Nem olvasztották be és nem tüntették el Petőfi Sándor mellszobrát. Segesváron, a várban levő polgármesteri hivatal épülete mögötti parkban elhelyezett szobrot három éve távolították el, akkor, amikor a vár falai beomlottak. Azóta egy raktárban hever, arra várva, hogy a Petőfi-parkban helyet találjanak számára. Petőfi-park még nincs Segesváron, de a közeljövőben lesz – mondta mind Danesan Dorin polgármester, mind Gáll Ernő helyi tanácsos, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke. Az emberek azt hiszik, hogy a Petőfi-szobornak nyoma veszett, hiszen a talapzatra erősített láncok eltűntek. Gáll Ernő szerint remélhetőleg nem kell már sokat várni, míg méltó helyre kerül a mellszobor. Az újságírónak megmutatták a raktárhelyiségben a mellszobrot. Az RMDSZ-képviselők azt szeretnék, hogy a várban, a katolikus templom melletti tágas parkot nevezzék el Petőfi Sándorról, a költő szobrát pedig itt állítsák fel. Az elmúlt héten ünnepelte építésének 120. évét a segesvári Alpár Ignác tervezte református templom. Fellépett a pedagógusok kórusa, szavalatok hangzottak el. A presbiteri konferencián dr. Buzogány Dezső teológiai professzor, a Babes–Bolyai Tudományegyetem dékánja tartott előadást. /Antalfi Imola: Vendégoldal – Segesvár. Megvan még Petőfi! = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

A magyar szórvány napját ünnepelték Déván
Egymillió erdélyi magyar képviselője gyűlt össze szombaton Déván, a vármegyeháza szépséges dísztermébe az első alkalommal megünnepelt szórványnapra.
A körülbelül 80 vendég Erdély 13 megyéjéből érkezett, a dévai és Hunyad megyei magyarok pedig jóval nagyobb számban vettek részt az egésznapos ünnepségsorozaton.
Fokozott kihívások a „nemzet tartópilléreinél”
Ez volt a második rangos magyar esemény az Alpár Ignác által tervezett, Hunyad megyei magyar emberek és magyar egyházak adományaiból a tizenkilencedik század végén épült gyönyörűséges vármegyeházában. 1997-ben az RMDSZ már tartott itt országos SZKT-t, mondta házigazdaként üdvözlő beszédében Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.
Létfontosságú a szórvány megerősítése, hiszen itt jóval nagyobbak a kihívások, mint a Székelyföldön, vagy akár a partiumi és közép-erdélyi vegyes vidéken, ezért az RMDSZ különös figyelmet szentel a szórványban élő magyarokra. Emiatt döntöttek a februári kongresszuson, hogy november 15-hez, a Hunyad megyei eredetű Bethlen Gábor fejedelem születésnapjához legközelebbi szombaton tartják meg a szórvány napját. A minden magyar számít nemcsak a nemrég lezajlott népszámlálás szlogenje, hanem az RMDSZ politikai credoja, üzent az egybegyűlteknek Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke. A szövetség éppen ebből a megfontolásból indította el 2009-ben – nagymértékben Winkler Gyula és Dézsi Attila javaslatára – a Szórvány–Székelyföld programot. Mert meg kell ismerjük egymást, bíznunk kell egymásban, bizalom nélkül nem lehet közösségépítésről beszélni, sőt, közösség sincs.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a 2 éve beindított Szórvány–Székelyföld program keretében a székelység felkarolja a szórványt, hiszen Háromszék Hunyad, Fehér és Szeben megyékkel alakított ki testvérkapcsolatot, Hargita, pedig Temessel és Beszterce-Naszóddal. Ez érvényes ugyan az anyagi támogatásra, viszont a tömbvidékiek is sokat tanultak a szórványból, „én magam is”, hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Jóllehet a tömbvidék magyarsága néha hajlamos saját érdekeire, célkitűzéseire összpontosítani, s megfeledkezik a szórványról, ismertette politikai tapasztalatát a kolozsvári Máté András Levente, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője. A helyzet természetesen különb, az érdekek összeegyeztetésére azonban különös figyelmet fordítanak.
A szórványmagyarság nemcsak dicső múltjával büszkélkedhet, hanem jelenével is. „Katonák vagyunk, mi védjük a végvárakat, iskoláinkat, egyházainkat, kultúránk intézményeit. Darabonként szerezzük vissza azt, ami a miénk, s amit elveszítettünk a huszadik század történelmi viharaiban, lépésről lépésre, a történelmi múltból erőt merítve építjük jövőnket”, mondta Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa. Eredményesen, a Téglás Gábor Iskolaközponthoz hasonló létesítmények Erdély más vidékein is épültek az utóbbi években, magyar prefektussal azonban Arad, Bihar, Kolozs vagy Maros megyék nem büszkélkedhetnek, a náluk sokkal mostohább helyzetű Hunyad viszont igen, jegyezték meg a szórványkonferencia 13 megyéből érkezett résztvevői.
Merni kell, nem kell félni, hogy köztéri eseményeink, merész céljaink sértik a románságot, mert a többség is elfogadja a magyarságot, emlékeztetett 20 éves tapasztalatára Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A szórványban igenis élhető az élet, boldogulásunk rajtunk múlik, hangsúlyozta az Európa-szerte híres ferences atya. Aki szerint az anyanyelvű egyetem természetesen fontos az erdélyi magyarság számára, noha emiatt téves lenne megfeledkezni az alapokról, a magyar elemi iskolákról. Hiszen ezek a nemzet tartópillérei.
Elismerés a nagy elődnek
Ezután az egybegyűltek kimentek a vármegyeháza előtti térre, ahol már több száz dévai magyar gyülekezett gróf Barcsay Ákos emlékművének felavatására. Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619–1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja. Az ünnepélyesen felavatott emlékművet eredetileg a XIX. században emelték, a nagybarcsai Barcsay birtok egykori parkjában. A parkot 1947 után felszámolták, mezőgazdasági területté alakították. Az emlékmű a közelmúltig egy kukoricás közepén porladt, Dézsi Attila, és néhány lelkes dévai és csernakeresztúri magyar kezdeményezésére és költségén restaurálták és a megyeháza előtt kapott méltó helyet. Mert a múlt tisztelete nélkül nem lehet jövőt építeni, mondta az emlékművet leleplező Kelemen Hunor. A köztéri magyar emlékmű töltse el büszkeséggel Déva valamennyi lakosát, nemzetiségtől függetlenül, mert a történelem ismerete közös érdek, mondta Dézsi Attila, a szórványünnepség házigazdájaként és egyik főszereplőjeként. Történelmi nagyjaink példája megerősít, újabb és újabb célkitűzések megvalósítására ösztönöz, hangsúlyozta Winkler Gyula. Történészként Marcel Morar, Déva alpolgármestere jelentős megvalósításnak nevezte az emlékmű felállítását, mivel a kutatások arra utalnak, hogy Charles (Károly) brit trónörökös Barcsay Ákos kilencedik nemzedéki leszármazottja. Amennyiben a történészek feltételezése bizonyítást nyer, Déva önkormányzata hivatalosan meghívja az Erdélyben gyakran járó brit trónörököst, hogy tekintse meg személyesen felmenője kétnyelvű emlékművét.
Gálaünnepség Délután a szórványkonferencia szakmai előadásokkal folytatódott. Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója a szórványkollégiumiprogramot, valamint az idén elfogadott oktatási törvényben rejlő lehetőségeket ismertette, Horváth István kolozsvári szociológus az eddigieknél kedvezőbbnek ígérkező erdélyi magyar demográfiai tendenciákat ismertette, Schreiber István dévai tanár pedig a Hátszeg vidéki magyar nemesi családokról tartott előadást, majd az egybegyűltek zárónyilatkozatot fogadtak el a szórvány további megerősítéséről.
Az emlékműavatás mellett a nap másik fénypontja a városi színházban volt, ahol a kézdivásárhelyi színház előadta a Lila akácok című vígjáték-drámát. Ahogy várni lehetett, a teltházas előadáson a nagy érdeklődés miatt pótszékekre is szükség volt. A színdarab előtt Winkler Gyula és Dézsi Attila a színpadról ismertette a dévai és Hunyad megyei magyarság fontosabb megvalósításait – élen a Téglás iskolával –, illetve köszönetet mondtak az összefogásért és a 22 éves lelkes munkáért.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com 
Erdély.ma

Ritka, de még van magyar, román, szász utcanévtábla Brassóban –
Fényképezz Brassó területén minél több olyan utcanévtáblát, amelyen magyarul, románul és németül is a felirat. A többi között ezt az egyáltalán nem könnyű feladatot kapták azok a csapatok, amelyek részt vettek a Brassói Magyar Napok vetélkedőjén.
Kovács Lehel szervező vázolja a további feladatokat abban a városban, ahol 100 évvel ezelőtt egyharmad-egyharmad arányban laktak szászok, magyarok és románok. A II. Endre által idetelepített szászokból mára gyakorlatilag senki sem maradt, a magyarok aránya pedig tíz százalék alá csökkent. A két népcsoport megtöréséhez nagyban hozzájárultak olyan cselekedetek, mint az Alpár Ignác által 1890-ben épített református templom lerombolása, a német és magyar iskolák kétnyelvűvé tétele, majd felszámolása, a szászok eladása a '80-as években az akkori nyugatnémet államnak. Ennek ellenére, elvétve ugyan, de találni háromnyelvű feliratokat.
A házszámokon, ahol még megvan, három nyelven írták az utcaneveket is. 
Nem lett volna szabályszerű, de a gyerekeink bizonyosan jó segítségre találtak volna Dobolyi István helytörténész személyében. Az Áprily Lajos főgimnázium nyugalmazott tanárának több száz félévszázadosnál régebbi gyűjteménye van, amelyet könyvben is megjelentetett. A román és magyar nyelvű kiadvány azt bizonyítja, a békés egymás mellett élés korábban nem beszédtéma, hanem napi gyakorlat volt.
Aki tudja, hol kell keresni, az talál háromnyelvű táblát, némelyeket szemlátomást korábban leszereltek, majd a felújított lakásra visszahelyeztek. Persze nem mindegyik táblát tették vissza.
Az etnikai arányokat a második világháború után erőszakkal változtatták meg.
Bár a korábbi arányokat biztosan nem lehet visszaállítani, pozitív fejlemény, hogy a városi tanács évekkel ezelőtt úgy döntött, jóllehet a szász és a magyar lakosság aránya messze nem éri el a törvény által erre az esetre előírt húsz százalékot, mégis háromnyelvű feliratot helyeznek el a város bejárataihoz. Duna Tv, Közbeszéd
Erdély.ma

A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében
Sas Péter-könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
Korabeli épületek tervrajzai, föld alatti kripták, színes és fekete-fehér fotók, mindezekhez érdekességekre is kiterjedő részletes leírások tárják fel előttünk a római katolikus egyháznak a Kolozsvár építészettörténetben játszott szerepét Sas Péter budapesti művelődéstörténész legújabb, kétnyelvű – román és magyar – kötetében. A Szent Mihály római katolikus plébánia szervezésében a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében hétfő este bemutatott kötet kétnyelvűségének célja megértetni a többségiekkel is a kolozsvári ingatlanok megőrzésének rendkívüli jelentőségét. A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében szövegét román nyelvre fordította Korom Imre, a gyulafehérvári kisszeminárium lelkiigazgatója, Guttmann Szabolcs műépítész, Guttmann Emese építész hallgató és Fodor György piarista konfráter.
Már több Kolozsvárhoz kötődő könyv jelent meg az elmúlt években Sas Péter tollából, fejtette ki bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök, ez pedig azzal magyarázható, hogy Kovács Sándor főesperesnek szívügye lett a város és az egyház történeti mozzanatainak bemutatása. Kovács Sándor főesperes az egyik legsikerültebb műnek nevezte a bemutatás előtt álló könyvet, amely azt tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás nélkül. Mondandója alátámasztására Cicerót és Plutarkhoszt idézte.
– Minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom. Annak megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban mégse a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez fűződő lelkület, melynek fontos tényezője a templom. Minden magán- és közösségi imának, áldozatnak az Istenhez fűző szeretet ad értéket – nyomatékosította a főesperes hiánypótlónak, jól dokumentált, igényes kivitelezésű munkának nevezve a Sas-könyvet. – Kolozsvár, Erdély szíve a történelem folyamán sok fontos esemény tanúja volt. Olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak nemcsak a város, hanem az erdélyi közösség számára is. A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint a továbbiakban is – összegzett a főesperes.
Kötet készül a plébánia könyvtáráról
Sas Péter szerint e kötet megírása volt a főesperes legnagyobb igényű felkérése, majd vázolta, hogy további köteteken dolgozik, amelyek a Szent Mihály plébánia adattárát, könyvtárát mutatják be, továbbá egy monográfia elkészítését is tervezik.
– Szent István királyunk komoly erődítményt, illetve várat építtetett a bányák, így a tordai sóbánya környékén is. Könyvemet a létesítésének 950. évfordulóját már betöltött bencés apátság épületének bemutatásával kezdtem. Az egykori templomot az 1241-es tatár betörés elpusztította ugyan, ám a bencések meghatározó hatást gyakoroltak a környék kultúrájára. A városban észlelhető nehézségek miatt a lakosok eltávolodtak a bencések pompás szertartásaitól. Ennek tulajdonítható a domonkosok és a ferencesek iránti érdeklődés, ezek az úgynevezett kolduló rendek ugyanis az életformájuk miatt közelebb kerültek a kolozsváriakhoz – tájékoztatott Sas Péter, majd kitért a Farkas utcában létesített minorita templomra, amely szintén az egykori várfal mellett épült fel. A szerző egy érdekességre is felhívta a jelenlevők figyelmét: a Farkas utcai református templom homlokzati falán felfigyelhetünk egy ablakra, amelyre nyílást is vágtak, ez pedig ismeretei szerint egyedülálló. – Még mindig léteznek megoldásra váró kérdések – hangoztatta a művelődéstörténész, majd kitért a Szent Mihály-templom XIV. századi építésének történetére is. A Szentpéteri templomot illetően már a középkorban is állt ott egy templom, ám az az 1241-es pusztítás áldozatává vált. – A középkori templom maradványai a mostani altemplomban találhatóak – magyarázta az előadó, majd folytatta: – Mivel a minoriták a katolicizmus XVIII. századi újabb térhódítása után sem kapták vissza Farkas utcai templomukat, ezért a mostani Deák Ferenc utcában telket és házat vásároltak. Ott építették fel azt a templomot, ami ma is áll. Az 1924-es konkordátum értelmében a templomot a görög katolikus egyház használatára bocsátotta a Vatikán, tehát elvileg még mindig ennek a tulajdonában van.
Száz éve „látható” a főtéri templom
A Szent Mihály-templom kapcsán a kötet szerzője megemlítette, hogy a XIX. században az akkori plébános, Kedves István kezdeményezésére épült fel a torony közadakozásból. – A Szent Mihály-templomot teljes pompájában csak 1899-ben láthatták a kolozsváriak, hiszen addig körül volt építve. Ekkor nyitották meg a Szentegyház utcát is a Főtér felé. A Főtér nyugati oldalán négy házat bontottak le – a Gyergyai-házat, a Tivoli-házat és két Radák-házat –, ezek helyén építették meg a Szentegyház utcában az úgynevezett Státus-palotákat. A nagypolgári, 4-5 szobás lakásokat Alpár Ignácz építész tervezte, a város tehetősebb rétegének képviselői – orvosok, ügyvédek, vállalkozók – számára. Az építkezést a XX. század elején Hirschler József plébános folytatta, akinek a nevéhez nem csak a Ferenc József/Horea úti Marianum létesítése, hanem a sétatéri bérpaloták építése is fűződik. A Marianum kapcsán Sas Péter kifejezte abbéli reményét, hogy az ingatlan mihamarabb visszakerül a római katolikus egyház tulajdonába, és ekkor lehetővé válik egy Hirschler-emléktábla elhelyezése is. Szó esett még a kolozsvári katolikus – a minorita, a piarista, a ferences rendi – templomok alatt húzódó kriptákról is.
A könyvben nem csak a fentebbi épületek szövegszerű bemutatása található meg, hanem az egyes épületek korabeli tervrajzainak fényképe, illetve az épületeket bemutató fekete-fehér és színes fotók is.
Sas Péter megjegyezte: a könyv szövege és a képaláírások magyarul és románul is olvashatóak, hiszen a többségnek meg kell értenie, hogy miért fontosak számunkra ezek az épületek, és miért fáj, ha ezeket nem rendeltetésszerűen használják, illetve nem fordítanak kellő gondot karbantartásukra azok az intézmények, amelyek jelenleg ott székelnek. Ehhez kapcsolódóan Sas Péter Kelemen Lajost idézte, aki már közel száz évvel ezelőtt szintén épített örökségünk ápolására szólította fel a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Lerombolt templom – felépült gyülekezetek. Megemlékezés Brassóban
Ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek meg vasárnap Brassóban a református gyülekezet templomának 50 évvel ezelőtti lebontásáról. Az alábbiakban a templom építésének és a kommunista hatalom által elrendelt lebontásának körülményeit ismertetjük.
1963-at írtak. Brassó belvárosában a romboló buldózerek fülsértő lármája hallatszott. Zúgtak a gépek, keserűen hallgattak az emberek. A gyülekezet riadt fájdalommal figyelte, amint a templom testébe martak a vasfogak egyre nagyobb darabokat harapva ki falaiból. Ledőlt a torony, omoltak a falak, majd síri csend borult a tájra, a porfelhő is leülepedett. A város szívében keletkezett romhalmazt sietve hordták az egymás után sorjázó teherautók. Sietni, sietni! – ez volt a hatalom parancsa, hogy nyoma se maradjon ennek a rettenetes rombolásnak. Tűnjön el az emléke is egy templomnak, amely annyira sértette a szemüket.
Emberünk egy teherautó kormánya mögött ült, hordta a törmeléket ki a városból. Annyi sok társával együtt őt is kirendelték a munkára. Nem az ő temploma volt. Itt nem az ő hite szerint imádkoztak. Mégis valami belső nyugtalanság bántotta. Amikor a városon kívül kiürítette a törmeléket, szemébe csillant valami. Két fényes tárgyat, két réz falilámpát talált. Sietve rejtette el, nehogy valaki meglássa. Otthon is hosszú éveken át rejtegette, őrizte. Senkinek sem mert szólni róla…
A napokban bekopogott a parókiára egy asszony. Románul beszélt. Hozta a két lámpát és ezt a történetet. Az apja halálos ágyán kérte erre, hogy lelke megnyugodhasson, hogy jóvátehesse azt a munkát, amit annakidején rákényszerítettek.
Így rombolták le három nap alatt a proletár diktatúra idején „a demokrácia és a dolgozó nép érdekében” Brassó városának egyetlen református templomát, amely a város egyik ékessége volt. Az Alpár Ignác műépítész tervei alapján készült, két év alatt felépült templomot 1892. augusztus 24-én avatta fel Szász Domokos püspök. A brassóiak ámulattal csodálhatták a város várfalának omladozó bástyája és szennyes vizű tava helyén emelkedő református templomot.
Könyvtár, dalárda létesült
A nagy mű szorgalmazója Molnár János lelkipásztor, aki 43 évig tevékenykedett a városban. Hivatalos megerősítése után beköszöntő szónoklatát 1850. június 2-án mondta el a gyülekezet szerény imaházában. Templomuk nem volt. A városban minden szempontból háttérbe szorított magyar református protestáns közösség akkortájt 800–900 főből tevődött össze. Az egyházközség nehéz anyagi helyzetben volt, kevés készpénzzel, sok adóssággal. Az imaház, amely egyben iskolateremként is szolgált, egy olyan épületben volt, amelynek emeletes utcai részét bérházként hasznosították. Ennek jövedelméből és a hívek adományaiból tartották fenn az eklézsiát. Az imaház mellett helyezkedett el a kisméretű, két szoba-konyhából álló papi lakás.
A lelkész fizetése évi 400 forint volt. De mindez nem szegte kedvét a lelkész-tanítónak. Tenniakarás fűtötte. 1853-ban megszervezte az ipari tanulók vasárnapi iskoláját. Maga látta el az iskolában a tanítói munkát és a kántori tevékenységet is. 1859-ben létrehozta az egyházi népkönyvtárat, az első magyar könyvtárat a városban. 1863-ban a Református Dalárda alapításán fáradozott. Ebből fejlődött ki a mai napig is éneklő Brassói Magyar Dalárda. Ettől kezdve rendeztek dalárda bálokat, melyek bevételéből létesítette a Református Iskola alapot. 1857 folyamán megalakította a Magyar Olvasóegyletet majd a Magyar Kaszinót. Megkezdte munkáját a Női Segédegylet, amelyből 1879-ben létrejött a Magyar Protestáns Nőegylet.
Az időközben háromezer lélekre népesedett, komoly értelmiséggel büszkélkedhető egyházközséget Szász Domokos püspök a tizenkét első erdélyi református egyházközséggel egy sorba emelte. A régi imaház így a közösség számára egyre szűkebbnek bizonyult, elérkezett a régi dédelgetett terv megvalósításának ideje: egy, a gyülekezet felemelkedését jelképező templom építése.
„Semmi esélyük sem maradt”
A pazar épületnek két világháború és Trianon sem ártott, de az sehogy sem tetszett a kommunista hatalomnak: a Carpaţi Vendéglátóipari Tröszt szállodájának kibővítése céljából a templom, a parókia és az elemi iskola lebontását követelte a város vezetőségétől. A politika nyomás hatására a város vezetősége tudomásul vette a városrendészeti tervet, és közölte az egyház vezetőivel a feltételeket. Az 1963. február 16-án tartott presbiteri gyűlésen felolvassák a hivatalos átiratot, mely szerint a templomot lebontják.
A következő gyűlésen, 1963. június 11-én részt vett dr. Nagy Gyula püspök, Dávid Gyula püspökhelyettes és jónéhány erőszakos elvtárs. A presbiterek próbáltak ellenállni, és az első megbeszélésen a javaslatok ellen szavazni, de akkora volt a nyomás, hogy a következő alkalommal el kellett fogadni a tényeket. A nagytiszteletű Albu Dezső és Szabó Károly lelkipásztorok, valamint Csia Pál nyugalmazott lelkész minden szóbeli és írásbeli próbálkozása hiábavalónak bizonyult, az elhatározott tényekkel szemben semmi esélyük nem maradt.
Ezután kezdődött el tehát az épületek szisztematikus bontása. Többnyire katonák végezték a munkát. Folyó év őszén a földdel tették egyenlővé a brassói református magyarság végbástyáját, a város egyik ékességét. Pedig 1916. június 14-én Vár utcai lakásában azzal a tudattal tért örök nyugovóra a templomépítő Molnár János lelkész, hogy valami maradandót hagyott maga után. Temetésének napja városi gyásznap volt.
A szertartáson megjelent Brassó megye alispánja, Brassó polgármestere, minden felekezet lelkésze, az általa alapított minden szervezet, intézmény és egylet képviselője, és a református hívek mérhetetlen tömege. A városvezetés életműve iránti elismerését azzal fejezte ki, hogy a templom mögötti utcát róla nevezték el.
Elmosta a történelem
Tisztelt Olvasó, ne keresd az utcanévtáblát, elmosta a történelem, akárcsak a templomot. Így állt sokáig egy jellegtelen szökőkút az Isten háza helyén. Manapság az Aro hotel vendégei kényeztetik magukat a védőtető alatt megépített fedett uszodában. Ennek megépítésekor sikerült gyülekezetünk presbitériumának egy alapkődarabot kimenteni. Ma csak egy tábla emlékeztet, hogy hajdan templom állt itt.
A városvezetés azon ígéretének, mely szerint új templomot építenének a brassói reformátusságnak, természetesen nem tett eleget. Ehelyett végül az Andrei Şaguna sétányon egy tornatermet adtak, amelyhez utólag torony és harangozói lakás épült. A régi templom hangulatát és emlékét a mai belvárosi református templom berendezése őrzi: a szószéket, az orgonát és a padokat sikerült a rombolók keze elől kimenekíteni.
Nagy megpróbáltatás volt ez az esemény, nemcsak a reformátusok, hanem az egész brassói magyarság számára is. Az idő malmai őrölnek, ma a lebontott templom helyett háromban szól Isten igéje.
A Belvárosi Református Templomban (A. Şaguna 3.) vasárnap, június 2-án 13 órakor ünnepi istentisztelet keretében szomorúan emlékezünk meg egykori nagy református templomunk lebontásának 50. évfordulójáról. A megemlékezés keretében a templomépítő Molnár János lelkipásztor munkásságának elismeréseképpen emléktáblát állítunk. Az alkalmat az általa alapított, idén 150 éves fennállását ünneplő Brassói Magyar Dalárda énekes szolgálata teszi fennköltté. A dalárda ünnepi hangversenyére június 8-án, szombaton 16 órától a brassói Redut Kulturális Központban kerül sor.
Szeretettel hívjuk meg minden keresztyén testvérünket, akik együtt éreznek a brassói reformátusokkal e veszteségükben, ugyanakkor pedig együtt tudnak hálát adni Istennek a leomlott falakon túl megújuló életért. Aki nem lehet személyesen jelen, az hallgassa a brassói templomok 12.45−13 között egyszerre felcsendülő harangjainak szavát, s imádságos lélekkel gondoljon e tragédiára, amelyhez foghatónak soha sehol nem szabad újra megtörténnie. Ilyen fájó lélekkel emlékezünk a múltra, de hittel tekintünk a jövő felé: „Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.“ (Zsid 3,4)
Nagybaczoni Molnár Ferenc A halhatatlan templomépítő magyar című tanulmányát is felhasználva összeállította Kovács Páska Edit, nőszövetségi elnök és Jári Zsolt, Brassó-belvárosi gyakornok lelkipásztor
Krónika (Kolozsvár)

A templom és a gyülekezet ünnepe
"Ma is erős a segesvári magyar közösség"
"Fontos, hogy Segesvár reformátussága tudjon emlékezni arra, hogy ezelőtt 125 évvel itt templom épült Alpár Ignác művészi tervezésében, az akkori mesteremberek kivitelezésében. De nemcsak erre az eseményre kell emlékezni, hanem mindarra, ami az elmúlt 125 év alatt történt" – mondotta ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a segesvári református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten.
A Küküllői Református Egyházmegye lelkészi értekezlete, a kistérségi nőszövetségi találkozó, a kistérségi presbiterszövetségi értekezlet és ifjúsági találkozó előzte meg a segesvári református templom építésének 125. évfordulójára szervezett tegnapi ünnepi istentiszteletet, amelyen ugyanaz az ige hangzott el, mint öt évvel ezelőtt, a 120. évfordulós megemlékezésen: Mindeddig megsegített bennünket az Úr. Az igét felolvasó ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, nemcsak az épületre kell tekintenünk, hanem mindarra, ami velünk történt ez alatt a 125 év alatt, arra, amit az ige üzen, amely örök, amely mindig elhangzik. "Ezelőtt 125 évvel nem volt helyi gyülekezet, Fehéregyházára jártak istentiszteletre a segesvári reformátusok, hiszen 1888 előtt a magyar királyok a szászságnak autonómiát adtak, ők határozták meg, mi történhet, mi épülhet a városban. A templom építésének története ugyanakkor az egyházközség története is, azé az erős közösségé, amely vagyunk. 125 évvel ezelőtt a segesvári református magyarok sokat tettek azért, hogy a templom megépüljön e nagyon szép, messziről is észrevehető helyen" – mondta a püspök, arra figyelmeztetve a gyülekezetet, hogy fontos néha megállni, visszatekinteni a megtett útra, elgondolkodni a történteken és továbbhaladni. "Folyamatosan, mindig meg kell állnunk, emlékeznünk kell e 125 évnyi történelemre és minden következményére, eseményeire, e gyülekezet veszteségeire is, hiszen nem tudtunk mindent megtartani. A mai segesvári gyülekezet sok mindenben jeleskedik, de ki van szolgáltatva a külső erőknek. A segesvári gyülekezet sajnos fogy, ezért is fontos, hogy emlékezzünk sok-sok eseményre, értékes, fontos dologra. A templom az Istenre való emlékezés köve" – tette hozzá Kató Béla. Az elmúlt 125 év 5500 vasárnapján hangzott el az ige a segesvári református templomban, és még sok évig ez így kell maradjon. "Jövőnket mi magunk építjük, de ehhez ismernünk kell a múltat, látnunk a jelen csodáit, köszönetet kell mondanunk mindezért. Örömteli alkalom a templom építésére emlékezni, és mindannyian elhoztuk az emlékezés köveit. Az elmúlt 125 év alatt e templom megmaradt a nagy világégések, pusztulások közepette, de e templom csak akkor ér valamit, ha mindenki sajátjának érzi, mindenki áldozatot hoz a megmaradásért" – mondta Kató Béla a templom és a gyülekezet ünnepén. Nt. Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese, segesvári lelkipásztor nemcsak a reformátusság, a segesvári magyarság ünnepének is nevezte a tegnapi megemlékezést, majd Bakcsy Gábor alcsíki missziós református lelkipásztor köszöntötte a gyülekezet tagjait, végül úrvacsoraosztás következett. Bíró István üdvözölte dr. Magyar Balázst, a csíkszeredai magyar konzulátus konzulját, Dorin Danesant, Segesvár polgármesterét, a jelen levő városi és megyei tanácsosokat, az ünnepet megtisztelő egyházi elöljárókat, lelkészeket – köztük Veress László egyházmegyei főgondnokot, Csalóka Zoltán és Székely András volt küküllői egyházmegyei espereseket – hangsúlyozva, ünnepelni, hálát adni gyűlt össze a segesvári református gyülekezet. A templomi kórus énekeit szavalat követte, majd Veress László egyházmegyei főgondnok a templomépítés történetéről, körülményeiről, a gyülekezet által nyújtott támogatásról, a templom közösségmegtartó és összetartó erejéről beszélt. A templomépítésre való megemlékezést Dorin Danesan polgármester a város egész közössége ünnepének nevezte. Dr. Magyar Balázs konzul az egyház megtartó erejéről, a vallás erejéről, az egyház által képviselt értékekről szólt, arról, hogy a magyarság lélekszáma csökken Segesváron és környékén, és fontos, hogy ez a folyamat megálljon. Az istentiszteletet követően a megemlékezés zárómomentumaként a szépen rendezett templomkertben dr. Magyar Balázs konzul és Dorin Danesan polgármester kopjafát leplezett le, amelyet ft. Kató Béla püspök áldott meg.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

A csucsai Ady Endre emlékház avatási ünnepsége
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében 2014. március. 8. ünnepélyes keretek között Ady Endre és felesége Boncza Berta emlékére ünnepség keretében átadták azt a rendkívül értékes anyagot, mellyel még vonzóbbá, tehetik azoknak a látogatóknak az élményeit, akik meglátogatják az Ady Endre nevét viselő hajdani Boncza házat, Ady- emlékházat.
A hajdani Boncza-kastélyt a XX. század elején építtette Boncza Miklós fiatal feleségének, Csinszka édesanyjának, a neves műépítésszel, Alpár Ignáccal. Ugyanazon a telken építtette a domboldalon álló kerti lakot, az ún. fehér házat. 1915-1917 között ebben a kétszobás házban lakott Ady Endre és Csinszka. Ady halála után Boncza Berta már, mint Márffy Ödön festőművész felesége eladta a kastélyt. A Boncza-kastélyt Octavian Goga (1881-1938) erdélyi román költő, későbbi román miniszterelnök vásárolta meg, az épületben és a hozzá tartozó birtokon ma már Octavian Goga- Múzeum működik.
1968-ban Ady emlékházzá nyilvánították a fehér házat.
2014-ben a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kolozsvári Főkonzulátus kezdeményezésére modern emlékházzá alakult.
Aurel But, az Octavian Goga- Múzeum jelenlegi igazgatója köszönetet mondott az Ady Endre emlék- kiállításért Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának, az Emberi Erőforrások Minisztériumnak, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Rendkívüli szakértelemmel állította össze a kiállítás anyagát a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyilvánosan elismerte, a Múzeum eddigi Ady-kiállítása kevésbé szólt a költőóriásról, mivel az inkább néprajzi jellegű volt. Most dokumentumjellegű is, emiatt rendkívül nagy értékű.
A Nagyváradi Szigligeti Színház és az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai közös műsorral tisztelték meg az eseményt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az emlékkiállítás megnyitóján elmondta: „Ady Endre és Octavian Goga kapcsolata egy kicsit a román-magyar viszonyhoz is hasonlít. Abban egymást váltották a fellobbanó barátság és a kemény szembenállás szakaszai, most viszont közös az emlékhely.
Azt kívánom az erdélyi magyaroknak, erősítse magyarságukat ez a hely. Legyen az az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk”. Azt a vágyát is megemlítette, hogy a Csucsai múzeum és az Ady Endre-emlékkiállítás legyen fontos állomás Budapest és Kolozsvár közötti úton, a magyarországi és az erdélyi magyarok zarándokútjának fővonalán. Ha Arany János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Ady Endre az első világháború után születtek volna, nem lettek volna magyar állampolgárok. Ezért „kettős örömnek” nevezte, hogy 2010 óta ez másképpen van. Úgy ítélte meg, hogy a csucsai Ady-emlékháznak növeli a jelentőségét, hogy Magyarország határain kívül esik. „Ez a ház nemcsak abban nyújt betekintést, ami volt, hanem abba is, ami van”
Magdó János, Magyarország Kolozsvári főkonzulja kifejtette, az lenne fontos, hogy a Csucsai Múzeum meglátogatását illesszék az iskolai kirándulások célállomásai közé, a turisztikai útvonal egyik eleme legyen.
E. Csorba Csilla a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója elmondta: …”ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás útján”.
Hegyi Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a Boncza kastély történetét mutatta be. Beszélt Boncza Berta és Ady levelezéséről, majd Adynak a csucsai látogatásairól. A csucsai ház két szobás volt. Ady 1914. áprilisában látogatta meg először Bertát. A második látogatása alkalmával hárman, a nagymama, Ady és Berta elmentek Kalotaszegre. Jó hangulat alakult ki. Ady úgy érezte, hogy feleségül kell vennie Bertát. Harcolniuk kellett a házasságukért. Házasságkötés után a házaspár Csucsán lakott.
1968 óta Ady Endre- emlékházként van nyilvántartva.
A Petőfi Irodalmi Múzeum számára jó volt, hogy a kiállítást megrendezhették. A kiállítás 1914- 1918 közti időszak anyagát tartalmazza. Az első teremben a Boncza család, a kastély, Csinszka és Ady kapcsolatára vonatkozó anyagok láthatók. 10 Ady verset magyar valamint román fordításban hallhat a közönség.
A második teremben barátokról szóló anyagok, akik Adyt és Csinszkát látogatták. Adyról összegyűjtött fényképeket tekinthet meg a képernyőn a tárlatlátogató Olyan kéziratokat, mutatnak be, amelyek csucsai tartózkodás alatt születtek. Kétnyelvű a kiállítás anyaga. Ady versek hallhatók a Szigligeti Színház művészeinek előadásában. Hasonló Ady kiállítást szeretnének rendezni Érmindszenten, a költő szülőfalujában is.
Szalagvágás után meg lehetett tekinteni a kiállított, rendkívül értékes anyagot.
A látottak alapján merem ajánlani mindenkinek, aki Csucsán jár, látogassa az Ady-emlékházat, az Ady- emlékkiállítást.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Mecénások és mesterek a Korunkban
Az erdélyi mecénások és művészetpártolók jelentős alakjait mutatja be a kolozsvári Korunk folyóirat idei első lapszáma.
Régen a műalkotások létrejöttének meghatározó szereplői a megrendelők (mecénások) és a mesterek voltak. A művészettörténeti kutatás kezdeteitől fogva alapcéljául tűzte ki e szereplők azonosítását szoros összefüggésben a műalkotások elemzésével. Szegényes forrásadottságainkból adódóan a középkori, de nagyon gyakran az újkori műalkotások esetében is a kutató szerencsésnek mondhatja magát, ha sikerül mindezen vonatkozásokat kiderítenie.
Ilyen irányú törekvések legfrissebb eredményeit mutatják be a kolozsvári Korunk legfrissebb szám szerzői, akár a mecénások vagy a mesterek/művészek, akár a műalkotások elemzéséből kiindulva. Erdélyi püspökök mecenatúrájához kapcsolódnak a vistai református templom freskódíszei; igazi humanista mecénásként rajzolódik ki Verancsics Antal esztergomi érsek és a fejedelmi megrendelő, Bethlen Gábor portréja; erdélyi nemes urak hívták életre az olaszteleki Daniel-udvarházat és falképeit; de számos egyházi használatba került ötvöstárgy is viseli nemesi megrendelőinek házassági címereit.
Olasz hadiépítészek erdélyi működésének a részletei, a börtönviselt 19. századi ezermester, Bodor Péter rendkívül szerteágazó életműve és Alpár Ignác építész csíkszeredai gimnáziumterve is új megvilágításban jelenik meg az olvasók előtt. A művészettörténet alakulásában a megrendelők helyére idővel a művészetet fogyasztó közönség és a kritika lépett. Ennek a korszaknak egyik jeles hazai festőművésze Vida Árpád, akinek karrierjét meghatározó párizsi éveiről és alkotásairól is olvashatunk.
Krónika (Kolozsvár)

Fogaras szórványvilágában (Magunk keresése)
Fogarasföld központjában lépten-nyomon kísért a magyar múlt: várának megannyi magyar vonatkozása, Árva Bethlen Kata és Ignácz László síremléke, az Alpár Ignác tervei alapján épült egykori főgimnázium, a mostani Radu Negru Líceum impozáns épülete, ahol Babits Mihály tanított, avagy Mikszáth emléke, akit egykoron országgyűlési képviselővé választott a város és a kerület népe, s aki Magyarország lovagvárai című, 1890-ben megjelent s azóta több kiadást megért könyvében mutatja be a Fogarasi várat. Mindkét jelességnek emléktáblát állított a város magyarsága.
„A hagyomány szerint – írja Mikszáth – Apor László vajda építette Fogaras várát 1299-ben. Ugyanaz az Apor, akinek a lányába beleszeretett Ottó magyar király. A vén Apor odacsalogatta koronástul, aztán elfogatta, bezáratta a várába, a koronát pedig ott tartotta magánál. Mozgalmas történelmi események fűződnek ez ódon falakhoz. Fölelevenül a múlt, amint ide belép az ember. Íme a nagy terem, ahol annyi nevezetes országgyűlés folyt le. Amott, abban a szögletszobában feküdt a ravatalon I. Apaffy Mihály 1690. április 15-én. A kápolna is ép még. Ide jártak imádkozni Erdély fejedelemasszonyai. Mert e vár sok ideig volt a fejedelemnők tulajdona. Északkeleti részén vannak a föld alatti börtönök. Sok úri lakó volt ezekben is. Itt senyvedt Haller János, Cserey János, a makacs Béldi Pál.”
Inkább anekdotának számít a magyarázat, amelyet Kőváry László közölt középajtai Benkő Józsefre hivatkozva, miszerint a vár építésénél a munkások fából készült pénzjegyeket kaptak, amit aztán ételre váltottak, s azokat a nép fagarasnak nevezte. Innen jönne Fagaras, vagy mint ma mondjuk, Fogaras várának, sokkal később pedig a városnak a neve. Aggasztóan alakult azonban a lepergett századok alatt a magyarság jelenléte. 1910-ben 6579 lakosából 3357 magyar, 2174 román és 1003 német volt, felekezet szerint 1409 római katolikus, 1323 református, 1262 görög katolikus, 1003 görögkeleti, 830 evangélikus, 514 izraelita, 229 unitárius és 9 egyéb. Az azóta eltelt kerek egy század szinte hihetetlen változásokat hozott. A 2011-es népszámláskor a város összlakossága 30 700 volt, amelynek 83 százaléka görögkeleti vallású, 1,8 százaléka református, 1,37 római katolikus. Az unitárius és evangélikus magyarokat a más vallásúak közé sorolták.
Az önerőből felújított református templomban ünnepelte a város mind a négy felekezete a magyar szabadság napját. A jelen levő lelkészektől a gyülekezetek lélekszáma felől érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy jelenleg 700 református, 280 magyar katolikus, 83 unitárius és 40 magyar evangélikus egyháztagot tartanak nyilván, összlétszámuk 1103. Szász Tibor református lelkipásztor szerint a valóságban ez a szám elérheti az 1500-at.
Fogaras magyar szórványnépe fokozatosan apad. A városban nem működik magyar iskola, s az óvodáskorú kisgyerekeknek is a római katolikus gyülekezet adott helyet, vállalva az óvoda működésének kiadásait is – tájékoztatott Tamás Barna plébános, aki 280 román anyanyelvű római katolikus lelki gondozója is. Két éve nincs állandó papja a helyi unitárius közösségnek, beszolgáló lelkészük Székely János tusnádfürdői tiszteletes. A magyar evangélikus hívek lelki gondozója Illyés Sándor oltszakadáti lelkész.
Meghívottként ünnepeltem március idusán a szomszédos Brassó megye városában. Kisebb méretű plakáton hívták közös megemlékezésre a fogarasi magyarokat. A templomban sepsiszentkirályi Vida Dánielre, a fogarasi harcok hősére emlékeztünk, akinek az unitárius lelkészi hivatal előcsarnokában 2002-ben helyeztek el emléktáblát. Fellépett a fogarasi ökumenikus dalárda, vezényelt az ozsdolai születésű Palkó Sándor katolikus kántor. Kocsárdi Manyika művésznő Vörösmarty Szózatát adta elő.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek fütyöl az elkobzott katolikus egyházi ingatlan?
A Szabadság 2015. március 24-iki lapszámában DNA-vizsgálat a katolikus egyház ingatlanügyeiben címen hírt adott arról, hogy „Vizsgálatot indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban, amely során a kommunisták által elkobzott ingatlanok visszaadásának jogosságát szándékoznak ellenőrizni.
Hírforrások szerint az egyház »valóságos ingatlanimpérium« fölött rendelkezik.” Az írásom címében szereplő manapság nemigen használatos kifejezés ismerős lehet Arany János Fülemile című költeményéből. A „fülemile” füttyéért pereskedők helyett az igazságot tenni hivatott bíró lett a nyertes, aki ítéletében kihirdette, hogy az neki „fütyöl”.
A római katolikus egyház mindig teret engedett a vallásos érzületet nem sértő korszellem építészeti formában való kifejeződésének. Erre megfelelő példát nyújtanak mindazok az építmények, melyek nevéhez kötődnek. Tagadhatatlan, hogy az üzleti meggondolás is szerepet játszott az egyházi bérházak emelésében, a bérlakások kialakításában, mert a templomok, iskolák, óvodák fenntartását, a különféle szociális, karitatív tevékenységek anyagi hátterét elő kellett teremteni. A kolozsvári Szent Mihály egyházközség korábbi századokban sem rendelkezett a megvalósításra váró tervekhez szükséges anyagi háttérrel, minden nagyobb beruházását kölcsön felvételéből fedezte.
A római katolikus egyháznak Kolozsvárt évszázadok óta számtalan ingatlana volt, melyeken a városi tanács engedélyével emelkedtek a kincses város nem egyszer szimbólummá vált épületei. Ennek sorába olyanok tartoztak, mint a megvalósítójukhoz, a reneszánsz lelkületű Hirschler József prelátus-plébános nevéhez köthető Auguszteum és a ma is legendásként emlegetett egykori római katolikus tan- és leánynevelő tanintézet, a Marianum, valamint az angol parkváros – a Cottage – mintájára emelt sétatéri bérpaloták. Az egyház ingatlanjai közül központi elhelyezkedésük miatt elsősorban a Szentegyház (ma Iuliu Maniu) utcai bérpaloták, a Státus-házak vannak szem előtt.
1899-ben Grois Gusztáv főgondnok ötlete alapján a főtér keleti sorának közepén utcát nyitották, a korábban csak a Bolyai utcáig terjedő Szentegyház (ma Iuliu Maniu) utcát meghosszabbították a főtérig. A terv megvalósítása érdekében négy épületet le kellett bontani. Az egykori Gyergyai-ház akkor a porcelán és üvegkereskedő Frank Kis család kezén volt. A soron következő két házat a Radák család birtokolta, az egyik épületüket a gyalogjáróra kirúgó, kőlábakon nyugvó „áltánya” miatt Kislábasház néven emlegették. A házban sok árvaleányt istápolt báró Radák Istvánné, leánykori nevén gróf Rhédey Klára. A negyedik lebontott épület a Bánffy-palota melletti Tivoli-ház lett, melynek emeleti traktusán a Schütz-féle római katolikus árvaház működött. Az épület az egyház tulajdona volt, a két Radák-házat kárpótlásul kapták a várostól a templomot körülvevő, eltakaró épületek lebontásáért, a Gyergyai-házat megvásárolták a Frank Kis-örökösöktől. 1898 áprilisában a Hauszmann és Társa cég elkezdte a bontást, melynek eredményeképpen a négyteleknyi felszabadult helyen elfért a főtérig meghosszabbított utca és az új házsorok is. Az újonnan kialakított utcaszakasz két oldalán az Alpár Ignác tervezte eklektikus karakterű Státus-paloták, a római katolikus egyház hat modern bérháza magasodott.
A két sarki palota tetején három-három – a Szentháromságra utaló – kereszttel díszített harangmotívum jelezte az épületek hovatartozását. A keretes rendszerű bérház utcai frontján márványalapú lépcsőházból nyíló többszobás, bálteremhez hasonlatosan tágas lakások épültek a nagypolgárságnak, az épület hátsó traktusában udvari, körfolyosós, alacsony komfortfokozatú, szoba-konyhás olcsó lakások közös mellékhelyiséggel a cselédségnek. Az udvari szárnyat az észak-olasz palotákat idéző neoreneszánsz loggiahomlokzat tette lakályossá. A palotaházak földszinti üzlethelyiségeinek kirakatszekrényeit Komáromi János asztalosmester tervei alapján alakítottak ki. Az elegáns portálék felett festői látványt nyújtottak a kovácsoltvas cégérek.
Mindezek alapján természetes, hogy a szép tágas lakásoknak nagy volt a kelendősége, jó nevű orvosok, ügyvédek, a város notabilitásai közül többen kiigényelték, bérbe vették. Így volt ez megépítése idején és a korszakváltó 1920. esztendő után is.
A római katolikus egyház elleni harc legelszántabb képviselője a „magyarfaló” jelzővel elhíresült Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár, a Monarchia korabeli Magyarországon az erdélyi ortodox főegyházmegye elemi oktatásügyi iskola-felügyelője volt. Bíró Vencel piarista tartományfőnök ellen címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt irredentizmus vádjával pert indított. Ötoldalas vádiratának csúcspontjaként rámutatott, hogy a rendi címer felett a magyar korona látható, a felette levő betűk – M. A. – pedig azt jelentik, hogy Magyar Állam. „Kíméletlen támadást intézett az erdélyi katolicizmus ellen azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy egyházmegyénket, elsősorban pedig az erdélyi római katolikus Státust intézményeivel összetörje” – írta Kolozsvárt, 1924. február 15-én Mailáth Gusztáv Károly püspök Gyárfás Elemérnek, a Státus világi elnökének küldött levelében. Onisifor Ghibu konok elszántsággal elérte, hogy elnökletével a Vallásügyi Minisztérium „történelmi jogi bizottság”-ot alakított az Erdélyi Római Katolikus Státus jogi helyzetének kivizsgálására. 1931-ben a bizottság jelentését Un anahronism şi o sfidare: statul roman-catolic ardelean címen adta közre, mely a Státust alapjaiban támadta és egész létét megkérdőjelezte. 1932-ben a Státus vezetői alaposan dokumentált emlékiratban válaszoltak, melyet a román kormánynak Statusul Romano-catolic din Transilvania, a Szentszéknek Status romano-catholicus Transsylvaniensis címen terjesztettek fel.
Ezek után mi sem természetesebb, hogy Onisifor Ghibut a római katolikus egyház egyik bérházának (Octavian Goga, volt Vasvári Pál utca 7. sz.) lakójaként tarthatták számon. A Státus memorandumának kiadása felbőszíthette, melyet fokozhatott, hogy abban az időben levelet kapott Dr. Kedves Andrástól, a Szent Mihály Egyházközség gondnokától, aki bérhátrálékára figyelmeztette. Kategorikus hangvételű válaszlevelében mereven elzárkózott a fizetéstől.
Cluj, 6. X. 932.
Domnule Administrator,
La adresa Dvoastră primită astăzi, am onoarea a Vă răspunde că eu am plătit chiria în fiecare lună regulat – afară de Septembrie – aşa că nu mai sînt dator cu nimic. Eu v-am comunicat încă din decembrie anul trecut, că în urma reducerii considerabile a salariilor, nu pot plăti, începînd cu 1 Ianuarie, mai mult de 5000 lei lunar, sumă pe care am plătito foarte regulat şi pe care o voi plăti şi deaici înainte. Peste aceasta nu pot plăti nimic mai mult, deacea cu onoare Vă rog să binevoiţi a lua la cunoştinţă.
Cu deosebită stimă
Prof. Onisifor Ghibu
Levelét a Szent Mihály Egyházközség Lakásbérleti Bizottsága elé vitték. Az ott megbeszéltek értelmében Dr. Kedves András gondnok 1932. október 24-én újabb levelet írt, melyben részletes magyarázattal szolgált. Ebből tudható, hogy Onisifor Ghibu negyedévi lakbére 1932. május 1-ig járulékokkal együtt 21369 Lei volt, melyet a következő naptól 15330 Leire csökkentettek. A korábbi időszakból 22029 Lei bérhátráléka keletkezett. Levelét határozott hangon fejezte be: „Incât Domnul Profesor si-după lămurirea de mai sus n’ar fi în stare să achite atât restanţa cât şi chiria scadentă conform contractului, Vă rugăm să binevoiţi la dată legală a ne pune lociunţa la disposiţie şi în acest car cu toată stima Vă rugăm să binevoiţi a ne încunoştinţa la timp.”
A korabeli erőviszonyok ismeretében könnyen elképzelhető, hogy az Octavian Goga utcai egyházi ingatlan végül kinek a javára „fütyölt”.
1948. július 17-én Románia egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot és megkezdődött a kíméletlen hadjárat a görög és a latin rítusú katolikus egyház ellen. A „klerikális reakció” ellen folytatott küzdelem részletei ismertek és feldolgozottak. A kommunista rendszer időszakában az erdélyi magyar történelmi egyházaktól 2140 ingatlant koboztak el. Példánkra, a 19. század végén a római katolikus egyház által építtetett Szentegyház utcai Státus-palotákra visszatérve rendkívül elgondolkodtató, hogy a hat bérház közül öt van egyházi tulajdonban, az egyik, a sarki 1. számú bérház – melynek földszintjén egykoron az Állami Takarékpénztár (CEC) működött – miért nincs az egyház ingatlanai között. Ennek kivizsgálása is meglepetéssel zárulhatna.
Az erdélyi közéleti napilap, a Szabadság ominózus cikke alapján ismét idézhető Arany János klasszikus tan-költeménye. A jogilag és erkölcsileg egyaránt rendezetlen visszaszolgáltatás körülményei között kinek „fütyölnek” ma az elkobzott és vissza nem adott egyházi ingatlanok?
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

Megújult a marosludasi református templom
Hálaadó istentisztelet keretében köszönte meg a marosludasi református gyülekezet, hogy az elmúlt évek folyamán kívül-belül megújult temploma, illetve hogy mintegy 11 évi építkezés után sikerült befejezni a gyülekezeti otthont és a parókiát. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.
Bővölködni és szűkölködni: mindenre van erőm a Krisztusban
Az istentiszteleten Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese végzett liturgiai szolgálatot, Kató Béla püspök prédikációjának elején felelevenítette azt az időt, amikor még legátusként szolgált a marosludasi templomban. Akkoriban nem volt gyülekezeti ház, vendégszobák, egy gyülekezeti tag adott neki szállást. Negyven évvel ezelőtt nem bővölködött a gyülekezet, ma viszont szebb, mint valaha, a templom környéke is megújult. "Ezek az egyházi terek azt szolgálják, hogy együtt legyünk, megőrizzük a hitünket és nyelvünket. Pál apostol egyszerre tapasztalta meg, mit jelent szűkölködni és bővölködni. Ezt fizikailag is nehéz feldolgozni, szellemileg azonban még nagyobb próbatétel. Gyülekezeti tagokként is szembe kell néznünk e kérdésekkel: mit jelent szűkölködni, mit jelent bővölködni?" – tette fel igehirdetésében a kérdést a püspök. Kató Béla szerint fontos, hogy mind a két érzést megtapasztaljuk. Súlypontozni kell a szükségletek és a kívánságok között. Amikor szükséget szenvedünk, nem engedhetjük meg, hogy ez az érzés szembefordítson Istennel és embertársainkkal. Ennek a fordítottja kell hogy megtörténjen: a szükségnek közelebb kell vinnie Istenhez.
Az ige második része is hangsúlyos, bővölködni is tudni kell. Ugyanis minden élethelyzetben létezik kísértés. Ha a máról holnapra történő meggazdagodásokat nézzük, rengeteg tragédiának lehetünk szemtanúi, hiszen az emberek nem tudják kezelni a hirtelen jött gazdagságot: gyakran családok hullnak szét, de olyan esetről is tudunk, amikor valaki öngyilkos lett. "Mit jelent bővölködni tudni? Hogy nem értékeljük túl az anyagi javakat. Jézus a gazdag embernek, aki új csűröket épített, hogy még többet tudjon eltenni, azt mondja: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled. A javaink sem ejthetnek rabul bennünket. Minél többet akarunk, annál többet kell az értékeinkből feláldoznunk. Aki tud bővölködni, nem lehet a birtokvágy rabja, nem engedheti meg magának, hogy szembeforduljon Istennel és embertársaival!" – hangsúlyozta a püspök. Kató Béla azt is elmondta, hogy ha a bőséggel jól tudunk sáfárkodni, akkor az segíthet, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz, hiszen a javainkkal mások életén is segíthetünk. Mindnyájunknak van valamije, amire rámutathat, hogy azt Istentől kapta. A püspök szerint ahhoz, hogy se a szegénység, se a gazdagság ne ejtsen rabul, erőre van szükség. Ennek az erőnek a forrásáról beszél az apostol: mindenre van erőm a Krisztusban.
Jézus nem verseng a kegyeinkért
Lőrincz János esperes az igehirdetés után köszöntötte a gyülekezetet. Az esperes szerint szomorú, amikor mi akarjuk meghatározni, hogy hányszor szólunk Istenhez. Ő azt mondja, hogy szüntelen imádkozzunk. Azt kívánta, hogy az 1700 ludasi gyülekezeti tag naponta többször is örvendeztesse meg Istent az imádságával.
Czirmay Csaba Levente lelkipásztor a 11 éves felújítási folyamatról is beszámolt. A templom javítása az elmúlt két évben zajlott, mind kívül, mind belül megújult a 126 éves, Alpár Ignác által tervezett hajlék, amelyet utána bővíteni is kellett. A lelkipásztor azt is kiemelte, hogy a ludasiak szeretik a templomukat, hiszen amikor azt javítani kellett, vagy karbantartási munkálatokra volt szükség, mindig meg tudták tenni, a templom soha nem volt rossz állapotban.
Czirmay Csaba Levente a templomfelújítás részleteiről is beszámolt: az ablakokon és ajtókon kívül a villanyhálózatot, a fűtésrendszert is felújították, szigetelték a templom mennyezetét, javították a toronysisakot és az orgonát is. A templom mellett az elmúlt 11 évben épült fel a parókia, a régi parókiát pedig gyülekezeti otthonná alakították át. A lelkész szerint erre azért is volt szükség, mert a főút mellett nagy a zaj, a jövendőbeli lelkipásztoroknak is olyan lakást szeretnének, amely csendet is tud biztosítani. A gyülekezeti központot Kali Ellák tervei alapján alakították ki. Czirmay azt is elmondta, hogy a visszaszolgáltatások során a részvényben való kárpótlás mellett döntött az egyházközség, az ebből nyert összeggel sikerült befejezni a renoválást. Megjegyezte, nem a pénz fogja az egyházközséget megtartani, hanem az, ha részvényesei vagyunk Isten szeretetének. "Azzal, hogy mindez megtörtént, Jézus Krisztus fordult hozzánk, de ő nem akar senkit sem beerőszakolni, csupán hív kitartóan mindenkit. Ő nem verseng a kegyeinkért, csak egyszerűen lehetőséget ad számunkra, hogy hozzá jöjjünk."
A marosludasi egyházközség lelkipásztora az ablakokra is felhívta a figyelmet, amelyeken egy-egy keresztyén szimbólum található, hogy emlékeztesse a bejövőt az igére, a szolgálatra. "Amikor szerelni kezdték az ablakokat, észrevettük, hogy a felső, boltíves részben található Krisztus- monogram kívülről értelmetlen. Azonban később rájöttünk, hogy ez nem hiba, mert Jézus Krisztussal közösségben lenni csak akkor lehet, ha bent vagyunk. Kívülről nincs erre lehetőség, kívülről értelmetlennek tűnhet minden. Jézus is azt mondja, ti énbennem, én tibennetek vagyok" – mondta a lelkipásztor, aki beszéde zárásaként a pilismarót-dömösi testvérgyülekezet köszöntő levelét olvasta fel.
Otthon lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak
Az ünnepség folytatásában Ballai Zoltán egyházkerületi gazdasági tanácsos köszöntötte a gyülekezetet a Marosludasról elszármazott lelkipásztorok nevében, megköszönte, hogy a gyülekezetben és a templomban otthonra találtak, helyük volt a padokban. Kelemen Árpád lelkipásztor az Alsó-Maros menti lelkipászto-rok nevében mondott köszöntőt, emlékeztetett, hogy a közösség áldozatot hozott, időt, anyagiakat, erőt áldozott, minden elkészült, amiért imádkoztak. Az ige azonban azt mondja, hogy további áldozatokra van szükség, Isten az embert akarja testestől-lelkestől.
Borsos Melinda, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nemcsak ezt a napot, hanem minden hétköznapot ünneppé lehet tenni egy jó szóval, egy jó cselekedettel.
Az ünnepség folytatásaként Kali Ellák özvegye, Kali Margit énekelt egy népdalt, majd Marosludas görög katolikus lelkésze szólt a gyülekezethez, hangsúlyozva, hogy a lelkész kötelessége az építés, miután a falak fel vannak építve, a lelkeket kell tovább építeni. Kiss István alpolgármester Reményik Sándor versét idézte: ne hagyjátok a templomot és az iskolát, hozzátéve, hogy ha ebben a templomban sok gyereket keresztelnek, akkor lesz aki konfirmáljon és lesz aki iskolába járjon Maros-ludason. Nagy János főgondnok köszönetet mondott a gyülekezeti tagoknak, hogy aktívan részt vettek a felújításban, valamint a lelkésznek és feleségének is megköszönte, hogy elindították az építkezést.
Cristian Moldovan polgármester felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a többféleségben rejlik az egység. A polgármester szerint az ember legnagyobb erénye a jóság, ezen az ünnepen ezt tapasztalta meg.
A gyermekek ünnepi műsora után Kató Béla püspök megáldotta a templomot, majd a szalagátvágás után a gyülekezeti házat is, ahol kiállítást nyitottak meg, amelyen a Marosludasról elszármazott művészek alkotásait mutatták be.
Kiss Gábor
Népújság (Marosvásárhely)

A magyarság kisemmizése
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való vissza­helyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrizzük meg szép magyar nyelvünket
125 éves Piski református temploma
Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok.
Vasúti városka
Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”.
A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el.
A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését.
Lelki gondozás református magyaroknak
Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás.
Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében.
Templom természeti és történelmi viharokban
A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban.
Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön.
Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását.
Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben:
Juhász Izidor 1889–1932,
Gazda Lajos 1933–1946,
Gyenge Sámuel 1946–1971,
Fogarasi István 1972–1974,
Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész),
Albert István 1976-tól.
Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak.
Ortenszkyné Gyenge Ildikó

Nyugati Jelen (Arad)

A vonat hozta, a vonat vitte
Ha elvész a híd, elvész Erdély! – kiáltotta intő jelszóként katonáinak 1849-ben Bem tábornok apiski csatában. Akkor a magyar seregnek sikerült megfordítania a harc állását, és nem veszett el a híd. Mára már csak a vízből kikandikáló csonkok maradtak belőle; mint ahogy Piski magyarsága is eltűnőben.
„Ajjaj fekete vonat / Elvitted a páromat” – villan át az agyamon Havasy Viktor örökzöldje, miközben Piski vasúti állomásán bóklászom. Ezúttal nem a csatlakozásra várva a köztudatban jobbára Simeria néven ismert csomóponton, de még csak nem is valamelyik fiatalkori szerelmem váratlan búcsúján töprengve. Hanem egyszerűen arra gondolva, hogy valamikor a 19. század vége felé a vasút hozta a magyarságot és vele együtt a várossá való fejlődést a Sztrigy-parti településre. És ahogy hozta, úgy el is vitte – előbb a trianoni, majd versailles-i „járattal”. S míg egyeseket vitt, másokat hozott – méghozzá vagonszámra. Ma már csak az idősebb nemzedék emlékében él az egykori Dédács, Sárfalva, Ópiski és Piskitelep, a Púder utca, az EMKE, a Rákóczi Ifjúsági Egyesület vagy a Vasutas Sportegyesület; az új generáció a mai Piskit is inkább Simeriaként emlegeti.
Nem sok erdélyi település mondhatja el magáról, hogy alig valamivel több, mint másfél évszázados múltjával többször is bekerült a történelem fontos fejezeteibe. Az Ópiski és Sárfalva községek területén, a Barcsay és Csáky családok birtokán létrejött Piskit előbb Bem tábornok és gyalogos meg lovasharcosai, majd az őket két évtized távlatából követő vasutas sereg íratta be a nagykönyvbe.
A megfordított csata
A vízaknai vesztes csata után a történelem kereke Bem apót is a Sztrigy mentére vetette, pontosabban annak hídjára. A magyar szabadságért küzdő híres lengyel tábornok éppen a hídon győzte le 1849. február 9-én a császári sereget. A településsel szembeni dombról irányította a csatát, és itt mondta az azóta sokat idézett intését, miszerint, „ha elvész a híd, elvész Erdély!” Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren! – kiáltotta a katonáival németül kommunikáló Bem. A fordulatokban gazdag piski csatában sokáig úgy tűnt, valóban elvész a negyven méteres híd, amikor Bem észrevette, hogy a Puchner Antal által irányított császári sereg már szinte teljesen felélte lőszerét. A tábornok kockáztatott, mindent egy lapra téve harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalékegységet, mely végül kiharcolta az elveszettnek látszó győzelmet. Puchner serege hanyatt-homlok menekült, amerre csak látott. A magyar sereg egészen Pádig kergette az osztrákokat, s az üldözésnek csak a sötétség beállta vetett véget.
Bemnek köszönhetően nemcsak a piski fahíd, de Erdély is megmenekült – nem sokkal később újra magyar uralom alá kerülve. A híd és az ország sorsa 1849-től errefelé is összefonódott. Bő másfél évszázaddal a híres csata után mindössze a facölöpjei kandikálnak ki a vízből, hűen tükrözvén Erdély sorsát. A parton álló egykori vendégfogadó, ahol a krónika szerint a csata után visszavarrták Bem egy közeli puskalövés által szétroncsolt ujját, hősiesen dacol az idővel. A történelmi feljegyzések szerint, amikor a tábornok tisztjei sajnálkozni kezdtek, Bem egy másik, idővel szintén híressé vált replikával csendesítette el alattvalóit: „Miféle komédia ez? Egy haszontalan ujjammal kevesebb. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség a mostani állásukból ki ne szorítsa önöket!”.
A valamikori kiskocsmát Bethlen Gábor marosillyei szülőházának megmentője, Böjte Csaba ferences testvér szerette volna megvásárolni, de az üzlet nem jött össze. A felek, egy román katonatiszt aradi lánya és a szerzetes nem tudtak közös nevezőre jutni az árat illetően. „A hölgy százezer eurót kért, nekem meg nem volt annyi pénzem. Kár – mindkét fél számára –, mert az épület üresen áll és állaga napról napra romlik” – mondja az atya, hozzátéve, hogy nem magának, de még csak nem is az árváinak akarta megszerezni a történelmi jelentőségű ingatlant. „Egy olyan vállalkozónak adtam volna át, aki fantáziát lát benne. Egyébként a Piskin lévő ingatlanon kívül Hunyad megyében még nagyon sok történelmi épület keresi a gazdáját” – jegyzi meg Csaba testvér, remélve, hogy valaki odafent – a politikai vagy üzleti szféra csúcsából – csak ért a szóból…
Vasúton érkezett a fejlődés
A forradalom leverése után a falura ismét csend ereszkedett, és csak akkor pezsdült újra az élet, amikor a magyar kormány gróf Széchenyi István javaslatára Piskit bekötötte az anyaország vérkeringésébe. A vasútépítési tervek több ízben is módosultak, ám minden egyes változatban ott szerepelt Piski neve is, mint olyan településé, amely mellett majd elpöfékel az Arad felől érkező gőzös. Mivel a települést forgalmi csomópontnak képzelték el, a vasútvonal mellé, a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta területre hatalmas és korszerű műhelyt építettek. A piskiek lényegében ettől számítják Piski vagy Piskitelep megalakulását, Bem apó csatájának faluját pedig azóta Ópiskinek nevezik. A rohamos iramban folyó munkálatok lehetővé tették, hogy 1868 decemberében, alig húsz esztendővel a forradalom után, a településen átrobogjon az első gőzmozdony. Közben elkezdték a vasúti műhelyek építését, és a tizenhat házból álló Kis Kolónia, később pedig a Nagy Kolónia kialakítását. Egyszintes, majd kétszintes házak, utóbb egész utcasorok épültek, ahova a vasutasokon kívül a Piskire telepített altisztek, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, iparosok, orvosok, gyógyszerészek is helyet kaptak. Az elkövetkezendő időszakban két szárnyvonal is megépült: 1870-ben a Zsil-völgyi bányavidék irányába, 1883-ban Vajdahunyadra. Az impozáns állomás építésének jóval később, mindössze a huszadik század elején, 1901-ben láttak neki, de egy évvel később már avatták is. A vonat sok mindent „hozott magával”: iskolát, polgári olvasókört, kulturális egyesületet, postahivatalt, betegsegélyző pénztárt, színjátszó csoportot, fúvós zenekart, Rákóczi Egyesületet, futballcsapatot. Ezzel együtt természetesen a lakosság száma is nőtt, a vasútépítő társaság pedig 1873 után a szolgálati nyelvet németről jobbára magyarra váltotta, az előbbit is megőrizve a német, cseh és olasz munkások számára, mint kommunikációs lehetőséget. Újabb két esztendő elteltével a vasutas iskola is tannyelvet váltott. A huszadik század elejére a több mint háromezer lélek fölé duzzasztott lakosság túlnyomó része magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1910-es népszámláláskor a 2810 magyar mellett 133 román, 126 német és 20 szlovák anyanyelvűt számláltak. Ma már mintegy tízezren lakják az azóta városi rangra emelt települést, ahol a magyarok aránya kilencvenről három–négy százalékra csökkent.
A 85 esztendős Mátyás Dalma a legidősebb tősgyökeres magyar, aki sok mindenre emlékszik „a régi szép időkből”. A városban vannak nála korosabbak is, egyikük például a kilencvenkilencedik évét is megérte, de nem Piski szülöttje. Akárcsak a felsorolt értékeket, a Dalma néni apját is a vasút hozta a rohamos iramban fejlődő településre. Amint meséli, az ő gyermekkorában nem a fél utca, az egész Piski magyar volt, és az a kevés román meg német, aki itt élt, tudott magyarul. „Volt egy utca, a Púder utca, ahol kizárólag csak magyarok laktak. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy itt a mozdonyvezetők vertek tanyát, akiknek a feleségeik nem dolgoztak. Kiültek az ablakba és szépen kipúderezve szemlélték a világot” – eleveníti fel a régmúlt időket a korát meghazudtoló, harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonult idős hölgy. Addig méterárus kereskedőként, majd üzletvezetőként dolgozta le az életét. „Hol vannak már azok a szép idők…” – sóhajt fel, majd elmondja, hogy időnként most is megállítja egy-egy régi kliense az utcán, és elsírja, hogy mára a méteráru is, az udvarias kiszolgálók is eltűntek a városkából. „Én még kezdő koromban megtanultam, hogy a kuncsafttal illedelmesen kell viselkedni, türelmesen és kedvesen el kell vele beszélgetni. Sokszor vidéki, szegényebb asszonyok is betértek az üzletbe, s mondták, hogy ez meg ez az anyag kéne, de nincs elég pénzük. Semmi baj, válaszoltam, arra biztattam, hogy még gyűjtsenek, és a kiválasztott portékát félretettem” – meséli. Hol van ma már az efféle kiszolgálás? Manapság egy-egy unott tekintetű eladó a belépő köszönését is zavarásnak tekinti.
A kocsijavító mint első templom
Piskitelepet a vasút keltette életre és működtette, a település csomópont volt a szó mindenféle értelmében: minden a vasúthoz és a vasutasokhoz kötődött. Olyannyira, hogy a templomépítést megelőzően a reformátusoknak istenházául például a kocsijavító műhely szolgált. A beszolgáló lelkészek után Juhász Izidor személyében 1888. július 22-től végre helyi papot kapott a gyülekezet. Addig mind a katolikusok, mind a reformátusok jobbára csak keresztelőkön és temetéseken találkoztak a Déváról vagy Hátszegről érkező lelki gondozóikkal.
Előbb a többségben lévő római katolikusoknak sikerült felépíteniük saját templomukat. Addig a hívek lelki ellátásában többnyire a dévai ferencesek segítettek be, majd egy ideig a gyülekezet Hátszeghez került filiaként. A plébánia és a templom építését a bányavidék szülöttje, Lönhart Ferenc püspök idejében kezdték el 1885-ben. Alig egy év múlva, 1886. augusztus 22-én már fel is szentelték, majd a jóval ezer fölé növekvő hívek száma miatt 1904 nyarán megnagyobbították és oldalhajókkal bővítették. A reformátusok négy év múlva, 1890. augusztus 30-án vehették birtokba istenházát. Az Alpár Ignácz tervei alapján épült díszes templom felhúzásához többek között maga a császár, őfelsége Ferenc József is hozzájárult százötven forintot adományozva saját vagyonából. A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. „Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig ezer koronát hagyott az egyházközségre 1906-ban” – írja a református egyház múltját felidéző tanulmányában Ortenszkyné Gyenge Ildikó, a kerek negyed évszázadig szolgáló Gyenge Sámuel lelkipásztor lánya.
Feltámadt kövek
Piski polgárosodó magyarsága nem csak a jelennek élt; nem feledkezett meg az elődökről sem. A századforduló előtti évben, az 1849-es piski csata ötvenedik évfordulóján kilenc és fél méter magas obeliszket állított. Bercsi Tódor kőfaragó mester alkotását népes közönség jelenlétében avatták. Az eseményt, melyen gróf Kun Géza mondott ünnepi beszédet, sok öreg ’48-as honvéd is megtisztelte jelenlétével. Nem sokkal később, Trianon után az emlékműre ugyanaz a sors várt, mint számos más erdélyi szoborra és domborműre. A lakosságcserét és az új, román vasúti munkások számára kinézett Ocskay-birtok kisajátítását a jelképek eltüntetése ötvözte. A Déva mellőli kövendi bánya szürke andezitjéből készült emlékoszlopot az új hatalom darabokra törette és széthordatta a környék dombjaira. Évtizedekkel később, a helyi katolikus közösség papja, Tóth János csernakeresztúri plébános egy gyermekcsapattal a széthányt kődarabok keresésébe eredt. Mint meséli, Schreiber István dévai tanár és helytörténész javaslatára azon a dombon kezdtek kutakodni, ahonnan annak idején Bem apó irányította a csatát. A megtalált kőelemekből 1999-ben a templom udvarán, a kintről érkező bántó tekintetektől óvva, a magyarság újraállította az emlékművet. Az oszlop kisebbre sikeredett, eredeti szövege helyett pedig csak két évszám került rá a másfél száz esztendő távlatából: 1849–1999. Az eredeti Bem-obeliszk ópiski híd felé néző oldalán valamikor ez ált: „Az1849-ik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére, a nemzet kegyeletes közadakozásából aHunyad megyei honvédegyesület támogatása mellett emelte Piskitelep lakossága”. MDCCCLXXXIX. A Piskitelep felé néző táblán „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!” szöveg volt olvasható. A déli oldalra néző táblára Bajza Apotheozisának a következő versszaka került: „Vérzettek és elhaltak ők, / De győzelmesen; / Tettök sugara átragyog / Időn s enyészeten.” Az obeliszk negyedik oldalára Bem domborműve került.
Porladozó élő kövek
Hogy az 1999-ben újraállított emlékműről miért maradt le mindez, hogy miért lett a kilenc méter helyett mindössze hat és fél? „Véleményem szerint nem feltétlenül emlékművekbe, hanem élő kövekbe kellene fektetni” – adja meg a választ a hívei által egyszerűen csak Jani atyának szólított plébános. Tóth János tudja, miért mondja, amit mond: hiába van a városkában több mint százhetven híve, közöttük nagyon kevés a gyermek. Tízen–tizenketten vannak, egyesek vegyes családból, mások románul beszélő színmagyarból. Amit nem biztosítanak a szülők vagy az iskola, a plébánia egyik termében Junie Éva próbálja pótolni, aki versikékre és énekekre tanítja a kicsiket.
Jani atya református kollégája, az időközben nyugdíjba vonult Albert István sincs mivel dicsekedjen: száz híve közül nagyon kevés a fiatal. „Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára konfirmálás az egyházunkban, a magyar–magyar házasságokról nem is beszélve. Legutóbb talán tizenöt–húsz évvel ezelőtt adtam össze két magyar fiatalt” – próbál visszaemlékezni a rendkívüli eseményszámba menő menyegzőre a nyugalomba vonult pap. Albert, aki kétéves lozsádi kitérő után 1976. február elsején került fiatal lelkészként a gyülekezetbe, jól emlékszik, negyven esztendővel ezelőtt szinte háromszor ennyi híve volt, akkor 262 reformátust tartott számon. Azóta az idősek kihaltak, a középkorúak és fiatalok elmentek, a gyerekek elrománosodtak.
Az utolsó vonat indulásra kész
Az 1920 után berendezkedő román hatalom már Mátyás Dalma néni gyermekkorában felszámolta az anyanyelvű oktatást, pedig a két világháború között lett volna kivel megtölteni az iskolapadokat. A második világégés kitörése és vele együtt Észak-Erdély 1940-beli visszaszerzése még egyet srófolt azon a csavaron, ami addig is nagyon szorította a dél-erdélyi magyarságot. A második világháború után a híveiért és tanítványaiért számos áldozatot vállaló Gyenge Sámuel és Albert István református lelkészek, illetve Serfőző Ilona tanítónő idejében még fellángolt a közösségi élet, aztán szép lassan, a 80-as évek vége felé pislákolni kezdett, míg szinte végképp kialudt.
A ’89-es rendszerváltás sem hozta el igazán a változás szelét Piskire. „Akkor, rögtön a forradalom után volt egy próbálkozás a magyar iskola újraszervezésére. Én magam gyűjtöttem az aláírásokat, de a kommunizmus annyira megtette a hatását, hogy maguk a magyar szülők voltak azok, akik elzárkóztak a kezdeményezéstől” – idézi fel keserű szájízzel a negyed évszázaddal ezelőtt történteket Albert István. A legtöbb szülő a jó beidegződött szlogennel utasította vissza a református lelkészt. „Aki román iskolába jár, jobban érvényesül az életben” – ismételgették holmi verkliként a helyi magyarok. Végül a lelkipásztor is feladta a szélmalomharcot: a nagyobbik fiát hazaküldte a szüleihez, a Maros megyei Ugrára, a kisebbiket viszont maga mellett tartotta és román iskolába íratta. „Most oda jutottunk, hogy olyan székely anyák gyermekei, akik jóformán nem is tudtak románul, nem szólalnak meg magyarul” – hívja fel a tudathasadásos állapotra a figyelmet Albert. És mit csinál az RMDSZ? – buggyan elő minden hátsó gondolat vagy rosszmájúság nélkül a kérdés. „Itt még RMDSZ sincs…” – érkezik a kapásból adott válasz.
A közművelődési élet is a múlté, amióta az egykori népi szövetség helyiségéből mosodát csináltak, a vasutas klubot lebontották, még megnyilvánulási felület sem maradt. „A nyolcvanas években még magyar bálokat szerveztünk, színjátszó csoportot verbuváltunk, jártuk a vidéket, felléptünk a Megéneklünk, Románia! fesztiválon” – próbál betekintést nyújtani az átkos rendszer kevés, de mára teljesen kimúlt jó oldalára a nyugalomba vonult Albert István. Olyan idők voltak, amikor Albert lelkész létére a színjátszókör szervezője, rendezője, színésze és szólóénekese is volt egyben. Mint ahogyan Dalma néni is kivette a részét a közönség szórakoztatásából. Évtizedekkel ezelőtt nem is egy darabban lépett fel; a számára legemlékezetesebben, mely az évszakokról szólt, ő a telet testesítette meg. Akár főszerepnek is nevezhetnénk, hisz Mikulás estéjén mutatták be. Valóban csodás idők voltak, amikor minden egyes fellépésük bállal végződött. „Hej, micsoda Katalin-bálok voltak itt hajdanán!... – kapcsolódik be a tiszteletes múltidézésébe Dalma néni. – Ügyes színjátszóink voltak, de az igazi ünnep az volt, amikor a nagyváradi, kolozsvári vagy vásárhelyi színházak egyike lépett fel a városban, a székely népi együttesről nem is beszélve!”.
A közösségi élet ma már kimondottan a templom és a Szent István Ház falai között zajlik, aki meg esetleg ennél többre vágyna, a negyedórányi távolságra fekvő megyeszékhely, Déva felé veszi az irányt. Bár színes és gazdag programot kínál, a minden év június elején szervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata is nehezen mozgatja meg Piski maradék magyarságát. Úgy tűnik, az utolsó vonat is sípolt, és indulásra készen áll.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szórványban körültekintőbbnek kell lenni
Az összefogás fontosságáról
Krisztus mennybemenetelének napján érkeztünk Fehéregyházára, amikor Benefi Sándor református lelkész istentiszteletet tartott a helyi műemlék templomban. Miután vége lett a szertartásnak, elmondta, hogy 1990 óta szolgál a településen, ahol a kezdeti 700 lelkes gyülekezet mára 393 főre apadt. A múlt évben öt temetés volt és három keresztelő, de a három családközül sajnos egy sem lakik a faluban, Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Államokban élnek.
Az alapításakor székely, később szász falu mai lakossága jórészt telepesek leszármazottja – mondja a lelkész. Korábbi ismereteimet, miszerint a 16. század második felében a háborúkban és a pestisjárványokban megfogyatkozott a szász lakosság, és a falut 1610-ben Haller István telepítette újra román lakosokkal, a lelkész egészíti ki azzal, az 1900-as évek elején a magyar állam telepített a Haller-birtok vasúton túli másik részére székely és néhány felvidéki családot. Az utolsó felvidékit, aki 96 évet élt, és emlékezett még arra, hogy kilencéves korában hogyan jöttek szekéren Fehéregyházára, az 1990-es évek végén temette el a lelkész. Bár Segesvár szomszédságában fekszik, a fiatalok – ritka kivételtől eltekintve – nem maradnak a faluban.
Ma is szemet gyönyörködtető látvány a falu központjában álló református templom, amely 1440-ben gótikus stílusban épült, és a ferencesek kolostortemploma volt. Szentélye keresztboltozatos, az ablakokon megmaradt a gótikus kőrács. Az 1848–49-es forradalom idején felgyújtották, a bejárati nagy hajó mellett leégett a torony is. 1890-ig a templom üresen állt, majd a segesvári templomot tervező Alpár Ignác tervei alapján próbálták meg az eredeti formájában visszaállítani, de a torony öt méterrel alacsonyabb lett – ismerteti röviden a falunak nevet adó és utoljára 1994-ben restaurált templom történetét a lelkész. A restaurálás idején cserélték ki a belső bútorzatot is, amit a szú tett tönkre.
A gótikus szentély falán emléktábla hirdeti, hogy 1906. január 12-én Fehéregyházán született Szabó T(örpényi) Attila erdélyi magyar nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató, az Erdélyi magyar szótörténeti tár, a "20. századi erdélyi magyar tudományosság legjelentősebb művének" a szerkesztője. Édesapja Szabó T. Károly, Haller gróf gazdatisztje volt, aki a telepítést lebonyolította. 1907-ben bekövetkezett halála miatt a család visszaköltözött Désre. Az emléktáblát Kós András készítette, és 1996-os felavatásakor Benkő Samu méltatta a kilencven éve született tudóst.
A múltra való emlékezést követően Benefi Sándor tiszteletes úrral visszatérünk a jelenbe. Bár az első évek nehezek voltak, most jól érzik magukat a faluban, jó a kapcsolatuk a hívekkel, a helyhatóság támogatását is élvezik. A temetések száma meghaladja ugyan a születésekét, de az utóbbi időben magyar családok is vásároltak telket és építettek házat a faluban. Bár még a városi gyülekezethez tartoznak, ahonnan jöttek, reményeik szerint idővel a helyi egyházhoz honosodnak. A lelkészi lakás udvarán átalakításra készülnek. Szeretnének egy megfelelő gyülekezeti termet kialakítani, mert télen hideg van a templomban, és a terem egyéb rendezvények megtartására is alkalmas lenne.
A fehéregyházi magyar lakosságot a reformátusokon kívül 120 katolikus és 80 unitárius személy alkotja. A katolikusok többsége az elszigeteltté vált Sárpatakról költözött a faluba.
A mai lakosokat illetően az összetartást hiányolja a lelkész. Szórványban élve nem lehet megengedni a széthúzást – mondja. Össze kellene tartani, hogy minél több magyar tanácsost juttassanak be a helyi képviselőtestületbe. Ennek ellenére az ENMP külön listát nyújtott be, ami csökkenti az esélyeket. Holott jó lenne, ha a három jelenlegi képviselő mellett még a negyedik jelölt is megkapná a szükséges számú szavazatot. Bár azt mondják róla egyesek, hogy RMDSZ-es lelkész, úgy gondolja, hogy akik többségben vannak, akiknek nagyobb esélyük van, azokat kell támogatni, hogy legyen aki határozottabban kiálljon a helybeli magyar lakosság érdekeinek a képviseletében.
Végül a főút melletti református temető helyzete is szóba kerül. Mivel gyakran járunk arra, évek óta figyeljük, hogy mi lesz a temető sorsa, ahol a sírok egy része már ledőlt. Mint megtudtuk, az évek során nehezen találtak olyan személyt, aki rendszeresen gondozta volna a temetőt. A mellette működő autójavító műhely tulajdonosa vállalta, hogy a parkolóhelynek használt útért cserébe rendben tartja a sírok környékét. Ottjártunkkor is éppen füvet kaszáltak, ami megváltoztatta a temető kinézetét. Talán idővel a ledőlt sírköveket is sikerül visszaállítani a helyükre, ahogy egy rendezett sírkerthez illik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Megpecsételődött szakmai kapcsolat
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum tegnap ünnepélyes keretek között írta alá Kolozsváron a két intézmény közötti szakmai, tudományos megállapodást.
A rendhagyó eseményt Nagy Róbert Miklós, az intézet igazgatója nyitotta meg. Elmondása szerint az egyezmény nemcsak hivatalossá teszi az együttműködést, hanem megteremti az együttműködés jogi hátterét is. Hozzátette: közös terveik között nemcsak szakmai kiadványok készítése szerepel, hanem kutatási tevékenységek és szakmai találkozók lebonyolítása, ezek eredményeinek publikálása, pályázatok benyújtása, cserediákok fogadása, stb. A két intézmény közötti eddigi együttműködés során már számtalan pozitív élmény halmozódott fel, ezért szeretnék, ha mind a tanárok, mind pedig a diákok kihasználnák ezt a remek lehetőséget.
Estók János, a múzeum főigazgatója elmondta: eddig két intézménnyel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, illetve a gödöllői Szent István Egyetemmel írtak alá hasonló egyezményt, és nagy örömükre szolgál a most megkötött újabb együttműködés. Ezt követően az igazgató a két intézmény történetéről mesélt, azt emelve ki, hogy rengeteg a közös szál. Alpár Ignác tervező például fontos szerepet játszott mind a kolozsvári, mind a budapesti intézmény megalakulásában, életében, továbbá Herman Ottó erdélyi gyűjteményeinek jelentős részét a budapesti múzeumban állították ki. Hangsúlyozta: az általa vezetett intézmény több mint 15 ezer állatcsontot és 600 ezernél is több könyvet, köztük Mohács előtti iratokat tár a közönség elé. Zárásként megjegyezte, hogy nagyon nagy szeretettel és szívélyesen fogadják az itteni diákokat, akár kutatóként, akár látogatóként érkeznek.
Kovács Lilla
Szabadság (Kolozsvár)

Lelkészbeiktató Piskin
Együtt küzdeni tovább a megmaradásért
Piskin száz esztendő alatt egytizedére apadt a magyar lakosság és ezen belül a református gyülekezet is jócskán megfogyatkozott. A maroknyi, közel 400 lelkes magyar és 250 lelket számláló református közösségnek mégis sikerül égő fáklyaként jelen lennie a dél-erdélyi szórványban. Erre utalt a hétvégén tartott lelkészbeiktató ünnepség is, melyen helybéliek és a környező településekről érkezők népesítették be az Alpár Ignác tervei alapján épült kicsiny református templomot.
– Piskin bő másfél százada él a református gyülekezet, és a jó Isten kegyelméből mindig megadatott számára az istentiszteleti hajlék, az igét hirdető lelkipásztor és azok a lelkes hívek, akik a mindenkori lelkésszel közösen életben tudták tartani a közösséget – fogalmazott a beiktató istentiszteleten szolgáló Zsargó János, Hunyad megyei református esperes. Hangsúlyozta: fontos, hogy a továbbiakban is számíthasson egymásra a gyülekezet és immár közel egy esztendeje itt szolgáló lelkipásztora. A názáreti templomban tanító Jézus példája kapcsán az esperes elmondta: templomba járó, Isten igéjét szomjazó emberként is hajlamosak vagyunk megrekedni a lelkipásztor személyénél, és nem tudunk ettől elvonatkoztatva figyelni az általa érkező evangéliumi tanításra. Magának Jézusnak is szembesülnie kellett Názáretben a „hát nem a József fia ez?!” felkiáltással, és az e mögött megbúvó kétkedéssel. A lelkészek, akik apostoli küldetésük mellett éppúgy meg kell küzdjenek emberi gyarlóságaikkal, mint bárki más, gyakran szembesülnek hasonló jelenséggel, megütközéssel és bírálattal. Fontos, hogy a gyülekezeti tagok az igehirdetésekben meghallják Isten szavát, és együtt tudjanak működni mindenkori lelkipásztorukkal a közösség életben maradásának érdekében – fogalmazott az esperes, Istentől megáldott szolgálatot kívánva Czuhai Miklós Csaba frissen beiktatott piski lelkipásztornak.
Az immár egy esztendeje Piskin szolgáló Czuhai Miklós meghatódottan mondta el: ez az első hivatalos lelkészi beiktatása, és bízik benne, hogy az elmúlt egy évhez hasonlóan továbbra is a helyi gyülekezet javát tudja szolgálni, együtt, Jézussal közösen folytatják az elkezdett munkát. A csodálatos halfogás történetére építve prédikációját, úgy fogalmazott: Gyakran belefáradunk az eredménytelennek tűnő munkába, otthonainkban, gyülekezetünkben úrrá lesz rajtunk a csüggedés. De Jézus biztató szavára, jelenlétében újra kell kezdeni a munkát és ez már biztosan sikerre visz.
Megható momentuma volt a beiktatási ünnepségnek a templom kulcsának, az egyházközség pecsétjének átadása. A korábban több évtizedig itt szolgáló Albert István nyugalmazott lelkész, volt Hunyad megyei esperes bíztató szavak kíséretében nyújtotta át az említett jelképeket, illetve egy Bibliát. Arra kérte fiatal kollégáját, úgy szolgáljon a kicsiny gyülekezetben, hogy a templom kulcsa mindig csak jobbra forduljon a zárban, azaz nyissa az ajtót, a Biblia szavai vezessék az Isten útján a lelkészt és gyülekezetét, az egyházközség pecsétjét pedig használják becsülettel a közösség javára.
Ünnepi meghívottként volt jelen az Istentiszteleten Barabás János, a Magyar Köztársaság kolozsvári vezető konzulja, aki a csekély lélekszámú, de nagy történelmi múlttal rendelkező település, az itt élő közösség jelentős értékeire hívta fel az egybegyűltek figyelmét. Elmondta továbbá: A régi időkben úgy tartották, a legkisebb közösségben is lennie kell egy papnak, egy tanítónak és egy orvosnak, akik szellemi vezetőként, gyógyítóként szolgálhatják a közösséget. Manapság Erdély számos településén hiányzik már a magyar orvos, a magyar tanító. Fontos, hogy ahol még van lelkipásztor, megbecsüljük azt, és az állandó párbeszédre épülő közös munkával küzdjünk a pár lelkes gyülekezetek fennmaradásáért is.
Winkler Gyula EP-képviselő szintén meghívottként köszöntötte a piski gyülekezetet és annak frissen beiktatott lelkipásztorát. Meggyőződéssel állította: A szórványban ugyan kevesen vagyunk, de nem vagyunk kevesebbek másoknál. A történelem példái azt mutatják, bármennyire is megerősítette várát egy-egy közösség, az évszázadok folyamán az ellenségnek mégis sikerült bevennie azt. Ha azonban a várost „előretolt helyőrségek” védték, hosszú ideig békében fejlődhetett a település. A szórványbeli végvárak megerősítése tehát nem öncélú feladat. Ha ma feladjuk Piskit, holnap elesik Gyulafehérvár és holnapután szórvánnyá lesz Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely is. Fontos tehát, hogy az összetartozás tudatában munkálkodjunk mindannyian, ki-ki a maga helyén a szórványbeli végvárak megerősítésén. Ehhez kívánt az EP-képviselő jó munkát, áldásos szolgálatot Czuhai Miklós piski lelkipásztornak.
A beiktató istentisztelet záró momentumaként került sor a dévai református gyermekek és fialok rövid műsorára, melyben Oprisa Melinda vallástanárnő és János Zsuzsanna megyei IKE-elnök vezetésével verseket, énekeket adtak elő. Czuhai Miklós lelkipásztor, keresztnevére hivatkozva, Mikulás-szerepbe bújt, és édességcsomaggal ajándékozta meg a gyermekeket. A gyülekezeti tagok és meghívottak pedig az istentiszteletet követően szeretetvendégségen vettek részt.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)

„Sisak” nélkül maradt az igazfalvi templom tornya
Egy kicsit elrontotta az igazfalviak örömét a vasárnap délutáni iszonyatos szélvihar, amely valósággal „lefejezte” az egykor gyönyörű, Alpár Ignác műépítész tervei alapján épült igazfalvi templom tornyát. A négy napig tartó Igazfalvi Napok záróeseményei – vidám vetélkedők – zajlottak vasárnap délután, amikor a forgószél lecsapott Igazfalvára. „Temesvárról telefonáltak, hogy jön a tornádó – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Ihász János igazfalvi polgármester –, azonnal kiürítettük a templomkertet, a rendezvénysátrat és biztonságos helyre menekítettük az embereket. A szélvihar teljesen ledöntötte a templomtorony „sisakját”, amely már egy tavalyi viharban súlyosan megrongálódott”. Az igazfalvi templom tornya, de a templomépület is felújítás előtt áll.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)