Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Albert István (P. Leánder)
11 tétel
1998. május 10.
Ápr. 19-én zsúfolásig megtelt Csíksomlyó kegytemploma, amikor dr. Jakubinyi Gyula érsek pappá szentelte Albert István és Köncse József ferences szerzeteseket. Mindketten Csíksomlyó ferences kolostorában kezdik meg papi szolgálatukat. A jelen levő Benedek Domokos tartományfőnök elmondta, hogy Jakubinyi érsek immár nyolc ferencest szentelt fel itt, Csíksomlyón. /Vasárnap (Kolozsvár), máj. 10./
2005. szeptember 17.
Az evangélium hűséges követésében és a bűnbánat-tartásban határozta meg P. Albert István Leánder OFM, a nemrégiben kinevezett csíksomlyói házfőnök a ferences lelkiséget. Bemutatták A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára című tanulmánykötetet. A két kötetes munka a rend, tartományok és kolostorok történetét mutatja be, valamint a missziós és kulturális munkát. /Könyv a ferences lelkiségről. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./
2006. április 14.
A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába – vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője nem látja jónak, hogy „mi innen akármilyen vonatkozásban átszóljunk”. Kántor Lajos örült, hogy az MDF elérte az öt százalékot. Varga Gábor író, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz. Ő maga drukkolt, hogy a két kis párt – az SZDSZ és az MDF – bejusson a parlamentbe. Különösen örült annak, hogy az MDF-nek ez sikerült. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban kell lenni. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi, belpolitikai vitákba. Számára rokonszenves Dávid Ibolya etikus politikai magatartása. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja – sikertelenül – a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása. Már a Fideszen belül is kételyek merültek fel személye iránt, az újabb vereség nyomán le kell mondania” – vélte a politológus. Bányainak meggyőződése, hogy Dávid Ibolya ki fog tartani. Gálfalvi Zsolt úgy vélte: néhány önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletes és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat. Gálfalvi Dávid Ibolyának és politikustársainak kipróbált felelősségtudatáról beszélt, akik nem mondanak le „pártjuk átgondoltan és távlatosan képviselt értékeiről egy-két vesztésre álló és vagdalkozó, kapkodó népvezérjelölt hatalmi érdekeiért”. Két napja huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus levélben fordult Dávid Ibolyához, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Az aláírók: Albert István P. Leánder OFM, csíksomlyói házfőnök; Boros Károly felcsíki főesperes; Gergely István csíksomlyói esperes; Hajdó István, a Gyergyói Kerület főesperese; Kovács Sándor, a Székelyudvarhelyi Kerület főesperese; Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztor; Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor; Kedei Mózes, a Székelyudvarhely Unitárius Egyházkör esperese; Dancs Lajos, énlaki unitárius lelkipásztor; Beder Tibor, a Julianus Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Dániel Sándor, a csíki Nagycsaládos Egyesület elnöke; Farkas Csaba, az SZNT alelnöke; György Attila író; Komoróczy György író, nyelvművelő; Lőrincz György író, az EMIA elnöke; Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere; Sándor Krisztina, a MIT elnöke; Sógor Csaba RMDSZ-szenátor; Soós Sándor, az EMI elnöke; Szakács István Péter tanár, író; Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere; Zsidó Ferenc író, a Polgári Élet főszerkesztője. /Simon Judit: Erdélyi üzenet az MDF-nek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./
2006. május 28.
Csíksomlyón tartották május 17-20-a között a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Provincia választó-káptalanját. A ferences közösségben három évente szerveznek nagytanácskozást, de csak hatévente van elöljáró-választás. Az 1728 óta saját statútummal (alapszabályzattal) is rendelkező Erdélyi Ferences Provinciában az 1940-es évek végén Medgyesen tartott káptalant a kommunizmus idején nem követhették újabbak. A szerzetesek 1989-ben titkos tanácskozásra gyűltek össze és 1991 óta újra hivatalosan tartott megbeszéléseken dönthetnek a közösség ügyeiben. Azóta hagyománnyá vált, hogy ezeket a megbeszéléseket a csíksomlyói rendházban, az erdélyi ferencesek legnagyobb kolostorában tartják. A provinciában tíz kolostor keretében jelenleg 50 örökfogadalmas szerzetes tevékenykedik. A titkos szavazás eredményeként definitor (a közösség vezetőjének tanácsosa) lett Albert Leánder csíksomlyói rendházfőnök, Moisii Róbert, Péter Artúr, valamint Srádi Benjamin. A káptalan újabb három évre hosszabbította meg P. Páll Leó tartományfőnöki megbízatását. Az erdélyi ferencesek „hazahozták” növendékeik képzését, ami eddig Magyarországon történt. Az elmúlt hat évben többfelé sikerült kollégiumokat nyitni: gyermekeket befogadni, sajátos tevékenységeket elindítani. /Csúcs Mária: Folytatni az elkezdett munkát. Ferences káptalan Csíksomlyón. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 28./
2013. június 1.
Tükörből ablakká válni
Fennállásának nyolcadik évében 39 végzős diákot bocsátott szárnyra ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Elsőként a tanintézmény vezetői, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szólt a ballagókhoz, arra biztatva őket, hogy nyitott szemmel és szívvel lépjenek ki a világba és mindig bizalommal térjenek vissza iskolájuk falai közé.
Ugyanakkor maguk és pedagóguskollégáik nevében az intézmény vezetői megköszönték a szülők bizalmát, mellyel négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt rábízták gyermekeiket a még nagyon fiatal, alakulóban lévő tanintézmény munkatársaira. A bizalom azonban busásan megtérült. A most végző évfolyam matematika-informatika osztálya kiváló eredménnyel, 9,13-as osztályátlaggal zárja a tanévet, és nagyszerűen megállták helyüket a középiskolában a turizmus és a poligráfia osztályok diákjai is. A jó eredményekről, a négyévi küzdelemről, kitartásról Mészáros Enikő, Hejus Ágnes és Orbán Julianna osztályfőnökök szóltak, akik meghatódva búcsúztak kedves diákjaiktól, az utolsó percben is szerető gondoskodással látva el őket jó tanáccsal.
A ballagók szellemi útravalóját amúgy az ünnepség alkalmával sokan igyekeztek még gazdagabbá tenni. Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc alapítvány igazgatója és Albert Leander ferences atya tanmesékkel buzdította a diákokat a hit, remény és szeretet gyakorlására, Zsargó János református esperes pedig Isten áldását kérte a ballagókra, felhívva figyelmüket, hogy immár felnőttként felelősséggel tartoznak minden szavukért, tettükért. Dézsi Attila kormánybiztos a gyökerekhez való ragaszkodás, illetve a szabadság fontosságát hangsúlyozta, Széll Lőrinc ifjúsági igazgató pedig arra kérte a fiatalokat, hogy a közösség tartóoszlopának nevezhető iskolából kirepülve váljanak ők maguk is közösségeik tartópillérévé. Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, rávilágítva arra, hogy az iskola léte a közösség erejét, életképességét bizonyítja, és az itt tanuló diákság elsőrendű hivatása tovább erősíteni a közösséget. Takács Aranka, az RMDSZ megyei ifjúsági alelnöke bátorságra, merész álmok megvalósítására biztatta a diákokat. Máté Márta tanfelügyelőnő rendkívül tömören és szemléletesen fogalmazta meg az iskola szerepét és a ballagás pillanatának lényegét: „Az oktatás legfőbb feladata, hogy tükrökből ablakot faragjon. Kívánom, hogy immár nyitott ablakként táruljon a szívetek, elmétek a világra, amelyen beáramolhat a tudás fénye és kifele ragyoghat a lelketek.”
Az ünnepi búcsúztatások sorát díjátadás követte, melyen a hagyományos tanulmányi díjak mellett az idei évfolyamelső, a színtízes általánossal végző Szabó Tímea átvehette a Hauer Erich Társaság, a dévai RMDSZ, illetve az iskola különdíját is. Ezután maguk a végzősök mondtak köszönetet iskolájuknak, tanáraiknak, sok kedves emléket idézve fel. A poligráfia osztály képviselője, Segărceanu Radu versben búcsúzott az alma matertől, majd Szabó Tímeával és Costin Gabriella osztályelsőkkel közösen átadták az iskola kulcsát tizenegyedikes diáktársaiknak. Utóbbiak szintén kedves szavakkal köszöntötték végzős társaikat, majd felcsendült az iskolában már hagyományos búcsúdalként ismert Honfoglalás, örökös visszatérésre intve az elballagó diákokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2013. szeptember 17.
Tanévnyitó a Téglásban
Magyarságbástyává nőtt iskola
Kilencedik tanévét kezdte ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az ünnepi tanévnyitón pedagógusok, szülők és diákok mellett az RMDSZ, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi magyar egyházak, illetve számos közintézmény és civilszervezet képviselői is jelen voltak.
Kocsis Attila Levente iskolaigazgató örömmel köszöntötte a tanintézmény több mint hatszáz diákját, köztük a két előkészítő osztályba iratkozott gyermekeket és persze a pedagóguskollégákat, szülőket, meghívottakat. Derűs hangnemben indított beszédében azonban hangsúlyozta: az idei tanév komoly kihívást jelent a tanintézmény számára. Elsősorban azért, mivel a tavalyi végzősök kiemelkedően jó érettségi eredményei igencsak magasra helyezték a mércét. – A nyári érettségi nyomán, amikor a matematika-informatika osztályunkban száz százalékos sikert könyvelhettünk el, iskolánk a megye legjobb tanintézményeinek sorába került. Úgy kell dolgoznunk, hogy ezt az eredményt megtartsuk, s ha lehet, még jobbá csiszoljuk – fogalmazott az igazgató. Az idei tanév kihívásai között azonban a tanügyi rendszerben várható változásokat is megemlítette. – Lesznek előre betervezett változások, mint a második, negyedik és hatodik osztály végi felmérések, amikre időben fel lehet készülni. Van azonban néhány olyan hirtelen módosítás, amikre nem számítottunk. Ilyen a nyolcadik végi vizsgajegy felértékelődése, illetve a tanév szerkezeti átrendezése. Önmagában egyik sem rossz, de nem számítottunk rá. Nagyon remélem, hogy e tanévtől, az eredményesség érdekében ritkulni fognak a váratlan változásokat hozó minisztériumi rendeletek – fogalmazott a tanintézmény vezetője.
Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója a változó rendszerben a diákok felelős magatartására hívta fel a figyelmet. – Az iskolában töltött évek alatt fel kell építenetek a tudás falát. Ebben helyet kapnak a nagy kövek és az apró kavicsok is. Fontos, hogy egyetlen kő se maradjon ki, és mindent időben, pontosan a helyére illesszetek. Mert ennek a falnak kell megbírnia majd az érettségit. S ha nem elég alapos az építkezés, a fal összedől – hívta fel a figyelmet Palkó Cecília.
Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő asszony is a céltudatos tanulásra, munkavégzésre buzdított. – Minden nap jelöljetek ki magatok számára egy apró lépést, mely az igazi nagy célotok felé vezet, és azt próbáljátok becsülettel megtenni. Este vonjatok mérleget, hogy pontos képetek legyen az előrehaladásotokról – biztatta a diákokat a tanfelügyelő, majd felolvasta a megyei főtanfelügyelő üdvözletét.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke az első tanévkezdést idézte fel beszédében. „2005. szeptember 12-én csengettek be először az önálló magyar iskolába itt, Déván. Életem felejthetetlen napjai közé tartozik az első tanévnyitó, mindig emlékezni fogok rá. Akkor és a későbbiekben is, még sokáig voltak kételkedők, akik nem igazán bíztak az akkor megszülető önálló magyar oktatási intézmény jövőjében. Ma már világosan látszik mindenki számára, hogy kilenc évvel ezelőtt nem csupán iskolát avattunk, hanem erős magyarság-bástyát hoztunk létre, talán nem hibázok, ha azt mondom, hogy Dél-Erdély legerősebb magyarság-bástyája lett a Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az összefogás által született ez az iskola: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi egyházak, a magyar közösség kiállása és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetes támogatása együttesen eredményezte a Téglás Gábor Elméleti Líceum megszületését” – fogalmazott Winkler Gyula. Az EP-képviselő beszédében utalt az iskola névadójának szellemi örökségére is. Téglás Gábor nemcsak tanár és hosszú évtizedekig iskolaigazgató volt, hanem kutatóként és régészként is dolgozott a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat igazgatójaként. Ezt a szellemi örökséget folytatta tulajdonképpen az iskola azáltal, hogy a tavaly bekapcsolódott az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket nevet viselő mozgalomba. „Nemcsak, hogy bekapcsolódtunk, hanem jóval többet tettünk, hiszen a mozgalom tavalyi legsikeresebb rendezvénysorozatát valósítottuk meg iskolaverseny formájában, éppen ezért arra kérem az iskola vezetőségét, szervezzük meg idén is a vetélkedőt, hogy követendő példává válhassunk akár egész Erdélyben” – mondta Winkler Gyula a tanévnyitón.
A továbbiakban felszólalt Széll Lőrinc, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője is, majd Koppándi Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Albert Leánder ferences atya Isten áldását kérte a tanintézmény munkaközösségére.
Az idei tanévnyitó ünnepélyességéhez az iskola legkisebb diákjai is hozzájárultak, ragyogó szemmel, szép, tiszta kiejtéssel szavalva a vakáció-búcsúztató, iskolaköszöntő verseket.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2014. június 3.
Hűség napja
Bukovinai daloktól visszhangzott vasárnap a dévai Magyar Ház minden sarka. Hajdani építőinek leszármazottai a Hűség napját ünnepelték, azt a sajátos ünnepet, melyen előtérbe kerül a hit, a nyelvi, vallási identitásőrzés – mindaz, ami megtartó erőként van jelen a közösség életében.
A rendezvény hagyományosan, ünnepi szentmisével kezdődött, melyen Albert Leánder OFM, dévai plébános mindenekelőtt Isten hűségére és személyes gondoskodására fordította az ünneplők figyelmét. Illetve párhuzamot vonva a megmaradásáért küzdő dévai közösség és a kihalt mezőségi települések között, rávilágított a töretlen hit megtartó erejére.
A Dévára telepedett bukovinai székelyeknek új hazájukban is számos megpróbáltatással kellett szembesülniük. Mégis, ma is megvan az ünneplő viselet, amit fel lehet ölteni, ma is vannak unokák, akiket kézen lehet fogni. És van hova eljönni, együtt ünnepelni. Abba a templomba, melyet a közösség maga épített, Istenben bízva, az Ő segítségével – fogalmazott a dévai plébános.
Az ünnepség fontos és szintén hagyományos mozzanata a közösen elköltött ebéd, melynek idén fő fogása a Székely László és Molnár Gyula által főzött ízes gulyás volt. A leghatásosabb fűszernek azonban a humor bizonyult, melyet a vőfély-szerepet vállaló Aczél Imre és Hompót Imre szolgáltatott. A hangulatteremtésből a dévai Szivárvány nyugdíjasklub kórusa is jócskán kivette a részét, hiszen még az asztali áldás előtt bukovinai székely dalokkal köszöntötte az egybegyűlteket, majd ebéd közben teljes repertoárjukat végigénekelték. Közben a dévai Renaissance együttes is fellépett a Magyar ház színpadán, az udvaron pedig íjász–madarász bemutató zajlott. – A sokféle játékból, mellyel ez alkalomra készültünk, az eső miatt jóformán semmit sem tudtunk bemutatni, eljátszani. Pedig volt a tarsolyunkban lovaglós vetélkedő, staféta, interaktív malmozás és sok egyéb érdekes szabadtéri játék. De a gyermekeknek így is került szórakozás. Három cserkészünk, korabeli ruhában tartott vadászsólyom bemutatót – mesélt a Magyar Ház udvarán zajló eseményekről Daradics János cserkésztiszt. Majd hozzátette: számára idén a legnagyobb hűségnapi élményt az jelentette, hogy az egyházközség keretében működő közösségek a szervezési buktatók és a kedvezőtlen időjárás ellenére nagyszerűen feltalálták magukat és igazi, jó hangulatú közösségi napot kerekítettek a rendezvényből.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 20.
Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 15.
Külhoni Magyarságért Díj a Téglásnak
A tanítást váltsátok tettekre!
Bizakodóan indult az új tanév a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az immár tíz esztendőt maga mögött tudó magyar oktatási központban idén 520 diák ült be a padokba. E létszám ugyan a korábbi esztendőkhöz képest apadó tendenciát mutat, az intézmény vezetői úgy vélik: évről-évre szilárdul a dévai magyar iskola. – Újra sikeres tanévet tudunk magunk mögött: végzőseink messze az országos és megyei átlag felett teljesíttetek. Hiszen az érettségin 84%-os sikert könyvelhettünk el úgy, hogy elméleti osztályaink mellett szakosztályunk is végzett. Ez méltán büszkeséggel és bizakodással tölt el, mint ahogy az is, hogy az elmúlt tanévben diákjaink számos megyei, országos és Kárpát-medencei szintű versenyen szereztek elismerést. Mindezen eredmények mögött nagyon sok munka áll: diákok, pedagóguskollégák és szülők munkája. Mindannyiuknak szól tehát a köszönet és az a rangos kitüntetés, a Külhoni Magyarságért Díj, melyet maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adományozott iskolánknak, s melyet idén augusztus 19-én vehettünk át ünnepélyes keretek között – fogalmazott Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Köszöntet mondott mindazoknak, akik intézményi vagy egyéni szinten támogatják az iskolát.
Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szintén reményteljesen tekintett az új tanév elé, fő célkitűzésként nevezve meg a diákok álmainak, terveinek valóra váltását. Úgy fogalmazott: mindehhez megvan a kellő pedagógusi tudás, tapasztalat, intézményi nyitottság és szülői támogatás, amihez csupán a diákok szorgalma kell társuljon, hogy álmukat valóra válthassák.
Palkó Cecilia, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója arra buzdította a fiatalokat, gyermekeket, hogy az Istentől kapott tálentumokat igyekezzenek a legjobban kamatoztatni.
Széll Lőrinc, a Hunyad megyei Ifjúsági Hatóság igazgatója, születésnapi ünnepséghez hasonlította a tanévnyitót: „Az ünnepi díszek, lufik most a gyermekek arcán ülő mosoly, a torta pedig maga a tudás, amiből mindenki jókora szeletet kanyaríthat ki magának”.
Burján Gergely, az RMDSZ megyei szervezetének képviseletében, hajdani dévai diákként azokra az időkre emlékezett, amikor a magyar diákság még egy-egy román többségű tanintézményben, meghúzódva hallgatta az ünnepi beszédeket. Örömmel nyugtázta, hogy immár mindez emlék.
A számunkra megadatott, sokszor elbagatellizált lehetőségekre, jogokra hívta fel a figyelmet dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, megemlítve a pakisztáni Malala Juszufzaj nevét, aki a lányok tanuláshoz való jogáért harcolva, tavaly 17 évesen kapta meg a béke Nobel-díjat. –Szintén az igaz értékekre igyekezett rávilágítani Winkler Gyula EP-képviselő, aki köszöntve az idei tanévkezdő diákokat, pedagógusokat, külön gratulált az iskolát elismerő rangos díjért. – A kárpát-medencei kitüntetés méltatja az iskola tevékenységét, és fontos elismerése az oktatási területen végzett kiemelkedő munkának. Az iskola tízedik születésnapi ajándékaként is méltón megállja helyét – hangsúlyozta Winkler. Majd a diákokhoz fordulva így fogalmazott: – A mai rohanó világban, amelyben a számítástechnika mindent mérhetővé tett, a sikert is mérni igyekszünk. Elsősorban pénzben vagy éppen hatalomban. Azonban felmerül a kérdés: ennyi lenne? Valóban ez a siker? Vagy szükség van egy harmadik mércére is, ami maga a szeretet?! A sikeres tanuló, az, aki örömmel segít másoknak, aki őszinte és megbízható csapattag, aki tudja, hogy az igazi öröm csak attól teljes, hogy valakivel megosztod. Aki képes megérteni azt, hogy együtt minden akadályt könnyebb áthágni és minden győzelemnek nagyobb az értéke – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Az elmúlt tíz esztendő eredménye amúgy az idei tanévnyitó hangulatában, szervezésében is megmutatkozott. Az iskola udvarán felsorakozó diákok fegyelmezetten hallgatták végig az ünnepi beszédeket, az elsős és tizenegyedikes társaik szavalatát és igazgatói vezénylés mellett szépen, sorban vonultak be a tantermekbe. A tanévnyitó ünnepség fénypontjaként pedig első ízben csendült fel a tanintézmény himnusza – a Téglás Himnusz –, melynek szövegét Csatlós Erzsébet Zsófia tanítónő szerezte. A maroknyi diákkórus előadásában még félszegen szállt a dal, de remélhetőleg az évek múltával egyre bátrabban és hangosabban énekli majd a diáksereg. Ehhez, az eredményes és sikeres tanévhez kérte Isten áldását Albert Leánder OFM és Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 6.
Ökumenikus imahét Déván
Krisztus szeretete megbékélésre szólít
Február 5-én úrvacsorával egybekötött istentisztelettel zárult az ökumenikus imahét Déván. Rátoni Csaba református lelkipásztor kezdeményezésére az idei istentiszteleti alkalmak a valós ökumené szellemében zajlottak, az Istennel, magunkkal és egymással való megbékélésre fordítva a figyelmet.
A január 29. és február 5. között megtartott istentiszteleteken különböző felekezetű lelkipásztorok hirdettek igét, arra buzdítva hallgatóságukat, hogy merjenek Istenben bízni, engedjék, hogy az Úr kegyelme megváltoztassa életüket, hogy erőt nyerjenek lebontani a fájdalomból, elégedetlenségből, önzésből, vádaskodásból és sok más emberi gyarlóságból épített falakat, megbéküljenek Istennel és egymással.
Az imahetet Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztor nyitotta meg, majd dévai és környékbeli lelkészek szolgáltak: Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor, Albert Leánder OFM és Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános, Csontos József pünkösdi lelkész, valamint Szász Zoltán, Sipos Szabolcs és Rátoni Csaba református lelkipásztorok. Az istentiszteleti alkalmakon a jelenlévők betekintést nyerhettek a szolgálatot végző lelkipásztor hivatásába, illetve az illető gyülekezet életébe. Rövid műsorral gazdagította az alkalmakat a pünkösdi gyülekezet zenekara, Ursu Vladimir énekes, a dévai református ifjúsági és bibliaórás kórus, a dévai Szent Ferenc Alapítvány zenekara, a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusa. A gyülekezeti tagok hozzájárulásával valamennyi alkalom szeretetvendégséggel zárult. A minden esti finom kalács, sütemény és meleg tea külön örömet  jelentett  a nap mint nap hűségesen jelen lévő gyermekek számára. Rátoni Csaba lelkipásztor valamennyiüket külön oklevéllel tüntette ki a vasárnapi záró istentisztelet alkalmával. Az ökumenikus imahétről Csatlós Erzsébet és Orbán Ioana munkája nyomán rendszeres fotós tájékoztatás került fel a világhálóra. A lelkipásztorok igehirdetése összefoglalva elolvasható a Dévai Református Egyház közösségi oldalán.
Az ökumenikus imahét minden bizonnyal hozzájárult a résztvevők lelki épüléséhez és érezhető nyitást, közeledést jelentett a dévai kisközösségek számára. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 19.
Ökumenikus tanévnyitó Déván
Növekedni Isten és emberek előtti kedvességben
Vasárnap délután ökumenikus tanévnyitó istentiszteletre gyűlt össze a dévai magyar közösség a helyi unitárius zarándok- és szórványközpontban.
Rátoni Csaba református lelkész és Albert Leander OFM fohászában Isten áldását kérte a tantestületre, diákokra, szülőkre, a teljes dévai magyar közösségre, hogy együtt, összefogva munkálkodjanak mindannyiunk épülésére, az Úr dicsőségére.
Koppándi Zoltán unitárius lelkipásztor a 12 éves Jézus története kapcsán fogalmazott meg néhány üzenetet: a Jeruzsálembe érkező kis Jézushoz hasonlóan tudjunk rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, diákként az iskolában felfedezhető rengeteg információra, igyekezzünk azt befogadni és közösségünk hasznára fordítani. Akárcsak József és Mária, merjünk szembenézni az akadályokkal, ne tántorítson el bennünket a mindennapi ingázás vagy egyéb nehézség gondolata. Az anyanyelven való tanulás hosszú távú hasznát felismerve vállaljuk mindezt, ahogyan Jézus szülei is folyamatosan igent tudtak mondani a lelkükben tisztán hallható isteni biztatásra. Továbbá kövessük őket a példamutatásban is, hiszen József és Mária nem elküldték, hanem magukkal vitték a kis Jézust a jeruzsálemi templomba. Szülőként, pedagógusként éljünk a nevelés egyik leghatékonyabb eszközével, a példamutatással. De fontos, hogy legyünk tudatában emberi mivoltunknak, ne támasszunk elvárásokat egymással szemben, hanem megértéssel támogassuk társaink munkáját – fogalmazott a lelkipásztor, Isten áldását kérve az idei tanévre és a közösség valamennyi tagjára. A lelkésztársakkal, gyülekezeti tagokkal közösen elmondott imák előtt a Téglás Gábor elméleti Líceum elsős kisdiákjai, Széll Bíborka tanító néni irányításával, tolmácsoltak néhány kedves iskolakezdő versikét, majd Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató szólalt fel, az alkalmon jelen lévő pedagógustársaival együtt ígérve, hogy idén is igyekeznek a legjobban teljesíteni hivatásukat. Dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes tanévkezdő jókívánsággal erősítette meg a korábban elhangzottakat. Az áldást követően Koppándi Zoltán lelkipásztor házigazdaként megköszönte a lelkésztársak szolgálatát, hiszen így lassan visszaáll Déván is az ökumenikus alkalmak hagyománya. Köszönetet mondott továbbá Lengyel Izabella zenetanárnőnek, aki ezúttal orgonán kísérte a felcsendülő énekeket. És köszönet illette mindazokat, akik különböző felekezetek tagjaiként, tanévnyitás idején is fontosnak tartották a közös imát. Az unitárius gyülekezet jóvoltából az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárult.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)