Találkoztam a boldogsággal én, kisebbségi volt és optimista
Brüsszelben konferenciázott május 3-4-én az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN. Mit konferenciázott, ünnepelt. Na jó, meg készült a munka folytatására.
Ennyi otimista kisebbségivel még soha sehol nem találkoztam, mint most Brüsszelben, komolyan. Se egyszerre, se eddig úgy összesen. És milyen jó ez így. A sztori röviden: az Európai Unió 2013 óta lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy európai polgári kezdeményezéssel éljenek, azaz olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyekkel aztán foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak. Ezzel a lehetőséggel élt az RMDSZ kezdeményezésére a FUEN is, amely 11 pontba csomagolta Minority SafePack (MSPI) néven azokat a javaslatait, amelyek uniós szinten garantálhatnák az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek jogvédelmét.
Csakhogy az EB nem volt hajlandó befogadni a csomagot, arra hivatkozva, hogy annak több pontja sem kompetenciája. A kezdeményezők (akik egyébként magánemberek, és nem az ernyőszervezet – elvégre POLGÁRI kezdeményezésről van szó) azonban nem hagyták ennyiben az ügyet, és az EU luxemburgi bíróságához fordultak. Eközben, mint a mesében, teltek-múltak az évek, de aztán idén egyszerre nagyon sok minden történt (lásd még: ünneplés): a luxemburgi bíróság az MSPI kezdeményezőinek adott igazat, aztán rá pár hétre, áprilisban az EB is beadta a derekát, tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, amelynek az lett a vége, hogy az eredeti 11 pontból kilencet elfogadott (azoknak, akik azt szokták nézni, hogy a pohár félig üres: kettőt nem fogadott el).
Ha ez egy mese volna, akkor itt már a hetedhét országra szóló lakodalomnál és a boldogan éltek, míg meg nem haltaknál tartanánk, de a FUEN még nem ihat a medve bőrére, mert ez még csak a kezdet. Vagy egy mérföldkő, ahogy a konferencián mondták (pedig a kontinentális Európa méterben számol). Ugyanis ahhoz, hogy az EB érdemben is foglalkozzon a javaslatokkal, először össze kell gyűjteni egymillió aláírást, minimum hét uniós tagállamból, aztán, ha ez sikerült, még meg is kell győzni az EB-t, hogy ne csak foglalkozzon a javaslatcsomaggal, hanem szülessenek is jogszabályok belőle (lásd még: a munka folytatása).
Szóval kettős szerepe volt a brüsszeli találkozónak. Mivel a kezdeményezők, támogatók, jóakarók most találkozhattak először ekkora számban a MSPI befogadása óta, elkerülhetetlen volt az ünneplés, de bőven volt itt szó a munka folytatásáról is. Amely munka egyébként két hét múlva Kolozsváron folytatódik, a FUEN május 17-21. között tartó kongresszusán, és lesz benne ünneplés is, ugyanis szimbolikusan itt fog elkezdődni az egymillió aláírás összegyűjtése. Azért csak szimbolikusan, mert az uniós szintű aláírásgyűjtés szeptemberben indul, hogy lehessen rendesen előkészíteni, reklámkampánnyal, tudatosító akciókkal, helyi szervezetek bevonásával. Egyébként az aláíráshoz szükséges, országonként változó űrlapok elkészültek az EU 27 hivatalos nyelvén, és pár hét múlva az online aláírást lehetővé tevő rendszer is elindul.
De ezeknél a technikai részleteknél sokkal fontosabb dolgok is történtek Brüsszelben. A legeslegfontosabb, hogy az Európai Parlament nem is olyan régen megválasztott elnöke, Antonio Tajani elvállalta a konferencia védnökségét, és még jól meg is üzente, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, és bármikor kopogtassanak bátran az ajtaján. Azt hiszem, uniós szinten ennél komolyabb támogatót nem igazán lehet szerezni, és azért ez előrevetít egy-két dolgot, meg jó kis jelzés lehet az EB-nek is, hogy tessék már komolyan venni ezt a dolgot. A másik fontos dolog, ami történt, az a kezdeményezőkből, résztvevőkből áradó őszinte (ha nem lenne pejoratív egy politikusra nézve, azt mondanám, már-már naiv, gyermeki) lelkesedés, amely ellen nem igazán lehet védekezni, és amely, ha egy pillanatra is megérint, egyértelművé válik számodra, hogy az MSPI szlogenjéül szolgáló You are not alone nem egy Michael Jackson, Olive vagy ATB dal (attól függően, ki éppen mikor ért a popzenehallgatós korába), hanem egy teljesen igaz üzenet. Ezek az emberek, akiket talán csak annyi köt össze, hogy kisebbségiek, őszintén szeretik egymást, és hisznek a közös célban. A munkavacsorán mellém ült egy késve érkező szakállas, középkorú dániai német, és pár perc múlva már úgy csevegett velem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Furcsa lehet ez az áradó optimizmus egy kelet-európainak, aki leginkább ahhoz van szokva, hogy a kisebbségek csak akkor szólalnak meg, ha a többség bántja őket. Erre eljön Brüsszelbe, és rinyakórus helyett csupa ragyogóan optimista embert talál. És milyen szép az, amikor valaki nem feltétlenül azért optimista, mert esetleg neki jobb lesz ezután (a nyugat-európai kisebbségek elég szép aránya köszöni szépen, jól van), hanem azért, mert tudja, hogy egy uniós szabályozás segíthetne azokon a kisebbségeken, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Ez tényleg szolidaritás.
No, de biztosan vannak olyanok, akik kíváncsiak arra is, mi hangzott el Brüsszelben, nekik bemásolom a közleményt, én sem írhattam volna meg szebben (ez most egy belső poén, úgysem értitek):
Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke
Minden európai polgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, ezért messzemenően támogatja az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését az Európai Parlament elnöke – derült ki a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciáján. Az EP-elnök tanácsadója, Marcus Warasin tolmácsolta Antonio Tajani üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az MSPI kezdeményezőit. „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye. Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok: minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy képviselve legyen az EP-ben, és hogy azonos jogokat élvezzen” – üzente az Európai Parlament elnöke, hozzátéve: a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem. Ha segítségre van szükségük, ne tétovázzanak kopogtatni az ajtaján – üzente a kezdeményezőknek.
Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.
A csütörtöki, Hit the Road – a Minority Safepack és az Európai Parlament című konferenciát szerda este egy munkavacsora előzte meg, Winkler ennek egyik gondolatát is felidézte: „szolidaritásra van szükség, és ha folytatjuk a FUEN ernyője alatt elkezdett összefogást, nemcsak az aláírások lesznek meg, hanem széles körű támogatást tudunk szerezni kezdeményezésünknek.” Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani. Vincze Loránt FUEN-elnök szerint az MSPI történelmet írt azzal, hogy az első olyan polgári kezdeményezéssé vált, amely pert tudott nyerni az EU bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Az MSPI körüli kisebbségi szolidaritás folyamatosan erősödött, és mára az Unió nemzeti kisebbségeinek és nyelvi csoportjainak közös céljává vált – mondta a FUEN elnöke a kezdeményezés történetét felelevenítő előadásában.
„Kezdeményezésünk nem árt senkinek, nem vesz el semmit a tagállamoktól és a többségtől. Ellenkezőleg: hozzájárul a többség és kisebbség közti jobb megértéshez. Ez az EU 60 milliónyi kisebbségének felajánlása, amely megoldásokat kínál, és amellyel párbeszédet kezdeményezünk” – üzente Vincze az MSPI ellenzőinek.
„Azt akarjuk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az emberi jogok részévé, esélyegyenlőséget akarunk elsősorban anyanyelvünk használatában. Csak akkor fogadhatnánk el, hogy a kisebbségi jogok kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozzanak, ha nem tapasztalnánk nap mint nap a kisebbségi jogok megsértését, a közösségi szimbólumok használatának tiltását, egyes kisebbségek létezésének tagadását, közösségek számbeli csökkenését és az anyanyelv diszkriminálását több tagállamban. Ezek a történések megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az EU-nak kell a védelmezőnek és támogatónak lennie" – szögezte le. Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke szerint az ernyőszervezet közel száz tagszervezete szolidáris közösséget alkot, amelyben senki nem érezheti magát kisebbségben. Az MSPI kapcsán a kezdeményező bizottság elnöke elmondta: a kisebbségben élőknek is ugyanazok a vágyai, mint a többségieknek. „Önbizalomra, megbecsülésre vágyunk, és arra, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban. Ebben sokat segíthet a jogalkotás is, de arra is szükség van, hogy empatikusak és szolidárisak legyünk, és merjük felvállalni különbözőségünket. Az egységet a sokszínűségben kell keresni” – vélekedett.
„A FUEN tagszervezetei arról a szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein” – mondta el a brüsszeli konferencián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az MSPI kezdeményező bizottságának alelnöke hozzátette: „a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket.”
Berényi József, az MKP volt elnöke szerint az MSPI arról szól, hogy az Európai Unió térjen vissza ahhoz a kilencvenes években alkalmazott logikához, amely fontosnak tartja a veszélyeztetett kisebbségek védelmét. Meglátásában ennek az ügynek az Európai Parlament kell a zászlóvivője legyen, mert az Európai Bizottság eddig nem a nyitottságáról tett tanúbizonyságot - utalt arra, hogy az EB első körben elutasította az MSPI bejegyzését. Daniel Alfreider, a dél-tiroli néppárt alelnöke, olaszországi parlamenti képviselő elmondta: „a különböző helyzetekből adódóan nem létezik egyetlen megoldás a kisebbségek problémáira, de most először van egy közös célunk, határok nélkül. A kezdeményezés lehetőséget nyújt az egyéni tapasztalataink megosztására és a jó gyakorlatok átemelésére” – vélekedett.
A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk és hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője. A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro

Daniel Alfreider FUEN-alelnök: az autonómiának semmi köze a szeparatizmushoz
A Minority SafePack érvényesítéséhez szükséges aláírásgyűjtés utáni lépésekről, a dél-tiroli autonómiáról kérdeztük Daniel Alfreidert, a FUEN ladin nemzetiségű dél-tiroli alelnökét az őshonos európai kisebbségeg ernyőszervezetének kolozsvári kongresszusán. Alfreider arról is beszélt, a román állam részéről milyen reményeket táplál.
Az aláírásgyűjtés csak az első lépés a FUEN számára, az igazi kérdés, hogy ezt követően rá is tudják bírni az Európai Bizottságot az uniós szintű kisebbségvédelmi jogalkotás beindítására. Ehhez mi szükséges?
Valóban, az legfontosabb célunk nem az aláírások gyűjtése, hanem az Európai Bizottság meggyőzése. Az egymillió aláírás ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétele a jogalkotás beindításának. Szükségünk van már most sok kisebbségi szervezet segítségére, szükségünk van arra, hogy támogassanak minket már az aláírásgyűjtésben, és ezt követően a konkrétan megfogalmazott tervek kivitelezésében. Kemény idők következnek, mert a kisebbségek helyezte eltér Európában és találni kell egy olyan uniós szintű megoldást, jogi keretet, amely mindenki számára megfelel. Ezen kell dolgoznunk és azon, hogy meggyőzzük a többségi társadalmakat is: támogassák a törekvéseinket.
- Mit gondol a román állam hozzáállásáról a mostani kongresszushoz? Csak államtitkári szinten képviselték magukat a rendezvényen, Navracsics Tibor EP-képviselő jelenlétét pedigsérelmezték.
- Nem jó ez, és remélem, hogy talán már az aláírásgyűjtés ideje alatt megváltoztatják az álláspontjuk a Minority SafePackkel szemben. Azt gondolom, hogy az autonómia ügyének semmi köze a szeparatizmushoz. Arról szól, hogy fontosabb jogköröket adjunk az emberek kezébe, akik egy adott területen laknak. Ez egy pozitív lépés minden tagállam számára: a Dél-Tirolban működő autonómia bizonyítja, hogy az ország számára is előnyöket jelent ez. Meg kell keresni azt a megoldást a jobb együttműködésre, ezt kívánom önöknek
- Miben tud példát nyújtani a székelyföldi közösség számára a dél-tiroli autonómia?
- Az autonómiát lépésről lépésre kell megvalósítani. Mi mindenképpen megoszthatjuk az iskolai hálózat kiépítése terén szerzett tapasztalatainkat. Az anyanyelvű oktatás biztosítása az egyik fontos lépés, amelyet minden kisebbségnek meg kell valósítania, majd a terület sajátságos adminisztrációja következik. Az első lépés a kulturális autonómia megvalósítása, ugyanakkor a gazdasági helyzetre is figyelni kell, mert az anyagi háttér nélkül semmit nem lehet elérni a megszerzett kompetenciákkal. Így van ez az oktatási rendszer esetében is, például. Ha a gazdasági és kulturális autonómiát jól használjuk, az összes további cél elérhető.
- Mi a véleménye a Kolozsváron megszervezett FUEN-kongresszusról? Hozott újat az ernyőszervezet korábbi kongresszusaihoz képest?
- Teljesen lenyűgözött az a vendégszeretet, amit a kolozsváriaktól kaptam. Nagyon jól telt itt az idő, és azt gondolom, hogy ez volt a legjobb helyszín arra, hogy elkezdjük az aláírásgyűjtést.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro