"Az Erdélyi Magyar Írók Ligája után új irodalmi liga alakult meg Kolozsvárott, a kiskorúaknak. A Kiskorú Írók Ligáját (a továbbiakban KILL!) Márkus András és Visky Zsolt alapította idén nyáron kizárólag kiskorú írók és költők számára. A nyáron megjelent egy lapjuk, a Fiatal és Banán, mely tulajdonképpen egy demo változat volt. Novemberben fog megjelenni az AB-ART Kiadó támogatásával egy ezúttal már igazi változat, az első szám. Ígéretet kaptak a kolozsvári Koinónia Kiadótól is, hogy megjelentet egy KILL antológiát. Az interneten, az Erdélyi Terasz oldalán is olvashatóak műveik. Van egy kékharisnya is, Albert Anna, ő hivatalos múzsa. KILL tagok névsora: Farkas Zsolt (író, költő), Horváth Előd (író), Kelemen Csongor (költő), Márkus András (író, költő), Mósa István (író), Sós Dóra (író, költő), Visky Ábel (író), Visky Zsolt (költő), Benedek Levente (illusztrátor), Albert Anna (múzsa, kékharisnya), Kovács Andrea (illusztrátor, főmúzsa), Réka (Zsolt fiktív főmúzsája) stb. /Schmekker-Fekete Péter: KILL! Interjú a Kiskorú Írók Ligájával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"

Wass Albert annak dacára tért haza, hogy az ellene szellemi bojkottot hirdetők ma is minden galádságot elkövetnek, hogy a magyar szellemi életből, a nemzeti közérzetből kicenzúrázzák. Wass Albert páratlan olvasottságával, népszerűségével ma senki és semmi nem veheti föl a versenyt. Sorsa, műveinek utóélete azt is példázza, hogy a közösségi igazságkeresés felülírhat mindenféle ártó szándékú praktikát. Műveit betilthatták Magyarországon, index alá helyezhették Romániában, szobrát kitilthatták Budapestről, portréit lefejezhették Erdélyben – népszerűsége, hatása, műveinek reneszánsza annál erősebben érvényesült. A magyar kormányzat nem honosította vissza – megtette ezt és megteszi helyette a nép. És szobrai is állni fognak Budakeszin és Debrecenben, majd Erdélyben is előkerülnek dugott helyeikről, s lesz szobra minden bizonnyal Budapesten is. A körülötte zajló politikai csatározások is elülnek egyszer, s marad Wass Albert erdélyi sorsábrázolásának sokféle értéke. /Sylvester Lajos: Wass Albert visszahonosítása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./

Az erdő támogatásra szorul (Közbirtokosság)
Közel két évtizede majd minden székelyföldi településen feléledt legalább egy közbirtokosság. Csákány Lászlóval, a Szemerja-Görgő Egyesített Közbirtokosság elnökével arra kerestük a választ, hogy milyen feladatokat tud ellátni egy közbirtokosság, miként lehet összeegyeztetni az erdőgazdálkodási és az egyéb, például környezetvédelmi szempontokat, mindez hogyan működtethető az érvényben lévő jogi kerettel.
Rendelkezni a tulajdonjoggal
– A közbirtokosság sajátos jogi forma. Milyen jogi környezetben működik ma, rendeződtek-e a tulajdonjogi viszonyok?
– Jogilag a közbirtokosságok tulajdoni rendszere két lépcsőben ugyan, de rendeződött. A tizenhét évvel ezelőtti félszárnyas visszaszolgáltatást utólag nagyjából rendezte a jogalkotó. A közbirtokosságok mai működését sokkal inkább az nehezíti, hogy van tulajdon, de a tulajdonos nem rendelkezik közvetlenül tulajdonjoga fölött. Egy kissé furcsa hasonlattal, van fürdőszobánk, de nem engedik, hogy benne fürödjünk. A tulajdonjog fölött rendelkezünk, de a gazdálkodási jogot átruházták egy teljesen más intézményre. Európában bizonyára egyedülálló – és nem véletlenül –, hogy az erdőtulajdonosnak nincs gazdálkodási joga. Sem a fa, sem a vadállomány, sem az egyéb hasznot hozó részterületek tekintetében. A visszaélések megfékezésére egy sor intézményt működtetnek, egy sor intézkedést bevezettek és bevezetnek, csak azt nem veszik számításba, hogy ezek az intézmények mind-mind az erdők terhére vannak. Ebből az következik, hogy az erdő védelme helyett még többet kell kitermelni – mert a fa eladásából lehet a legtöbb jövedelmet biztosítani –, hogy ezeket a pluszköltségeket fedezni lehessen.
– Mi a jellegzetessége ennek a gazdálkodási formának?
– Az erdészeti törvény szabályozza, hogy milyen formában lehet erdőgazdálkodást folytatni. Nálunk legkevesebb nyolcezer hektárral kell rendelkeznie egy tulajdonosnak ahhoz, hogy az állami erdészet mintájára egy magánerdészeti struktúrát hozzon létre és működtessen. Márpedig egyetlen közbirtokosság sincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, így közbirtokosságok szövetsége jött létre, ezek általában magánerdészeteket bíznak meg a gazdálkodással. A költségek tehát meglehetősen sokrétűek, ami mind-mind az erdőt terheli. Csak a fát látjuk benne
– Ez a gazdálkodás része, de az egykori közbirtokosságok valójában egy közösséget szolgáltak.
– Ez mára gyakorlatilag megfordult. Ugyan 1972-ben Buenos Airesben elfogadták az erdők többhasznúságának a tételét, ezt nálunk ma senki nem veszi figyelembe. Az erdőben csak a fát látjuk, az abból származó közvetlen hasznot. Az utóbbi időben egyre több támadás éri az erdőtulajdonosokat, illetve az erdésztársadalmat. Mindenki a fakivágásokról, az erdőirtásról beszél, de az erdőre és közvetetten a tulajdonosokra, a szakmára háruló terhekről kevesen beszélnek. Nálunk az erdő mindenkié, de amikor a költségekről esik szó, akkor csak a tulajdonosok, illetve a szakma jön számításba, a költségek terhe az ő vállukat nyomja. Pedig minden egyes ötvenéves fa egy vegetációs ciklusban egy teherautónyi árut bocsát a társadalom rendelkezésére. Elég, ha csak a „megtermelt” oxigénre gondolok, vagy arra, hogy egy fa egy vegetációs időszakban 4200 liter vizet képes megtisztítani. A csapon folyó vízért fizetni kell, de annak az összegnek a töredéke sem jut el az erdőtulajdonosokig. Holott az erdőt például adóteher sújtja. Amit az egykori közbirtokosságok nyújtottak a társadalomnak, a megváltozott helyzet miatt vissza kellene segíteni az erdőnek, illetve a tulajdonosoknak. Ennek a lényege az, hogy tehermentesítsük az erdőt (például adómentességgel vagy támogatással, akárcsak a mezőgazdaságot), mert ha nem, egyre több fát kell kitermelni. A másik különbség, hogy annak idején a közbirtokosságnak nem csupán erdeje, legelője, hanem ingatlanjai is voltak, a mindenkori tanító, kántor jövedelmét abból biztosították, nem beszélve a szegények segítéséről, a tűzifával való ellátásról. Vagyis közfeladatokat látott el, az oktatás, a kultúra, a vallásgyakorlás egyik háttérintézménye tudott lenni. Ma már ezeket a feladatokat más intézmények, állam, önkormányzat látja el, más költségvetésből finanszírozzák részben vagy egészben. Vagyis a régi közbirtokosságok társadalmi funkciója jelentős volt, segítette a közösséget, ma a közbirtokosság szorulna segítségre, támogatásra, elsősorban az erdők, az élhető környezet védelme érdekében.
Az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek
– A környezetvédelmi szempontok hosszú távú gondolkodást feltételeznek, holott manapság a hatékony gazdálkodási szempontok a meghatározóak.
– A magyarországi modell – bár ők jóval kevesebb erdővel rendelkeznek – jónak bizonyult, hiszen ők nem közbirtokosságként, hanem zárt részvénytársaságokként (Zrt.) gazdálkodnak, önállóan. Vagy Ausztriában, aki 30 árnál nagyobb erdőterülettel rendelkezik, az önállóan gazdálkodhat a tulajdonjogával. Bedő Albert annak idején felismerte, hogy az erdővel gazdálkodni kell, megfelelő üzemterv alapján. De saját belátása szerint végzi vagy éppen végezteti el a munkát. Természetesen állami feladat az ellenőrzés, hogy az üzemtervet betartják-e. Nálunk azonban ez nem megengedett, a gazdálkodásnál még ráépül egy-két struktúra, ami teher – ahogy már jeleztem.
– Ráadásul az erdő mint ökoszisztéma a környezetvédelemben is meghatározó szerepet játszik. Hogyan lehet a gazdálkodási és a környezetvédelmi szempontokat összeegyeztetni?
– Van olyan felmérés – az ENSZ-statisztikákban olvastam –, hogy egy hektár erdőnek az egészségre gyakorolt hatása értékben háromszor meghaladja a fa értékét. Ezzel szemben senkinek nem jutott eszébe, hogy egy aszpirin értékét visszafordítsa az erdők megőrzésére. Globális paradigmaváltást kellene eszközölni. Ugyanis a gazdasági szempontok azt diktálják, hogy addig, amíg kereslet van, a kínálat is megjelenik. Az esztelen fogyasztás esztelen kitermelést eredményez. Az 1945-ös államosításhoz képest például Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén egyharmaddal csökkentek az erdős területek a mezőgazdasági területek, vagyis a legelők javára. De állattartás immár nem folyik a városban. A fölöslegessé vált területek visszaerdősítése azonban nem megoldott. A környezet egyébként rendelkezik öngyógyító tulajdonsággal, a probléma az, hogy nekünk nincs időnk ezt kivárni. Azt kellene belátnunk, hogy egy sor dologra nincs szükségünk, de jó vízre, jó levegőre, napfényre és élhető talajra igen, vagyis az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek. Ezeket kell megvédeni.
– Rövid távon mi lenne az első lépés, hogy a dolgok helyükre kerüljenek?
– A törvényes keret megváltoztatása lehetne az első lépés, hogy a tulajdonosnak legyen joga gazdálkodást is folytatni. A folyamatok leegyszerűsödnének, átláthatóbbak lennének, sőt, ellenőrizhetőbbek. És persze kevesebb költséget generálnának. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)