Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ajtony Gábor
8 tétel
1999. november 24.
Nov. 20-21-én kétnapos konferenciát tartottak Szamosújváron az erdélyi örmény-magyar szervezetek. A csíkszeredai Szentháromság Alapítvány elnöke, Ajtony Gábor elmondta, hogy mintegy száz résztvevő képviselte Brassó, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyó, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad és Szamosújvár örmény-magyarságát. A konferencia első napján tudományos ülés keretében az előadók elemezték az örmény katolikus egyház, az identitástudat, múlt és jelen helyzetét. A második napon a résztvevők Szamosújvár örmény vonatkozású történelmi színhelyeit keresték fel. A konferencia résztvevői intézőbizottságot alakítottak, amely kidolgozza az örmény szervezetek szövetségének keretét. /Szövetségbe tömörülnek az örmény szervezetek. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 24./
2001. április 23.
"Ápr. 21-én kolozsvári székhelyén tisztújító közgyűlést tartott az Armenia Örménymagyar Baráti Társaság. A szavazás eredménye: társelnökök Raff Mária és Bálint Kovács Júlia, vezetőségi tagok Fegyveresi István és Anikó, Dániel Gusztáv, Kiss Tibor, Hermann Mária, Flórián László, Bogdán Imre, ifj. Kirkósa Gyula. A hét hazai civil szervezet (EKE, Csíkszeredai Szentháromság Alapítvány, Szamosújvári Téka, Szamosújvári Pro Armenia, Erzsébetvárosi Örmény Alapítvány, Szülőfalum Alapítvány, Armenia Örménymagyar Baráti Társaság) elhatározta egy örménymagyar érdekeket képviselő szervezet létrehozását. Elnevezése: Magyarörmények Romániai Szövetsége, székhelye: Kolozsvár. Megválasztották a vezetőségi tanácsot: Sebesi Karen Attila (elnök), Magyarossy Margit (ügyvezető elnök), Raff Mária (főtitkár), Lengyel Mária, Ajtony Gábor, Kiss Ferenc, Calinescu János (területi elnökök). A szövetség előreláthatólag már a szeptemberre Kolozsvárra tervezett 4. örmény konferenciáig hivatalosan is megalakul. A találkozón dr. Issekutz Sarolta, a budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke a 91 éves Veress István egyetemi tanárnak, a csombordi mezőgazdasági szakiskola megalapítójának, sok évtizednyi eredményes oktatómunkájáért átnyújtotta a jeles magyarországi kutatóról, Újhelyi Imréről elnevezett emlékplakettet, melyet most első ízben kapott külhoni személyiség. - Gergely Zsuzsa bemutatta a magyarörmények 1999-es szamosújvári konferenciájának kötetét. Fegyveresi Anikó Gudenus József: Az örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája című könyvét ismertette. A kötetet 53 nemesi család címerrajza és részletes leszármazási táblázatai teszik teljessé. A közgyűlés végén az Armenia székházának otthont adó Bálint Tibor dedikálta Új Erdélyi Trilógia című és más, régebbi köteteit. /Ördög I. Béla: Megalakulóban a Magyarörmények Romániai Szövetsége. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./"
2001. november 14.
"A kolozsvári Törvényszék bejegyezte a Magyarörmények Romániai Szövetségét melyet hét hazai szervezet hozott létre: "Armenia" Örménymagyar Baráti Társaság, Kolozsvár; "Szentháromság" Alapítvány, Csíkszereda; Erdélyi Kárpát Egyesület, Kolozsvár; Szülőfalum Alapítvány, Ördöngösfüzes; Pro Armenia Alapítvány, Szamosújvár; Téka Művelődési Alapítvány, Szamosújvár; Örmény Alapítvány, Erzsébetváros. A szövetséget hét tagú igazgatótanács irányítja, elnöke: Sebesi Karen Attila, ügyvezető elnöke: Magyarosi Margit (EKE). Területi alelnökök: dr. Ajtony Gábor (Szentháromság Alapítvány), Calinescu Ioan (Örmény Alapítvány), Lengyel Mária (Téka Alapítvány), Kiss Ferenc (Pro Armenia Alapítvány), főtitkára pedig Raff Mária. A M.Ö.R.SZ. alapvető és általános célja az örmény hagyományok, kultúra megőrzése, terjesztése. /Bejegyezték a Magyarörmények Romániai Szövetségét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./"
2005. február 28.
Újraindulásának 15. évfordulóját ünnepelte február 26-án a csíki cserkészet. Ez alkalomból a József Attila Általános Iskolában kiállítást rendeztek, amely bemutatta a cserkészmozgalom történetét indulásától napjainkig, különös tekintettel az utolsó 15 esztendő eseményeire. A volt és aktív cserkészvezetők elevenítették fel a kilencvenes évek eseményeit, amikor komoly küzdelem folyt a Romániai Magyar Cserkészszövetség újraszervezéséért. A találkozón jelen volt Gál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, továbbá Ajtony Gábor és Bogos Sándor öregcserkészek, Hegyi István tiszteletes, akik a cserkészet múltjáról, jelenéről és jövőjéről cserélték ki véleményüket. A megemlékezésen jelen voltak egy szilágycsehi és hét csíki csapat képviselői is. /Takács Éva: 15 éve ismét él a cserkészmozgalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./
2009. május 8.
Ezer példányban (!) jelent meg a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont és Alapítvány valamint a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, a Kútfő [2009. Tavasz – Tél, V. évfolyam 1–2., (910.) szám]. Néhány közlés a kiadványból: A csíki magyar örményekről ír Beder Tibor, illetve az Ajtony Gábor–Ajtony Zsuzsa szerzőpáros; a csíkszeredai dalegyesület történetét Gergely András taglalja; István Lajos a régi korondi lakodalom leírására vállalkozott; Adorjáni Károly a désfalvi aratókalákáról, Gidó Mária a Felső- Nyárádmente „Szentföldnek” is nevezett tájegységének határkerülési szokását idézte fel. /(bölöni): Gazdagon buzogó Kútfő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./
2012. augusztus 16.
Magyarörmények nyomában
A csíkszeredai születésű, Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor magyarörményekről szóló kötetét ismertették csütörtök délután a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
Ajtony Gábor, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a szerzőt, aki harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Csíkszeredában. „Elképesztő adathalmaz van a könyvben, 91 családról van szó benne, ide-oda ágazó családokat kutatva fel, hatalmas munkát és hatalmas energiabefektetést igényelt” – hangsúlyozta Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész.
A könyv fő célja az 1660-as években betelepült családok utódjait felkutatni. Kik vagyunk, honnan jöttünk kérdésre keres választ a kötet – mondta elöljáróban a szerző.
A csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent Székelyföldi magyarörmény családokcímű könyv megírásához a szerző 91 székelyföldi magyarörmény család teljes dokumentációját kutatta fel, elsősorban a gyergyói és a csíkszeredai levéltárakból gyűjtött adatokat, de a bécsi levéltárban is talált ide vonatkozó dokumentumokat.
A Csíkszeredában született, de már a nyolcvanas évek közepétől Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor immár három évtizede kutatja a székelyföldi örmény családok gyökereit. 1995-ben a Csíkszépvízi Száva család címmel jelentetett meg kötetet, majd 2003-ban látott napvilágot a Szépvízi magyarörmények nyomában című kötete. A rá következő évben a Magyarörmények az I. világháborúban című kötetben publikálta kutatómunkája eredményeit. A nemrégiben megjelent több mint 800 oldal terjedelmű könyvében a magyarörmény múltat székelyföldi viszonylatban tárja az olvasók elé.
Iochom Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. április 10.
Helytörténeti tárlat adományokból Csíkszeredában
Tavaly októbertől várja a Csíki Székely Múzeum azokat a csíkszeredai lakosokat, akik várostörténeti szempontból fontos tárgyakat tudnak felajánlani vagy eladni az intézménynek. Az összegyűlt anyagból a tervek szerint 2016-ban nyílik meg a várostörténeti kiállítás, amely a közgyűjtemény egyik legfontosabb projektje jelenleg.
Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól megtudtuk: személyesen is felkeresik a régi csíki családokat vagy azoknak a leszármazottait, akiknek tulajdonában még akadhatnak érdekességek.
„Első nagyobb adományunk Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerésztől származott. Ő a városban egykor működő Fekete Sas Gyógyszertár hagyatékát bízta a múzeumra, aminek nagyon örültünk. Ezután meghirdettük a műtárgygyűjtési akciónkat, amelyre érkeztek ugyan felajánlások, de az általunk várt »roham« elmaradt, mi sokkal több adományozóra számítottunk. Rájöttünk, hogy személyes megszólítással többet érhetünk el, fel kell keresnünk minden olyan régi csíki családot, amely a város életében meghatározó szerepet játszott” – magyarázta ottjártunkkor az intézményvezető.
Gyarmati kezdeményezésére megalakult a gyűjtőcsoport, amelynek tagja a már említett Ajtony Gábor nyugdíjas gyógyszerész, Takács István nyugdíjas főmérnök és Gál Bence nyugdíjas faipari szakember. Az ő segítségükkel létrehoztak egy adatbázist, amelyben több mint száz csíki család szerepel. „Eddig egyharmadát már meg is látogattuk az említett családoknak, és így kezdett élénkebb lenni a műtárgygyűjtés” – számolt be az utóbbi hónapok tevékenységéről Gyarmati.
Egy kirakós darabjai
A személyes megkereséseknél a mesterségekre, szakmákra összpontosítanak. Egykori kereskedő, iparos családok, mesteremberek és sportolók hagyatékából érkeztek be eddig értékes műtárgyak. Például egyik régi szeredai kereskedőcsalád bútorait is megkapják, pontosabban egy régi hálószoba és ebédlő teljes bútorzatát ajánlották fel megvásárlásra.
Legutóbb Császár Ferenc egykori jégkorongozó kalapját és korcsolyáját kapták meg. Ugyanígy egykori politikusok, városvezetők hagyatékából is kaptak néhány érdekességet, ezek között van például a város kiürítési parancsa 1944 őszéről. A rendszerváltás előtt tanító tanárok hagyatékára is odafigyelnek. Minden tárgyat lefotóznak és kikérdezik a tulajdonosát a hozzá kötődő történetekről. Ezáltal sejlik fel a várostörténet egy-egy szelete.
„Nagyon szerteágazó ez a történet, persze a kiállításon főként azokat a részleteket mutatjuk be, amelyeket megfelelően tudunk érzékeltetni a tárgyak segítségével, illetve ha nincs ilyen anyag, megpróbáljuk ezt fotókkal vagy terepasztal segítségével bemutatni” – részletezte a múzeumigazgató. Sok minden gyűlt össze, de még várják az 1990 előtti időszakokból származó tárgyakat, iratokat, fotókat, hangfelvételeket, esetleg videókat.
Iparosok a színpadon
Eddig főként fotóanyag érkezett be, illetve igazolványok, plakátok, színházi belépők. Nagyon sok fénykép gyűlt össze például a két világháború közti műkedvelő színjátszásról. „Kiderült, hogy nagyon erős volt Csíkszeredában a műkedvelői élet. Pékek, iparosok is felléptek az amatőr színtársulatban. Hivatásos színház hiányában akkoriban az egyszerű emberek szórakoztatták egymást” – mutatott rá Gyarmati.
A kiállításra szánt műtárgyakkal minden hétfőn és kedden 11-14 óra között lehet jelentkezni, illetve a 0266-372024-es telefonszámon és az info@csikimuzeum.ro e-mail címen lehet bővebb felvilágosítást kérni a múzeum munkatársaitól.
Szőcs Lóránt. Krónika (Kolozsvár)
2017. október 25.
Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának.
Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk.
A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész.
Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt.
„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.
A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel.
De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor.
Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől.
„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította.
Új idők jöttek
Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget.
„Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak.
„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.
Régi kalandjaim
Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.
Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.
Kicsivel többek lenni
A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.
„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.
A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon.
Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz.
Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek.
Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta.
Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.
Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket.
„Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt.
A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak.
„Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni.
A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter.
Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro