Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ajtai Abod Mihály
9 tétel
1996. november 18.
"Nov. 16-án, halálának 220. évfordulóján Ajtai Abod Mihályra, a falu nagy fiára emlékeztek Szárazajtán. Ajtai Abod Mihály /sz. Szárazajta,1776. szept. 29. - Nagyenyed, 1776. nov. 16./ élete és tanári pályája példamutató, mert a keleti nyelvek, a régiségtan és a történelem jeles tanára külföldi egyetemeken szerzett tudását itthon, az erdélyi iskola javára kamatoztatta, hangsúlyozta Bartalis Szélyes Pál szárazajtai református lelkész. A helyi iskola 1990-ben felvette Ajtai Abod Mihály nevét. Az ünnepség keretében az iskola homlokzatára helyezték Bartha József sepsiszentgyörgyi kőfaragómester munkáját: "Falunk szülöttje Ajtai Abod Mihály Árva Bethlen Kata udvari papja, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatótanára, tudós, orátor, tankönyvszerkesztő, iskolánk névadója. Készítette halálának 220. évfordulójára a szárazajtai Ajtai Abod Mihály Általános Iskola tantestülete és diákjai." /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./"
2004. szeptember 27.
Szárazajtán szept. 26-án a Maniu-gárdisták 1944. szept. 26-i vérengzésére emlékeztek. – Szárazajta története a miénk, azoké, akik itt élünk, és nem azoké, akik kívülről bejönnek, és megpróbálják átforgatni azt – szögezte le Bartalis Szélyes Pál református lelkész. Arra utalt, hogy amikor három hete, szeptember 4-én a szárazajtai volt görög katolikus templom udvarán újratemették a napokkal korábban kihantolt, az 1944. szeptember 4-i csatában elesett néhány román és egy német katonát, a hatóságok valóságos erődemonstrációt tartottak, az emlékezők pedig mindenáron azt bizonygatták: a csatamezőn elesett katonák életéért Szárazajta magyar lakossága felelős. – Szárazajtán riadalmat keltett, hogy terepmotorosok jelent meg a faluban.Később fekete ruhás kommandósok jelentek meg, és igazoltatni kezdték az ünnepségen részt vevők egy részét. 1944. szeptember 26-án néhány helybéli román kezdeményezésére az Észak-Erdélyt végiggyilkoló és -rabló Maniu-gárdák 13 magyart végeztek ki Szárazajtán, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Bartalis Szélyes tiszteletes hangsúlyozta: „Úgy kell emlékeznünk a történtekre, ahogyan történtek. Valahányszor emlékezünk, imádkozunk, hogy az Úristen bocsássa meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. De elvárjuk, hogy a mi történelmünket is tiszteljék, és bármilyen nemzetiségűek, mások is bocsánatkéréssel emlékezzenek, hogy a szárazajtaihoz hasonló tragédia soha többé meg ne történhessen.” A szárazajtai megemlékezést megzavaró terepmotorosokra, de főleg a csendőrökre Puskás Bálint Zoltán RMDSZ-szenátor is kitért: „Nem az emlékező és imádkozó emberekre kell vigyázni, nem tőlünk kell félni, mert a veszély nem tőlünk jön.” Puskás a román katonák elestét a magyarok rovására író törekvések kapcsán hozzátette: „A történelmet senki nem tudja átírni, ezért ismételten le kell szögeznünk: a katonák a háborúban a harctéren estek el, nem a mi kezünk által.” Ezt támasztotta alá Márton Árpád RMDSZ-képviselő is, aki levéltári forrásokra alapozott beszédében azt emelte ki, hogy a Maniu-gárdisták ártatlan embereket gyilkoltak meg, és mindazok, akik mostanság „az állami terror enyhébb formáját alkalmazva”, rendőri és csendőri erőket felvonultatva próbálják továbbra is félelemben tartani Szárazajta lakosságát, legitimálni próbálják az akkori tömegmészárlást. Olosz Gergely képviselőjelölt és Benkő Emőke tanár a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete nevében összefogásra és helytállásra buzdított, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezete nevében felszólaló Hoffmann István pedig a Maniu-gárdák hadjáratához hasonlította a délvidéki magyarság ma is tartó zaklatását. Szárazajtán Ajtai Abod Mihály református pap, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egykori igazgatója születésének 300. és a Maniu-gárdák tömeggyilkosságának 60. évfordulójára emlékeztek. Ajtai Abod emlékére márványtáblát avattak a templomban. /D. L.: Megemlékezés hatósági felügyelettel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./
2005. szeptember 27.
,,Kegyetlenül meg lesz torolva a magyaroknak a múltban elkövetett minden gyilkossága és bűne… csak a halál és a vérontás jelenthetnek igazságos elszámolást köztünk és a puszták barbárjai között; most tudjuk, hogyan kell megfizetni az ezer éve ellenünk elkövetett minden gyilkosságért és rablásért. Végső megoldásként a magyarokat vagy meg kell semmisíteni, vagy vissza kell küldeni Ázsiába” – mondotta Gavrila Olteanu, a Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj parancsnoka 1944. szeptember 26-án. Szárazajta népe most a 61 esztendeje történt vérfürdőre és a tizenhárom, mártírhalált halt áldozatra emlékezett Bartalis Sz. Pál református lelkipásztor így fogalmazott: ,,Sajnos, akadtak olyanok, akik odáig süllyedtek, hogy saját falustársaikat keverték bajba, vagy küldték a halálba. Mégis keresztényi kötelességünk, hogy megbocsássunk, hogy a jót keressük, hiszen ha Isten akkor nincs velünk, az áldozatok száma nagyobb is lehetett volna. Mindezek ellenére ne feledjük, hanem keressük, s mondjuk el a világnak a való igazságot”. Az Ajtai Abod Mihály Általános Iskola igazgatója, Péter Attila a történteket gyászos pillanatnak, a tizenhárom ártatlan áldozat nevét pedig kiáltó szónak nevezte, s reményét fejezte ki, hogy ilyen soha többé nem történik meg. A szárazajtai iskola volt növendékeinek versből és énekből összeállított rövid műsora után a Bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szabó Miklós kifejtette: a székely nép kész megharcolni az évszázados hagyományokra visszatekintő autonómiáért, s kész a nemzetközi fórumok segítségét is kérni e tekintetben. Hoffmann István, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke a mártírok – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – életének utolsó pillanatait elevenítette fel, majd kijelentette: ,,Az igazság elhallgatása vagy kimondása nélkül itt, Székelyföldön, a Kárpát-medencében soha nem rendeződhet a magyarság sorsa, hiszen napjainkban is folynak a magyarverések, a magyarölések, például Délvidéken. A politikusok a parlamentben ma is elutasítják a székely szabadságot szavatoló autonómiát, a Csonka-Magyarország szocialista vezetői pedig megtagadják a határon kívül rekesztett nemzettársaikat.” Az 1944 szeptemberében történteket Benkő Emőke Benkő Levente Szárazajta című, készülő bővített és javított kötete egy részletének felolvasásával idézte fel. /Hecser László: A szárazajtai ártatlan áldozatokra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./
2006. augusztus 24.
Szárazajtán él a 83 éves Mihály Gábor nyugalmazott tanítómester, aki évtizedekkel ezelőtt terjedelmes falumonográfiát állított össze Szárazajtáról. Kivonatként ebből az anyagból jelent meg 1994-ben gépelt példányban egy rövid iskolatörténet. Akkor volt szükség erre, amikor a település jeles szülöttének, Ajtai Abod Mihálynak a nevét felvette a helybeli általános iskola. A családhoz közel álló ismerős elvitte a kéziratot Amerikába, hogy ott nyomdafestéket láthat a munka. Semmi nem lett belőle. Végül hazakerült a kézirat, a hozzá tartozó, dokumentum értékű fényképfelvételekkel együtt. Mihály Gábor elmondta, hogy 1973-ban zárta le a szöveget, s azóta sok minden történt a faluban, főleg a rendszerváltozás után. Azokat jó volna részletezni. A monográfiában szó van a falu keletkezéséről, Kurtavárról, a teljesen eltűnt Kakucsfalváról, ahol még ma is sírkövek láthatók, a Tekse vize mentének négy malmáról, a régi községházáról, Bardóczi Zakariásról, akinek versét is közölte annak idején a Megyei Tükör. /Kisgyörgy Zoltán: Lesz-e falumonográfiája Szárazajtának? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./
2010. december 18.
Nagy idők nagy embereire emlékeztek
Nagyenyed
A tanulni vágyó székely, főként háromszéki ifjak Mekkája, az erdélyi iskolázás fellegvára, a magyar művelődés tűzhelye hosszú ideig a nagyenyedi kollégium volt, ahol „A tudós professzorok tanításai...a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot” – állapítja meg Vita Zsigmond. Az „enyedi kohóban” ötvöződött nemes „szellem-érccé” a 270, illetve a 200 éve született Benkő József és Barabás Miklós is. Rájuk emlékeztek Nagyenyeden, az Áprily Estek évzáró rendezvényén.
„A századok tanúsága szerint kicsi helységeknek is ezernyi lehetőségük adódik – állapítja meg Benkő Samu, Középajtától Európáig című tanulmányában –, hogy kontinentális hírre tegyenek szert. Az erdővidéki Középajtát egy történettudós és botanikus tehetsége és szorgalma juttatta világhírre.” Egyik, Hollandiában megjelent műve elismeréseként Benkő Józsefet a haarlemi Holland Tudós Társaság tagjai közé választotta. A márkosfalvi Barabás Miklóst rendkívül gazdag festőművészi munkássága tette halhatatlanná.
Dvorácsek Ágoston Bethlen-kollégiumi tanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör megálmodója és egy évtizede irányítója, érdekfeszítő, szemelvényekkel és vetített képekkel illusztrált előadása a hallgatóság elé varázsolta Benkő József középajtai református lelkészt, akit így jellemez gróf Mikó Imre róla írott munkájában: „Előttem Benkő ifjúságában, sőt férfi kora első éveiben is, mint szellemdús férfi, mint egész ember tűnt fel, de... sohasem volt szerencséje.”
Az előadásból megtudtuk, hogy Benkő József 1740. december 20-án született a Háromszék megyei Bardocon, népes lelkészi családban. Tanulmányait Nagybaconban, a székelyudvarhelyi református kollégiumban, majd 1758-tól tógás diákként Nagyenyeden folytatta. A Bethlen Könyvtárban őrzött Matricula studiosorum ezt jegyzi fel róla: „Josephus Benkő, Pastor Közép Ajtensis, senior Erdővidékensis, prof. Udvarhelyensis, pastor Köpetziensis, historicus celeberrimus rerum patriarum”. Legnevezetesebb enyedi tanára a szárazajtai származású Ajtai Abód Mihály történelem professzor, aki ráirányítja figyelmét a múlt titkainak kutatására.
Kazinczy Ferenc az Erdélyi levelek 23. darabjában írja: „Nevezetes, hogy Benkő csak négy esztendős tógátus korában hagyta el Enyedet, s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománnyal, amit az ily rendű ifjú szerezhet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg.”
Bár külföldi tanulmányi útjának tervét nem valósíthatta meg, mint domidoctus, önszorgalommal szerzett hatalmas tudását több tudományágban hasznosította.
1767 áprilisától nagyapja és édesapja utódaként elfoglalja a középajtai lelkészi állást, később az Erdővidéki Egyházmegye esperese lesz. Lelkészi szolgálata mellett bámulatra méltó, sokoldalú tudományos munkát végez, melynek legfontosabb területei a történelem, a botanika (füvészet) és a nyelvészet.
Rövid ideig a székelyudvarhelyi kollégiumban tanít, de kollégái áskálódásai miatt végképp visszavonul Középajtára, ahol folytatja tudományos munkásságát, saját füvészkertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván és tanulmányozott. 1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalja. Ekkor éri a kitüntetés a császári udvar részéről a Középajtai Szkumpia vagy esmeretes nevén ecetfa és annak kordoványkészítésre való haszna című munkájáért... De itt kezdődnek a nagyobb megpróbáltatások is, amelyek élete végéig kísérik.
Benkő József tudományos munkásságának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kazinczy Ferenc véleménye, amelyet az enyedi kollégiumi könyvtár meglátogatásáról jegyzett fel az Erdélyi levelekben: „A Bod Péter és Benkő József gyűjteménye valóságos kincs... Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkő Józseftől bír... Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak a megtekintésökhez nem eresztetett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye...” Sajnos, az egykori iskolája könyvtárában elhelyezett „kincs” az 1849-es vérengzés áldozata lett.
Fő műve, a latin nyelven írott Transsilvania a korabeli Erdély sokoldalú leírása: művelődéstörténet, néprajztudomány, család- és egyháztörténet, amely ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfő a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e művét: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget...” – írja az Erdélyi levelekben.
Benkő József szegényen és elhagyatottan halt meg 1814. december 29-én Középajtán, amelynek mai lakói kegyelettel őrzik emlékét.
Tragikus sorsát gróf Mikó Imre jellemzi legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsöző munkát; izzadni s nem kapni meg verítékink díját.”
Az évzáró rendezvény második részében felolvasásra került a Barabás Miklós, a festő című önképzőköri dolgozat, amelyet Győrfi Dénes a Bethlen Könyvtárban fellelhető értékes dokumentumok bemutatásával egészített ki. Részletesebben kitért az ott őrzött egész alakos Bethlen portré történetére is.
JÓZSA MIKLÓS, Szabadság (Kolozsvár)
Nagyenyed
A tanulni vágyó székely, főként háromszéki ifjak Mekkája, az erdélyi iskolázás fellegvára, a magyar művelődés tűzhelye hosszú ideig a nagyenyedi kollégium volt, ahol „A tudós professzorok tanításai...a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot” – állapítja meg Vita Zsigmond. Az „enyedi kohóban” ötvöződött nemes „szellem-érccé” a 270, illetve a 200 éve született Benkő József és Barabás Miklós is. Rájuk emlékeztek Nagyenyeden, az Áprily Estek évzáró rendezvényén.
„A századok tanúsága szerint kicsi helységeknek is ezernyi lehetőségük adódik – állapítja meg Benkő Samu, Középajtától Európáig című tanulmányában –, hogy kontinentális hírre tegyenek szert. Az erdővidéki Középajtát egy történettudós és botanikus tehetsége és szorgalma juttatta világhírre.” Egyik, Hollandiában megjelent műve elismeréseként Benkő Józsefet a haarlemi Holland Tudós Társaság tagjai közé választotta. A márkosfalvi Barabás Miklóst rendkívül gazdag festőművészi munkássága tette halhatatlanná.
Dvorácsek Ágoston Bethlen-kollégiumi tanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör megálmodója és egy évtizede irányítója, érdekfeszítő, szemelvényekkel és vetített képekkel illusztrált előadása a hallgatóság elé varázsolta Benkő József középajtai református lelkészt, akit így jellemez gróf Mikó Imre róla írott munkájában: „Előttem Benkő ifjúságában, sőt férfi kora első éveiben is, mint szellemdús férfi, mint egész ember tűnt fel, de... sohasem volt szerencséje.”
Az előadásból megtudtuk, hogy Benkő József 1740. december 20-án született a Háromszék megyei Bardocon, népes lelkészi családban. Tanulmányait Nagybaconban, a székelyudvarhelyi református kollégiumban, majd 1758-tól tógás diákként Nagyenyeden folytatta. A Bethlen Könyvtárban őrzött Matricula studiosorum ezt jegyzi fel róla: „Josephus Benkő, Pastor Közép Ajtensis, senior Erdővidékensis, prof. Udvarhelyensis, pastor Köpetziensis, historicus celeberrimus rerum patriarum”. Legnevezetesebb enyedi tanára a szárazajtai származású Ajtai Abód Mihály történelem professzor, aki ráirányítja figyelmét a múlt titkainak kutatására.
Kazinczy Ferenc az Erdélyi levelek 23. darabjában írja: „Nevezetes, hogy Benkő csak négy esztendős tógátus korában hagyta el Enyedet, s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománnyal, amit az ily rendű ifjú szerezhet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg.”
Bár külföldi tanulmányi útjának tervét nem valósíthatta meg, mint domidoctus, önszorgalommal szerzett hatalmas tudását több tudományágban hasznosította.
1767 áprilisától nagyapja és édesapja utódaként elfoglalja a középajtai lelkészi állást, később az Erdővidéki Egyházmegye esperese lesz. Lelkészi szolgálata mellett bámulatra méltó, sokoldalú tudományos munkát végez, melynek legfontosabb területei a történelem, a botanika (füvészet) és a nyelvészet.
Rövid ideig a székelyudvarhelyi kollégiumban tanít, de kollégái áskálódásai miatt végképp visszavonul Középajtára, ahol folytatja tudományos munkásságát, saját füvészkertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván és tanulmányozott. 1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalja. Ekkor éri a kitüntetés a császári udvar részéről a Középajtai Szkumpia vagy esmeretes nevén ecetfa és annak kordoványkészítésre való haszna című munkájáért... De itt kezdődnek a nagyobb megpróbáltatások is, amelyek élete végéig kísérik.
Benkő József tudományos munkásságának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kazinczy Ferenc véleménye, amelyet az enyedi kollégiumi könyvtár meglátogatásáról jegyzett fel az Erdélyi levelekben: „A Bod Péter és Benkő József gyűjteménye valóságos kincs... Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkő Józseftől bír... Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak a megtekintésökhez nem eresztetett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye...” Sajnos, az egykori iskolája könyvtárában elhelyezett „kincs” az 1849-es vérengzés áldozata lett.
Fő műve, a latin nyelven írott Transsilvania a korabeli Erdély sokoldalú leírása: művelődéstörténet, néprajztudomány, család- és egyháztörténet, amely ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfő a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e művét: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget...” – írja az Erdélyi levelekben.
Benkő József szegényen és elhagyatottan halt meg 1814. december 29-én Középajtán, amelynek mai lakói kegyelettel őrzik emlékét.
Tragikus sorsát gróf Mikó Imre jellemzi legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsöző munkát; izzadni s nem kapni meg verítékink díját.”
Az évzáró rendezvény második részében felolvasásra került a Barabás Miklós, a festő című önképzőköri dolgozat, amelyet Győrfi Dénes a Bethlen Könyvtárban fellelhető értékes dokumentumok bemutatásával egészített ki. Részletesebben kitért az ott őrzött egész alakos Bethlen portré történetére is.
JÓZSA MIKLÓS, Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 26.
Mi, hol, mikor?
Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán
A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét.
Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia
A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro.
Irodalmi önképzőkörök
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán
A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét.
Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia
A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro.
Irodalmi önképzőkörök
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 5.
Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 14.
Háromszéki kalauz (Szárazajta és Zalánpatak, 22.)
Szárazajta régi település. Itt ringatták bölcsőjét Ajtai Abod Mihály (1704–1776) tudós tanárnak, Árva Bethlen Kata jó emberének és Gecse Dániel (1768–1844) neves orvosnak. A Gecse család ma is él nevében Szárazajtán.
A falu központján halad át a piros háromszög turistajelzés, mely a Matára érintésével a Harcsa-patak fejénél levő Csángó-tanya felett ér ki a főgerincre és összekapcsolódik a kék sáv gerincjelzéssel. Az Ajta pataka mentén leromlott, de egykor jól járható úton lehetett megközelíteni Közép- és Nagyajtát. A Baróti hegység nyugati gerincéről lefolyó patakok vidéke aránylag ismeretlen terület. Egy helyet Kurtavára néven emlegetnek a helybeliek. „Valamikor Szárazajta itt lenn feküdt – mondják –, és a Kakucsi malmokig húzódott.” Hogy itt emberek laktak, bizonyítják a begyepesedett mezsgyék, házhelyek, a régi temet meg a tatárkori ősi helynevek (Tatárvágás, Kinyír, Metsze). A nép emlékszik még, hogy Kurtavára egykori falai darázskőből voltak rakva. A szerteszét hever köveken forrómészvakolat nyomait fedeztük fel. ,,A vár nem a gazdagoké volt, a szegény emberek hordták össze menedék gyanánt” – mondta 1979-ben a 83 éves Német Béni. A Zalánpatak felé vezet út mellett – a Galat-tetőn – régészeti leleteket találtak. A Tekse- patak csendes völgyében még fészkel ritka és védett madarunk, a fekete gólya. Közép- és Szárazajta, valamint Zalánpatak határában, a számmal jelölt objektumok a következők: 1. Füveny-gödör, 2. Hidegkút, 3. Kurtavára, 4. Farkas-kútja, 5. Egresmez, 6. Kégyószeg, 7. Nagyköveshegy, 8. Bíró Samu-kútja, 9. Nagyorotás-árka, 10, Szcs Imre-kútja, 11. Burjányos árka, 12. Kakucs vagy Bojérárka fejében a Bojérkúttal, 13. Kerekerd, 14. Mátis-kút, 15. Mátis-pataka, 16. Rakottyás-árka, 17. Bojzás-kút, 18. Bforrás, 19. Köhösfeji borvíz, 20. Korhána-árka, 21. Katrina-árka, 22. Német-kút, 23. Gecse-kút, 24. Rövidsarok árka feje, Msz-szel jelöltük a Meszest, Hb-vel a Hosszúbércet, Op-vel Orotás pusztáját, N-nel a Nádas-patakot, I-vel az Incze Pál nevű erdőt, F-fel a Füves-tett, M-mel Mihályka-, P-vel az Ánás-patakban a Pina-borvizet, H-val a Huccást, Zs-vel a Zsidók-kútját. Zalánpatak aránylag fiatal település. Kialakulását a sepsikőröspataki gróf Kálnoky család 1694-ben ide telepített üveghutájának köszönheti. A falu egykori helye praedium volt és Egyedmezejének hívták (1692). Üveggyára 1860-ban szűnt meg. Tűzvész pusztította. Termékeinek darabjait a sepsiszentgyörgyi múzeum és a helybeli kis történeti gyűjtemény őrzi, amely néhai Karácsony Zoltán családjának tulajdonában van, akivel együtt e sorok írója végzett helykutatást a jelenlegi kultúrotthon mögötti kertben. Zalánpatak ásványvizekben gazdag, több borvizes udvari kút is van. Ilyen például Préda György kútja. A térképen a falu déli részén a két Csuklyoni-forrást tüntettük fel. Az Ánás-patak völgyében a budapesti Ars Topia Alapítvány kalákás csoportja és a helybeliek népi fürdőt és mofettát építettek, s rendezték a környék borvízforrásait. A település kelet felőli bejáratánál Károly angol herceg és gróf Kálnoky Tibor régi falusi házakat vásárolt, melyekben szálláshelyeket rendeztek be. A térképlap DK-i sarkában számmal jelöltük a sepsikröspataki erdős övezet helyneveit: 26. Jávoros-kútja, 25. Bed Balázs-kútja, 27. Mogyrós-kút, 28. Mogyorós-patak, 29. Kövespatak, 30. Hegyesbérc-kútja, 31. Kövesponk.
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetek, illetve megrendelhetek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a hpress@3szek.ro e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szárazajta régi település. Itt ringatták bölcsőjét Ajtai Abod Mihály (1704–1776) tudós tanárnak, Árva Bethlen Kata jó emberének és Gecse Dániel (1768–1844) neves orvosnak. A Gecse család ma is él nevében Szárazajtán.
A falu központján halad át a piros háromszög turistajelzés, mely a Matára érintésével a Harcsa-patak fejénél levő Csángó-tanya felett ér ki a főgerincre és összekapcsolódik a kék sáv gerincjelzéssel. Az Ajta pataka mentén leromlott, de egykor jól járható úton lehetett megközelíteni Közép- és Nagyajtát. A Baróti hegység nyugati gerincéről lefolyó patakok vidéke aránylag ismeretlen terület. Egy helyet Kurtavára néven emlegetnek a helybeliek. „Valamikor Szárazajta itt lenn feküdt – mondják –, és a Kakucsi malmokig húzódott.” Hogy itt emberek laktak, bizonyítják a begyepesedett mezsgyék, házhelyek, a régi temet meg a tatárkori ősi helynevek (Tatárvágás, Kinyír, Metsze). A nép emlékszik még, hogy Kurtavára egykori falai darázskőből voltak rakva. A szerteszét hever köveken forrómészvakolat nyomait fedeztük fel. ,,A vár nem a gazdagoké volt, a szegény emberek hordták össze menedék gyanánt” – mondta 1979-ben a 83 éves Német Béni. A Zalánpatak felé vezet út mellett – a Galat-tetőn – régészeti leleteket találtak. A Tekse- patak csendes völgyében még fészkel ritka és védett madarunk, a fekete gólya. Közép- és Szárazajta, valamint Zalánpatak határában, a számmal jelölt objektumok a következők: 1. Füveny-gödör, 2. Hidegkút, 3. Kurtavára, 4. Farkas-kútja, 5. Egresmez, 6. Kégyószeg, 7. Nagyköveshegy, 8. Bíró Samu-kútja, 9. Nagyorotás-árka, 10, Szcs Imre-kútja, 11. Burjányos árka, 12. Kakucs vagy Bojérárka fejében a Bojérkúttal, 13. Kerekerd, 14. Mátis-kút, 15. Mátis-pataka, 16. Rakottyás-árka, 17. Bojzás-kút, 18. Bforrás, 19. Köhösfeji borvíz, 20. Korhána-árka, 21. Katrina-árka, 22. Német-kút, 23. Gecse-kút, 24. Rövidsarok árka feje, Msz-szel jelöltük a Meszest, Hb-vel a Hosszúbércet, Op-vel Orotás pusztáját, N-nel a Nádas-patakot, I-vel az Incze Pál nevű erdőt, F-fel a Füves-tett, M-mel Mihályka-, P-vel az Ánás-patakban a Pina-borvizet, H-val a Huccást, Zs-vel a Zsidók-kútját. Zalánpatak aránylag fiatal település. Kialakulását a sepsikőröspataki gróf Kálnoky család 1694-ben ide telepített üveghutájának köszönheti. A falu egykori helye praedium volt és Egyedmezejének hívták (1692). Üveggyára 1860-ban szűnt meg. Tűzvész pusztította. Termékeinek darabjait a sepsiszentgyörgyi múzeum és a helybeli kis történeti gyűjtemény őrzi, amely néhai Karácsony Zoltán családjának tulajdonában van, akivel együtt e sorok írója végzett helykutatást a jelenlegi kultúrotthon mögötti kertben. Zalánpatak ásványvizekben gazdag, több borvizes udvari kút is van. Ilyen például Préda György kútja. A térképen a falu déli részén a két Csuklyoni-forrást tüntettük fel. Az Ánás-patak völgyében a budapesti Ars Topia Alapítvány kalákás csoportja és a helybeliek népi fürdőt és mofettát építettek, s rendezték a környék borvízforrásait. A település kelet felőli bejáratánál Károly angol herceg és gróf Kálnoky Tibor régi falusi házakat vásárolt, melyekben szálláshelyeket rendeztek be. A térképlap DK-i sarkában számmal jelöltük a sepsikröspataki erdős övezet helyneveit: 26. Jávoros-kútja, 25. Bed Balázs-kútja, 27. Mogyrós-kút, 28. Mogyorós-patak, 29. Kövespatak, 30. Hegyesbérc-kútja, 31. Kövesponk.
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetek, illetve megrendelhetek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a hpress@3szek.ro e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 15.
Dóczyné Berde Amál leányának nagyenyedi emlékezései
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) Berde Mária író, költő, tanár nővére. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett. Tanítóképzőt végzett, tanító, majd rajztanárként működött az enyedi kollégiumban. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben. Stílusának kialakulását a nagybányai festőiskola mesterei, Réti István és Thorma János határozták meg. Témája az erdélyi falu. Bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockót. Ezeken az utakon szerzett élményeit vászonra rögzítette.
De nemcsak megfestette, hanem meg is írta benyomásait, megfigyeléseit, és ezeket korabeli napilapokban tette közzé. Egyik legjelentősebb cikke „Az erdélyi magyar népművészet lelke” (Keleti Újság, 1939), amelyben Torockót, Kalotaszeget és a Székelyföldet ismerteti kellő szakértelemmel. „Kőrösi Csoma Sándor indulása” című festményét 1956-ban adományozta megőrzés végett az enyedi Bethlen Könyvtárnak. Vajon a felújítási munkálatok befejezése után is – amelyek már régóta esedékesek – ott fog maradni az olvasóterem falán, hasonlóan fontos és értékes történelmi alkotások (festmények, szobrok) társaságában (Bethlen Gábor, Apafi Mihály, gr. Mikó Imre, Apáczai Csere János, Hegedüs Sámuel, Ajtai Abód Mihály, Herepey Ádám stb.), hogy a kutatók, látogatók továbbra is megtekinthessék?
Születésének 130., halálának 40. évfordulóján leánya, Dóczy Aglent Gaál Ferencné visszaemlékezéseivel adózunk a jeles enyedi és erdélyi művésznő emlékének.
*
„Édesanyám 1913-ban Münchenben a Debsitz-féle festőiskolát látogatta. Párizsban 1925-ben volt, erre már halványan én is emlékszem. Szép kis napernyőt hozott nekem, és nyári kesztyűt, ez addig nem volt divat a Bethlen utcai gyermekek között. A gyermekek aranyköpéseiről szóló kis füzetben azt olvasom, hogy Feri bátyámat kitúrtam édesanyám öléből, amikor Münchenből hazajőve ölbe vette őt. Ezek szerint a húszas évek elején is járt ott; emlékszem, mesélt róla, hogy hogyan romlott ott a pénz. A Réti István könyvében szerepel édesanyám neve a növendékek között. 1923. jan. 9-én keltezett Thorma János leveléből idéz E. Szabó Ilona a retrospektív kiállítás (1971. ápr. 5–25) prospektusában, tehát valószínű 1924-ben tanulhatott ismét Münchenben. A családi levelezést sok újságcikkel, kritikával együtt átadtam a Ref. Egyházkerület levéltárának, ők vitték el Elluséktól az anyagot. Találtam rajzot: München 1923 keltezéssel, tehát bizonyos ez az évszám. Aglent.”– írja Debrecenből Vita Zsigmondhoz intézett levelében 1981. február 23-án.
Ugyancsak Debrecenből 1983. május 11-én az alábbi levelet küldi az enyedi címzettnek:
„A legősibb ősök lakhelyéről, vagyis, hogy Ónodi Weres Károly és felesége, Szatmári Mester Amália hol laktak Enyeden, nem tudom. Erről nem esett szó nagyanyám hosszú, 94 évi élete során. Azt tudom, hogy a Berde Sándor családja a Tövis utcában kezdte enyedi életét, innen járt a két kicsi, Mária és Károly óvodába. Amál már a szász iskolába. Mint özvegyasszony vette meg nagyanyám a Várszeg utca 61. szám alatti házat. A Tövis utcában, ha a katolikus temetőbe mentünk, mesélt a Bocz főorvosékkal tartott szoros barátságról, a feleség Hermin néni volt, a sírkövén egy angyal volt kifaragva, ez nekem, mint gyermeknek, nagyon tetszett, s én második nevemnek a Hermint kaptam, mindig nagy szeretettel emlegették nálunk a melegszívű, segítőkész asszonyt. Nagyanyám hosszú, ám nem könnyű élete a Barcaságban folyt le, kivéve azt a húsz évet, amit Amál leánya és Dóczy Ferenc veje házánál töltött, vezetve azt és nevelve az unokákat. E házban halt meg 1952-ben.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) Berde Mária író, költő, tanár nővére. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett. Tanítóképzőt végzett, tanító, majd rajztanárként működött az enyedi kollégiumban. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben. Stílusának kialakulását a nagybányai festőiskola mesterei, Réti István és Thorma János határozták meg. Témája az erdélyi falu. Bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockót. Ezeken az utakon szerzett élményeit vászonra rögzítette.
De nemcsak megfestette, hanem meg is írta benyomásait, megfigyeléseit, és ezeket korabeli napilapokban tette közzé. Egyik legjelentősebb cikke „Az erdélyi magyar népművészet lelke” (Keleti Újság, 1939), amelyben Torockót, Kalotaszeget és a Székelyföldet ismerteti kellő szakértelemmel. „Kőrösi Csoma Sándor indulása” című festményét 1956-ban adományozta megőrzés végett az enyedi Bethlen Könyvtárnak. Vajon a felújítási munkálatok befejezése után is – amelyek már régóta esedékesek – ott fog maradni az olvasóterem falán, hasonlóan fontos és értékes történelmi alkotások (festmények, szobrok) társaságában (Bethlen Gábor, Apafi Mihály, gr. Mikó Imre, Apáczai Csere János, Hegedüs Sámuel, Ajtai Abód Mihály, Herepey Ádám stb.), hogy a kutatók, látogatók továbbra is megtekinthessék?
Születésének 130., halálának 40. évfordulóján leánya, Dóczy Aglent Gaál Ferencné visszaemlékezéseivel adózunk a jeles enyedi és erdélyi művésznő emlékének.
*
„Édesanyám 1913-ban Münchenben a Debsitz-féle festőiskolát látogatta. Párizsban 1925-ben volt, erre már halványan én is emlékszem. Szép kis napernyőt hozott nekem, és nyári kesztyűt, ez addig nem volt divat a Bethlen utcai gyermekek között. A gyermekek aranyköpéseiről szóló kis füzetben azt olvasom, hogy Feri bátyámat kitúrtam édesanyám öléből, amikor Münchenből hazajőve ölbe vette őt. Ezek szerint a húszas évek elején is járt ott; emlékszem, mesélt róla, hogy hogyan romlott ott a pénz. A Réti István könyvében szerepel édesanyám neve a növendékek között. 1923. jan. 9-én keltezett Thorma János leveléből idéz E. Szabó Ilona a retrospektív kiállítás (1971. ápr. 5–25) prospektusában, tehát valószínű 1924-ben tanulhatott ismét Münchenben. A családi levelezést sok újságcikkel, kritikával együtt átadtam a Ref. Egyházkerület levéltárának, ők vitték el Elluséktól az anyagot. Találtam rajzot: München 1923 keltezéssel, tehát bizonyos ez az évszám. Aglent.”– írja Debrecenből Vita Zsigmondhoz intézett levelében 1981. február 23-án.
Ugyancsak Debrecenből 1983. május 11-én az alábbi levelet küldi az enyedi címzettnek:
„A legősibb ősök lakhelyéről, vagyis, hogy Ónodi Weres Károly és felesége, Szatmári Mester Amália hol laktak Enyeden, nem tudom. Erről nem esett szó nagyanyám hosszú, 94 évi élete során. Azt tudom, hogy a Berde Sándor családja a Tövis utcában kezdte enyedi életét, innen járt a két kicsi, Mária és Károly óvodába. Amál már a szász iskolába. Mint özvegyasszony vette meg nagyanyám a Várszeg utca 61. szám alatti házat. A Tövis utcában, ha a katolikus temetőbe mentünk, mesélt a Bocz főorvosékkal tartott szoros barátságról, a feleség Hermin néni volt, a sírkövén egy angyal volt kifaragva, ez nekem, mint gyermeknek, nagyon tetszett, s én második nevemnek a Hermint kaptam, mindig nagy szeretettel emlegették nálunk a melegszívű, segítőkész asszonyt. Nagyanyám hosszú, ám nem könnyű élete a Barcaságban folyt le, kivéve azt a húsz évet, amit Amál leánya és Dóczy Ferenc veje házánál töltött, vezetve azt és nevelve az unokákat. E házban halt meg 1952-ben.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)