Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Alexa, Felix
7 tétel
2012. október 19.
Turnézik a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Visky András Megöltem az anyámat című darabja a székelyudvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón vesz részt. Az Albert Csilla és Dimény Áron által színpadra állított előadást október 23-án, a Tomcsa Sándor Színház stúdiótermében láthatja a fesztivál közönsége. A Megöltem az anyámat tavaly a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Román Rádió különdíjában részesült, ennek eredményeként rádiójáték is készült az előadásból Vizauer Attila rendezésében.
Vasárnap, október 21-én 20 órától az Übü királyt tűzte műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az Alain Timar rendezte előadás később szintén Székelyföldre utazik, Csíkszeredában október 24-én a Csíki Játékszín nagytermében tekinthető meg a párizsi turnéra készülő produkció.
A székelyföldi turné lejártával a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválra utazik a társulat, itt három előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Hedda Gabler, Gianni Schicchi, valamint Julie kisasszony című előadásokat október 27. és 31. között láthatja a bukaresti közönség. A fesztiválon külön szekciót szentelnek Silviu Purcărete rendezőnek, ennek keretében mutatják be a Gianni Schicchi című előadást október 29-én, 17 és 20 órától a Bukaresti Nemzeti Operában.
Ugyancsak külön válogatással emlékeznek meg a Nemzeti Színházi Fesztivál szervezői August Strindberg halálának századik évfordulójáról. Ennek keretében vesz részt a fesztiválon a Julie kisasszony (r.: Felix Alexa), amelyet október 30-án 20.30-tól, valamint október 31-én 18 órától tűztek műsorra az Odeon Színházban. A Hedda Gabler (rendező Andrei Şerban) október 27-én 20.30-tól, és október 28-án 18 órától látható az Odeon Színházban.
Az október 26. és november 4. között zajló fesztivál főszervezője a Román Színházi Szövetség (UNITER). Az idei rendezvényen 18 színház 32 előadását láthatja majd a közönség.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 4.
A „nagy, örök költözéstől” az őrült naplójáig
Két szakmai beszélgetéssel startolt az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál nyolcadik napjának programja szerdán délelőtt a TIFF Házban, az érdeklődők a bukaresti Nottara Színház Az új lakó (rendező: Tompa Gábor), valamint az ArCuB Kulturális Központ Egy őrült naplója (r.: Felix Alexa) című produkciójának alkotóival találkozhattak.
Marina Constantinescu bukaresti színházkritikus, az Országos Színházi Fesztivál (FNT) igazgatója meghatottan mondott köszönetet az alkotóknak az élményért, amelyben a Ionesco műve nyomán készült produkcióban része volt, véleménye szerint az előadás igazolja: elérkezett az ideje annak, hogy a Nottara Színház művészei igazi csapatként tudnak együtt dolgozni, képesek az általuk kevésbé játszott szerző szövegeit is kellő finomsággal tolmácsolni. Kitért ugyanakkor Helmut Stürmer díszlettervező munkájára is, amelynek köszönhetően egy olyan intim tér jön létre, amely a nézőt is arra készteti, hogy az események részévé váljon. A Ionesco-féle világ aprólékos végiggondolását, gyöngédség és játékosság ötvözését, a zenei megoldásokat és a fényhasználatot is külön megdicsérte Marina Constantinescu, majd Helmut Stürmer mesélt az előadás díszletének kitalálásáról, ésszel felfogható és metafizikai dolgok elegyítésének lehetőségeiről.
A „nagy, örök költözés” kapcsán, amely születésünk és halálunk között voltaképpen egész életünket jellemzi, Tompa Gábor rendező megjegyezte: mindannyian reménykedünk abban, hogy a meghalás, nem pedig a halál van az út végén, ilyen értelemben tehát – folyamatként értelmezve az utolsó költözést – mindig nyitva maradhat egy ajtó az ember számára. Beckett és Ionesco elmúláshoz, élethez és halálhoz való viszonyulása, valamint a mű poétikus jellegére való utalás mellett saját élete és az előadás összefüggéseire is kitért: az új lakóhoz hasonlóan ő is sokat költözött egyik kontinensről a másikra, s akárcsak a címszereplő, aki képtelen lemondani a körülötte és benne lévő emlékekről, Tompa Gábor vitte magával a számára kedves dolgokat; az előadásban megjelenő három hintaló például a három gyermekét jelképezi, Don Quijote pedig, aki az egyik képen tűnik fel, az új lakó és saját, az idővel és a szélmalmokkal való poétikus harcait is szimbolizálja.
A főszereplő, Francisco Alfonsín spanyol színész, aki a Tompa által tíz évvel ezelőtt Angliában színre vitt előadásban is játszott, itt is idegen: nem csupán amiatt, mert más országban él, de fizikai és metafizikai értelemben is, hiszen „gyakran érezzük magunkat idegennek a saját országunkban, a saját családunkban, a saját bőrünkben”. A folytatásban a házmesternőt játszó Ada Navrot, valamint a hordárokat alakító Ion Grosu és Gabriel Răuţă is mesélt a próbafolyamatról, a szavakhoz, a tárgyakhoz és a zenéhez való kötődésükről, ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy minél hosszabb életű lesz az előadás: a bukaresti közönség számára ugyanis, mint kiderült, fantasztikus gyakorlatnak bizonyul Az új lakó, hogy az abszurddal megismerkedjen és megbarátkozzon, másrészt a művészek is hálásak azért, hogy egy ilyen előadásban, ily módon dolgozhattak.
*
A színházi világban való alkotási folyamatának kezdeteiről kérdezte elsőként Alexander Bălănescut Visky András a beszélgetés második részében, utalva arra is, hogy a világhírű hegedűművész és zeneszerző mások mellett Ada Mileával is együtt dolgozott az elmúlt időszakban. – Éppen ő nyitott ajtót számomra a zene és a szöveg közötti kapcsolatban, tőle kaptam ezt a fajta kíváncsiságot – hangsúlyozta a zenész. A Gellu Naum műve nyomán színre vitt A sziget című produkcióban kezdődött az együttműködésük, és Bălănescut is ennek nyomán kezdte foglalkoztatni, miként képes a színészekhez hasonlatosan jelen lenni a színpadon.
Örömmel fogadta Felix Alexa rendező felkérését, hogy Marius Manole színművésszel együtt adják elő Gogol Az őrült naplója című művét, s már az első találkozások alkalmával kiderült, hogy a stabil és a véletlenszerű, improvizatív kapcsolatáról is szólni fog a munkájuk. – Nagyon fontos, hogy improvizálhassak, soha életemben nem szerettem magamat ismételni. Kiváltságos helyzetben vagyok tehát – hangsúlyozta a művész. Hozzáfűzte: minden előadásuk nagyon különböző, a Marius és közte lévő kapcsolat, az egymásból való építkezés és a közönség is meghatározza a hangulatot.
A próbafolyamat alatt is minden nap felfedezett valami újdonságot, élete egyik legszebb időszakaként emlékezik vissza arra az időszakra; de ugyanígy előadásról előadásra is gazdagodik a produkció – már két éve játsszák, többek között Oroszországban és Olaszországban is bemutatták – és a tapasztalat azt mutatja, hogy minden előadás jobban sikerül az előzőnél. Sokat segít, ha nyugodt, fesztelen a közönség, ezt már kezdés előtt meg tudják állapítani, és ehhez is igazítják az előadást: ha nevetnek, az nekik is erőt ad, de különböző trükkjeik vannak még, hogy oldják a hangulatot.
Ahogyan a rendező elgondolta, a színész játssza a főhőst, Popriscsint, Bălănescu pedig az összes többi szereplőt, a többnyire nem túl kedves figurák bőrébe is „belebújik”, beszél, véleményez, helyzeteket teremt. Mint mondta, egy másik értelmezés szerint Popriscsin másik dimenzióját, a lelki világát tükrözi, itt jön be tehát a mű poétikai olvasata.
Mint kiderült, a neves zeneszerző „csúnya” zenét komponált az előadáshoz, amely dühéből fakadt, főként az igazságtalanságokkal szemben, amelyeket Gogol is leír, s amelyekben neki is része volt.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 23.
Hét bemutató és miniévad a magyar színházban
Silviu Purcărete rendező vezetésével már három hete zajlanak a Julius Caesar próbái, a Kolozsvári Állami Magyar Színház 223. évadának első bemutatóját október 9-én tartják a nagyteremben – jelentette be a sajtónak tegnap Tompa Gábor igazgató. Mint mondta, az utóbbi évek zsúfoltsága után, amikor jóformán egymást követték a bemutatók, ezúttal kicsit lassítanak, hogy lehetőségük legyen gyakrabban műsorra tűzni előadásokat, ezáltal művészi szempontból is megfelelő szinten tudják őket tartani. 2016 májusáig összesen hét új produkcióval készülnek, a shakespeare-i tragédia után Franz Kafka Amerika című regényének adaptációja következik, amelyet Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház dráma tagozatának művészeti vezetője visz színre. A gyerekeknek is kedveskednek: január közepére időzítették Békés Pál meseregénye nyomán, Béres László rendezésében A kétbalkezes varázsló országos bemutatóját.
Akárcsak Silviu Purcărete és Michal Dočekal, Felix Alexa is visszatérő vendég a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Julie kisasszony után pedig ismét Strindberg-darabot rendez: mégpedig A pelikánt, amelynek premierjét 2016 februárjában tartják a stúdióteremben. Több klasszikus rekviemből (Mozart, Verdi, Brahms és mások műveiből) áll össze a Rekviem munkacímű előadás, amelyet a franciaországi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő Tony-díjas Dominique Serrand rendez.
Ősbemutatót is tartogat az évad, Dragomán György Kalucsni című drámáját Szász János, a Woyzeck, a Witman fiúk és A nagy füzet című filmek rendezője viszi színre. – Új filmjének forgatását márciusban fejezi be, majd áprilisban elkezdődnek a próbák – jegyezte meg Tompa Gábor. A színház honlapján közzétett műsor szerint hamarosan Dragomán Györggyel, A fehér király, a Máglya és a Kalucsni szerzőjével is találkozhatunk: október 8-án Visky András, az intézmény művészeti vezetője beszélget vele.
Jövő májusra egy másik produkcióval is készülnek, Szilágyi Domokos Öregek könyve című művét – kétszereplős formában – Mihaela Panainte állítja színpadra a stúdióban. Jurij Kordonszkij Amerikában élő orosz rendező az évad végén fog hozzá egy orosz dráma színreviteléhez, ennek bemutatóját a 2016/2017-es idény elején tartják majd.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 24.
Három erdélyi magyar társulat az országos színházi fesztiválon
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az országos színházi fesztivál, a romániai színházi élet legrangosabb seregszemléje. A Bukarestben pénteken kezdődött jubileumi mustrán három erdélyi magyar társulat hat előadása is szerepel.
Az október 23. és november 1. között zajló fesztiválra Marina Constantinescu színikritikus válogatta az előadásokat. Összesen 44 produkciót láthat a közönség, többek között Andrei Serban, Silviu Purcarete, Victor Ioan Frunza, Mihai Maniutiu, Tompa Gábor, Alexandru Dabija, Alexandru Darie, Felix Alexa, Bocsárdi László, Radu Afrim, Claudiu Goga és Cristi Juncu rendezők által jegyzett előadásokat.
Három erdélyi magyar társulat kapott meghívást az évfordulós seregszemlére. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadással vesz részt a fesztiválon, az Albu István által rendezett Karamazovokkal és a Radu Afrim által színpadra állított Nyugalommal, amely Bartis Attila azonos című regénye alapján készült. Ez utóbbit nagy várakozás előzte meg, ugyanis az internetes jegyértékesítésen erre fogytak el leghamarabb a jegyek.
A fővárosban mutat be szintén két előadást a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amely a Silviu Purcarete által rendezett Moliendo cafét viszi színre koprodukcióban a Temesvári Állami Német Színházzal, valamint a szerb Kokan Mladenovic rendezte Koldusoperát, amely John Gay azonos című műve nyomán készült.
A rangos seregszemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház is részt vesz. A közönség elsőként Tompa Gábor rendezésében Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-darabot nézheti meg, majd a Sinkó Ferenc által jegyzett #hattyúdal című produkciót.
Tompa Gábornak egy másik munkája is ott lesz Bukarestben: az Alfred Jarry Übü király című drámája nyomán készült UbuZdup! is megtekinthető a Kolozsvári Román Színház előadásában. A seregszemlére meghívást kapott a Temesvári Állami Német Színház Elektra című előadása is, amelyet a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állított színpadra.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 6.
FNT – negyven előadás a programban FNT – negyven előadás a programban
Kolozsvárról öt előadás szerepel a 26. Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjában: a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Julius Caesar (rendező: Silviu Purcărete), A pelikán (r.: Felix Alexa) és a Pour toujours (Mindörökké) (r.: Dominique Serrand) című produkciókkal lesz jelen az október 21-e és 30-a között Bukarestben zajló seregszemlén, a román színház részéről pedig A mi osztályunkat (Clasa noastră, r.: Bocsárdi László) és a Padlószőnyeget (Linoleum, r.: Alexandru Dabija) hívták meg.
A programot, amelybe a 2015/2016-os évadban bemutatott negyven előadás került be, élő videós közvetítésben jelentette be Marina Constantinescu kritikus, a fesztivál művészeti igazgatója a fnt.ro oldalon. Ugyanitt a teljes lista is megtalálható, további magyar vonatkozásokkal.
Bekerült a programba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A játszma vége (Samuel Beckett, r.: Tompa Gábor) című produkciója, a Bukaresti Act Színház és a Scena9 közös, Székely Csaba Bányavíz című drámájából készült előadása (Apă de mină), Thuróczy Katalin Pandora szelencéje című művének színpadi változata (Cutia Pandorei, r.: Felix Alexa, Bukaresti ArCuB Kulturális Központ), valamint a Prin vis, amelyet Varga Mátyás szövegének felhasználásával, Frenák Pál rendezésében mutatott be a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház társulata. Carousel a címe a Bukaresti Bulandra Színház előadásának, amely Molnár Ferenc Liliomja és Fritz Lang azonos című filmje nyomán született, Andrei Şerban és Daniela Dima adaptációjában.
A Kolozsvári román színház igazgatója, Mihai Măniuţiu két előadással van jelen: az egyik a La ordin, Führer! (Brigitte Schwaiger), amelyet a tordai Aureliu Manea Színházban rendezett, a másik pedig a Temesvári Mihai Eminescu Színház produkciója, Dürrenmatt Meteor című vígjátéka.
Az Országos Színházi Fesztivált a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház és az ArCuB Kulturális Központ szervezi, a kulturális minisztérium és a Bukaresti polgármesteri hivatal támogatásával.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 7.
Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)
2016. október 21.
Magyar színházi előadások Bukarestben
Erdélyi magyar előadások is szerepelnek a 26. romániai országos színházi fesztiválon, amelyet Bukarestben tartanak mától október 30-ig.
A fesztivál a román színházi szakma legrangosabb seregszemléje, amelyen az idén Miriam Răducanu koreográfusra és táncoktatóra emlékeznek. A tánc kiemelt szerepet kap, ugyanis a ma esti ünnepélyes megnyitón Gigi Căciuleanu román koreográfusról és rendezőről szóló kiállítás nyílik a Bukaresti Nemzeti Színház előcsarnokában. A fesztiválra 40 előadást hívtak meg, ezeket együttesen 78-szor játsszák, így átlagban naponta nyolc előadás lesz látható. A vidéki teátrumok 18 előadással képviseltetik magukat, ezek között több magyar nyelvű is lesz. Az erdélyi magyar színházak közül a Kolozsvári Állami Magyar Színház kapta a legtöbb meghívást, három produkcióval érkezik Bukarestbe, így a közönség láthatja a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesart, A pelikánt Felix Alexa rendezésében, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours-t (Mindörökké). A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Tompa Gábor által rendezett, A játszma vége című Samuel Beckett-darabot mutatja be. Más magyar vonatkozású előadások is lesznek, a kolozsvári román színház Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját mutatja be, amelynek rendezője a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László. Ez a produkció idén megnyerte a legjobb előadásnak járó díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláján. A fesztiválon a marosvásárhelyi Székely Csaba drámaíró Bányavíz című művét a bukaresti ACT Színház és a Scena9 viszi színre. Négy külföldi produkciót is vendégül lát a fesztivál, a közönség megtekintheti a szentpétervári Maly Színház előadásában a Cseresznyéskertet, amelyet Lev Dogyin orosz rendező állított színpadra. A kísérőrendezvények sorában bemutatják Tompa Gábor rendezőnek A Három nővértől a Cseresznyéskertig című fotóalbumát, amely a 2013 és 2015 között színpadra állított előadásairól készült fényképeket tartalmazza. A fesztivál ideje alatt műhelygyakorlatot tart fiatal színészeknek Michael Pennington brit színművész. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)