A temesvári Szórvány Alapítvány beköltözik Kós Károly Közösségi Központba. Szeptember 12-én mutatta be a beruházással nyert bővítést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke. A felújítás után az alapítvány mindössze egyetlen irodára tart igényt, a többi terem az összmagyar közösség igényét fogja szolgálni. Mindenekelőtt egy gazdag megyei magyar könyvtár létrehozása a cél. A Szórvány Alapítvány eddigi tevékenységét dr. Albert Ferenc egyetemi tanár tekintette át, aki kezdetben a saját lakásában adott otthont a megye első magyar civil szervezetének. Felidézte az alapítvány által szervezett első temesvári tudományos szórványkonferenciát, amelyen hét ország szakértői vettek részt. Az évek folyamán a temesvári Szórvány Alapítvány további 12 konferenciát szervezett, elindította a szórvány-tanulmány sorozatot, melynek jóvoltából eddig 18 tudományos értékű mű látott nyomdafestéket, és készül a következő is. A megye településein megpezsdült hagyományőrző művelődési élet a tanúság rá, hogy a bánsági szórványmagyarság egyre kitartóbban tárja fel értékeit, és ebben nem kis része van a tudatépítő alapítványnak. /(SIPOS): Erősödő alapítvány – tudatépítő szórvány. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 14./

A napokban került talapzatra, és áldották meg Bodó Levente szentegyházi szobrászművész andezitből készített alkotását Vicében, ahol Albert atyának állíttattak emléket öten, akiket erről a szolgálati helyéről indított a papi pályára. Bartók Barabás, P. Albert ferences szerzetes lelki nagyságát néhány fennmaradt írása töredékesen őrzi. /Molnár Melinda: Az örök derű kőbe írt üzenete. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 13./

Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1993-ban jegyezték be a Bánság egyik legaktívabb magyar civil szervezetét, a Szórvány Alapítványt. A múlt hét végén megtartott évfordulós ünnepség során felavatták az alapítvány új konferenciatermét. Idén első alkalommal adták a Közösségért díjakat a szervezet három alapító tagjának, dr. Albert Ferenc professzornak, Joó Imre újságíró-tanárnak és távollétében Salló Ervinnek, az “utolsó bánsági polihisztornak”. A Szórvány Alapítvány terveiről dr. Bodó Barna elnök beszélt. A Kós Károly Közösségi Központ alagsorában létrehozott székházuk felújítását most fejezték be. A 35-40 személyes konferenciatermet úgy szeretnék működtetni, hogy bármelyik magyar civil szervezetek megszervezhesse rendezvényeit. Társadalomtudományi művekben gazdag könyvtárunkat a helyi értelmiség és az itt tanuló magyar egyetemisták is igénybe vehetik. Céljuk egy könyvkiadó bejegyzése. Évente 5-6 kiadványt jelentetnek meg, ezeket mindig más kiadókkal kell kiadatniuk. /Pataki Zoltán: Tizenöt éves a Szórvány Alapítvány. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./

Decemberben ünnepelte a régió egyik legtevékenyebb magyar civil szervezete, a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány tizenötödik születésnapját, melynek Bodó Barna a vezetője. Az alapítvány létrehozatalánál egy szűkebb csoport bábáskodott, Bakk Miklós politológus, Albert Ferenc szociológiaprofesszor, Bodó Barna politológus, Bálintfi Ottó filozófus és Salló Ervin professzor. Akkor csak egyesületet lehetett létrehozni, nem alapítványt, 2001-ben állították vissza az alapítványi formát, a kezdeti elképzelésnek megfelelően. Szükség volt egy olyan intézményre, amelyik egyrészt felvállalja az etnikumok közötti kapcsolatok kutatását, másrészt pedig az erre vonatkozó projekteket kidolgozza és lebonyolítja. A szórványoktatással kapcsolatosan kutatásra Magyarországtól kaptak pénzt. 1996-tól minden évben tartottak legalább egy konferenciát, hol egyedül szerveztek, hol társszervezőként. A szimpóziumok anyagát hét Szórvány Füzetben jelentették meg. Emellett folyamatos volt kutatómunkájuk. A Diaszpóra könyveket 2002-től indították el, három tanulmánygyűjtemény jelent meg, ezek általában a szórványkérdéssel, illetve a regionalizmussal kapcsolatosak. 2000-ben indították el a Romániai Magyar Évkönyvek sorozatát, ez az egyedüli olyan tudományos kiadvány Erdélyben, amely a romániai magyarság általános helyzetét tárgyalja. 2002-től látnak napvilágot a Helyzet-Kép könyvek, az önismeret, a helytörténet témakörében. A sorozat keretében eddig hat könyvet adtak ki. Az utolsó kötet 2008 decemberében jelent meg, Vicze Károly munkája, a Temesi emlékhelyek, mely egy korábbi kötet párja. Delesaga Gyula professzor írta meg a Temesvári kalauzt, amely az első magyar nyelvű útleírás Temesvárról 1910 óta. Viczének még két kötetét hozták, az egyik Az vég Temesváron…, a másik a Temesközi történelem, és megjelentették Jancsó Árpád könyvét a B-csatorna történetéről, A Béga – a Bánság elkényeztetett folyója címmel. Következő sorozatuk, az Interferentiae Banaticae az etnikumközi kapcsolatok jegyében született meg. Eddig három kötet látott napvilágot, az első Hagyomány és interkulturalitás címmel, a második Kisebbségi lét és kommunikáció, a legutóbbi pedig a nyelvi jogokkal kapcsolatos kötet, a Nyelvi jogok, nyelvpolitika. A FESS-füzetek újabb sorozatuk. Ez egy betűszó, a Feleljünk együtt saját sorsunkért rövidítése, 2004-ben indult. Ezek kézikönyvek, Erdei Ildikó a közösségfejlesztésről állított össze egy kiadványt, majd a pályázatírásról jelentettek meg egy füzetet, legutóbb pedig azt a helytörténeti stratégiát foglalták kötetbe, amely egyedülálló a térségben. Létezik egy újabb kiadványcsoport, ezek más intézményekkel közös kiadványok. 2000-ben indult meg Székely László, Temesvár első főépítésze életművének és munkásságának a feltárása. Legutolsó közös kiadványuk Temesvár első egyetemének a négynyelvű – román, magyar, német, szerb – monográfiája. Ezt Stevan Bugarski írta meg, a hatszáz oldalas monumentális munkát a Szórvány Alapítvány adta ki. 2003-ban elindították a képzési programot. 2006-tól honismereti műhelytábort is szerveztek. /Szilágyi Aladár: Bodó Barna politológus, egyetemi tanár: A szórvány a nemzet határa. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 15./

Nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra a biharpüspöki temetőben a január 11-én, vasárnap este otthonában tragikus hirtelenséggel elhunyt Albert Ferencet, a Bihari Napló 58 éves munkatársát. /Újságírót temettünk. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 15./

December 20-án Temesváron a Csiky Gergely Színházban megtartott, Hogyan kezdődött? című ünnepi fórum keretében emlékeztek meg a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alapításáról és az azóta eltelt húsz évről. Szász Enikő színművész elsőként a BMDSZ jelen levő alapítóit: dr. Bárányi Ferencet, dr. Albert Ferencet és Toró Tibor professzort invitálta a színpadra. A BMDSZ alapítói a szervezet első elnökévé Bodó Barnát, tiszteletbeli elnökké távollétében az akkor Szilágymenyőbe „száműzött” Tőkés László lelkipásztort választották. Húsz év eseményeiről és megvalósításairól számoltak be a Temes megyei RMDSZ elnökök, időrendi sorrendben Dukász Péter, Toró T. Tibor és Halász Ferenc, valamint a jelenleg is alprefektusi tisztséget betöltő Marossy Zoltán. A jelenlevők ismertetőket hallhattak a Temes megyei magyar nyelvű oktatásról, a magyar médiákról – köztük az egész nyugat-romániai régióban terjesztett Nyugati Jelen napilapról – valamint a civil mozgalomról és az állami magyar színházról. /Pataki Zoltán: A bánsági magyar érdekképviselet húsz éve. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: a Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Könyv- és folyóirat-bemutató a Kós Károly Központban
2009-ben jelent meg a PANTEON első kötete három nyelven, annak bizonyságaként, hogy a bánsági magyarságnak igenis vannak szellemi nagyságai, olyan szellemóriások, akikre okkal nézhet fel nemcsak a térség magyarsága, hanem a térségünk minden lakója, anyanyelvétől függetlenül.
A Szórvány Alapítvány gondozásában idén elkészült a PANTEON II kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar író, művész, tudós, egyházi és közéleti személyiséget mutat be magyarul, románul és angolul.
A kötet bemutatójára 2011. szeptember23-án, pénteken, 17 órai kezdettel kerül sor a Kós Károly Központban. A kötetet bemutatja Albert Ferenc professzor.
Bemutatják ugyanakkor a Régi(j)óvilág sorozat 2011-es lapszámait is, ezek a Liszt-emlékszám és a bánsági Civil tükör. A lapszámokat bemutatja Szekernyés János helytörténész.
2011-ben az alapítvány újra kiadta Delesega Gyula Temesvári kalauz c. munkáját – erről Miklósik Ilona művészettörténész fog beszélni.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány kettős könyv- és folyóirat-bemutatója
A Panteon sorozattal bevonultak a magyarság történetébe
A Kós Károly Közösségi Központban szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be pénteken a Bánsági Magyar Panteon második, háromnyelvű (magyar, román, angol) kötetét és Delesega Gyula Temesvári kalauz című népszerű munkájának harmadik kiadását. 
A kettős könyvbemutatót kettős folyóirat-bemutató követte: megjelent a Régi(j)óvilág 2011-es Liszt Ferenc-emlékszáma és a Civil tükör című száma.
„A Szórvány Alapítvány, ha soha semmit nem tett volna, csak annyit, hogy megjelentette a Bánsági Magyar Panteon sorozatot, már akkor is bekerült volna a magyarság történetébe – mondta a Panteon második kötetét méltató Albert Ferenc professzor - mekkora munka, mekkora felelősség kötetenként kiválasztani 50 bánsági magyar személyiséget, alkotót a gondolkodás magas régióitól a gazdaság, a hit, a tudomány, a művészet, a közírás, a sport valamennyi területéig.” A Panteon második kötete a Bánsághoz, illetve a Temesvárhoz kötődő olyan személyiségeket idéz meg mint Kós Károly, az építész-polihisztor, a Kiáltó szó! szerzője, Ambrózy Lajos, a “mézes” báró, Sailer Antal, aki annak idején 50 000 koronát adományozott a Gyermekkórház megalapítására, Bonnáz Sándor, a templomépítő csanádi püspök, aki a józsefvárosi Notre Dame épületegyüttesét is felépítette vagy Németh József segédpüspök, akinek nevéhez szintén az egyházmegye több templomának a felépítése fűződik. A második Panteon kötet szerzői közül az időközben elhunyt Toró Tibor professzorról, az MTA külső tagjáról néma felállással emlékeztek meg a jelenlevők, a többieknek –Balázs István, Bodó Mária, Delesega Gyula, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Kiss András, Miklósik Ilona, Pongrácz Mária, Sipos Enikő, Szekernyés Irén és János, Vicze Károly – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszönte meg az együttműködést. A kötet grafikai kivitelezése ezúttal is Benedek Levente munkája.
Delesega Gyula műegytemi tanár Temesvári kalauz című, harmadik kiadást megért munkáját Miklósik Ilona muzeológus méltatta, arra bíztatva a szerzőt, hogy a kalauzt aktuális fotókkal és szövegrészletekkel kiegészítve készítsen elő egy újabb román, illetve magyar nyelvű kiadást.
A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle két idei, Bodó Barna szerkesztette számát Szekernyés János helytörténész mutatta be, a Liszt-emlékszám kapcsán részletesen felidézve a magát magyarnak deklaráló világhírű zeneszerző-zongoraművész bánsági körútjának és koncertsorozatának részleteit. A Civil tükör című szám a bánsági magyar egyesületek 1848 előtt beindult, majd 1867 után, illetve a két világháború között újból felpezsdült szerveződéséről számol be, elérkezve a ma működő magyar civilszervezetek bemutatásáig. 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Gazdamozgalmi napló a végekről
A Kós Károly Közösségi Központban múlt pénteken tartották meg Kiss Károly: A Temes megyei magyar gazdamozgalom kronológiája 1990 és 2010 között című kötetének bemutatóját. 
„Rendhagyó ez a kötet. Nem tűri a szokásos műfaji besorolást. Krónika? Jórészt, és még sok egyéb. Beszámoló, számvetés: napló, társadalmi-politikai állásfoglalás. Rövid és hosszabb távra szóló gazdaság és falufejlesztési elképzelések, pályázati javaslatok, kérvények és elszámolások. Szaktanfolyamok programjai és záróvizsgák. Vetőmag, baktérium műtrágyák beszerzése, forgalmazása a térségben. Gazdaköri megbeszélések, újak alakítása, törvényes bejegyzése. Tanulmányi utazás, kirándulások, tapasztalatcserék itthon és külföldön. Csupán szemelvények egy szervezet szerteágazó tevékenységéről, a teljesség bármilyen szerény igénye nélkül.” – írja a vaskos kötet bevezetőjében dr. Albert Ferenc ny. egyetemi tanár, aki ezúttal is elvállalta a könyv bemutatását a szép számú érdeklődőnek, a Kiss Károly alapította bánsági magyar gazdakörök képviselőinek és az Orosházáról érkezett magyarországi vendégeknek. „Ez a kötet olyan sokrétű, mint maga a 15 éves tevékenység, amelynek első tükröződésére vállalkozik a szerző, Kiss Károly agrármérnök.” – mondta dr. Albert Ferenc professzor.
Kiss Károly megköszönte Albert Ferenc professzornak a kötet méltatását és Kiss András tudományos kutatónak a szerkesztői munkát, majd beszámolt a különleges könyv születésének körülményeiről. „Ez a könyv önökről szól, akik itt vannak a teremben, a bánsági magyar gazdákról – mondta Kiss Károly –, én csak papírra vetettem az elmúlt 15-20 év gazdakörök alapításával, működtetésével, a gazdatanfolyamokkal, külföldi tanulmányutakkal kapcsolatos események krónikáját, időrendi sorrendben. Jegyzőkönyvek, az Erdélyi Gazdában, a Heti Új Szóban és a Nyugati Jelenben megjelent újságcikkek, a különböző rendezvényeinken készült fotók vannak ebben a könyvben, kordokumentumok, amelyeknek gyűjteményét ajándéknak szántam a gazdamozgalomnak!” Az elsőkötetes szerző következő könyveinek terveit is ismertette a hallgatósággal: könyvet ír a nagybodófalvi gazdakör történetéről, a legöregebb bánsági magyar gazdától kapott információk alapján és az erdélyi „hungarikumokról”.
Elismerő szavakkal beszélt Kiss Károly áldozatos gazdamozgalmi munkájáról Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke és Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke. 
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az 1989-es forradalom és az azt követő magyar események Temesváron
A forradalom megélése fontos kiindulópont volt a temesvári magyar közösség megszervezésében, azonban a kollektív emlékezetben meghatározó élményként csak a református templom előtti december 15-16-i események élnek.
Az előzmények: a temesvári magyarság a kommunizmus alatt 
A forradalom kirobbanásának kontextusa nem érthető meg az azt megelőző periódus rövid ismertetése nélkül. Temesváron a 80-as évek hasonlóak voltak Erdély más városaihoz: a nemzeti kommunizmus és a diktatúra növekvő nyomása kihatással volt a város magyar lakosságára. Az egyetlen létező magyar újság, a Szabad Szó és a temesvári magyar színház ideológiai kontroll alatt állt, sőt mi több, a nyolcvanas évek végére a megszűnés veszélye fenyegette. Politikai szempontból elmondható, hogy a 80-as években a magyarok kiszorított helyzetben voltak a pártapparátusban is. Az 1984-89-es időszakban a megyei pártbizottságban csak póttaggal rendelkeztek Bloch Irma személyében, aki 1989 után már nem került előtérbe. 
A közösségi kulturális és oktatási élet szempontjából azonban több olyan tevékenység vagy önképzőkör működött, amely biztosította a fiatalok és az értelmiség találkozási helyét. Ilyen volt a Látóhatár Kör, a Thália Színházi Kör, az M-Studió diákrádió, a magyar terminológiai órák tartására tett próbálkozás és a Franyó Zoltán Irodalmi Kör, amely meghatározó volt a későbbi események szempontjából is. 
Mind a Látóhatár, mind pedig a Thália kiemelten fontos önképzőkörnek számított, köreikben több olyan diák is megfordult, aki később, 1989 után, az erdélyi magyar kulturális és politikai élet meghatározó személyisége lett. A Thália tagja volt például Borbély László, az RMDSZ jelenlegi politikai alelnöke, Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, Toró T. Tibor EMNP elnök, vagy Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. A Látóhatárban tevékenykedett például Visky András dramaturg, a kolozsvári színházi élet és színházi oktatás jeles alakja. 
Habár látszólag önállóan működtek, a Látóhatár és a Thália többször a Securitate célkeresztjébe került, főleg a rendszerellenesnek ítélt rendezvényeik miatt. Mindkét kör tanári ellenőrzés alatt működött, a Látóhatárnak Bálintfi Ottó filozófiatanár, a Tháliának Albert Ferenc szociológus, az Agronómia tanára volt a felelőse. A felügyelőtanárok puffer-szerepet töltöttek be: közvetítettek a diákok és a kommunista párt között, illetve mindkét irányba próbálták rendezni a konfliktusokat.
A Látóhatárt végül 1984-ben az országos politikai szigor hatására magyarázat nélkül szüntették meg. A színjátszó kör megszűnése egy 1988-as, a Reformáció ünnepe alkalmával szervezett Dsida Jenő szavalóesthez köthető, amelynek második előadását a Securitate megtiltotta.
A Franyó Zoltán irodalmi kör az értelmiség hálózatok szempontjából volt fontos. Az idősebb generáció tagjai rendszeresen megfordultak itt, megalapozva a rendszerváltás utáni kapcsolataikat is.
Az elit-hálózatok szempontjából fontos megemlíteni Bárányi Ferenc altatóorvos (későbbi RMDSZ-es parlamenti képviselő) nevét is, aki meghatározó személyisége volt a helyi magyar elitnek. Az általa rendezett összejöveteleken az akkori temesvári magyar elit legtöbb tagja megfordult. Bárányi hagyományosan minden évben december második szombatján rendezte meg névnapi ünnepségét, ahol átlagban 70-80 ember jelent meg, köztük meghatározó temesvári személyiségek, színészek.
Összefoglalva, a diktatúra szorító nyomása ellenére, Temesváron jelentős volt az önképzőkörök száma, mind a fiatalabb, mind pedig az idősebb generációk számára. Ugyanakkor kitapintható magyar elithálózat létezett, amely meghatározó volt az események későbbi alakulásában.
Az 1989-es forradalom előzményei 
Az 1989-es események egyik kiindulópontjaként a református templom előtti, Tőkés László a parókiából való eltávolítása ellen tiltakozó tüntetést jelölik meg, amely december 16-án és 17-én fokozatosan rendszerellenes lázadássá alakult. 
Tőkés László 1986-ban került Temesvárra segédlelkészként Peuker Leó, akkori református lelkész mellé. Az új lelkész jelenléte üdítően hatott a közösségre, az általa vezetett istentiszteletekre mind többen és többen jártak el. Politikai üldöztetése két 1988-as esemény kapcsán erősödik fel: a már említett Reformáció emléknapján rendezett Dsida-est, valamint a falurombolás ellen kezdeményezett tiltakozási akció, amely után Tőkés nemcsak hogy egyházi fegyelmi intést kapott, hanem a Securitate figyelmét is magára vonta. Az események folyományaként a Tőkés mellett kitartó személyek életét ellehetetlenítették, sőt, 1989 szeptemberében, a hozzá közel álló személyek egyikét, Újvárossy Ernőt holtan találták a Temesvár melletti Vadász-erdőben. Habár halálának okaira nincs bizonyíték, vélhetően a Securitate emberei ölték meg, ezért sokan a forradalom első áldozataként tartják számon.
1989 nyarától a Tőkés körüli eseményekről már rendszeresen tudósított a magyarországi sajtó. Ennek következtében a temesvári lakosok – más belső-erdélyi városokkal ellentétben – feltehetően sokkal több információval rendelkeztek, hiszen nézhették és hallgathatták mind a magyar, mind pedig a szerb TV- és rádióadókat. A kintről jövő információnak több szempontból kiemelt szerepe van. Egyrészt, egyike azon kevés híreknek, amelyek hihetőek voltak (a helyi média párt-kontroll alatt állt), másrészt, fontosak voltak a bizalom szempontjából is, hiszen a kintről jövő információk nem részei a nyolcvanas évekre jellemző provokációknak. 
Az 1989-es forradalom és a magyarok
Magyar szempontból a forradalom egyetlen kiemelkedő eseménye a református templom előtti, a Tőkés kilakoltatása ellen indított tiltakozás volt. Fontos kiemelni, hogy nem egy előre megszervezett tiltakozási akcióról volt szó. December 15-én pár száz ember, főleg idősek, nem a rendszer ellen, hanem Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakoznak és élőlánccal próbálták ezt megállítani. A magyar megmozdulásként indult tiltakozáshoz fokozatosan román nemzetiségű temesváriak is csatlakoztak, köztük a Petru Dugulescu vezette baptista közösség tagjai, akik biztosították a lelkipásztor és családja védelmét és a tüntetés békés voltát. A baptista közösségekkel Balaton Zoltán és Borbély Imre vette fel a kapcsolatot. 
Az első Ceauşescu-ellenes szlogenek 1989. december 16-a délután hangzottak el. Ennek központi szereplője Ion Monoran költő volt, aki megállított egy villamost és a rajta utazókat tüntetni hívta. A december 15-16-i események továbbá fontos legitimációs alapot nyújtottak a közösségi életben aktív szerepet vállalók számára. Az 1989 utáni magyar elit jelentős része – amennyiben a városban volt – saját bevallása szerint megjelent a két nap valamelyikén a templom előtt. A részvétel a „forradalmárság” 1989 utáni szimbolikus tőkéje lett, feljogosította tulajdonosát, hogy sikeresen vegyen részt az új rendszer megszervezésében. 
December 17-én tovább folytatódtak a zavargások, a katonaság is kivonult a tüntetők megfékezésére, és délután elhangzottak az első lövések. 18-a nyugodtabban telt el, de a város katonai megszállás alatt volt. December 19-én több temesvári gyárban a munkások általános sztrájkba léptek, majd az utcára vonultak. December 20-án hangzott el először az „Armata e cu noi!” (A katonaság velünk van) szlogen és megalakult a Román Demokrata Front. A temesvári Opera-teret ezen a napon foglalták el a tüntetők. Az Opera balkonjáról többen beszédet intéztek a tömeghez. Ceaușescu december 21-i beszédét, majd a diktátor futásáról szóló híreket a téren több ezer ember élőben hallgatta. 
A 16-i események után a magyar nemzetiségűek viszonylag ritkábban kerültek előtérbe. Kivételt képez Oberst László mérnök, későbbi RMDSZ-es megyei tanácsos, aki egyik szervezője volt az ELBA-ban kirobbant sztrájknak, Bárányi Ferenc, aki a temesvári Új Klinikán volt szolgálatban (a beutalt sebesültek és halottak listáját ő csempészte ki), illetve Balaton Zoltán fizikus, kutató, aki a forradalom alatt az Opera balkonjáról szólt a tüntetőkhöz, egyike lett az úgynevezett „balkonistáknak”, a forradalom első szervezett csoportjának.
A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alakulása és annak értelmezése
A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség (BMDSZ) 1989. december 22-én délután-estefelé alakult meg Bárányi Ferenc lakásán. Bárányinál főleg baráti köréhez tartozó személyek gyűltek össze. Egyeseket telefonon hívtak fel, másoktól pedig engedélyt sem kértek nevük felhasználására. Az alakuló bizottság célja az volt, hogy minél jobban „leképezze a társadalmi struktúrát.” Az este folyamán megszületett a BMDSZ első hivatalos dokumentuma, egy nyilatkozat formájában. A nyilatkozat alapszövegét Albert Ferenc írta, a többiek pedig egyetértettek vele. Emellett megválasztották a szervezet ideiglenes elnökét. Bárányi Ferenc Toró Tibor fizikusnak ajánlotta fel a funkciót, aki ezt nem fogadta el, és a „fiatalok közül” Bodó Barnát javasolta. A szöveg véglegesítése után Toró Tibor Bárányi lakásáról felhívta Domokos Gézát, beszámolva neki a történésekről. 
Megalakulása után a BMDSZ nagyon hamar tagság-toborzásba kezdett. A BMDSZ irodájának a Szabad Szó szerkesztősége melletti termek egyikét nevezték ki. Itt folyamatos gyűlések voltak, viták, ahol a résztvevők a következő lépéseket próbálták megvitatni. A visszaemlékezők kevésbé említenek konkrét témákat, abban viszont mindenki megegyezik, hogy a helyi magyarság státusának kérdése, a magyar iskola megalakítása és a tagság-toborzás voltak napirenden. Működésében a BMDSZ tehát nyilvános helyszínt teremtett a találkozásra a bánsági magyar elit számára.
A kommunizmus utáni temesvári magyar elit összetétele és jellemzői 
A nyilatkozat tartalmát, az aláírók és a találkozón részt vevők névsorát, valamint a visszaemlékezésekből rekonstruált történéseket elemezve több, az elitre vonatkozó következtetés is levonható. Egyrészt elkönyvelhető, hogy annak ellenére, hogy a más országokból jövő információk hatására a változás „a levegőben lógott”, a szervezet megalakulása és a nyilatkozat születése nem egy előre megtervezett stratégia része volt, hanem feltehetőleg az események hatására, relatív spontánul történt. Másrészt, a BMDSZ alapítói és későbbi aktív tagjai mind akkori megnyilatkozásaikban, mind pedig visszaemlékezésükben aláhúzták, hogy nem pártot, hanem érdekvédelmi szervezetet alakítanak.
A BMDSZ a márciusi vezetőség-választásokig versenyt futott saját legitimációjával. Alapító tagjai nagyrészt 1989 előtt szerezték társadalmi tőkéjüket (újságírók, tanárok, a közösség meghatározó személyiségei), azonban befogadták a forradalomban való részvétel szimbolikus tőkéjével rendelkezőket is, és nagyon hamar nyitni próbáltak a különböző intézményi és munkaközösségi képviseletek felé. Mérlegelték, hogy kik azok a személyek, akik hitelesek lehetnek eddigi vagy a forradalom alatt mutatott tevékenységük, feddhetetlen kiállásuk vagy egyéb tulajdonságuknak köszönhetően. 
A vezetőségbe bekerültek a forradalmárok (pl. Oberst László), a rendszerváltás előtti kulturális elit tagjai (pl. Matekovits György) de a nómenklatúra egyes képviselői is (pl. Albert Ferenc). A fő feltétel az volt, hogy az azelőtti rendszerben tetteivel nem kompromittálta magát. A „vitatott elemeket” nem engedték be, vagy kizárták az új struktúrákból. Tanulságos például a Szabad Szó szerkesztőségében dolgozó Vajda Sándor, az ügyészként tevékenykedő Egeressy László, illetve a színházigazgató Sinka Károly esete. Vajda esetében az összes megkérdezett személy egyetértett abban, hogy úgymond „szekus” volt, Egeressy és Sinka 1989 előtti szerepe vitatott maradt, de 1989 után csak marginálisan vettek részt a közösség újjászervezésében.
A nyitott struktúra hatására a kialakulóban levő politikai eliten belül látszólag nem voltak ellentétek, formailag a múlt rendszerben betöltött szerep nem volt kizáró ok, azonban a kérdés burkoltan a nyilvánosságban is megjelenik.
Viták és célok a BMDSZ tevékenységében 
A legtöbbet tárgyalt témák az önálló magyar iskola, a szervezetépítés és a magyar ház kérdése voltak. Az önálló magyar iskola megteremtéséről szóló vitában a résztvevők egyetértenek abban, hogy a közösség megmaradásának szempontjából ez elkerülhetetlen. Ettől kezdve a vita e célkitűzés megvalósításáról szólt. A többség döntése alapján azonnali hatállyal kérték az iskola létrehozását, nem várva meg az iskolai év végét. A magyar iskola február 15-én alakult meg, a szerb és német iskolával egyetemben. A Bartók Béla nevet demokratikus úton választották ki a diákok és tanárok. Jellemző, hogy az iskola megalakulásának kiharcolása nem egy szervezett folyamat része volt. Többen, egymástól függetlenül próbálták az iskola megalakulását „kijárni”, később saját sikerként könyvelve el mindezt. 
A Magyar Ház kérdése másképpen alakult. Sokan, a hatalom és a többségi társadalom potenciális reakcióitól megijedve, jogi úton akarták visszakérni a magyar közösség „jogos tulajdonát.” Az egyetlen, aki az ingatlan elfoglalását javasolta, Borbély Imre volt, későbbi RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki javaslatának leszavazása után nem vett már részt a helyi politikában. Az épületet végül nem sikerült visszaszerezni, egy magáncég kezébe került. 
A BMDSZ konszolidációja és a parlamenti választások
Helyi szinten a BMDSZ szoros kapcsolatokat alakított ki a frissen újraalakuló magyar újsággal, a Temesvári Új Szóval és a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezettel (TEMISZ) is. A fiatalokat az országos RMDSZ-hez hasonlóan a BMDSZ hamar partnerének fogadta, bevonva őket a vezetésbe és a szervezésbe. Ezen legitimációs tett nem jelentette a TEMISZ beolvadását a szervezetbe, amaz folytatta saját útját, országos ernyőszervezetbe lépve be. 
A Temesvári Új Szó és az RMDSZ kapcsolata érdekesen alakult. Az újság már decemberben újraszerveződött. Az első napokban Bárányi Bodó Barnát „nevezte ki” az újság élére, amit az újság szerkesztősége nem fogadott el és demokratikus úton választott magának szerkesztőséget. Ez az esemény több érdekes kérdést vet fel. Egyrészt, jól tükrözi, hogy a BMDSZ alapítói úgy képzelték el szervezetüket, hogy a magyar társadalmi élet minden területére kiterjesztik befolyásukat és ezeken belül döntéshozatali joggal rendelkeznek. Az eset nem csak a szervezet kezdeti demokrácia-értelmezésére, hanem Bárányi rendszerváltás utáni szerepére is rávilágít. Bárányi a frissen alakuló szervezet alelnökeként erős társadalmi és szimbolikus tőkével rendelkezett. Ez a tőkekoncentráció vélhetően hozzájárult képviselőjelöltségéhez is. Habár jelölésének módja már feledésbe merült, sem Bárányi Ferencnek, sem a szenátori lista élére kerülő Tőkés Lászlónak, nem volt kihívója, mindenki számára világos volt, hogy ők ketten kell legyenek azok, akik jelöltetik magukat. 
Fontos megemlíteni, hogy a BMDSZ vezetői, Bárányi Ferenc bejutása mellett, Tőkés László sikerében mindenképpen, de Oberst László esélyeiben is bíztak. Ez azzal magyarázható, hogy hasonlóan Románia más régióihoz, nem lehetett tudni, pontosan hány magyar él a megyében, a magyar közgondolkodás felülreprezentálta őket, illetve a Tőkés Lászlót övező „szimpátia-hullám” miatt nagyszámú román szavazat bejövetelére is számítottak. Az eredményekből azonban kitűnik, hogy az RMDSZ-re leadott román szavazatok minimálisnak mondhatóak. Tőkés esetében a többletszavazatok feltehetőleg a kisebbségektől származtak. 
Exkurzus: címszavakban pár következtetés
A forradalom megélése egy fontos kiindulópont volt a temesvári magyar közösség megszervezésében, azonban a helyi magyar közösség kollektív emlékezetében meghatározó forradalmi élményként csak a református templom előtti december 15-16-i események kerültek be. A BMDSZ a megyei elnökség márciusi megválasztásáig nem klasszikus értelemben vett szervezetként működött: találkozóin bárki felszólalhatott, az érdeklődők közösen fogalmazták meg a temesvári magyar közérdeket, a benne tevékenykedők egymástól függetlenül próbálták a közösségi célokat elérni, nem volt világos hierarchikus struktúrája sem. A szervezetet a társadalmi élet minden területére kiterjedő struktúraként képzelték el. A bekerülő aktív tagok két típusú tőkével rendelkeztek: egyrészt, a múlt rendszerből hozott társadalmi és kulturális tőkével, másrészt a forradalmi szerepvállalásból táplálkozó szimbolikus tőkével. Látszólag mindenki elismerte a kialakuló elit szupremáciáját. Fontos jellemzője az 1990-es évnek, hogy a kommunista múlttal való szembenézés csak elszórtan jelentkezett. Többen felvállalták a Temesvári Kiáltvány nyolcas pontjában leszögezetteket, azonban a BMDSZ-ben nem volt vita erről a kérdésről, sőt a nyilvánosság felől jövő, erre vonatkozó jelzéseket is hamar a szőnyeg alá söpörték. Az első vezetőség jelentős része a régi elitből állt össze, de a szervezet környékén feltűntek már azok az emberek is, akik a forradalom után kapcsolódtak be a magyar közösség szervezésébe. A román-magyar kapcsolatok jónak mondhatóak, azonban a választási eredmények világosan megmutatják a nemzetiségi kapcsolatok határait: a szenátusi listán induló Tőkés László, a „forradalom kirobbantója” elenyésző román támogatást kapott. 
Toró Tamás, Toró Tibor
a szerzőkről
Toró Tamás 
1985-ben született Temesváron. Középiskolai tanulmányait a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban végezte. 2008-ban történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2009-2010 között a Történelem tanszék nemzetközi kapcsolatok mesteri képzésében vett részt a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. 2010-2012 között a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Nemzetközi tanulmányok mesteri képzőjét elvégezve nemzetközi kapcsolatok szakértői diplomát szerzett. 
Toró Tibor
1981-ben született Temesváron. Középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Elméleti líceum informatika szakán végezte. 2005-ben szerez diplomát a temesvári Nyugati Egyetem Szociológia szakán, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi tanszékén és a budapesti Középeurópai Egyetem Nacionalizmuselméletek tanszékén mesterizik. Jelenleg doktorandusz a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékén és tanársegéd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi kapcsolatok és Európai tanulmányok tanszékén. Kutatási területe a nacionalizmus, a romániai magyar elitek és a nemzeti kisebbségek.
Transindex.ro

A 85 éves Albert professzor köszöntése
Tanítás, alkotás, szolgálat
A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”.
Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel:
Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a
TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk.
Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek.
Temesvárott, 2014. szeptember 24-én.
A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)

Hitélet – Szerzetesek restaurálják a Lorettói kápolnát Kolozsváron
270 éve szentelték fel a ferences templom Mária-házát
Pénz híján maguk a szerzetesek tatarozzák a Karolina téri Barátok templomának Lorettói kápolnáját, amelyet 270 évvel ezelőtt szenteltek fel. Hogyan is született a Mária házának különleges hagyománya?
Átfogó restaurálási, felújítási munkálatok folynak a kolozsvári ferences templom Lorettói kápolnájában. Anyagi támogatás hiányában a rendházban élő szerzetesek végzik el az immár időszerű festési, kőműves-, illetve asztalosmunkát – tájékoztatott Sebestyén Antal Albert ferences atya, templomigazgató. A kápolna Karolina-tér felőli ajtója már eredeti díszében látható.
Az úgynevezett Lorettói Házat ugyanakkor „téli kápolnának” rendezik be – ott celebrálják a szentmiséket és szertartásokat –, mert a hideg évszakban csak óriási anyagi áldozattal lehetne kifűteni a templomot, amire nincs fedezet – mondta Albert páter.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Juhász Bélával, a Szövétnek főszerkesztőjével
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot
– Ön 2014 nyarától a Szövétnek főszerkesztője. – A Szövétnek 2014. augusztusi számát már én szerkesztettem, ez volt a 101. szám. Azelőtt is irogattam a lapba, szépirodalmi próbálkozásokat tettem közzé.
– Ezek mikor születtek? Hogyan kezdődött az Ön irodalommal kapcsolatos pályafutása?
– Ez hosszú történet! Van köztük olyan, ami még diákkoromban született, tehát a hetvenes évek elején, és vannak, amik napjainkban. A Csiky jogelődjébe jártam (akkor 3-as Számú Középiskolának hívták), és a Nyugati Jelen jogelődje, a Vörös Lobogó szervezett egy úgynevezett diákriporter-kört, összegyűjtöttek pár íni kívánó vagy írni tanuló diákot. Tizedikes voltam, és bejártunk a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztők tanítottak minket, de főleg alkalmat adtak, hogy közöljünk néhány munkát. Ezek általában riportok, interjúk, jegyzetek, tárcák voltak. Diákkoromban olyan 250 írásom megjelent. Közben azért még küldtem egy párat az Ifjú Munkáshoz, ami országos ifjúsági lap volt, és a Munkás Élethez, a temesvári szerkesztőségbe is.
– Hogyan telt el ez a néhány hónap, mióta Ön főszerkesztő, milyen nehézségekkel találkozott, mi tűnt a legnehezebbnek?
– Én nem érzem, hogy valami is nehézséget okozott volna. Nem érzem, mert nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálnom kell, és lenyűgöz az aradi, Aradhoz kötődő, Aradról elszármazott, amatőr vagy profi emberek lelkesedése. Féltem, hogy nem lesz mit betennem a lapba, de szerencsére ez soha nem fordult elő. Most is, például, a februári lapszám szinte kész van. Nagyon sokan írnak annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni a cikkekért. Mind Aradról, mind a világ nagyon sok részéről kapok írásokat, kezdve Böszörményi Zoltántól. Amikor elküldöm a körlevelet a potenciális munkatársaknak, ő a legelső, aki küld néhány verset. Ugyanilyen lelkes Sarusi Mihály, de mondhatnám a Piroska házaspárt is, akik innen költöztek Magyarországra. Megpróbáltam megkörnyékezni Tatár Etelkát Chicagóból, akivel kollégák voltunk a líceumban. Minden hónapban küld anyagot az ottani magyarság életéről. De van olyan volt diákom is, aki megtisztel verseivel. Nincs mire panaszkodnom: nyugdíjas vagyok, ráérek, szeretem csinálni.
– Mire emlékszik a legszívesebben? Van esetleg kedvenc története?
– Hát ilyen hirtelen nehéz kedvenc történetet találni. Megtisztelő, és nagyon jó érzés találkozni az utcán emberekkel, akik elmondják, hogy olvassák a Szövétneket, és nagy szeretettel olvassák. Nemrég Temesváron jártam, könyvbemutatón, és olyan jó érzés volt ott látni például Szilvágyi Zsolt plébánost (akit szintén bevontam a szerkesztőbizottságba). Ott ő is felszólalt, és olyan szeretettel beszélt a Szövétnekről! Azután ott van Albert Ferenc nyugalmazott professzor, aki Aradon született, és küldött írást az Andrényi családról. Ő is nagyon jó érzéssel beszélt a lapról. Bodó Barna egyetemi tanár, aki most a Szórvány Alapítvány elnöke, szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen sokan írnak nálunk, a megyében. És tényleg rengeteg anyagot kapok, főként az idősektől. Az ifjú tollforgatókkal nehezebb dolgom van, mert őket noszogatni kell. Biztosan kevesebb az idejük.
– Milyen tervei vannak a jövőre tekintve? Mit vár 2016-tól?
– Hát nem akarok felvágni, de amikor kezdtem a lap szerkesztését és terjesztését, 350 példányban jelent meg. Most megint elértük az 500 példányt. Erre büszke vagyok, mert olyan támogatókat tudtam beszervezni, akiknek ott a helyük a magyar kulturális szemle körül. Szomorú az, hogy nemrégiben a majláthfalvi és a simonyifalvi terjesztőink bejelentették, hogy nem tudják már vállalni a feladatot. Egy olyan faluban, ahol több százra tehető a magyar lakosság, legalább tizet illene eladni! Próbálom a veszteségeket kompenzálni, és új támogatókat szerezni. Ezek a fő tervek.
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot is: a Szövétnek kéthavonta jelenik meg negyven belső oldalon. A decemberi számot megpróbáltam kicsit felpumpálni, és belefűztünk plusz nyolc oldalt. És a példányszámot is lehetne növelni ötvennel. Lenne rá igény, szerintem, de ahhoz több pénz kellene. És amit még nagyon szeretnék: több fiatal olvasót és munkatársat bevonni! Ki kéne találni, hogy a húszas-harmincas korosztályt hogyan lehet megszólítani.
– Az iskola nem hiányzik?
– Dehogynem. Nagyon hiányzik, de ez van. El kell fogadnom, hogy már a 65 évet betöltöttem, előtte betegeskedtem is egy ideig, de most már a korom nem engedi meg, hogy tanítsak, és a fizika is kiment divatból. Az óraszám is csökken, a gyerekszám is csökken. Nem érzem, hogy a tanügyben valakinek is szüksége lenne rám. De nagyon hiányzik a hangulat, a munka, a gyerekek, a kollégák… A Szövétnekkel szeretek foglalkozni, és kell is valami elfoglaltságot keresni. Nem engedheti meg magának az ember, hogy nyugdíjazás után mindent abbahagyjon, és várja a ravatalozást! Próbálok csinálni ezt-azt, hol sikeresen, hol kevésbé.
– Visszagondolva, kitart fizikatanári karrierje mellett, vagy szívesebben foglalkozna irodalommal?
– Hát ez úgy alakult, hogy én fizika–kémiát végeztem, és közben írogattam. Az volt a tervem, amire biztattak is a Vörös Lobogónál, hogy jöjjek ide újságírónak. Ez nem jött össze, és úgy alakult, hogy tanár lettem. Akkor alakultak az ipari líceumok. Bejutottam egyetemről direkt a Faipari Líceumba, és első számú fizikatanár voltam 18 évig. Már nem írogattam. Később visszahívtak a Csikybe. Az utóbbi időben megint kezdtem a Szövétnekbe küldeni írásokat, és az utóbbi egy évben a Nyugati Jelenbe, az Irodalmi Jelenbe egy-egy jegyzetet vagy interjút küldtem.
Hogy mi lett volna jobb? Én örömmel voltam fizikatanár is, nagyon sok jó tanítványom volt, avval párhuzamosan magántanítványok, akiknek nagy része jó hírű orvos vagy mérnök lett, itt vagy a világban. Nem bántam meg, hogy fizikatanár lettem. Most próbálok írni, mert először is megelégedést nyújt, és az a helyzet, hogy nincs szükség fizikatanárra sehol. Most olyan trend van, hogy kiment a divatból. Nyugaton már kezdenek rájönni, hogy kellene azért a rendszerbe, de nálunk még nem.
– Mikor számíthatunk újabb kötetre Öntől?
– Azt a kiadó, személyesen Böszörményi Zoltán tudja. Még tavaly nyár elején felajánlotta, hogy kiadják rövid írásaimat is. Ezek a szerkesztőségben vannak már, és tavasszal talán megjelennek. Ez más jellegű, mint az első, az inkább dokumentum-regény volt, ahogy Jámbor Gyula nevezte, ez a hetvenes évek elejétől napjainkig írott, általában rövid írások, amit én szépirodalomnak tartok. Lehet, hogy nem. Az olvasók és a kritikusok majd eldöntik.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm! 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Apáczais sikerek az ICYS konferencián
Végéhez ért az április 16-a és 22-e között Kolozsváron szervezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája, vagyis az ICYS. A Romániában első ízben megszervezett, de egyébként a 23. kiírásánál tartó rendezvény 26 ország – köztük olyan távoli országok, mint Brazília, Szingapúr vagy Thaiföld – fiataljainak részvételével zajlott. Romániát 14 fős csapat képviselte, közülük ketten voltak kolozsváriak, egészen pontosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai.
A konferencia díjkiosztó gáláját csütörtök este tartották meg, ott derült ki, hogy a román csapatban szereplő magyar diákok – akik korábban nagyon határozottan, kiváló angolsággal és nagyon meggyőzően adták elő kutatómunkájukat – kimagasló eredményeket értek el. Így Batiz Orsolya Bernadett elnyerte az aranyérmet a mérnöki tudományok szekcióban, Albert Ferencz pedig az ezüstérmet a számítógépes tudományok szekcióban. Emellett mindkét díjazott megkapta a Syonic cég különdíját is.
Szabadság (Kolozsvár)

Játsszuk újra a 70-es, 80-as éveket!
A XXI. Bánsági Magyar Napok egyik legizgalmasabb rendezvényére került sor május 10-én, kedden a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban: az 1970-es, 80-as években működött temesvári magyar egyetemista csoportosulások tevékenységéről tartottak emlékező beszélgetést az egykori temesvári magyar diákok, Lehőcz László rádióriporter moderálásával. A rendezvény vendége volt a Csutak István és a hajdani GARABONCIÁS diák rockegyüttes, temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar, Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának volt zenei szerkesztője és Bakk Miklós politológus.
Az 1970-es, 80-as években pezsgő magyar diákélet zajlott Temesváron, mintegy 1800 partiumi, dél-erdélyi, székelyföldi és bánsági magyar egyetemista kapcsolódott be (többé-kevésbé) a Látóhatár önképzőkör, a Thália diákszínjátszó-kör, az M-Stúdió egyetemista rádióadás, a Rezeda néptáncegyüttes, a Gyere te is mozgalom, táncház stb. tevékenységeibe. Innen nőtt ki a Garabonciás diák rockegyüttes, amelyet a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően az egész romániai magyarság megismert, és megszeretett. Az 1974–1984 között működött Látóhatár önképzőkör történetét Bakk Miklós politológus és Bálintffy Ottó ny. egyetemi tanár idézték fel. Bakk Miklós szerint „generációs élményteremtő fórum” volt a Látóhatár, ahol olyan előadók tartottak előadásokat mint id. Toró Tibor atomfizikus, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költők, Mandics György sci-fi író és sokan mások. Bálintffy Ottó a szervek által megfigyelt Látóhatár kulisszatitkairól is beszámolt. A Thália diákszínjátszó csoport történetét Szekernyés János helytörténész és néhány régi tháliás idézték fel, kiemelve hogy ebből a pezsgő diákéletből jó házasságok születtek! Az M-stúdiósok közül Lehőcz László és Csulak Ferenc voltak jelen, akik felidézték a diákrádió hőskorának izgalmas eseményeit. Szász Enikő TMNSZ-elnök a mai bánsági néptáncmozgalom előfutárának, a Rezeda néptáncegyüttesnek a történetét elevenítette fel.
Kik tették lehetővé ezt a pezsgő diákéletet a diktatúra legsötétebb éveiben? Albert Ferenc professzor volt a temesvári magyar közösség egyik „erős embere”, aki több alkalommal kihúzta a bajból a „lázadó ifjúságot”, de szó esett az „emberarcú” magyar kultúraktivistákról is, mint Csizmarik László, a 89-es forradalom egyik hősi halottja, akik szemet húnytak a kétértelmű, lázadó szövegek színpadi előadása, eléneklése felett. A kulissszatitkokról Boros Zoltán televíziós szerkesztő és Csutak István, a Garabonciás rockegyüttes frontembere számoltak be. Csutak István arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es, 80-as években Temesváron főiskolát végzett diákok sokat köszönhetnek ennek a kozmopolita városnak, a tudományegyetemen és a műszaki egyetemeken tanító tanároknak, az itteni pezsgő diákéletnek és a rendszerváltás után nagyon sokan vállaltak közülük közéleti vagy akár politikusi szerepet. Az emlékező estet kommunista retró fotóösszeállítás és régi televíziós zenei felvételek levetítésével illuszrálták a szervezők, a fiatalabbak számára is felvillantva az 1970-es, 80-as évek hangulatát.
A rendezvény befejező részében a 40 esztendő elmúltával újraalakult és Játsszu(n)k újra címmel az országban turnéző Garabonciás – Wandering magicians együttes és temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. A kemény szövegeiről és kiváló zenéjéről híres, Csutak István vezette Garabonciás együtt kitett magáért, akárcsak az egy következő generációhoz tartozó, Aszalos Géza színművész nevével fémjelzett Még 5 perc zenekar, akik néhány közös számot is előadtak, nagy tapsot aratva.
Pataki Zoltán
(egy régi tháliás)
Nyugati Jelen (Arad)

Megalakult a „Hámor” kézműves egyesület
Nagyenyed, Torda és Marosludas környékéről toborozzák a mestereket
Rendkívül fontos és időszerű kezdeményezésnek adott otthont július közepén a Nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház: a környék kézműveseinek alakuló ülését tartották.
Az ötletgazda Albert Ferencet sokan ismerik a vidéken, hiszen gyönyörűen farag, isteni kürtöskalácsot készít, amelyet szülőfalujában, Székelykocsárdon árusít – és nem akárhogyan, hanem favázas biciklin kínálgatja a portékát, pedálozás közben pedig a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat jól ismert dallamát sugározza egy kis készülék. Albert Ferencet választották az alapítvány elnökévé.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni.  Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

A legendás színész-direktorra emlékeztek
„Ünnep volt a temesvári színház minden előadása!”
A Temesvári Állami Magyar Színház rendszerváltás előtti legendás színész-direktorára, a 10 esztendővel ezelőtt elhunyt Sinka Károlyra emlékeztek múlt csütörtökön a társulat tagjai, az egykori kollégák, a családtagok, barátok, tisztelők, a temesvári nézők. A nagy formátumú színész, a segítőkész, a társulatért a legnehezebb időkben mindig kiálló direktor kedves alakját vetített képek, hangfelvételek és a pályatársak visszaemlékezései elevenítették fel.
Ft. Heinrich József óteleki plébános immár 50 éve nagy tisztelője Sinka Károlynak, akivel közösen emlékezetes óteleki vendégjátékokat szerveztek a temesvári magyar társulatnak. „Ünnep volt a falu számára a magyar színház minden előadása! A traktoristák összeadták a kiszálláshoz szükséges 100 liter motorinát, és minden alkalommal vacsorával is megvendégeltük a társulatot az előadás után” – idézte fel ft. Heinrich József a sötét 80-as évek szép emlékeit. Sinka Károlyhoz fűződő személyes emlékeiket idézték fel Magyari Etelka és Szász Enikő színművészek, Czumbil Marika súgó és Csegezi Irénke közönségszervező, felelevenítve a jóképű, sármos színész-direktor alakját, akitől kezdő színészként rengeteget lehetett tanulni. A temesvári társulat Sinka Károly vezetése alatt végigturnézta egész Romániát, a Mágnás Miska című operett több mint 350 előadást ért meg az ország szinte minden magyarlakta településének színpadán. Gyakran eljutottak a temesvári színház előadásai Aradra, sőt Fazekasvarsándra is, ahol fiatal iskolaigazgatóként Matekovits Mihály szervezett telt házas előadásokat a társulatnak. A Sinka Károly vezette temesvári magyar társulat visszhangos sikereiről, az európai színvonalú 1969-es Gondnok előadásról (amelyben Sinka Mick-et alakította), a színház repertoárjára tűzött magyar színdarabok sokaságáról Szekernyés János művészeti kritikus beszélt, aki „Thália mindenesének” nevezte Sinka Károlyt. A visszaemlékezések sorát Albert Ferenc professzor zárta, aki még 1954-ben, marosvásárhelyi színinövendék korában ismerte meg az ígéretes tehetséget, az ifjú Sinka Károlyt, aki két évvel később már tanította a színész mesterséget a marosvásárhelyi főiskolán. A társulat nevében Balázs Attila direktor, Fall Ilona és Kiss Attila színművészek tisztelegtek szóban, versben, énekszámmal a tíz éve eltávozott Mester emléke előtt. Megható pillanatok következtek: a jelenlevők nagy tapssal köszöntötték a Sinka család jelenlevő tagjait, feleségét Máriát, gyermekeit Zsuzsát, Melindát és Zoltánt. A Sinka Károlyra való méltó emlékezés nem jöhetett volna létre a család, elsősorban Sinka Zsuzsa leánya segítsége nélkül, aki Fall Ilona művésznővel közösen készítette el az est forgatókönyvét, összeválogatta a bemutatott fotókat, interjúrészleteket. Másfél-két óra erejéig újból közöttünk volt Sinka Károly, aki 50 esztendőt töltött a világot jelentő deszkákon és ezalatt, saját bevallása szerint, 178 színházi szerepet, 16 filmszerepet játszott el, 46 előadást rendezett és több mint 25 évig volt a temesvári magyar színház direktora.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú  célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni  ezeket a sokrétű  erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infra­struktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. 
Magyarul hangos a központ! 
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz  Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. 
Iskolai rendezvények különös hangsúlya 
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. 
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok 
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ  Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. 
Előtérben a helyi értékek 
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton  Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig  Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)