Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Almási Valéria Anna
4 tétel
2014. március 18.
Kisnyelvészek és kismatematikusok nagy sikerei Lakitelken
Március 12-én 24 kisiskolás és 8 kísérő pedagógus indult útnak nagy reményekkel a Bács-Kiskun megyei kisiskolák egyesülete által meghirdetett „kisnyelvészek” és „kismatematikusok” nemzetközi verseny döntőjére.
Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu, a Majláthfalvi, a Nagyiratosi, a Simonyifalvai, a Kisiratosi Páter Godó Mihály, a Zimándújfalui, valamint a Mosóczy-telepi Aron Cotruș Általános Iskola kisiskolásai képviselték.
Az aradi Alma Mater Alapítvány jóvoltából egy napsütéses délelőttöt töltöttünk a szegedi vadasparkban, majd a Lakitelek Népfőiskolán finom vacsorával, nagy lubickolási lehetőséggel fogadtak.
A másnap reggel kezdődött a versenyen több mint 100 magyarországi és határon túli kisdiák mérhette össze tudását. A délben kezdődött díjkiosztó ünnepség számtalan kellemes percet okozott diáknak és felkészítő tanítónak egyaránt. Pálinkó Gyuláné egyesületi elnök örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre több kisiskolás jelentkezik a megmérettetésre, megköszönve a gyermekek lelkiismeretes munkáját, a felkészítő pedagógusok segítségét, s nem utolsósorban az Apáczai Kiadó támogatását.
Az Aradot képviselők minden kategóriában és korosztályban dobogós helyen végeztek.
Kisnyelvészek verseny
III. osztály: I. helyezett Straub Dorottya – Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola diákja – felkészítő pedagógus Almási Valéria Anna,
IV. osztály: II. Kovács Letícia– Nagyiratosi Általános Iskola, felkészítő Molnár Anna, III. helyezett Várdai Krisztina – Aurel Vlaicu Általános Iskola, felkészítő Tari Éva Andrea.
Kismatematikusok verseny
III. osztály: III. Varga Dávid – Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, felkészítő Almási Valéria Anna,
IV. osztály: I. Back István Levente – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő Khell Levente László
Gratulálunk minden kisdiáknak és felkészítő tanítónak az elért szép eredményekért.
A diákok és a felkészítő tanítók nevében, köszönetemet szeretném kifejezni a Csiky Gergely Iskolaközpont igazgatónőjének, Hadnagy Évának, valamint az Aradi Alma Mater Alapítványnak, hogy idén is szervezési és anyagi támogatást nyújtottak a megye magyar kisdiákjainak.
Molnár Anna beszámolója
Nyugati Jelen (Arad),
2014. szeptember 26.
Márki Sándor-díjak – 2014
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Arad megyei vezetősége odaítélte az idei Márki Sándor-díjakat, illetve a Márki Sándor-életműdíjakat. Ezek kiosztására kétévenként, a páros években kerül sor az Aradi Magyar Napok keretében.
A felsorolás nem rangsor, hanem – akárcsak az iskolában – ábécérendben történik
Márki Sándor-díjazottak:
ALMÁSI VALÉRIA ANNA a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola tanítója, megyénk magyar oktatásának egyik szerény, de határozott pedagógusa. Nagyon különböző körülmények között élő családok gyermekeit neveli, irányítja szülőfalujában, számos megyei versenyen szerepel eredményesen tanulóival.
MÓDI KINGA az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola angol nyelv és református vallás tanára. Évek óta a faluközösség életének, társadalmi és művelődési tevékenységének egyik meghatározó személyisége, pályázik, szervez, segít és oktat. Tanít az iskolában, a templomban, de akár az utcán is.
SIME JUDIT a kisjenői Erdőhegyi Általános iskola igazgatója, történelem-földrajz szakos tanára. Amikor még kevesen hittek a magyar iskola önállósodásában, csendesen, de határozottan állt a közösség élére. Kiváló koordináló tevékenysége révén ma a Körösvidék ismert és keresett intézménye az erdőhegyi iskola.
Márki Sándor-életműdíjjal tüntetik ki a következő pedagógusokat:
CSÁKY APOLLÓNIA és CSÁKY BARNA nyugalmazott zerindi tanárokat. Csáky Apollónia évtizedekig tanított román nyelv és irodalmat a Zerindi (ma Tabajdy Károly nevét) viselő iskolában. Mint magyar anyanyelvű pedagógus, jól ráérzett azokra a nehézségekre, amelyekkel a nyelvileg izolált helységben a gyermekek küzdöttek, ezért is volt eredményes munkája. Férje, Csáky Barna fizika-kémia szakos tanár hosszú ideig volt a zerindi iskola igazgatója. Ott volt mindenhol, amikor a faluban történt valami – művelődési csoportokat szervezett, fogadott, a képtár megalapításának egyik alapembere volt. A kilencvenes évek elején, a magyar pedagógusok szakszervezetének alapító tagjaként, sokat segített a megye magyar oktatási intézményeinek megerősödésében.
DANI ROZÁLIA a nagyiratosi iskola nyugalmazott tanítója, a község egyik mindenese. Gond esetén elhangzik a „Majd Rózsi tanító néni megoldja” jelszó, s ez nem csak szólam. Ha szükség van rá, most is ugrik, segít az iskolában, a faluban, a családban. Ő az aktív nyugdíjas pedagógus.
Az RMPSZ Arad megyei szervezete ugyanezen alkalommal tiszteletbeli pedagógus címet adományoz dr. VAJDA SÁNDOR borosjenői fogorvosnak, aki két évtizede szervezi a Horváth Béla-szavalóversenyt, elsősorban magyar iskola nélküli szórványban élő magyar gyermekeknek.
A díjak ünnepélyes átadására az Arad megyei magyar pedagógusok napján, október 2-án, csütörtökön 17 órától kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk a kitüntetendők igazgatóit, kollégáit, mostani vagy egykori tanítványaikat, tisztelőiket.
Azok a magán- vagy jogi személyek, akik a díjakhoz hozzá szeretnének járulni, megtehetik ezt Kiss Annánál vagy a főgimnáziumban Rogoz Marianna tanárnőnél szerdáig (október 1.).
Matekovits Mihály, az Arad megyei RMPSZ elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 4.
Tollas Tibor helyesíró verseny
Tizennyolc diák képviselte a megyét
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt. Arad megyéből tizennyolc III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából.
A gyerekek által közkedvelt rendezvényen sok érdekes programon lehetett részt venni: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek, és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértünk haza: egyéniben Budacsek Tímea II. helyet ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. helyezett lett (felkészítő tanító: Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese és Somodi Adrienn Szonja I. helyezést ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna).
Köszönjük Lakitelek Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek pedig az utazási költségek támogatását. Bálint Erika Vanda, tanító / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 15.
Aradi diákok Lakiteleken
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt, méghozzá november 16-án. Arad megyéből 18 III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából. A gyermekek által közkedvelt verseny keretén belül sok érdekes programon vehettek részt: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértek haza: egyéniben Budacsek Tímea II. hely (felkészítő tanító Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. hely (felkészítő tanító Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese, Somodi Adrienn Szonja I. helyet szereztek (felkészítő tanító Almási Valéria Anna).
Köszönjük a Lakiteleki Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek, hogy támogatta az utazási költségeket. Bálint Erika Vanda beszámolója / Nyugati Jelen (Arad)