Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Akácsos Pál
3 tétel
2002. július 11.
"Aldoboly református lelkipásztora, Győrbíró Sándor elmondta, hogy a földterületet még nem kapta vissza a 450 lelkes gyülekezet. A gyülekezet megemlékezett a magyarság történelmi eseményeiről. Az aldobolyi emlékek, emlékkövek a templom cintermében sorakoznak. A két első emlékmű egy klasszicista kőobeliszk és egy faragott emlékkopja. Utóbbit Akácsos Pál Botond Bölönben élő pedagógus, népi faragómester készítette 1996-ban. Az emlékművek a magyar honfoglalás 1100. évfordulójára, a kuruc és az 1848-as magyar szabadságharcra, a két világháborúra, és a romániai rendszerváltás esztendejére, 1989-re emlékeztetik a szemlélőt. Új emlékművel gazdagodott az aldobolyi református panteon. Ez egy csonka, andezitből faragott kőobeliszk, rajta a Trianoni Társaság lángos-tüzes jelvénye látható, alatta a felirat: Nemzetünk fájdalma. Ezt áldotta meg az emlékállító lelkész istentisztelet keretében az évfordulót, június 4-ét követő vasárnapon. A templom két nemzeti zászlóval is gazdagodott. A két zászló a műemlék templomban kapott otthont. /(kisgyörgy): Emlékállító Aldoboly. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./"
2015. március 19.
A fiatalok elvándorlása a legnagyobb gond Bölönben
A bölöni önkormányzat számára az új forrásleosztási mód különösképpen nem oszt és nem szoroz, hiszen megközelítőleg ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly. Beruházásra sajátjukból nem futja – de pályázatokkal kiegészítve jelentős fejlesztéseket terveznek. Elsősorban közintézményeik működtetése érdekében építkeznének, de a faluközpont szépítésére is odafigyelnének. Az unitárius egyház munkahelyek létrehozásához és a hagyományos mesterségek továbbéltetéséhez járulna hozzá. Utánanéztünk annak is, miért maradt el idén a messze földön híres farsangi felvonulás.
Elmaradt a farsang
Falujárásról szóló írásaink elején általában az önkormányzati hírek állnak – legtöbbeket ez érdekel –, ezúttal viszont kivételt kell tennünk, mivel az elmaradt farsangi felvonulás nagyobb figyelmet érdemel.
Három esztendővel ezelőtt a falu talán legjelentősebb ünnepének szervezőjével, Akácsos Zsolttal körbejártuk a témát, s figyelmeztettünk: a rosszul értelmezett korszerűség és az önzég bizony veszélyezteti a hagyományt: „A bölöniek régi hagyománya tehát él. Él, de egyre inkább már csak formaiságában. Inkább csak üzlet, egy valamivel másabb buli, de már nem a szó szoros értelmében vett néphagyomány. Érzik ezt a helyiek és a vendégek is, s egyre szűkül a valaha oly híres mulatság” – szóltunk a megszűnés veszélyéről Elveszőfélben értékünk: a bölöni farsang című írásunkban 2012 februárjában.
Most Szabó Lórántot kérdeztük, mi az oka, hogy nem sikerült idén megszervezni a felvonulást. Jó lesz tisztázni: kérdeztük és nem kérdőre vontuk. Ezt a pontosítást igencsak megérdemli a fiatalember, mert eddig is az ifjúsági programok szervezői közé tartozott, sőt, a néptánccsoport működtetésében és a táncoktatásban is részt vesz, szemrehányást tehát semmiképp nem érdemel.
Az elmaradás legfőbb oka a fiatalok hiánya. Néhány éve még sokkal többen éltek itthon, ám azóta a jobb jövő reményében csoportosan hagyták el a vidéket a legerősebbek, legéletrevalóbbak. Külföld pénze nagy csábítást jelent ott, ahol még gyengén fizetett munkát is nehéz találni... Nem kedvezett a szervezésnek, hogy folyamatos nézeteltérést szült a feladatmegosztás. A látványosságot adó, beöltözött „lányokra” hárul a lóbérlés költsége, a gazdák pedig követelőzőbbek, régebb a patkolás árát is csak akkor kérték, ha felvonuláskor elhagyták valamelyiket, de a „cigányok” kérincsélésből származó jövedelemből már nem részesednek. Többeket zavar az is, hogy nem egy adott jó célt szolgál a befolyt jövedelem. Persze, az előre meghatározott összeget leadják a „cigányok”, s lesz, miből a felvonulást követő bált megszervezni, de van még közösségi ügy, mire költeni lehetne. Idén elmaradt a felvonulás, de jövőben megszervezik – ígéri Szabó Lóránt. Mint mondja, az is elég baj, hogy most nem sikerült minden akadályt elhárítani, de a kétszeri felsülés már nemcsak szégyen lenne, hanem a hagyományt is veszélybe sodorná. „Jövőben nagyon odafigyelünk, mert két kihagyott év után már kétséges, hogy sikerülne-e újra élővé tennünk a hagyományt. Úgy vélem, az új nemzedék, a mai tizenöt-tizenhat évesek közt találunk olyanokat, akik vállalják a feladatot” – mondotta bizakodóan Szabó Lóránt.
Régi tervek, új remények
Régi elképzelések megvalósításának lát neki az önkormányzat. Várhatóan nem mindegyiket fejezik be idén, de már az is előrelépés, ha a legszükségesebb épületek pirosban állnak év végére. Esetenként az önkormányzat számára ez a félkész állapot a kedvezőbb, hiszen így a tetemes kiadások több esztendő költségvetése közt oszlanak meg.
A tanfelügyelőséggel karöltve négy esztendeje nyertek pályázatot óvoda építésére, ám a pénz eddig nem érkezett meg. Nemrég Bukarestből egy vállalkozó érdeklődött a kivitelezésről, ez Rudolf Béla alpolgármester szerint biztos előjele annak, hogy idén nekifoghatnak a régi hivatal telkére tervezett ingatlan építésének. Az új óvoda hatalmas űrt pótolna, mivel a legkisebbek az árvíz óta kényszermegoldásként az iskola tornatermében húzzák meg magukat. Az alpolgármester abban bízik, a nem is olyan távoli jövőben megtalálják a megoldást arra is, hogy az óvoda mellett megépüljön a művelődési ház és könyvtár, s megújulhasson a régi községháza, ahol helyet kapna a helyi néprajzi és történelmi gyűjtemény, s otthonra lelhetnének a községért tenni akaró fiatalok is.
Ingatlanjaik tetőterének beépítése is napirenden. A központi iskola padlásának átalakításával elérhető lenne, hogy minden gyermek egy épületben tanulhasson, az új tanácsépületben pedig házasságkötő termet lehetne kialakítani, és helye lenne az irattárnak is. „Azt szeretnénk, hogy minden lényeges intézményünk saját székhellyel rendelkezzen, azaz ne kelljen bért fizetnünk, s többet költhessünk az elmaradt fejlesztésekre. Bővítenünk kellene a vízhálózatot is, ugyanis a megyei útnak csak egyik oldalán futnak a csövek, azt pedig nem várhatjuk el, hogy a szemben lakók saját költségükön fejlesszenek. Persze jó lenne, ha erre is lehetne pályázni, de bizonytalan, hogy hamarosan megtaláljuk ennek módját, szóval nem kizárt, sajátunkból kell többet áldoznunk erre” – mondotta Rudolf Béla. Idén a községközpont szépítésére is esély mutatkozik: a híd melletti kis terecskét bekerítik, virágágyást alakítanak ki, padokat helyeznek el, s éke lesz a fafaragó tanár, Akácsos Pál által készített székely kapu.
Nagyobb átláthatóságot
Nem osztja Rudolf Béla derűlátását az Erdély Magyar Néppárt községi képviselője, Bíró Lajos. Kifogásolja, hogy a beruházási listára mind régi, évek óta megvalósulatlan tervek kerültek, s nem hiszi, hogy azokból ez alkalommal több is elkészülne. Úgy véli, pénz akkor lenne, ha az önkormányzat fellépne adósaival szemben, s megpróbálná behajtani jelentős kinnlevőségeit. Ott van például az összedőlt disznófarm, amelynek tulajdonosait meg kellene próbálni végrehajtani, vagy újra kellene tárgyalni a halastó működtetőivel a régi szerződést. Úgy tudja, a tó jól működik, sok vendéget vonz – értesülései szerint olyan hétvége is van, mikor több tízezer lej a jövedelem –, lenne miből a nagyon rég megegyezett havi száz német márkának megfelelő összegnél többet fizetniük. „Nem átlátható a polgármesteri hivatal működése, sőt, a közérdekű adatok megszerzéséért is – szinte szó szerint – közelharcot kell vívnunk: csak nehezen kaptuk meg a számvevőszék tavalyi ellenőrzésének jelentését, a nagy adóssággal rendelkezők névsorát sem akarták első szóra ideadni, mert állítólag az nem közinformáció” – fakadt ki az ellenzéket erősítő tanácstag.
Bíró Lajos szerint azonban a pénz nem minden. Nemrég tanácsülésen javasolta, hogy a társadalmi segélyre jogosultak foglalkoztatásába vonják be a képviselő testületi tagokat is, egyes falurészek gondozását bízzák rájuk. „Otthona közvetlen közelében mindenki jobban látja, mire lenne szükség, hogyan lehetne szebbé, élhetőbbé tenni a falut. Szabadidőmből szívesen áldoznék arra, hogy munkát adjak – takaríthatnánk medret, rendezhetnénk a sáncok és közterek környékét, javíthatnánk épületeinket – s felügyeljem tevékenységüket. Meggyőződésem, hasznára válna ez a falunak.”
Megújult egyházi vezetőség
Az unitárius egyházközség közgyűlése újabb három esztendőre megválasztotta vezetőségi tagjait. Ifjabb Kozma Albert tiszteletes örvendetesnek tartja, hogy a fiatalokat is sikerült megszólítaniuk, s a hat bizottság valamelyikének munkájába bevonni. A nyíltság és tisztaság nevében cselekedtek, amikor megerősítették és kiterjesztették a leltározó és pénztárvizsgáló bizottság hatáskörét: már nemcsak évente kétszer kell jelentést tenniük, hanem ahányszor kérik. A gondnoki teendőket továbbra is Uzoni István látja el, Bálint Levente pénztáros is maradt tisztségében, a jegyzőt a keblitanács tagjai választják meg hamarosan. Az egyházköri fórumokon Bálint Levente és Sikó Enikő lesznek a bölöniek „követei”, zsinati képviselő pedig Uzoni István.
„Az új keblitanácsi tagokra felelősségteljes feladat hárul a következő esztendőben, hiszen akkor teljesedhetnek ki elkezdett terveink. Be kell fejeznünk az új konferencia-központot és vendégházat, rendeznünk kell az új papi lak környékét, a várat teljesen fel kell újítani, ki kell adnunk a műemlék-templom és a vár építéstörténetét, folytatni akarjuk a középkori napok szervezését, át kell szerveznünk a vallásórákat, és eredményessé tennünk a Szorgos Hangya Munkahelyteremtő Egyesületet is” – sorolta főbb tennivalóikat Kozma Albert.
A hangya szorgalmával
A sokatmondó nevű egyesület ötlete 2013-ban merült fel, céljaként az itthon maradás feltételeinek, a bölöniek életkörülményeinek javítását tűzte ki. Egyrészt nevelő- és képzőmunkát folytatnának. Egyik legnagyobb horderejű megvalósításuk lehetne, ha sikerülne a pékséget újraindítani, s újból hagyományos krumplis kenyeret süthetnének. A régi épületet nemrég megvette az egyház, most pályázati lehetőséget keresnek, hogy felszereljék. Néhány ember munkához jutna, hozzájárulhatnának az egyre csökkenő forgalmú malom megmaradásához, a faluban megtermelt pénz pedig helyben maradna, s újabb munkahelyek létrehozását segítené. Mestereket hívnának, akik az érdeklődőket a hagyományos szakmákra tanítanák – az asztalosként már némi tapasztalatra szert tevőket például a kádárság rejtelmeibe vezetnék be –, de segíteni kívánnak az állattartó gazdáknak is, hogy termékeiket ne kelljen elkótyavetyélniük. A legjobb az lenne, ha sikerülne őket szövetkezetbe terelni, hiszen összefogásuk eredményeképp lenne elég erejük, hogy tejfeldolgozót hozzanak létre. Jelenleg egy lejnél kevesebbet kapnak a tej literéért, ám sajtként már annak többszörösével számolhatnának. Ha az önkormányzat úgy dönt, kedvezőbb számára, ha beépíti az iskola tetőterét, s az elemistákat is a központi épületbe viszi, a szerep nélkül maradt iskolát öregotthonná alakítanák át. Jelenleg is elég nagy, de falai erősek, emelet is húzható rá, s tíz-tizenkét idős számára összkomfortos szobákat alakíthatnának ki. Kozma tiszteletes azt mondja, tervből nincs hiány, de csak szerre tudják megvalósítani, hiszen egyik a másiknak teremti meg a feltételeit.
A köz szolgálatában
Látogatásuk végén Kozma Albert arra kért, hadd reagálhasson a február közepén megjelent Erdővidéken se legyen csendes az esztendő (Van-e élet kultúrházainkban?) című cikkünkre. Mint mondja, soha nem merült fel, hogy a visszaigényelt művelődési házat az önkormányzat, az iskola, az ifjúság vagy akár magánemberek kérésére ne adták volna oda első szóra: úgy vélik, a bölöniek hozzájárulásával épült, az ő tulajdonuk, az egyház csak felvigyázza és karbantartja. Az elmúlt esztendőkben saját pénzükből elvégezték belső felújítását, a konyhába új kályhákat, mosogatókat szereltek fel, szekrényekkel látták el, kitakarították és használhatóvá tették a pincét, így a fiatalságnak van hol kisebb összejöveteleit és mulatságait megtartania. „A polgármesteri hivatal tulajdonában nincs művelődési házként szolgáló ingatlan, de ha valamit szervezni szeretne, nem kell sem a falutól több kilométernyire levő, A borvíz útja program részeként épült házhoz kivinnie programját, sem a vendéglőbe szorulnia, mert mi ingyen és bérmentve rendelkezésére bocsájtjuk a meglévőt. Így teszünk akkor is, amikor az iskola kéri tanévnyitáskor, illetve -záráskor vagy a közbirtokosság közgyűlésének megszervezésére. Csak esküvők alkalmával kérünk bért, de nem abból fog az egyház meggazdagodni: tavaly ezer lejnél kevesebb jövedelmünk lett ily módon. Bárki is jöjjön, mi szívesen segítjük” – mondta a tiszteletes.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 14.
Látogatás a végvidéken: Aldoboly
Más, különlegesebb Aldoboly hangulata, mint a megye felsőbb részén elterülő falvaké. Tiszta történelem históriájának minden szelete, tele kontrasztokkal. Túl voltunk, túl szakadtunk a hozzánk közel húzódó határon – idézik fel az idősek. Dél-Erdély darabkája lettünk, de legalább együtt az utolsó megyésítés előtt Brassó megyéhez leszakasztott Vámoshíd vidékével, amely szintén Aldoboly területéhez tartozott. Több erdőnk, több szántó- és kaszálóterületünk volt, hatalmas érvágást jelentett elcsatolása. Aldoboly, a vegyes lakosságú falu most Illyefalvához tartozik közigazgatásilag. A székelyföldi falvak életét éli, amely csak árnyalataiban különbözik a szomszédos településekétől.
Picinyke múlt
Tanulságképpen tolakodott elénk látogatásunk idején egy picinyke múlt. Csak picinyke, de sokatmondó, mert mesélője, Stanciu János ma is él. De mi lesz azzal a rengeteg Aldobolyhoz kötődő kultúrtörténeti érdekességgel, amit sürgősen össze kellene szedni, meg kellene írni akár egy rövid históriás, de a mát sem elkerülő – mondjuk – falufüzetbe. Sok érdekesség, jeles személyek kapcsolódnak a Hollaki családhoz, több kevésbé ismert negyvennyolcas személyiség nyugszik az aldobolyi temetőben, itt élt a Coșbuc-fordító, tehetséges tollforgató és jogász, Szánthó Vitus, előnévként használja a település nevét a jeles zeneszerző, Aldobolyi Nagy György. Utóbbi Szenes Ivánnal együtt szerezte az Ennyiből ennyi című filmdráma zenéjét, amely lapunk rendszerváltás előtti szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi születésű néhai Csiki László novellájára épül, és idézi a hazai rendszerváltás kezdeti időszakának hangulatát, amely azóta is, jelenleg is kísérti az aldobolyiakat, főleg azokat, akik huszonhét esztendő után is várják vissza föld- vagy erdőjussukat. Mert ami nem kerül nyomdafesték alá, annak maradék nélkül pusztulnia kell, az belevész a feledés mocsarába. „Közvetlenül a romániai forradalom után játszódik a forgatókönyv alapjait adó Csiki László-novella. Egy kicsiny magyarlakta faluról (a Csiki László által jól ismert Aldobolyról – Kgy. Z. megj.) készít látleletet úgyszólván a változás pillanataiban – olvashatjuk a filmdráma recenziójában. – Valami van a levegőben, senki nem tud semmi bizonyosat a faluban, munkálnak a régi beidegződések, de az új lehetőségek sejtelmes ígérete is ott lebeg. Senki sem elég tájékozott, csak annyi világos, hogy itt változások lesznek, hogy megindul a küzdelem az újraosztásért. Ebben a kis faluban a várakozók közt, úgy tűnik, hárman kapnak esélyt. Klára, aki mint az elhanyagolt kastély bárói örököse jelenik meg a színen, az egykori termelőszövetkezet ambiciózus, lendületes, erőt mutató mérnöke és egy helyi vállalkozó, az egykori mozis, aki a változó idők újsütetű terméke. Hármójuk egyszerre tipikus és mégis sajátos küzdelme rajzolódik itt ki. Az asszony magányos, a történet során kiderül róla, hogy valahol Románia túlsó szegletében már férjnél volt, sőt, gyereke is van, akit váratlanul az ajtaja elé tettek. Ezenkívül semmi köze az egykori földbirtokos bárói családhoz. A mérnök helyi potentát, ő a legesélyesebb, de ugyanakkor gyengéjévé válik a »bárónő« mint a falu egyetlen elfogadható nője...”
Jakab István illyefalvi tanácstagot keresve volt alkalmunk megismerni Stanciu Jánost. Lánya, Jakabné Stanciu Irénke mutatta be a 86. életévébe lépő édesapját, aki éppen neki segített az őszi munkálatokban.
– Apám tehenet és három disznót gondoz, és mindenben segítségemre van – mondta a lánya. – A munka nem akadálya az erőnlétnek – így János bátyánk, aki tökéletesen beszéli a magyar nyelvet. – Megpróbáltatásokból volt elegem az életben, munka is volt mindig, a családot fenn kellett tartani. Apám román volt, ortodox és Tohánban dolgozott 1940-ben. Egy nap hazajött, s mert közel volt a román–magyar határ, átszökött Illyefalvára a magyar rokonokhoz. Itt, Dobolyban már uralkodtak a vasgárdisták, akik ezt megtudták, s minket elkísértek a határig és könyörtelenül áttettek. Menjetek, mondták, ha a magyarokhoz kívánkoztatok. Ide ne merjetek visszajönni. Közben lakásunkba máshonnan jövő regátiakat tettek be. Nem is mertünk volna visszamenni. Rokonoknál voltunk. A magyaroknak sem kellettünk. „Miért jöttetek ide, ’sze ti románok vagytok, menjetek haza. Majd mi itt munkára küldünk.” Senkinek sem kellettünk. Csak 1944 végén, amikor ismét változott a helyzet, csak akkor tudtunk visszajönni Dobolyba. Akkor azok, akik a házunkban voltak, mielőtt megérkeztünk volna, elmenekültek. Ez volt a mi keserves kálváriánk.
Vissza a jelenbe
A múlt kontrasztos megidézése után János bátyánk vejével, Jakab Istvánnal visszafordultunk a mába.
– A községi tanács tagjaként kérem, mondja el, hogy még milyen közösségi megvalósításokra volna szükség Aldobolyban, vázoljuk fel a közeljövőt.
– Örömmel mondom, hogy tegnap átvettük a teljesen felújított egykori aldobolyi faluházat, no meg azt a megyei rangú útszakaszt is, amely falunkon halad át Szászhermány irányába. Maradt még tennivaló. Lázárfalva Aldoboly szélső része. Sor kerül, mert kértük, a bekötőutca kavicsozására, ugyanis sártenger az a falurész. Tervben még a dobolyi Gödör utca rendbetétele. Mindkettőre jó lenne aszfaltburkolat a jövőben, mert a többi mellékutcában már mindenütt aszfaltoztak. Dobolynak van ivóvize, természetes, hogy a szennyvízhálózatra is sor kerül. Az illyefalvi önkormányzat már meg is vásárolt Lázárfalva mellett egy területet, ahová meg lehetne építeni az ülepítőt. Még ősszel megkezdik a helyi villanyhálózat fokozatos kicserélését, megszűnnek a viharok idején előforduló áramkiesések, s jövőre az új villanyórákat is kiteszik a kapuk elé. A községvezetés tud róla, hogy rendetlen állapotba került a falu déli kijáratánál levő hősök temetője, ahol román és orosz katonák nyugszanak. Községi tulajdonban a lassan romladozó műemlék Hollaki-kúria, arra is anyagiakat kellene szerezni, menteni. – Szép és teljesen korszerű lett az aldobolyi volt községháza – mondta Fodor Imre illyefalvi polgármester. – Az Országos Vidékfejlesztési Alap támogatásából épült a Pro Sanit tervei alapján. Felszerelték központi fűtéssel, belső bútorzata és a felszerelések is megérkeztek. Most, decemberben megtartjuk avató-szentelőjét is egy faluünnep részeként. Megkezdik a villanyhálózat cseréjét, amely szerepel a villanyszolgáltató vállalat tervében, a hősök temetője szakszerű rendezésének költségeire a Leader-programban szeretnénk pénzalapra pályázni. Évek óta harcot folytat a dobolyi erdő-közbirtokosság a jussaiért. Bár tulajdonjogát illetően utolsó látogatásunk óta különösebb változások nem történtek, a helyzet jelenlegi állásáról Csergő Máriától érdeklődtünk, aki elmondta, hogy perben állnak az illyefalvi önkormányzattal egy 113 hektárnyi, közbirtokossági tulajdonú legelő miatt, amely időközben a község tulajdonába került. A törvényszék szakember általi kivizsgálást kért, de a kivizsgálóra egy esztendeje várnak. Szakember nincs, a törvényszék pedig mindig azt feleli, hogy a visszaszolgáltatás nem járt le, mert határidejét minden év elején meghosszabbítják, a földosztók pedig a per végleges döntésére várnak.
– Nálunk nemcsak a közbirtokosságnak vannak gondjai, hanem több egyénnek is – tájékoztatott Muscalu Ágota. – Nekünk birtokunk volt Vámoshídon. Érdekes módon Brassó megye visszaadta, adott birtoklevelet és telekkönyvet is. Itthoni területeinket még a 18-as törvénnyel kértük, visszamérték, használjuk is, de az illyefalvi hivatal azóta sem állította ki a birtoklevelet.
Búcsú után
Kedves emlékezetű Deák József néhai aldobolyi református lelkipásztor többször nyilatkozta, hogy a bécsi döntés után Dél-Erdélyhez szakadt Aldobolyban soha nem került sor vehemensebb román–magyar ellentétekre, és ezért ő maga is sokat munkálkodott. „A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve (…) – jegyzi a lelkész. Olteanuról az a hír járja, hogy »nagy magyargyűlölő«. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székely-magyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel” – írta Benkő Levente lapunk oldalain 2013. október 19-én. Ez ma is így van, hangoztatták a faluban, s elmondták, ennek egyik magyarázata az, hogy számos vegyes házasságú család él a településen, amely ápolja a békességet.
Búcsú volt a görögkeleti templomban – hírként jelezte számunkra több helybeli. A felújított községháza nagytermében tartották a búcsús Szent Demeter-napi ebédet. Az egyházközségnek új lelkésze van, Iosif Stoia, aki szintén a felekezeti békesség híve. Gondnokuk Iosif Rujoiu.
Szaloniki Szent Demeter vértanú az ortodox keresztény egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára vértanúhalált halt Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal-pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. Az aldobolyi görögkeleti templomot 1895-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építették, és a következő évben, a magyar millennium idején szentelték fel.
Bekopogtattunk az aldobolyi református parókiára is Vinczi Botondhoz, aki közel háromszáz helybeli lelkipásztora és a környéki szórványok lelkésze: Vámoshídon nyolc, Farkasvágón tizenegy és Prázsmáron húsz magyar református hívét látogatja. A helybeli református templom turisztikai látnivaló. Előbb egy régebbi, gótikus ízlésű épület állt itt, amely a bővítések, alakítások, majd újjáépítés áldozata lett, 1732-ben ugyanis tűzvész, 1802-ben földrengés pusztította. A mai épületegyüttes a második világháború rombolásainak kijavítása nyomán nyerte el formáját. A templombelső több érdekességet rejteget. Márványutánzatú, mellvédes karzatát 1804-ben készítette Cseh Izmael asztalosmester. A padelőkék ornamentikája Nagy Béla sepsikőröspataki népművész munkája (1973). Tavaly kijavították az épület tetőzetét, kicserélték a lécezetet és a cserepeket – mondotta a lelkész –, idén javításokat végeztek a prázsmári imaháznál és a helybeli gyülekezeti háznál. Kapcsolatokat ápolnak svájci testvérgyülekezetükkel, akik tavaly tavasszal látogattak el Aldobolyba, és anyagilag is besegítettek a templomi javításokba. Gondnokuk Bende Sándor, nőszövetségi elnökük Daniela Ardelean. A templomot övező cinteremben emlékműveket láthatunk: egy millecentenáriumi obeliszket és egy kopját, amely a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcra, a romániai rendszerváltás esztendejére és a két világháború áldozataira és borzalmaira emlékeztet (Akácsos Pál Botond munkája, 1996). Itt áll a vidék egyetlen Trianon-emlékműve (2002). Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)