Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Alt Mónika Anetta
4 tétel
2010. június 18.
MESTERKÉPZŐ – BBTE: közel száz államilag támogatott hely a közgázon
A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon három magyar mesteri szakirányra felvételizhetsz nyáron és ősszel is!
A bolognai oktatási rendszer bevezetése után az egyetemi képzés a 4+1 évesről a 3+2 évesre változott, és ez a jövőben a mesteri diplomák és szaktudás jelentős felértékelődését vetíti előre.
Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági válságos történések alatt a leginkább megtérülő befektetés a humánerőforrás fejlesztése. A diák státusz előnyeit élvezve, államilag támogatott helyen képezheti tovább magát a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán három magyar mesteri szakirányon: Marketing stratégiák és Politikák, Projektmenedzsment és projektértékelés, Vállalati pénzügyek.
A három szakirányon közel száz államilag támogatott hely áll a jelentkezők rendelkezésére. Az előző évek gyakorlatához képest fontos információ a felvételi időpontjának változása. Ebben az évben július 12-26. között tartják az első felvételi időszakot, amikor az államilag támogatott helyek elosztásra kerülnek.
A szeptemberi szesszióban már csak fizetéses helyekre, illetve a be nem töltött támogatott helyekre lehet pályázni. A képzések aktuális munkaerőpiac igényeinek megfelelően magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását biztosítják.
Marketing stratégiák és politikák – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik üzleti vagy non-profit szférában marketing vagy értékesítési feladatokat töltenek be, akiknek a marketingstratégia kialakítása és adminisztrálása alapvető kompetenciáik közé kell hogy tartozzon. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ehhez szóló kínálatot kialakítani és eljuttatni az érdekeltekhez, vásárlókhoz, fogyasztókhoz.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Vorzsák Álmos, egyetemi tanár, a program vezetője
dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi tanársegéd, kapcsolattartó
E-mail: monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Projektmenedzsment és projektértékelés – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a projektek menedzseléséhez és értékeléséhez szükséges ismeretekkel és képességekkel. A képzés elvégzése után a hallgatók a munkapiacon nélkülözhetetlen kompetenciákat, az általános mellett specifikus szaktudást és kellő gyakorlati készséget is birtokolnak. A projektmenedzsment és projektértékelés szakon végzettek olyan területeken nyerhetnek majd alkalmazást, mint például régió- és vidékfejlesztés, pályázatírás és projektmenedzselés. Képzettségük lehetővé teszi számukra azt, hogy vállalkozásokban, közszférában és civil szervezetekben is sikerrel helyt álljanak.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Pete István, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Horváth Réka, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: reka.horvath@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali – 40 államilag támogatott hely
Korunk turbulens pénzügyi világában kiemelkedően fontos, hogy alapos ismeretekkel rendelkező, higgadt pénzügyi szakembereket képezzünk mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A vállalati pénzügyi menedzsment mesterképzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Nagy Ágnes, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
A beiratkozáshoz szükséges iratok, egy borítékos dossziéban elhelyezve:
- licenszoklevél vagy ezzel egyenértékű igazolás
- egyetemi anyakönyvi kivonat (foaia matricola)
- születési bizonyítvány hitelesített másolata
- házassági bizonyítvány egyszerű másolata (akinek esedékes)
- személyi igazolvány egyszerű másolata
- 3 db. színes, 3x4-es fénykép
- beiratkozási díj kifizetését igazoló nyugta (150 lej)
- a Lingua Központ által kiadott vagy elismert eredeti nyelvvizsga igazolás és annak egyszerű másolata
Felvételi kritériumok:
1. Beiratkozási feltételek
- nyelvvizsga bizonyítvány
2. Felvételi
- 25% a licensz vizsga
- 25% az egyetemi évek átlagának
- 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
Egyenlő felvételi jegyek esetén a megkülönböztető kritériumok:
- írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
- az egyetemi évek átlaga
A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál, és elérhető a Kar honlapján.
Transindex.ro
2012. július 16.
2012-2013-AS TANÉV
Magyar magiszteri képzések a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara a gazdaság különböző területeit lefedő magyar magiszteri képzések által friss diplomásoknak és újra tanulni vágyóknak minőségi továbbképzési lehetőséget kínál.
2012-2013-as tanév
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara a gazdaság különböző területeit lefedő magyar magiszteri képzések által friss diplomásoknak és újra tanulni vágyóknak minőségi továbbképzési lehetőséget kínál.
A diák státusz előnyeit élvezve, a jelentkezők államilag támogatott helyen tanulhatnak tovább a három magyar magiszteri szakirányon: Marketing stratégiák és politikák, Vállalkozásmenedzsment, Vállalati pénzügyek. A képzések a munkaerőpiac igényeinek megfelelően vannak kialakítva és biztosítják a magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását.
A három szakirányon 85 államilag támogatott hely várja a jelentkezőket július 16-tól.
Marketing stratégiák és politikák – nappali képzés – 25 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akiknek feladata a marketing stratégia tervezése és megvalósítása az üzleti vagy akár a non-profit szférában. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ennek megfelelő kínálatot kialakítani, kommunikálni és eljuttatni a fogyasztókhoz. Kapcsolat: dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi adjunktus, monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Vállalkozásmenedzsment – nappali képzés – 35 államilag támogatott hely
A Vállalkozásmenedzsment mesteri program célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a vállalkozások szervezési-vezetési gyakorlati kérdéseinek elemzésére és megválaszolására a dinamikusan változó piaci környezet és verseny feltételei közepette. A mesteri képzés nagyvállalati stratégiai és funkcionális ismereteket, valamint kisvállalati menedzsment ismereteket egyaránt biztosít. Kapcsolat: dr. Györfy Lehel-Zoltán, egyetemi adjunktus, lehel.gyorfy@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali képzések – 25 államilag támogatott hely
A vállalati pénzügyi menedzsment magiszteri képzés célja pénzügyi szakemberek képzése mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A magiszteri képzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben. Kapcsolat: dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
Mindhárom magiszteri képzés lehetőséget nyújt a tanulmányok folytatására a doktori képzésben. A 2012-es magiszteri felvételi ütemterve:
Tevékenység Szeptemberi felvételi
Beiratkozás Szeptember 10-13.
Beiratkozottak névsorának és az írásbeli vizsga
terembeosztásának kifüggesztése Szeptember 14.
Idegen nyelv vizsga Szeptember 15.
Felvételi vizsgák 9:00 órától
Felvételi vizsgák 14:00 órától
(csak azok számára, akik két mesterire felvételiznek) Szeptember 16.
Eredményhirdetés Szeptember 17.
Az elfoglalt helyek visszaigazolása Szeptember 18-20.
Felvételi végleges eredményhirdetése Szeptember 21.
A beiratkozás és a felvételi részletei
Beiratkozáskor a jelentkezőnek ki kell töltenie egy Beiratkozási űrlapot, és egy Opciók listáját is, melyben a jelentkező saját aláírásával igazolja az űrlapon kitöltött adatok hitelességét. A két űrlapon megadott információk és a felvételi vizsga eredménye alapján történik a helyek elosztása.
Beiratkozási feltétel egy nyelvvizsga bizonyítvány.
Felvételi kritériumok
- 50% a licensz vizsga átlaga; - 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából. A hely elfogadásának visszaigazolása személyesen történik következő iratokat tartalmazó dosszié leadásával: a) eredeti egyetemi oklevél vagy ennek megfelelő (az Oktatási Minisztérium által elismert) eredeti okirat; b) eredeti egyetemi anyakönyvi lap (románul - foaia matricolă); c) eredeti érettségi bizonyítvány; d) születési bizonyítvány hitelesített másolata; e) házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolata (ahol indokolt); f) három darab, színes, 3x4-es, fénykép (a fénykép hátára fel kell tüntetni nyomtatott betűkkel a teljes nevet az édesapa keresztnevének kezdőbetűjével); g) szabványos orvosi igazolás; h) az első tandíj kifizetéséről szóló bizonylat (ahol indokolt); i) Személyazonossági bizonyítvány egyszerű másolata; j) Az ALPHA vagy LINGUA Idegen Nyelv Központok által kibocsátott idegen nyelv ismeretét igazoló okirat eredetije és másolata.
A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál.
Transindex.ro
2012. augusztus 31.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar intézete szeptemberi felvételit hirdet magiszteri képzéseire Kolozsváron.
A júliusi felvételin meghirdetett 85 államilag támogatott helyből 27 hely maradt a szeptemberi felvételire. Ezen felül 44 tandíjas hely is várja az érdeklődőket. A magiszteri képzésekre friss diplomások és újra tanulni vágyók jelentkezését várják a három magyar magiszteri szakirányra: Marketing stratégiák és politikák, Vállalkozásmenedzsment, Vállalati pénzügyi menedzsment. A képzések a munkaerőpiac igényeinek megfelelően vannak kialakítva és biztosítják a magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását. A diákok európai színvonalú környezetben tanulhatnak és lakhatnak az új és modern bentlakásokban. A magiszteri szakirányok bemutatása a következőkben olvasható:
Marketing stratégiák és politikák – nappali képzés – 13 államilag támogatott és 25 tandíjas hely A program célja olyan szakemberek képzése, akiknek feladata a marketing stratégia tervezése és megvalósítása az üzleti vagy akár a non-profit szférában. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ennek megfelelő kínálatot kialakítani, kommunikálni és eljuttatni a fogyasztókhoz. Kapcsolat: dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi adjunktus, monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Vállalkozásmenedzsment – nappali képzés – 14 államilag támogatott és 15 tandíjas hely A Vállalkozásmenedzsment mesteri program célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a vállalkozások szervezési-vezetési gyakorlati kérdéseinek elemzésére és megválaszolására a dinamikusan változó piaci környezet és verseny feltételei közepette. A mesteri képzés nagyvállalati stratégiai és funkcionális ismereteket, valamint kisvállalati menedzsment ismereteket egyaránt biztosít. Kapcsolat: dr. Györfy Lehel-Zoltán, egyetemi adjunktus, lehel.gyorfy@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali képzések – 4 tandíjas hely A vállalati pénzügyi menedzsment magiszteri képzés célja pénzügyi szakemberek képzése mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A magiszteri képzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben. Kapcsolat: dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
Mindhárom magiszteri képzés lehetőséget nyújt a tanulmányok folytatására a doktori képzésben. A 2012-es magiszteri felvételi ütemterve:
Tevékenység Szeptemberi felvételi
Beiratkozás Szeptember 10-13.
Beiratkozottak névsorának és az írásbeli vizsga
terembeosztásának kifüggesztése Szeptember 14.
Idegen nyelv vizsga Szeptember 15.
Felvételi vizsgák 9:00 órától
Felvételi vizsgák 14:00 órától
(csak azok számára, akik két mesterire felvételiznek) Szeptember 16.
Eredményhirdetés Szeptember 17.
Az elfoglalt helyek visszaigazolása Szeptember 18-20.
Felvételi végleges eredményhirdetése Szeptember 21.
A beiratkozás és a felvételi részletei Beiratkozáskor a jelentkezőnek ki kell töltenie a Beiratkozási űrlapot és az Opciók listáját is, melyben a jelentkező saját aláírásával igazolja az űrlapon kitöltött adatok hitelességét. A két űrlapon megadott információk és a felvételi vizsga eredménye alapján történik a helyek elosztása. Beiratkozási feltétel egy nyelvvizsga bizonyítvány.
Felvételi kritériumok - 50% a licensz vizsga átlaga; - 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából. A hely elfogadásának visszaigazolása személyesen történik a következő iratokat tartalmazó dosszié leadásával: a) eredeti egyetemi oklevél vagy ennek megfelelő (az Oktatási Minisztérium által elismert) eredeti okirat; b) eredeti egyetemi anyakönyvi lap (románul - foaia matricolă); c) eredeti érettségi bizonyítvány; d) születési bizonyítvány hitelesített másolata; e) házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolata (ahol indokolt); f) három darab, színes, 3x4-es, fénykép (a fénykép hátára fel kell tüntetni nyomtatott betűkkel a teljes nevet az édesapa keresztnevének kezdőbetűjével); g) szabványos orvosi igazolás; h) az első tandíj kifizetéséről szóló bizonylat (tandíjas hely esetén); i) személyazonossági bizonyítvány egyszerű fénymásolata; j) Az ALPHA vagy LINGUA Idegen Nyelv Központok által kibocsátott idegen nyelv ismeretét igazoló okirat eredeti példánya és fénymásolata. A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál, illetve az alábbi linkeken: - Marketing stratégiák és politikák:
- Vállalkozásmenedzsment: - Vállalati pénzügyi menedzsment.
Székelyhon.ro
2015. április 17.
Marketingképzés mesterfokon - Mit jelent jó szakembernek lenni a piacon?
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének marketinges oktatói 2015. április 16-án kerekasztal-beszélgetést szerveztek vállalati képviselőkkel Marketingképzés mesterfokon címmel. A kerekasztal-beszélgetés célja: azonosítani a marketing szakmában az aktuális munkáltatói elvárásokat, illetve a vállalati együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzőn piacképes oklevéllel és kellő szakmai tapasztalattal biztosítani tudják az átmenetet a hallgatók számára az egyetemi és munkavállalói státusz között.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a Mol Románia képviseletében Hunyadi Gyöngyi, HR Partner, Ilonczai Tamás, az Autonet Import Kft. marketing igazgatója, dr. Alt Mónika Anetta, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének egyetemi docense, a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés vezetője, valamint dr. Berács József professzor, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és a Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának igazgatója. A kerekasztal-beszélgetést Seer László, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és marketing szakember moderálta.
Amikor együttműködik a vállalat és az egyetem
A kerekasztal-beszélgetés olyan témaköröket járt körül, mint jelenlegi és jövőbeni vállalati-egyetemi együttműködések, amelyben a marketingesek átléphetnek az egyetemista státuszból a munkavállalói státuszba, szükséges marketinges kompetenciák és más sikertényezők a munkaerőpiacon, illetve sikersztorik a vállalat életéből, amelyben a marketing szerepet játszott.
A vállalati együttműködéssel kapcsolatban Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzőn jelenleg ennek egyik alapvető formája a féléves szakmai gyakorlat. A 2013-2014-es tanévtől az Erasmus+ program keretében már külföldre is küldenek szakmai gyakorlatozó marketing mesteriseket. A tavalyi hallgatók közül egyet alkalmazott is a fogadó vállalat. Emellett értékes tapasztalat a hallgatók számára a rendszeresen meghívott vállalati képviselők előadásai is.
Hunyadi Gyöngyi a MOL-csoport sikeres Growww friss diplomás programját ismertette a hallgatókkal, melyet kilenc évvel ezelőtt indítottak útjára annak érdekében, hogy a vállalat stratégiai céljai megvalósításához képzett, tehetséges, szakmájuk iránt elhivatott kollégákkal erősítse csapatát. A program keretében 2007-2014 között több, mint 1500 friss diplomás csatlakozott a MOL-csoporthoz, legtöbben még ma is ott dolgoznak. A másik ilyen jellegű kezdeményezésük a Freshhh egyetemista csapatoknak szóló verseny.
Ilonczai Tamás elmondta, hogy az együttműködés a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet marketinges hallgatóival még viszonylag új, egy éves, de olyan friss erőt tapasztaltak a hallgatók részéről, hogy elkezdték a tervezést több irányban is, úgy mint piackutatások kidolgozása, mérés és adatok feldolgozása, az egyetem által szervezett tanulmányi versenyekben való részvétel, vagy az Autonet Import által meghirdetett ötletbörze témák vagy saját tanulmányi versenyek.
Berács József egy, a Stanford Egyetem által nemrég szervezett konferencia részvétele kapcsán kiemelte, hogy a világon vezető egyetemek folyamatosan foglalkoznak a vállalat-egyetem együttműködésének és szinergiáinak kérdésével, azzal, hogy hogyan tudnak minél szervesebben egymásba kapcsolódni ezek a területek, igények és megoldások. Az együttműködésnek sok formája lehet, meg kell találni azokat, amelyekkel az együttműködő felek meg tudják oldani egymás problémáit.
Mit kell tudniuk az ideális marketingeseknek? 
A marketingesekkel szembeni munkáltatói elvárások kapcsán Hunyadi Gyöngyi kiemelte, hogy a MOL Romániánál az ideális marketingesnek magas szintű szakmai tudással kell rendelkeznie, mint például a nyelvismeret (angol nyelv-tudás), számítógép-felhasználói ismeretek, adatbázis kezelés, szakirányú végzettség. Ez utóbbi alapján lehetnek bizonyosak abban, hogy a jelentkező a marketingszakma elméleti hátterét és a lehetséges gyakorlati ismereteket elsajátította.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete által működtetett Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés hét éve indult. A Bolognai normák szerint létrehozott mesterképzők újdonsága a korábbi mesterikhez képest az, hogy két éves tanulási programot kínálnak, és hogy az utolsó félévben a diákok féléves szakmai gyakorlaton vehetnek részt. A Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés tantervében tizenöt kötelező tantárgy és két választható tantárgy szerepel, emellett a féléves szakmai gyakorlat és féléves szakdolgozat kutatási időszak. A mesterképzésen a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar és román marketinges oktatói valamint külföldi vendégtanárok oktatnak. A mesteri tanterve rendszeresen megújul, igazodva a diákok és a munkáltatók elvárásaihoz.
Ilonczai Tamás számos szakmai készséget említett, úgy mint B2B és B2C területek sajátosságait érintő magas szintű ismeretek, termékportfóliókhoz, pozicionálásokhoz kötődő ismeretek, értékesítési csatornák sajátosságainak az ismerete, kommunikációs csatornák sajátosságainak az ismerete, kiemelten fontos az online és közösségi média terület, médiatervekkel kapcsolatos ismeretek, akciós mechanizmusokkal kapcsolatos ismeretek.
A személyes készségek esetén mindkét vállalat képviselője a tárgyalási és kommunikációs képességet, kreativitást, kezdeményezőkészséget, problémamegoldó-készséget, hatékonyságra való törekvést említette. Ilonczai azt is hozzátette, hogy minden marketingesnek tudnia kell, hogy a marketing nem cél, hanem egy hatékony eszköz vagy akár fegyver kell, hogy legyen egy vállalati cél elérésében.
Berács József felhívta arra a figyelmet, hogy az elhangzott kompetenciák mellett a hallgatók nemzetköziesedése olyan készségekkel tudja felruházni őket, melyek segítségével eltűnnek a kommunikációs és interperszonális korlátok. Az itt képzett diákok háromnyelvűsége komoly versenyelőny a piacon. Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzésen a tanterv kidolgozása kompetencia alapú. Az egyes kompetenciák kialakítására hivatott tantárgyakat a vállalatok igényei szerint folyamatosan alakítják, például nemrég a számítógépes grafika is bekerült a kínálatba, illetve marketing alapképzésen a business-to-business marketing.
A sikertörténeteket tekintve mindenki egyet értett abban, hogy a marketing egy komplex rendszer része, feladata a problémamegoldás, az hogy ki tudja szolgálni a vállalat céljait. Ilonczai Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a marketing munka nagy felelősség. Egy nagy projekt érinti a teljes vállalatot, a marketing felelőssége összekapcsolni a részlegeket, és összehangolni munkájukat. Ehhez nagyon nyitottnak kell lenni és folyamatosan kommunikálni és konzultálni a részlegekkel. A kerekasztal-beszélgetés zárásaként elhangzott, hogy a vállalatok, egyetem és hallgatók céljai közösek, versenyképes, gyakorlatban alkalmazható marketing tudás megteremtése. Közös célokkal jól lehet kamatoztatni az eddigi fejlesztéseket és kigondolni olyan újabb együttműködési lehetőségeket, melyek segítik a fiatal pályakezdők elhelyezkedését a szakmában.
maszol.ro