Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Altusz Kristóf
2 tétel
2015. május 20.
Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 28.
Tárgyalások a gyors siker illúziója nélkül
Egy-két alkalom korántsem elegendő a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó, szögezte le Altusz Kristóf. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Krónikának adott interjút.
– Három év után járt először román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy ön is így érzékeli?
– Meglehetősen összetett a kérdés. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni. A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, azokat természetesen felvetjük a kétoldalú megbeszélések során. Az Aurescu-látogatásnak is volt olyan része, amikor a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns gesztus a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre természetesen odafigyelünk, de elsősorban arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amelyet a Magyarországon élő román kisebbségek közvetítenek felénk. Márpedig mi nem kaptunk olyan jelzéseket, miszerint veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt a két álláspont eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, aláírható egy kisebbségi jegyzőkönyv, erre azonban mégsem került sor. Miért hiúsult ez meg, milyen konkrét ügyekben léteznek markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag zsákutcába jutott. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni. Természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a közeledés megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad lehetőséget arra, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Ilyen például a kisebbségi törvénytervezet, amelynek beterjesztését és elfogadását a bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja. Olyan ügy ez, amely a kisebbségek védelmében jelentene további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, ezért aztán ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne egy ilyen jogszabály megszületése. Úgy tűnik azonban, hogy e téren nem várható jelentősebb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok azonosítása zajlik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy aláírásra kerül sor, a bizottság azonban a két állam közötti kisebbségi együttműködés legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen valamennyi vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, az valószínűleg gátolná a párbeszéd kimenetelét. A kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van, és az egyeztetésnek nyilván nem arról kell szólnia, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések valamennyi szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját. Ha sikerül konszenzusra jutni, előre tudunk lépni, ahol pedig nem – és az ön által említett kérdés ilyen –, magasabb szintre kell utalni a kérdést. Nyitva is hagyhatjuk a kérdést, illetve megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megegyezni ebben, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– 2009-ben nem a teljes bizottsági kör előtt írták alá az ominózus jegyzőkönyvet. Én viszont nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként, úgymond, saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni az akkori társelnök cselekedeteit. A szakbizottság jelenlegi társelnökeként azonban nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Felgyorsulhatnak a kétoldalú tárgyalások, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójába, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. A Bogdan Aurescu külügyminiszter látogatása előtti napon hosszasan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra is. Komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megoldást találni a vitás kérdésekre, hiú ábránd azt hinni, hogy gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és örülök, hogy a jelek szerint román fél is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére nem tudom önnek megmondani, mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától kétségtelenül nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Egy-két alkalom korántsem elegendő a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó, szögezte le Altusz Kristóf. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Krónikának adott interjút.
– Három év után járt először román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy ön is így érzékeli?
– Meglehetősen összetett a kérdés. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni. A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, azokat természetesen felvetjük a kétoldalú megbeszélések során. Az Aurescu-látogatásnak is volt olyan része, amikor a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns gesztus a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre természetesen odafigyelünk, de elsősorban arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amelyet a Magyarországon élő román kisebbségek közvetítenek felénk. Márpedig mi nem kaptunk olyan jelzéseket, miszerint veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt a két álláspont eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, aláírható egy kisebbségi jegyzőkönyv, erre azonban mégsem került sor. Miért hiúsult ez meg, milyen konkrét ügyekben léteznek markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag zsákutcába jutott. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni. Természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a közeledés megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad lehetőséget arra, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Ilyen például a kisebbségi törvénytervezet, amelynek beterjesztését és elfogadását a bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja. Olyan ügy ez, amely a kisebbségek védelmében jelentene további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, ezért aztán ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne egy ilyen jogszabály megszületése. Úgy tűnik azonban, hogy e téren nem várható jelentősebb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok azonosítása zajlik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy aláírásra kerül sor, a bizottság azonban a két állam közötti kisebbségi együttműködés legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen valamennyi vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, az valószínűleg gátolná a párbeszéd kimenetelét. A kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van, és az egyeztetésnek nyilván nem arról kell szólnia, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések valamennyi szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját. Ha sikerül konszenzusra jutni, előre tudunk lépni, ahol pedig nem – és az ön által említett kérdés ilyen –, magasabb szintre kell utalni a kérdést. Nyitva is hagyhatjuk a kérdést, illetve megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megegyezni ebben, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– 2009-ben nem a teljes bizottsági kör előtt írták alá az ominózus jegyzőkönyvet. Én viszont nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként, úgymond, saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni az akkori társelnök cselekedeteit. A szakbizottság jelenlegi társelnökeként azonban nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Felgyorsulhatnak a kétoldalú tárgyalások, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójába, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. A Bogdan Aurescu külügyminiszter látogatása előtti napon hosszasan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra is. Komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megoldást találni a vitás kérdésekre, hiú ábránd azt hinni, hogy gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és örülök, hogy a jelek szerint román fél is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére nem tudom önnek megmondani, mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától kétségtelenül nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)