Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Albert Beáta
1 tétel
2008. március 14
Az idén is kalotaszegi meghívottakkal ünnepelték Budapesten a Pilvax Kávéházban a magyar sajtó napját, március 12-én. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. A népviseletbe öltözött kalotaszegiek Péntek László, a kőrösfői Vasvári Pál Emlékmúzeum létrehozójának vezetésével jelentek meg. Péntek Zsuzsa színinövendék 48-as dalokat adott elő, Albert Beáta kezében a jelenlévők megcsodálhatták a Vasvári Pál által verbuvált egykori Rákóczi csapat zászlajának hiteles másolatát. Ezt követően átadták a több mint 15 éve alapított Vasvári Pál-díjat, mellyel olyan munkahelyeket jutalmaznak, ahol a munkaadók és munkavállalók között korrekt a kapcsolat. A pályázat alapján odaítélt díjat az idén az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, valamint az általa kiadott Somogyi Hírlap és a munkahely szakszervezete kapta. /Okos Márton: Kalotaszegiek a Pilvaxban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14/