A történelmi események újraértékelése folyik, maga Iliescu elnök értékelte át 1944. aug. 23-a, a kiugrás szerepét. Hitler leghűségesebb csatlósának, Antonescunak a szerepét is igyekeznek pozitív színben feltüntetni. A keleti hadjáratra azt mondják, hogy visszaszerezte a Szovjetunió által elfoglalt területet. Antonescu nemcsak Besszarábiát foglalta el, hanem Transznisztriát is. Az új tartomány kormányzójának Gheorghe Alexianu professzort nevezte ki, a sajtó pedig a román élettér kiterjesztéséről cikkezett. Odesszában román iskolákat nyitottak. Transznisztriát teljesen elzárták a külvilágtól, itt rendezték be a román internálótáborokat, írja Fábián Ernő. /Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

"Az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása során Adrian Nastase kormányfő bejelentette: a román kormány az elkövetkezőkben törvénytervezetet nyújt be, amelynek célja betiltani mindazokat a szimbólumokat és megmozdulásokat, amelyek háborús bűnösök nevéhez kapcsolódnak. Román sajtókommentárok szerint a kormányfő indítványa elsősorban a háborús bűnösként kivégzett Ion Antonescu román marsall, egykori fasiszta politikus ellen irányult. Mint ismeretes, az ország számos városában neveztek el utcát Antonescuról (többek között Kolozsváron is), illetve helyeztek el emlékplakettet vagy szobrot a marsall tiszteletére. Nastase kijelentése nagy port kavart a román belpolitikában. A kormányfő indítványa nagy ellenállásba ütközött saját pártján belül is. A néhai Antonescu marsall szimpatizánsai körébe tartozik Sergiu Nicolaescu szenátor is, aki a fasiszta politikus utolsó napjairól filmet is forgatott. Emlékezetes, hogy a román hadsereg volt vezérkari főnökét, Mircea Chelaru tábornokot tartalékba helyezték azt követően, hogy részt vett a Nagy-Románia Párt (NRP) védnöksége alatt szervezett emlékünnepségen, amelynek keretében új Antonescu marsall mellszobrot lepleztek le. Adrian Paunescu a kormányfő indítványára reagálva, Antonescu-perének újratárgyalását kérte. "Ki állapította meg, hogy Ion Antonescu háborús bűnös?" - tette fel a kérdést Paunescu a szenátus plénuma előtt. A Nagy-Románia Párt nevében Gheorghe Buzatu, a szenátus alelnöke utasította el Nastase bejelentését. Buzatu történészként már több mint fél tucat könyvet írt a második világháború után háborús bűnösként elítélt és kivégzett román marsallról, akit "nagy hazafinak és kiváló katonának" tart. A Demokrata Párt parlamenti frakciója szerint a kormányfő kezdeményezése teljes mértékben megfelel az alkotmánynak. Ugyanakkor bírálta azt, hogy Nastase kormányfő "egyoldalúan és attól függően kezeli ezt a kérdést, hogy éppen a világ mely földrajzi pontján tartózkodik". A Nemzeti Liberális Párt "konjunkturális nyilatkozatként" értékelte Nastase bejelentését. Szilágyi Zsolt, az RMDSZ képviselője viszont üdvözölte Adrian Nastase bejelentését és reményét fejezte ki, hogy az nem marad puszta nyilatkozat, mint eddig történt. Dr. Csucsuja István egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Tanszékének dékán-helyettese kifejtette: Ion Antonescut és az ugyancsak Antonescu névre hallgató külügyminiszterét 1944. augusztus 23-án tartóztatták le és a kommunisták őrizetébe adták őket. Szeptember 1-jén Antonescut átadták a szovjeteknek, akik a Szovjetunióba szállították és a háború végéig valószínűleg kihallgatták. Utána visszahozták Romániába és a Népbíróság elé állították. A vádban elsősorban azt emelték ki, hogy Antonescu agressziót hajtott végre a Szovjetunió ellen. Itt szerepeltek azok a bűnök, amelyeket Besszarábiában és főleg Transznisztriában követtek el. Még a németek is megdöbbentek azon, hogy ott milyen vérengzések voltak. Ezeknek kétségtelenül megvoltak a maguk felelősei, többek között George Alexianu, Transznisztria kormányzója és Piky Vasiliu, akiket el is ítéltek, majd kivégezték őket. Velük együtt végezték ki Ion Antonescut és külügyminiszterét is 1946. június 1-én, miután a Népbíróság népellenes háborús bűnökért halálra ítélte őket. Goldner Gábor egyetemi tanár, a Zsidó Hitközség újonnan megválasztott elnöke Nastase kezdeményezésével kapcsolatban kifejtette: Üdvözöljük a kormányfő javaslatát. Reméljük, hogy lesz is belőle valami. Bízunk abban, hogy a fasiszta szimbólumok használata teljesen kiiktatódik és mi, zsidók aránylag nyugton élhetünk majd bárhol a világon - mondotta Goldner Gábor. /Papp Annamária: Ismét fellángolt az Antonescu vita. Botrányt váltott ki Nastase javaslata. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./ A kormánypárti és nacionalista ellenzéki politikusok egyaránt elutasítóan fogadták Adrian Nastase miniszterelnök bejelentését, miszerint a kormány törvénytervezetet kíván alkotni a háborús bűnösök nyilvános kultuszának betiltásáról - jelezte a román sajtó. A kormánypárt /Szociáldemokrata Párt - PSD/ nacionalista szárnyának vezéralakja, Adrian Paunescu szenátor a szenátus plénuma előtt vonta kérdőre a kormányt, miért nyilvánítja háborús bűnösnek az egykori marsallt, aki "életével fizetett életének azért a részéért, ami belőle elítélendő volt". Az ugyancsak kormánypárti Gheorghe Pruteanu szenátor népszavazást javasolt Antonescu megítélése ügyében. Gheorghe Funar, a PRM főtitkára kijelentette: "szó sem lehet arról, hogy Antonescut háborús bűnösnek nyilvánítsák". Mint mondta, kolozsvári polgármesterként hallani sem akar a kolozsvári Antonescu utca nevének megváltoztatásáról, illetve arról, hogy ne állítsanak szobrot a városban Antonescunak. /A kormányfő darázsfészekbe nyúlt. Berzenkednek Antonescu hívei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./"

"Felelősségteljesen kell értékelni Antonescu marsall történelmi szerepét, figyelembe véve Románia integrációs érdekeit - jelentette ki Adrian Nastase kormányfő. A prefektusokkal tartott nov. 27-i videokonferenciáján a miniszterelnök bemutatott egy 1941. november 13-án keltezett jegyzőkönyvet. Eszerint Antonescu marsall megkérdezte Gheorghe Alexianutól, Dnyeszteren túli kormányzótól, hogy teljesítette-e a parancsot, amely arról szólt, hogy minden, az október 22-i odesszai merénylet során megölt román életéért cserébe 200 zsidót végezzenek ki. Alexianu válasza: "Kivégeztük és felakasztottuk őket Odessza utcáin." - Antonescu az utolsó percig kitartott Hitler mellett, és hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak. Felelős politikusként ezért azt tartom célszerűnek, hogy Románia inkább a jövő felé forduljon múltja helyett - hangoztatta Nastase, aki a jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatalával igazolni kívánta amerikai útja alkalmával tett ígéretét, miszerint Romániában nem engedélyezik Antonescu marsallnak emléket állító szobrok felállítását. /Antonescu kitartott Hitler mellett. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"

Rendkívül élesen bírálta a hétvégén Vlagyimir Voronyin, a Moldovai Köztársaság elnöke és külügyminisztériuma a román hatóságokat. Voronyin a kisebbségekkel szembeni intoleranciával vádolta Romániát, sérelmezve, hogy Bukarest nem ismeri el kisebbségként a moldovai népet, a külügyminisztérium közleményben ítélte el a Bukaresti Ítélőtábla múlt heti döntését, amelyben részben felmentették Ion Antonescu marsallt a béke ellen elkövetett bűncselekmények vádja alól. Adrian Podar bíró szerint ugyanis „a Szovjetunió ellen indított háború legitim volt”. Az ítélet annak a pernek a folyománya, amelyben az Antonescuval együtt halálra ítélt Gheorghe Alexianu transznisztriai kormányzó rehabilitálását indítványozták. A második világháború alatt Transznisztria néven román igazgatás alá vont Dnyeszteren túli területekről Antonescu parancsára több tízezer zsidót és romát deportáltak. Történészek szerint az Antonescu-rezsim idején 270 ezer román és ukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezer cigányt öltek meg a Bukarest által igazgatott területeken. A chisinaui külügyminisztérium szerint a moldovai társadalom megrökönyödve fogadta a hírt, miszerint a bírósági döntés legitimnek nevezte a Szovjetunió elleni háborút. „Köztudott, hogy az Antonescu marsall által indított, úgynevezett felszabadító hadjárat idején a Moldovai Szocialista Szovjet Köztársaság területén 300 ezer zsidót és más nemzetiségű személyt végeztek ki” – áll a közleményben. Chisinau aggodalmát fejezi ki a döntés miatt, amely „drámai precedenst teremt a két ország közötti kapcsolatokban, ugyanakkor pedig komolyan megkérdőjelezi a román igazságszolgáltatás azon képességét, hogy európai szinten lássa el feladatát. ” Voronyin államfő azt sérelmezte, hogy Romániában szigorúan korlátozott az elismert kisebbségek listája, így az általa 10 millió főre becsült „moldovai kisebbséget” nem ismerik el. Hangsúlyozta: jóllehet a román és a moldovai nyelv egyforma, a moldovaiaknak jogában áll nyelvüket úgy nevezni, ahogyan az elmúlt 600 év alatt megszokták, éspedig moldovainak. /Farcádi Botond: Pruton túli idegesség. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./

A román legfelsőbb bíróság döntése értelmében részlegesen sem rehabilitálják az 1946-ban halálra ítélt és kivégzett fasiszta Ion Antonescu tábornokot, akit korábban felmentettek „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól, amelyet annak idején a Szovjetunió ellen 1941-ben indított háború miatt emeltek ellene. Korábban Gheorghe Alexianu egykori transznisztriai kormányzó egyik leszármazottja indított jogi eljárást, így akarva elérni a kormányzó, illetve Antonescu és az általa vezetett, 1940-ben hatalomra került kormány több tagjának a háborús bűnök alóli felmentését. A kezdeményezés részlegesen sikerrel járt, ugyanis 2006 decemberében a bukaresti ítélőtábla felmentette Antonescuékat „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól. Ugyanakkor nem mentette fel a tábornokot a háborús és az emberiesség elleni bűnök vádja alól. A legfelsőbb bíróság megsemmisítette az alacsonyabb fokon született 2006-os bírósági döntést. Ez utóbbi szerint a Románia által a Szovjetunió ellen indított háború legitim volt, és a román határokat fenyegető szovjet katonai fenyegetés elhárítására irányult. Antonescu a Szovjetunió ellen indított háborúba a náci Németország és a Szovjetunó között 1939-ben megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum miatt kapcsolódott be, amelynek alapján a Szovjetunió (1940 júniusának végén) Romániától több területet is elszakított, köztük Besszarábiát és Észak-Bukovinát – érveltek korábban az ítélőtábla bírói. Semmi nem bizonyítja, hogy Antonescuék ismerték volna az akkor még titkos paktumot, így nem tudhatták, milyen veszély fenyegeti Romániát. Az ügyészek szerint ezt támasztja alá Antonescu nyilatkozata is, aki szerint „híresztelések” keringtek az orosz–német megállapodásról. A második világháború alatt, Transznisztria néven, román igazgatás alá vont Dnyeszteren túli területekről Antonescu parancsára összesen 270 ezer román és ukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezer cigányt öltek meg. /Részlegesen sem rehabilitálták Antonescut. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (2.) (Nem volt forradalom, de leverték)
1957. március 15-én mintegy húsz magyar fiatal gyűlt össze (egész éjszaka utaztak Brassóból Segesvárra!) a fehéregyházi turulmadaras emlékműnél. Orbán László beszédében összehasonlította az 1848-as és az 1956-os forradalmat, hangsúlyozta a két forradalom eszmei azonosságát.
A fiatal tanoncok, esti tagozatos diákok Petőfi-verseket szavaltak, éltették 1848 és 1956 örökségét. Bár mindenkinél volt nemzetiszínű kokárda, senki nem merte kitűzni a kabátja hajtókájára. A megemlékező műsor másfél órán át tartott. A fiatalok rendkívül büszkék voltak bátor tettükre! Számukra 1848 és 1956 a világszabadság szent eszméjét jelképezte, ennek bukását siratták Fehéregyházán. Sándor Balázs úgy lett az EMISZ alapító tagja, hogy unitárius teológusként 1956. november elején Brassóban az unitárius lelkészt, Kővári Jakabot helyettesítette. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Orbán Lászlóval, együtt határozták el az EMISZ létrehozását. Úgy egyeztek meg, hogy a brassói központot vezesse az alapító elnök, a kolozsvárit pedig Sándor Balázs. Orbán állandóan levelekkel ostromolta Sándort, hogy tartsa magát a megállapodáshoz, ő azonban a magyar forradalom vérbe fojtása után értelmetlennek tartotta az egészet, nem válaszolt. Orbán  minden levél másodpéldányát megőrizte, már-már megszállottan mindent feljegyzett. Egy kék borítékba helyezett levél révén bukott le valójában az EMISZ.
A brassói székhelyű szervezetnek nem volt gyűlésterme. Ezért Orbán  levelet írt a brassói római katolikus és unitárius lelkészeknek, amelyben kérte: biztosítsanak egy kis termet, ahol időnként összegyűlhetnek, elbeszélgethetnek. Lay Imrét bízta meg a levél átadásával. Lay nem volt templomba járó, ezért átadta a barátnőjének, Bajzát Máriának, aki továbbította a lelkészeknek. Később elismerték: provokációra gyanakodtak, és a levelet elvitték a Securitatéra. A felgöngyölítés nagyon gyorsan ment.
A hatalom, a Securitate ravaszul kivárta, hogy a diákok nagykorúvá váljanak, hiszen felnőttként hozhatnak ellenük elrettentő ítéleteket.
Az alapító elnök, Orbán László ellentmondásos személyiség volt. Ebben minden egykori EMISZ-tag egyetért, Gagyi-Balla István tanulmányában részletesen elemzi is. Orbán széles látókörű, szónoki tehetséggel, érzékenységgel megáldott fiatalember volt, egyformán járatos az irodalomban, a napi politikában és a művészetekben. Az unitarizmust megváltó vallásnak tekintette. Gyakran helyettesítette a lelkészeket, a kántorokat, meghallgatta a hívek panaszait, a maga módján próbált segíteni rajtuk. Számos kulturális kezdeményezés elindítója volt. Társainak imponált az is, hogy állandó konfliktusban állott néptanácstitkárként ismert, dogmatikus kommunista édesapjával. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott találhatóak emberi gyengeségei: felületessége, kirívó helyzeteket kereső emberi habitusa. Ha dicsérték, önelégültté vált, önbizalma ilyenkor nem ismert határt. Ha ráijesztettek, hamar megbicsaklott. Túlzott ambíciói is sok kárt okoztak. Több száz oldalas feljegyzései, utólag írt naplójegyzetei bizonyára segítenek ellentmondásos személyisége pontos körülírásában. Ma már egyértelmű: az EMISZ lebukásához nemcsak az ominózus levél járult hozzá, hanem az a nagyfokú naivság is, mellyel a brassói diákok a szervezetüket felépítették, működtették.
1958-ban lavinaszerűen tartóztatták le a szervezet tagjait. Nyitrai Mózes egykori homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkész így emlékezett vissza: „1958. augusztus 8-án Oklándra mentünk a feleségemmel a moziba. A moziból kijövet egy-két mondat erejéig kiértékeltük a látottakat. (...) A paplak előtt sötét emberárnyék a holdvilág alatt. A Rácpatak medrében, a papi lakás mellett egy gépfegyver nekiirányítva a kapunak. Az udvaron egy másik gépfegyver. (...) Egy zöld fedelű könyvet (jegyzőkönyvet) kértek tőlem. Egy zöld fedelű füzetet. Adjam elő. Magatartásomból elhitték, hogy fogalmam sincs, miről van szó. A feleségemhez fordultak, ha ő tud róla, adja elő. Kicsit habozott, aztán előadta a füzetet, látva, hogy csak vesztünkre szolgál a mellébeszélés. Orbán Laci önképzőkörének jegyzőkönyve volt, melyet hozzánk rejtett el, mivel a Petőfi-ünnepély után egypárszor bevitték a vallatóba, s hogy a jegyzőkönyvben szereplőket így mentse a letartóztatástól. Nem lehetett! Ki kellett adnia mind a száz-egynéhányat, akiket beszerveztek. Ki kellett adnia Jóanyámat (Nyitrai Mózesnét – a szerző megj.), aki azt a relief koszorút készítette. Meg kellett mondania, hogy készült a szervezkedés. El kellett ismernie, hogy a magyar események késztették a szervezet létrehozására, és hasonlókról álmodoztak gyerektársaikkal. Így lett belőle a veszedelmes EMISZ.”
Az akkori igazságszolgáltatás cinizmusát bizonyítja, hogy a vádiratban „fegyveres szervezkedést” emlegettek, holott a házkutatások során hiába kerestek, még rozsdás fegyvert sem találtak.  1958. augusztus 8-án tartóztatták le Kelemen Imre kerületi unitárius esperest és Végh Mihály homoródújfalvi unitárius lelkészt. Nyitrai Mózes családjából négy személyt szállítottak a marosvásárhelyi Securitatéra. Előzetesen már letartóztatták Orbán Lászlót, az EMISZ más vezetőit, majd rendre a teljes tagságot. A Nyitrai családnál tartott házkutatáskor nemcsak a jegyzőkönyv került elő, hanem az EMISZ Nyitrai Mózesné által varrt két szalagja is, rajta: A haza mindenek előtt!, A szabadság kiragad a halálból!
1959. március 9-e és 19-e között a marosvásárhelyi törvényszék épületében zajlott a 77 letartóztatott monstre pere. Ezúttal is a kolozsvári katonai törvényszék bírói tanácsa és Macskási Pál hadbíró őrnagy döntött ifjú életek további sorsa fölött.
Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János egyenként 25 évi szigorított börtönbüntetéssel fizettek EMISZ-tagságukért. A szervezet tagjait 5–20 év közötti börtönbüntetéssel sújtották. Legtöbbjüket azért, mert nem jelentették fel társaikat. Fiatal, munkaképes tagsága volt az EMISZ-nek. Nagy részük a Duna-delta, a Duna-szigetek megsemmisítő táboraiban, Peripráván, Grinden, Salceán, Luciu-Giurgeni-ben, Galacon, a Gironde és az Ileni Levendi rabhajón, Sfistofcán töltött nehéz börtönéveket.
Az olvasó először találkozhat az elítéltek teljes névsorával, valószínű, az egykori börtönviseltek számára is revelációként hat, hogy ennyi fiatal azonosult 1956 eszméivel. Nevüket az országos érdeklődésre való tekintettel a Háromszék online változatában közöljük.
TÓFALVI ZOLTÁN
Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János 25 év, Borcsa Mihály (tiszteletbeli EMISZ-es) 20 év (elhunyt), Ambrus János 20 év (elhunyt), Lay Imre 20 év, Balogh-Sipos Mihály 20 év, Erzse Imre 20 év, Sós Lajos 20 év, Deák Géza 20 év, Mátyás Ernő 20 év, Albert Mihály 18 év, Ferencz Tibor 18 év (elhunyt), Nemes József 18 év (elhunyt), Máthé József 18 év (elhunyt), Ördögh Dezső 18 év (elhunyt, Amerikában élt), Lay György 18 év, Lay Günther 18 év, Aczél Ferencz-Károly 17 év, Sebestyén Géza 17 év, Korbuj Péter 17 év, Tiboldi Dénes 16 év, Kelemen Imre 15 év (elhunyt), Kelemen Csongor 15 év, Bálint (Papp) Mihály 15 év, Simon Márton 15 év, Kajcsa István 15 év, Balázs Géza 15 év (elhunyt), Gáll Tibor 15 év, Kölönte Tamás 15 év, Kovács Ferenc 15 év, Dobay Szilveszter 15 év, Krivorik Máté 15 év, Biró Károly 15 év, Deák Gyula 15 év, Fosztó Zoltán 15 év, Kántor Gyula 15 év, Simon Gyula 15 év, Bedő Gábor 13 év, Fazekas Sándor 12 év, Biczó János 12 év, Simon Gyula 12 év (elhunyt), Kósa Mihály 12 év (elhunyt), Dudicska Albert 12 év, Patakfalvi János 12 év, Gergyai Mihály 12 év, Szacsvai György 12 év, Szőcs József 12 év, Varga Sándor 12 év, Bencze József 10 év, Hadházi Béla 10 év, Bódi János 10 év, Szabó Dezső 10 év, Sós Fitori Sándor 10 év (elhunyt), Bibó László 9 év, Olosz Vilmos 9 év, Nyitrai Levente 7 év, Berecz Gyula 6 év, Máthé József 6 év, Szász Gergely 6 év, Tana József 6 év, Ady Béla 5 év, Bede István 5 év, Kajcsa András 5 év (elhunyt), Préda Imre 5 év, Kósa Bálint 3 év, Erzse István 3 év. P. S. A Kádár János-vezette magyar párt- és állami küldöttség 1958 februári romániai látogatása során, miután a küldöttség tagja, Kállai Gyula hangsúlyozta marosvásárhelyi beszédében, hogy Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs, a következő kijelentést tette: „Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.” Pedig a terrorhullám a látogatás időpontjában sem szünetelt, a letartóztatások folytatódtak. Velitsek Endre marosvásárhelyi agrármérnök és mások felháborítónak találták az ilyen kijelentéseket. Elkeseredett kifakadásukat a „szolgálatos fülek” azonnal jelentették, s Velitsek Endrét és Nagy Samut gyorsított eljárással 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték.
Tovaszállt a remény, amelyet a romániai, erdélyi magyarok az 1956. évi magyarországi forradalomhoz fűztek. A Fodor Pál nevével fémjelzett per tárgyalásán mondotta a nagytekintélyű Odorik Atya: „A mi bűnünk az volt, hogy reménykedtünk!” 
2. P. S. A naiv, gyerekes szervezkedési kísérlet drasztikus megtorlása csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett kirakatper tíz kivégzettjének iszonyatos drámája, a negyvenhét elítélt 1300 évi börtönbüntetése akkor kap igazán történelmi hátszelet, ha a kivégzettek, elítéltek számát összehasonlítjuk Románia újabb kori történetében Nemzetárulási Perként emlegetett  (Procesul Marii Trădării Naţionale), Ion Antonescu marsall, „konkudátor” nevével fémjelzett, háborús bűnösök perével: háborús bűncselekmények elkövetésével huszonnégy személyt állítottak a bukaresti népbíróság bírói tanácsa elé. A bíróság elnöke a kommunista Lucreţiu Pătrăşcanu volt. A per 1946. május 6-án kezdődött, május 17-én hoztak végleges ítéletet: tizenhárom személyt ítéltek halálra, közülük hatot in contumaciam, azaz: távollétében. Lucreţiu Pătrăşcanu javaslatára három személy halálos ítéletét Mihály király életfogytiglani kényszermunkára változtatta. 1946. június 1-jén négy személyt, Ion Antonescu marsallt, Mihai Antonescu volt külügyminisztert, Constantin Vasiliu tábornokot, a Román Csendőrség volt parancsnokát, Gheorghe Alexianut, a Dnyeszteren túli területek volt kormányzóját végezték ki. Háborús bűnökért, az ország második világháborúba sodrásáért, a becslések szerint 350– 380 ezer zsidó, töbszázezer román katona haláláért, a zsidóellenes pogromokért, az ország gazdasági tönkretételéért, katasztrófába sodrásáért felelős politikusok, katonai vezetők közül – a jogerős ítélet alapján – ugyanannyi személyt sújtottak halálbüntetéssel, mint a többpártrendszer, a magyar-román konföderáció gondolatát fölvető Szoboszlai-féle szervezkedés vádlottjai közül! Holott a Szoboszlai-csoport által elkövetett bűnök, bűntettek egy napon sem említhetőek a háborús bűnösök tetteivel! Szoboszlai Aladárt és kilenc sorstársát könyörtelenül kivégezték, holott csak beszélgetések szintjén vitatták az „erdélyi kérdést”, a román-magyar államszövetség gondolatát! A Nemzetárulási Perben csak Ion Antonescu marsall és három társa fizetett az életével a háborús bűnökért! A román bíróságok a magyar vádlottak esetében 1920 óta következetesen mindig a legszigorúbb büntetést szabják ki!
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hetven éve végezték ki Antonescut
1946. június 1-jén végezték ki a háborús bűnök miatt halálra ítélt román diktátort, Ion Antonescut. Ion Antonescu 1882. június 15-én született a havasalföldi Piteşti-en, középosztálybeli családban. Katonai iskolát, majd akadémiát végzett, 1907-ben részt vett a román parasztfelkelés kegyetlen leverésében, a második Balkán-háborúban, 1913-ban elnyerte hazája legmagasabb hadi kitüntetését.
Az első világháború végén már a vezérkarban töltött be magas pozíciót, 1922-től egy évig párizsi, majd 1926-ig londoni katonai attaséként szolgált, 1933-ban a vezérkar főnöke lett. Noha antiszemita érzelmű volt, Londonban egy francia zsidó nőt vett feleségül, de hamarosan elvált tőle. Románia 1916-ban az antant-hatalmak oldalán lépett be az első világháborúba, s mivel a háborút a győztesek között fejezte be, területe Erdély, Bukovina és Besszarábia megszerzésével majdnem kétszeresére gyarapodott. A nemzetiségek, főként a magyarok számának hirtelen növekedésével felerősödött a nacionalizmus, sovinizmus és antiszemitizmus. Az 1923-as alkotmány erős, centralizált hatalmat hozott létre, a miniszterelnök kinevezése is I. Ferdinánd király jogkörébe került, a zsidóságot emancipálták. Ferdinánd 1927-ben meghalt, a trónon unokája, az akkor csak hatéves I. Mihály követte. Mihály apja, a trónöröklésből korábban kizárt II. Károly 1930-ban alkotmányos államcsínnyel átvette a hatalmat, és tíz évig ő uralkodott.
Az 1929-ben kitört gazdasági világválság igen súlyosan érintette az agráralapokon álló román gazdaságot, a munkanélküliség, az elszegényedés okozta elkeseredettséget lovagolta meg a fasiszta Vasgárda. A szélsőséges szervezet legionáriusai háborút hirdettek a kommunistákkal és a zsidókkal szemben, még a politikai gyilkosságoktól sem riadtak vissza. A hadikiadások növeléséért kardoskodó Antonescut a király 1934-ben leváltotta és házi őrizetbe helyezte, a tábornok kapcsolatai ekkor váltak szorossá a Vasgárdával és annak vezetőjével, Corneliu Zelea Codreanuval. Az 1937-es parlamenti választások után patthelyzet alakult ki, amelyet II. Károly személyes diktatúrájának megvalósítására használt fel. 1938 elején parlamenten kívüli kormányt nevezett ki, melyben Antonescu hadügyminiszter lett, a pártokat feloszlatta, Codreanut börtönbe zárták, majd kivégezték, a Vasgárda puccskísérletét leverték.
Az 1940-es, Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató második bécsi döntés sokkolta Romániát, s néhány héten belül a király lemondatásához vezetett. A trónra visszatérő I. Mihály 1940. szeptember 6-án teljhatalommal államvezetőnek (Kondukátor) nevezte ki Antonescut. A nemzeti-legionárius állam első hónapjait a Vasgárda féktelen terrorja jellemezte, amit Antonescu egy ideig tűrt, de amikor a gárdisták 1941 januárjában puccsot kíséreltek meg, kegyetlenül leverte a lázadást. Miután a náci Harmadik Birodalom 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Románia mintegy egymillió katonával, kőolaj- és élelmiszer-szállítmányokkal támogatta Hitlert, aki keleti területek megszerzésével kecsegtette a Kondukátort. Antonescu a zsidómentes Románia megteremtését tűzte ki célul, a zsidókat gettókba és elkülönített táborokba deportálta, napirenden voltak a pogromok. A bukovinai és besszarábiai zsidókkal szemben könyörtelenségre szólította fel a hadsereget, amely 310 ezer zsidót űzött el innen. Ukrajna román közigazgatás alá került transznisztriai területén 150 ezer embert zártak koncentrációs táborokba és gettókba, s 80 ezer európai zsidót végeztek ki a nácik és csatlósaik. 1941. október 22-én 60 katona életét követelő robbanás történt a románok által megszállt Odessza katonai parancsnokságánál, megtorlásként Antonescu parancsára a következő napokban-hetekben százezernél több zsidót és oroszt végeztek ki.
A németek sztálingrádi veresége után megfordult a háború menete. 1943 folyamán az előrenyomuló Vörös Hadsereggel szemben vívott harcokban a román hadsereg hatalmas vérveszteségeket szenvedett, katonái demoralizálódtak. A román vezetés már 1944 tavaszán elkezdte a tapogatózást a fegyverszünetről a szovjetekkel. A kiugrásra 1944. augusztus 23-án került sor, három nappal azután, hogy a Vörös Hadsereg román területre lépett. Mihály király kihallgatásra kérette, majd letartóztattatta az átállásra nemet mondó Kondukátort. Az uralkodó aznap rádióbeszédben jelentette be a katonai diktatúra felszámolását, a csatlakozást a szovjetekhez. A kiugrással Románia elvesztette ugyan keleti hódításait, de elérte, hogy ismét jogot formálhasson Észak-Erdélyre. A bukott diktátort a Szovjetunióban hallgatták ki, aztán kiadták, hogy Bukarestben ítélkezhessenek fölötte. A nemzetárulási perben Antonescut 1946. május 17-én háborús, béke elleni és emberiség elleni bűncselekmények miatt bűnösnek találták és halálra ítélték. Antonescu – Mihai Antonescu volt külügyminiszterrel, Constantin Vasiliuval, a csendőrség volt parancsnokával és Gheorghe Alexianuval, Transznisztria volt kormányzójával együtt – 1946. június 1-jén állt a kivégzőosztag elé a jilavai börtön udvarán.
Romániában csak 2004-ben emlékeztek meg első alkalommal hivatalosan a második világháború alatt lezajlott zsidóüldözésekről, s ismerték el az állam felelősségét abban, hogy Antonescu kormányzása idején az akkori Romániában és a román közigazgatás alatt álló területeken mintegy 250 ezer zsidót gyilkoltak meg. Antonescu megítélése még napjainkban is ellentmondásos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)