Első ízben tartottak tudomány- és ipartörténettel foglalkozó tanácskozást az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezésében /I. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencia/ július 12-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Intézetben. A rendezvény társszervezője a Kolozsvári Akadémiai Bizottság volt. A résztvevők erdélyi és magyarországi kutatók, egyetemi tanárok, iparban dolgozó műszakiak. A rendezvény keretében hivatalosan is megalakult az EMT 11. szakosztálya, a Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztály, Kása Zoltán és Wanek Ferenc vezetésével. Dr. Köllő Gábor EMT-elnök elmondta: a konferencia célja évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és ipartörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára, ugyanakkor létrehozni egy szervezeti keretet (az interdiszciplináris Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztályt) a csatlakozni óhajtó erdélyi magyar kutatók számára, hogy régiós intézményként bekapcsolódjanak a Luxemburg-központú Európai Kultúrutak két tagmozgalmához: a Vaskultúra, valamint az Ipartörténeti Kultúrutak Közép- és Kelet-Európai szervezetéhez. Az EMT által időszakosan kiadott Műszaki Szemle szakfolyóirat egyik száma minden évben tudomány- és ipartörténeti profilúvá válik majd. Dr. Kása Zoltán (Sapientia EMTE a Texas Egyetem egykori matematikaprofesszorának, Georg Bruce Halstednek a Bolyaiak életműve tanulmányozásának kedvéért 1896-ban Kolozsvárra tett útjáról értekezett. Halsted lefordította angolra és kiadta az Appendixet. /Ördög I. Béla: Fórumteremtő szándékkal a Kárpát-medencei kutatókért. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

300 éves méltánytalanság jóvátétele
Lőrincz László, a Bethlen Baráti Társaság elnöke
Bethlen Gábor (1580–1629), Erdély nagy fejedelme tiszteletére emléktáblát avattak november 16-án a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban egy méltóságteljes rendezvény keretében. A három évszázada jeltelen síremlék, amelyet a történelem vihara sodort el 294 évvel ezelőtt, amikor is 1716-ban az osztrák császári csapatok feldúlták, megsemmisítették, immár bekerülhet a köztudatba. A sírokban Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Gelei, Alstedius és Bisterfeld (a Bethlen Kollégium német ajkú professzorai), Keresztúri és Pápai Páriz Imre hamvai nyugodtak.
A rendezvényt a Kárpát-medencei magyar Református Generális Konvent szervezte. Számos, külföldről és belföldről ide sereglett emlékező – becslések szerint több mint ezer résztvevő – jelenlétében zajlott az ünnepély. Az ünnepi istentiszteleten dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Bethlen Gábort dr. Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke méltatta, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nevében Msgr. Potyó Ferenc általános érseki helynök mondott köszöntőt. Az emléktábla a székesegyházban lévő Szent Anna- kápolnában kapott helyet. Itt találhatók többek között a Bocskai István fejedelem és Martinuzzi Fráter György emlékére állított emléktáblák, valamint Izabella királynő és János Zsigmond király szarkofágja is. Az emléktábla felirata Bethlen Gábor jelmondatával kezdődik:/ "SI DEUS PRO NOBIS,/ QUIS CONTRA NOS?"/ (Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk:?),/ BETHLEN GÁBOR/ 1580-1629/ Princeps Transsilvaniae, Comes Siculorum, Dominusque Partium Regnum Hungariae./ Erdély aranykorának református fejedelme emlékére állították a magyar reformátusok./ 2010. november 16/.
A XX. század végén és XXI. század elején ébredt rá az emberi társadalom arra, hogy megfelelő fejlődést és életszínvonal-emelést csakis a tudás alapú társadalom építésével lehet elérni, minek megvalósítása erkölcsi és anyagi támogatást jelent az iskolarendszer és a tudományos kutatás irányában. A nemzeti jövedelem 3%-át kellene erre fordítani!!!. Több iskolát létesíteni, nem pedig megszüntetni, az infrastruktúrát fejleszteni, a tanítás minőségét javítani kell, mindenkinek biztosítva az anyanyelvén való tanulást, a tanárok számát növelni. Vannak olyan fejlett országok, ahol három tanulóval foglalkozik egy tanár. Ez a befektetés hosszú távon meghozza gyümölcsét. A tudás erős fegyver. (Itt megjegyezzük, hogy a tudás a legnagyobb érték, amit senki és semmilyen hatalom nem képes elvenni tulajdonosától. Bármennyit is adunk ebből másoknak, nem leszünk szegényebbek, de azok, akik átveszik ezt, bizonyára gazdagabbak lesznek.) Nem elég azonban a tudásalapú társadalom építését csak a politikai ígéretek szintjéig vinni. Ez demagógia. Tudni kell, hogy az emberi társadalomban a legnagyobb rossz, ami csak létezhet, nem az atombomba, sem a súlyos betegségek, hanem a demagógia. A demokráciáknak is rákfenéje, ami ma – a XXI. században – jobban virágzik, mint bármikor.
Bethlen Gábor megelőzte korát, a fent említett problémákra ráérzett, és konkrét lépéseket tett ez irányban négyszáz évvel ezelőtt a tanügy és a tudomány pártolásával, anyagi támogatással. Négy hosszú évszázad, ezen érdemes kissé elgondolkozni. (Leonardo da Vinci is kb. ennyivel előzte meg korát.) A fejedelem külhoni neves tudósokkal vette magát körül udvarában, iskolákat és főiskolát hozott létre, biztosítva az anyagi javakat is az optimális működéshez, ezzel önellátóvá tette őket. Célja a költséges külföldi egyetemek helyett az országban nevelni értelmiségieket. Külföldi professzorokat hívott meg kollégiumába azzal a céllal, hogy megfelelően képzett, egészséges ifjú nemzedéket neveljen Erdély számára. Elképzelése jónak bizonyult, íme négy évszázad óta ma is működik kollégiuma, amelynek akadémiai rangja volt annak idején, mely intézmény a magyar nyelv megőrzésének Mekkája. A társadalom és a történetírás elismeri és értékeli érdemeit ezen a területen is, amellett, hogy jó politikus és jó hadvezér volt. Ami az emlékezetét illeti, bizony adósok voltunk. Sírja három évszázad óta jeltelen, sőt nem létezik síremléke, nem volt hely, ahol egy szál virággal tisztelegjünk nagysága előtt. Megjegyezzük, hogy a Bethlen Baráti Társaság tíz évvel ezelőtt, 2001-ben átiratban javaslattal fordult a legilletékesebb fórumhoz, a Magyar Tudományos Akadémiához és a Magyar Történelmi Intézethez, személyesen dr. Glatz Ferenc elnök úrhoz, a fejedelmi síremlék felállításának ügyében. Íme ez a probléma valamelyest jóvátétetett. Népújság (Marosvásárhely)

Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Habent sua fata libelli – A könyveknek is megvan a maguk sorsa
A Tentamen árverésen 2014. december 15-én ünnepeltük Bolyai János 212. születésnapját. 2014. december 5-én tartották Budapesten a Központi Antikváriumban a 133. árverést, amelyen abszolút rekord született. Kalapács alá került Bolyai Farkas: Tentamen juventutem studiosam in elementa matheseos purae, elementaris ac sublimioris, methodo intuitiva, evidentiae huic propria, introducendi. Cum appendice triplici. Auctore Professore Matheseos et Physices Chemiae Publ. Ordinario. Tomus primus. Bolyai Farkas műve első kiadásának első darabja tartalmazza fiának, Bolyai Jánosnak a világhírű munkáját, az Appendixet. Ezt az egyetemes tudománytörténet egyik legfontosabb és legritkább darabjaként tartják számon. George Bruce Halsted, az Appendix angol fordítója a One Hundred Books Famous in Science című kötetben ezt írja róla: „The most extraordinary two dozen pages in the history of thought” [„a legrendkívülibb két tucat oldal a gondolkodás történetében”]. Bolyai János Appendixe minden idők legdrágább magyar könyve lett. 5 millió forintról indult, és izgalmas licitharc után 26 millió forintos leütési (jutalékkal 29,9 millió forintos) áron lett egy eddig inkább a tőkepiacon ismert licitálóé. Az árat egy világhírű nyugat-európai tudományos antikvárium tartotta 85 ezer euróig. A kötet megtalálható a Széchényi Könyvtárban is, így nem védett, tehát elvileg külföldre is vihető lett volna, de végül Magyarországon maradt. A latin nyelvű Tentamen második kötete így drágább lett, mint az eddigi legdrágább magyar nyelvű nyomtatott könyvnek számító, 2004 őszén ugyancsak a Központi Antikvárium aukcióján 19 millió+jutalékért leütött Vizsolyi Biblia.
Egy másik Tentamen kötet sorsa
Weszely Tibor matematikaprofesszor, Bolyai-kutató, valamikori bolyais diák, érettségijének évében elnyerte az országos matematikaverseny első helyezését. Iskolája egy Bolyai Tentamen kötetet ajándékozott neki, végén az Appendixszel, ami a valamikori református kollégium könyvtárába került elhelyezésre. A közelmúltban megrendezett Bolyai-emlékkonferencián Weszely Tibor – aki mindenképpen egy elkötelezett, lelkes Bolyai-kutató utódra szerette volna hagyományozni ezt a ritka becsű kötetet – bejelentést tett. Döntött. A kötetet Szabó Péter Gábor szegedi Bolyai-kutatóra hagyományozza. Ritka megható pillanat volt, ahogy a kutató generációk átadják-átveszik egymástól a stafétát. A kiválasztott új tulajdonos felelőssége elmondhatatlanul nagy, főként, ha ez a hagyományozás egy emlékkonferencián, széles hallgatóság jelenlétében történik. Szabó Péter Gábortól bármikor számonkérhetik – mit végzett a Tentamennel? Legfőképpen az igen súlyos mulasztással – a Tentamen magyar nyelvű fordításával? Ismerve Gábort, biztosak vagyunk abban, hogy vállalja a feladatot, és legjobb tudása szerint fog dolgozni a megoldáson.
Az Appendix felkerült az UNESCO Világemlékezet Listájára
Az UNESCO 1992-ben elindította a Világemlékezet programot (Memory of the World Programme) azzal a céllal, hogy elő- segítse a tagországokban fellelhető egyetemes értékű, ritka és veszélyeztetett írott vagy audiovizuális dokumentumok, gyűjtemények azonosítását, megőrzését és széles körű megismertetését. A program létrehozását az a felismerés ihlette, hogy az emberiség dokumentumörökségének jó része könnyen megsemmisülhet, ha nem szentelnek a védelmére kellő figyelmet és energiát. A háborús és társadalmi megrázkódtatások, a megfelelő anyagi források, valamint az odafigyelés és a tudatosság hiánya egyre nagyobb veszélyt jelentenek az örökségi, információs emlékek fennmaradására. 2008-ban a Bolyai Pedagógiai Alapítvány, nevezetesen Oláh Anna Bolyai-kutató kezdeményezte az Appendixnek a regisztrálását a Világemlékezet nyilvántartásába. 2009-ben Bolyai János Appendix című műve, a magyar természettudományos és kultúrtörténet kimagasló eredménye, az abszolút geometria tételei magyar kidolgozásának dokumentuma az UNESCO Világemlékezet Listájára (Memory of the World ) került. Ezt a kis kötetet Bolyai Farkas postán küldte 1832-ben fia után Olmützbe, akkori katonai állomáshelyére. A füzet Jánost évekig kísérte külföldi állomáshelyein. Saját kézzel írt címlapja, szélbejegyzések, az ábrák táblája igazolják, hogy ez a kötet saját munkapéldánya lehetett. 1901-től a MTAK Kézirattárában található (jelzete: 545.091). Azt, hogy Bolyai János Appendixe a matematika és az emberi kultúrtörténet védett dokumentuma lett, miután elnyerte a kivételes jelentőségű örökségi rangot, ünnepélyes keretek között Barbados szigetén, Bridgetown városban jelentették be. Az előírások szerint speciális körülmények között kell tartani, és digitalizálva az egész világ rendelkezésére kell bocsátani. (http://bolyai.mtak.hu/)
A Tihanyi-féle radioszkóp, a Corvinák néhány kötete, a Lasarus-féle térkép után negyedik helyen képviseli Magyarországot a megőrzésre ajánlott Világemlékezet Listán. Ezt követi Kőrösi Csoma Sándor tibeti gyűjteménye, majd Semmelweis felfedezése a gyermekágyi lázról és az aszeptikus prevenció bevezetéséről, végül Eötvös Lorándnak a torziós inga feltalálásához fűződő három dokumentuma. Ott lenni a teljes magyar szellemi örökségből kiválasztott hat mű között – mindennél beszédesebb bizonyítéka Bolyai János egyetemes szellemtörténeti jelentőségének. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban 2013 őszén preventív általános állományvédelmi munka során találták meg a restaurátorok Eukleidész Elemek c. német nyelvű kötetét, amelyben kézírásos bejegyzéseket és négy helyen Bolyai János nevét találták. A kötet jelenlegi lelőhelye: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár (PFK), jelzet: Pa-HB-055262. Az MTA KIK Kézirattára vezetőjétől kértek segítséget annak kiderítésére, hogy a bejegyzések (aláírások?) származhatnak-e Bolyaitól, vagyis autográfok-e.
A válasz értelmében a possessor-bejegyzések közül bizonyosan autográf a „Bolyai Hptmann im GenieCorps” bejegyzés. Szintén biztosan autográf az Einleitung...-lapon található. A másik két bejegyzést Bolyai János valószínűleg még diákkorában írhatta. A néven kívüli további bejegyzések halvány ceruzás írások a restaurátor szerint későbbiek, nem Bolyai korából. Tehát egy német nyelvű Eukleidész: Elemek című, egykor Bolyai János tulajdonát képező könyvet – négy oldalon névbejegyzések, előlapján katonai rendfokozatával – jelenleg a Pannonhalmi Főapátság Könyvtára őriz. Valószínűleg a múlt század közepe táján írógéppel készült cédulakatalógusok digitalizálása során került elő. A könyv gépelt cédulakatalógusából, illetve a leltárból nem derült ki, hogy mikor és ki adományozta a könyvtárnak. Ma mindenki számára hozzáférhető. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Corvina OPAC könyvtári katalógusban ez olvasható a könyvről: Szerző: Euclides Cím: Euklid’s Elemente funfzehn Buecher/ aus dem Griechischen uebers. von Johann Friedrich Lorenz; auf’s neue hrsg. von K. Mollweide. Dátum: 1809 Dr. Ács Tibor hitelesítette Bolyai kézírását, amit aztán 2015 májusában egyéb fontos észrevételeivel együtt közölt a Természet Világában Bolyai János ismeretlen Eukleidészkönyve címmel. Megállapítja, hogy a kötet előzéklapján, német nyelven Bolyai Hptmann im Genie-Corps tulajdonosi aláírása 1832 márciusa, előléptetése utáni időből származik. A címoldalon, a főcímen és a görögből németre fordító Johann Friedrich Lorenz „Bevezetés az 1781. évi első kiadáshoz” oldalon magyarul írt Bolyai János tulajdonosi aláírásai 1817 és 1823 közötti évekből valók. A Bolyai-kutatás egyik fénypontja lenne, ha friss kutató szellemű, kíváncsi diákok például egy iskolai verseny keretében elindulnának az ismert adatok mentén, és valamiféle „kalandtúra” nyomaira bukkannának a kötet kapcsán. Ha például megkeresik a könyvtár olvasónaplójában vagy az interneten a régi olvasókat, jegyzéket készítenek, a leszármazottak stb. körében izgalmas adatokra bukkanhatnának. Az iskoláknak ma óriási a felelőssége és jelentősége abban, hogy minél több diákot vonjanak be különféle kutatásokba azért, hogy az évszázadok óta megőrzött dokumentumok végre „beszéljenek.”
Oláh Anna
Népújság (Marosvásárhely)