Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Albert Gábor Árpád
4 tétel
2013. november 20.
Nagytusnád híres szülöttjére emlékeztek
Ő sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, ennek az eltávolodásnak a neve felejtés – hangzott el azon a szerdai nagytusnádi ünnepségen, amelyen a falu szülöttjéről, Ábrahám Ambrus világhírű biológusról emlékeztek meg. Az esemény apropója a Kossuth-díjas akadémikus születésének 120. évfordulója volt.
A helyi plébániatemplomban szentmisével kezdődött a megemlékezés. Ennek során Nemes István, az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanára méltatta a település 1989-ben elhunyt világhírű tudós szülöttét. „Ő sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, s ennek az eltávolodásnak a neve felejtés. Illő tehát, hogy ahhoz, aki a távolság ellenére is oly közel volt falujához, most faluja közeledjék, és engedje, hogy közel kerülhessen kései falustársai szívéhez. Ez az ok, amiért most felelevenítjük a világhírű kutató, akadémikus, biológus és egyetemi tanár nevét” – fogalmazott Nemes.
Az oktató Ábrahám életpályáját ismertette, hangsúlyozván, fő érdeme, hogy láthatóvá tette a láthatatlant. „Világunk tele van láthatatlan titkokkal, összefüggésekkel, szépségekkel, Isten rejtett teremtői gondolataival, amelyek izgalmasak, mélyek, és arra várnak, hogy valaki megpillantsa őket. Az igazi emberi élet pedig igyekszik megpillantani a láthatatlant” – mondta a pedagógus.
A szentmise zárásaként Pál Vilmos helyi plébános kiemelte, a múltnak ösztönöznie kell bennünket arra, hogy minél jobban és hatékonyabban gyarapítsuk az elődeinktől kapott talentumokat. A megemlékezés koszorúzással és rövid kulturális előadással folytatódott az Ábrahám Ambrus tiszteletére a külső templomfalon elhelyezett emléktáblánál.
Ezúttal Albert Gábor Árpád iskolaigazgató szólt az ünneplő közösséghez. Az intézményvezető a tantestület munkáját méltatta, megköszönve azt, hogy az elődök által képviselt szellemiségben nevelik a diákokat. „Erőt kell merítsünk őseink hagyatékából” – ez már Rafain Zoltán, a tusnádi közbirtokosság elnöke részéről hangzott el, aki szerint mindenkinek ki kell vennie részét a közösség, a falu építéséből.
Rédai Botond
Ábrahám Ambrus (Tusnád, 1893. nov. 20. – Budapest, 1989. jan. 11.) premontrei szerzetes a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára volt.
Székelyhon.ro
2014. augusztus 11.
Meneszthetnek két iskolai aligazgatót
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség költségcsökkentő intézkedései révén két csíkszéki iskolában is megszűnhet szeptembertől az aligazgatói állás. Ugyanakkor ősztől öt százalékkal csökkentik a tanintézet-vezetői bérpótlékokat.
Azokban a Hargita megyei iskolákban szűnhetnek meg az aligazgatói állások, amelyekben kevesebb mint húsz osztály működik – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős tanfelügyelőjétől. Csíkszéken két tanintézet lehet érintett: a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, valamint a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola.
Nehéz lenne aligazgató nélkül
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója a hírre reagálva elmondta, hivatalos értesítést nem kapott erről, de tekintettel arra, hogy az elemi, illetve a középiskolai oktatás mellett kollégium is működik az iskolában, nem tartja valószínűnek, hogy megszüntetnék az aligazgatói állást. A gimnáziumban egyébként 16 osztályban folyik tanítás.
A másik érintett tanintézet, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola is különleges helyzetben van. Mint Albert Gábor Árpád igazgató magyarázta, ugyan 20-nál kevesebb, azaz 19 osztállyal működnek, de öt különböző épületben zajlik az oktatás. „Nehéz egy embernek, szükség van ebben az iskolában aligazgatóra. Ez az intézkedés a tanítás rovására mehet” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: még hivatalosan nem erősítették meg, hogy megszűnne az igazgatóhelyettesi állás, de ha megkapják az értesítést, akkor az iskola vezetőtanácsa kérni fogja, hogy hagyják meg az aligazgatót állásában.
Címzetes tanárokká válnak
A 25 osztállyal vagy annál többel működő iskolák igazgatóinak heti 4-6 órát, az aligazgatóknak pedig 6-8 órát kell tanítaniuk. A kisebb tanintézetekben az igazgatóknak 6-8, az aligazgatóknak pedig 8-10 óra a kötelező heti óraszám. Waczel a téma kapcsán elmondta, azok az aligazgatók, akik elvesztik tisztségüket, címzetes tanárok lévén óraadó pedagógusként dolgozhatnak tovább. Az állások megszűnéséről véglegesen a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa, illetve Bartolf Hedvig főtanfelügyelő dönt.
Költségcsökkentés a cél
Országos szinten Hargita megyében regisztrálták a legnagyobb bérköltség-túllépéseket, ez pedig többek között a megyében zajló kétnyelvű oktatással magyarázható. A kiadások lefaragásának érdekében költségcsökkentő intézkedéseket kellett kidolgoznia a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek. A kisebb iskolák aligazgatói állásának megszüntetése mellett minden igazgatónak és igazgatóhelyettesnek öt százalékkal csökkentik ősztől a tanintézet-vezetői bérpótlékát.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2016. október 27.
Többen a hiányzó dokumentumok miatt bukták el az igazgatói versenyvizsgát
Több jelölt is kifogásolja, nehezményezi az igazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsgán az önéletrajzok kiértékelésének módszertanát. Emiatt eddig hét csíki igazgatójelölt is elbukta a megmérettetés e szakaszát. Mivel naponta csak néhány szóbeli vizsgát szerveznek, ezért november 17-én érnek véget a szóbelik.
A szóbeli próbán minden jelentkezőnek másfél óra áll rendelkezésére: első lépésben a szakmai önéletrajzát vizsgálják meg és pontozzák, hogy milyen pedagógiai fokozatokkal, továbbképzésekkel, nyelvvizsgával rendelkezik, tagja-e valamely szakmai vagy tudományos bizottságnak, vett-e részt hazai és külföldi szakmai konferenciákon, de az is fontos lehet, hogy közölt-e cikkeket, tanulmányokat újságokban, szaklapokban. A jelöltnek legalább 35 pontot kell szereznie az 50-ből, s ha ez sikerült, akkor egy fél óra áll rendelkezésére, hogy iskolafejlesztési elképzeléseit bemutassa a bizottságnak, amelyért ugyancsak 35–50 pont között kell teljesítenie az átmenő értékelésért. Aki nem szerzi meg a 35 pontot valamelyik szakaszban, azt kizárják a versenyből.
A versenyvizsga e szakasza október 17-től november 17-ig tart, eddig azonban már hét csíki igazgatójelölt is elbukott ezen: Albert Gábor-Árpád, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola igazgatója, Ambrus István, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium igazgatójelöltje, Máthé Zoltán, a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója, Máthé Sándor, a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola igazgatója, Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója, László Károly, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és Albert Ibolya, a csíkszeredai Napocska Napközi Otthonos Óvoda igazgatója. Az adatok nyilvánosak, bárki által megtekinthetők a tanfelügyelőség honlapján.
Albert Gábor-Árpád, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, az önéletrajza kiértékelésénél nem érte el a szükséges pontszámot a versenyvizsgán. Megjegyezte, olyan kitétek voltak a megvédésnél, amelyekkel nem értett egyet, olyan dolgokra nem kapott pontot, amelyekért járt volna. „Például a tizenhét éves igazgatói munkám során minden áldott esztendőben részt vettem az érettségi vizsgákon: vagy a javítóközpontban vagy a vizsgaközpontban, akár bizottsági tagként, felügyelőként, elnökként, alelnökként. Az ilyen tevékenységekre egy pontot nem adtak az önéletrajzom kiértékelése során, de ha egy megyei olimpiászon lettem volna benne egy bizottságba, arra kaptam volna pontot” – fejtette ki az intézményvezető. Hozzátette, véleménye szerint „egy normális igazgatói versenyvizsgát nem a tanév elején szerveznek meg, hanem szeptemberben kiírják és majd csak áprilisban vagy májusban bonyolítják le. Kidolgozzák rendesen a pontozási rendszerét, és közzéteszik a tematikát is, hogy miből kell készülni”. Mint mondta, ő nem is akart részt venni a versenyvizsgán, tulajdonképpen a kollégái kérésére indult, illetve mert rajta kívül senki sem kívánt megméretkezni a tanintézetben. Közölte, a mandátuma lejárta után, második félévtől visszamegy tanítani.  
Máthé Zoltán, a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója is az önéletrajz megvédésnél bukott el. Érdeklődésünkre elmondta, hogy személyes okok miatt nem volt ideje megfelelően felkészülni, illetve minden szükséges dokumentumot összeszedni. „Csak szeptember végén tisztázódott, hogy végül is jelentkezhetek a vizsgára. Amit tudtam, kapkodva összeszedtem, a kötelező aktákat pedig feltöltöttem a megadott internetes platformra. De nem az egészet, mivel nem volt időm mindeniket összeszedni. Ezek hiányában, amikor az önéletrajzomat pontozták, hiába voltak nálam a hiányzó iratok, nem vették figyelembe” – magyarázta Máthé. Nem tartja ezt helyesnek – mondta –, úgy kellett volna lebonyolítani a megvédést, mint bárhol máshol, azaz lehet vinni az eredeti iratot, és azt pontozzák. „Ha ez így működik nálunk, akkor sajnálom. Az egész versenyvizsga rosszul volt elgondolva, mert tanév elején az igazgatónak az lenne a kötelessége, hogy jó feltételeket biztosítson az iskolába, ne akkor foglalkozzon a felkészüléssel. Ha meg nem sikerül, akkor az megint sok fölösleges procedúrával jár. Például én visszamegyek a tanári helyemre, aki a helyemen volt, az pedig állás nélkül marad” – sorolta Máthé Zoltán. Mandátuma lejárta után ő is visszatér tanítói állásához – közölte.  
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, László Károly is az imént említett problémával szembesült. „Az önéletrajz kiértékelésénél csak azokat a dokumentumokat értékelték, amelyeket a szükséges internetes platformra feltöltöttünk. Ebből kifolyólag ha valamit az ember nem töltött fel objektív vagy szubjektív okok miatt, akkor azt nem vették figyelembe” – nyilatkozta az igazgató. Kérdésünkre leszögezte, ha minden szükséges dokumentumot feltölt, sikerül a vizsgának e szakasza. „Naivságnak tűnhet, de az ember elvitte a lemaradt dokumentumokat teljesen fölöslegesen, mert nem értékelhették azokat. De nem szeretnék panaszkodni, ezt elfogadom, hogy a jelenlegi módszertan szerint nem sikerült a vizsgám. Ez lett az eredmény. Amíg ki vagyok nevezve, addig vezetem az iskolát és kész. Aztán meglátjuk. Ha nem neveznek ki tovább igazgatónak, visszamegyek tanítani” – szögezte le László Károly.
Görbe Péter főtanfelügyelő szerint az eddigi vizsgákon az önéletrajz megvédésénél adódott a legtöbb gond. „Adódtak esetek, ahol nem voltak elég tapasztaltak a kollégák vagy esetleg nem vettek részt elegendő képzésen, így hiányoztak az előírt dokumentumaik, és nem tudták elérni a szükséges pontszámot. Több kolléga is mondta, hogy még volna ez-az, de nem töltötték fel a honlapra. A szabály értelmében csak az értékelendő, amivel jelentkeztek” – nyilatkozta a főtanfelügyelő. Hozzátette, a minisztérium rendelkezése szerint akiket elvágtak, azokat nem lehet újra kinevezni az iskolák élére.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro
2016. december 22.
Hiába ragaszkodnak az igazgatókhoz, nem lehet kinevezni őket
Több Hargita megyei iskola tantestülete is ragaszkodik ahhoz a vezetőhöz, aki jelenleg is igazgatóként tevékenykedik az adott tanintézetben, viszont nem sikerült a versenyvizsgája, vagy nem jelentkezett a megmérettetésre.
Az oktatási minisztérium jelenleg hatályban lévő módszertana alapján viszont nem lehet kinevezni azt, akinek nem sikerült a vizsgája, illetve azt, aki eddig igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedett az adott tanintézetben, de nem jelentkezett a megmérettetésre – mondta el Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője a január 9-én esedékes – versenyvizsgát sikeresen teljesítő – iskolaigazgatók kinevezése kapcsán.
„Ahol nincs sikeresen vizsgázott igazgató, ott konzultáltunk a tantestülettel, akik javaslatára, a főtanfelügyelő és a tanfelügyelőség vezetőtanácsának beleegyezésével, és persze a kijelölt személy beleegyezésével egy új igazgatót lehet kinevezni ideiglenesen. Ő meg kell feleljen a tisztség betöltéséhez szükséges feltételeknek. Viszont több iskolában is kérdéses egyelőre, hogy ki lesz ez a személy. Egyrészt több helyen nincs jelentkező, másrészt jó pár iskola tantestülete ragaszkodik a jelenleg hatályban lévő vezetőhöz” – mutatott rá a főtanfelügyelő.
„A problémát jeleztük a minisztériumnak, de a jelenlegi szabály értelmében nem nevezhetem ki a szóban forgó személyeket” – magyarázta. Ami mindenképpen biztos – folytatta –, hogy január 9-étől a versenyvizsgát megnyert személyeket négy évre kinevezik az iskolák élére, illetve az ideiglenes megbízatású igazgatók is funkcióba lépnek.
„Ezeket a véleményeket, miszerint a közösségek nagyon ragaszkodnak ezekhez a vezetőkhöz, közvetíteni fogjuk a minisztérium fele, de a jelenlegi szabályok értelmében csak ennyit tehetünk” – hangsúlyozta Görbe Péter. A tanfelügyelőség összesítése szerint egyébként a versenyvizsga lezajlása után 97 vezetői állás kérdéses a megyében: 51 igazgatói és 46 aligazgatói.
„Van igazgatójelöltünk. A tantestület Albert Gábor Árpádot jelölte igazgatónak a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános iskolában” – mondta kérdésünkre Albert Gábor Árpád jelenlegi igazgató, akinek nem sikerült a versenyvizsgája. Hozzátette, nemrég pedagógia tanácsülést tartottak, titkos szavazás volt, ahol tanfelügyelőség részéről is voltak képviselők. A pedagógusok közül pedig egyöntetűen mindenki rá szavazott, hogy szeptember elsejéig maradjon igazgató. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban is hasonló a helyzet: Bálint Gergely jelenlegi igazgató ismertette, hogy ő januártól nyugdíjba vonul, az iskola tantestülete pedig a jelenlegi aligazgatót javasolta az igazgatói posztra, akinek szintén nem sikerült a versenyvizsgája.
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában csütörtökön tartották a kinevezéssel kapcsolatos gyűlést – tudtuk meg László Károly igazgatótól, akinek ugyancsak nem sikerült a vizsgája. „Az első körben a pedagógusi közösség visszaválasztott engem és az aligazgatónőt. Aztán a tanfelügyelőség illetékese elmagyarázta, hogy ez a módszertan szerint nem lehetséges. Hosszas beszélgetések és egyeztetések után talált a közösség két olyan embert, akik folytatni tudják a munkánkat” – számolt be László Károly. Hozzátette, amennyiben a módszertan változik január 9-éig, továbbra is vállalja az igazgatói tisztséget. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola esetében van személy, aki betölti az igazgatói tisztséget jövő évtől – közölte érdeklődésünkre Kirmájer Enikő jelenlegi igazgató.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro