Okt. 24-én Kányádi Sándor költő tiszteletére rendeztek zenés-irodalmi délutánt Kolozsváron, a Phoenix könyvüzletben. Az egybegyűlteket Magyari Eszter, a könyvesház igazgatója üdvözölte, majd maga az ünnepelt, Kányádi Sándor is szólt néhány tréfás szót a könyvek szeretetének fontosságáról. Jancsó Miklós színművész a költő verseit szavalta. A színvonalas és sokrétű műsor során Kányádi Sándor megemlékezett nemrég elhunyt barátjáról, Ioan Alexandru költőről, akinek számos versét fordította le magyar nyelvre. /Sándor Boglárka: Könyvek között Kányádi Sándorral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

"Rendőrök közreműködésével állították le szept. 19-én a Dallas című játékfilm alsórákosi forgatási munkálatait, miután Adrian Nastase miniszterelnök "országimázs-rombolással" vádolta meg a produkció vezetőit, s sürgős intézkedést követelt. A környezetszennyezéssel gyanúsított filmesek azt állítják, egyetlen, büntetésről szóló jegyzőkönyvet sem kaptak, a produkciós iroda vezetői ellen azonban ügyészségi vizsgálat indult. Adrian Nastase miniszterelnök szerint a szeméttelepen élő cigányokról szóló film károsan befolyásolja a Romániáról külföldön kialakított képet. Kántor László, az Új Budapest Filmstúdió vezetője, a Dallas producere kijelentette: "nemzetközi botrány" lesz abból, ha abba kell hagyniuk a forgatást." A producer állítja: utánanéztek, hogy a forgatás helyszíne természetvédelmi terület-e: "a mellettünk levő bazaltbánya valóban az, de a meddőhányó már nem." Az egyik büntető hatóság, a Brassó Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője, Ioan Alexandru Grigoriu a Krónikának elmondta, három büntetést szabtak ki Alsórákoson: 20 millió lejes bírságot kapott a polgármesteri hivatal, 25 milliót a közbirtokosság, a legnagyobbat, 50 milliót pedig a kolozsvári Cinecorvin Kft.-re szabtak ki. A köztisztasági vállalat megkezdte a díszlet felszámolását, jelentette be Mircea Bucur, a Brassó megyei rendőrség nyomozótisztje. A rendőrség és a brassói ügyészség vizsgálatot indított Kántor László ellen a környezetvédelmi törvények megszegésének gyanújával. Wesserle Tibor, a film gyártásvezetője szerint nem a díszletet számolják fel a köztisztasági vállalat alkalmazottai, hanem azt a hulladékot kezdték elszállítani, amelyet megbízás révén a kőhalmi vállalat vitt ki az alsórákosi helyszínre. A Dallast Pejó Róbert aradi születésű, huzamosabb ideig Németországban alkotó, jelenleg New Yorkban élő rendező viszi filmre. A forgatás augusztus 25-én kezdődött két helyszínen, Sepsiszentgyörgyön és Alsórákoson, s a tervek szerint október 15-én fejeződne be. A gyártó Új Budapest Filmstúdió koprodukciós partnere a német MTM-Medien und Television GmbH és az osztrák Allegro Film, valamint a romániai CineCorvin mint alvállalkozó. /Lepedus Péter: Leállították a Dallas alsórákosi forgatását. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./"

"Hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk" (részletek egy interjúból)
Búcsú Toró Tibortól
Az újabb veszteségről, a fizikus dr. Toró Tibor professzor elhunytáról lapunkból is értesülhettek már az olvasók. Emlékezetét megőrizzük, rokonszenves egyéniségét most búcsúzóul egy marosvásárhelyi interjú részleteivel is megpróbáljuk felidézni. A beszélgetést akkor rögzítettem magnószalagra, amikor 1992-ben a KZST és a Megyei Könyvtár meghívottjaként tartandó előadásokra érkezett városunkba. Nem gyakran, de mindig szívesen jött ide, hiszen megszállott Bolyai-kutatóként vonzotta az a település, amelyet a két nagy tudós neve is fémjelez. A teljes interjút pár éve a Míg a magnó összekapcsolt című kötetbe is beválogattam. Ezúttal a reáliákat képviselő tanár irodalmi vonzalmaira valló részt ragadjuk ki a párbeszédből.
– Itt érinthetjük a beszélgetésben a marosvásárhelyi előadásának egyik érdekes vetületét. Ez az ön sokirányú foglalatosságára is fényt derít. Kiderül, hogy a mai szakosodott világban is szoros kapcsolat lehet a reál és humán tudományok között. Összefüggésbe hozható például József Attila költészete és az antianyag.
– Meggyőződésem, hogy a megismerés minden formáját fel kell használni, a művészetet is. Humán oldalról is jöhetnek olyan információk, amelyekre az egzakt tudományoknak szüksége lehet. A tudományos és művészi alkotás amúgy sem válik el annyira egymástól, mint ahogy egyesek gondolják. Kevesen tudnak József Attila transznegatívumról szóló elméletéről. Ő a művészetekből kiindulva jutott el az antianyag, illetve az első antirészecske, a pozitron fogalmához. A szimmetriára alapozva, ami a művészet egyik sajátossága, feltételezte, hogy ha létezik negatív elektron, kell lennie pozitronnak is. A fizika akkor ezt még fel se fedezte. Különben a megmaradás nagy törvényeit a fizikában mind a szimmetria törvényéből lehet levezetni. Persze, a szimmetriatörésnek is szerepe lehet a megismerésben. József Attila ezt is megfogalmazza egyik versében. Azt mondja a szimmetriasértésre, hogy " a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol".
– A zseni tehát minden különösebb ismeret nélkül felismerhet, előreláthat bizonyos rejtett jelenségeket?
– Kevéssé ismert, hogy József Attila korának egyik legműveltebb embere volt. 1923–24-ben Szegeden, amikor a francia–magyar szakot elkezdte, atomfizika előadásokra is járt, vizsgázott is belőle. A híres magyar elméleti fizikus, Ortvay Rudolf előadásait hallgatta, Bécsben, Párizsban is foglalkozott ilyesmivel. Egy bécsi levelében fogalmazta meg a transznegatívum kérdését. Olvasta a kor legmodernebb asztrofizikai könyveit, és ez verseiben is tükröződik.
– Nyilván ön nemcsak József Attiláról tud ilyen különlegességeket. Az irodalom, a színház, a művészetek is vonzzák. S ha már eljutottunk a személyesebb dolgokig, el kell mondanom, hogy évekkel ezelőtt, amikor rádióinterjút készítettem önnel, majd később az újságban közöltem beszélgetést, innen is, onnan is megdorgáltak, az elvtársak orroltak miatta. Tudta, hogy felkerült a hatalom feketelistájára? Sejtette, hogy közbelépett a szekuritáté?
– Hogyne tudtam volna. 1984-ben egy hónapig napi nyolc órán keresztül hallgattak ki a szekuritátén. Azzal vádoltak, hogy egy földalatti magyar irredenta mozgalom egyik vezetője vagyok, összekötő kapocs Bukarest, a Székelyföld, Magyarország és a nyugat között. Koncepciós pert akartak kreálni ellenem. Teljesen alaptalan volt a vád, a tervük végül nem sikerült.
– A támadást az is magyarázhatja, hogy a régi barátok a diktatúra ellen nyíltan kiálló Kányádi Sándorral együtt jártak a székelyudvarhelyi református kollégiumba.
– Igen, ez is közbejött. A kihallgatás 14. napján az őrnagy nekem szegezte a kérdést, hogy mit írt be Kányádi a nálam levő verseskötetébe, amely Magyarországon jelent meg. Mondtam, hogy abba semmit. Nem hitte. Tényleg volt egy ilyen kötetem. Abban benne van Sándor Halottak napja Bécsben című híres verse. A teljes változat. Az itthon kiadott Szürkület című kötetében a vers hiányos, egy részét a cenzúra kivétette, a hiányt pontok jelzik. Kányádi, akinek tehette, beírta a kiszedett sorokat. Érdemes itt felidézni azokat, nálunk nagyon kevesen ismerik. A hazai könyvben így van: "mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró"... E két sor után következik a kihagyás. Ekképp hangzik: "Fölséges uram kend/ hogyha férkőzése/ volna közelébe/ kérje meg odafent// hogy vetne már véget/ a nagy protokollnak/ dolgaink romolnak/ s bizony hogy avégett// // s lenne védelmünkre/ hogy ne kéne nyelvünk/ féltünkben lenyelnünk/ s önnön szégyenünkre"... Hát erről van szó. Ezt többen látták nálam, valaki besúgta. De az információk nem voltak tökéletesek, a magyarországi könyvben keresték a beírást. Én ezt a kötetet bevittem, s vele együtt Kányádi verseinek akkoriban kiadott román nyelvű válogatását is. Ioan Alexandru, a mai nagy ortodox román költő írt hozzá szép előszót. Abban a könyvben a vers hiánytalan, a cenzúra nem talált a magyar eredetiből kitiltott sorokban sem áthallást. Bemutattam a kötetet és ott maradt náluk, gondoltam, legalább művelődnek egy kicsit. Az ügy aztán még tartott vagy két hétig, nem zárult le, de többet nem hívtak. A könyvemet egy jó év múlva kaptam vissza.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

Amikor a vers megelevenedik
Jancsik Pál 80 éves
Jancsik Pál Brassóban született, ott is érettségizett, költői tehetségét Kiss Jenő fedezte fel, ő is lett első mentora. A költő nyelv és irodalom szakot végzett Kolozsvárt 1959-ben. Bölcsészdiplomáját, irodalmi készségeit szerkesztőként (rövid ideig, 1959-ben az Utunk folyóiratnál, 1971-től Dacia könyvkiadónál), lektorként (1960-től Ifjúsági Könyvkiadónál) érvényesítette, 1985-től a Korunk szerkesztőségi titkára volt. 1999 óta nyugdíjas, de a versírást nem hagyta abba…
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) tilos volt. Műfordítóként is dolgozott: egy válogatás magyar nyelven – Mihai Beniuc Legszebb versei – az ő fordításában jelent meg 1962-ben, továbbá része volt a román népballadákat és népdalokat közlő Kihajtott a bükk levele(Bp. 1961), a Hej, zöld levél (1966) című kiadványok, az Építő Amfion (1967) és a Csillagok születése(1972) című antológiák létrehozásában; Mihai Eminescu, George Coşbuc verseinek magyar nyelvű, gyűjteményes kiadásában. Kultúraközvetítő munkásságához tartozik még Ion Vinea elbeszéléseinek válogatása (Sóhajok paradicsoma, 1975) és Ioan Alexandru legszebb verseinek kiadása (1976); német nyelvből is fordított (Hölderlin, Paul Celan szövegeket). Románul megjelent néhány verse (például a Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia „Forrás” című, 1979-ben megjelent kötetben, Tudor Baltes fordításában).
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és egyes világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) politikai meggondolásokból tilos volt. (A Tanulók könyvtára sorozat egyes kötetei kísérő tanulmánnyal jelentek meg, ezek írása a szűkös 1970-es 80-as években a romániai magyar irodalomkutatók, kutató tanárok számára is némi közlési lehetőséget jelentett.) Ő maga egy-egy kötetre valót válogatott és tett közzé Szabó Lőrinc (Legszebb versei címmel, Bukarest, 1971) és Juhász Gyula (Emberi hitvallás címmel, Kolozsvár, 1975) költeményeiből. Költészetét többen méltatták a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, Kántor Lajos foglalta össze munkássága első évtizedeinek jellemzőit. Később mások mellett Borcsa János értékelte verselő könnyedségét, Áprily-olvasmányokkal is összefüggésbe hozható természetimádatát.
Saját versesköteteit: Szomjas tenger (Bukarest, 1963), Tavaszi tánc (1965), Fűszálon csillag (Bukarest 1968), Szavak szemek (1979), Álommadár (Bukarest 1986) gyerekeknek szóló verseskönyvekkel szinte szabályosan váltogatva adta ki. Főleg romániai magyar lapokban közöl, gyermekközönségéhez kötetein kívül a Napsugár és testvérlapja, a Szivárvány révén szól. Gyermekvers-kötetei: Kicsi Jóska (1961, illusztráció: A. Tollas Júlia); Tavaszi tánc (1965), Verőfényben(1976), Pillangók tánca (1989), Mit tanácsolsz cinege? (2005, illusztráció: Szabó Zelmira),Fecskeszárnyon száll a nyár (2009, illusztráció: Abonyi Mária), Piripócsról Nárittyenbe (2010, illusztráció: Müller Katalin), A tó, a szarka meg a gyűrű (2010).
Idén a Koinónia kiadó jóvoltából igényes grafikai kiállítású kötettel jelentkezett újra (Kedvük ragyog, mint az ég. Versek gyermekeknek – Kürti Andrea és Sipos Gaudi Tünde rajzaival). A könyvbe mondókák, verses történetek, köszöntők, alkalmi versek mellé néhány műfordítását is beillesztette.
Jancsik Pált köszöntötték már „előzetesen” ez év júniusában a kolozsvári Stars Galériában Essig József kezdeményezésére, aki az 1990-es évek elején Fától fáig című, a kolozsvári területi stúdió magyar adása részére róla is készített portréfilmet. A Stars Galériában az volt a meglepetés, hogy kisebb-nagyobb gyermekek adták elő a költő Napsugár című versét, és hogy Kondrát Csabát (aki régebbecske volt gyermek) szép zenék komponálására ihlették a költő írásai. A gyermekek szívesen vállalt versmondására „a költő bácsi” bizony meghatottan rácsodálkozott, az apróbbak és nagyobbak pedig versengve mondogatták a játékos, derűs szövegeket.
De egy másik megelevenedésről is szeretnék szólni.
Jancsik Pál a 2016. július 25-i Helikonban közölte a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport jelképiségét firtató, versbe tördelt rigmusok és didaxis határán született (de archaizáló, regemondó, sánta-jambusos) mondatait. Maga sem gondolhatta, hogy születésnapján aztán éppen Fadrusz János Mátyás királya előtt gyűlnek össze a kolozsváriak, hogy hangot adjanak az igazságkeresésnek, hogy megfogalmazzák aggodalmukat a gyermekek itthoni (erdélyi, romániai) tanulási körülményeit illetően, az anyanyelvi képzés, a tényleges jövőnk érdekében.
… Ezért a játékos komolyságért, jelenlétért köszöntjük a 80-éves Jancsik Pált, alkotókedvet és erőt kívánva a „helyi verssel”, bízva abban, hogy nincs oda az igazság. (S hogy vers és élet között volt és lesz összefüggés.)
*
Jancsik Pál
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra.*
több mint száz éve ez a dolga,
Fadrusz János ezért ültette
karddal és páncélban a lóra.

Már életében gondja volt ránk,
ezért foglalta rendeletbe,
hogy istenházát építsenek
a Farkas utcai telekre.

Farkas utca még sehol sem volt,
de állott már a szülőháza.
Ezernégyszáznegyvenháromnak
februárjában jött világra.

Mikor már hatalmas király volt,
bölcsőjét akkor sem feledte,
hálából szülőházát minden
adó alól mentesítette.

És mert igazságos király volt,
nevét a nép mesékbe szőtte,
s a mese hős tetteinél is
élőbben őrködik fölötte.

Hiába próbálták ledöntni
komor bivalyokkal a szobrát,
táblákkal, újfajta mesékkel,
festékkel hiába gyalázták.

Mátyás még vigyáz Kolozsvárra,
híre töretlenül világol.
de ne adja az Úristen, hogy
le kelljen szállnia lováról.
*Régi kolozsvári képeslap felirata
EGYED EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Válasz imában
Lehetne egy nagy álomlátás ez az élet maga. Fenntartásom legfennebb annyi, hogy nem egyetlen, egyéni álom, úgy, ahogy az van…
Álmainkat kiegészíti a szép emlékezés, azt is szívesen tesszük. Román költő, Ioan Alexandru késztet emlékezésre, nem először. Most is súlya lészen az emlékezésnek, hiszen jó emberre és jó költőre, népe szeretett fiára emlékezni még akkor is életes, ha fáj. Mert odalett ő is, noha igen-igen jó szolgája volt népének és az ő Istenének.
Úgy adódott a Román Kommunista Párt makacs parancsára, úgy 1984 táján, hogy a Könyvhónapban, februárban nem s nem mehettünk Erdélyben, Székelyföldön és sehol az ég s a történelem adta magyar világban író–olvasó találkozóra csak úgy, átabotában, magyar költők s írók módjára, csak ha fele-fele román s magyar volt a pódiumon! Ez volt a tiltás, ez a törvény. És eljött az a február, olvasók s könyvek, költők ünnepe, és eljött Ioan Alexandru román költő is. Híre s neve ismert volt, költészete is, Kányádi szép fordításában.
Ioan nem elégedett meg a szerepléssel. Arra kért bennünket, Magyari Lajost meg engem, mutatnánk meg a városból valamennyit, látványt, jellegzetest.
Vittük, mutattuk a Székely Nemzeti Múzeumot, igen a Lábas Házat, a Székely Mikó Kollégiumot. Ioan Alexandru ragyogott, ámult, azt is mondotta, emlékszem, hogy tudtak építkezni ám ükapáink! És eljutottunk természetesen a sepsiszentgyörgyi vártemplomba. Köztudott volt Alexandru vaskemény vallásossága. Jött a gondnok a kulcsokkal, nyitotta a templomot, de vendégünk csak utánunk akart belépni. Legyen úgy. Odabenn áhítattal és kerek szemekkel vette birtokba a műemlék templomot. Oltárt nem talált a református templomban, de összefogta a két kezét a szószék előtt, és imádkozott.
– Uram, kérlek én, porszem előtted, áldd meg ezt a népet, mely épített jóvoltodból és akaratod szerint templomot, házat neked, Uram, várat és városokat a maguk megmaradására. Segítsd ezt a népet minden jó szándékában, áldd meg, Uram…
Az Igét mondotta a nagy hitű román költő érettünk, magyarokért, a magunk építette templomban. Fordulok most az ő szavaival és istenfélő áhítatát idézve, a román nép jósága és a nép legjava felé, áldást kérőleg Ioan Alexandru szavaival, hogy mi ne legyünk lerohadt lelkű, román zsebes politikusok gyarmata. Ámen.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)