Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ágoston Sándor
7 tétel
2007. június 13.
Nagyon régen nem ültek annyian Magyarigen református templomában, mint a Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia alkalmával. Szakemberek, politikusok, érdeklődők népes tábora vitatta meg az épített örökség szomorú állapotát, a Fehér megyei település templomában. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója nyitotta meg a konferenciát. Gudor Botond helyi református lelkész a körülményekhez képest szépen rendbe hozott templomban fogadta a vendégeket Erdély legkisebb gyülekezetében, ahol a lelkipásztor és családja nagyobb számot tesz ki, mint a gyülekezet tagjai, akiknek száma az évek során négyre csökkent. A lelkész beszélt a település és a templom történetéről, Bod Péter valamikori lelkipásztor testamentumáról, a települést ért tragédiákról (parasztlázadás 1784-ben, pestis-járvány 1813-14-ben, szabadságharc: 1848-49-ben), az öt magyar temetőről, a maradék lakosság elvándorlásáról. A falu története kapcsolódik a mindenkori erdélyi fejedelmek történetéhez, sorsa azonban az átlagosnál tragikusabb. Ma már az a kérdés, mi lesz a jövőben a későbarokk stílusban épült, gyönyörű templom sorsa hívek nélkül. Istvánfi Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott professzora vette át a szót, aki jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi műemlékvédelemhez. Mihály Ferenc restaurátor sok képpel illusztrált előadása főleg a Kárpát-medencei templomok farészeinek restaurálásáról, valamint a színrestaurálásról szólt. Daróczi Miklós az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó, 1990–2004 közötti templom felújítási munkálatokról értekezett, 53 műemléktemplomban történtek kisebb-nagyobb beavatkozások. Márton Jutka a római katolikus templomok ingó és ingatlan örökségét ismertette. Paskucz Szathmáry Viola elmondta: 52 unitárius műemléktemplom van, amelyek felújításai között igazi sikertörténetek is akadnak, például a kilyéni vagy a kolozsvári templom esetében. Káldi Gyula összegezte a kárpátaljai és felvidéki helyzetet. Diószegi László szerint a közeljövő semmi jóval nem kecsegtet, hiszen a Teleki László és hasonló alapítványokat a magyar kormány megszünteti. Nincs garancia arra, hogy a megkezdett munka folytatódik. Ők most az alapítvány megmentéséért dolgoznak. A megoldást a független civil alapítványok létrehozása jelentené. Rögtön be is mutatták az Ágoston Sándor nevű alapítványt. Az újságíróknak Gaál Alajos katolikus esperes mutatta be a helybéli, nemsokára 200 éves, felújítás alatt álló római katolikus plébániát, amelynek 10 híve közül öt magyar. Jelenleg Magyarigennek összesen 14 magyar lakosa van. /Bakó Botond: Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia. Magyarigen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2007. augusztus 22.
A Fehér megyei RMDSZ idén ötödik alkalommal hívta gyülekezésre augusztus 20-án a szórvány lakóit a megye valamelyik pusztulásra ítélt, gyülekezet nélkül maradt templomába. Idén Boroskrakkó (Cricau) Árpád-kori templomához szállították a buszok a Maros és Küküllő mente magyarságát. Boroskrakkón a megye egyik legjelentősebb műemlék temploma van. Megfogyott gyülekezetének két tagja, a Tibori testvérek, előrehaladott koruk miatt nem lehetettek jelen az ünnepségen. Eljöttek a budapesti Károlyi Gáspár Református Teológia diákjai, az Ágoston Sándor Alapítvány önkéntesei, kik 2005-ben javították ki a templom megrozzant tetőszerkezetét, ők idén a szomszédos Sárd templomának javításán dolgoznak s áldozatos munkájuknak köszönhetően a szórvány e bástyái még nem jutnak a borosbenedeki romtemplom sorsára. /Takács Ildikó: Egy nap, amikor hív a kürt. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./
2009. augusztus 11.
Augusztus 20-án a sárdi református templomban rendezik meg a Fehér megyei RMDSZ, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Sárdi–Magyarigeni Református Egyházközség szervezésében a Szent István-napokat. Az 1849 októberében legyilkolt mintegy 63 sárdi magyar polgári áldozat és a templombelső megújításának emlékére állított emléktábla leleplezése után dr. Gudor Botond, magyarigeni református lelkipásztor történelmi ismertetője következik, Horváth Ákos, az Ágoston Sándor Alapítvány elnöke is felszólal. /Molnár Irén: Szent István-nap Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./
2014. július 20.
Megtisztítanák Dózsa György nevét a ráaggatott téves jelzőktől
Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából tartottak emlékünnepséget szombaton a népvezér szülőfalujában, a háromszéki Dálnokon.
A rendezvényt a Dálnoki Harmónia Vegyes Kórus és a helyi iskola diákjainak fellépése színesítette. A művelődési házban Ványai Ambrus tárlatát nyitották meg, melynek keretében Ágoston Sándor történész korabeli feljegyzéseket, tárgyakat mutatott be, és az Egerben élő Kiss István fafaragó készülő Dózsa-szobrát is meg lehetett tekinteni.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke beszédében kifejtette, az évszázadok során számos téves jelző fűződött Dózsa nevéhez, tévesen kegyetlen rablóvezérnek, az urakkal szembeszegülő proletárnak tartották.
„Mindennél fontosabb, hogy Dózsa György alakját megtisztítsuk a kényszerűen ráaggatott jelzőktől és visszaadjuk őt a székelyeknek, hiszen ő nem másokhoz, hanem hozzánk tartozik” – fogalmazott a megyei elöljáró. Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere mintegy válaszként elmondta: a falu apraja-nagyja büszke a település híres szülöttjére.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja rámutatott: Dózsa György alakja számos kérdést vet fel, lehetőséget kell teremteni arra, hogy megismerjük a magyar történelem egyik kiemelkedő, meghatározó személyiségét.
Bíró Blanka, Székelyhon.ro
2015. december 9.
Illyés Kingára emlékezik Gáspárik Attila
Illyés Kinga (Bereczk, 1940. december 10. – Marosvásárhely, 2004. július 28.) előadóművész, színésznő, pedagógus. Marosvásárhelyen végezte színi tanulmányait 1961-ben. Majd ugyanitt élt és alkotott élete végéig. Színészként dolgozott többek között Kovács György, Harag György, Radu Penciulescu, Tompa Miklós, Kovács Levente, Tompa Gábor keze alatt. Előadóművészként korszakalkotó műsoraival, mint A kis herceg (Antonie de Saint-Exupèry), Lírai oratórium (Szilágyi Domokos), San Gennaro vére (Márai Sándor), A nő, aki virágot akart szakítani (Oriana Fallaci) stb. több száz teltházas sikert aratott itthon, Magyarországon, Nyugat-Európában, Amerikában, Ausztráliában. 1989 a román titkosszolgálat évtizedekig zaklatta és próbálta beszervezni. Sikertelenül.
Napok óta próbálom kitalálni a megszólítást. Annyira lejárattuk a nyílt levelet meg a rokonait, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan szólíthatom meg, hogyan szólíthatlak meg, Kinga. Ne legyen patetikus, ne legyen túl alázatos sem, ugyanakkor jó lenne eredetinek lenni. Jaj, kedves Kinga, most is annyi gondot okozol. Persze-persze, személyes hiányod okozza a nagyobb űrt. Na, más nem jut eszembe, akkor marad a:
Kedves Kinga,
Ma hetvenöt éve sírtál fel (először), jelezve a világnak, hogy megérkeztél. Háromszor huszonöt éve. Igen, még itt lehetnél köztünk hetvenöt évesen. Mondhatnád a verseket, énekelhetnél, játszhatnál, bosszankodhatnál a középszerűek diadalán, örülhetnél a neked örvendezőkkel. A Nagy Rendező azonban más szerepet osztott neked, mi, hűtlen kortársakból lett utódok pedig ritkán gondolunk rád. Ne vedd személyesnek, nem csak te vagy a felejtés listáján. Nagy erőket vetünk be a múlt elsötétítésébe. Nekünk nem sikerült huszonöt év – viszonylagos – szabadság alatt Kőszegi Margit utcát, Harag György teret vagy Csorba András dűlőt elneveznünk Marosvásárhelyen. Sem szobrot, sem emléktáblát (egy-két kivétellel) nem állítottunk, múzeum sem őrzi volt színészeink, rendezőink, drámaíróink hajdan volt emlékét. Mit mondjak, kurvára jók vagyunk. Kit érdekel itt Kovács György vagy Delly Ferenc? A közös Európába lépve bélyegünk maradt: határon túli. Miközben írom ezt a nem tudom mit, Molter Károly születésének 125-ik évfordulóján, a helyi rádió Claude Monetről emlékezik, a helyi sajtó Vörösmartyt érzi a legfontosabbnak a közlésre. Valószínűleg ezt írta az MTI. Ő fogja a sajtó ceruzáját.
Kedves Kinga, néha azt hiszem, hogy mi itt befejeztük. Mintha mindenki azt várná, hogy mikor léphetne le. Mintha már mindenki a becsomagolt bőröndön ülne. Minek már nekünk a múlt? Néhány fájdalmas múltbéli seb felvakarása a gyűlölet fenntartásához elég. A ködös múlt? Azok emléke, akik a nagy gúzsbakötés idején hittek, mertek, tettek – lényegtelenné vált. Sőt még a közelmúlt sem érdekel minket.
„Hát persze, hogy nem történt semmi,
sör habzik, folyik az ulti-parti,
kockázatnak elég is ennyi,
minek a sebeket fölvakarni,
minek akarni,
fényesen hasítani bizonytalanba!
Bizony, az élet nem hagyja abba,
a síron a bogarak összeragadva
sürgenek, apró piros vonatok,
pirosul a dinnye, mosolyt von a tök,
együtt vidulnak a vevők s kofák,
rogyásig telve az uborkafák.
De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen?
Hogy ekkora alázat már gyalázat?”
(Nagy László: Gyászom a színészkirályért)
Emlékszel, mikor a nagy szabadulásnak hitt 1989 decemberében mindenki arról beszélt, hogy ha egyszer kiderülne, kik voltak a besúgók, ha egyszer megtudjuk, kik okoztak annyi, de annyi kellemetlenséget a hírhedt Securitatéval, a Ceaușescu-i titkosrendőrséggel való együttműködéssel… akkor, akkor… Nos, ma ott van a nyomozati, a követési jegyzőkönyvek nagy része. Kutatható… A szájhősökről, a kilencvenes évek eleji nagy antikommunistákról megtudható, hogy remekül működtek együtt a megtorló szervvel, az áldozati szerepben szenvelgők egy része pont és vessző nélkül, elszabadult hegyi vízfolyásként kollaboráltak. Csak remélni lehet, hogy vehemens magatartásukat a bűntudat mozgatta. Gondoltam, többet megtudok, ha elolvasom az akta-köbmétereket, hátha jobban megértem a jelent, és hátha sikerül kikerülnöm egy-két hibát, amin mások már átestek. Így akadtam az Ileana, illetve Theodora, illetve a Poeta dossziéra, ugyanis három névvel is illet téged, a szerte a Kárpát-medencében ünnepelt színésznőt a szekuritáté. A rettegett román szeku?: Ágoston Sándor, Kiss-Miki Mihály, Makkai Ernő tiszturak… Nos Kinga, mondtam az elején, hogy most is sok gondot okozol. Olvasva a még el nem sárgult titkosrendőrségi feljegyzéseket, állíthatom, sokszor, sokaknak okoztál gondot. A kisvárosi középszer, akikkel gyakran egy színpadon léptél fel, nehezen viselte a sikereidet, a tudatos, energikus karrierépítésedet. Milyen egészségeseket nevetnél, ha olvasnád például az egyik feljegyzést, amit az egykori szatmári színházigazgató küldött marosvásárhelyi kollégájának, arról, hogy te a magyar televízióban, Sütő András hatvanadik születésnapján verset mondtál. A vásárhelyi direktorod meg nagyon fontosnak tartotta a szekunak is elmondani. Természetesen a „fiúk” gyorsan elkezdtek nyomozni, hogy volt-e engedélyed egy baráti szocialista ország állami tévéjében verset mondani… Azon gondolkozom, hogy ilyen hatalmas nyomás alatt hogy is tudtál alkotni, gyerekeket nevelni, élni, a külvilágnak mosolyogni… Pihenj, rád fér, habár szívesen fárasztanánk… Nyugodj békében.
maszol.ro
2017. július 12.
Vasvári Pálra és szabadságharcosaira emlékeztek Kőrösfőn
Az elmúlt hétvégén 22. alkalommal szervezték meg Kőrösfőn a Vasvári Pál Emléknapot, amelyen a többéves hagyomány szerint jelen voltak a Vasvári-kultuszt őrző magyarországi testvértelepülések, illetve szervezetek, így Budapest XVIII. kerülete (Vasvári Pál Polgári Egyesület), tiszavasvári (Vasvári Pál Társaság) és nyírvasvári (Vasváriak Vasváriért Közérdekű Egyesület) képviselői.
A rendezvénysorozat a Gyarmathy Zsigánéról elnevezett malomházban kezdődött, ahol a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke, Péntek László tartott előadást Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről, majd ismertette a kultúregylet tevékenységét. Tóth Kálmán a Vasvári Pál Polgári Egyesület munkájáról beszélt, majd felszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a rendezvény és egyben a határokon átnyúló kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva, végül Ágoston Sándor történész szólt Vasvárival kapcsolatos kutatásainak eredményéről, miszerint Gyomáról, Endrődről, Dévaványáról is több vasváris katona vesztette életét a kalotaszegi magyar falvak védelmében.
A résztvevők ezt követően a Rákóczi Szabadcsapat útvonalának követésével az egykori, a ma már a Bélesi gyűjtőtó alatt „pihenő” csatatérre indultak, ahol Vasvári és bajtársai 1849. július 6-án a lázadó román erőkkel vívott küzdelemben életüket vesztették. A helyszínen Vincze Minya István református lelkipásztor, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese mondott áhítatot, majd a jelenlévők vízre bocsátották a megemlékezés koszorúit. Az ünnepség, amelyen részt vett a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra 74 indulója és szervezői, a szomszédos partról „Hai România” és „Deşteaptă-te române” bekiabálások közepette, a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.
A délutáni, kőrösfői ünnepi istentisztelet után – igét hirdetett Károly Károly lelkipásztor – a rendezvény az 1995-ben a templomdomb alatt állított emlékoszlopnál folytatódott. Miután a résztvevők nagy tapssal fogadták a kerékpáros emléktúra megérkező, minden eddiginél népesebb táborát, az egybegyűlteket Bódis László polgármester, majd Szarvas Attila, Budapest XVIII. kerületének alpolgármestere köszöntötte, de felszólalt Tóth Kálmán is, akik Vasvári érdemei mellett az ilyen események, ünnepségek, baráti találkozók fontosságát emelték ki. Vincze Minya István esperes a Vasvári kopjafa állításának viszontagságaira, az akkori hatósági gáncsoskodásokra emlékeztetett, egyben megköszönve kitartását Péntek Lászlónak, a kopjafa-állítást kezdeményező Rákóczi Kultúregylet elnökének, rámutatva: ahol van összefogás, erő és akarat, ott nem maradhat el a siker.
A folytatásban Péntek László átadta a kultúregylet által ilyenkor hagyományosan kiosztott Vasvári díjakat. Kőrösfő községet támogatásáért és Vasvári Pál emlékének ápolásáért idén Jambrik Rudolf, budapesti katasztrófavédelmi és tűzoltó ezredes, Banyár László, a Városgazda Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vincze Minya István esperese részesült a miniatűr kopjafával és oklevéllel járó elismerésben.
A koszorúzással véget érő ünnepséget ezúttal is a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület és a nagyszalontai Rákóczi Szabadcsapat tagjai „biztosították”, akik szemrebbenés nélkül állták egyenruháikban a tűző napot.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 20.
Árvák a rászorulókért: zsoboki ajándék a módosi gyermekeknek
Szívmelengető kezdeményezéssel kapcsolatban – amelyet az Ágoston Sándor Alapítvánnyal karöltve kiviteleznének – kereste meg a Bethesda Gyermekotthont Ottucsák Melinda (egykori zsoboki Petőfi-ösztöndíjas). Arra gondoltak, mi lenne, ha idén a zsoboki gyermekotthon lakói cipősdoboz ajándékokat készítenének a szerbiai Módoson élő rászoruló gyermekeknek.
Szerbiában, a szerb–magyar határhoz közel, Zsoboktól nagyjából ötórányi autóútra található egy Módos nevű vajdasági falu. Mintegy 2400 lakosa közül mindössze 250 ember magyar, a gyermekek száma pedig drasztikusan alacsony. A gyermekek többsége vegyes házasság szülötte, így ők nem tudnak olyan jól magyarul, mint szüleik vagy nagyszüleik. Az Ágoston Sándor Alapítvány nyaranta egyhetes tábort szervez a vajdasági szórványmagyarság részére Módoson, ahol a gyermekek tanulhatják a magyar nyelvet.
A módosi magyar gyermekeknek minden adventben az Ágoston Sándor Alapítvány visz karácsonyi csomagot. Sajnos idén az eddigi támogató nem tudta vállalni a budapesti gyűjtést. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha az idén a zsoboki gyermekek ajándékoznák meg őket. Így felkérték a Bethesda Gyermekotthon lakóit, hogy ők készítsék el a meglepetést. A gyermekek nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá a csomagok összeállításához.
Melindától megkapták a gyermekek nevét, életkorát és nemét, így mindenkinek személyre szabott ajándékot készíthettek. A zsobokiak kiválaszthatták, hogy ki kit szeretne magajándékozni. A csomagba kerültek ruhák, írószerek, tisztálkodási szerek, játékok, édességek és üdvözlőlapok az „angyalkáktól”. Öröm volt látni, hogy milyen lelkesedéssel készítik az otthon lakói a kis ajándék-pakkokat. 19 gyermeknek és egy tanárnőnek csomagoltak, a dobozokba a felsoroltak mellé szeretetet és gondoskodást is sikerült becsempészni.
A csomagokat december 12-én éjjel indították útra, Budapestre 13-án hajnalban érkeztek meg. Az Ágoston Sándor Alapítvány munkatársai pedig december 16-án vitték tovább Módosra. A módosi Anyanyelvápoló Szakkör diákjai karácsonyi műsorral fogadták az alapítvány önkénteseit. Lídia tanárnő, aki a műsort is betanította, már 9 éve dolgozik a délvidéki szórványmagyarság gyermekeivel. A műsort követően a nagyszülők és szülők szeretetvendégséggel fogadták a vendégeket. A finom ételek után közösen adventi énekeket énekeltek, majd bemutatták az idei angyalaikat, a Bethesda Gyermekotthon lakóit és Zsobokot. Az otthon lakói kis videóüzenetet is küldtek a módosiaknak, amelyben nagyon boldog karácsonyt kívántak mindenkinek. A módosi gyermekek számára nagy meglepetés volt, hogy velük egykorúak ajándékozták meg őket. Ezt követően közös játék és beszégetés következett az alapítvány önkénteseivel.
Hihetetlen öröm volt látni, hogy milyen önzetlenül és szeretettel készítették a zsoboki Bethesda Gyermekotthon gyermekei a kis ajándékokat kortársaiknak. Hogy milyen lelkesen ajánlották fel ajándéknak szánt apróságokat azoknak, akik még ebben is szükséget szenvednek. Megható volt látni, hogy olyan gyermekek lepték meg az ünnep alkalmával társaikat, akik maguk is hiányban szenvednek.
Reméljük ez a kezdeményezés egy új kezdet, amelynek mottója „Adni jobb!” Simon Luca Eszter / Szabadság (Kolozsvár)