Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 1.
Szűz Mária-szobor Szentgyörgynek
Operatívnak bizonyult Sepsiszentgyörgy tanácsa, amely a jelenlegi felállásban utoljára ült asztalhoz, az előterjesztett határozattervezetek ellenszavazat nélkül mentek át.
A romáknak kiutalandó ösztöndíjak ügyében a törvény előírásai szerint új összetételű bizottságot kell felállítani, amely a dossziék elemzése után június 3-án hirdeti meg a nyerteseket. Pakó Benedek nyugalmazott plébános Szemerja névadójának, Szűz Máriának szobrát adományozná a városnak, amennyiben az vállalja a talapzat elkészítését. Az Andrei Șaguna és Vasile Goldiș utcák kereszteződésében levő zöldövezetben várhatóan ősszel állítják fel a kulturális és urbanisztikai bizottságok által is pozitívan megítélt szobrot. A számvevőszék kérésére a jövő évtől csak egyszer hirdetik meg az ifjúsági és sportegyesületeknek a pályázatokat, ám ehhez szabályzatmódosítást látnak jónak. A kilyéni állattartó gazdákkal egy legelő használatáról kötött szerződésbe formai hiba csúszott, ezt javították, az előírások szigora miatt viszont továbbra sem lehetséges, hogy több állat legelhessen a területen.
Végül a Romániai Magyar Pedagógusszövetségnek is megítélték a kért támogatást a kiváló teljesítményt nyújtó tanárok díjazására.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Operatívnak bizonyult Sepsiszentgyörgy tanácsa, amely a jelenlegi felállásban utoljára ült asztalhoz, az előterjesztett határozattervezetek ellenszavazat nélkül mentek át.
A romáknak kiutalandó ösztöndíjak ügyében a törvény előírásai szerint új összetételű bizottságot kell felállítani, amely a dossziék elemzése után június 3-án hirdeti meg a nyerteseket. Pakó Benedek nyugalmazott plébános Szemerja névadójának, Szűz Máriának szobrát adományozná a városnak, amennyiben az vállalja a talapzat elkészítését. Az Andrei Șaguna és Vasile Goldiș utcák kereszteződésében levő zöldövezetben várhatóan ősszel állítják fel a kulturális és urbanisztikai bizottságok által is pozitívan megítélt szobrot. A számvevőszék kérésére a jövő évtől csak egyszer hirdetik meg az ifjúsági és sportegyesületeknek a pályázatokat, ám ehhez szabályzatmódosítást látnak jónak. A kilyéni állattartó gazdákkal egy legelő használatáról kötött szerződésbe formai hiba csúszott, ezt javították, az előírások szigora miatt viszont továbbra sem lehetséges, hogy több állat legelhessen a területen.
Végül a Romániai Magyar Pedagógusszövetségnek is megítélték a kért támogatást a kiváló teljesítményt nyújtó tanárok díjazására.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 8.
Nagyvárad mindig talpra állt
Kedd délután ezúttal a várban tartották szokásos havi gyűlésüket a Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János történész és Mihálka Nándor régész tartottak vetített képes előadásokat.
A vár volt katonai adminisztrációs épületének (I) konferenciatermében megjelenteket Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület elnöke köszöntötte. Ezután dr. Fleisz János történész tartott expozét Nagyvárad átalakulása címmel, valamivel több mint 30 percben foglalva össze 934 év történetét. Arra hívta fel a figyelmet: három pilléren alapszik Várad megalakulása: minden a várral kezdődött, majd 1082 végén folytatódott a monostor, illetve a káptalan Szent László általi megalapításával, hogy aztán az erődítmény és az egyházi központ körül létrejöjjön maga a település. Váradról tehát elmondható, hogy sohasem volt agrártelepülés, vagy a klasszikus értelemben vett falu, de a szabad királyi város rangot se nyerte el, bár próbálkozott ezzel. Azzal büszkélkedhetett viszont, hogy püspöki város, 1870-ben pedig törvényhatósági jogú városnak nyilvánították, ami tulajdonképpen a mai municípiumnak felel meg. A több mint kilenc évszázados történelme során többször pusztulás fenyegette, vagy leáldozóban volt a csillaga, de mindig sikerült talpra állnia, újjászületnie, fejlődnie, így bízhatunk abban, hogy majdan ismét sikeres lesz, régi fényében fog tündökölni.
Az első felfutása Szent Lászlónak köszönhető, amikor egyházi, vallási, politikai központ volt. A középkorban a magyar Compostelaként emlegették, az első pusztulását 1241 körül élte át, amikor a tatárjárásnak nevezett mongolinvázió következtében a lakosság több mint fele meghalt. De volt újrakezdés, így Vitéz János idején az európai humanizmus egyik legjelentősebb centrumává vált. Másik változásra 1557-ben került sor, amikor a protestánsok uralták a várost, majd az 1660-1692 közötti török-oszmán pasaságnak lettek mélyreható eredményei. Jött azonban az újabb felemelkedés a barokk korszakban. A 19. században, 1850-ben egyesült a négy városrész felsőbb, Habsburg utasításra, illetve Nagyvárad tartományközpont is lett. Rendkívül sikeresnek mondható a dualizmus korszaka, főleg az 1890-1915 közötti 25 év. A hányatott történet 1920-1940 között folytatódott, 1944 áprilisában egy elszegényedett, lepusztult várost találtak a bevonuló szovjet-román katonák. Ezután a szocializmus évtizedei, majd a rendszerváltozás írtak újabb fejezeteket Várad hányatott sorsú történelmébe.
A Székesegyház
Mihálka Nándor történész a váradi középkori székesegyház területén zajlott régészeti kutatásokról beszélt, arra is kitérve, hogy az 1619-1629 között épült Fejedelmi Palota építtetői Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek voltak, a kivitelező pedig Giacomo Resti észak-itáliai építész. A Szűz Máriának szentelt első székesegyházat Szent László alapította, és 1092-ben lett a váradi püspökség főszékesegyháza. 1115 körül ide temették el Szent Lászlót, itt találhatóak II. András és IV. (Kun) László királyok feltételezett temetkezési helyei, és itt nyugszik Luxemburgi Zsigmond is. Báthori András püspöksége idején átépítették, 1557 után Báthory István fejedelem elrendelte, hogy ágyútornyot kell építeni a szentélyben, Bethlen Gábor pedig azt adta ki ukáznak, hogy 1621-ig a teljes székesegyházat el kell bontani.
Az első „ásatások” 1755-ben történtek, majd valódi régészeti kutatások Henszlmann Imre és Rómer Flóris (1881-1884), valamint Gyalókay Jenő (1911-1912) vezetésével folytak. Az egykori székesegyház területén aztán a közelmúltban 2012-2015 között zajlottak kutatások, melyek folytatást igényelnek.
Az előadások után a jelenlevők Jakabffy László műemlékvédő irányításával megtekintették a mostani vártemplomot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Kedd délután ezúttal a várban tartották szokásos havi gyűlésüket a Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János történész és Mihálka Nándor régész tartottak vetített képes előadásokat.
A vár volt katonai adminisztrációs épületének (I) konferenciatermében megjelenteket Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület elnöke köszöntötte. Ezután dr. Fleisz János történész tartott expozét Nagyvárad átalakulása címmel, valamivel több mint 30 percben foglalva össze 934 év történetét. Arra hívta fel a figyelmet: három pilléren alapszik Várad megalakulása: minden a várral kezdődött, majd 1082 végén folytatódott a monostor, illetve a káptalan Szent László általi megalapításával, hogy aztán az erődítmény és az egyházi központ körül létrejöjjön maga a település. Váradról tehát elmondható, hogy sohasem volt agrártelepülés, vagy a klasszikus értelemben vett falu, de a szabad királyi város rangot se nyerte el, bár próbálkozott ezzel. Azzal büszkélkedhetett viszont, hogy püspöki város, 1870-ben pedig törvényhatósági jogú városnak nyilvánították, ami tulajdonképpen a mai municípiumnak felel meg. A több mint kilenc évszázados történelme során többször pusztulás fenyegette, vagy leáldozóban volt a csillaga, de mindig sikerült talpra állnia, újjászületnie, fejlődnie, így bízhatunk abban, hogy majdan ismét sikeres lesz, régi fényében fog tündökölni.
Az első felfutása Szent Lászlónak köszönhető, amikor egyházi, vallási, politikai központ volt. A középkorban a magyar Compostelaként emlegették, az első pusztulását 1241 körül élte át, amikor a tatárjárásnak nevezett mongolinvázió következtében a lakosság több mint fele meghalt. De volt újrakezdés, így Vitéz János idején az európai humanizmus egyik legjelentősebb centrumává vált. Másik változásra 1557-ben került sor, amikor a protestánsok uralták a várost, majd az 1660-1692 közötti török-oszmán pasaságnak lettek mélyreható eredményei. Jött azonban az újabb felemelkedés a barokk korszakban. A 19. században, 1850-ben egyesült a négy városrész felsőbb, Habsburg utasításra, illetve Nagyvárad tartományközpont is lett. Rendkívül sikeresnek mondható a dualizmus korszaka, főleg az 1890-1915 közötti 25 év. A hányatott történet 1920-1940 között folytatódott, 1944 áprilisában egy elszegényedett, lepusztult várost találtak a bevonuló szovjet-román katonák. Ezután a szocializmus évtizedei, majd a rendszerváltozás írtak újabb fejezeteket Várad hányatott sorsú történelmébe.
A Székesegyház
Mihálka Nándor történész a váradi középkori székesegyház területén zajlott régészeti kutatásokról beszélt, arra is kitérve, hogy az 1619-1629 között épült Fejedelmi Palota építtetői Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek voltak, a kivitelező pedig Giacomo Resti észak-itáliai építész. A Szűz Máriának szentelt első székesegyházat Szent László alapította, és 1092-ben lett a váradi püspökség főszékesegyháza. 1115 körül ide temették el Szent Lászlót, itt találhatóak II. András és IV. (Kun) László királyok feltételezett temetkezési helyei, és itt nyugszik Luxemburgi Zsigmond is. Báthori András püspöksége idején átépítették, 1557 után Báthory István fejedelem elrendelte, hogy ágyútornyot kell építeni a szentélyben, Bethlen Gábor pedig azt adta ki ukáznak, hogy 1621-ig a teljes székesegyházat el kell bontani.
Az első „ásatások” 1755-ben történtek, majd valódi régészeti kutatások Henszlmann Imre és Rómer Flóris (1881-1884), valamint Gyalókay Jenő (1911-1912) vezetésével folytak. Az egykori székesegyház területén aztán a közelmúltban 2012-2015 között zajlottak kutatások, melyek folytatást igényelnek.
Az előadások után a jelenlevők Jakabffy László műemlékvédő irányításával megtekintették a mostani vártemplomot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. augusztus 18.
DIICOT: hűtlenek voltak hazájukhoz a fegyvercsempészeket alakító magyarok
Hűtlenek voltak a hazájukhoz, mert nem teljesítették a nemzetbiztonság megóvására vonatkozó erkölcsi kötelességüket. Többek között ezzel gyanúsítja az ügyészség a Sky News riportjában fegyvercsempészt alakító személyeket, derül ki a három erdélyi magyar gyanúsított előzetes letartóztatásának bírói indoklásából.
Mint ismert, Aurelian Szantót, Pantics Csabát és Pantics Leventét múlt pénteken helyezték vizsgálati fogságba. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint a gyanúsítottak bűnszervezetet hoztak létre, megszegték a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat, valótlanságokat állítottak, és ezzel nemzetközi szintű ellenérzéseket váltottak ki a román állammal szemben, Romániában pedig a bizonytalanság érzetét keltették.
Sőt az ügyészek az 1991-es nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva azt állítják, hogy a három férfi hűtlen volt a hazájához, mert nem teljesítették a nemzetbiztonság megóvására vonatkozó erkölcsi kötelességüket. Az előzetes letartóztatás indoklásából kiderül, hogy a Bukaresti Ítélőtábla megalapozottnak találta a DIICOT érvelésének nagy részét.
A Mediafax által idézett dokumentum szerint Mariana Constantinescu bírónő megállapította: a brit csatorna riportja megsértette Románia nemzetbiztonságát, mert azt a képzetet keltette a hazai és az Európai nézőkben egyaránt, hogy a román hatóságok képtelen fellépni a nyugat-európai terrorista csoportokat fegyverekkel ellátó romániai fegyvercsempészek ellen.
A három gyanúsított korábban azt vallotta: a brit csatorna őket is átverte, amikor felbérelte őket, hogy a fegyvercsempészeket alakítsák a riportban, mert azt mondták nekik, hogy fikciós dokumentumfilmet forgatnak, és erről a riport végén tájékoztatják is a nézőket.
A bírónő ezt az érvet nem fogadta el. Indoklása szerint a három férfi akkor sem értesítette a hatóságokat, amikor egyértelművé vált számukra, hogy a Romániát rossz színben feltüntető riportjával a Sky News átverte a nézőket.
A bírónő szerint a három gyanúsított a fegyvertartási szabályokat is megszegte. Volt ugyan engedélyük a filmben is bemutatott vadászpuskák birtoklására, ám a törvény szerint ezeket tilos átadniuk más személyeknek.
maszol.ro
Hűtlenek voltak a hazájukhoz, mert nem teljesítették a nemzetbiztonság megóvására vonatkozó erkölcsi kötelességüket. Többek között ezzel gyanúsítja az ügyészség a Sky News riportjában fegyvercsempészt alakító személyeket, derül ki a három erdélyi magyar gyanúsított előzetes letartóztatásának bírói indoklásából.
Mint ismert, Aurelian Szantót, Pantics Csabát és Pantics Leventét múlt pénteken helyezték vizsgálati fogságba. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint a gyanúsítottak bűnszervezetet hoztak létre, megszegték a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat, valótlanságokat állítottak, és ezzel nemzetközi szintű ellenérzéseket váltottak ki a román állammal szemben, Romániában pedig a bizonytalanság érzetét keltették.
Sőt az ügyészek az 1991-es nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva azt állítják, hogy a három férfi hűtlen volt a hazájához, mert nem teljesítették a nemzetbiztonság megóvására vonatkozó erkölcsi kötelességüket. Az előzetes letartóztatás indoklásából kiderül, hogy a Bukaresti Ítélőtábla megalapozottnak találta a DIICOT érvelésének nagy részét.
A Mediafax által idézett dokumentum szerint Mariana Constantinescu bírónő megállapította: a brit csatorna riportja megsértette Románia nemzetbiztonságát, mert azt a képzetet keltette a hazai és az Európai nézőkben egyaránt, hogy a román hatóságok képtelen fellépni a nyugat-európai terrorista csoportokat fegyverekkel ellátó romániai fegyvercsempészek ellen.
A három gyanúsított korábban azt vallotta: a brit csatorna őket is átverte, amikor felbérelte őket, hogy a fegyvercsempészeket alakítsák a riportban, mert azt mondták nekik, hogy fikciós dokumentumfilmet forgatnak, és erről a riport végén tájékoztatják is a nézőket.
A bírónő ezt az érvet nem fogadta el. Indoklása szerint a három férfi akkor sem értesítette a hatóságokat, amikor egyértelművé vált számukra, hogy a Romániát rossz színben feltüntető riportjával a Sky News átverte a nézőket.
A bírónő szerint a három gyanúsított a fegyvertartási szabályokat is megszegte. Volt ugyan engedélyük a filmben is bemutatott vadászpuskák birtoklására, ám a törvény szerint ezeket tilos átadniuk más személyeknek.
maszol.ro
2016. augusztus 23.
Megáldották a felújított kosteleki római katolikus templomot
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyehez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmAradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
MTI
Székelyhon.ro
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyehez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmAradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
MTI
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
A családokért és a rászorulókért imádkoztak a lövétei plébániatemplom búcsúján
Imával, énekkel és jelenléttel köszöntötte Lövéte apraja-nagyja Kisboldogasszony ünnepén a Szűzanyát. A búcsúját ünneplő közösség zsúfolásig megtöltötte a plébániatemplomot, és mint a hit őrállói, imádsággal fogták körül mindazok, akik nem fértek be az istenházába. A szentmise végén leleplezték és áldást kértek dr. Nyakasné Lázár Anna ajándékára, a Xantus Géza szobrászművész által készített Mária-szoborra.
„Őt nem lehet úgy köszönteni, hogy ne szólnánk az összes jelzőről, melyet magyar népünk adott a Szent Szűznek” – emlékeztetett a búcsú szónoka, a helybéli születésű Fazakas Zoltán Márton premontrei szerzetes, csornai apát. Majd a naptári hónapok Mária-ünnepeiről szólt, kezdve az Isten, a természet és az ember hármas kapcsolatáról szóló Gyümölcsöltő Boldogasszonytól, a zsengéit, elsőszülötteit szabadon termő májuson, a Máriának szentelt hónapon át Kisasszony napjáig.
„Ehhez társul a mi Kisboldogasszonyunk. Ha az egyházi szimbolikát nézzük, akkor a lövétei templomban nem a pólyás, kicsi Mária van, hanem az épp megdicsőülő szent Szűzanya. Mert egyszerű, de bölcs eleink tudták, hogy a születés, a kicsi Mária fontos, de a küldetése, a kígyó fejének megtiprása fontosabb” – hallottuk a homíliában.
Az ünnep szónoka kiemelte Máriának, az édesanyának minden korhoz szóló üzenetét: az anyaság örvendetes, fájdalmas, dicsőséges. Türelem és alázat kell hozzá, hogy egyik vonását a másik után elfogadjuk, megéljük és megköszönjük. A búcsús szentmisén a családokért, a rászorulókért és mindazokért imádkoztak, akik valamilyen ok miatt nem lehettek a templomi ünneplők között. Tódor Lóránt vezényletével az egyházközség kórusa gazdagította a liturgiát.
A templombúcsú hazaváró és vendégfogadó ünnep is a nagy katolikus faluban. A szólás szerint: „Kisasszony napja csak egy van, s az igazi Lövétén van.” Magyarázatképpen hozzá teszik: a két kis imádságos szent hajlék, a zetelaki temetői- és a szejkefürdői Ugron-kápolnán kívül a főesperesi kerületben egyetlen plébániatemplom ünnepeli védőszentjét ezen a napon.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro
Imával, énekkel és jelenléttel köszöntötte Lövéte apraja-nagyja Kisboldogasszony ünnepén a Szűzanyát. A búcsúját ünneplő közösség zsúfolásig megtöltötte a plébániatemplomot, és mint a hit őrállói, imádsággal fogták körül mindazok, akik nem fértek be az istenházába. A szentmise végén leleplezték és áldást kértek dr. Nyakasné Lázár Anna ajándékára, a Xantus Géza szobrászművész által készített Mária-szoborra.
„Őt nem lehet úgy köszönteni, hogy ne szólnánk az összes jelzőről, melyet magyar népünk adott a Szent Szűznek” – emlékeztetett a búcsú szónoka, a helybéli születésű Fazakas Zoltán Márton premontrei szerzetes, csornai apát. Majd a naptári hónapok Mária-ünnepeiről szólt, kezdve az Isten, a természet és az ember hármas kapcsolatáról szóló Gyümölcsöltő Boldogasszonytól, a zsengéit, elsőszülötteit szabadon termő májuson, a Máriának szentelt hónapon át Kisasszony napjáig.
„Ehhez társul a mi Kisboldogasszonyunk. Ha az egyházi szimbolikát nézzük, akkor a lövétei templomban nem a pólyás, kicsi Mária van, hanem az épp megdicsőülő szent Szűzanya. Mert egyszerű, de bölcs eleink tudták, hogy a születés, a kicsi Mária fontos, de a küldetése, a kígyó fejének megtiprása fontosabb” – hallottuk a homíliában.
Az ünnep szónoka kiemelte Máriának, az édesanyának minden korhoz szóló üzenetét: az anyaság örvendetes, fájdalmas, dicsőséges. Türelem és alázat kell hozzá, hogy egyik vonását a másik után elfogadjuk, megéljük és megköszönjük. A búcsús szentmisén a családokért, a rászorulókért és mindazokért imádkoztak, akik valamilyen ok miatt nem lehettek a templomi ünneplők között. Tódor Lóránt vezényletével az egyházközség kórusa gazdagította a liturgiát.
A templombúcsú hazaváró és vendégfogadó ünnep is a nagy katolikus faluban. A szólás szerint: „Kisasszony napja csak egy van, s az igazi Lövétén van.” Magyarázatképpen hozzá teszik: a két kis imádságos szent hajlék, a zetelaki temetői- és a szejkefürdői Ugron-kápolnán kívül a főesperesi kerületben egyetlen plébániatemplom ünnepeli védőszentjét ezen a napon.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro
2016. október 1.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 29. (részletek)
A Magyar Népi Szövetség hatalomközelbe kerülésével újabb generáció magyar érkezett a fővárosba, sokan közülük munkás- vagy parasztszármazású értelmiségiek, újságírók, tolmácsok, képzőművészek, zenészek, majdnem mindannyian „jó káderlappal”. Mások felsőfokú iskoláikat végezték Bukarestben, és közvetlenül tanulmányaik befejezése után a fővárosban kaptak munkahelyet. A kommunisták hatalomra jutása és magyar nemzetiségűek kormányzásba való bevonása nélkül legtöbbjüknek esélyük sem lett volna szakmailag érvényesülni, annál is inkább, mert túlnyomórészt nagyon alacsony társadalmi helyzetből indultak.
A magyar értelmiségiek tucatjával vagy akár százasával helyezkedtek el a felsőoktatásban, gazdasági irányításban, kutatásban, hadseregnél, külkereskedelemben stb. Sokan elismert szaktekintéllyé váltak. A friss jövevények általában nem ismerték egymást, ez alól kivételek a sajtónál vagy az egy intézményen belül elhelyezkedők. Ezt az új generációt nem érdekelte a kapcsolatteremtés a régebbi bukarestiekkel; ignorálták őket, vagy nem is tudtak róluk.
A kivételezett magyarok kasztjához tartoztak a pártaktivisták, az állami intézmények központi alkalmazottai, a központi sajtó, rádió és később a televízió szerkesztői és újságírói. Jól fizetett állásuk mellett könnyen jutottak lakáshoz is, a szimbolikus bér fejében osztott lakáskiutalás a kommunizmus egyik legkívánatosabb „kegye” volt.
1948 után több olyan állami könyvkiadó alakult, amelyekhez magyar szerkesztőségek is tartoztak: az Irodalmi és Művészeti Állami Kiadó, az Ifjúsági Kiadó, a Pedagógiai és Didaktikai Kiadó, később pedig a Ion Creangă, Eminescu, Albatros vagy a Műszaki, Orvosi stb. kiadók. A szerkesztők közé tartozott például a sokoldalú író-újságíró Csire Gabriella (szül. 1928) is; egy évtizedig az Irodalmi Kiadónál dolgozott, majd a gyermekirodalomban szerzett magának nevet, több könyve is megjelent. Néhány magyar szerkesztő és tolmács Bukarestben román iskolába járt vagy román filológia szakot végzett, mint Hegedűs László (szül. 1953, Bukarest) vagy Skultéty Sándor (szül. 1948). Hegedűs László egy darabig a közrádió magyar nyelvű adásánál dolgozott, de ismertté a Szocialista Nevelés és Kultúra Minisztériumának magas rangú tisztviselőjeként vált; még 1989 után is államminiszter maradt. Az egyetem befejeztével Skultéty Sándort a Scânteia Kiadónál alkalmazták, majd 1980-tól a Politikai Kiadónál, amely 1989 után Gabriel Liiceanu vezetésével Humanitas Kiadóvá alakult át. Testvére, László (szül. 1942) a Közgazdasági Akadémián végzett, a külkereskedelemben dolgozott, ami rendkívüli kiváltságot jelentett, hisz lehetővé tette a külföldre utazást.
Külön figyelmet érdemel a poliglott Mariana Şora (1917−2011) fordító, prózaíró és a Bukaresti Egyetem német és angol nyelvre szakosodott esszéistája; a világháború alatt ösztöndíjjal Franciaországban élt. Egy interjúban osztrák-magyarnak vallotta magát: a családban magyarul és németül beszéltek. Budapesten született, szülei zsidók voltak, a családja 1919-ben visszatért Temesvárra, a város már Nagyrománia részévé vált. Románul csak 11 éves korára tanult meg. 1978 után Németországban élt, három gyermeke Német-, illetve Franciaországban telepedett meg. Férje, a filozófus Mihai Şora ortodox pap fia, aki ugyancsak tud magyarul; 1989 után egy ideig oktatásügyi miniszter volt.
1949-ben megalakult a Folklórintézet, ahol szintén dolgoztak magyarok; sikerült 1954-ben egy kötet csángó éneket és balladát kiadniuk, ami pár év múlva, a csángópolitika megváltozásával már nem lett volna lehetséges.
Még az Electrecord lemezkiadónál is voltak magyar szerkesztők. Imre Sándor, a neves szaxofonművész és hangszerelő az Electrecord zenekarának volt a karmestere; később Németországba emigrált.
Több magyar képzőművész, köztük néhány rendkívüli tehetség a Képzőművészeti Főiskola tanára, mások könyvillusztrátorok vagy az újonnan alapított magyar lapok grafikusai lettek. Az új hatalom elvárta tőlük, hogy a nép elnyomás elleni harcát és a munkásosztály szocializmust építő forradalmi lendületét ábrázolják. Ez – legalábbis a kezdetekben – nagy vonalakban egyezett személyes meggyőződésükkel. Hárman közülük, akiket a Képzőművészeti Főiskolához neveztek ki, rendkívüli elismerésnek örvendtek a háború utáni években: a festő Szőnyi István (1913−1967), a szobrász Szobotka András (1917−1992) és Molnár József grafikus (1907−1984).
Párizsi tapasztalatszerzés (1938−1939) után hazatérve, Szőnyi nemcsak Temesváron vált elismertté, hanem országos hírnévre is szert tett: 1948-ban elnyerte a Román Akadémia Ion Andreescu-díját, 1950-ben tanulmányi igazgatónak nevezték ki a Képzőművészeti Intézetnél; ezt az állást töltötte be korai haláláig. Szoborszerű és monumentális festészete, amely a Fekete Józsefére vagy a Romulus Ladeáéra emlékeztetett, az egyszerű embereket, legyen az munkás vagy paraszt (Nehéz aratás, A hegesztő, A hegesztőnő), a parasztlázadásokat és vezetőit (Dózsa György, A bábolnai felkelés, Varga Katalin) vagy a Kommunista Párt illegalitásbeli tevékenységét, illetve az októberi forradalmat ábrázolta. Lánya, Julieta Szőnyi-Ghiga a filmművészetben alkotott maradandót G. Călinescu Otilia titka című regényének vászonra vitelével (Félix és Otilia, 1972), ő játszotta a női főszerepet; fia, George Ghiga Bukarestben orvos. A másik, második házasságából született lánya, Anca Nicola a Ciuleandra, a Rebreanu azonos című regénye alapján forgatott film főszereplője volt; jelenleg Franciaországban él.
A festő Krausz Tibor (1919−2010), egykori ellenálló, nagyjából Szőnyivel egy időben tanított a főiskolán. Miután Kanadába emigrált, T. K. Thomas néven elismert tájképfestő lett. Nővére, Krausz Zsuzsanna (Juji) a modern táncművészetben remekelt, új színpadi mozgástechnikát fejlesztett ki, és nagyon keresetté vált a rendezők körében...
Ugyancsak egy magyar nőnek, a modern táncos Magyar Eszternek köszönhető a bukaresti koreográfiai líceum megalapítása.
A bukaresti magyar értelmiség, a különböző intézmények és felsőoktatási intézetek alkalmazottjainak egyik jó ismerője Rostás Zoltán szociológus. Kutatási módszere az interjú. A rádiónál egykor hetente közvetített egy-egy beszélgetést magyar értelmiségiekkel. Sajnos, ezek nem jelenhettek meg nyomtatott formában, így gyakorlatilag örökre elvesztek. Néhány kötet, más interjúja mégiscsak megjelent. Egy másik sorozat A Hétben és A Hét 1978-as évkönyvében látott napvilágot; néhányan az alanyok közül Bukarestben éltek. Ezek a magasan képzett szakemberek még a magyarság számára is jóformán ismeretlenek maradtak.
Egyike a meginterjúvolt szakembereknek Miklós László mérnök, aki a Sala Polivalentă csarnokának a fedélszerkezetét tervezte; másik Márton Gyárfás, a fotogrammetria specialistája. Az eredeti végzettsége szerint matematikus Márton Gyárfás 1951-ben költözött Bukarestbe Lőrinczi Gyula kollégájával együtt, közvetlenül a kolozsvári Bolyai Egyetem befejezése után. Mindkettőjüket a Haditechnikai Akadémiára nevezték ki mint geodéziai szakembereket. Három év után újabb kolozsvári társ, Györfi Jenő csatlakozott hozzájuk, aki később az akadémián belül az elektronikára szakosodott. Feleségeiknek is került bukaresti állás a tanügyben vagy a kutatásban. Mindhárman doktori címet szereztek.
Márton Gyárfás Antal (Gherasim Marton, 1928−2009) rendkívül szegény, sokgyerekes székely parasztcsaládból származott. Elismerte, hogy kinevezése a Haditechnikai Akadémia laborfőnöki posztjára a jó „káderlap” alapján történt: nem volt eminens tanuló, fogalma sem volt a fotogrammetriáról, nem tudott sem oroszul, sem németül, hogy a hozzáférhető bibliográfiát olvashassa. A hiányokat bepótolta, és elismert kutatóvá vált, több tucat tudományos munkája jelent meg, a Fotogrammetriai Társaság alapító tagja volt; társszerzője az első román nyelvű fotogrammetriai és geodéziai tanulmánynak, valamint a többnyelvű szakszótárnak. 1963 és 1969 között a Geodéziai Intézet, utána a Katonai Topográfiai Kutatóintézet igazgatója volt. Felesége 1960-tól a magyar iskolában volt tanítónő. 2012-ben a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság emlékplakettel tisztelgett Márton Gyárfás előtt.
Lőrinczi Gyula, a matematika doktora különböző vezető beosztásokat töltött be az akadémián, 1995-beli nyugdíjazása után is folytatta kutatótevékenységét 2005-ig a Geodinamikai Intézetnél. Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990−1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett.
Szintén a Haditechnikai Akadémián tanított dr. Demeter István dandártábornok. Négyük neve szerepel Demény Lajos 2002-ben megjelent könyvecskéjében is a több tucat, az elmúlt fél évszázadban a tudomány vagy a művészetek világában tevékenykedő, javarészt a kommunizmus idején érvényesülő személyiség között. Ez a névsor 33 kutatót, felsőfokú tanügyi kádert, a fővárosi magyar elit reprezentatív neveit tartalmazza, a listán a saját neve is szerepel, rajta kívül: dr. Cihó Miron és dr. Lukács Antal történészek, dr. Kovács Albert, dr. Molnár Szabolcs, dr. Murvai Olga és dr. Murvai László nyelvészek, Árvai Zsolt, dr. Lányi Szabolcs, dr. Nagy E. József, dr. Nagy József és dr. Lingvay József vegyészmérnökök, Szabó Károly, dr. Demeter Elek, Gedő István energetikus mérnökök, dr. Grúzsniczky Fülöp spektrográfiai szakmérnök, dr. Gyéresi István, Osváth Jenő mérnökök, Bíró István és dr. Soós Jenő matematikusok, dr. Dévényi András, dr. Katona László és Dr. Fazakas Antal Béla fizikusok, dr. Katona Éva biofizikus, dr. Szedlacsek Jenő István biokémikus, dr. Sztojánov István és Szász-Gábor Domokos informatikusok, dr. Tövissi Lajos statisztikus és dr. Fábián Csaba Béla közgazdász.
Ezen az eléggé szubjektív listán néhány tudományos, műszaki vagy gazdasági szaktekintély is szerepel. Így például Lingvay József (szül. 1949), aki találmányainak számával rekordtartó az alkalmazott elektrokémia terén (a földgáz szállítóvezetékeinek és elosztóhálózatának korrózióját kutatta); Osváth Jenő az atomfizika orvosi alkalmazását kutatta japán tudósokkal közösen. Szabó Károly kutatómérnök (szül. 1948) a bukaresti műszaki egyetemen végzett, a telekommunikáció és a távérzékelés területén publikált több művet, 1992-től a Légforgalmi Hatóság alkalmazottja. A biokémikus Szedlacsek Istvánt 2000-ben a Tudományos Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Ugyanezzel az érdemrenddel méltatták dr. Fábián Csaba Béla (szül. 1941) matematikust és közgazdászt, kutatót és egyetemi tanárt, aki tanulmányait Németországban végezte, az informatikai rendszerek programozására szakosodott, és két egyetemet is végzett.
A romániai magyar személyiségek tára, a Ki kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. Nevük többnyire a román enciklopédiákból és névtárakból is hiányzik, habár munkájukkal és szaktudásukkal elsősorban a román államot gyarapították. Ahogy azt Nagy Sándor már pár évtizede megállapította, lassanként ,,az erőnk, a munkánk, a lelkünk, a vérünk, a gyermekünk, a jövendőnk mind-mind a másé lészen”. A nagy román tömegben ezek az emberek, külön egyedenként elveszve, nem jelentenek gyakorlatilag semmit a magyar közösség számára, amely általában nem is ismeri őket; a románok pedig még annyira sem.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Magyar Népi Szövetség hatalomközelbe kerülésével újabb generáció magyar érkezett a fővárosba, sokan közülük munkás- vagy parasztszármazású értelmiségiek, újságírók, tolmácsok, képzőművészek, zenészek, majdnem mindannyian „jó káderlappal”. Mások felsőfokú iskoláikat végezték Bukarestben, és közvetlenül tanulmányaik befejezése után a fővárosban kaptak munkahelyet. A kommunisták hatalomra jutása és magyar nemzetiségűek kormányzásba való bevonása nélkül legtöbbjüknek esélyük sem lett volna szakmailag érvényesülni, annál is inkább, mert túlnyomórészt nagyon alacsony társadalmi helyzetből indultak.
A magyar értelmiségiek tucatjával vagy akár százasával helyezkedtek el a felsőoktatásban, gazdasági irányításban, kutatásban, hadseregnél, külkereskedelemben stb. Sokan elismert szaktekintéllyé váltak. A friss jövevények általában nem ismerték egymást, ez alól kivételek a sajtónál vagy az egy intézményen belül elhelyezkedők. Ezt az új generációt nem érdekelte a kapcsolatteremtés a régebbi bukarestiekkel; ignorálták őket, vagy nem is tudtak róluk.
A kivételezett magyarok kasztjához tartoztak a pártaktivisták, az állami intézmények központi alkalmazottai, a központi sajtó, rádió és később a televízió szerkesztői és újságírói. Jól fizetett állásuk mellett könnyen jutottak lakáshoz is, a szimbolikus bér fejében osztott lakáskiutalás a kommunizmus egyik legkívánatosabb „kegye” volt.
1948 után több olyan állami könyvkiadó alakult, amelyekhez magyar szerkesztőségek is tartoztak: az Irodalmi és Művészeti Állami Kiadó, az Ifjúsági Kiadó, a Pedagógiai és Didaktikai Kiadó, később pedig a Ion Creangă, Eminescu, Albatros vagy a Műszaki, Orvosi stb. kiadók. A szerkesztők közé tartozott például a sokoldalú író-újságíró Csire Gabriella (szül. 1928) is; egy évtizedig az Irodalmi Kiadónál dolgozott, majd a gyermekirodalomban szerzett magának nevet, több könyve is megjelent. Néhány magyar szerkesztő és tolmács Bukarestben román iskolába járt vagy román filológia szakot végzett, mint Hegedűs László (szül. 1953, Bukarest) vagy Skultéty Sándor (szül. 1948). Hegedűs László egy darabig a közrádió magyar nyelvű adásánál dolgozott, de ismertté a Szocialista Nevelés és Kultúra Minisztériumának magas rangú tisztviselőjeként vált; még 1989 után is államminiszter maradt. Az egyetem befejeztével Skultéty Sándort a Scânteia Kiadónál alkalmazták, majd 1980-tól a Politikai Kiadónál, amely 1989 után Gabriel Liiceanu vezetésével Humanitas Kiadóvá alakult át. Testvére, László (szül. 1942) a Közgazdasági Akadémián végzett, a külkereskedelemben dolgozott, ami rendkívüli kiváltságot jelentett, hisz lehetővé tette a külföldre utazást.
Külön figyelmet érdemel a poliglott Mariana Şora (1917−2011) fordító, prózaíró és a Bukaresti Egyetem német és angol nyelvre szakosodott esszéistája; a világháború alatt ösztöndíjjal Franciaországban élt. Egy interjúban osztrák-magyarnak vallotta magát: a családban magyarul és németül beszéltek. Budapesten született, szülei zsidók voltak, a családja 1919-ben visszatért Temesvárra, a város már Nagyrománia részévé vált. Románul csak 11 éves korára tanult meg. 1978 után Németországban élt, három gyermeke Német-, illetve Franciaországban telepedett meg. Férje, a filozófus Mihai Şora ortodox pap fia, aki ugyancsak tud magyarul; 1989 után egy ideig oktatásügyi miniszter volt.
1949-ben megalakult a Folklórintézet, ahol szintén dolgoztak magyarok; sikerült 1954-ben egy kötet csángó éneket és balladát kiadniuk, ami pár év múlva, a csángópolitika megváltozásával már nem lett volna lehetséges.
Még az Electrecord lemezkiadónál is voltak magyar szerkesztők. Imre Sándor, a neves szaxofonművész és hangszerelő az Electrecord zenekarának volt a karmestere; később Németországba emigrált.
Több magyar képzőművész, köztük néhány rendkívüli tehetség a Képzőművészeti Főiskola tanára, mások könyvillusztrátorok vagy az újonnan alapított magyar lapok grafikusai lettek. Az új hatalom elvárta tőlük, hogy a nép elnyomás elleni harcát és a munkásosztály szocializmust építő forradalmi lendületét ábrázolják. Ez – legalábbis a kezdetekben – nagy vonalakban egyezett személyes meggyőződésükkel. Hárman közülük, akiket a Képzőművészeti Főiskolához neveztek ki, rendkívüli elismerésnek örvendtek a háború utáni években: a festő Szőnyi István (1913−1967), a szobrász Szobotka András (1917−1992) és Molnár József grafikus (1907−1984).
Párizsi tapasztalatszerzés (1938−1939) után hazatérve, Szőnyi nemcsak Temesváron vált elismertté, hanem országos hírnévre is szert tett: 1948-ban elnyerte a Román Akadémia Ion Andreescu-díját, 1950-ben tanulmányi igazgatónak nevezték ki a Képzőművészeti Intézetnél; ezt az állást töltötte be korai haláláig. Szoborszerű és monumentális festészete, amely a Fekete Józsefére vagy a Romulus Ladeáéra emlékeztetett, az egyszerű embereket, legyen az munkás vagy paraszt (Nehéz aratás, A hegesztő, A hegesztőnő), a parasztlázadásokat és vezetőit (Dózsa György, A bábolnai felkelés, Varga Katalin) vagy a Kommunista Párt illegalitásbeli tevékenységét, illetve az októberi forradalmat ábrázolta. Lánya, Julieta Szőnyi-Ghiga a filmművészetben alkotott maradandót G. Călinescu Otilia titka című regényének vászonra vitelével (Félix és Otilia, 1972), ő játszotta a női főszerepet; fia, George Ghiga Bukarestben orvos. A másik, második házasságából született lánya, Anca Nicola a Ciuleandra, a Rebreanu azonos című regénye alapján forgatott film főszereplője volt; jelenleg Franciaországban él.
A festő Krausz Tibor (1919−2010), egykori ellenálló, nagyjából Szőnyivel egy időben tanított a főiskolán. Miután Kanadába emigrált, T. K. Thomas néven elismert tájképfestő lett. Nővére, Krausz Zsuzsanna (Juji) a modern táncművészetben remekelt, új színpadi mozgástechnikát fejlesztett ki, és nagyon keresetté vált a rendezők körében...
Ugyancsak egy magyar nőnek, a modern táncos Magyar Eszternek köszönhető a bukaresti koreográfiai líceum megalapítása.
A bukaresti magyar értelmiség, a különböző intézmények és felsőoktatási intézetek alkalmazottjainak egyik jó ismerője Rostás Zoltán szociológus. Kutatási módszere az interjú. A rádiónál egykor hetente közvetített egy-egy beszélgetést magyar értelmiségiekkel. Sajnos, ezek nem jelenhettek meg nyomtatott formában, így gyakorlatilag örökre elvesztek. Néhány kötet, más interjúja mégiscsak megjelent. Egy másik sorozat A Hétben és A Hét 1978-as évkönyvében látott napvilágot; néhányan az alanyok közül Bukarestben éltek. Ezek a magasan képzett szakemberek még a magyarság számára is jóformán ismeretlenek maradtak.
Egyike a meginterjúvolt szakembereknek Miklós László mérnök, aki a Sala Polivalentă csarnokának a fedélszerkezetét tervezte; másik Márton Gyárfás, a fotogrammetria specialistája. Az eredeti végzettsége szerint matematikus Márton Gyárfás 1951-ben költözött Bukarestbe Lőrinczi Gyula kollégájával együtt, közvetlenül a kolozsvári Bolyai Egyetem befejezése után. Mindkettőjüket a Haditechnikai Akadémiára nevezték ki mint geodéziai szakembereket. Három év után újabb kolozsvári társ, Györfi Jenő csatlakozott hozzájuk, aki később az akadémián belül az elektronikára szakosodott. Feleségeiknek is került bukaresti állás a tanügyben vagy a kutatásban. Mindhárman doktori címet szereztek.
Márton Gyárfás Antal (Gherasim Marton, 1928−2009) rendkívül szegény, sokgyerekes székely parasztcsaládból származott. Elismerte, hogy kinevezése a Haditechnikai Akadémia laborfőnöki posztjára a jó „káderlap” alapján történt: nem volt eminens tanuló, fogalma sem volt a fotogrammetriáról, nem tudott sem oroszul, sem németül, hogy a hozzáférhető bibliográfiát olvashassa. A hiányokat bepótolta, és elismert kutatóvá vált, több tucat tudományos munkája jelent meg, a Fotogrammetriai Társaság alapító tagja volt; társszerzője az első román nyelvű fotogrammetriai és geodéziai tanulmánynak, valamint a többnyelvű szakszótárnak. 1963 és 1969 között a Geodéziai Intézet, utána a Katonai Topográfiai Kutatóintézet igazgatója volt. Felesége 1960-tól a magyar iskolában volt tanítónő. 2012-ben a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság emlékplakettel tisztelgett Márton Gyárfás előtt.
Lőrinczi Gyula, a matematika doktora különböző vezető beosztásokat töltött be az akadémián, 1995-beli nyugdíjazása után is folytatta kutatótevékenységét 2005-ig a Geodinamikai Intézetnél. Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990−1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett.
Szintén a Haditechnikai Akadémián tanított dr. Demeter István dandártábornok. Négyük neve szerepel Demény Lajos 2002-ben megjelent könyvecskéjében is a több tucat, az elmúlt fél évszázadban a tudomány vagy a művészetek világában tevékenykedő, javarészt a kommunizmus idején érvényesülő személyiség között. Ez a névsor 33 kutatót, felsőfokú tanügyi kádert, a fővárosi magyar elit reprezentatív neveit tartalmazza, a listán a saját neve is szerepel, rajta kívül: dr. Cihó Miron és dr. Lukács Antal történészek, dr. Kovács Albert, dr. Molnár Szabolcs, dr. Murvai Olga és dr. Murvai László nyelvészek, Árvai Zsolt, dr. Lányi Szabolcs, dr. Nagy E. József, dr. Nagy József és dr. Lingvay József vegyészmérnökök, Szabó Károly, dr. Demeter Elek, Gedő István energetikus mérnökök, dr. Grúzsniczky Fülöp spektrográfiai szakmérnök, dr. Gyéresi István, Osváth Jenő mérnökök, Bíró István és dr. Soós Jenő matematikusok, dr. Dévényi András, dr. Katona László és Dr. Fazakas Antal Béla fizikusok, dr. Katona Éva biofizikus, dr. Szedlacsek Jenő István biokémikus, dr. Sztojánov István és Szász-Gábor Domokos informatikusok, dr. Tövissi Lajos statisztikus és dr. Fábián Csaba Béla közgazdász.
Ezen az eléggé szubjektív listán néhány tudományos, műszaki vagy gazdasági szaktekintély is szerepel. Így például Lingvay József (szül. 1949), aki találmányainak számával rekordtartó az alkalmazott elektrokémia terén (a földgáz szállítóvezetékeinek és elosztóhálózatának korrózióját kutatta); Osváth Jenő az atomfizika orvosi alkalmazását kutatta japán tudósokkal közösen. Szabó Károly kutatómérnök (szül. 1948) a bukaresti műszaki egyetemen végzett, a telekommunikáció és a távérzékelés területén publikált több művet, 1992-től a Légforgalmi Hatóság alkalmazottja. A biokémikus Szedlacsek Istvánt 2000-ben a Tudományos Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Ugyanezzel az érdemrenddel méltatták dr. Fábián Csaba Béla (szül. 1941) matematikust és közgazdászt, kutatót és egyetemi tanárt, aki tanulmányait Németországban végezte, az informatikai rendszerek programozására szakosodott, és két egyetemet is végzett.
A romániai magyar személyiségek tára, a Ki kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. Nevük többnyire a román enciklopédiákból és névtárakból is hiányzik, habár munkájukkal és szaktudásukkal elsősorban a román államot gyarapították. Ahogy azt Nagy Sándor már pár évtizede megállapította, lassanként ,,az erőnk, a munkánk, a lelkünk, a vérünk, a gyermekünk, a jövendőnk mind-mind a másé lészen”. A nagy román tömegben ezek az emberek, külön egyedenként elveszve, nem jelentenek gyakorlatilag semmit a magyar közösség számára, amely általában nem is ismeri őket; a románok pedig még annyira sem.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 10.
Köztéri szobor Máriának, az Irgalmas Szűzanyának
Sepsiszentgyörgyön október 8-án, szombaton felavatták az Irgalmasság Szűzanya-szobrot a központi plébánia udvarán. Az irgalmasság évében, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén délelőtt érseki szentmisével kezdődött a szoboravató szertartás. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálásával, Hajdu János főesperes és a kerületi papság részvételével mutatták be a szentmisét a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A szentbeszédben az érsek kitért a Szent István-i örökségre: Szent István királyunk volt az első, aki felajánlotta népét és országát a Szűzanyának, utána tizenkét nép követte példáját. Majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki számunkra a Szűzanya. Amikor szobrot állítanak emlékére, köszöntik a Szűzanyát, aki ezer éve oltalmazza népünket és kétezer éve az anyaszentegyházat. A szentmise végén felszólalt Pakó Benedek nyugalmazott kanonok, az Irgalmas Szűzanya-szobor megálmodója, aki röviden elmesélte a kivitelezés történetét. Kifejezte abbéli reményét, hogy a kaszárnyával szemben felállított köztéri szobor addig fog állni, amíg a katolikus egyház visszakapja az államtól azt az épületet, amely az övé volt. Felszólalt még Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szervezet elnöke és Fejér László háromszéki parlamenti képviselő. Szabó Lajos kanonok, házigazda plébános köszönetet mondott mindenkinek, majd az ünneplő tömeg és az egyházi elöljárók átvonultak felszentelni a plébániakert előtti szobrot, amelynek talapzatán ez áll: „Irgalmasság Édesanyja, Szemeria Védasszonya, Szent Mária, imádkozzál érettünk.” A szentelési szertartás után a magyarországi Nehéz Márta Mirjam szólt a jelenlévőkhöz, aki ezer ajándék könyvet hozott a sepsiszentgyörgyieknek, amelynek címe: Szűzanyám, Tied akarok lenni. Máriával Jézushoz. Az öröm imakönyve. A cserkészek segítségével kiosztottak a jelenlévőknek négyszáz érmet, amelyen a Szűzanya mint a családok védőszentje látható. Az esős idő ellenére az ünnepen és a szertartáson több mint ötszázan vettek részt.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sepsiszentgyörgyön október 8-án, szombaton felavatták az Irgalmasság Szűzanya-szobrot a központi plébánia udvarán. Az irgalmasság évében, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén délelőtt érseki szentmisével kezdődött a szoboravató szertartás. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálásával, Hajdu János főesperes és a kerületi papság részvételével mutatták be a szentmisét a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A szentbeszédben az érsek kitért a Szent István-i örökségre: Szent István királyunk volt az első, aki felajánlotta népét és országát a Szűzanyának, utána tizenkét nép követte példáját. Majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki számunkra a Szűzanya. Amikor szobrot állítanak emlékére, köszöntik a Szűzanyát, aki ezer éve oltalmazza népünket és kétezer éve az anyaszentegyházat. A szentmise végén felszólalt Pakó Benedek nyugalmazott kanonok, az Irgalmas Szűzanya-szobor megálmodója, aki röviden elmesélte a kivitelezés történetét. Kifejezte abbéli reményét, hogy a kaszárnyával szemben felállított köztéri szobor addig fog állni, amíg a katolikus egyház visszakapja az államtól azt az épületet, amely az övé volt. Felszólalt még Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szervezet elnöke és Fejér László háromszéki parlamenti képviselő. Szabó Lajos kanonok, házigazda plébános köszönetet mondott mindenkinek, majd az ünneplő tömeg és az egyházi elöljárók átvonultak felszentelni a plébániakert előtti szobrot, amelynek talapzatán ez áll: „Irgalmasság Édesanyja, Szemeria Védasszonya, Szent Mária, imádkozzál érettünk.” A szentelési szertartás után a magyarországi Nehéz Márta Mirjam szólt a jelenlévőkhöz, aki ezer ajándék könyvet hozott a sepsiszentgyörgyieknek, amelynek címe: Szűzanyám, Tied akarok lenni. Máriával Jézushoz. Az öröm imakönyve. A cserkészek segítségével kiosztottak a jelenlévőknek négyszáz érmet, amelyen a Szűzanya mint a családok védőszentje látható. Az esős idő ellenére az ünnepen és a szertartáson több mint ötszázan vettek részt.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 4.
„Művészetem értelme a tanítás”
Hogyan lehetséges az, hogy egy 18 éves lányból pár évi tanulás után prímbalerina legyen? A választ megtudjuk mi is, ha elolvassuk a Kolozsvári Magyar Opera egykori szólótáncosnőjének, Imre-Trăilă Máriának a Laskay Adrienne nyugalmazott karnagy által megírt és szerkesztett életrajzi kiadványát, amelyet a Kolozsvári Operabarátok Köre jelentetett meg a közelmúltban, a Tisztelet elődeinknek sorozatban.
Azt valószínűleg nem csak a beavatottak tudják, hogy a balettezést korán kell elkezdeni, legalább tízévesen, máskülönben nincs semmi esély arra, hogy valamit elérj ezen a szép pályán. Imre-Trăilă Mária (sz.1922) prímbalerina élete és munkássága a cáfolat erre a megalapozott és bizonyított tényre, hiszen 18 éves volt, amikor Kolozsvárról Budapestre ment, és Trojanoff balettmester Akadémiáján képezte magát 1940–1945 között. Már itt is felfedezik a fiatal Imre Mária tehetségét, akit a budapesti újságok „kolozsvári Karsawinának” neveznek, ám a fiatal lány hazatér Erdélybe, és az 1948-ban megalakult Állami Magyar Opera szólótáncosa lesz. Az 1949–1950-es évadban Borisz Aszafjev A bahcsiszeráji szökőkút című balettben Zaréma szerepében debütál. A korabeli kritika így emlékezik meg erről az alakításról: „A bahcsiszeráji szökőkútban Zaréma szerepének páratlan előadója meghódította a közönséget előadókészségének erejével és azzal a képességével, hogy teljes mértékben azonosult azzal a szereppel, amelyet táncolt. A nagyra becsült művésznő nemcsak egy szerep megvalósításának emlékét hagyta ránk, hanem egész művészi életművét, amelyet teljes egészében a színpadnak áldozott. A tánc volt éltető eleme, vibrált körülötte a levegő minden egyes megjelenésekor, szerette a színpadot, mint saját magát.” Szólótáncosi karrierje mellett 1950-ben Imre Mária is hozzájárul a Kolozsvári Balettiskola alapításához, ahol később tanári feladatokat is vállal. Erről a tevékenységéről így vall egy1958-as interjúban: „Úgy érzem, művészetem értelme: tanítani, átadni azt, amit én elsajátítottam” – mondta a sikeres balerina. Kitartó munkájának, akaratának és természetesen tehetségének köszönhetően Imre-Trăilă Mária az 1950-es évekbeli kolozsvári táncművészet csillagává vált, aki később a művészi pályát magától értetődő természetességgel cserélte fel a tanári pályára. A sikerekben gazdag karrier mellett Imre-Trăilă Máriának megadatott a család melege is (orvos fia, két lányunoka, akik közül az egyik a nagymama nyomdokain halad) és kilencvenedik életévén túl is megőrizte életszeretetét, humorát. Karrierje követendő példa lehet a mai táncosoknak, emberi kvalitásai pedig bárki másnak. Az olyan sikeres életpálya, mint az Imre-Trăilă Mária prímbalerináé, megérdemelte a könyvformát. Jó döntés volt azok részéről, akik felelősséggel viseltetnek komolyzenei és táncművészeti múltunk értékei iránt, hogy felvállalták ezt a sorozatot, amely egy letűnt világba kalauzol ugyan, de minden alkalommal kivételes képességű művész életébe engednek betekintést. Laskay Adrienne karnagy a rá jellemző igényességgel és szakértelemmel oldotta meg az írói és szerkesztői feladatokat.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
Hogyan lehetséges az, hogy egy 18 éves lányból pár évi tanulás után prímbalerina legyen? A választ megtudjuk mi is, ha elolvassuk a Kolozsvári Magyar Opera egykori szólótáncosnőjének, Imre-Trăilă Máriának a Laskay Adrienne nyugalmazott karnagy által megírt és szerkesztett életrajzi kiadványát, amelyet a Kolozsvári Operabarátok Köre jelentetett meg a közelmúltban, a Tisztelet elődeinknek sorozatban.
Azt valószínűleg nem csak a beavatottak tudják, hogy a balettezést korán kell elkezdeni, legalább tízévesen, máskülönben nincs semmi esély arra, hogy valamit elérj ezen a szép pályán. Imre-Trăilă Mária (sz.1922) prímbalerina élete és munkássága a cáfolat erre a megalapozott és bizonyított tényre, hiszen 18 éves volt, amikor Kolozsvárról Budapestre ment, és Trojanoff balettmester Akadémiáján képezte magát 1940–1945 között. Már itt is felfedezik a fiatal Imre Mária tehetségét, akit a budapesti újságok „kolozsvári Karsawinának” neveznek, ám a fiatal lány hazatér Erdélybe, és az 1948-ban megalakult Állami Magyar Opera szólótáncosa lesz. Az 1949–1950-es évadban Borisz Aszafjev A bahcsiszeráji szökőkút című balettben Zaréma szerepében debütál. A korabeli kritika így emlékezik meg erről az alakításról: „A bahcsiszeráji szökőkútban Zaréma szerepének páratlan előadója meghódította a közönséget előadókészségének erejével és azzal a képességével, hogy teljes mértékben azonosult azzal a szereppel, amelyet táncolt. A nagyra becsült művésznő nemcsak egy szerep megvalósításának emlékét hagyta ránk, hanem egész művészi életművét, amelyet teljes egészében a színpadnak áldozott. A tánc volt éltető eleme, vibrált körülötte a levegő minden egyes megjelenésekor, szerette a színpadot, mint saját magát.” Szólótáncosi karrierje mellett 1950-ben Imre Mária is hozzájárul a Kolozsvári Balettiskola alapításához, ahol később tanári feladatokat is vállal. Erről a tevékenységéről így vall egy1958-as interjúban: „Úgy érzem, művészetem értelme: tanítani, átadni azt, amit én elsajátítottam” – mondta a sikeres balerina. Kitartó munkájának, akaratának és természetesen tehetségének köszönhetően Imre-Trăilă Mária az 1950-es évekbeli kolozsvári táncművészet csillagává vált, aki később a művészi pályát magától értetődő természetességgel cserélte fel a tanári pályára. A sikerekben gazdag karrier mellett Imre-Trăilă Máriának megadatott a család melege is (orvos fia, két lányunoka, akik közül az egyik a nagymama nyomdokain halad) és kilencvenedik életévén túl is megőrizte életszeretetét, humorát. Karrierje követendő példa lehet a mai táncosoknak, emberi kvalitásai pedig bárki másnak. Az olyan sikeres életpálya, mint az Imre-Trăilă Mária prímbalerináé, megérdemelte a könyvformát. Jó döntés volt azok részéről, akik felelősséggel viseltetnek komolyzenei és táncművészeti múltunk értékei iránt, hogy felvállalták ezt a sorozatot, amely egy letűnt világba kalauzol ugyan, de minden alkalommal kivételes képességű művész életébe engednek betekintést. Laskay Adrienne karnagy a rá jellemző igényességgel és szakértelemmel oldotta meg az írói és szerkesztői feladatokat.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 10.
Népek találkozója a Mezőség peremén
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. november 14.
Szép szavunk: az inkriminált községháza
Romániában alkotmányos jog a nyelvi identitás megőrzése, azaz a mi esetünkben a magyar nyelv használata. Már ezen az alapon is minden oka megvan rá az embernek, hogy elképedjen azon, ami történik.
Hogy bíróságon lehet megtámadni magyar szavak használatát, és hogy egy-egy szó alkalmas vagy alkalmatlan voltáról hivatásos provokátorok véleménye legyen a döntő. Most már jó ideje a községháza a célpont, hogy ez nem volna tökéletes megfelelője a szent és sérthetetlen primăriának. Most – mint a Krónika nov. 3-ai számában olvasom – a felsőboldogfalviak ellen döntött a táblabíróság, Sándor József polgármester szerint a bíróság rutinszerűen hozta meg az ítéletét. Ez nyilván azt jelenti, hogy a táblabíróságnak nem volt szótára (azt talán nem kell feltételeznem, hogy az alkotmányt sem ismeri), és szakértői véleményt sem vett igénybe. Ment minden rutinból: magyar nyelvi ügyben magyar közösség ellen.
De a polgármester sincs könnyű helyzetben. Azt mondja ugyanis: „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg". Nem tudom, honnan gondolja a polgármester úr, hogy a községháza szót Magyarországról vettük át. Szó sincs róla. A község és a ház nagyon régi szava a magyar nyelvnek, a községháza összetétel is, és közös szavunk az adott hivatal neveként is.
De ami a kétnyelvű szótárakat illeti: a bíróság szemében bizonyára nem számít az sem perdöntőnek, hogy a primăria – községháza megfelelés megvan a 2002-ben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadott Román–magyar közigazgatási szótárban és ennek 2004-es kiadású magyar–román párjában (munkatársaimmal együtt készítettük őket, kiadóként az én nevem szerepel rajtuk). Ezeket annak idején felajánlottuk a magyar önkormányzatoknak, nem volt nagy keletjük (talán még mindig vannak példányok az AESZ sepsiszentgyörgyi irodájában).
A bíróság ezek hitelességét bizonyára kétségbe vonná, mert magyar szakmai civil szervezet szerkesztette őket. Van azonban román–magyar nagyszótára (két kötetben) a Román Akadémiának is: Dicționar romîn–maghiar, Editura Academiei Republicii Populare Romîne, készült a Román Népköztársaság Akadémiája kolozsvári fiókjának Nyelvtudományi Intézetében, 1964-ben jelent meg (most készül a felújított változata). Ebben a primăria 4. jelentése: községháza, példamondatként: „primăria comunei Cozmeni a csíkkozmási községháza". Ennél jóval frissebb a Román Akadémia szintén kétkötetes Magyar–román szótára, 2011-ben jelent meg, ugyanabban az intézetben készült kiváló román és magyar munkatársakkal. Ebben a községháza mellett ennyi szerepel: primărie comunală.
Tanulság annyi a mi számunkra: nem kell 1906-os szótárban keresgélni, hanem körül kell nézni, szakmai véleményt az alperes is kérhet. Nemcsak jogit, hanem nyelvit, nyelvészetit is: van magyar nyelvészeti tanszék a kolozsvári egyetemen, ismert az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a vele szakmailag összekapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. És vannak már használható kiadványok, interneten is elérhető források.
Egyébként akár román nyelvi használatra is ajánlani lehetne a községháza mintájára kézenfekvő casă comunală elnevezést a primăria helyett, amennyiben ez a ház tényleg a közösség háza, és nem a polgármesteré. Mint ahogy – amikor szükség volt rá – az oraș szó, más fontos szavakkal együtt, spontánul került át a magyarból a románba (orașként ejtve a magyar várost). Nem tudunk róla, hogy éber provokátorok berzenkedtek volna ellene. Akkor ilyenek még nem voltak.
Péntek János
A szerző nyelvész, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
Krónika (Kolozsvár)
Romániában alkotmányos jog a nyelvi identitás megőrzése, azaz a mi esetünkben a magyar nyelv használata. Már ezen az alapon is minden oka megvan rá az embernek, hogy elképedjen azon, ami történik.
Hogy bíróságon lehet megtámadni magyar szavak használatát, és hogy egy-egy szó alkalmas vagy alkalmatlan voltáról hivatásos provokátorok véleménye legyen a döntő. Most már jó ideje a községháza a célpont, hogy ez nem volna tökéletes megfelelője a szent és sérthetetlen primăriának. Most – mint a Krónika nov. 3-ai számában olvasom – a felsőboldogfalviak ellen döntött a táblabíróság, Sándor József polgármester szerint a bíróság rutinszerűen hozta meg az ítéletét. Ez nyilván azt jelenti, hogy a táblabíróságnak nem volt szótára (azt talán nem kell feltételeznem, hogy az alkotmányt sem ismeri), és szakértői véleményt sem vett igénybe. Ment minden rutinból: magyar nyelvi ügyben magyar közösség ellen.
De a polgármester sincs könnyű helyzetben. Azt mondja ugyanis: „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg". Nem tudom, honnan gondolja a polgármester úr, hogy a községháza szót Magyarországról vettük át. Szó sincs róla. A község és a ház nagyon régi szava a magyar nyelvnek, a községháza összetétel is, és közös szavunk az adott hivatal neveként is.
De ami a kétnyelvű szótárakat illeti: a bíróság szemében bizonyára nem számít az sem perdöntőnek, hogy a primăria – községháza megfelelés megvan a 2002-ben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadott Román–magyar közigazgatási szótárban és ennek 2004-es kiadású magyar–román párjában (munkatársaimmal együtt készítettük őket, kiadóként az én nevem szerepel rajtuk). Ezeket annak idején felajánlottuk a magyar önkormányzatoknak, nem volt nagy keletjük (talán még mindig vannak példányok az AESZ sepsiszentgyörgyi irodájában).
A bíróság ezek hitelességét bizonyára kétségbe vonná, mert magyar szakmai civil szervezet szerkesztette őket. Van azonban román–magyar nagyszótára (két kötetben) a Román Akadémiának is: Dicționar romîn–maghiar, Editura Academiei Republicii Populare Romîne, készült a Román Népköztársaság Akadémiája kolozsvári fiókjának Nyelvtudományi Intézetében, 1964-ben jelent meg (most készül a felújított változata). Ebben a primăria 4. jelentése: községháza, példamondatként: „primăria comunei Cozmeni a csíkkozmási községháza". Ennél jóval frissebb a Román Akadémia szintén kétkötetes Magyar–román szótára, 2011-ben jelent meg, ugyanabban az intézetben készült kiváló román és magyar munkatársakkal. Ebben a községháza mellett ennyi szerepel: primărie comunală.
Tanulság annyi a mi számunkra: nem kell 1906-os szótárban keresgélni, hanem körül kell nézni, szakmai véleményt az alperes is kérhet. Nemcsak jogit, hanem nyelvit, nyelvészetit is: van magyar nyelvészeti tanszék a kolozsvári egyetemen, ismert az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a vele szakmailag összekapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. És vannak már használható kiadványok, interneten is elérhető források.
Egyébként akár román nyelvi használatra is ajánlani lehetne a községháza mintájára kézenfekvő casă comunală elnevezést a primăria helyett, amennyiben ez a ház tényleg a közösség háza, és nem a polgármesteré. Mint ahogy – amikor szükség volt rá – az oraș szó, más fontos szavakkal együtt, spontánul került át a magyarból a románba (orașként ejtve a magyar várost). Nem tudunk róla, hogy éber provokátorok berzenkedtek volna ellene. Akkor ilyenek még nem voltak.
Péntek János
A szerző nyelvész, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 14.
A magyar nyelv napja
Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. (Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át.)
Az 1844-es törvény elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak vezető szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások. Ma már elég sokan tudják közülünk, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. 23 országban 80 egyetemen oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú. A világ mintegy 6 ezer nyelve között a magyar anyanyelvűek száma szerint a 40. helyre sorolják, a magyarul beszélők száma szerint ennél kedvezőbb a helyzet, a Kárpát-medencében pedig ma is a legnagyobb nyelvnek számít. A turisztikában és az üzleti életben a környező országokban boldogulni lehet vele. Jó volna, ha mi magunk – magyarok – nem terjesztenénk róla, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv. A nyelvek rangsorolásában egyetlen tudományos kritérium létezik csupán: a szép hangzás, vagyis a magánhangzók és mássalhangzók megoszlásának aránya. A dallamosság alapján a magyart a 4. helyre sorolják, holtversenyben a franciával.
Az említett kedvező vonások mellett beszélnünk kell nyelvünk sajátos erdélyi helyzetéről is. Például arról, hogy használhatjuk-e és használjuk-e széles körben, a hivatalos ügyintézésben is anyanyelvünket. Van ugyan egy bizonyos nyelvtörvény – olyan, amilyen –, de nem élünk vele úgy, ahogy kellene. Nem mutatnak mindig jó példát még a Székelyföldön sem a helyi vagy megyei közintézmények, polgármesteri hivatalok, az igazságszolgáltatásról nem is beszélve. A nemtörődömség, a nyelvárulás elég durva példája Székelyudvarhelyhez köthető, ugyanis ott egy, a magyar nyelv használatának hiányát szóvá tevő beadványt 2015. november 13-ától a 2016-os helyhatósági választásokig válaszra sem méltatta az akkori polgármester és képviselő-testület. De akár azt is megemlíthetném, hogy a hazai magyar érdekvédelmi szervezet illetékesei az úgynevezett községháza/városháza-perekben cserbenhagyta a polgármestereket és önkormányzatokat.
A román politikai közgondolkodásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség. Úgy tűnik, számos román politikus nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról, az EU új alkotmányáról. Ezekben benne van a soknyelvűség megőrzése és az is, hogy a tagországok nyelve azonos értékű, egyenrangú, hivatalos jogállású. A hivatalos (nyelv) kifejezés nem csak a ’többségi (nemzet)’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásban, sajtóban stb. használt más nyelvet is.
Talán bizonyos ismeretek elsajátításával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Mert ha számos döntéshozó román politikus igazán tisztában volna az emberi nyelv mibenlétével, társadalmi szerepével, a mindennapi élet szülte realitásokkal (idegenforgalmi, helyi és regionális anyanyelvhasználatra utaló valós adatokkal és hasonlókkal) – bizonyára nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz törvények (élen az alaptörvény 1. paragrafusával), amelyekre hivatkozva hőzöngő aktivisták bírósági közreműködéssel sorra nyerhetik a pereket magyar szavak és szimbólumok ellen. Egyébként annak megállapítása, hogy egy-egy román vagy magyar szónak mi a helyes megfelelője az egyik vagy a másik nyelvben, nem a törvénybíró illetékessége, még kevésbé a magyarellenes agyalágyult aktivistáké, hanem a román–magyar, illetve a magyar–román (szak)szótáraké (például jogi szótár, közigazgatási szótár és egyebek). És olyan törvény/jogszabály sem létezik (!), amely előírná a két nyelv szavainak megfelelőit. Akkor minek alapján veteti le törvényszék vagy ítélőtábla a városháza/községháza feliratot?! Amikor az akadémiai szakmunkák szerint is jó magyar megfelelője a román primăriának.
A mindennapi élet realitásait véve alapul, arra sem árt emlékeztetni most a jogalkotókat, a közigazgatásban/államigazgatásban dolgozókat, hogy Erdélyben a nyelvek használatának az illető nyelvet beszélők száma szerint ez a sorrendje: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek is ezt a valóságot kellene tükröznie feliratok, helységnévtáblák elhelyezésekor, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Nevetséges is, de bunkóság is, hogy belföldi vonatokon, erdélyi műemlékeknél, múzeumokban, települések be- és kijáratainál van olasz, francia, angol nyelvű ilyen-olyan felirat, de nincs magyar, német is ritkán.
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett, november 3-án kezdődött és egy hónapon át tartó programsorozatának – A magyar tudomány ünnepének – nyitó előadása ezt a címet viselte: A nyelv szerepe a magyar identitás megőrzésében.
Komoróczy György
Hargita Népe (Csíkszereda)
Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. (Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át.)
Az 1844-es törvény elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak vezető szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások. Ma már elég sokan tudják közülünk, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. 23 országban 80 egyetemen oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú. A világ mintegy 6 ezer nyelve között a magyar anyanyelvűek száma szerint a 40. helyre sorolják, a magyarul beszélők száma szerint ennél kedvezőbb a helyzet, a Kárpát-medencében pedig ma is a legnagyobb nyelvnek számít. A turisztikában és az üzleti életben a környező országokban boldogulni lehet vele. Jó volna, ha mi magunk – magyarok – nem terjesztenénk róla, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv. A nyelvek rangsorolásában egyetlen tudományos kritérium létezik csupán: a szép hangzás, vagyis a magánhangzók és mássalhangzók megoszlásának aránya. A dallamosság alapján a magyart a 4. helyre sorolják, holtversenyben a franciával.
Az említett kedvező vonások mellett beszélnünk kell nyelvünk sajátos erdélyi helyzetéről is. Például arról, hogy használhatjuk-e és használjuk-e széles körben, a hivatalos ügyintézésben is anyanyelvünket. Van ugyan egy bizonyos nyelvtörvény – olyan, amilyen –, de nem élünk vele úgy, ahogy kellene. Nem mutatnak mindig jó példát még a Székelyföldön sem a helyi vagy megyei közintézmények, polgármesteri hivatalok, az igazságszolgáltatásról nem is beszélve. A nemtörődömség, a nyelvárulás elég durva példája Székelyudvarhelyhez köthető, ugyanis ott egy, a magyar nyelv használatának hiányát szóvá tevő beadványt 2015. november 13-ától a 2016-os helyhatósági választásokig válaszra sem méltatta az akkori polgármester és képviselő-testület. De akár azt is megemlíthetném, hogy a hazai magyar érdekvédelmi szervezet illetékesei az úgynevezett községháza/városháza-perekben cserbenhagyta a polgármestereket és önkormányzatokat.
A román politikai közgondolkodásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség. Úgy tűnik, számos román politikus nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról, az EU új alkotmányáról. Ezekben benne van a soknyelvűség megőrzése és az is, hogy a tagországok nyelve azonos értékű, egyenrangú, hivatalos jogállású. A hivatalos (nyelv) kifejezés nem csak a ’többségi (nemzet)’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásban, sajtóban stb. használt más nyelvet is.
Talán bizonyos ismeretek elsajátításával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Mert ha számos döntéshozó román politikus igazán tisztában volna az emberi nyelv mibenlétével, társadalmi szerepével, a mindennapi élet szülte realitásokkal (idegenforgalmi, helyi és regionális anyanyelvhasználatra utaló valós adatokkal és hasonlókkal) – bizonyára nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz törvények (élen az alaptörvény 1. paragrafusával), amelyekre hivatkozva hőzöngő aktivisták bírósági közreműködéssel sorra nyerhetik a pereket magyar szavak és szimbólumok ellen. Egyébként annak megállapítása, hogy egy-egy román vagy magyar szónak mi a helyes megfelelője az egyik vagy a másik nyelvben, nem a törvénybíró illetékessége, még kevésbé a magyarellenes agyalágyult aktivistáké, hanem a román–magyar, illetve a magyar–román (szak)szótáraké (például jogi szótár, közigazgatási szótár és egyebek). És olyan törvény/jogszabály sem létezik (!), amely előírná a két nyelv szavainak megfelelőit. Akkor minek alapján veteti le törvényszék vagy ítélőtábla a városháza/községháza feliratot?! Amikor az akadémiai szakmunkák szerint is jó magyar megfelelője a román primăriának.
A mindennapi élet realitásait véve alapul, arra sem árt emlékeztetni most a jogalkotókat, a közigazgatásban/államigazgatásban dolgozókat, hogy Erdélyben a nyelvek használatának az illető nyelvet beszélők száma szerint ez a sorrendje: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek is ezt a valóságot kellene tükröznie feliratok, helységnévtáblák elhelyezésekor, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Nevetséges is, de bunkóság is, hogy belföldi vonatokon, erdélyi műemlékeknél, múzeumokban, települések be- és kijáratainál van olasz, francia, angol nyelvű ilyen-olyan felirat, de nincs magyar, német is ritkán.
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett, november 3-án kezdődött és egy hónapon át tartó programsorozatának – A magyar tudomány ünnepének – nyitó előadása ezt a címet viselte: A nyelv szerepe a magyar identitás megőrzésében.
Komoróczy György
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. november 21.
A szabadság éve Nagyváradon
Ezzel a címmel rendeztek konferenciát november 19-én Nagyváradon az 1956-os forradalomról és a forradalom hatására a Partiumban és Nagyváradon alakult csoportokról, a kirakatperekről, az ismert és kevésbé ismert elítéltekről.
Az 56-os emlékév keretében a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte meg a 60. évfordulón az egész napos eseményt, amely este a forradalom és szabadságharc legendás alakjának, Wittner Máriának az előadásával és a közönséggel való találkozójával zárult.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának Bartók-termében Nagy József Barnának, az MPE elnökének a köszöntésével kezdődött szombaton délelőtt az emlékkonferencia. Megnyitó beszédet Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke mondott, aki elöljáróban tiszteletét kifejezve üdvözölte azt a féltucatnyi egykori elítéltet, akiket a magyar 56-tal való szimpatizálásuk miatt Romániában büntettek meg és üldöztek hosszú éveken át. Párhuzamot vonva kijelentette: míg Magyarországon idegen erők bevetésével verték le hatvan évtizeddel ezelőtt az antikommunista forradalmat, addig Romániában az 1989-es népfölkelést diverziókkal fordították hatalomátmentésre a reformkommunisták, és ami közös: itt is, ott is: bizonyos erők igyekeztek és máig igyekeznek ellopni, meghamisítani, eltorzítani a dicsőséges történelmi eseményeknek még az emlékét is. Mindkét esetben a posztkommunista visszarendeződés történelemhamisító emlékezetpolitikája és visszahúzó öröksége áll a machinációk mögött – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy a szabadságharc a múlt feltárása és az igazságharc formájában folytatódik, hiszen hazugságra nem lehet jövőt építeni.
A püspök kitért arra, hogy Romániában milyen nehézkesen halad a feltárás és számonkérés, huszonhét évvel a temesvári események után is büntetlenül ágálnak a közéletben azok, akik annak idején emberéletek árán változtatták államcsínnyé a diktatúra elleni lázadást. Közhely ugyan, hogy mindig a győztesek írják a történelmet, de nem szabad engedni sem Magyarországon, sem Romániában, hogy saját politikájuknak rendeljék alá a történelmi igazságot ezek a „győztesek”, illetve hogy azok váljanak győztesekké, akik meghamisítják a történelmet. „Folytatnunk kell a szabadságharc részeként az igazságharcunkat. Ilyen értelemben az egész kelet-európai kommunistaellenes történelem nem a lezárt múlt körébe tartozik, hanem nagyon is időszerű politikai kérdés” – állapította meg az erdélyi EP-képviselő, nem rejtve véka alá, hogy Nyugat-Európában erről nagyrészt másként gondolkodnak.
A konferencia további részében M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese az 1956-os forradalom világtörténelmi jelentőségét és összefüggéseit vázolta, míg Tófalvi Zoltán közíró, az erdélyi és partiumi ’56 kutatója a romániai koncepciós perekről és megtorlásokról beszélt, majd röviden méltatta a kommunista siralomházat megjárt Balaskó Vilmos néhai érolaszi lelkész Élet a föld alatt című memoárját. Ezután Sass Kálmán mártír lelkipásztorról Balázsné Kiss Csilla érmihályfalvi lelkész tartott vetített képes előadást, majd Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke olvasott fel 1956. október 23-án kelt naplójegyzeteiből.
Délután a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének több tagja számolt be egykori lelkesedésükről, szervezkedésükről, aminek aránytalanul súlyos megtorlása mérhetetlen szenvedéseknek tette ki őket. Csak ebben az ügyben 250 letartóztatást eszközölt a rezsim, 58 személyt el is ítéltek, teljesen kívülállókat is, gyakorlatilag az erdélyi magyarság elleni átfogó megfélemlítő hadjáratnak volt rész az, ami a SZVISZ ürügyén történt az akkori fiatalokkal és egyes mentoraikkal. A konferencia a nagyváradi és Bihar megyei elítéltekre, meghurcoltakra való emlékezéssel, hozzászólásokkal, múltidézéssel zárult.
Este az egyházkerületi székház dísztermében találkozhattak az érdeklődők Wittner Mária egykori szabadságharcossal és halálraítélttel, akivel Tófalvi Zoltán készített hangos interjút. Tőkés László EP-képviselő elöljáróban kiemelte, hogy a határok feletti nemzetegyesítés szellemében a SZVISZ-tagok tanúságtétele után egy olyan személyiség visszaemlékezéseire keríthetnek sort, aki a budapesti forradalomban és a védelmi harcokban tevőlegesen is részt vett. „Boldogok vagyunk, hogy túlélték a forradalmat és a megtorlást, hogy ma élő tanúként itt lehetnek és mesélhetnek. Wittner Mária túlélte a halálos ítéletet, a siralomház kétszáz napját, a végül évtizedes börtönbüntetéssé »enyhült« életfogytiglant, és azt a lelkiismereti kötelességet kapta, hogy tanúságot tegyen” – mondotta a püspök, méltatva a vendég töretlen helytállását, amely példamutató erővel folytatódott 1989 után is, megköszönve neki a kortársak és a nyomában járók nevében a hiteles nemzetszolgálatot.
Wittner Mária visszatekintő-emlékező előadásában felidézte a forradalom több körülményét és több harcostársának alakját, nagy hangsúlyt fektetett a helyes emlékezés követelményére, mert e téren még ma is sok a javítanivaló. „A már megholtak nem tudnak védekezni, az ő védelmükben az élők kell felszólaljanak” – mondotta annak kapcsán, hogy manapság is sok egykori forradalmárnak és szabadságharcosnak próbálják meg besározni az emlékét azok, akik most sem a magyar nemzet és Magyarország javát akarják.
tokeslaszlo.eu
Ezzel a címmel rendeztek konferenciát november 19-én Nagyváradon az 1956-os forradalomról és a forradalom hatására a Partiumban és Nagyváradon alakult csoportokról, a kirakatperekről, az ismert és kevésbé ismert elítéltekről.
Az 56-os emlékév keretében a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte meg a 60. évfordulón az egész napos eseményt, amely este a forradalom és szabadságharc legendás alakjának, Wittner Máriának az előadásával és a közönséggel való találkozójával zárult.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának Bartók-termében Nagy József Barnának, az MPE elnökének a köszöntésével kezdődött szombaton délelőtt az emlékkonferencia. Megnyitó beszédet Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke mondott, aki elöljáróban tiszteletét kifejezve üdvözölte azt a féltucatnyi egykori elítéltet, akiket a magyar 56-tal való szimpatizálásuk miatt Romániában büntettek meg és üldöztek hosszú éveken át. Párhuzamot vonva kijelentette: míg Magyarországon idegen erők bevetésével verték le hatvan évtizeddel ezelőtt az antikommunista forradalmat, addig Romániában az 1989-es népfölkelést diverziókkal fordították hatalomátmentésre a reformkommunisták, és ami közös: itt is, ott is: bizonyos erők igyekeztek és máig igyekeznek ellopni, meghamisítani, eltorzítani a dicsőséges történelmi eseményeknek még az emlékét is. Mindkét esetben a posztkommunista visszarendeződés történelemhamisító emlékezetpolitikája és visszahúzó öröksége áll a machinációk mögött – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy a szabadságharc a múlt feltárása és az igazságharc formájában folytatódik, hiszen hazugságra nem lehet jövőt építeni.
A püspök kitért arra, hogy Romániában milyen nehézkesen halad a feltárás és számonkérés, huszonhét évvel a temesvári események után is büntetlenül ágálnak a közéletben azok, akik annak idején emberéletek árán változtatták államcsínnyé a diktatúra elleni lázadást. Közhely ugyan, hogy mindig a győztesek írják a történelmet, de nem szabad engedni sem Magyarországon, sem Romániában, hogy saját politikájuknak rendeljék alá a történelmi igazságot ezek a „győztesek”, illetve hogy azok váljanak győztesekké, akik meghamisítják a történelmet. „Folytatnunk kell a szabadságharc részeként az igazságharcunkat. Ilyen értelemben az egész kelet-európai kommunistaellenes történelem nem a lezárt múlt körébe tartozik, hanem nagyon is időszerű politikai kérdés” – állapította meg az erdélyi EP-képviselő, nem rejtve véka alá, hogy Nyugat-Európában erről nagyrészt másként gondolkodnak.
A konferencia további részében M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese az 1956-os forradalom világtörténelmi jelentőségét és összefüggéseit vázolta, míg Tófalvi Zoltán közíró, az erdélyi és partiumi ’56 kutatója a romániai koncepciós perekről és megtorlásokról beszélt, majd röviden méltatta a kommunista siralomházat megjárt Balaskó Vilmos néhai érolaszi lelkész Élet a föld alatt című memoárját. Ezután Sass Kálmán mártír lelkipásztorról Balázsné Kiss Csilla érmihályfalvi lelkész tartott vetített képes előadást, majd Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke olvasott fel 1956. október 23-án kelt naplójegyzeteiből.
Délután a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének több tagja számolt be egykori lelkesedésükről, szervezkedésükről, aminek aránytalanul súlyos megtorlása mérhetetlen szenvedéseknek tette ki őket. Csak ebben az ügyben 250 letartóztatást eszközölt a rezsim, 58 személyt el is ítéltek, teljesen kívülállókat is, gyakorlatilag az erdélyi magyarság elleni átfogó megfélemlítő hadjáratnak volt rész az, ami a SZVISZ ürügyén történt az akkori fiatalokkal és egyes mentoraikkal. A konferencia a nagyváradi és Bihar megyei elítéltekre, meghurcoltakra való emlékezéssel, hozzászólásokkal, múltidézéssel zárult.
Este az egyházkerületi székház dísztermében találkozhattak az érdeklődők Wittner Mária egykori szabadságharcossal és halálraítélttel, akivel Tófalvi Zoltán készített hangos interjút. Tőkés László EP-képviselő elöljáróban kiemelte, hogy a határok feletti nemzetegyesítés szellemében a SZVISZ-tagok tanúságtétele után egy olyan személyiség visszaemlékezéseire keríthetnek sort, aki a budapesti forradalomban és a védelmi harcokban tevőlegesen is részt vett. „Boldogok vagyunk, hogy túlélték a forradalmat és a megtorlást, hogy ma élő tanúként itt lehetnek és mesélhetnek. Wittner Mária túlélte a halálos ítéletet, a siralomház kétszáz napját, a végül évtizedes börtönbüntetéssé »enyhült« életfogytiglant, és azt a lelkiismereti kötelességet kapta, hogy tanúságot tegyen” – mondotta a püspök, méltatva a vendég töretlen helytállását, amely példamutató erővel folytatódott 1989 után is, megköszönve neki a kortársak és a nyomában járók nevében a hiteles nemzetszolgálatot.
Wittner Mária visszatekintő-emlékező előadásában felidézte a forradalom több körülményét és több harcostársának alakját, nagy hangsúlyt fektetett a helyes emlékezés követelményére, mert e téren még ma is sok a javítanivaló. „A már megholtak nem tudnak védekezni, az ő védelmükben az élők kell felszólaljanak” – mondotta annak kapcsán, hogy manapság is sok egykori forradalmárnak és szabadságharcosnak próbálják meg besározni az emlékét azok, akik most sem a magyar nemzet és Magyarország javát akarják.
tokeslaszlo.eu
2016. november 29.
A lánglelkű csángó költő szülőfaluja, Zajzon
A sors úgy adta, hogy nem sűrűn ugyan, de alkalomadtán jeles eseményeken vehettem részt a háromfalusi Zajzonban: 1959-ben Rab István válogatott versei különkiadásának megjelenésekor, Oláh Kati lakodalmán bor- és borvízkóstolón, 1982-ben Rab életútjának, munkásságának jó ismerőjét, Bartha Judit magyartanárt keresve, majd a költő második szobrának avatóján és harangkutató körúton. Utak hozadéka is lehetne szomszédolásunk címe.
A jelen a fontos
Zajzon településnek veretes szép története van, de most valóban a jelen a fontosabb. A település majdnem összeépült Tatranggal, Háromfalu községközpontjával. Igazi csángóvilág fogad itt is, házai jellegzetes barcaságiak. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tektonikai tanúhegye, a hegy mélybe süllyedt orma, amely arról is tanúskodik, hogy „a negyvennyolcas szabadságharc idején fenn a lapos hegytetőn ütötte fel hadiszállását az ellenség, és azt parancsolta: az élelmet, lisztet és vágómarhát a hegytetőre vigye fel a falu népe”. Csoda, hogy a történelem viharait túlélték itt a csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, szójárásukat, ősi táncukat, a jellegzetes zajzoni boricát, népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át, négy mandátum idején kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért idén, mégis őt kérdeztük, mit tett e település érdekében az elmúlt időszakban. Nemcsak Brassóval ápolt viszonyát, hanem a község előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, ugyanis sikerült rácsatlakoztatni arra a történelmi vízvezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város tetemes részét látta el jó minőségű ivóvízzel, a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vizével, amely a masszívumot felépítő kőzetek föld alatti természetes üregeiben-tárolóiban elraktározódik, s mint ilyen, kiapadhatatlan. Ebből részesül most Háromfalu három települése is. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – mondotta Kiss József. A fővezetéknek egy része már a földben, s Farkasvágó térségében megépült egy nagy befogadóképességű, korszerű szennyvízderítő. Az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozni itt is csak a teljes szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése után lehet. Nagy eredmény azonban, hogy mindhárom településen biztosított a földgázellátás. A környék nem szegény hasznosítható ásványi kincsekben sem: igen jó minőségű a vidéken található mészkőféleség, de ott, a Kárpát-kanyar lábánál feltörő kiváló összetételű zajzoni ásványvíz is, amelyet a jelenben is palackoznak, s amelyet mint természetes gyógytényezőt ezrek vettek igénybe hajdan, a sajnos ma már nem működő gyógyfürdőben. Zajzonfürdőt meglepő részletességgel mutatta be a Barcaságot ismertető Orbán Balázs. „Valamikor az egész Monarchia egyik legkedveltebb fürdőhelye volt – írja dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke, Hétfalu krónikása. – Csinos villáival, fürdő-szállodájával Előpatak, Borszék és Tusnád után Zajzon a negyedik helyen állt a fürdővendégek preferencialistáján. Mára szállodáját lebontották, forrásvizeit befogták, és bukaresti kocsik szállítják eladásra multinacionális hipermarketekbe...” Háromfalu altalajában igen értékes, többnyire lúgos kénhatású vizek raktározódnak. A jelenlegi palackozott víz Zizin néven kerül kereskedelmi forgalomba, csökkentett az ásványisó-tartalma, és utólag dúsítják szénsavval. A palackozóüzemnél helybeliek keresik meg kenyerüket.
Ha a múlt, akkor a csángó költő
Milyen jó, hogy a rendszerváltás után közelebb került alakja, költészete a ma élőkhöz. Aki a Rab István (1832–1862) nevét viselő négyfalusi középiskola diákja/végzettje, míg él, őrzi emlékét. Kőrösi Csoma Sándor nyomába akart lépni, sikertelenül, pedig nemhogy beszélte a török nyelvet, hanem tanította is. Versírásba kezdett, vesztére, mert bekapcsolódott a Táncsics-mozgalomba, így került a budai várbörtönbe, ott írta legszebb börtöndalait. 1862-ben, 30 éves korában hunyt el egy brassói kórházban. A brassói központi evangélikus temető felszámolása okán újratemették szülőfalujában, Zajzonban. Negyedszázaddal ezelőtt megkerestem emléktáblával megjelölt szülőházát is – meglepett, hogy apró iskolás gyerekek vezettek oda –, már nem a rokonok laknak benne. Az emléktáblát a Brassó megyei magyar tantestület állíttatta 1887-ben, édes anyanyelvünkön a költő négysorosa olvasható ma is rajta: „Fényes teremben nem neveltek, / Szegény anya szegény életre szült. / A régi jó idők elteltek, / Hol a világ még szegényt is becsült.” A költő emlékét a helybeli egyházközség és iskola, számos hétfalusi csángó magyar értelmiségi és tollforgató, személyesen Bartha Judit nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Rab-díjas pedagógus ápolta, ápolja. Társaságában kerestük fel anno Rab Samu bácsit, aki elmondta, hogy „a hétfalusi Rabok mind rokonok. Az öregek mesélték, hogy tatár fogságból hazavergődött a család egyik tagja, akkor ruháztak fel minket a Rab ragadványnévvel.” Genealógiai szenvedélyemnek lelkemre hódolhattam, amikor közösen állítottuk össze a Rab család törzsfáját.
Kiegészítésekkel szolgált idegenvezetőnk, a falu szülötte, a Sepsiszentgyörgyön élő Bartha Jánosné Szász Ilona gyógyszerész, a költő oldalági rokona. Ő mutatott be az 1982-ben 97 éves özvegy Fehér Istvánné Szász Annának, aki elmondta, hogy az emléktáblával megjelölt mai ház helyén állt a költő eredeti, alacsony kőből épült szülőháza, és megfejtette azokat az iniciálékat is, amelyek a ház oromfalán akkor is és most is olvashatók: az SZJ Szász János, az OA Orbán Anna, az építtetők monogramja. Szász János apja Rab István húgának, Máriának volt a fia. Anna néni a családi szekrényajtó belső fillungján megmutatta a 16 éves Rab István ceruzával írt, halvány négysorosát: „Áldozd fel hazádért / Éltedet s véredet, / Feledni rab-láncát / Segítsd nemzetedet!” A napokban tett zajzoni látogatásunkkor virágot helyeztünk a lánglelkű költő síremlékére. Új, a régivel azonos sírkövét Szabó Lajos zajzoni kőfaragó mester készítette hazai homokkőből. Jobban esik otthoni kő alatt a pihenés, felirata így hangzik: „Nemzete s neve rab vala / De szabad a lelke s dala.” A jeles csángó szobrász, Istók János szobrot is készített a költőről, ami soha nem ért el a faluba. 2012-ben, születésének 180. és halálának 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára gyűltek össze az életét-munkásságát ismerő kutatók. Többek között megtekintették a helybeli evangélikus gyülekezeti házban berendezett Rab István dokumentációs kiállítást, a falu jeles szülöttjéről életének-munkásságának egyik legjobb ismerője, a már említett Bartha Judit beszélt. A kiállítás anyaga biztonságban van a gyülekezeti házban – tájékoztatott ifj. Domokos Jenő evangélikus lelkipásztor. Ekkor avatták fel második mellszobrát, Bácsfalu után szülőfalujában, alkotója a tatrangi születésű Vasile Mocanu, aki akkor a bukaresti képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója volt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A sors úgy adta, hogy nem sűrűn ugyan, de alkalomadtán jeles eseményeken vehettem részt a háromfalusi Zajzonban: 1959-ben Rab István válogatott versei különkiadásának megjelenésekor, Oláh Kati lakodalmán bor- és borvízkóstolón, 1982-ben Rab életútjának, munkásságának jó ismerőjét, Bartha Judit magyartanárt keresve, majd a költő második szobrának avatóján és harangkutató körúton. Utak hozadéka is lehetne szomszédolásunk címe.
A jelen a fontos
Zajzon településnek veretes szép története van, de most valóban a jelen a fontosabb. A település majdnem összeépült Tatranggal, Háromfalu községközpontjával. Igazi csángóvilág fogad itt is, házai jellegzetes barcaságiak. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tektonikai tanúhegye, a hegy mélybe süllyedt orma, amely arról is tanúskodik, hogy „a negyvennyolcas szabadságharc idején fenn a lapos hegytetőn ütötte fel hadiszállását az ellenség, és azt parancsolta: az élelmet, lisztet és vágómarhát a hegytetőre vigye fel a falu népe”. Csoda, hogy a történelem viharait túlélték itt a csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, szójárásukat, ősi táncukat, a jellegzetes zajzoni boricát, népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át, négy mandátum idején kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért idén, mégis őt kérdeztük, mit tett e település érdekében az elmúlt időszakban. Nemcsak Brassóval ápolt viszonyát, hanem a község előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, ugyanis sikerült rácsatlakoztatni arra a történelmi vízvezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város tetemes részét látta el jó minőségű ivóvízzel, a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vizével, amely a masszívumot felépítő kőzetek föld alatti természetes üregeiben-tárolóiban elraktározódik, s mint ilyen, kiapadhatatlan. Ebből részesül most Háromfalu három települése is. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – mondotta Kiss József. A fővezetéknek egy része már a földben, s Farkasvágó térségében megépült egy nagy befogadóképességű, korszerű szennyvízderítő. Az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozni itt is csak a teljes szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése után lehet. Nagy eredmény azonban, hogy mindhárom településen biztosított a földgázellátás. A környék nem szegény hasznosítható ásványi kincsekben sem: igen jó minőségű a vidéken található mészkőféleség, de ott, a Kárpát-kanyar lábánál feltörő kiváló összetételű zajzoni ásványvíz is, amelyet a jelenben is palackoznak, s amelyet mint természetes gyógytényezőt ezrek vettek igénybe hajdan, a sajnos ma már nem működő gyógyfürdőben. Zajzonfürdőt meglepő részletességgel mutatta be a Barcaságot ismertető Orbán Balázs. „Valamikor az egész Monarchia egyik legkedveltebb fürdőhelye volt – írja dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke, Hétfalu krónikása. – Csinos villáival, fürdő-szállodájával Előpatak, Borszék és Tusnád után Zajzon a negyedik helyen állt a fürdővendégek preferencialistáján. Mára szállodáját lebontották, forrásvizeit befogták, és bukaresti kocsik szállítják eladásra multinacionális hipermarketekbe...” Háromfalu altalajában igen értékes, többnyire lúgos kénhatású vizek raktározódnak. A jelenlegi palackozott víz Zizin néven kerül kereskedelmi forgalomba, csökkentett az ásványisó-tartalma, és utólag dúsítják szénsavval. A palackozóüzemnél helybeliek keresik meg kenyerüket.
Ha a múlt, akkor a csángó költő
Milyen jó, hogy a rendszerváltás után közelebb került alakja, költészete a ma élőkhöz. Aki a Rab István (1832–1862) nevét viselő négyfalusi középiskola diákja/végzettje, míg él, őrzi emlékét. Kőrösi Csoma Sándor nyomába akart lépni, sikertelenül, pedig nemhogy beszélte a török nyelvet, hanem tanította is. Versírásba kezdett, vesztére, mert bekapcsolódott a Táncsics-mozgalomba, így került a budai várbörtönbe, ott írta legszebb börtöndalait. 1862-ben, 30 éves korában hunyt el egy brassói kórházban. A brassói központi evangélikus temető felszámolása okán újratemették szülőfalujában, Zajzonban. Negyedszázaddal ezelőtt megkerestem emléktáblával megjelölt szülőházát is – meglepett, hogy apró iskolás gyerekek vezettek oda –, már nem a rokonok laknak benne. Az emléktáblát a Brassó megyei magyar tantestület állíttatta 1887-ben, édes anyanyelvünkön a költő négysorosa olvasható ma is rajta: „Fényes teremben nem neveltek, / Szegény anya szegény életre szült. / A régi jó idők elteltek, / Hol a világ még szegényt is becsült.” A költő emlékét a helybeli egyházközség és iskola, számos hétfalusi csángó magyar értelmiségi és tollforgató, személyesen Bartha Judit nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Rab-díjas pedagógus ápolta, ápolja. Társaságában kerestük fel anno Rab Samu bácsit, aki elmondta, hogy „a hétfalusi Rabok mind rokonok. Az öregek mesélték, hogy tatár fogságból hazavergődött a család egyik tagja, akkor ruháztak fel minket a Rab ragadványnévvel.” Genealógiai szenvedélyemnek lelkemre hódolhattam, amikor közösen állítottuk össze a Rab család törzsfáját.
Kiegészítésekkel szolgált idegenvezetőnk, a falu szülötte, a Sepsiszentgyörgyön élő Bartha Jánosné Szász Ilona gyógyszerész, a költő oldalági rokona. Ő mutatott be az 1982-ben 97 éves özvegy Fehér Istvánné Szász Annának, aki elmondta, hogy az emléktáblával megjelölt mai ház helyén állt a költő eredeti, alacsony kőből épült szülőháza, és megfejtette azokat az iniciálékat is, amelyek a ház oromfalán akkor is és most is olvashatók: az SZJ Szász János, az OA Orbán Anna, az építtetők monogramja. Szász János apja Rab István húgának, Máriának volt a fia. Anna néni a családi szekrényajtó belső fillungján megmutatta a 16 éves Rab István ceruzával írt, halvány négysorosát: „Áldozd fel hazádért / Éltedet s véredet, / Feledni rab-láncát / Segítsd nemzetedet!” A napokban tett zajzoni látogatásunkkor virágot helyeztünk a lánglelkű költő síremlékére. Új, a régivel azonos sírkövét Szabó Lajos zajzoni kőfaragó mester készítette hazai homokkőből. Jobban esik otthoni kő alatt a pihenés, felirata így hangzik: „Nemzete s neve rab vala / De szabad a lelke s dala.” A jeles csángó szobrász, Istók János szobrot is készített a költőről, ami soha nem ért el a faluba. 2012-ben, születésének 180. és halálának 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára gyűltek össze az életét-munkásságát ismerő kutatók. Többek között megtekintették a helybeli evangélikus gyülekezeti házban berendezett Rab István dokumentációs kiállítást, a falu jeles szülöttjéről életének-munkásságának egyik legjobb ismerője, a már említett Bartha Judit beszélt. A kiállítás anyaga biztonságban van a gyülekezeti házban – tájékoztatott ifj. Domokos Jenő evangélikus lelkipásztor. Ekkor avatták fel második mellszobrát, Bácsfalu után szülőfalujában, alkotója a tatrangi születésű Vasile Mocanu, aki akkor a bukaresti képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója volt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 3.
Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
2017. január 3.
Az erdélyi magyar sajtónak is vége -Orbán Viktor a határokon túl sem tűri az ellenvéleményt
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu
2017. január 25.
„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
„Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
„Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 7.
Fügedes a… PKE színpadán
Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportja a váradi PKE dísztermében.
Ügyesek, talpraesettek, megállják a helyüket a világot jelentő deszkán- a vasárnap esti előadás után legalábbis ezt a megállapítást lehetett tenni a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportjáról, mely Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szép számú érdeklődőt Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: a gyülekezetben több mint tíz éve működik egy ifjúsági színjátszó csoport,mely az előadásait nem egy alkalomra készíti elő, hanem evangelizációs célzattal az ország határain belül és természetesen az anyaországban is meghívásra bemutatja. 2016-ban is több ilyen fellépésre került sor. Minden esztendőben azonban van egy nagy gondjuk, márpedig az, hogy hol találjanak keresztyén témájú műre, lévén hogy ezekkel igen „csehül állunk”. Emellett arra is törekednek, hogy a darabok szórakoztatók is legyenek.
Úgy gondolták, hogy a Reformáció 500. Emlékévében méltó, hogy az évforduló előtt egy Sütő András-írással tisztelegjenek. A Kortárs Színpad ’71 valamikor 1975 vagy 1976-ban bemutatta már ezt a színdarabot, melyre nagy szeretettel emlékeznek vissza azok, akik látták, vagy akik anno ennek a társulatnak a tagjai voltak. Az akkori előadást Hajdu Géza rendezte, a főszereplő Fügedes Károly pedig nem más volt, mint Pete István, a későbbi RMDSZ-es szenátor, majd állami számvevőszéki vezetőtanácsi tag, aki a most a közönség soraiban foglalt helyet.
Szereplők
Az ifjúsági színjátszó csoport nevében a tiszteletes köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a támogatásért, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amiért helyet biztosított számukra a próbák idején is, külön kiemelve Pintér István személyét. A díszletekért és a jelmezekért pedig a Szigligeti Színháznak, Trifán Lászlónak és Schneider Máriának járt köszönet, ezek átalakításában a velencei gyülekezet néhány tagja nyújtott segítséget.Mint elhangzott, fél évig készültek az előadásra.
Rendező: Farkas Antal, művészeti vezető: Meleg Vilmos.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportja a váradi PKE dísztermében.
Ügyesek, talpraesettek, megállják a helyüket a világot jelentő deszkán- a vasárnap esti előadás után legalábbis ezt a megállapítást lehetett tenni a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportjáról, mely Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szép számú érdeklődőt Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: a gyülekezetben több mint tíz éve működik egy ifjúsági színjátszó csoport,mely az előadásait nem egy alkalomra készíti elő, hanem evangelizációs célzattal az ország határain belül és természetesen az anyaországban is meghívásra bemutatja. 2016-ban is több ilyen fellépésre került sor. Minden esztendőben azonban van egy nagy gondjuk, márpedig az, hogy hol találjanak keresztyén témájú műre, lévén hogy ezekkel igen „csehül állunk”. Emellett arra is törekednek, hogy a darabok szórakoztatók is legyenek.
Úgy gondolták, hogy a Reformáció 500. Emlékévében méltó, hogy az évforduló előtt egy Sütő András-írással tisztelegjenek. A Kortárs Színpad ’71 valamikor 1975 vagy 1976-ban bemutatta már ezt a színdarabot, melyre nagy szeretettel emlékeznek vissza azok, akik látták, vagy akik anno ennek a társulatnak a tagjai voltak. Az akkori előadást Hajdu Géza rendezte, a főszereplő Fügedes Károly pedig nem más volt, mint Pete István, a későbbi RMDSZ-es szenátor, majd állami számvevőszéki vezetőtanácsi tag, aki a most a közönség soraiban foglalt helyet.
Szereplők
Az ifjúsági színjátszó csoport nevében a tiszteletes köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a támogatásért, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amiért helyet biztosított számukra a próbák idején is, külön kiemelve Pintér István személyét. A díszletekért és a jelmezekért pedig a Szigligeti Színháznak, Trifán Lászlónak és Schneider Máriának járt köszönet, ezek átalakításában a velencei gyülekezet néhány tagja nyújtott segítséget.Mint elhangzott, fél évig készültek az előadásra.
Rendező: Farkas Antal, művészeti vezető: Meleg Vilmos.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. március 1.
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordult az RMDSZ iskolaügyben
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordult az RMDSZ a marosvásárhelyi Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, arra kérve Ghena Mariana elnököt, vizsgálja ki az intézmény ellen folytatott bűnügyi eljárás során tapasztalt visszaéléseket, hatáskörének megfelelően biztosítsa a kivizsgálás folyamatának törvényességét. Kelemen Hunor március elsejei levelében arról értesítette a CSM elnökét: szülőket hallgat ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), tanúként hívja be azokat, akik ezelőtt két évvel átíratták gyermekeiket a római katolikus gimnáziumba.
A szövetségi elnök úgy véli, a fennálló eset megkérdőjelezi az ügyészek hitelességét, pártatlanságát, nem számol mindannak hatásával, amit egy ilyen ügy a végleges bírói ítélet hiányában okozhat. „Az ügyészek több olyan szülőt is behívtak kihallgatásra, akinek a római katolikus iskolában tanulnak gyermekei. Meggyőződésünk, hogy a szülőknek semmi közük az iskolaalapításhoz, az egyedüli kapcsolatuk a tanintézménnyel gyermekeik révén van. A szülők és ügyvédeik állításai alapján a DNA részéről egyértelmű a megfélemlítés, esetenként azzal fenyegették meg őket, hogy nem ismerik el gyermekeik tanulmányait – ez jóval túllépi az ügyészek hatáskörét –, mi több: a gyermekeket is behívják kihallgatásra. Nem beszélve arról, hogy az érintetteket gyermekeik felekezeti hovatartozásáról is kikérdezték – amennyiben válaszukból az derült ki, hogy azok nem római katolikusak, vitatottá tették, hogy miért íratták őket mégis a római katolikus gimnáziumba” – érvelt. Kelemen Hunor meggyőződése, hogy ez a hozzáállás etikailag sem helyes, mindazonáltal túllépi az ügyészek hatáskörét.
Az RMDSZ elnöke arról is beszámol: bár mindmáig nem született végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola alapításakor, a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 27-én mégis megtiltotta a 2017–2018-as tanévre a cikluskezdő – 0., 5. és 7. – osztályok beindítását. Az érv: bűnügyi vizsgálatot folytat a tanintézmény ellen a Korrupcióellenes Ügyészség. „Egy ilyen döntés nem születhetett volna meg akkor, ha a kivizsgálás a törvény előírásainak megfelelően, a szakmai követelmények betartásával zajlott volna, hiszen a DNA eljárása nemcsak a szülőkben keltett bizonytalanságot és félelmet, hanem a döntéshozókban és hatóságokban is. Továbbá nem tartotta szem előtt azt, ami a legfontosabb: a diákok jogait” – tette hozzá levelében Kelemen Hunor.
Közlemény
Erdély.ma
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordult az RMDSZ a marosvásárhelyi Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, arra kérve Ghena Mariana elnököt, vizsgálja ki az intézmény ellen folytatott bűnügyi eljárás során tapasztalt visszaéléseket, hatáskörének megfelelően biztosítsa a kivizsgálás folyamatának törvényességét. Kelemen Hunor március elsejei levelében arról értesítette a CSM elnökét: szülőket hallgat ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), tanúként hívja be azokat, akik ezelőtt két évvel átíratták gyermekeiket a római katolikus gimnáziumba.
A szövetségi elnök úgy véli, a fennálló eset megkérdőjelezi az ügyészek hitelességét, pártatlanságát, nem számol mindannak hatásával, amit egy ilyen ügy a végleges bírói ítélet hiányában okozhat. „Az ügyészek több olyan szülőt is behívtak kihallgatásra, akinek a római katolikus iskolában tanulnak gyermekei. Meggyőződésünk, hogy a szülőknek semmi közük az iskolaalapításhoz, az egyedüli kapcsolatuk a tanintézménnyel gyermekeik révén van. A szülők és ügyvédeik állításai alapján a DNA részéről egyértelmű a megfélemlítés, esetenként azzal fenyegették meg őket, hogy nem ismerik el gyermekeik tanulmányait – ez jóval túllépi az ügyészek hatáskörét –, mi több: a gyermekeket is behívják kihallgatásra. Nem beszélve arról, hogy az érintetteket gyermekeik felekezeti hovatartozásáról is kikérdezték – amennyiben válaszukból az derült ki, hogy azok nem római katolikusak, vitatottá tették, hogy miért íratták őket mégis a római katolikus gimnáziumba” – érvelt. Kelemen Hunor meggyőződése, hogy ez a hozzáállás etikailag sem helyes, mindazonáltal túllépi az ügyészek hatáskörét.
Az RMDSZ elnöke arról is beszámol: bár mindmáig nem született végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola alapításakor, a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 27-én mégis megtiltotta a 2017–2018-as tanévre a cikluskezdő – 0., 5. és 7. – osztályok beindítását. Az érv: bűnügyi vizsgálatot folytat a tanintézmény ellen a Korrupcióellenes Ügyészség. „Egy ilyen döntés nem születhetett volna meg akkor, ha a kivizsgálás a törvény előírásainak megfelelően, a szakmai követelmények betartásával zajlott volna, hiszen a DNA eljárása nemcsak a szülőkben keltett bizonytalanságot és félelmet, hanem a döntéshozókban és hatóságokban is. Továbbá nem tartotta szem előtt azt, ami a legfontosabb: a diákok jogait” – tette hozzá levelében Kelemen Hunor.
Közlemény
Erdély.ma
2017. március 1.
Beszélgetés Berecz Gáborral, az Aradi Kölcsey Egyesület ügyvezető elnökével
Szinten tartani, sőt lendíteni a Kölcsey ügyét
A Kölcsey Egyesület legutóbbi közgyűlésén az eddigi elnök lemondása után új elnököt és vezetőséget kellett volna választani. Furcsa helyzet alakult ki: a résztvevők (egyéb variáns hiányában) elfogadták a (csonka) elnökség javaslatát, hogy egy évig, a következő februárig ideiglenes vezetőség irányítsa a Kölcsey ügyeit, s ügyvezető elnökké Berecz Gábor eddigi titkárt jelölték.
Vele beszélgetünk az alábbiakban.
– Hogyan fogadtad, hogy Te lettél a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke?
– Amikor először valaki gratulált, azt mondtam: sajnos, én vagyok. Valahogy másképpen kellett volna alakulniuk a dolgoknak, nem lemondással és személyes ambíciókkal. Nem is nekem kellett volna elnöknek lennem, szerintem Fekete Károly kollégánk rátermett az ilyen tisztségre, de valahol éreztem, hogy a teher rám fog nehezedni. Tíz évig titkára voltam az egyesületnek, sőt már Pávai Gyula idején is bedolgoztam, van bizonyos fokú rálátásom a dolgokra – szervezés, utánajárás, gazdasági dolgok, egyebek. Őszintén szólva nem szívesen fogadtam el – az én hajam is őszül, nagyon sok papír, cetli van az asztalomon olyan témákról, amelyeket még szeretnék kutatni, szeretnék olvasni, elmenni sok helyre itthon és külföldön, nemcsak a Kölcseynek, de több más egyesületnek is tagja vagyok–, ez a funkció tehát akadály a személyes érdeklődési köröm szempontjából. De úgy láttam, minden beképzeltség nélkül mondom, hogy rám most szükség van. A funkciót arra fogom felhasználni, hogy színvonalon tartsuk vagy lendítsünk a Kölcsey tevékenységén, megfelelően képviseljük az egyesületet az ország határian belül, de azon túl is. A Kölcseynek jó neve van Nagyváradon, Makón, Kaposvárott és másutt is.
– Akkor beszéljünk a „szinten tartásról, lendítésről”.
– Az elmúlt években az egyesület szerteágazó tevékenységet folytatott mind Arad megyei, mind országos és nemzetközi viszonylatban, gyakran társszervezetekkel együtt tartottunk rendezvényeket. Szeretnénk néhány alaprendezvényt folytatni, megtartani, megfelelő szinten. Ha viszonyítjuk a Kölcsey jelenlegi taglétszámát a régihez, nyilvánvaló, hogy nem tehetünk ugyanannyit, mint valamikor, amikor a magyarságnak sokkal erőteljesebb volt a jelenléte, gazdasági ereje, a két világháború között, például, de igyekszünk, ha nem is mennyiséget, de minőséget adni, amit felvállaltunk, azt az új körülmények között is hozni.
– Térjünk rá a 2017-es elképzelésekre. Mit vett be az egyesület idei tevékenységi tervébe?
– Megtartottuk, mint minden évben, a Magyar Kultúra Napját január 22-én, kiosztottuk a Kölcsey-díjakat, februárban volt a közgyűlés, egy könyvbemutató. Március 15. táján bevezettük a honismereti találkozót, „interaktív sétát” az 1848–49-es események kapcsán, felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Minden évben Arad egyik kerületében elvezetjük őket és ismertetjük, milyen események, történések fűződnek az egyes épületekhez – a cél Arad jobb megismerése. Idén a város központja, a Szabadság tér és környéke a célpont. Lehet fotózni, kérdezni. A következő években a külvárosokra is kitérünk.
– Kik az „idegenvezetők”? Általában: hogyan oszlik meg a munka a vezetőségen belül?
– Ez esetben Fekete Károly és Erdélyi István a témafelelős, ők állítják össze évről évre a programot. Minden rendezvénynek megvan egyébként a maga két-három felelőse, de adott esetben több más tag is közreműködik (például ha egy festménytárlatot gyorsan kell berendezni).
Áprilisban az egyik téma a költészet napja. Március 2-án lesz nagy költőnk, Arany János születésének 200. évfordulója. Úgy gondoltuk, hogy egy kultúrcsoport színházi előadásaként március végén, április elején emlékezünk meg az eseményről. Reméljük, hogy addig meg tudjuk jelentetni a második Kölcsey Évkönyvet (az első a 2013–14-es időszak eseményeit foglalta magában, a mostani a 2015–2016-os évet dokumentálná). A tervek szerint 26-án lesz Simó Margit képzőművész kiállítása: a művésznő Dante Isteni színjátékát illusztrálta, a grafikákat többnyelvű felirattal állítanánk ki.
– Apropó évkönyv. Megszoktuk, hogy a Kölcsey minden évben újabb és újabb Fecskés könyveket ad ki, a közgyűlésen júniusra újabbat ígértek. Hogy áll a könyvkiadás-terv?
– Rengeteg anyag gyűlt össze, több könyvre való, a Fecskés könyvek sorozatból az egyik valóban már nyomdában van – nem akarom elárulni a címét, legyen meglepetés –, legalább három úgy áll, hogy tördelni kell, korrektúrázni. Mindehhez az szükséges, hogy a tagságunk, szimpatizánsaink jobban odafigyeljenek ránk, „adjanak egy lökést”, mert a tagsági díjakból begyűlt összeg kiadásainknak csak egy részét fedezi, nagyobb programokra nem futja belőle. Azokra pályázatok kellenek, 3-4-et a városi művelődési bizottsághoz adunk be, némelyik könyv kiadását magánszponzorok is támogatják.
– Májustól folytassuk, e hónapra a felolvasott terv kórusfesztivált említett.
– Szeretnénk hagyományt teremteni – Hadnagy Dénes javaslatára –, a diák kórusfesztivál szervezésével, de nem versenyszerűen, hanem fellépési, kibontakozási lehetőség biztosításával Arad és vidékének tanulói számára. Nemcsak kórusok, hanem vokálegyüttesek, hangszeresek (egyénileg vagy csoportosan) is felléphetnének. Az első ilyen rendezvényünk tavaly volt, a második, idén, mondhatni már hagyományteremtés lenne.
Júniusban folytatnánk A Bánság és a Partium határánművelődéstörténeti konferenciát, a negyedik rendezvénnyel. Az elképzelések szerint az aradi zenei életről, de volt olyan javaslat Jankó András részéről, hogy a solymosi várról beszéljünk. Még nem dőlt el, mi is lesz a főtéma. Ha a zene, akkor reprintben kiadnánk egy régi aradi, zenei életről szóló könyvet.
Júliusban a Kölcsey különböző honismereti találkozókon vesz részt itthon és az anyaországban, a KITÁSZ júliusi konferenciáján is ott leszünk, de csoportokat is fogadunk, amelyeket mi vezetünk végig Aradon vagy a megyén.
Augusztus általában a szabadságolások, pihenők időszaka, de mi már szervezzük a következő időszakot. Szeptemberben vannak az aradi magyar napok, szeptemberben lesz a 14. Alma Mater-találkozó. A hónap végén tartanánk meg (az időpontot még egyeztetni kell) a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelgő vallás- és művelődéstörténeti szimpóziumot, nagyváradi, kolozsvári professzor-előadókkal.
Október folyamán rendkívüli előadást szeretnénk tartani az orvosbiológus Dankó Katalin professzor asszony részvételével az egészségről. Novemberben Eisele Szűcs Zoé festőművész gyűjteményes kiállítására kerül sor, decemberben (9-re terveztük) tartjuk meg az 5. adventi hangversenyt és kórustalálkozót.
A fentiek persze csak vázlat, jöhetnek most nem látott események is.
– A közgyűlésen elhangzott Ódry Máriának egy nagyon érdekes javaslata, hogy a Kölcsey karolná fel egy Kölcsey-képtár ötletét, s érvekkel is alátámasztotta ennek szükségességét. Mit gondolsz róla?
– Az ötlet nagyon jó, és fel is szeretnénk karolni – a gond az, hogy helyszűkében vagyunk. Évekkel ezelőtt elindítottuk a folyamatot, hogy megkapjuk a Minorita rendházban lévő előadótermet, meg azt a két termet, amelynek könyvtárnak használtunk (a könyveink nagy része ma is ott van). Pár éve már szóbeli megegyezés is született erről, de nem írták alá a szerződést – újra kell tárgyalni a dolgot a minorita rendházzal, tisztázni a tulajdonviszonyokat, addig ott se pályázni, se beruházni nem lehet. De nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, mert számos (tűzvédelmi és egyéb) szabálynak kell megfelelni, a mostani állapotában a terem működtetésére egészen biztosan nem kaphatnánk jóváhagyást. Ha találnánk olyan helyiséget, akár magánszemélynél, más lenne a helyzet.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Szinten tartani, sőt lendíteni a Kölcsey ügyét
A Kölcsey Egyesület legutóbbi közgyűlésén az eddigi elnök lemondása után új elnököt és vezetőséget kellett volna választani. Furcsa helyzet alakult ki: a résztvevők (egyéb variáns hiányában) elfogadták a (csonka) elnökség javaslatát, hogy egy évig, a következő februárig ideiglenes vezetőség irányítsa a Kölcsey ügyeit, s ügyvezető elnökké Berecz Gábor eddigi titkárt jelölték.
Vele beszélgetünk az alábbiakban.
– Hogyan fogadtad, hogy Te lettél a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke?
– Amikor először valaki gratulált, azt mondtam: sajnos, én vagyok. Valahogy másképpen kellett volna alakulniuk a dolgoknak, nem lemondással és személyes ambíciókkal. Nem is nekem kellett volna elnöknek lennem, szerintem Fekete Károly kollégánk rátermett az ilyen tisztségre, de valahol éreztem, hogy a teher rám fog nehezedni. Tíz évig titkára voltam az egyesületnek, sőt már Pávai Gyula idején is bedolgoztam, van bizonyos fokú rálátásom a dolgokra – szervezés, utánajárás, gazdasági dolgok, egyebek. Őszintén szólva nem szívesen fogadtam el – az én hajam is őszül, nagyon sok papír, cetli van az asztalomon olyan témákról, amelyeket még szeretnék kutatni, szeretnék olvasni, elmenni sok helyre itthon és külföldön, nemcsak a Kölcseynek, de több más egyesületnek is tagja vagyok–, ez a funkció tehát akadály a személyes érdeklődési köröm szempontjából. De úgy láttam, minden beképzeltség nélkül mondom, hogy rám most szükség van. A funkciót arra fogom felhasználni, hogy színvonalon tartsuk vagy lendítsünk a Kölcsey tevékenységén, megfelelően képviseljük az egyesületet az ország határian belül, de azon túl is. A Kölcseynek jó neve van Nagyváradon, Makón, Kaposvárott és másutt is.
– Akkor beszéljünk a „szinten tartásról, lendítésről”.
– Az elmúlt években az egyesület szerteágazó tevékenységet folytatott mind Arad megyei, mind országos és nemzetközi viszonylatban, gyakran társszervezetekkel együtt tartottunk rendezvényeket. Szeretnénk néhány alaprendezvényt folytatni, megtartani, megfelelő szinten. Ha viszonyítjuk a Kölcsey jelenlegi taglétszámát a régihez, nyilvánvaló, hogy nem tehetünk ugyanannyit, mint valamikor, amikor a magyarságnak sokkal erőteljesebb volt a jelenléte, gazdasági ereje, a két világháború között, például, de igyekszünk, ha nem is mennyiséget, de minőséget adni, amit felvállaltunk, azt az új körülmények között is hozni.
– Térjünk rá a 2017-es elképzelésekre. Mit vett be az egyesület idei tevékenységi tervébe?
– Megtartottuk, mint minden évben, a Magyar Kultúra Napját január 22-én, kiosztottuk a Kölcsey-díjakat, februárban volt a közgyűlés, egy könyvbemutató. Március 15. táján bevezettük a honismereti találkozót, „interaktív sétát” az 1848–49-es események kapcsán, felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Minden évben Arad egyik kerületében elvezetjük őket és ismertetjük, milyen események, történések fűződnek az egyes épületekhez – a cél Arad jobb megismerése. Idén a város központja, a Szabadság tér és környéke a célpont. Lehet fotózni, kérdezni. A következő években a külvárosokra is kitérünk.
– Kik az „idegenvezetők”? Általában: hogyan oszlik meg a munka a vezetőségen belül?
– Ez esetben Fekete Károly és Erdélyi István a témafelelős, ők állítják össze évről évre a programot. Minden rendezvénynek megvan egyébként a maga két-három felelőse, de adott esetben több más tag is közreműködik (például ha egy festménytárlatot gyorsan kell berendezni).
Áprilisban az egyik téma a költészet napja. Március 2-án lesz nagy költőnk, Arany János születésének 200. évfordulója. Úgy gondoltuk, hogy egy kultúrcsoport színházi előadásaként március végén, április elején emlékezünk meg az eseményről. Reméljük, hogy addig meg tudjuk jelentetni a második Kölcsey Évkönyvet (az első a 2013–14-es időszak eseményeit foglalta magában, a mostani a 2015–2016-os évet dokumentálná). A tervek szerint 26-án lesz Simó Margit képzőművész kiállítása: a művésznő Dante Isteni színjátékát illusztrálta, a grafikákat többnyelvű felirattal állítanánk ki.
– Apropó évkönyv. Megszoktuk, hogy a Kölcsey minden évben újabb és újabb Fecskés könyveket ad ki, a közgyűlésen júniusra újabbat ígértek. Hogy áll a könyvkiadás-terv?
– Rengeteg anyag gyűlt össze, több könyvre való, a Fecskés könyvek sorozatból az egyik valóban már nyomdában van – nem akarom elárulni a címét, legyen meglepetés –, legalább három úgy áll, hogy tördelni kell, korrektúrázni. Mindehhez az szükséges, hogy a tagságunk, szimpatizánsaink jobban odafigyeljenek ránk, „adjanak egy lökést”, mert a tagsági díjakból begyűlt összeg kiadásainknak csak egy részét fedezi, nagyobb programokra nem futja belőle. Azokra pályázatok kellenek, 3-4-et a városi művelődési bizottsághoz adunk be, némelyik könyv kiadását magánszponzorok is támogatják.
– Májustól folytassuk, e hónapra a felolvasott terv kórusfesztivált említett.
– Szeretnénk hagyományt teremteni – Hadnagy Dénes javaslatára –, a diák kórusfesztivál szervezésével, de nem versenyszerűen, hanem fellépési, kibontakozási lehetőség biztosításával Arad és vidékének tanulói számára. Nemcsak kórusok, hanem vokálegyüttesek, hangszeresek (egyénileg vagy csoportosan) is felléphetnének. Az első ilyen rendezvényünk tavaly volt, a második, idén, mondhatni már hagyományteremtés lenne.
Júniusban folytatnánk A Bánság és a Partium határánművelődéstörténeti konferenciát, a negyedik rendezvénnyel. Az elképzelések szerint az aradi zenei életről, de volt olyan javaslat Jankó András részéről, hogy a solymosi várról beszéljünk. Még nem dőlt el, mi is lesz a főtéma. Ha a zene, akkor reprintben kiadnánk egy régi aradi, zenei életről szóló könyvet.
Júliusban a Kölcsey különböző honismereti találkozókon vesz részt itthon és az anyaországban, a KITÁSZ júliusi konferenciáján is ott leszünk, de csoportokat is fogadunk, amelyeket mi vezetünk végig Aradon vagy a megyén.
Augusztus általában a szabadságolások, pihenők időszaka, de mi már szervezzük a következő időszakot. Szeptemberben vannak az aradi magyar napok, szeptemberben lesz a 14. Alma Mater-találkozó. A hónap végén tartanánk meg (az időpontot még egyeztetni kell) a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelgő vallás- és művelődéstörténeti szimpóziumot, nagyváradi, kolozsvári professzor-előadókkal.
Október folyamán rendkívüli előadást szeretnénk tartani az orvosbiológus Dankó Katalin professzor asszony részvételével az egészségről. Novemberben Eisele Szűcs Zoé festőművész gyűjteményes kiállítására kerül sor, decemberben (9-re terveztük) tartjuk meg az 5. adventi hangversenyt és kórustalálkozót.
A fentiek persze csak vázlat, jöhetnek most nem látott események is.
– A közgyűlésen elhangzott Ódry Máriának egy nagyon érdekes javaslata, hogy a Kölcsey karolná fel egy Kölcsey-képtár ötletét, s érvekkel is alátámasztotta ennek szükségességét. Mit gondolsz róla?
– Az ötlet nagyon jó, és fel is szeretnénk karolni – a gond az, hogy helyszűkében vagyunk. Évekkel ezelőtt elindítottuk a folyamatot, hogy megkapjuk a Minorita rendházban lévő előadótermet, meg azt a két termet, amelynek könyvtárnak használtunk (a könyveink nagy része ma is ott van). Pár éve már szóbeli megegyezés is született erről, de nem írták alá a szerződést – újra kell tárgyalni a dolgot a minorita rendházzal, tisztázni a tulajdonviszonyokat, addig ott se pályázni, se beruházni nem lehet. De nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, mert számos (tűzvédelmi és egyéb) szabálynak kell megfelelni, a mostani állapotában a terem működtetésére egészen biztosan nem kaphatnánk jóváhagyást. Ha találnánk olyan helyiséget, akár magánszemélynél, más lenne a helyzet.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 1.
Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.
Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat SRI) igazgatója ígéretet tett arra, hogy felmondják az összes olyan, más intézménnyel kötött megállapodást, amely nincs összhangban az azóta elfogadott törvényi módosításokkal – jelentette ki Adrian Ţuţuianu, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke kedden este Hellvig meghallgatása után.
Megjegyezte: az együttműködési megállapodások aláírása törvényes, és szükséges az intézmények közötti hatékony együttműködéshez. A SRI 1992 óta számos ilyen megállapodást aláírt, néhányat közülük a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is jóváhagyott, többségük ugyanakkor államtitkot képez. Többek között a külügyminisztériummal, a védelmi tárcával, a külügyi hírszerzéssel, a különleges távközlési szolgálattal, a kormányőrséggel, valamint az igazságügyi, a közlekedési, a kereskedelmi és az egészségügyi tárcával is volt ilyen megállapodás.
Ţuţuianu elmondta, létezett egy megállapodás a legfőbb ügyészség és a SRI között, ezt 2009. február 4-én írták alá, és az alkotmánybíróság tavaly hozott határozatáig volt érvényben, amely kimondta, hogy a SRI nem folytathat lehallgatásokat az ügyészségi nyomozások során. Annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal volt-e ilyen megállapodás, emlékeztetett: a DNA ugyanis ennek a részét képezi. Ţuţuianu leszögezte, a bemutatott tájékoztató és a kérdésekre adott válaszok után nem találtak arra utaló jeleket, hogy törvényszegés történt volna a SRI és a legfőbb ügyészség, illetve más intézményekkel kötött megállapodások nyomán.
Egyébként a parlament két háza megszavazta szerdán a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő parlamenti bizottság összetételét. A testület elnökévé Mihai Weber szociáldemokrata képviselőt, alelnökévé pedig a liberális Sorin Răzvan Prişcát választották.
CSM: jöhet a részleges közkegyelem
Kedvezően véleményezték a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai a részleges közkegyelemről szóló, a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ugyanakkor módosító javaslatokat is megfogalmaztak - közölte kedden este Mariana Ghena, a CSM elnöke. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület elnöke rámutatott: a CSM észrevételei többek között arra vonatkoznak, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvvel. A testület álláspontja szerint veszélyeztetheti a társadalom biztonságérzetét, ha minden, öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt őrizetest közkegyelemben részesítenek. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és -biztonságra. Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ennek kapcsán a diszkrimináció veszélyére hívják fel a figyelmet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.
Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat SRI) igazgatója ígéretet tett arra, hogy felmondják az összes olyan, más intézménnyel kötött megállapodást, amely nincs összhangban az azóta elfogadott törvényi módosításokkal – jelentette ki Adrian Ţuţuianu, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke kedden este Hellvig meghallgatása után.
Megjegyezte: az együttműködési megállapodások aláírása törvényes, és szükséges az intézmények közötti hatékony együttműködéshez. A SRI 1992 óta számos ilyen megállapodást aláírt, néhányat közülük a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is jóváhagyott, többségük ugyanakkor államtitkot képez. Többek között a külügyminisztériummal, a védelmi tárcával, a külügyi hírszerzéssel, a különleges távközlési szolgálattal, a kormányőrséggel, valamint az igazságügyi, a közlekedési, a kereskedelmi és az egészségügyi tárcával is volt ilyen megállapodás.
Ţuţuianu elmondta, létezett egy megállapodás a legfőbb ügyészség és a SRI között, ezt 2009. február 4-én írták alá, és az alkotmánybíróság tavaly hozott határozatáig volt érvényben, amely kimondta, hogy a SRI nem folytathat lehallgatásokat az ügyészségi nyomozások során. Annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal volt-e ilyen megállapodás, emlékeztetett: a DNA ugyanis ennek a részét képezi. Ţuţuianu leszögezte, a bemutatott tájékoztató és a kérdésekre adott válaszok után nem találtak arra utaló jeleket, hogy törvényszegés történt volna a SRI és a legfőbb ügyészség, illetve más intézményekkel kötött megállapodások nyomán.
Egyébként a parlament két háza megszavazta szerdán a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő parlamenti bizottság összetételét. A testület elnökévé Mihai Weber szociáldemokrata képviselőt, alelnökévé pedig a liberális Sorin Răzvan Prişcát választották.
CSM: jöhet a részleges közkegyelem
Kedvezően véleményezték a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai a részleges közkegyelemről szóló, a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ugyanakkor módosító javaslatokat is megfogalmaztak - közölte kedden este Mariana Ghena, a CSM elnöke. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület elnöke rámutatott: a CSM észrevételei többek között arra vonatkoznak, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvvel. A testület álláspontja szerint veszélyeztetheti a társadalom biztonságérzetét, ha minden, öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt őrizetest közkegyelemben részesítenek. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és -biztonságra. Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ennek kapcsán a diszkrimináció veszélyére hívják fel a figyelmet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 4.
Amikor a Szent Mihály-templom tornya is kilengett…
Negyven éve, 1977. március 4-én több mint másfél ezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított Romániában, az 55 másodpercig tartó rengés leginkább Bukarestet érintette. A földmozgást Kolozsváron is lehetett érezni, különösen a tömbházak felső emeletein lakók körében keltett riadalmat. Az egykori Igazság napilap szerint voltak olyanok is, akik látták, hogy a rengés másodpercei alatt a főtéri Szent Mihály-templom tornya kileng. „Lesznek nemzedékek, amelyek már csak hírből, leírásból, dokumentum-film összeállításból, talán éppen játékfilmből tudnak a március 4-i szerencsétlenségről” –olvastuk egy jegyzetecskében ugyancsak az Igazság hasábjain. Szerencsére az azóta felnőtt generációk valóban csak hírből ismerik az ilyen erősségű földrengéseket, nem kellett átélniük hasonló természeti katasztrófát itt, az országban. Számukra készült alábbi összeállításunk az egykori kolozsvári napilap számaiban tallózva.
A román köztévé silány kínálatának Édeskeserű című bolgár filmje sokunk számára emlékezetes maradt, és nem elsősorban művészi értékéért: este 9 óra 22 perckor a kolozsváriak többsége először adáshibára gyanakodva, majd a félbeszakadt közvetítésből, a csillárok lengéséből, poharak koccanásából következtethettek valami rendellenesre. Bukarestben viszont más volt a helyzet, a fővárosban és környékén hatalmas pusztítást végzett a földrengés. Az 1.578 halálos áldozatból 1424-et a Bukarestben regisztráltak. A sebesültek száma országszerte 11.300 volt, 32.900 épület súlyos kárt szenvedett. A pusztítás ereje felért az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba tízszeresével – írta annak idején a France Press, amelyet az Adevărul idéz az évforduló alkalmával készült összeállításában. A Világbank 1978-as jelentése kétmilliárd dollárra becsülte az anyagi károkat.
„Kiakadt az egész hálózat”
– Azon a napon, ügyeletes szerkesztőségi titkárként a nyomdában irányítottam a tördelést, szerkesztettem az Agerpres hírügynökségtől telexen érkező híreket-anyagokat – emlékezik vissza az akkori eseményekre Dózsa Sándor kollégánk.
– Úgy este kilenc óra körül hirtelen elsötétült a tv-készülék és leálltak a telex gépek. Az áramszolgáltatás nem szakadt meg. Azonnal hívtam a postai telex-ügyeletet. Kérdésemre, hogy miért állt le az adás, ők sem tudtak válaszolni. „Kiakadt az egész hálózat”, mondta a telex-műhely főnöke. A kolozsvári telefonok működtek, de Bukarest nem válaszolt. A făcliás kolléga a brassói lapot csengette, azok telefonon válaszoltak ugyan, de a telex-tv-hálózat ott sem működött, viszont az ottani szerkesztő jelezte, hogy valami nagy baj lehet a Kárpátokon túl, mert ők is éreztek valami rezgéseket.
Máskor is előfordult rövidebb-hosszabb adásszünet, de hogy telefonálni sem lehetett, az Agerpresnek, arra nem volt rá példa. Megpróbáltam telefonálni Mag Máriának, az Agerpres magyar adása vezetőjének a lakására, de minden telefon néma volt.
Közben valami rádióhírből kiderült, hogy a fővárosban hatalmas földrengés pusztított. Ez már nagy gond volt. Minket annyiban érintett, hogy félig üres volt az első oldalunk és a külpolitikai hírek is hiányoztak. Átgondoltam a helyzetet, átcsoportosítással, képekkel be tudtam volna fejezni a lapot, de még korán volt, tehát várakoztunk. A Honvéd utcai katonai parancsnokságon nagyon jól ismertem még lugosi sorkatonaságom idejéből egy hiradós vezérkari századost. Hirtelen ötlettel felcsengettem otthonában telefonon és röviden elmondtam, mi a problémám, vagyis, hogy szeretnék telefonálni az Agerpresnek. Meghallgatott, azt mondta visszahív. Meg is tette, úgy negyedóra múltán közölte: a hadsereg rádió-telefonján kapok öt percre egy vonalat, azon hívhatom az Agerpres számát. Néhány perc múlva csengett a telefon és bejelentkezett egy híradós, hogy beköt a vonalba. Én máris hívtam az Agerprest, de nem válaszolt.
Erre gondoltam egy merészet és felhívtam volt főszerkesztőm, Kovács András Drumul Taberei utcai lakását. Ő jelentkezett. Azt kérdeztem, ÉLTEK? – Igen, élünk – mondta csak apróságok törtek össze, az óriási robaj azonban nagy bajt jelezhet, de.....és itt megszakadt a beszélgetés. Én ennek a röpke szóváltásnak is nagyon örvendtem, megbizonyosodtam, hogy Kovácsék túlélték a katasztrófát – elevenítette fel a negyven éve történteket Dózsa Sándor.
Szükségállapotot vezettek be
Az Igazság másnap végül címoldalán közölte öles betűkkel az elnöki rendeletet a szükségállapot bevezetéséről. A Ceauşescu-házaspárt nigériai látogatásán érte a tragédia híre, értesülések szerint a vizitet azonnal félbeszakítva indultak haza. „Tekintettel az 1977. március 4-én este történt földrengésre, amely emberi áldozatokat és jelentős anyagi veszteséget okozott, annak érdekében, hogy biztosítsák a földrengés következményeinek felszámolását és meggátolják újabb károk keletkezését, az egész gazdasági-társadalmi tevékenység normális feltételeinek megteremtése érdekében, Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya 75. szakasza 13. pontja alapján, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, a Fegyveres Erők főparancsnoka kihirdeti a szükségállapotot” – állt a rendeletben.
Az Agerpres tájékoztatása szerint, amelyet az Igazság is átvett, a földrengés epicentruma Vrancea térségben volt, a rengésfészek körülbelül 100 km mélységben helyezkedett el a földkéreg alatt. A kéregmozgás erősségét a Richter skála szerint 7,2 fokozatra becsülték, ami azt jelenti, hogy a legerősebbek közé tartozott Romániában. A földrengés érezhető volt az ország egész területén, de még a szomszéd országokban is, Bulgáriába 120 halottja volt a katasztrófának. Utórengéseket regisztráltak március 5-re virradó éjjel, ez a szakemberek véleménye szerint azt jelenti – idézzük továbbra is a négy évtizeddel ezelőtti hírügynökségi jelentést -, hogy a földkéregben és a kéreg alatt felgyülemlett és a március 4-ei földrengést előidéző energia legnagyobb részt felszabadult, hasonló földrengés tehát nem várható. Egyébként a világszerte regisztrált hasonló kéregmozgások vizsgálata azt mutatja, hogy az erős rengéseket rendszerint nem követik újabb rengések – igyekeztek valamelyest megnyugtatni a pánikban levő lakosságot az idézett szakemberek.
Kolozsváron a toronyházakban csaknem mindenki érezte
Bár Kolozsváron is lehetett érezni a bukaresti földrengés jellegzetes kísérőjelenségeit, sérülések, anyagi károk nem keletkeztek. A csillárok, a falra akasztott lámpák ingaszerűen mozogtak, az ingaórák megálltak, a vitrinekben elhelyezett edények, üvegpoharak összekoccantak, a falon levő képek kissé elmozdultak. Erre az erősségi fokra az is jellemző – olvasható dr. Xantus János ismert földrajztudósnak a kolozsvári lapban közölt cikkében –, hogy az utcán járók nem észlelik, a házakban tartózkodók, különösen a magas emeleten lakók, vagy fekvő helyzetben lévők azonban igen. Ezért a toronyházakban csaknem mindenki érezte. Sokakon szédülés vett erőt, mások hányingerre panaszkodtak. A kolozsvári földmozgások erősségének érzékelését az egyéni érzékenység is befolyásolta, emellett pedig az is számított, hogy az illető épület milyen altalajra épült. A laza szerkezetű kavicsos-homokos rétegek veszedelmesebbek – írta.
„Igen érdekes egyik olvasónknak az a megfigyelése – folytatja a szerző –, hogy Szent Mihály-templom tornya kilengett. Az ablakkerethez viszonyítva észlelte többekkel együtt ezt. Ingaórájának elmozdulásából, illetőleg megállásából igen helyesen három szeizmikus hullámot állapított meg”.
Romániában hasonló intenzitású földrengés csak 1802-ben és 1940-ben történt (mindkét esetben 7,4-es erősségű), több utórengéssel, az utóbbinál ezek hetekig tartottak, de a lakosság már nem érezte meg. Erdély területén 1170 és 1909 között 127 földrengésről számolnak be a krónikák, ezek közül Kolozsvárt csak egynéhány érintette komolyabban, annál több azonban Brassót és a Barcaságot. Néhány példa: az 1620. november 8-i, majd 1782. február 15-i rengés során templomtornyok dőltek le, épületek omlottak le. Az 1802-es és 1832-es rengések erőssége meghaladta az 5-6-os fokozatot. 1880. október 3-án a rengések a Szilágyságra is kiterjedtek, akárcsak az 1885. május 26-i földmozgások, amelyeknek központja Zsibó környékén volt.
Tíz nap után is találtak túlélőket
A tragédiát követő napokban a lapban is kezdtek megjelenni a Bukarestben élő kollégák – rádiósok, tévések, újságírók – személyes beszámolói annak az 55 másodpercnek egy életre szóló rémületéről: „A föld bömbölt, ijesztően dübörgött aztán csend lett, bántóan nagy csend és nyugalom, sötétség” – olvasható az egyikben. A szerző megjegyzi: a földrengés nyomai jobban megrendítették a bukarestieket, nagyobb hatással voltak mindenkire, mint a közel egy percig tartó hánykolódás, amikor az ember tudja, hogy menekülni kéne, de nincs hova.
A mentések több mint tíz napig tartottak – nem hiába. Egy 58 éves tanárnőt tíz nap után találtak meg élve a romok alatt. A nő egy zsebrádió segítségével értesült arról, hogy a mentési munkálatok folynak, ezt tartotta benne a lelket, a reményt, hogy őt is kimentik. Szerencséje volt, még időben érkeztek a mentőalakulatok. Keringtek történetek olyanokról is, akik csodával határos módon menekültek meg. Egy egyéves kisfiú például az összeomlott épület hetedik emeletéről szánkózott le ágyacskájának matracán és a romok közt téblábolt az éjszakában. Később anyját és apját is megmentették. Sok gyerek azonban árván maradt. A sajtóban is megjelent a felhívás, amelyben örökbefogadásra buzdítja azokat, akik segíteni akarnak a kicsiken.
Érkeztek azonban más hírek is: az Igazság halálozási rovatában A Hét munkatársától, Dankanics Ádámtól és kisfiától búcsúztak a megrendült hozzátartozók, ismerősök, mindketten a bukaresti katasztrófában vesztették életüket.
A Ceauşescu-házaspárnak a mentési akciókban és a nyugalom helyreállításában kifejtett „fáradhatatlan, önzetlen” tevékenységéről a pártpropaganda ontotta a dicshimnuszokat a javából, ezeknek az „árnyékában” azért meg-meghúzódott egy-két emberibb hangú jegyzet, amely a bukarestiek tragédiáját átérző szolidaritásról szólt. Az egyik ilyen írás például arról szólt: Gy. Szabó Béla a legelsők között volt, aki adományt ajánlott fel. Nem kis összeget, hanem tízezer lejt. Akárcsak az 1970-es árvíz pusztítása idején …
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár),
Negyven éve, 1977. március 4-én több mint másfél ezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított Romániában, az 55 másodpercig tartó rengés leginkább Bukarestet érintette. A földmozgást Kolozsváron is lehetett érezni, különösen a tömbházak felső emeletein lakók körében keltett riadalmat. Az egykori Igazság napilap szerint voltak olyanok is, akik látták, hogy a rengés másodpercei alatt a főtéri Szent Mihály-templom tornya kileng. „Lesznek nemzedékek, amelyek már csak hírből, leírásból, dokumentum-film összeállításból, talán éppen játékfilmből tudnak a március 4-i szerencsétlenségről” –olvastuk egy jegyzetecskében ugyancsak az Igazság hasábjain. Szerencsére az azóta felnőtt generációk valóban csak hírből ismerik az ilyen erősségű földrengéseket, nem kellett átélniük hasonló természeti katasztrófát itt, az országban. Számukra készült alábbi összeállításunk az egykori kolozsvári napilap számaiban tallózva.
A román köztévé silány kínálatának Édeskeserű című bolgár filmje sokunk számára emlékezetes maradt, és nem elsősorban művészi értékéért: este 9 óra 22 perckor a kolozsváriak többsége először adáshibára gyanakodva, majd a félbeszakadt közvetítésből, a csillárok lengéséből, poharak koccanásából következtethettek valami rendellenesre. Bukarestben viszont más volt a helyzet, a fővárosban és környékén hatalmas pusztítást végzett a földrengés. Az 1.578 halálos áldozatból 1424-et a Bukarestben regisztráltak. A sebesültek száma országszerte 11.300 volt, 32.900 épület súlyos kárt szenvedett. A pusztítás ereje felért az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba tízszeresével – írta annak idején a France Press, amelyet az Adevărul idéz az évforduló alkalmával készült összeállításában. A Világbank 1978-as jelentése kétmilliárd dollárra becsülte az anyagi károkat.
„Kiakadt az egész hálózat”
– Azon a napon, ügyeletes szerkesztőségi titkárként a nyomdában irányítottam a tördelést, szerkesztettem az Agerpres hírügynökségtől telexen érkező híreket-anyagokat – emlékezik vissza az akkori eseményekre Dózsa Sándor kollégánk.
– Úgy este kilenc óra körül hirtelen elsötétült a tv-készülék és leálltak a telex gépek. Az áramszolgáltatás nem szakadt meg. Azonnal hívtam a postai telex-ügyeletet. Kérdésemre, hogy miért állt le az adás, ők sem tudtak válaszolni. „Kiakadt az egész hálózat”, mondta a telex-műhely főnöke. A kolozsvári telefonok működtek, de Bukarest nem válaszolt. A făcliás kolléga a brassói lapot csengette, azok telefonon válaszoltak ugyan, de a telex-tv-hálózat ott sem működött, viszont az ottani szerkesztő jelezte, hogy valami nagy baj lehet a Kárpátokon túl, mert ők is éreztek valami rezgéseket.
Máskor is előfordult rövidebb-hosszabb adásszünet, de hogy telefonálni sem lehetett, az Agerpresnek, arra nem volt rá példa. Megpróbáltam telefonálni Mag Máriának, az Agerpres magyar adása vezetőjének a lakására, de minden telefon néma volt.
Közben valami rádióhírből kiderült, hogy a fővárosban hatalmas földrengés pusztított. Ez már nagy gond volt. Minket annyiban érintett, hogy félig üres volt az első oldalunk és a külpolitikai hírek is hiányoztak. Átgondoltam a helyzetet, átcsoportosítással, képekkel be tudtam volna fejezni a lapot, de még korán volt, tehát várakoztunk. A Honvéd utcai katonai parancsnokságon nagyon jól ismertem még lugosi sorkatonaságom idejéből egy hiradós vezérkari századost. Hirtelen ötlettel felcsengettem otthonában telefonon és röviden elmondtam, mi a problémám, vagyis, hogy szeretnék telefonálni az Agerpresnek. Meghallgatott, azt mondta visszahív. Meg is tette, úgy negyedóra múltán közölte: a hadsereg rádió-telefonján kapok öt percre egy vonalat, azon hívhatom az Agerpres számát. Néhány perc múlva csengett a telefon és bejelentkezett egy híradós, hogy beköt a vonalba. Én máris hívtam az Agerprest, de nem válaszolt.
Erre gondoltam egy merészet és felhívtam volt főszerkesztőm, Kovács András Drumul Taberei utcai lakását. Ő jelentkezett. Azt kérdeztem, ÉLTEK? – Igen, élünk – mondta csak apróságok törtek össze, az óriási robaj azonban nagy bajt jelezhet, de.....és itt megszakadt a beszélgetés. Én ennek a röpke szóváltásnak is nagyon örvendtem, megbizonyosodtam, hogy Kovácsék túlélték a katasztrófát – elevenítette fel a negyven éve történteket Dózsa Sándor.
Szükségállapotot vezettek be
Az Igazság másnap végül címoldalán közölte öles betűkkel az elnöki rendeletet a szükségállapot bevezetéséről. A Ceauşescu-házaspárt nigériai látogatásán érte a tragédia híre, értesülések szerint a vizitet azonnal félbeszakítva indultak haza. „Tekintettel az 1977. március 4-én este történt földrengésre, amely emberi áldozatokat és jelentős anyagi veszteséget okozott, annak érdekében, hogy biztosítsák a földrengés következményeinek felszámolását és meggátolják újabb károk keletkezését, az egész gazdasági-társadalmi tevékenység normális feltételeinek megteremtése érdekében, Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya 75. szakasza 13. pontja alapján, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, a Fegyveres Erők főparancsnoka kihirdeti a szükségállapotot” – állt a rendeletben.
Az Agerpres tájékoztatása szerint, amelyet az Igazság is átvett, a földrengés epicentruma Vrancea térségben volt, a rengésfészek körülbelül 100 km mélységben helyezkedett el a földkéreg alatt. A kéregmozgás erősségét a Richter skála szerint 7,2 fokozatra becsülték, ami azt jelenti, hogy a legerősebbek közé tartozott Romániában. A földrengés érezhető volt az ország egész területén, de még a szomszéd országokban is, Bulgáriába 120 halottja volt a katasztrófának. Utórengéseket regisztráltak március 5-re virradó éjjel, ez a szakemberek véleménye szerint azt jelenti – idézzük továbbra is a négy évtizeddel ezelőtti hírügynökségi jelentést -, hogy a földkéregben és a kéreg alatt felgyülemlett és a március 4-ei földrengést előidéző energia legnagyobb részt felszabadult, hasonló földrengés tehát nem várható. Egyébként a világszerte regisztrált hasonló kéregmozgások vizsgálata azt mutatja, hogy az erős rengéseket rendszerint nem követik újabb rengések – igyekeztek valamelyest megnyugtatni a pánikban levő lakosságot az idézett szakemberek.
Kolozsváron a toronyházakban csaknem mindenki érezte
Bár Kolozsváron is lehetett érezni a bukaresti földrengés jellegzetes kísérőjelenségeit, sérülések, anyagi károk nem keletkeztek. A csillárok, a falra akasztott lámpák ingaszerűen mozogtak, az ingaórák megálltak, a vitrinekben elhelyezett edények, üvegpoharak összekoccantak, a falon levő képek kissé elmozdultak. Erre az erősségi fokra az is jellemző – olvasható dr. Xantus János ismert földrajztudósnak a kolozsvári lapban közölt cikkében –, hogy az utcán járók nem észlelik, a házakban tartózkodók, különösen a magas emeleten lakók, vagy fekvő helyzetben lévők azonban igen. Ezért a toronyházakban csaknem mindenki érezte. Sokakon szédülés vett erőt, mások hányingerre panaszkodtak. A kolozsvári földmozgások erősségének érzékelését az egyéni érzékenység is befolyásolta, emellett pedig az is számított, hogy az illető épület milyen altalajra épült. A laza szerkezetű kavicsos-homokos rétegek veszedelmesebbek – írta.
„Igen érdekes egyik olvasónknak az a megfigyelése – folytatja a szerző –, hogy Szent Mihály-templom tornya kilengett. Az ablakkerethez viszonyítva észlelte többekkel együtt ezt. Ingaórájának elmozdulásából, illetőleg megállásából igen helyesen három szeizmikus hullámot állapított meg”.
Romániában hasonló intenzitású földrengés csak 1802-ben és 1940-ben történt (mindkét esetben 7,4-es erősségű), több utórengéssel, az utóbbinál ezek hetekig tartottak, de a lakosság már nem érezte meg. Erdély területén 1170 és 1909 között 127 földrengésről számolnak be a krónikák, ezek közül Kolozsvárt csak egynéhány érintette komolyabban, annál több azonban Brassót és a Barcaságot. Néhány példa: az 1620. november 8-i, majd 1782. február 15-i rengés során templomtornyok dőltek le, épületek omlottak le. Az 1802-es és 1832-es rengések erőssége meghaladta az 5-6-os fokozatot. 1880. október 3-án a rengések a Szilágyságra is kiterjedtek, akárcsak az 1885. május 26-i földmozgások, amelyeknek központja Zsibó környékén volt.
Tíz nap után is találtak túlélőket
A tragédiát követő napokban a lapban is kezdtek megjelenni a Bukarestben élő kollégák – rádiósok, tévések, újságírók – személyes beszámolói annak az 55 másodpercnek egy életre szóló rémületéről: „A föld bömbölt, ijesztően dübörgött aztán csend lett, bántóan nagy csend és nyugalom, sötétség” – olvasható az egyikben. A szerző megjegyzi: a földrengés nyomai jobban megrendítették a bukarestieket, nagyobb hatással voltak mindenkire, mint a közel egy percig tartó hánykolódás, amikor az ember tudja, hogy menekülni kéne, de nincs hova.
A mentések több mint tíz napig tartottak – nem hiába. Egy 58 éves tanárnőt tíz nap után találtak meg élve a romok alatt. A nő egy zsebrádió segítségével értesült arról, hogy a mentési munkálatok folynak, ezt tartotta benne a lelket, a reményt, hogy őt is kimentik. Szerencséje volt, még időben érkeztek a mentőalakulatok. Keringtek történetek olyanokról is, akik csodával határos módon menekültek meg. Egy egyéves kisfiú például az összeomlott épület hetedik emeletéről szánkózott le ágyacskájának matracán és a romok közt téblábolt az éjszakában. Később anyját és apját is megmentették. Sok gyerek azonban árván maradt. A sajtóban is megjelent a felhívás, amelyben örökbefogadásra buzdítja azokat, akik segíteni akarnak a kicsiken.
Érkeztek azonban más hírek is: az Igazság halálozási rovatában A Hét munkatársától, Dankanics Ádámtól és kisfiától búcsúztak a megrendült hozzátartozók, ismerősök, mindketten a bukaresti katasztrófában vesztették életüket.
A Ceauşescu-házaspárnak a mentési akciókban és a nyugalom helyreállításában kifejtett „fáradhatatlan, önzetlen” tevékenységéről a pártpropaganda ontotta a dicshimnuszokat a javából, ezeknek az „árnyékában” azért meg-meghúzódott egy-két emberibb hangú jegyzet, amely a bukarestiek tragédiáját átérző szolidaritásról szólt. Az egyik ilyen írás például arról szólt: Gy. Szabó Béla a legelsők között volt, aki adományt ajánlott fel. Nem kis összeget, hanem tízezer lejt. Akárcsak az 1970-es árvíz pusztítása idején …
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár),
2017. március 15.
Irodalomelmélet helyett élő nyelv az új román tantervben
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 21.
A magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 29.
Székelyföldi könyvelők találkozója
Románia, az adóparadicsom
„Románia adóparadicsom a mikrovállalkozások számára”, mondja Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, aki nem emlékszik, hogy lett volna még a mostanihoz hasonló kedvezményes környezet a mikrovállalkozások számára.
Jelenleg ugyanis az évi 500.000 euró alatti forgalmat megvalósító, és legalább egy alkalmazottal rendelkező cégek alig 1 százaléknyi forgalmi adót fizetnek, és a kiadások leszámítása után további 5 százaléknyi osztalékadóval ki lehet venni a pénzt a cégből, mutatott rá az adószakértő. Hozzátette: többek között e köré építik a pénteken, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő 3. Székelyföldi Könyvelők Találkozóját, amelynek témája: alacsony adózás, hatékony vállalatok.
A térség egyik legnagyobb gazdasági jellegű eseményén pénzügyminisztériumi vezetők, neves jogi- és adótanácsadó cégek szakemberei és egyetemi professzorok nyújtanak tájékoztatást az aktuális adózási változásokról és az áfa-szabályokról. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) háromszéki fiókja és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Könyvelők Találkozója március 31-én, pénteken 9 órakor kezdődik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának székhelyén (részletek a www. rmktkovaszna.ro vagy a www.ccicov.com oldalon).
A találkozó aktualitását hangsúlyozva Debreczeni László rámutatott, idén a mikrovállalkozásokat, a szálloda- és vendéglátóiparban tevékenykedő cégeket érintették az adóügyi újdonságok. Az osztalékadó csökkenése, a visszafordított nyereség adómentessége, a mikrovállalkozások kedvezőbb adózása és szélesebb kiterjesztése olyan tényleges kedvezmények, amelyek a vállalkozások versenyképességét tudják növelni, ezért szükséges és érdemes is róluk beszélni. Ugyanakkor sok kérdés van még a jogszabályok alkalmazása kapcsán, ezeket szeretnék tisztázni a pénteki rendezvényen, ahová nemcsak könyvelőket és adószakértőket, hanem közgazdászokat, vállalkozókat és egyetemistákat is várnak.
György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár a pénzügyi jövedelmek nyilvántartóját, Mariana Vizoli pénzügyi szakértő az áfa-fizetők újra regisztrálásának folyamatát ismerteti. Georgeta Toma pénzügyminisztériumi osztályvezető a szállodák és éttermek jellegzetes adózásáról értekezik, Florin Dobre, a CECCAR ügyvezető igazgatója a vissza nem térítendő pályázatok elszámolását ismerteti, Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke a fizetésképtelenséget megelőzni hivatott Pre Solve-programot mutatja be, dr. Radu Bufan, a Temesvári Nyugati Egyetem professzora a nyereségadóról tart előadást, az NNDKP ügyvédi iroda szakértője pedig a jövedelem adózása és a társadalmi járulékok témájában tart tájékoztatót. A szervező RMKT Kovászna megyei fiókjának elnöke, Bogdán Laura elmondta: a szervezet célja a szakmai kultúra terjesztése, a tagok szakmai fejlődésének elősegítése, így a Székelyföldi Könyvelők Találkozója is ezt szolgálja, hiszen teret ad az újítások céges szintű alkalmazásának értelmezésére a könyvvitel és az adózás területén.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Románia, az adóparadicsom
„Románia adóparadicsom a mikrovállalkozások számára”, mondja Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, aki nem emlékszik, hogy lett volna még a mostanihoz hasonló kedvezményes környezet a mikrovállalkozások számára.
Jelenleg ugyanis az évi 500.000 euró alatti forgalmat megvalósító, és legalább egy alkalmazottal rendelkező cégek alig 1 százaléknyi forgalmi adót fizetnek, és a kiadások leszámítása után további 5 százaléknyi osztalékadóval ki lehet venni a pénzt a cégből, mutatott rá az adószakértő. Hozzátette: többek között e köré építik a pénteken, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő 3. Székelyföldi Könyvelők Találkozóját, amelynek témája: alacsony adózás, hatékony vállalatok.
A térség egyik legnagyobb gazdasági jellegű eseményén pénzügyminisztériumi vezetők, neves jogi- és adótanácsadó cégek szakemberei és egyetemi professzorok nyújtanak tájékoztatást az aktuális adózási változásokról és az áfa-szabályokról. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) háromszéki fiókja és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Könyvelők Találkozója március 31-én, pénteken 9 órakor kezdődik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának székhelyén (részletek a www. rmktkovaszna.ro vagy a www.ccicov.com oldalon).
A találkozó aktualitását hangsúlyozva Debreczeni László rámutatott, idén a mikrovállalkozásokat, a szálloda- és vendéglátóiparban tevékenykedő cégeket érintették az adóügyi újdonságok. Az osztalékadó csökkenése, a visszafordított nyereség adómentessége, a mikrovállalkozások kedvezőbb adózása és szélesebb kiterjesztése olyan tényleges kedvezmények, amelyek a vállalkozások versenyképességét tudják növelni, ezért szükséges és érdemes is róluk beszélni. Ugyanakkor sok kérdés van még a jogszabályok alkalmazása kapcsán, ezeket szeretnék tisztázni a pénteki rendezvényen, ahová nemcsak könyvelőket és adószakértőket, hanem közgazdászokat, vállalkozókat és egyetemistákat is várnak.
György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár a pénzügyi jövedelmek nyilvántartóját, Mariana Vizoli pénzügyi szakértő az áfa-fizetők újra regisztrálásának folyamatát ismerteti. Georgeta Toma pénzügyminisztériumi osztályvezető a szállodák és éttermek jellegzetes adózásáról értekezik, Florin Dobre, a CECCAR ügyvezető igazgatója a vissza nem térítendő pályázatok elszámolását ismerteti, Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke a fizetésképtelenséget megelőzni hivatott Pre Solve-programot mutatja be, dr. Radu Bufan, a Temesvári Nyugati Egyetem professzora a nyereségadóról tart előadást, az NNDKP ügyvédi iroda szakértője pedig a jövedelem adózása és a társadalmi járulékok témájában tart tájékoztatót. A szervező RMKT Kovászna megyei fiókjának elnöke, Bogdán Laura elmondta: a szervezet célja a szakmai kultúra terjesztése, a tagok szakmai fejlődésének elősegítése, így a Székelyföldi Könyvelők Találkozója is ezt szolgálja, hiszen teret ad az újítások céges szintű alkalmazásának értelmezésére a könyvvitel és az adózás területén.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 4.
Harminc év munkáját értékelték
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 15.
Történeti játék Szent Lászlóról
A Szent László zarándoklat előtt egy nappal, lelki ráhangolódásként történeti játékot adott elő szombat délután a piliscsabai Boldog Özséb színtársulat a Nagyváradi Vár templomában.
Lakatos-Balla Attila történésznek a Nagyváradi Székesegyházról, Szent Lászlóról szóló előadásával kezdődött a Festum Varadinum keretében zajló program. Mint elhangzott, Székesfehérvár után a Nagyváradi Székesegyház a legjelentősebb királyi temetkezési helyként van számon tartva, akkor is, ha Szent László sírját nem tudják felmutatni.
Böcskei László római katolikus püspök vendéglátóként és zarándokként köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, az aznapi esti program ráhangolódás a vasárnapi zarándoklatra, hogy azok, akik zarándokként érkeztek Váradra, ne csak tisztelegjenek a régiek előtt, de meg is erősödjenek a forrásokból. A váradi zarándoklat összefogás eredménye, hiszen a váradi egyházmegye mellett győri és piliscsabai testvérek is évek óta bekapcsolódnak a programba.
Meghiúsul a cselszövés
A bemutatandó színjátékról a darab összeállítója, Medgyesy S. Norbert, a színjátszókör vezetője szólt. Mint elmondta, az egyik legjelentősebb jezsuita drámaíró, Illei László Salamon király, Lászlónak foglya című műve a XVIII. sz. iskolai színjátszás legjobb Szent László darabja, mely arról szól, hogy Árpád-házi Salamon volt király cselt forral Szent László ellen, de cselszövése meghiúsul.
A későbbiekben a diák színjátszók egy érdekes történetet adtak elő arról, hogyan próbált cselt szőni a volt király a nép által választott Szent László ellen, de a küldönc, akit a szerző Szabolcsnak nevez, elárulja a tervet, miután Szent László bekötözi a sebét. A Lovagkirály töpreng, hogy mit tegyen, hiszen szereti unokabátyját, Salamont, és el szeretné kerülni a további viszálykodást. Még a trónt is átengedné Salamonnak, egészen addig, míg fény nem derül a cselre. Végül Szent László a visegrádi várba záratja Salamont, s a zárójelenetben Magyarországot Szűz Máriának ajánlja. A darab során megjelentek a barokk színjátszás nélkülözhetetlen allegorikus figurái, melyek az egyes szereplők tulajdonságait jelenítik meg a színpadon, vagy befolyásolni igyekeznek a szereplőket: Bosszúállás, Csalárdság, Harag, Kevély Irigység, Ravaszság.
Az előadás során régi népdalok, népénekek is elhangzottak, s a záróénekeket – a Szent László Király, Istennek szolgája, valamint a Boldogasszony anyánk című ősi himnuszt – a közönséggel együtt énekelték el a szereplők. Az allegorikus figurák énekeinek dallamát szerezte és citerán kísérte Dömény Krisztián és Debreczeni-Kis Helga, a darab rendezője Horváth-Simon Eszter és Godena Albert.
Az előadás végén Böcskei László különleges kitűzőt adott át a színtársulat tagjainak, melyen a városalapító tervet tartó Szent László látható.
Neumann Andrea / erdon.ro
A Szent László zarándoklat előtt egy nappal, lelki ráhangolódásként történeti játékot adott elő szombat délután a piliscsabai Boldog Özséb színtársulat a Nagyváradi Vár templomában.
Lakatos-Balla Attila történésznek a Nagyváradi Székesegyházról, Szent Lászlóról szóló előadásával kezdődött a Festum Varadinum keretében zajló program. Mint elhangzott, Székesfehérvár után a Nagyváradi Székesegyház a legjelentősebb királyi temetkezési helyként van számon tartva, akkor is, ha Szent László sírját nem tudják felmutatni.
Böcskei László római katolikus püspök vendéglátóként és zarándokként köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, az aznapi esti program ráhangolódás a vasárnapi zarándoklatra, hogy azok, akik zarándokként érkeztek Váradra, ne csak tisztelegjenek a régiek előtt, de meg is erősödjenek a forrásokból. A váradi zarándoklat összefogás eredménye, hiszen a váradi egyházmegye mellett győri és piliscsabai testvérek is évek óta bekapcsolódnak a programba.
Meghiúsul a cselszövés
A bemutatandó színjátékról a darab összeállítója, Medgyesy S. Norbert, a színjátszókör vezetője szólt. Mint elmondta, az egyik legjelentősebb jezsuita drámaíró, Illei László Salamon király, Lászlónak foglya című műve a XVIII. sz. iskolai színjátszás legjobb Szent László darabja, mely arról szól, hogy Árpád-házi Salamon volt király cselt forral Szent László ellen, de cselszövése meghiúsul.
A későbbiekben a diák színjátszók egy érdekes történetet adtak elő arról, hogyan próbált cselt szőni a volt király a nép által választott Szent László ellen, de a küldönc, akit a szerző Szabolcsnak nevez, elárulja a tervet, miután Szent László bekötözi a sebét. A Lovagkirály töpreng, hogy mit tegyen, hiszen szereti unokabátyját, Salamont, és el szeretné kerülni a további viszálykodást. Még a trónt is átengedné Salamonnak, egészen addig, míg fény nem derül a cselre. Végül Szent László a visegrádi várba záratja Salamont, s a zárójelenetben Magyarországot Szűz Máriának ajánlja. A darab során megjelentek a barokk színjátszás nélkülözhetetlen allegorikus figurái, melyek az egyes szereplők tulajdonságait jelenítik meg a színpadon, vagy befolyásolni igyekeznek a szereplőket: Bosszúállás, Csalárdság, Harag, Kevély Irigység, Ravaszság.
Az előadás során régi népdalok, népénekek is elhangzottak, s a záróénekeket – a Szent László Király, Istennek szolgája, valamint a Boldogasszony anyánk című ősi himnuszt – a közönséggel együtt énekelték el a szereplők. Az allegorikus figurák énekeinek dallamát szerezte és citerán kísérte Dömény Krisztián és Debreczeni-Kis Helga, a darab rendezője Horváth-Simon Eszter és Godena Albert.
Az előadás végén Böcskei László különleges kitűzőt adott át a színtársulat tagjainak, melyen a városalapító tervet tartó Szent László látható.
Neumann Andrea / erdon.ro
2017. május 27.
Az élet szolgálatának hivatása
Május 27-én, szombaton szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a VII. Egyházmegyei Családtalálkozót, melynek témája a Családbarát plébánia volt, előadója pedig Szénégető István családreferens.
A nyitóünnepség a Püspöki Palota dísztermében zajlott, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntötte a megjelenteket. Azt kívánta: a nap folyamán a találkozás öröme csak fokozódjon, szervezőként ugyanis ezt az alkalmat is szeretnék felhasználni arra, hogy közösen elmélyítsék azokat a dolgokat, melyek megerősítenek a továbbhaladás szolgálatában a hit-, a családi és a közösségi élet vonatkozásában egyaránt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a Szent László életét megörökítő mennyezeti festmények egyikére, mely úgy ábrázolja a királyt, hogy szemléli a majdani székesegyház tervét. Megjegyezte: valószínűleg voltak tanácsai, meglátásai az építőknek, és a mai idők keresztény emberének is ezt a feladatot kell megragadnia, vagyis nem szemlélők vagy rombolók kell legyünk, hanem építők, a jó családok pedig alapjai és építői korunk társadalmának. Tudják azt, hogy nem egy emberi találmánynak az eredményei, hanem hozzátartoznak Isten tervéhez. Téglakövei, részei annak, ami teljessé és maradandóvá teszi az egyházat, és összekötő anyagai a továbbépítés remekművének, valaminek, mely azok számára is vonzó lehet, akik eddig nem találták meg az ide vezető utat.
Családbarát plébánia
A további programokat dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója ismertette, melyek közt szerepelt műhelybeszélgetés, és a Székesegyházban tartott záró szentmise is.
A meghívott előadó, Szénégető István marosvásárhelyi plébános, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs koordinátora arra hívta fel a figyelmet: amikor Isten közel akart kerülni az emberhez, a megtestesülés által kiválasztott egy nőt, és Máriának a méhében testesült meg. Az egyháznak, és minden emberi együttélésének a mintája, az alapköve ezért a názáreti szent család, és az elmúlt kétezer év során, a katolikus egyház a történelme folyamán, amikor megújulni akart, mindig a szent családhoz tért vissza, Isten jelenlétéhez, az eucharisztiához, a szentségek erejéhez. Emiatt egy plébánia arculatán is megjelennek a családias vonások, egy plébánia a család életéből kölcsönzi az együttélésnek, a jövőteremtésnek, az együtt gondolkodásnak a karakterét. A családban tanulunk meg őszintének lenni, válunk igazi személyiséggé. Egy plébániának is ez a feladata, és fizikailag is nyújthat családbarát környezetet: a kert, a kapu, az udvar, a templom, ha vannak padok, ha ki van alakítva egy játszótér, ha figyelnek arra, hogy legyenek a babakocsik és kerékpárok számára kijelölt helyek, és a liturgiából ne legyenek kizárva csak azért a gyermekek, mert esetleg egy kicsik csintalanok. Ugyanakkor családbaráttá tehetnek egy plébániát az emberi kapcsolatok, ezeknek a minősége is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Május 27-én, szombaton szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a VII. Egyházmegyei Családtalálkozót, melynek témája a Családbarát plébánia volt, előadója pedig Szénégető István családreferens.
A nyitóünnepség a Püspöki Palota dísztermében zajlott, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntötte a megjelenteket. Azt kívánta: a nap folyamán a találkozás öröme csak fokozódjon, szervezőként ugyanis ezt az alkalmat is szeretnék felhasználni arra, hogy közösen elmélyítsék azokat a dolgokat, melyek megerősítenek a továbbhaladás szolgálatában a hit-, a családi és a közösségi élet vonatkozásában egyaránt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a Szent László életét megörökítő mennyezeti festmények egyikére, mely úgy ábrázolja a királyt, hogy szemléli a majdani székesegyház tervét. Megjegyezte: valószínűleg voltak tanácsai, meglátásai az építőknek, és a mai idők keresztény emberének is ezt a feladatot kell megragadnia, vagyis nem szemlélők vagy rombolók kell legyünk, hanem építők, a jó családok pedig alapjai és építői korunk társadalmának. Tudják azt, hogy nem egy emberi találmánynak az eredményei, hanem hozzátartoznak Isten tervéhez. Téglakövei, részei annak, ami teljessé és maradandóvá teszi az egyházat, és összekötő anyagai a továbbépítés remekművének, valaminek, mely azok számára is vonzó lehet, akik eddig nem találták meg az ide vezető utat.
Családbarát plébánia
A további programokat dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója ismertette, melyek közt szerepelt műhelybeszélgetés, és a Székesegyházban tartott záró szentmise is.
A meghívott előadó, Szénégető István marosvásárhelyi plébános, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs koordinátora arra hívta fel a figyelmet: amikor Isten közel akart kerülni az emberhez, a megtestesülés által kiválasztott egy nőt, és Máriának a méhében testesült meg. Az egyháznak, és minden emberi együttélésének a mintája, az alapköve ezért a názáreti szent család, és az elmúlt kétezer év során, a katolikus egyház a történelme folyamán, amikor megújulni akart, mindig a szent családhoz tért vissza, Isten jelenlétéhez, az eucharisztiához, a szentségek erejéhez. Emiatt egy plébánia arculatán is megjelennek a családias vonások, egy plébánia a család életéből kölcsönzi az együttélésnek, a jövőteremtésnek, az együtt gondolkodásnak a karakterét. A családban tanulunk meg őszintének lenni, válunk igazi személyiséggé. Egy plébániának is ez a feladata, és fizikailag is nyújthat családbarát környezetet: a kert, a kapu, az udvar, a templom, ha vannak padok, ha ki van alakítva egy játszótér, ha figyelnek arra, hogy legyenek a babakocsik és kerékpárok számára kijelölt helyek, és a liturgiából ne legyenek kizárva csak azért a gyermekek, mert esetleg egy kicsik csintalanok. Ugyanakkor családbaráttá tehetnek egy plébániát az emberi kapcsolatok, ezeknek a minősége is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. július 14.
Horváth Anna-per: halasztás az első tárgyaláson
Ma ítélkeznek a hatósági felügyelet meghosszabbításáról
Amint az ilyen esetek zömében lenni szokott, halasztással kezdődött Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester tegnapi korrupciós pere, igaz, az első tárgyaláson ezúttal nem a vádhatóságok, hanem az ügyben érintett Fodor Zsolt üzletember kérte a halasztást, hogy ügyvédet választhasson – tudtuk meg Horváth Annától, aki hozzátette: őt magát továbbra is Gheorghiţă Mateuţ ügyvéd képviseli.
A volt tisztségviselő tegnap a Szabadsággal azt is közölte, hogy az ügyészség kérte a napokban lejáró hatósági felügyelet újabb meghosszabbítását. A Kolozs Megyei Táblabíróság honlapján fellelhető adatok szerint ez lenne a negyedik alkalom, amikor újabb 60 napig megtiltanák az RMDSZ-es politikusnak, hogy elhagyja az ország területét, illetve az iratcsomóban érintett személyekkel találkozzon.
Tisztsége gyakorlásától már nem tudják eltiltani újabb 60 napra Horváth Annát, ugyanis március elején lemondott alpolgármesteri székéről. A per első tárgyalásával együtt egyébként azért került a hatósági felügyelet meghosszabbítása is napirendre, mert az elkövetkező időszakban a bírók és az ügyészek vakáción lesznek. Erről ma hoznak ítéletet.
– Az ügyészek ugyanazokat az érveket sorakoztatták fel a hatósági felügyelet meghosszabbítása kapcsán. Szerintük azért van szükség erre, mert az elősegítené az ügy megfelelő ütemben történő haladását, illetve úgy ítélték meg, hogy rendkívül összetett iratcsomóról van szó, illetve szerintük rendkívül súlyosak a tettek, amelyek elkövetésével vádolnak. Kilenc hónapja tart ez az állapot. Az ügyészek a törvénykönyvből olvassák a meghosszabbításra vonatkozó cikkelyeket, de konkrétumokkal, érvekkel nem támasztják alá azokat – mondta.
A következő tárgyalás időpontját szeptember 8-ára tűzték ki, Horrváth Anna reméli, hogy akkor már a valós értelemben vett tárgyalásra kerül sor. – Lehet, felajánlják nekem, hogy vádalkut kössek az ügyészekkel – fogalmazott.
Szerinte, amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy újabb 60 nappal meghosszabbítják a hatósági felügyeletét, azzal akadályozzák városi tanácsosi tevékenységét is, emellett ellehetetlenítik az RMDSZ kolozsvári szervezete elnökeként kifejtett munkáját.
- A hatósági tiltás értelmében több személlyel nem vehetem fel a kapcsolatot, közöttük Antal Gézával, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökével. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem tudom kifejteni politikai, közösségi tevékenységemet. Amikor valahova megyek, ügyelnem kell arra, hogy ő ne legyen ott. A polgármesteri hivatalban még kényesebb a helyzet: Antal Annamáriával, Oláh Emese közvetlen munkatársával sem tarthatom a kapcsolatot. Úgy történik a bújócskázás, hogy szólok az alpolgármesternek, bemegyek hozzá, jelezze tehát Annamáriának, hogy menjen ki az irodából. Az abszurd helyzet annyira fokozódott, hogy péntekenként a frakcióülés után Annamária már tudja, hogy le kell lépnie – fogalmazta meg a helyzetek visszásságát Horváth Anna.
Mint ismeretes, a Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja Horváth Annát. A vád szerint a helyhatósági választások alkalmával hatvan fesztiváljegyet fogadott el Fodor Zsolttól annak fejében, hogy – állítólag – megsürgette a vállalkozó által a városházára benyújtott építkezési engedély kibocsátását, amely esetében az önkormányzat nem tartotta be a határidőket. A belépőket a politikusnak önkénteskedő fiatalok vették át. Szabadság (Kolozsvár)
Ma ítélkeznek a hatósági felügyelet meghosszabbításáról
Amint az ilyen esetek zömében lenni szokott, halasztással kezdődött Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester tegnapi korrupciós pere, igaz, az első tárgyaláson ezúttal nem a vádhatóságok, hanem az ügyben érintett Fodor Zsolt üzletember kérte a halasztást, hogy ügyvédet választhasson – tudtuk meg Horváth Annától, aki hozzátette: őt magát továbbra is Gheorghiţă Mateuţ ügyvéd képviseli.
A volt tisztségviselő tegnap a Szabadsággal azt is közölte, hogy az ügyészség kérte a napokban lejáró hatósági felügyelet újabb meghosszabbítását. A Kolozs Megyei Táblabíróság honlapján fellelhető adatok szerint ez lenne a negyedik alkalom, amikor újabb 60 napig megtiltanák az RMDSZ-es politikusnak, hogy elhagyja az ország területét, illetve az iratcsomóban érintett személyekkel találkozzon.
Tisztsége gyakorlásától már nem tudják eltiltani újabb 60 napra Horváth Annát, ugyanis március elején lemondott alpolgármesteri székéről. A per első tárgyalásával együtt egyébként azért került a hatósági felügyelet meghosszabbítása is napirendre, mert az elkövetkező időszakban a bírók és az ügyészek vakáción lesznek. Erről ma hoznak ítéletet.
– Az ügyészek ugyanazokat az érveket sorakoztatták fel a hatósági felügyelet meghosszabbítása kapcsán. Szerintük azért van szükség erre, mert az elősegítené az ügy megfelelő ütemben történő haladását, illetve úgy ítélték meg, hogy rendkívül összetett iratcsomóról van szó, illetve szerintük rendkívül súlyosak a tettek, amelyek elkövetésével vádolnak. Kilenc hónapja tart ez az állapot. Az ügyészek a törvénykönyvből olvassák a meghosszabbításra vonatkozó cikkelyeket, de konkrétumokkal, érvekkel nem támasztják alá azokat – mondta.
A következő tárgyalás időpontját szeptember 8-ára tűzték ki, Horrváth Anna reméli, hogy akkor már a valós értelemben vett tárgyalásra kerül sor. – Lehet, felajánlják nekem, hogy vádalkut kössek az ügyészekkel – fogalmazott.
Szerinte, amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy újabb 60 nappal meghosszabbítják a hatósági felügyeletét, azzal akadályozzák városi tanácsosi tevékenységét is, emellett ellehetetlenítik az RMDSZ kolozsvári szervezete elnökeként kifejtett munkáját.
- A hatósági tiltás értelmében több személlyel nem vehetem fel a kapcsolatot, közöttük Antal Gézával, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökével. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem tudom kifejteni politikai, közösségi tevékenységemet. Amikor valahova megyek, ügyelnem kell arra, hogy ő ne legyen ott. A polgármesteri hivatalban még kényesebb a helyzet: Antal Annamáriával, Oláh Emese közvetlen munkatársával sem tarthatom a kapcsolatot. Úgy történik a bújócskázás, hogy szólok az alpolgármesternek, bemegyek hozzá, jelezze tehát Annamáriának, hogy menjen ki az irodából. Az abszurd helyzet annyira fokozódott, hogy péntekenként a frakcióülés után Annamária már tudja, hogy le kell lépnie – fogalmazta meg a helyzetek visszásságát Horváth Anna.
Mint ismeretes, a Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja Horváth Annát. A vád szerint a helyhatósági választások alkalmával hatvan fesztiváljegyet fogadott el Fodor Zsolttól annak fejében, hogy – állítólag – megsürgette a vállalkozó által a városházára benyújtott építkezési engedély kibocsátását, amely esetében az önkormányzat nem tartotta be a határidőket. A belépőket a politikusnak önkénteskedő fiatalok vették át. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 24.
Három könyvet mutattak be
Dálnoki falunap
A tizenharmadik dálnoki falunap szombaton 6 órakor az eddigi hagyomány szerint a gidófalvi fúvósok ébresztőjével kezdődött. Az idei program két legfontosabb eseménye a hármas könyvbemutató és a Harmónia kórus zászlóavatója volt, de ezenkívül ingyen kínáltak babgulyást és noszvaji bort, megkoszorúzták Dálnoki Miklós Béla emléktábláját a művelődési központ homlokzatán, volt Role-, László Attila-, Szőcs Renáta-koncert és tűzijáték.
A Darkó Jenő-iskola kertjében a kézdivásárhelyi Constantin Pătru vállalkozó és csapata már kora reggel egy négyszáz literes üstben főzni kezdte az óriás babgulyást, amelyhez mintegy száz kiló sertéshúst, 20 kiló füstölt oldalast és csülköt, több kiló paprikát, paradicsomot és hagymát, valamint különféle fűszereket használtak. A nagy üst szomszédságában Banos György vállalkozó, az Utép 2006 cég tulajdonosa és csapata két kisebb üstben készített finomságokat. Délben Bartók Ede Ottó polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy azért szervezik meg minden esztendőben a faluünnepet, hogy a dálnokiak, az innen elszármazottak és a meghívottak vagy bárki jól érezze magát, kikapcsolódjon és szórakozzon. Ugyanakkor köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül erre a rendezvényre nem kerülhetett volna sor. Az elöljáró köszöntője után Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülés vezetője szólt a jelenlevőkhöz, Bartha Gábor, Cserszegtomaj nagyközség polgármestere hetedik, kollégája, Bóta Géza, Noszvaj elöljárója pedig tizenegyedik alkalommal ünnepelt együtt a dálnokiakkal. Előbbi elmondta: ezúttal sem érkeztek üres kézzel, a művelődési központ nagytermének falait a cserszegtomaji művészalapítvány tagjai által adományozott alkotásokkal díszítették fel. Utóbbi egy digitális képvetítőt adott át a testvérközség ajándékaként Bonda Anna Máriának, a Darkó Jenő-iskola igazgatójának. A helybeli óvodások és kisiskolások műsora után a jelenlevők a művelődési központba vonultak, ahol Benkő Rozália, a Harmónia Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy a 2011 februárjában vegyes kórusként alakult Harmónia énekkar életében a mai nap mérföldkő, hiszen régi vágyuk teljesült, Székelyudvarhelyen elkészült a kórus zászlója, amelynek egyik oldalán a kórus logója, a másik oldalán pedig egy arab közmondás olvasható: „Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz, élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz.” Az egyesület elnöke arra is emlékeztetett, hogy a kórus első karnagya néhai László Attila sepsiszentgyörgyi zenetanár volt, akire egyperces csenddel emlékeztek. A kórus jelenlegi karnagya Oláh-Badi Krisztina maksai zenetanár. Az új zászlót Marosi Károly református lelkipásztor áldotta meg. Az ünneplő kórus pár darabot adott elő, majd meghívottként a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza Női Kórus lépett fel. Ezt követően tartották meg a hármas könyvbemutatót. Elsőként Armanca Brînduşa temesvári újságíró, egyetemi tanár magyarul mutatta be a Dálnok felfedezése című, tavaly a bukaresti Curtea Veche Kiadó által megjelentetett kiadványt, a román és magyar újságírók Dálnokról szóló könyvét, amelyet románul, magyarul és angolul nyomtattak ki. A Dózsa című kötetet, amelyet Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014. június 6-án Dálnokon végződött konferencia előadásait tartalmazza, a Hargita Népe Lapkiadó jelentette meg 2016-ban. A könyvet Sarány István főszerkesztő és a kötet szerkesztője, Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesületének elnöke mutatta be. A két héttel ezelőtt megjelent Dálnok képes albumát Bonda Anna Mária iskolaigazgató ismertette. A benti rendezvény himnuszaink eléneklésével ért véget. A könyvbemutatók után a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának öt tagja és a jelenlevők a művelődési központ elé vonultak, ahol Dálnoki Miklós Béla (1890–1948) vezérezredes, miniszterelnök emléktábláját koszorúzták meg a Történelmi Vitézi Rend, a két testvértelepülés, az önkormányzat és az iskola képviselői. Délután a Fenyőcske Néptánccsoport lépett fel, majd a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tartott bemutatót. Este az Open Stage művészei – Lung László Zsolt és Kozma Attila – tették próbára a nevetőizmokat, majd könnyűzenei koncertek következtek. A tizenharmadik falunap tűzijátékkal és utcabállal ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Dálnoki falunap
A tizenharmadik dálnoki falunap szombaton 6 órakor az eddigi hagyomány szerint a gidófalvi fúvósok ébresztőjével kezdődött. Az idei program két legfontosabb eseménye a hármas könyvbemutató és a Harmónia kórus zászlóavatója volt, de ezenkívül ingyen kínáltak babgulyást és noszvaji bort, megkoszorúzták Dálnoki Miklós Béla emléktábláját a művelődési központ homlokzatán, volt Role-, László Attila-, Szőcs Renáta-koncert és tűzijáték.
A Darkó Jenő-iskola kertjében a kézdivásárhelyi Constantin Pătru vállalkozó és csapata már kora reggel egy négyszáz literes üstben főzni kezdte az óriás babgulyást, amelyhez mintegy száz kiló sertéshúst, 20 kiló füstölt oldalast és csülköt, több kiló paprikát, paradicsomot és hagymát, valamint különféle fűszereket használtak. A nagy üst szomszédságában Banos György vállalkozó, az Utép 2006 cég tulajdonosa és csapata két kisebb üstben készített finomságokat. Délben Bartók Ede Ottó polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy azért szervezik meg minden esztendőben a faluünnepet, hogy a dálnokiak, az innen elszármazottak és a meghívottak vagy bárki jól érezze magát, kikapcsolódjon és szórakozzon. Ugyanakkor köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül erre a rendezvényre nem kerülhetett volna sor. Az elöljáró köszöntője után Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülés vezetője szólt a jelenlevőkhöz, Bartha Gábor, Cserszegtomaj nagyközség polgármestere hetedik, kollégája, Bóta Géza, Noszvaj elöljárója pedig tizenegyedik alkalommal ünnepelt együtt a dálnokiakkal. Előbbi elmondta: ezúttal sem érkeztek üres kézzel, a művelődési központ nagytermének falait a cserszegtomaji művészalapítvány tagjai által adományozott alkotásokkal díszítették fel. Utóbbi egy digitális képvetítőt adott át a testvérközség ajándékaként Bonda Anna Máriának, a Darkó Jenő-iskola igazgatójának. A helybeli óvodások és kisiskolások műsora után a jelenlevők a művelődési központba vonultak, ahol Benkő Rozália, a Harmónia Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy a 2011 februárjában vegyes kórusként alakult Harmónia énekkar életében a mai nap mérföldkő, hiszen régi vágyuk teljesült, Székelyudvarhelyen elkészült a kórus zászlója, amelynek egyik oldalán a kórus logója, a másik oldalán pedig egy arab közmondás olvasható: „Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz, élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz.” Az egyesület elnöke arra is emlékeztetett, hogy a kórus első karnagya néhai László Attila sepsiszentgyörgyi zenetanár volt, akire egyperces csenddel emlékeztek. A kórus jelenlegi karnagya Oláh-Badi Krisztina maksai zenetanár. Az új zászlót Marosi Károly református lelkipásztor áldotta meg. Az ünneplő kórus pár darabot adott elő, majd meghívottként a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza Női Kórus lépett fel. Ezt követően tartották meg a hármas könyvbemutatót. Elsőként Armanca Brînduşa temesvári újságíró, egyetemi tanár magyarul mutatta be a Dálnok felfedezése című, tavaly a bukaresti Curtea Veche Kiadó által megjelentetett kiadványt, a román és magyar újságírók Dálnokról szóló könyvét, amelyet románul, magyarul és angolul nyomtattak ki. A Dózsa című kötetet, amelyet Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014. június 6-án Dálnokon végződött konferencia előadásait tartalmazza, a Hargita Népe Lapkiadó jelentette meg 2016-ban. A könyvet Sarány István főszerkesztő és a kötet szerkesztője, Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesületének elnöke mutatta be. A két héttel ezelőtt megjelent Dálnok képes albumát Bonda Anna Mária iskolaigazgató ismertette. A benti rendezvény himnuszaink eléneklésével ért véget. A könyvbemutatók után a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának öt tagja és a jelenlevők a művelődési központ elé vonultak, ahol Dálnoki Miklós Béla (1890–1948) vezérezredes, miniszterelnök emléktábláját koszorúzták meg a Történelmi Vitézi Rend, a két testvértelepülés, az önkormányzat és az iskola képviselői. Délután a Fenyőcske Néptánccsoport lépett fel, majd a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tartott bemutatót. Este az Open Stage művészei – Lung László Zsolt és Kozma Attila – tették próbára a nevetőizmokat, majd könnyűzenei koncertek következtek. A tizenharmadik falunap tűzijátékkal és utcabállal ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 17.
A piarista rend alapításának 400., jubileumi éve
2017 a Kegyes Iskolák Rendje, közismertebben a piarista rend alapításának 400., jubileumi évfordulója. V. Pál pápa 1617. március 6-án hagyta jóvá a Kegyes Iskolák Páli Kongregációját, első rendi elöljárónak Kalazanci Szent Józsefet jelölte ki.
Az évforduló erdélyi viszonylatban is fontos esemény, hiszen itt mindmáig él a piarista szellemiség, főként Temesváron és Nagykárolyban, ahol a rendnek a temesvári, illetve a szatmári püspökségekkel karöltve sikerült visszaszereznie a kommunista rendszer által jogtalanul elvett iskolaépületeket – utódiskolaként a Gerhardinum Római Katolikus Líceum, illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum működik ma bennük. Ezekben a városokban, akárcsak Kolozsváron és Máramarosszigeten, valóságos „piarista fészkekben” fejtették ki áldásos működésüket a néhai főgimnáziumok.
A Magyar Piarista Rendtartomány augusztus 18-án ünnepli a rend alapításának 400. jubileumát, amelyen részt vesznek azok a püspökök, illetve papok, akik piarista tanintézetekben tanultak, valamint a rend konfráterei a romániai rendtartományból is.
A jubileumi esztendő jelmondata: „Nevelni, hirdetni, átalakítani.” A piaristák számára a rendalapító, Kalazanci Szent József valóságos evangélium, általa új hangszínt kapott a szerzetesi, papi és tanári hivatás. Bárcsak mások is így tudnák tettekben megélni a 21. században az evangéliumot! A piaristák nem birtokolják az evangéliumot, hanem amikor eljutnak egy új helyre, hogy küldetésüket gyakorolják, akkor kapják meg, fogadják magunkba és hirdetik a sajátos piarista karizma révén, így az illető hely átalakul.
A jubileumi évet ünnepélyes keretek között 2016. november 27-én, Rómában nyitották meg, a rend San Pantaleo főtemplomában tartott szentmisével, amelyet João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa mutatott be. Akkor felolvasták a jubileumi év szentszéki bulláját, amelyben a Szentatya, Ferenc pápa teljes búcsút adott az egyház vonatkozó előírásai szerint. A jubileumi év 2017. november 25-én zárul ugyancsak a San Pantaleo-templomban bemutatott szentmisével, Pedro Aguado generális atya vezetésével.
Az évnyitót követően január 31-én, a Kegyes Tanítórend konstitúciója jóváhagyásának évfordulóján a piarista hivatásért tartottak hálaadó napot, február 6-án, Szent Dorottya vértanú emléknapján pedig a rendtagok a keresztény nevelés szolgálata melletti elköteleződésüket újították meg. Március 6-án a rend első szervezési formájának, a Páli Kongregáció alapításának évfordulója volt a jubileumi év központi napja, amikor is az összes piarista szerzetes ünnepélyes formában és nyilvánosan megújította szerzetesi fogadalmát ott, ahol él. Március 25-én, az első piaristák beöltözésének napján a rend a novíciusaiért tartott imanapot. Azt kértük az Úrtól, hogy mindegyikük őszintén és nagylelkűen tudjon választ adni az Örök hívására. Április 2. hagyományosan a piarista missziók reflexiós és imanapja a piarista missziós szellemiség témával; azokért imádkoztunk, akik készek voltak missziós küldetést vállalni a rend valamilyen új jelenlétében. Április 15. a rend új konstitúciója jóváhagyásának évfordulója. Ezen a napon hagyták jóvá a II. Vatikáni Zsinat iránymutatásai szerint megújított rendi alkotmányt. Május 8-án a boldogságos Szent Szűzet, a kegyes iskolák édesanyját ünnepeltük, minden piarista helyszínen megújítva a kegyes iskolák Máriának szenteltségét. Május 31. Glicerio Landriani tiszteletre méltóvá nyilvánításának napja, a piarista hivatásokért tartott imanap. Július 8. a befogadó otthonok napja, melyet a szegény gyermekek, a rend kincsei iránti figyelemnek szenteltünk. Július 16. Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. évfordulója. Ez a nap a Kegyes Iskolákban imanap az életszentség ajándékáért. Augusztus 25. Kalazanci Szent József ünnepe, melyen nagy örömmel ünnepeljük alapító atyánkat.
A fontosabb magyarországi, egyben erdélyi vonatkozású programok a következők: rendtörténeti kiállítás rendezése a Budapesti Történeti Múzeumban 2017 novembere és 2018 márciusa között, Vashegyi György és az Orfeo koncertje a Piarista Kápolnában, díszközgyűlés az Új Városházán 2017 novemberében. Ünnepi kiadványok is készülnek, mint például a régóta tervbe vett piarista anekdota kötet, illetve Sántha Ferenc Kossuth-díjas író, piarista öregdiák tanulmánykötete is napvilágot lát.
Mind Kolozsvár, mind Erdély történelmében és kultúrája megalapozásában nagy jelentőségű, meghatározó volt a felvilágosult szellemű erdélyi fejedelem, majd lengyel király, Báthory István elhatározása, aki 1579-ben akadémiai szintű jezsuita iskolát alapított. Ezt a rangos tanintézetet a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatásakor Mária Terézia osztrák császár és magyar király a Kegyes Tanítórend iránt érzett nagyrabecsülése jeléül, 1776-ban a piaristák vezetésére bízta.
Az alapítástól kezdődően 369 esztendőn keresztül a szerzetesrendek és tanintézményeik 1948-ban történt kommunista önkényes beszüntetéséig a kolozsvári piarista főgimnáziumnak mindmáig kisugárzó szellemisége és tartása volt. Ez mindenek előtt azt eredményezte, hogy az ősi hagyománnyal rendelkező intézményben mély hivatás- és kötelességtudattal tanító és nevelő tanárok Európa ezen részében – többek között Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Meggyesen, Temesváron, Besztercén, sőt rövid ideig a havasalföldi Krajován és Bukarestben is – híres tudósokat, írókat, papokat és más közéleti személyiségeket neveltek, nemzetiségi és felekezeti megkülönböztetés nélkül. Kalazanci Szent József fiai megalapozott világszemléletet adtak növendékeiknek, azt hangsúlyozva, hogy csak az az igazán értékes, amit kitartással és odaadó munkával tud megszerezni magának az ember.
A 20. századi kolozsvári piaristák közül kiemelkedő Biró Vencel személyisége, akiben többek között az erdélyi katolicizmus történetének egyik legnagyobb szakértőjét tisztelhettük.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)
2017 a Kegyes Iskolák Rendje, közismertebben a piarista rend alapításának 400., jubileumi évfordulója. V. Pál pápa 1617. március 6-án hagyta jóvá a Kegyes Iskolák Páli Kongregációját, első rendi elöljárónak Kalazanci Szent Józsefet jelölte ki.
Az évforduló erdélyi viszonylatban is fontos esemény, hiszen itt mindmáig él a piarista szellemiség, főként Temesváron és Nagykárolyban, ahol a rendnek a temesvári, illetve a szatmári püspökségekkel karöltve sikerült visszaszereznie a kommunista rendszer által jogtalanul elvett iskolaépületeket – utódiskolaként a Gerhardinum Római Katolikus Líceum, illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum működik ma bennük. Ezekben a városokban, akárcsak Kolozsváron és Máramarosszigeten, valóságos „piarista fészkekben” fejtették ki áldásos működésüket a néhai főgimnáziumok.
A Magyar Piarista Rendtartomány augusztus 18-án ünnepli a rend alapításának 400. jubileumát, amelyen részt vesznek azok a püspökök, illetve papok, akik piarista tanintézetekben tanultak, valamint a rend konfráterei a romániai rendtartományból is.
A jubileumi esztendő jelmondata: „Nevelni, hirdetni, átalakítani.” A piaristák számára a rendalapító, Kalazanci Szent József valóságos evangélium, általa új hangszínt kapott a szerzetesi, papi és tanári hivatás. Bárcsak mások is így tudnák tettekben megélni a 21. században az evangéliumot! A piaristák nem birtokolják az evangéliumot, hanem amikor eljutnak egy új helyre, hogy küldetésüket gyakorolják, akkor kapják meg, fogadják magunkba és hirdetik a sajátos piarista karizma révén, így az illető hely átalakul.
A jubileumi évet ünnepélyes keretek között 2016. november 27-én, Rómában nyitották meg, a rend San Pantaleo főtemplomában tartott szentmisével, amelyet João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa mutatott be. Akkor felolvasták a jubileumi év szentszéki bulláját, amelyben a Szentatya, Ferenc pápa teljes búcsút adott az egyház vonatkozó előírásai szerint. A jubileumi év 2017. november 25-én zárul ugyancsak a San Pantaleo-templomban bemutatott szentmisével, Pedro Aguado generális atya vezetésével.
Az évnyitót követően január 31-én, a Kegyes Tanítórend konstitúciója jóváhagyásának évfordulóján a piarista hivatásért tartottak hálaadó napot, február 6-án, Szent Dorottya vértanú emléknapján pedig a rendtagok a keresztény nevelés szolgálata melletti elköteleződésüket újították meg. Március 6-án a rend első szervezési formájának, a Páli Kongregáció alapításának évfordulója volt a jubileumi év központi napja, amikor is az összes piarista szerzetes ünnepélyes formában és nyilvánosan megújította szerzetesi fogadalmát ott, ahol él. Március 25-én, az első piaristák beöltözésének napján a rend a novíciusaiért tartott imanapot. Azt kértük az Úrtól, hogy mindegyikük őszintén és nagylelkűen tudjon választ adni az Örök hívására. Április 2. hagyományosan a piarista missziók reflexiós és imanapja a piarista missziós szellemiség témával; azokért imádkoztunk, akik készek voltak missziós küldetést vállalni a rend valamilyen új jelenlétében. Április 15. a rend új konstitúciója jóváhagyásának évfordulója. Ezen a napon hagyták jóvá a II. Vatikáni Zsinat iránymutatásai szerint megújított rendi alkotmányt. Május 8-án a boldogságos Szent Szűzet, a kegyes iskolák édesanyját ünnepeltük, minden piarista helyszínen megújítva a kegyes iskolák Máriának szenteltségét. Május 31. Glicerio Landriani tiszteletre méltóvá nyilvánításának napja, a piarista hivatásokért tartott imanap. Július 8. a befogadó otthonok napja, melyet a szegény gyermekek, a rend kincsei iránti figyelemnek szenteltünk. Július 16. Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. évfordulója. Ez a nap a Kegyes Iskolákban imanap az életszentség ajándékáért. Augusztus 25. Kalazanci Szent József ünnepe, melyen nagy örömmel ünnepeljük alapító atyánkat.
A fontosabb magyarországi, egyben erdélyi vonatkozású programok a következők: rendtörténeti kiállítás rendezése a Budapesti Történeti Múzeumban 2017 novembere és 2018 márciusa között, Vashegyi György és az Orfeo koncertje a Piarista Kápolnában, díszközgyűlés az Új Városházán 2017 novemberében. Ünnepi kiadványok is készülnek, mint például a régóta tervbe vett piarista anekdota kötet, illetve Sántha Ferenc Kossuth-díjas író, piarista öregdiák tanulmánykötete is napvilágot lát.
Mind Kolozsvár, mind Erdély történelmében és kultúrája megalapozásában nagy jelentőségű, meghatározó volt a felvilágosult szellemű erdélyi fejedelem, majd lengyel király, Báthory István elhatározása, aki 1579-ben akadémiai szintű jezsuita iskolát alapított. Ezt a rangos tanintézetet a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatásakor Mária Terézia osztrák császár és magyar király a Kegyes Tanítórend iránt érzett nagyrabecsülése jeléül, 1776-ban a piaristák vezetésére bízta.
Az alapítástól kezdődően 369 esztendőn keresztül a szerzetesrendek és tanintézményeik 1948-ban történt kommunista önkényes beszüntetéséig a kolozsvári piarista főgimnáziumnak mindmáig kisugárzó szellemisége és tartása volt. Ez mindenek előtt azt eredményezte, hogy az ősi hagyománnyal rendelkező intézményben mély hivatás- és kötelességtudattal tanító és nevelő tanárok Európa ezen részében – többek között Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Meggyesen, Temesváron, Besztercén, sőt rövid ideig a havasalföldi Krajován és Bukarestben is – híres tudósokat, írókat, papokat és más közéleti személyiségeket neveltek, nemzetiségi és felekezeti megkülönböztetés nélkül. Kalazanci Szent József fiai megalapozott világszemléletet adtak növendékeiknek, azt hangsúlyozva, hogy csak az az igazán értékes, amit kitartással és odaadó munkával tud megszerezni magának az ember.
A 20. századi kolozsvári piaristák közül kiemelkedő Biró Vencel személyisége, akiben többek között az erdélyi katolicizmus történetének egyik legnagyobb szakértőjét tisztelhettük.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)