creţu román EP-képviselő kérte Tőkés László leváltását a Parlament alelnöki tisztségéről.
Paradox módon azonban Tőkés elképzelései éppen egy román kezdeményezésben találhatnak partnerre. A Krónika.ro hírportál csütörtökön közölt interjút Emil Aluas-szal, aki Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat a közelmúltban, méghozzá nem másért, mint Erdély és a Bánság autonómiájáért. Az autonómiapárti úriember – aki mellesleg foglalkozása szerint karmester és korábban Budapesten is tanult – román-magyar-német igazgatású autonóm régiókká alakítaná az említett országrészeket.
„Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg” – mondta Alaus a Krónika riporterének, utalva arra is, hogy az RMDSZ-ben potenciális szövetségest lát. „Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben” – fogalmazta meg érveit a karmester-politikus.
És a valóság…
Az autonómiatörekvések jelenlegi állásának eddigi felvázolásából az ember már-már úgy érezheti, hogy az erdélyi és székelyföldi önrendelkezés megvalósulása pusztán karnyújtásnyira van. A valóság azonban az, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, s a folyamat még igencsak gyerekcipőben jár.
A .sic domainnév beindítása, mint a székely autonómia első megnyilvánulási formája valószínűleg sokak számára ismert, hiszen aláírásgyűjtő akció is indult az ügy érdekében. „Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi (tenné – a szerk.), hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló „.sic" végződésű legyen" – olvasható az SZNT 2009. májusi közleményében. Vagyis az SZNT előzetes értesülései szerint az ICANN-nek (az a szervezet, amely az internetes tartománynevek kiosztását intézi) már 2010. első negyedévében ki kellett volna írnia az aktuális pályázatot – ez azonban a mai napig nem történt meg.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs azonban a késedelem ellenére optimista: „sajnos, késik a kiírás, ez nem rajtunk múlik, viszont a mozgalommal tudatosítunk egy új jelképet, amely autonómiatörekvésünk fontos eszköze lehet”. Úgy tűnik tehát, hogy noha az autonómiatörekvések valóban új lendületet vehetnek Budapest (és talán bizonyos erdélyi román csoportosulások) támogatásával, a gyakorlat egyelőre felülírja az optimista várakozásokat... Erdély.ma
Erősödik a magyar-magyar együttműködés a különböző erdélyi autonómiamozgalmak kérdésében. Az új magyar kormány már határozottan áll ki a mozgalom mellett. Van okunk optimizmusra, vagy legyünk inkább realisták?
Erősödik a székely-magyar együttműködés
Az elmúlt hetekben több olyan hír látott napvilágot, melyek alapján jogosan következtet arra az ember, hogy az erdélyi (székelyföldi) autonómiatörekvések új lendületet kaphatnak, az új magyar kormány ugyanis több olyan erőfeszítést is tett/tesz, amivel a székely autonómia melletti elkötelezettségét bizonyítja – akár nemzetközi porondon is. Pár hete született például döntés arról, hogy a jövőben az Európa Tanácsban (ET) a magyar delegáció fogja képviselni a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a legnagyobb európai emberi jogi szervezetben ezentúl – hazánk tolmácsolásában – folyamatosan felszínen lehet tartani a székelyföldi autonómia kérdését.
Az, hogy az Európa Tanácsban ezzel a módszerrel megoldják a székelyek képviseletét, valóban nagy lépést jelenthet az autonómiához vezető igen rögös úton. Ez az a szervezet ugyanis, amelyik számos ajánlásában foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival és érdekvédelmével, sőt, az ún. Gross jelentésében kiemeli az autonóm régiók pozitív tapasztalatait is. Nem véletlen tehát, hogy az SZNT éppen az ET-t szemelte ki, és kérte fel Magyarországot, hogy saját delegációja révén „jelenítse meg” a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit a szervezetben.
A strasbourgi képviselet mellett az is szimbolikus jelentőségű, hogy az SZNT következő munkaülését Budapesten, az Országház felsőházi termében tartja. A székelyek meghívják tanácskozásukra Orbán Viktor miniszterelnököt, Schmitt Pál államfőt és a parlamenti pártok képviselőit is, hogy megvitassák a székely törekvések és a magyar nemzetpolitika céljainak összeegyeztethetőségét. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az üléssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a helyszín kiválasztásánál szempont volt, hogy minél nagyobb visszhangot váltson ki a magyar közvéleményben. Kifejezte abbéli reményét is, hogy Magyarország olyan patrónusa lesz a székelyföldi autonómiának, mint Ausztria a már autonóm Dél-Tirolnak.
Egész Erdély, sőt, a Partium is!
Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy nem csak a Székelyföld törekszik az önrendelkezés elérésére, hanem az egész erdélyi magyarság is. A romániai magyarság autonómiatörekvései hármas célrendszert jelenítenek meg: a Székelyföld területi autonómiáját; az ún. személyi elvű/kulturális autonómiát, amely nem a területet, hanem a magyar lakosságot ruházza fel érdekképviseleti és igazgatási jogosítványokkal bíró intézményrendszerrel; végül az ún. sajátos státusú önkormányzatokat, melyek a magyar többségű települések önkormányzatainak jelentenek önigazgatási jogokat.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy közelmúltban tett nyilatkozatában utalt arra, hogy a területi autonómia a Partiumra is kiterjeszthető lehetne. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a román fél oldaláról, noha Tőkés hangsúlyozta, hogy csakis „a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján” szeretné megvalósítani a Partium autonómiáját. Ennek ellenére Corina Creţu román EP-képviselő kérte Tőkés László leváltását a Parlament alelnöki tisztségéről.
Paradox módon azonban Tőkés elképzelései éppen egy román kezdeményezésben találhatnak partnerre. A Krónika.ro hírportál csütörtökön közölt interjút Emil Aluas-szal, aki Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat a közelmúltban, méghozzá nem másért, mint Erdély és a Bánság autonómiájáért. Az autonómiapárti úriember – aki mellesleg foglalkozása szerint karmester és korábban Budapesten is tanult – román-magyar-német igazgatású autonóm régiókká alakítaná az említett országrészeket.
„Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg” – mondta Alaus a Krónika riporterének, utalva arra is, hogy az RMDSZ-ben potenciális szövetségest lát. „Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben” – fogalmazta meg érveit a karmester-politikus.
És a valóság…
Az autonómiatörekvések jelenlegi állásának eddigi felvázolásából az ember már-már úgy érezheti, hogy az erdélyi és székelyföldi önrendelkezés megvalósulása pusztán karnyújtásnyira van. A valóság azonban az, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, s a folyamat még igencsak gyerekcipőben jár.
A .sic domainnév beindítása, mint a székely autonómia első megnyilvánulási formája valószínűleg sokak számára ismert, hiszen aláírásgyűjtő akció is indult az ügy érdekében. „Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi (tenné – a szerk.), hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló „.sic" végződésű legyen" – olvasható az SZNT 2009. májusi közleményében. Vagyis az SZNT előzetes értesülései szerint az ICANN-nek (az a szervezet, amely az internetes tartománynevek kiosztását intézi) már 2010. első negyedévében ki kellett volna írnia az aktuális pályázatot – ez azonban a mai napig nem történt meg.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs azonban a késedelem ellenére optimista: „sajnos, késik a kiírás, ez nem rajtunk múlik, viszont a mozgalommal tudatosítunk egy új jelképet, amely autonómiatörekvésünk fontos eszköze lehet”. Úgy tűnik tehát, hogy noha az autonómiatörekvések valóban új lendületet vehetnek Budapest (és talán bizonyos erdélyi román csoportosulások) támogatásával, a gyakorlat egyelőre felülírja az optimista várakozásokat... Erdély.ma
2010. december 7.
Irány az erdélyi parlament?
Szombaton hivatalosan is eldöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy pártot alapít Erdélyi Magyar Néppárt néven. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és a pénteken bejelentett Erdélyiek Pártja mellett ez lesz a negyedik regionális párt. Már csak egy regionális parlament kellene nekik.
Néhány hónappal ezelőtt még csak lebegtettétek, mostanra egyértelművé vált: pártot alapít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Miért?
Toró Tibor: A kényszer vitt a pártalapításra. Egy éves tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiába hozunk létre olyan civil politikai mozgalmat, amely az autonómiáért cselekedni akar, hogyha nem találunk ehhez partnert, amely a kemény politika eszközeivel ezt a célt felvállalja.
Több, mint egy éve azon vagyunk, hogy az RMDSZ-ben és az MPP-ben partnerre találjunk. Az RMDSZ meg van győződve, hogy jó úton halad, és a bukaresti kijárás, a „főnökkel való jóban levés” eredményre vezet. Bárki legyen az RMDSZ élén, annyira át van itatva a szervezet ezzel a szemlélettel, hogy ebből kimozdítani nem lehet.
Ha az RMDSZ nem az autonómiát képviseli, akkor mit képvisel?
A retorika szintjén nyilván ezt képviseli, de a politikai döntései nem erről szólnak, a kapcsolatai nem ez irányba mutatnak. Itt egy cél van, hogy az RMDSZ legyen a „főnök” mellett.
Ezzel most azt akarod mondani, hogy az új pártnak nem prioritás a parlamenti részvétel, nem fontos a kormányzati szerepvállalás?
Korai erről nyilatkozni, hiszen még be sem vagyunk jegyezve. Elvi alapon elmondható, hogy a kormányzás eszköz, mint minden más eszköz. Amíg ez az autonómia megszerzését segíti, addig felhasználjuk, ugyanígy élhetünk az ellenzékiséggel, a külpolitikai kapcsolatokkal, a civil mozgalmakkal, a nemzetközi kapcsolatokkal.
Az RMDSZ nem tűzött ki ilyen jellegű stratégiai célt, még akkor sem, ha a programjában ez szerepel. De kritikával illethetem az MPP-t is, mert ha alkalmas lett volna az együttműködésre, nem lett volna szükség az új párt bejegyzésére. Sajnos ezt a szervezetet élén az elnökével megkaparintotta egy szűklátókörű vezetés, amely nem érdekelt az együttműködésben. Még abban sem voltak érdekeltek, hogy a pártot tovább fejlesszék, vagy hátországot biztosítsanak azoknak, akiket képviselnek.
Egészen konkrétan mi kellett volna ahhoz, hogy azt mondjátok, együtt tudtok működni mondjuk az RMDSZ-szel? Nézzük meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum helyzetét: ennek keretén belül lehetett és kellett volna közös döntéseket hozni, konszenzust kialakítani. Számtalan sikertelen próba történt, mégsem sikerült megegyezni. Csak egy példát mondok: a kulturális autonómia-tanácsot folyamatosan maga alá akarta gyűrni az RMDSZ, azt szerette volna, ha ez a saját intézményévé válik. Arculat-kozmetikázásra használták ezt a fórumot, és nem is érdekelte őket, hogy van-e mögötte konszenzus. Bizonyítja ezt a civil szervezetekhez vagy az egyházakhoz való RMDSZ-viszony is.
Ha nincs együttműködés, akkor mi jöhet?
Jelenleg zuhanórepülésben van az RMDSZ megítélése. Az emberek elfordultak a politikától. A Magyar Polgári Párt támogatottságát szinte mérni se lehet. A parlamenti és önkormányzati képviseletünket ez az állapot sodorja veszélybe. Az EMNT a pártalakítással esélyt akar adni a csalódottaknak ahhoz, hogy legyen, akit támogatni.
Abban bíztok, hogy ki tudjátok szorítani az RMDSZ-t és az MPP-t?
Nem abban bízunk, hogy bárkit is kiszorítunk, abban bízunk, hogy az emberek mellénk állnak. Ha hiteles programunk van, akkor az emberek támogatnak. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a stratégiai kérdésekben konszenzusnak kell lennie. Olyan mechanizmust kell kiépíteni és elindítani, hogy azokban a pillanatokban, amikor erőt kell felmutatni, tudjuk megtenni.
Jelenleg a Székelyföldön van arra példa, hogy a pártok együtt tudnak működni, igaz, olyanra is van példa, hogy képtelenek együttműködni. Arra kellene törekedni, hogy az első példa legyen ragadós. Amikor a verseny ideje van itt, akkor legyen verseny, mikor meg az együttműködésre van szükség, akkor tudjunk együttműködni. Érthetőbben: a versenyző felek nem ejthetnek olyan sebet egymáson, hogy képtelenné váljanak a közös munkára.
És nincsenek ilyen sebek?
Az EMEF-en belül mi voltunk a párbeszéd kezdeményezői. Nem is jöttek volna létre találkozók, ha mi nem erőltetjük, ha nem tematizálunk folyamatosan. A legutolsó ülést szeptemberben mi erőltettük ki, azóta sem kezdeményezett senki. Az RMDSZ meg fogja próbálni megakadályozni a párt bejegyzését. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt mégis létre jön, akkor lesz a dialógus valóságos.
Az EMNT stratégiai partnere a magyar kormánypárt, a Fidesz. Hogy alakulhatnak ennek fényében a viszonyok, és milyen lesz az a politika, amelyet ily módon támogatnak? Eckstein-Kovács Péter, aki ringbe száll az RMDSZ elnöki posztjáért, azt nyilatkozta: a Szövetség legnagyobb erénye a politikai függetlenség. Én azért megkérdőjelezem az RMDSZ függetlenségét. Az RMDSZ nagyon jó kapcsolatokat ápolt a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormánnyal. Sőt igazán jó viszonyban a Medgyessy kormánnyal volt. Ennek meg is volt az ideológiai alapja. A mi partnerünk az elmúlt húsz évben a Fidesz és részben az MDF volt. A konzervatív, nemzeti-liberális értékek mentén kerestük a partnereinket. Ennyit a függetlenségről. Örülünk annak, hogy stratégiai partnerei lehetünk a kormánynak, és kivehetjük a részünket a nemzeti együttműködés programjából. Nincs semmi olyan, amit ne lehetne felvállalni ebből a kapcsolatból.
Úgy gondolod, védhető az az álláspont, hogy a magyarországi politikai erők határozzák meg az erdélyi magyar közéleti folyamatokat? Akár az új párt születésénél folyó bábáskodással, akár konkrét vagy szimbolikus támogatással?
Ha úgy gondoljuk, hogy független entitások vagyunk, van Erdély, Magyarország, Felvidék stb., és a kapcsolatépítés egyenlő a másik belügyeibe való beavatkozással, akkor nyilván, hogy ennek nincs létjogosultsága. De mi nem így gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy van egy egységes magyar nemzet, amelynek vannak részei a mai Magyarország területén belül és kívül. Vannak közös és eltérő problémáink, de sokkal több a közös ügyünk, mint a sajátos problémánk. Természetes módon adódik, hogy a közös értékek mentén kialakított kapcsolatok révén az egyik segít a másiknak, a saját elvbarátainak. Erről szólnak az európai pártok.
Az RMDSZ függetlenségről beszél, arra való hivatkozással, hogy így képviselhető egységesen az erdélyi magyarság.
Az RMDSZ-nek nem érdeke felvállalni ezt az együttműködést, mert talán szégyelli a stratégiai partnerét, mert úgy gondolja, hogy nem hoz neki szavazatot. Elhallgatja, hogy ki a partnere. Ha jól megnézzük, akkor látszanak az értékrendi kapcsolatok az RMDSZ és az MSZP, vagy az egykori SZDSZ között. Ebben nincs semmi szégyen.
Miért nem az EMNT alakult párttá, miért volt szükség az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozására?
A köztudatban az van, hogy az EMNT párttá alakult, pedig nem erről van szó. Az EMNT megmarad annak a mozgalomnak, aminek eleve indult. Az EMNT-nek nagyon sok dolga van, és nem lett volna tisztességes, ha az itt működő politikusok ráerőltették volna a mozgalomra az akaratukat. A mozgalomra szükség van, de arra a következtetésre jutottunk, hogy pártra is szükség van, ha már nem tudtunk a többi párttal stratégiai partnerséget kialakítani.
Szimbiózisra van szükség a párt és a mozgalom között, hogy az ügy szempontjából hatékonyak legyünk. Természetes dolog, hogy egy párt körül kialakul egy holdudvar, akár több mozgalom is van, ezek szervezkednek, szerveződnek. Ez egy egészséges folyamat: a tagok a mozgalomban tanulják meg a közösségi szerepvállalást, és ha sikeresen teljesítenek, akkor átlépnek.
Ez egy komplex intézményháló, nagyon hasonló ahhoz, amit az RMDSZ is létrehozott. Mit tudsz mondani azoknak, akik féltik az erdélyi magyar civilszféra függetlenségét?
Nagyon remélem, hogy a civil társadalom védekezik, ha a politika meg próbál túlzottan beavatkozni. Erre például a mozgalomban garanciát nyújthatnak azok a mozgalmárok, akik nem fognak a pártba belépni. Nagyon remélem, hogy ezt a létező feszültségforrást, ami a politika és a civilszféra között mindig jelen van, a jóízlés és a normalitás keretein belül fogjuk tartani. Már csak azért is, mert az EMNT politikusai jelentős civil szerepet vállalnak.
Magamból kiindulva is azt mondhatom, hogy rendelkezünk elég empátiával, erről tanúskodik az elmúlt húsz év. Úgy érzem, sikerült megőriznem magamban a civil szféra iránti tiszteletet, és ez nem fog megváltozni. Nyilván a pártpolitikai feladatok megváltoztatják egy kicsit az embert, de a folyamatos odafigyelés megakadályozhatja a konfliktusok kialakulását.
Mit tudsz mondani azoknak, akik szerint az EMNT az RMDSZ struktúrájának tükörképét hozta létre? Az RMDSZ-nek is vannak alapítványai, a Szövetség is közösségi, mozgalmi munkát szorgalmaz. Akkor most hol a különbség? Tükör-világok állnak szemben?
Semmit nem akarok mondani, ezt az emberek megítélésére bízom. Ha hibázunk, akkor majd ők szóvá fogják tenni. Nem haragszunk meg érte, számítunk is a kritikára. Nem az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem hogy mit teszünk.
Az EMNT bejelentésével szinte egy időben jelentette be Emil Aluaş karmester az Erdélyiek Pártjának megalapítását. Mi a véleményed a kezdeményezésről?
Én szurkolok ezeknek a pártoknak, a regionális érdekvédők nekünk szövetségeseink. Szkeptikus vagyok, hogy mennyire esélyes ez a vállalkozás a homogenizációs folyamatok miatt, kevesen vannak azok az erdélyi románok, akik készek az együttműködésre az egészséges transzszilvanizmus szellemében, és támogatják az autonómia-törekvéseket.
Bár ne lenne igazam, és hátha sikerül visszahozni azt a transzszilván gondolatot, amely szövetségeseinkké teheti az ilyen kezdeményezéseket. Jól együtt lehetne működni a majdani erdélyi parlamentben, ha eljutunk addig.
Parászka Boróka, Manna.ro
Szombaton hivatalosan is eldöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy pártot alapít Erdélyi Magyar Néppárt néven. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és a pénteken bejelentett Erdélyiek Pártja mellett ez lesz a negyedik regionális párt. Már csak egy regionális parlament kellene nekik.
Néhány hónappal ezelőtt még csak lebegtettétek, mostanra egyértelművé vált: pártot alapít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Miért?
Toró Tibor: A kényszer vitt a pártalapításra. Egy éves tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiába hozunk létre olyan civil politikai mozgalmat, amely az autonómiáért cselekedni akar, hogyha nem találunk ehhez partnert, amely a kemény politika eszközeivel ezt a célt felvállalja.
Több, mint egy éve azon vagyunk, hogy az RMDSZ-ben és az MPP-ben partnerre találjunk. Az RMDSZ meg van győződve, hogy jó úton halad, és a bukaresti kijárás, a „főnökkel való jóban levés” eredményre vezet. Bárki legyen az RMDSZ élén, annyira át van itatva a szervezet ezzel a szemlélettel, hogy ebből kimozdítani nem lehet.
Ha az RMDSZ nem az autonómiát képviseli, akkor mit képvisel?
A retorika szintjén nyilván ezt képviseli, de a politikai döntései nem erről szólnak, a kapcsolatai nem ez irányba mutatnak. Itt egy cél van, hogy az RMDSZ legyen a „főnök” mellett.
Ezzel most azt akarod mondani, hogy az új pártnak nem prioritás a parlamenti részvétel, nem fontos a kormányzati szerepvállalás?
Korai erről nyilatkozni, hiszen még be sem vagyunk jegyezve. Elvi alapon elmondható, hogy a kormányzás eszköz, mint minden más eszköz. Amíg ez az autonómia megszerzését segíti, addig felhasználjuk, ugyanígy élhetünk az ellenzékiséggel, a külpolitikai kapcsolatokkal, a civil mozgalmakkal, a nemzetközi kapcsolatokkal.
Az RMDSZ nem tűzött ki ilyen jellegű stratégiai célt, még akkor sem, ha a programjában ez szerepel. De kritikával illethetem az MPP-t is, mert ha alkalmas lett volna az együttműködésre, nem lett volna szükség az új párt bejegyzésére. Sajnos ezt a szervezetet élén az elnökével megkaparintotta egy szűklátókörű vezetés, amely nem érdekelt az együttműködésben. Még abban sem voltak érdekeltek, hogy a pártot tovább fejlesszék, vagy hátországot biztosítsanak azoknak, akiket képviselnek.
Egészen konkrétan mi kellett volna ahhoz, hogy azt mondjátok, együtt tudtok működni mondjuk az RMDSZ-szel? Nézzük meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum helyzetét: ennek keretén belül lehetett és kellett volna közös döntéseket hozni, konszenzust kialakítani. Számtalan sikertelen próba történt, mégsem sikerült megegyezni. Csak egy példát mondok: a kulturális autonómia-tanácsot folyamatosan maga alá akarta gyűrni az RMDSZ, azt szerette volna, ha ez a saját intézményévé válik. Arculat-kozmetikázásra használták ezt a fórumot, és nem is érdekelte őket, hogy van-e mögötte konszenzus. Bizonyítja ezt a civil szervezetekhez vagy az egyházakhoz való RMDSZ-viszony is.
Ha nincs együttműködés, akkor mi jöhet?
Jelenleg zuhanórepülésben van az RMDSZ megítélése. Az emberek elfordultak a politikától. A Magyar Polgári Párt támogatottságát szinte mérni se lehet. A parlamenti és önkormányzati képviseletünket ez az állapot sodorja veszélybe. Az EMNT a pártalakítással esélyt akar adni a csalódottaknak ahhoz, hogy legyen, akit támogatni.
Abban bíztok, hogy ki tudjátok szorítani az RMDSZ-t és az MPP-t?
Nem abban bízunk, hogy bárkit is kiszorítunk, abban bízunk, hogy az emberek mellénk állnak. Ha hiteles programunk van, akkor az emberek támogatnak. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a stratégiai kérdésekben konszenzusnak kell lennie. Olyan mechanizmust kell kiépíteni és elindítani, hogy azokban a pillanatokban, amikor erőt kell felmutatni, tudjuk megtenni.
Jelenleg a Székelyföldön van arra példa, hogy a pártok együtt tudnak működni, igaz, olyanra is van példa, hogy képtelenek együttműködni. Arra kellene törekedni, hogy az első példa legyen ragadós. Amikor a verseny ideje van itt, akkor legyen verseny, mikor meg az együttműködésre van szükség, akkor tudjunk együttműködni. Érthetőbben: a versenyző felek nem ejthetnek olyan sebet egymáson, hogy képtelenné váljanak a közös munkára.
És nincsenek ilyen sebek?
Az EMEF-en belül mi voltunk a párbeszéd kezdeményezői. Nem is jöttek volna létre találkozók, ha mi nem erőltetjük, ha nem tematizálunk folyamatosan. A legutolsó ülést szeptemberben mi erőltettük ki, azóta sem kezdeményezett senki. Az RMDSZ meg fogja próbálni megakadályozni a párt bejegyzését. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt mégis létre jön, akkor lesz a dialógus valóságos.
Az EMNT stratégiai partnere a magyar kormánypárt, a Fidesz. Hogy alakulhatnak ennek fényében a viszonyok, és milyen lesz az a politika, amelyet ily módon támogatnak? Eckstein-Kovács Péter, aki ringbe száll az RMDSZ elnöki posztjáért, azt nyilatkozta: a Szövetség legnagyobb erénye a politikai függetlenség. Én azért megkérdőjelezem az RMDSZ függetlenségét. Az RMDSZ nagyon jó kapcsolatokat ápolt a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormánnyal. Sőt igazán jó viszonyban a Medgyessy kormánnyal volt. Ennek meg is volt az ideológiai alapja. A mi partnerünk az elmúlt húsz évben a Fidesz és részben az MDF volt. A konzervatív, nemzeti-liberális értékek mentén kerestük a partnereinket. Ennyit a függetlenségről. Örülünk annak, hogy stratégiai partnerei lehetünk a kormánynak, és kivehetjük a részünket a nemzeti együttműködés programjából. Nincs semmi olyan, amit ne lehetne felvállalni ebből a kapcsolatból.
Úgy gondolod, védhető az az álláspont, hogy a magyarországi politikai erők határozzák meg az erdélyi magyar közéleti folyamatokat? Akár az új párt születésénél folyó bábáskodással, akár konkrét vagy szimbolikus támogatással?
Ha úgy gondoljuk, hogy független entitások vagyunk, van Erdély, Magyarország, Felvidék stb., és a kapcsolatépítés egyenlő a másik belügyeibe való beavatkozással, akkor nyilván, hogy ennek nincs létjogosultsága. De mi nem így gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy van egy egységes magyar nemzet, amelynek vannak részei a mai Magyarország területén belül és kívül. Vannak közös és eltérő problémáink, de sokkal több a közös ügyünk, mint a sajátos problémánk. Természetes módon adódik, hogy a közös értékek mentén kialakított kapcsolatok révén az egyik segít a másiknak, a saját elvbarátainak. Erről szólnak az európai pártok.
Az RMDSZ függetlenségről beszél, arra való hivatkozással, hogy így képviselhető egységesen az erdélyi magyarság.
Az RMDSZ-nek nem érdeke felvállalni ezt az együttműködést, mert talán szégyelli a stratégiai partnerét, mert úgy gondolja, hogy nem hoz neki szavazatot. Elhallgatja, hogy ki a partnere. Ha jól megnézzük, akkor látszanak az értékrendi kapcsolatok az RMDSZ és az MSZP, vagy az egykori SZDSZ között. Ebben nincs semmi szégyen.
Miért nem az EMNT alakult párttá, miért volt szükség az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozására?
A köztudatban az van, hogy az EMNT párttá alakult, pedig nem erről van szó. Az EMNT megmarad annak a mozgalomnak, aminek eleve indult. Az EMNT-nek nagyon sok dolga van, és nem lett volna tisztességes, ha az itt működő politikusok ráerőltették volna a mozgalomra az akaratukat. A mozgalomra szükség van, de arra a következtetésre jutottunk, hogy pártra is szükség van, ha már nem tudtunk a többi párttal stratégiai partnerséget kialakítani.
Szimbiózisra van szükség a párt és a mozgalom között, hogy az ügy szempontjából hatékonyak legyünk. Természetes dolog, hogy egy párt körül kialakul egy holdudvar, akár több mozgalom is van, ezek szervezkednek, szerveződnek. Ez egy egészséges folyamat: a tagok a mozgalomban tanulják meg a közösségi szerepvállalást, és ha sikeresen teljesítenek, akkor átlépnek.
Ez egy komplex intézményháló, nagyon hasonló ahhoz, amit az RMDSZ is létrehozott. Mit tudsz mondani azoknak, akik féltik az erdélyi magyar civilszféra függetlenségét?
Nagyon remélem, hogy a civil társadalom védekezik, ha a politika meg próbál túlzottan beavatkozni. Erre például a mozgalomban garanciát nyújthatnak azok a mozgalmárok, akik nem fognak a pártba belépni. Nagyon remélem, hogy ezt a létező feszültségforrást, ami a politika és a civilszféra között mindig jelen van, a jóízlés és a normalitás keretein belül fogjuk tartani. Már csak azért is, mert az EMNT politikusai jelentős civil szerepet vállalnak.
Magamból kiindulva is azt mondhatom, hogy rendelkezünk elég empátiával, erről tanúskodik az elmúlt húsz év. Úgy érzem, sikerült megőriznem magamban a civil szféra iránti tiszteletet, és ez nem fog megváltozni. Nyilván a pártpolitikai feladatok megváltoztatják egy kicsit az embert, de a folyamatos odafigyelés megakadályozhatja a konfliktusok kialakulását.
Mit tudsz mondani azoknak, akik szerint az EMNT az RMDSZ struktúrájának tükörképét hozta létre? Az RMDSZ-nek is vannak alapítványai, a Szövetség is közösségi, mozgalmi munkát szorgalmaz. Akkor most hol a különbség? Tükör-világok állnak szemben?
Semmit nem akarok mondani, ezt az emberek megítélésére bízom. Ha hibázunk, akkor majd ők szóvá fogják tenni. Nem haragszunk meg érte, számítunk is a kritikára. Nem az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem hogy mit teszünk.
Az EMNT bejelentésével szinte egy időben jelentette be Emil Aluaş karmester az Erdélyiek Pártjának megalapítását. Mi a véleményed a kezdeményezésről?
Én szurkolok ezeknek a pártoknak, a regionális érdekvédők nekünk szövetségeseink. Szkeptikus vagyok, hogy mennyire esélyes ez a vállalkozás a homogenizációs folyamatok miatt, kevesen vannak azok az erdélyi románok, akik készek az együttműködésre az egészséges transzszilvanizmus szellemében, és támogatják az autonómia-törekvéseket.
Bár ne lenne igazam, és hátha sikerül visszahozni azt a transzszilván gondolatot, amely szövetségeseinkké teheti az ilyen kezdeményezéseket. Jól együtt lehetne működni a majdani erdélyi parlamentben, ha eljutunk addig.
Parászka Boróka, Manna.ro
2010. december 21.
Pártinfláció évadja
Ahogy kies erdélyi tájainkon legeltetjük egyre borúsabb tekintetünket, nyomban elénk szöknek azok az egyelőre forrpont alatti kezdeményezések, amelyeket pártalapítás és hírességcsinálás alcímként értékelhetünk. Nos, ugyan nem alakul új párt (pardon: szövetség) Markó Béla ,,részleges" visszavonulásával, de máris mutatkozik ,,nevelt fia(i)" részéről az ugyancsak ,,részleges" utódlás szándéka.
Az optimisták szerint (nem tartozom közéjük) akár újjá is alakulhat az aggastyánként baktató RMDSZ. Kelemen Hunor lenne a nagy reformer (biztosan a néhai Păunescu is támogatná), de némileg sanda kivárással ott nézelődnek a további brancsbéliek, mint Frunda György és Borbély László. Eckstein-Kovács Péter lenne a másik kőszikla (petrus), aki ugyan egy kicsit szabadelvű, egy kicsit más vallású, de jó nekünk (,,egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de legalább a miénk"). Nyáron, a tusványosi rendezvény idején nyúlfarknyi beszélgetés közben közöltem vele rokonszenvemet (ami persze nem feltétlen!). De ha csupán az történik, amit a december 13-i Székely Hírmondóban olvastam — ,,Markó Béla NEM MONDOTT LE RMDSZ-elnöki tisztségéről, ám bejelentette, hogy a februárban esedékes kongresszuson másnak ADJA ÁT a helyét" (?!) —, akkor én hiába ábrándozom arról, hogy a padbéli jó tanuló súgók (Frunda, Borbély, Kelemen és a sírva búcsúzó Takács, aki a csendes kuli, és oka sincs a könnyezésre...) lemaradnak a versenyben. Az említettek ugyanis még saját városukban (Marosvásárhely) sem voltak képesek a magyarság ügyét helyi viszonylatban érvényre juttatni (ezer példa van rá), ezért kell a szövetség politikai központjának a sokkal vehemensebben magyar Kolozsvárra kerülnie. Más: alakulgat a harmadik autonomista párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a másik oldalon Dan Diaconescu csordapásztor néppártja). Mivel a Fidesz csalódott a Markó vezette RMDSZ-ben, ezúttal Tőkés pártkezdeményezését támogatja. Oda megy a rokonszenv (és vele a zsozsó). Eme törekvésre is van ,,celeb", mivel erősen dagadozik bennük az ,,önmegvalósítás" vágya, s nincs kizárva, hogy akik voltak, újra lesznek (a parlamenti képviseletben). Hogy a székely főváros (gyengébbek kedvéért: Székelyudvarhely) MPP-s elnöke (,,nem legitim", szurkál Tőkés...) rokonszenvvel tekint a leendő pártra, és egyúttal összefogásra buzdít (ez is lerágott csont már), azon ne csodálkozzunk, Szásznak minden jó, ami az RMDSZ-nek rossz. Eleve vessük el mind a külön indulást, mind a pártkoalíciót, ehhez nagyobb bejutási arány kell, mint az alig elért öt százalék! Más: alakulgat Emil Aluaş erdélyi pártja is, amely az ország regionalizálásán belül kinyilvánítottan támogatja Székelyföldet önálló régióként. A kolozsvári karmester ezúttal karmesteri pálcájával a Néppártot inti be, mint egykor Sabin Gherman erdélyiként, Erdély nemzetiségeivel összefogásban. Én ugyan nem látom a jócskán kárpátokontúliasodott erdélyiekben a lelkesedést eme kezdeményezésért (nem is beszélve a mindig ilyesmire éber bukarestiekről). Pedig én rokonszenves kezdeményezésnek tartom, s inkább támogatnám, mint egy harmadik autonomista-pista magyar pártot (mindhárom elemi hibája az, hogy semmibe veszi a helyi román közösséget), feltehetően azonos eredménnyel (eredménytelenséggel) kifulladót. Így állunk tehát, miközben aggasztóan elfogytunk, olyannyira, hogy nemsokára nem leszünk meghatározó tényezők a román politika harcmezején. Mert nem állt le sem az elvándorlás, sem a beolvadás. És nem az újrahonosítás miatt (elsősorban), ahogy azt Frunda hiszi és mondja. Mert negyven évig viselnünk kellett önérzetes magyarságunk másodrendűségének minden átkát, most pedig a gátlástalan önzés pártok alapításában megnyilvánuló akarnokságát. A kivagyiság, a megalkuvás, az anyanyelvünkön való megnyilvánulás szégyellése román társaságban, gyermekeink menekülése a létbizonytalanságból, az utánuk sompolygó szülők és nagyszülők, a helyükbe, elvesztegetett javaikba betelepülő más vidéki románok, nemkülönben a harsány hangú magyarországi propaganda, amelynek inkább azon kellene munkálkodnia, hogy Székelyföldre jöjjenek a magyar vállalkozók — ki győzné mindet felsorolni —, ez az, ami végleges felszámolásunkon munkálkodik. Mindenekelőtt irigy és önző mi magunk.
Puskás Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ahogy kies erdélyi tájainkon legeltetjük egyre borúsabb tekintetünket, nyomban elénk szöknek azok az egyelőre forrpont alatti kezdeményezések, amelyeket pártalapítás és hírességcsinálás alcímként értékelhetünk. Nos, ugyan nem alakul új párt (pardon: szövetség) Markó Béla ,,részleges" visszavonulásával, de máris mutatkozik ,,nevelt fia(i)" részéről az ugyancsak ,,részleges" utódlás szándéka.
Az optimisták szerint (nem tartozom közéjük) akár újjá is alakulhat az aggastyánként baktató RMDSZ. Kelemen Hunor lenne a nagy reformer (biztosan a néhai Păunescu is támogatná), de némileg sanda kivárással ott nézelődnek a további brancsbéliek, mint Frunda György és Borbély László. Eckstein-Kovács Péter lenne a másik kőszikla (petrus), aki ugyan egy kicsit szabadelvű, egy kicsit más vallású, de jó nekünk (,,egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de legalább a miénk"). Nyáron, a tusványosi rendezvény idején nyúlfarknyi beszélgetés közben közöltem vele rokonszenvemet (ami persze nem feltétlen!). De ha csupán az történik, amit a december 13-i Székely Hírmondóban olvastam — ,,Markó Béla NEM MONDOTT LE RMDSZ-elnöki tisztségéről, ám bejelentette, hogy a februárban esedékes kongresszuson másnak ADJA ÁT a helyét" (?!) —, akkor én hiába ábrándozom arról, hogy a padbéli jó tanuló súgók (Frunda, Borbély, Kelemen és a sírva búcsúzó Takács, aki a csendes kuli, és oka sincs a könnyezésre...) lemaradnak a versenyben. Az említettek ugyanis még saját városukban (Marosvásárhely) sem voltak képesek a magyarság ügyét helyi viszonylatban érvényre juttatni (ezer példa van rá), ezért kell a szövetség politikai központjának a sokkal vehemensebben magyar Kolozsvárra kerülnie. Más: alakulgat a harmadik autonomista párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a másik oldalon Dan Diaconescu csordapásztor néppártja). Mivel a Fidesz csalódott a Markó vezette RMDSZ-ben, ezúttal Tőkés pártkezdeményezését támogatja. Oda megy a rokonszenv (és vele a zsozsó). Eme törekvésre is van ,,celeb", mivel erősen dagadozik bennük az ,,önmegvalósítás" vágya, s nincs kizárva, hogy akik voltak, újra lesznek (a parlamenti képviseletben). Hogy a székely főváros (gyengébbek kedvéért: Székelyudvarhely) MPP-s elnöke (,,nem legitim", szurkál Tőkés...) rokonszenvvel tekint a leendő pártra, és egyúttal összefogásra buzdít (ez is lerágott csont már), azon ne csodálkozzunk, Szásznak minden jó, ami az RMDSZ-nek rossz. Eleve vessük el mind a külön indulást, mind a pártkoalíciót, ehhez nagyobb bejutási arány kell, mint az alig elért öt százalék! Más: alakulgat Emil Aluaş erdélyi pártja is, amely az ország regionalizálásán belül kinyilvánítottan támogatja Székelyföldet önálló régióként. A kolozsvári karmester ezúttal karmesteri pálcájával a Néppártot inti be, mint egykor Sabin Gherman erdélyiként, Erdély nemzetiségeivel összefogásban. Én ugyan nem látom a jócskán kárpátokontúliasodott erdélyiekben a lelkesedést eme kezdeményezésért (nem is beszélve a mindig ilyesmire éber bukarestiekről). Pedig én rokonszenves kezdeményezésnek tartom, s inkább támogatnám, mint egy harmadik autonomista-pista magyar pártot (mindhárom elemi hibája az, hogy semmibe veszi a helyi román közösséget), feltehetően azonos eredménnyel (eredménytelenséggel) kifulladót. Így állunk tehát, miközben aggasztóan elfogytunk, olyannyira, hogy nemsokára nem leszünk meghatározó tényezők a román politika harcmezején. Mert nem állt le sem az elvándorlás, sem a beolvadás. És nem az újrahonosítás miatt (elsősorban), ahogy azt Frunda hiszi és mondja. Mert negyven évig viselnünk kellett önérzetes magyarságunk másodrendűségének minden átkát, most pedig a gátlástalan önzés pártok alapításában megnyilvánuló akarnokságát. A kivagyiság, a megalkuvás, az anyanyelvünkön való megnyilvánulás szégyellése román társaságban, gyermekeink menekülése a létbizonytalanságból, az utánuk sompolygó szülők és nagyszülők, a helyükbe, elvesztegetett javaikba betelepülő más vidéki románok, nemkülönben a harsány hangú magyarországi propaganda, amelynek inkább azon kellene munkálkodnia, hogy Székelyföldre jöjjenek a magyar vállalkozók — ki győzné mindet felsorolni —, ez az, ami végleges felszámolásunkon munkálkodik. Mindenekelőtt irigy és önző mi magunk.
Puskás Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 16.
Kolozsvári beszélgetés Trianonról a mítoszok tükrében
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.
Erdély.ma
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.
Erdély.ma
2016. május 30.
„Szólásszabadságból elégtelen” diplomával „tüntette ki” a Maros megyei csendőrséget egy civil szervezet
Szólásszabadságból elégtelen diplomával tüntette ki az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a Maros megyei csendőrséget azért, mert „hazafias bírságot” rótt ki a Marosvásárhelyen március 10-én tartott székely szabadság napja mintegy száz felvonulójára.
Erről Adrian Szelmenczi, a szólásszabadság romániai helyzetével foglalkozó civil szervezet aktivistája számolt be szombaton egy, a regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen. Elmondta, a diplomát egy székely zászlóval együtt postázták a csendőrségnek. Az aktivista kijelentette: szervezetét nem az autonómia érdekli, hanem az, hogy lehet-e róla vitát folytatni. Hozzátette: a román hatóságok az alkotmány megmásíthatatlan 1. cikkelyére hivatkozva – mely Romániát szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg – gyakorta már az autonómia követelését is alkotmányellenesnek tekintik. Megjegyezte, hogy kettős mércével mérnek az autonómiakövetelések ellen fellépő hatóságok, mert ugyanúgy megváltoztathatatlan az az alkotmányos cikkely is, amelyik Romániát köztársaságként határozza meg, a királyság visszaállításáról viszont lehet vitát folytatni. Úgy vélte, nemcsak a magyarságra érvényes a Trianon-komplexus, hanem Romániára is, amely 98 évvel az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nagygyűlés után is „háborúban legyőzött félként” kezeli a magyarokat. „Mintha az állam a kisebbségek ellen alakította volna az alkotmányt és a törvényeket, pedig ezeknek minden állampolgárra tekintettel kellene lenniük” – jelentette ki az emberi jogi aktivista.
Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke kijelentette: Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és állampolgárai közül csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizált struktúra megőrzésével a jobb élet esélyéről mondanak le. Az Erdély autonómiájáért fellépő szervezet azért küzd, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Lucian Constantin kijelentette, a nagy pártok bizonyították, hogy nem vállalják a régiós érdekek képviseletét. Örvendetesnek mondta, hogy Erdélyben és Moldvában is regionális pártok jelentek meg.
A Demokratikus Erdély Liga egyik alapítója, Tudor Duica úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy Bukarest a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Emil Aluas, a Pro Vest Alapítvány elnöke szerint az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat. Azt is hozzátette, hogy a „senkit ne sértsünk meg” elven alapuló érdekérvényesítés mindeddig nem vezetett eredményre, ezért határozottabb fellépésre van szükség.
A rendezvény szervezője, Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje azért tartotta fontosnak a kerekasztal-beszélgetést, mert szerinte megkerülhetetlen a nyílt és őszinte párbeszéd a két közösség között.
„Ismernünk kell egymás történelmét és hagyományait, és közelíteni kell álláspontjainkat. Nem »pártbeszédre«, két párt egy mandátum idejére érvényes megegyezésére van szükség, hanem alulról jövő közösségi kezdeményezésekre” – jelentette ki Fancsali Ernő.
MTI
Erdély.ma
Szólásszabadságból elégtelen diplomával tüntette ki az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a Maros megyei csendőrséget azért, mert „hazafias bírságot” rótt ki a Marosvásárhelyen március 10-én tartott székely szabadság napja mintegy száz felvonulójára.
Erről Adrian Szelmenczi, a szólásszabadság romániai helyzetével foglalkozó civil szervezet aktivistája számolt be szombaton egy, a regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen. Elmondta, a diplomát egy székely zászlóval együtt postázták a csendőrségnek. Az aktivista kijelentette: szervezetét nem az autonómia érdekli, hanem az, hogy lehet-e róla vitát folytatni. Hozzátette: a román hatóságok az alkotmány megmásíthatatlan 1. cikkelyére hivatkozva – mely Romániát szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg – gyakorta már az autonómia követelését is alkotmányellenesnek tekintik. Megjegyezte, hogy kettős mércével mérnek az autonómiakövetelések ellen fellépő hatóságok, mert ugyanúgy megváltoztathatatlan az az alkotmányos cikkely is, amelyik Romániát köztársaságként határozza meg, a királyság visszaállításáról viszont lehet vitát folytatni. Úgy vélte, nemcsak a magyarságra érvényes a Trianon-komplexus, hanem Romániára is, amely 98 évvel az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nagygyűlés után is „háborúban legyőzött félként” kezeli a magyarokat. „Mintha az állam a kisebbségek ellen alakította volna az alkotmányt és a törvényeket, pedig ezeknek minden állampolgárra tekintettel kellene lenniük” – jelentette ki az emberi jogi aktivista.
Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke kijelentette: Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és állampolgárai közül csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizált struktúra megőrzésével a jobb élet esélyéről mondanak le. Az Erdély autonómiájáért fellépő szervezet azért küzd, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Lucian Constantin kijelentette, a nagy pártok bizonyították, hogy nem vállalják a régiós érdekek képviseletét. Örvendetesnek mondta, hogy Erdélyben és Moldvában is regionális pártok jelentek meg.
A Demokratikus Erdély Liga egyik alapítója, Tudor Duica úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy Bukarest a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Emil Aluas, a Pro Vest Alapítvány elnöke szerint az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat. Azt is hozzátette, hogy a „senkit ne sértsünk meg” elven alapuló érdekérvényesítés mindeddig nem vezetett eredményre, ezért határozottabb fellépésre van szükség.
A rendezvény szervezője, Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje azért tartotta fontosnak a kerekasztal-beszélgetést, mert szerinte megkerülhetetlen a nyílt és őszinte párbeszéd a két közösség között.
„Ismernünk kell egymás történelmét és hagyományait, és közelíteni kell álláspontjainkat. Nem »pártbeszédre«, két párt egy mandátum idejére érvényes megegyezésére van szükség, hanem alulról jövő közösségi kezdeményezésekre” – jelentette ki Fancsali Ernő.
MTI
Erdély.ma
2016. május 31.
A másság hangjai Kolozsvárról
Nemcsak azért érdemes figyelni a Kolozsváron a román–magyar kerekasztalon elhangzott nyilatkozatokra, mert kritikus szavakkal illették a székely szabadság napján hazafiasan bírságoló marosvásárhelyi csendőrséget, hanem mert a kincses városból immár a jó értelemben vett erdélyiség hangjai szólnak.
És bár e regionalizmusnak természetesnek kellene lennie – nálunk semmi nem természetes! –, volt idő, nem is oly nagyon régen, amikor Kolozsvár a dohos és a vad nacionalizmus otthonát jelentette. Ami persze nem szívódhatott fel nyomtalanul...
A regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen tehát az ActiveWatch bukaresti civil szervezet megrótta, azaz „szólásszabadságból elégtelen” diplomával tüntette ki az általa túlbuzgónak tartott Maros megyei csendőrséget. Adrian Szelmenczi azt is megjegyezte, Romániában 98 évvel a gyulafehérvári nyilatkozat után is „háborúban legyőzött félként” viszonyulnak a magyarokhoz, olyan, mintha az állam kisebbségei ellenében fogadta volna el alkotmányát. Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke szerint Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és saját polgárai közül is csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizáció átmentésével a jobb élet esélyéről mondanak le. E szervezet egyébként Erdély autonómiáját tűzte zászlajára, s célja, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Tudor Duică, a Demokratikus Erdély Liga társalapítója úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a főváros a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Mi több, Emil Aluaş, a Pro Vest Alapítvány elnöke egyenesen azt javasolta, az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően és határozottabban fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat.
Persze, ezek egyelőre csak szavak. Ám a regionalizmus erdélyi, sőt, romániai képviselőinek gondolatait érdemes rögzíteni, kiindulópontként kezelni, mert céljuk közelíthető az erdélyi, székelyföldi magyarok céljához. Hiszen önérzetes bánsági, bukovinai, máramarosi – a sor folytatható – emberekhez hasonlóan mindannyian jobb életminőséget, azaz kevesebb központosítást és korszerűbb államot szeretnének. Azt, hogy sorsuk fontos kérdéseiről maguk dönthessenek, s ha ezt önrendelkezésnek vagy autonómiának nevezzük, pusztán meghatározás kérdése. A másság Kolozsvárról érkező hangjai pontosan azt igazolják, hogy e vágy nem csupán valami székelyföldi, sokak által becsmérelt sajátosság, hanem egyetemes és emberi célkitűzés. Kapaszkodjunk tehát bátran Lucian Constantin nézetébe: mivel alig hihető, hogy lenne épeszű ember, aki elutasítana egy jobb romániai életminőséget, vélhetően csak idő kérdése, és a valós regionalizmus érdekében nem ezrek, hanem tízezrek, százezrek fognak szövetkezni.
Szépen, okosan és békességben, hiszen másként nem is érdemes.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nemcsak azért érdemes figyelni a Kolozsváron a román–magyar kerekasztalon elhangzott nyilatkozatokra, mert kritikus szavakkal illették a székely szabadság napján hazafiasan bírságoló marosvásárhelyi csendőrséget, hanem mert a kincses városból immár a jó értelemben vett erdélyiség hangjai szólnak.
És bár e regionalizmusnak természetesnek kellene lennie – nálunk semmi nem természetes! –, volt idő, nem is oly nagyon régen, amikor Kolozsvár a dohos és a vad nacionalizmus otthonát jelentette. Ami persze nem szívódhatott fel nyomtalanul...
A regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen tehát az ActiveWatch bukaresti civil szervezet megrótta, azaz „szólásszabadságból elégtelen” diplomával tüntette ki az általa túlbuzgónak tartott Maros megyei csendőrséget. Adrian Szelmenczi azt is megjegyezte, Romániában 98 évvel a gyulafehérvári nyilatkozat után is „háborúban legyőzött félként” viszonyulnak a magyarokhoz, olyan, mintha az állam kisebbségei ellenében fogadta volna el alkotmányát. Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke szerint Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és saját polgárai közül is csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizáció átmentésével a jobb élet esélyéről mondanak le. E szervezet egyébként Erdély autonómiáját tűzte zászlajára, s célja, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Tudor Duică, a Demokratikus Erdély Liga társalapítója úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a főváros a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Mi több, Emil Aluaş, a Pro Vest Alapítvány elnöke egyenesen azt javasolta, az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően és határozottabban fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat.
Persze, ezek egyelőre csak szavak. Ám a regionalizmus erdélyi, sőt, romániai képviselőinek gondolatait érdemes rögzíteni, kiindulópontként kezelni, mert céljuk közelíthető az erdélyi, székelyföldi magyarok céljához. Hiszen önérzetes bánsági, bukovinai, máramarosi – a sor folytatható – emberekhez hasonlóan mindannyian jobb életminőséget, azaz kevesebb központosítást és korszerűbb államot szeretnének. Azt, hogy sorsuk fontos kérdéseiről maguk dönthessenek, s ha ezt önrendelkezésnek vagy autonómiának nevezzük, pusztán meghatározás kérdése. A másság Kolozsvárról érkező hangjai pontosan azt igazolják, hogy e vágy nem csupán valami székelyföldi, sokak által becsmérelt sajátosság, hanem egyetemes és emberi célkitűzés. Kapaszkodjunk tehát bátran Lucian Constantin nézetébe: mivel alig hihető, hogy lenne épeszű ember, aki elutasítana egy jobb romániai életminőséget, vélhetően csak idő kérdése, és a valós regionalizmus érdekében nem ezrek, hanem tízezrek, százezrek fognak szövetkezni.
Szépen, okosan és békességben, hiszen másként nem is érdemes.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)