Először Digitális Halhatatlanoknak nevezték azt a kezdeményezést, hogy a kortárs Kossuth-díjas írók munkái Internetre kerüljenek. Jelenleg Digitális Irodalmi Akadémia a neve, 1999 januárjára már mindegyikükről lesz anyag a világhálón. A következő írók munkái kerülnek Internetre: három erdélyi, Sütő András, Kányádi Sándor és Lászlóffy Aladár, egy felvidéki, Dobos László, két nyugati magyar író, Határ Győző és Méray Tibor, továbbá: Gyurkó László, Csoóri Sándor, Rákos Sándor, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Hubay Miklós, Bertók László, Orbán Ottó, Fejes Endre, Tandori Dezső, Lázár Ervin, Szabó Magda, Lakatos István, Petri György, Esterházy Péter, Nádas Péter, Faludy György /Kanadából hazatért/, Bodor Ádám, Spiró György, Takáts Gyula, Kuczka Péter, Gyurkovics Tibor, Mészöly Miklós, Moldova György, Ágh István, Sánta Ferenc, Konrád György, Somlyó György, Kertész Imre, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa. - Megállapodtak az elhunytak műveinek gondozásáról és Internetre juttatásáról: jelenleg tárgyalnak Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Mándy Iván és Weöres Sándor hagyatékának megvásárlásáról. /Magyar Hírlap, szept. 3./ Gyurkó László a kommunista rendszerben Kádár János életrajzot, Petri György pedig a rendszerváltás után hírhedt vallásgyalázó verset írt.

A magyar irodalom művelésében elért kimagasló tevékenységéért az idén öt alkotó részesül a Déry Tibor Alapítvány elismerésében, a kitüntetettek között van Lövétei Lázár László költő is. Idén három költő, Ágh István, Lövétei Lázár László és Sajó László, valamint Báthori Csaba költő, műfordító és Dragomán György író, műfordító veheti át a Kossuth-díjas író nevét viselő díjat. Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén, a kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztője lett. A névadás öröme című verseskötete 1998-ban jelent meg Kolozsvárott, Távolságtartás című kötete 2000-ben Csíkszeredában. /Déry Tibor-díj Lövétei Lázár Lászlónak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 18./

Kós Károly házsongárdi emlékművének megkoszorúzásával zárult október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia Kolozsváron megrendezett vándorülése. A tanácskozásra az akadémia magyarországi, kolozsvári és Kolozsvár-környéki, valamint székelyföldi tagjai gyűltek össze. Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: az egyesület rögtön a magyarországi rendszerváltást követően alakult, a szó tág értelmében vett művészeket tömörít képzőművészektől, költőktől, íróktól filmszakembereken át az építészekig. Állami támogatás nélkül működik, alapítványi elven; feladatának tartja, hogy a magányosságra kárhoztatott művészeknek nyújtson fogódzót a rendszeres heti találkozókon keresztül. Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában és Romániában élő tagok is tartoznak az egyesülethez, amelynek soraiba meghívásos alapon lehet bekerülni. Jelenleg hozzávetőleg 150 tagot számlál a Magyar Művészeti Akadémia. Elsőként Szilágyi István író köszöntötte október 14-én a Magyar Művészeti Akadémia vezetőségi tagjait. Makovecz Imre elnök hangsúlyozta: a Kárpát-medencében bárhol lehetne ez az összejövetel, hiszen a szervezetnek minden magyarlakta térségből vannak tagjai. Somogyi Győző képzőművész, elnökségi tag A művész hitele címet viselő, vetítéssel egybekötött előadást tartott. Az elmúlt másfél évben a Magyar Művészeti Akadémia soraiba lépett alkotók közül néhányan megtartották „székfoglalójukat”: Szőcs István, Sipos László, Páll Lajos, Király László, Ferences István, Farkas Árpád és Bogdán László tartottak beszédet és olvastak fel írásaikból. Oklevélosztással zárult a vándorülés délelőtti programja: Szenik Ilona népzenekutató, Lászlóffy Csaba költő, Szőcs István író, műfordító és Ács Margit, Lászlóffy Csaba, Király László, Szilágyi István; Ágh István, Dobai Péter és Nagy Gáspár műveit Kovács Flórián tolmácsolta. /-f-: A művésznek az életet kell szolgálnia. Kolozsváron tartotta vándorülését a Magyar Művészeti Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./

Jékelyre emlékeznek a PIM-ben
A száz éve született Jékely Zoltán költő, íróra emlékeznek a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata szervezésében ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A költő életművét Ágh István író, az MMA rendes tagja; Szabó T. Anna költő, irodalomtörténész; Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész, író ismerteti. Az esten Jékely Zoltán versei, prózai írásai hangzanak el, közreműködik Havas Judit előadóművész és Papp Zoltán színművész. Ágh István az MTI-nek felidézte: Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek.
Hozzátette: első kötete, az Éjszakák szinte teljesen ezen az elmúlásos hangon szólal meg, benne már megjelenik Erdély elvesztése és az otthonkeresés Magyarországon. Mint mondta, pályája elején ezek voltak a legfontosabb témái, de összességében az elégikusság, a halál- és az elmúlástudat végigkísérte a költő egész életét. Ágh István emlékeztetett arra, hogy a másik téma, amely markánsan jelen van Jékely Zoltán írásaiban, az a hontalanság. Trianon mélyen megsebezte a szívét, először Kolozsvárra, majd onnan Budapestre költöztek, majd újra Kolozsvárra, ezután megint Budapestre. A Rákosi-rendszer – az akkori magyar irodalom legjobbjaival egyetemben – hallgatásra kényszerítette, az írószövetségből is kizárták. Az én országom című versén keresztül pontos képet kaphatunk arról, hogy hontalannak érezte magát egész életében – jegyezte meg Ágh István
Szabadság (Kolozsvár)

Átadták az idei Székelyföld-díjakat
A tizenhét éve alapított Székelyföld folyóirat díjait október 9-én, csütörtökön adták át Csíkszeredában a Székelyföld Galériában. A rangos díjban idén Borcsa János irodalomkritikus és Gáll Erwin régész részesült.
Házigazdaként Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője köszöntötte a díjazottakat. Beszédében köszönetét fejezte ki a fenntartó Hargita Megye Tanácsának az általa nyújtott támogatásért.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a díjazottaknak, hogy alkotásaik révén hozzájárulnak Székelyföld hírnevének öregbítéséhez. Megítélése szerint megyénk és egész Székelyföld egyik büszkesége ez a díj, térségünk egyik legrangosabb kulturális díja.
– Székelyföld kulturális autonómiájáról többet kellene beszélni, jó lenne, ha tudnánk olyan jövőképben gondolkodni, amely az itt született alkotókat itthon maradásra, hazatelepülésre, itt alkotásra ösztönzi – mondotta.
Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a díjazottak mellett a szerkesztőségnek is gratulált az elmúlt években kifejtett munkáért.
– A Székelyföld folyóirat nagymértékben hozzájárul a magyar nyelv és kultúra ápolásához. Az egész magyar nemzet számára érték a Székelyföld és a Székelyföld-díj – fogalmazott a konzul.
Elsőként Fekete Vince laudálta Borcsa János irodalomkritikust, majd Molnár Vilmos méltatta Gáll Erwin régész munkásságát. A Székelyföld-díj mellett a hagyományokhoz híven további két díjat adtak át: a Székely Bicskarend Díjat Ágh István Kossuth-díjas költő, míg a Szabó Gyula-díjat Dimény- Haszmann Árpád költő érdemelte ki – olvasható a Hargita Megyei Tanács közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)

Földrajzi monográfia a Kálma-hegy alatti faluról (Sepsiszentkirály múltja és jelene)
Ritka, hogy egy hegytetőről huszonkilenc templom tornyát láthassuk, minden udvarnak dísze legyen egy-két diófa, tucatnyi jeles személyiség szülőfalujaként említhessünk egy alig néhány száz lelkes települést. Sepsiszentkirályról mindez elmondható, és immár el is olvasható Komán László augusztusban megjelent, tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly Szakközépiskola dísztermében bemutatott falumonográfiájában. A sepsiszentgyörgyi földrajztanár könyvét Péter Sándor, a kézirat lektora méltatta.
Bár a szerző földrajzi monográfiának nevezi a száztíz oldalas könyvet, jóval több annál, kitér a falu történelmére, a lakosság nemzetiségi, vallási összetételére, a gazdasági tevékenységekre, hagyományokra, bemutatja a régi házakat, templomokat, emléktáblákat és emlékműveket, Sepsiszentkirály neves szülötteit és kortárs személyiségeit. Többek között innen származott Vida Dániel 1848-as honvédőrnagy, Ágh István (1709–1786) unitárius püspök, Vitéz Sebestyén András I. világháborús kitüntetett huszár, aki 1923-ban családjával és néhány falustársával, köztük a szerző nagymamájával a bukovinai Andrásfalváról Sepsiszentkirályba telepedett, és itt újra meghonosították a katolikus vallást.
Péter Sándor kiemelte a kiadvány nyelvi tisztaságát, és hangsúlyozta: a lelkesedés, ahogy az augusztusi szentkirályi könyvbemutatón a falu fogadta a monográfiát, jelzi, szükség volt megírni a település múltját és jelenét. Megemlítette, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége arra biztatja a tanítókat, tanárokat, írják meg településük, iskolájuk történetét, neves személyiségek életét, mert „a szó elszáll, csak az írás az, ami megmarad”. Ezt vallja Komán László is az önköltségen kiadott monográfia előszavában: „Az a célom, hogy megörökítsem a jelent és a múltnak azt a részét, amire még emlékszünk, hogy összegyűjtsem, ami szétszórva még fellelhető a jövő nemzedék számára.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cs. Nagy Ibolya: „Nem fogadok fölibém rendet” (Monográfia Farkas Árpád költészetéről)
Múlt év végén jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról nemrég indult  sorozatában Cs. Nagy Ibolya József Attila-díjas irodalomtörténész monográfiája a Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád költészetéről. Ez alkalommal a kiváló szakmai elemző- és beleérzőkészségről tanúskodó szerző munkájának összegző, zárófejezetét közöljük, s mert a könyv  gazdag társadalmi-történeti háttérrajzzal is szolgál e líra fogantatásának színteréről, az elmúlt félévszázad Erdélyéről, Romániájáról, elkövetkező lapszámainkban a korszak felidézésére még visszatérünk.
Összegzés
Farkas Árpád, akár a premodern kor embere, mély, bensőséges kapcsolatban él a természettel, lírája az alanyi, benső és a külső, természeti, organikus világ egyensúlyát tükrözi: de szemlélete, közösségi életelve éppen hogy nincs egyensúlyban az őt körbeölelő társadalmi-politikai-történelmi szféra tapasztalati realitásaival. Beleolvadás, elmerülés a természetbe, a közösségi sorshelyzetekbe, a „népéletbe”, és harc, küzdelem a társadalmi valósággal, kényszerűségekkel; az etikus költői ellenállás a megélt kor etikátlanságával, emberalázásával szemben. 
A második világháború utáni első generáció szülötteként felnőtté érése, költővé válása a hatvanas évek második felére, a hetvenes évek első időszakára esik, a romániai magyar irodalom második Forrás-nemzedékének nevezett alkotói csoportosulás tagja. Ez az időszak egyben a romániai magyar kisebbség közösségi és személyi jogi helyzetének kezdetben lassú, majd egyre durvuló, fokozatos romlását jelenti: de a következő korszak, az 1989-es forradalmi események, a Ceauşescu-diktatúra megdöntése nem jelentik ugyanakkor e kisebbségjogi állapotok teljes és egyértelmű változását. Szükségszerűen, mert vállaltan tükrözi vissza tehát e líra hangszíne, beszédtónusa, a társadalmi-közösségi sorsviszonyokra reflektáló tematikája, fejlődésmenete a megélt korszakok politikai-társadalmi viszonyrendszerét. 
Vagyis ez a poézis a kezdeti heves és bizakodó, ifjonti világ-kifejezési láz, a „költészet tartalmi átalakításának”, a világ megírhatóságának robbanó vágya, igénye (Másnapos ének, 1968); majd a sötétedő diktatúra miatt komoruló szemlélet illúzió-vesztése, a megírhatóság korlátainak tapasztalata után (Jegenyekör, 1979) a társadalmi, közösségi közérzet, a közösségi ember létélményeinek egyre árnyaltabb, higgadtabb, költői menedéket egyre inkább az otthon, a szülőföld megtartó erejében találó „jelentéseiben” mutatja meg önmagát (Alagutak a hóban, 1971). A kései líra kevésszámú, elsősorban a Válogatott versek (2012) kötetben föllelhető termésének már kesernyés-fanyar, olykor ironizáló-önironikus hangszínei a bölcsességi beszéd új árnyalatait mutatják: az önelemzés, a számvetés, a leltárállítás belső parancsát, ugyanakkor a személyes magány szikáran, elfogadó higgadtsággal megjelenített képeit. Önvallomása szerint már „inkább szivárogtatva írok. Ezért válnak egyre kopárabbá, egyre fogak közt szűrtebbekké a soraim”.
 E költői életút azonban kezdettől elhalkulásáig őrzi a látásmód áradó természetközelségét, s őrzi az életelv közösségi meghatározottságát: Farkas Árpád közérzet-verseinek, társadalmi-élmény alapozottságú lírájának változói mellett a közösség-képviseleti poétai szándék és elhivatottság a változatlan faktor. A költő számára a szülőföld és emberei, a tájhaza, az otthon-hagyományok s mindennek poézisbe emelése jelentik a versek, a költői beszéd legalapvetőbb élményrétegét; autonóm költői személyisége a kötődést épp a szabadság-élmény részeként, a költői személyiség morális önmegvalósításának feltételeként értelmezi, innen e líra tematikai egyosztatúsága is. Versei gyakorta belső küzdelmek kivetülései, e világ kifejezhetőségének kételyeit sugalmazzák, de sohasem téved az egzisztenciális talajvesztés, kivetettség tereire; a benne munkáló közösségi felelősségérzet sohasem kínál teljes önfeladási mintákat sem a maga, sem a líra teremtett világába örökített közössége számára. Költészete a társadalmi jelenben élő emberé, számára az írás, az önmegvalósítás csak e mindenkori jelen, a vállalt kisebbségi sors mostoha terepén lehetséges: alkotói szemlélete azonban nem eleve determinált, hanem alakítható, átalakítható világnak tekinti ezt, életelvének plebejus meghatározottsága közösségi életlehetőségként is csak a küzdelmes, önkifejező, önvezérelt létformát tudja elfogadni. Lírájának egyik meghatározó versvonulatában ezt a szemléletet kifejező metaforikus lázadás-képzetek megjelenítését láthatjuk.
Poézisének formai jellemzőit is a természetelvűség alakította sajátosan egyénivé: a lírai realizmus és a jelképi, látomásos, metaforikus versbeszéd legtöbbször a természeti vagy a tárgyias környezet jelenségeit, mozzanatait transzponálja a sorsmetaforák jelentésgazdagító, polifonikus tereibe. Általában rövidebb, néhány strófás, szabad rímkezelésű verskompozícióiban a népköltészet kötöttebb formaelemei is megjelennek. Metaforái több valóságszinten kibomló, sűrűre szőtt vizuális világot építenek, amelyben az egymás intenzitását növelő képek elmossák a képes beszéd hagyományos, de „ide-oda módosított és magyarázott” (Barta János) változatainak határait. Farkas Árpád versei a lírai műfajok keveredéséből alkotnak új formai alakzatokat, a dal, a dúdoló például az ő költészetében erős sodrású, intenzív hangulati, érzelmi elemeket ötvöz leggyakrabban a tájlíra oldott tónusaival, s bízza a költő ezekre a poétikai alakzatokra a nem egyszer súlyos, sötét árnyalású üzenetek kifejezését is. Természeti képeinek látványgazdagságát, érzéki erejét a látomás szolgálatába állítja; e képek nem önmagukért való szépségükért, hanem jelképhordozó, metaforaképző alkalmasságukért fontosak a számára, sokszor a fogalmi, gondolati reflexió helyettesítői is.
Híve Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, a próza és a dráma nyelvén alkotó Sütő András lét- és művészetfelfogásának, tisztelem, vallja „Juhász Ferenc korai korszakának nagytüdejű erezetűségét, Nagy László pontos, erős, szintén hatalmas képzetgazdagságról tanúskodó tömörebbségét”, s magyarországi nemzedéktársai, „Ágh István, Bella István, Utassy József, Kiss Benedek, Oláh János metaforalombjait, mint Kovács István szikáran lírai pontosságát”, s legfőbb inspirátorának József Attilát mutatja e líra. 
S bár éppen nem elkötelezett híve, legföljebb csodálója Weöres Sándor filozofikus-metafizikus földöntúliságának, formajátékainak, Farkas Árpád költő-szerep felfogásának, e szerep értelmezésének jellemzésére mégis alkalmasnak, kifejezőnek gondoljuk a weöresi képet: „Alattad ma föld, fölötted az ég, benned a létra”. Nem mond mást költői önsorsáról Farkas Árpád sem: „Akarom, kitessék konok voltom – / saruit immár meg nem oldom, / nem fogadok fölibém rendet, / csak mit magamnak én teremtek”.
Cs. Nagy Ibolya: Farkas Árpád. Magyar Művészeti Akadémia, Írók emberközelben sorozat, 287 oldal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kidőlt keresztfa!
A kommunista táborban mindenki gyanús volt, aki élt. Aki nem volt gyanús, azt gyanúba keverték, hogy tovább ne éljen. Ezt az elvet vallotta következetesen a román diktatúra is, nem kis haszonnal. Önmagát úgy nevezte: a Szovjetunió leghűségesebb testvére. Ami azt illeti, a magyar kommunista rendszer sem maradt messze mögötte a véres hűségben. Rákosi (Rosenfeld) Mátyás 1945–1956 között a párt vezére volt, a minisztertanács elnöke, mindenes, és abszolút hűségesen követte az ún. Tanácsköztársaság szellemi és hóhéri vezérét, Kun (Kohn) Bélát.
Mindez bevezetésnek tűnhet írásomban, noha csak az ok jelzése a rettenet előzeteseként; a rettenet a forradalom és szabadságharc leverése volt 1956 őszén, el november 4-ig, amikor a szovjetek lerohanták Magyarországot, és kezdetét vette a vérbosszú. A világ egyik fele bámult, a másik fele segített volna a magyaroknak, de képtelen volt feléjük mozdulni. És a nyugati pénzvilág vihogott, látván a nagy szovjet ellenfél zavarát. Igen találónak érzem a mondást: ha olaj folyt volna ’56-ban Magyarországon és nem vér, az USA és a Nyugat bizton segített volna nem csak csokoládéval meg banánnal…
Debrecenben, Szegeden, Budán a Bem-szobornál – az értelem és érzelem szintjén lobbant föl a szabadság szikrája, majd lángja az egyetemisták, diákok, suhancok, aztán katonák, egy elárvult nép világában. El is söpörte volna azt a szennyes halmazt, amit a kommunizmus maga alá és maga fölé gyűjtött. A megtorlásra Románia is jelentkezett, de nem kapott lehetőséget Moszkvától arra, hogy „ismét döngjön a román bakancs” a Körúton, a Kossuth téren.
Sortüzek. A Kossuth téren halottak mellé zuhant sebesülten Ágh István költő is a Földművelési Minisztérium tetőzetéről elindított sortüzek idején. Bibó István államtitkár, filozofikus gondolkodó egymaga maradt az Országházban, amikor a szovjetek berontottak. Bibó megúszta, de következtek a kivégzések. A rettenet, az emberirtás az „emberiség jótevője”, Sztálin nevében.
Románia kezdetben, pár történelmi óráig, kushadt, aztán Gheorghiu Dej főtitkár rádöbbent, hogy ezt az alkalmat ki kell használni az erdélyi magyarok ellen! Elindult hát a gőzhenger a temetőben szavalók, a Bolyai Tudományegyetemen egyetemi autonómiát követelők ellen, Páskándi Géza, Dávid Gyula, Páll Lajos, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Vastag Lajos és száz meg száz magyar tanár, diák ellen. Rettenetben a rettegést akarván beltenyészteni, Románia kihasználta a magyar szabadságharcot, annak leverését a maga biztonságára. A félelem esztendeje volt 1959. Kolozsváron, és azután is és mindenütt el máig. Akkor voltam másodéves egyetemista. Nekünk itt az jutott a magyar forradalom hullámveréséből,  a verés, a börtöncella. A magyar egyetemek megszüntetésének első napjaiban lett öngyilkos Szabédi László költő, egyetemi tanár, egykor Sepsiszentgyörgyön újságíró.
Önáldozat. Őt követte még három professzor azon az úton… A román párt akkor beszüntette a hivatalos, szinte lázadásnyi temetéseket…
A román hatalom mintha beteljesíteni akarná a magyar népdal jóslatát: Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.
Magyarország és a romániai magyarság nem dőlt ki még. Nemcsak merjük, de hisszük, nem is fog kidőlni ez a nemzet, mely világ csodájára és a veszettek bosszúságára még ma is áll, él, és példára is van ereje Európában. 1956-ban ez a világ bizony nem a Szuezi-csatornával volt elfoglalva, a nagyhatalmak önmaguk gyávaságát locsolgatták. Százezrek menekültek belé a semmibe magyarokként, legyen, aki sírjon messze idegenben is.
Erdély és Székelyföld, nemzetünk egyik szerelmese, Nagy Gáspár (1949–2007) barátom írta versbe (Öröknyár: elmúltam 9 éves): egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az év legjobb könyve
Fekete Vince: Vak visszhang című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetének ítélte oda a 2016-os Az év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia. A kitüntetést november 17-én a Műcsarnokban szervezett ünnepségen adják át. Ugyanekkor két nívódíjat is kiosztanak Száraz Miklós György: Apám darabokban és Szentmártoni János: Szomjúság című regényéért. A könyveket Ágh István Kossuth-díjas költő, Ferdinandy György József Attila-díjas költő és Filip Tamás Budapestért díjas költő méltatja. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fekete Vince verseskötetét díjazta az MMA Irodalmi Tagozata
A díjakat 2015-ben osztotta ki először az Irodalmi Tagozat. Mezey Katalin, a tagozat vezetője az MTI-nek elmondta: Az év könyve díjjal 500 ezer, míg a két Könyv Nívódíjjal 250-250 ezer forint pénzjutalom jár, amelyet a tagozat saját keretéből fedez. Az idei díjakra a tagozat tagjai terjeszthettek fel jelölteket a 2015 november és 2016 november között megjelent teljes magyar nyelvű könyvtermésből, a nyertesekről titkos szavazással döntöttek.A díjazottak kiválasztásakor a tagozat a magyar szerzők összes korosztályát igyekszik figyelembe venni, emellett törekszik arra is, hogy az anyaországi mellett a határon túli irodalom értékei is figyelmet kapjanak – hangsúlyozta Mezey Katalin.Az elismeréseket az MMA Élőfolyóirat estje keretében adják át, a könyveket Ágh István Kossuth-díjas költő, író, Ferdinandy György József Attila-díjas író és Filip Tamás Budapestért díjas költő méltatja. Közreműködik Lux Ádám és Szélyes Imre színművész, valamint a Duo Encanta Együttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Fekete Vincéé az MMA Irodalmi Tagozatának díja
Fekete Vince kézdivásárhelyi költő Vak visszhang című verseskötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő 500 ezer forintos díját november 17-én, csütörtökön este a fővárosi Műcsarnokban. Az esten Szentmártoni János Szomjúság, Száraz Miklós György Apám darabokban című regényéért Könyv Nívódíjat vehetett át.
A díjakat 2015-ben osztotta ki először az Irodalmi Tagozat, akkor Tőzsér Árpád Erről az Euphorboszról beszélik című verseskötete kapta Az év legjobb könyve díjat, míg a Könyv Nívódíjat a felvidéki Mács József Az elcsatolt vagon és Csender Levente Egyszer majd el kell mondani című novellagyűjteménye nyerte el – mondta el az MTI-nek Mezey Katalin, a tagozat vezetője.
A díjazottak kiválasztásakor a tagozat a magyar szerzők összes korosztályát igyekszik figyelembe venni, emellett törekszik arra is, hogy az anyaországi mellett a határon túli irodalom értékei is figyelmet kapjanak – hangsúlyozta Mezey Katalin.
Az elismeréseket az MMA Élőfolyóirat estje keretében adták át, a könyveket Ágh István Kossuth-díjas költő, író, Ferdinandy György József Attila-díjas író és Filip Tamás Budapestért díjas költő méltatja. Közreműködik Lux Ádám és Szélyes Imre színművész, valamint a Duo Encanta Együttes.
Népújság (Marosvásárhely)