Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Aksoy, Yasar Metin
1 tétel
2014. július 14.
Örökség íjban, koronában
Véget ért az I. Erdővidéki Honismereti Tábor
Szombaton íjásznappal és dr. Tallós Emil jogásznak a Magyar Szent Koronáról tartott előadásával ért véget Baróton az első alkalommal megszervezett Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor.
Az utolsó nap mondhatni török nap is volt: két Törökországból érkezett íjász tartott bemutatót az országukban több évszázados gyökerekkel rendelkező íjász hagyományokról, azok érdekességeiről.
Metin Ates, a Hagyományőrző Íjászok Világszövetsége európai osztályának alelnöke először a török íj és íjászat történetéről szólt: megtudhattuk, hogy már a középkorban, II. Bajazid szultán idejében íjásziskola alakult Konstantinápolyban, mely aztán később, a 18. század folyamán érte el legmagasabb színvonalát.
A török íjak, bár átalakultak, alapjaikban megőrizték azt a formát, melyet sokkal keletebbre a hunok fejlesztettek ki.
Dr. Yasar Metin Aksoy, aki foglalkozására nézve szívsebész, elmondta, a török íj őse az ázsiai összetett íj volt, erre a Krisztus előtti II. évezredből is találtak bizonyítékot. Ő maga is készít szabadidejében íjakat, a sokszor évekig tartó folyamatot képek, videók segítségével mutatta be. Érdekességként említette meg egy fennmaradt dokumentum alapján, hogy 1734-ben ötszáz aranytallérért lehetett hét darab íjat venni, ami azt jelenti mai pénzbe átszámolva, hogy egy íj ára körülbelül 7500 dollár volt.
A Hagyományőrző Íjász Világszövetség alenöke, a magyarországi Posta Pál a magyar hagyományos íjásztáblák létrehozásáról beszélt: célja ezekkel egy egységes rendszer kialakítása volt, a céltáblák ugyanis a magyar történelmi eseményekre emlékeztetik az íjászt – ahogy Posta fogalmazott –, hogy ne csak arra gondoljon, azokat el kellene találni, hanem közben bele is élje magát kissé a céltáblák által megelevenített korok szellemébe. A Magyar Hagyományos Íjásztábla-rendszer égisze alatt rendezett versenyeken a céltáblák lőtávolsága is történelmi: a 4,53 méterre levő például Attila hun király halálának dátumára emlékeztet, a 19,56 méterre levő pedig a magyarországi forradalom dátumára.
Az előadások mellett az íjászok íjászbemutatót is tartottak, egy kisebb versenyt is szerveztek, melynek résztvevőit díjazták, korhű hangszereken pedig régi török dallamokat is megszólaltattak.
Dr. Tallós Emil jogász előadásában a szentkorona-eszme kialakulásának története kapcsán elmondta, hogy Magyarországon az elmúlt évezred elején nem az európai trónöröklési jogok érvényesültek, hanem az idoneitás elvét alkalmazták, azaz a királyválasztásnál a rátermettséget, alkalmasságot vették figyelembe.
1440 fontos dátum volt a szentkorona-eszme fejlődésében: a korona nincs Magyarországon, ezért mikor a rendek I. Ulászlót királlyá választják, az országgyűlés határozatot hoz, kimondva, a korona ereje és hatása az ország lakóinak jóváhagyásában rejlik– ez pedig Tallós szerint nem volt egyéb, mint a népfelség elvének kimondása.
– Ekkor még csaknem háromszáz évvel vagyunk a francia filozófus, Rousseau előtt, akihez a történészek szerint a népszuverenitás elvének megfogalmazása fűződik – hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd így összegzett: – A szentkorona eszméje ma is visszaállítható lenne egyetlen kivétellel, éspedig anélkül a tétel nélkül, mely kimondja, hogy Magyarországon minden tulajdonjog gyökere a Szent Korona. Ehhez ugyanis olyan eseménynek kellene bekövetkeznie, mely révén az ország területe ismét Magyarország tulajdonába kerülhetne.
A nap végén Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója megköszönte az Erdélyből, Magyarországról, Mongóliából, Törökországból és Olaszországból érkezett előadóknak, valamint a hallgatóságnak is a szabadegyetemen való részvételt, melyet, mint említette, jövőben is megszerveznek.
Külön mondott köszönetet dr. Obrusánszky Borbála keletkutatónak, aki társszervezője volt az eseménynek, és akinek ismeretségi köre révén neves szakemberek lehettek jelen a magyar örökségünk értékeit felvonultató táborban, melynek támogatói voltak: a Kovászna megyei Művelődési Központ, Kovászna megye tanácsa, Barót város önkormányzata, a Communitas Alapítvány, szervezői pedig a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület.
Erdővidék értékei, nyelvünk gyökerei
Az erdővidéki honismereti szabadegyetem első napján Demeter László múzeumigazgató, történész többek között arról beszélt a vendégeknek, hogy az általánosan ismert három nagy értéke mellett – a táj szépsége, épített- és szellemi öröksége –, Erdővidék egy negyedikkel is bír, éspedig azzal, hogy a rendhagyó vallási színezet jellemző rá.
– Bár Barótra például annak idején, Baróti Nagy Katának köszönhetően nem tudott betörni a reformáció, a 20. század folyamán a munkalehetőségek miatt sok protestáns települt ide, akik mára számbeli fölénybe kerültek. Baróton kívül csak Miklósvár maradt meg katolikusnak, a vidéken ma 15 református és 5 unitárius egyházközség található, utóbbiak közül a bölöni volt a legjelentősebb – mondta.
Dr. Czeglédi Katalin nyelvész Nyelvünk és őstörténetünk gyökerei című előadásában kifejtette: a Magyar Tudományos Akadémia mai álláspontja, miszerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, hibás, a kapcsolat azért létezhet csupán, mert a szkíta és hun nyelvet beszélő elődeink egykor azokra a területekre telepedtek le, ahol az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népek is éltek. Keserűséggel állapította meg, hogy azok a mai kutatók, akik az MTA nézeteihez viszonyítva eltérő álláspontot képviselnek, nem érvényesülhetnek, jómaga emiatt még egyetemi munkahelyét is elveszítette. Több érdekes példával szemléltette a magyar nyelvnek az altaji nyelvcsaládba tartozó nyelvekkel – a mongollal, a csuvassal, de legfőképp a török nyelvvel – való viszonyát, utóbbit Mahmud al-Kashgari, 11. században élt tudós török nyelvtanának és szótárának alapján.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)