Ki volt dr. Petru Groza?
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)