Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Adorjáni Ilona
2 tétel
2013. március 23.
Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikus
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),
2017. március 4.
Szilágysági hangulatok színekben, formákban, zenében
Az Apáczai Galériában állították ki munkáikat Szilágy megyei képzőművészek
Színvonalasnak, érdekesnek, összetettnek nevezte Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai Galériában csütörtökön megnyitott, Szilágysági reflexiók című tárlatot, amelyen Szilágy megyében élő, dolgozó és alkotó művészek állítottak ki munkáikból. A kiállítás része annak a projektnek illetve elképzelésnek, hogy a galéria programjaiba bevonják a líceum képzőművészeti osztályának diákjait, órákat tartanak ott, boncolgatják, megbeszélik az alkotásokat. Ezáltal közelebb kerülnek – adott esetben – a Szilágyság arculatához, megismerhetik ennek a tájegységnek a kincsestárát, magyarázta Székely Géza, hozzátéve, hogy a galéria tárlatai természetesen sosem öncélúak, esztétikai élményként mindig igen megragadóak a látogatók számára.
A tárlaton munkáikkal részt vevő képzőművészek – Adorjáni Ilona, Bajusz Katalin, Horváth Levente, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Simonfi Tímea, Szabó Attila, Szabó Vilmos (1942–2009), Vári Váncza Edith – alkotásait Szabó Attila képzőművész, muzeológus mutatta be és méltatta röviden. A kiállítás a Szilágyságra összpontosít nem csak témában, hanem a tíz képzőművész révén is, akik ott élnek és alkotnak, noha nem mind ennek a tájegységnek a szülöttei. Azonban nem annyira az életrajzi háttér a fontos, hanem a képi világ – magyarázta a muzeológus, kiemelve és ráirányítva a figyelmet mindegyik alkotó esetében pár jellemző motívumra, stílusra: a színvilágra, a népi hagyomány követésére, fény és árnyék érzékletes festésére, a félelem és fájdalom drámai megjelenítésére emberi alakokon keresztül, az anyaság motívumára, a fafaragásokban megmutatkozó egyfajta szakralitásra.
A megnyitón nem csak a képzőművészeti alkotásokkal, hanem zenei momentumokkal is sikerült szilágysági hangulatot teremteni: Horváth Levente hagyományos hangszereken, dorombon és furulyán játszott, Szabó Attila citerázott, Gáspár Anna népdalokat énekelt, Székely Géza pedig elszavalta Hervay Gizellának a Szilágysági Szent Johanna című versét.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)
Az Apáczai Galériában állították ki munkáikat Szilágy megyei képzőművészek
Színvonalasnak, érdekesnek, összetettnek nevezte Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai Galériában csütörtökön megnyitott, Szilágysági reflexiók című tárlatot, amelyen Szilágy megyében élő, dolgozó és alkotó művészek állítottak ki munkáikból. A kiállítás része annak a projektnek illetve elképzelésnek, hogy a galéria programjaiba bevonják a líceum képzőművészeti osztályának diákjait, órákat tartanak ott, boncolgatják, megbeszélik az alkotásokat. Ezáltal közelebb kerülnek – adott esetben – a Szilágyság arculatához, megismerhetik ennek a tájegységnek a kincsestárát, magyarázta Székely Géza, hozzátéve, hogy a galéria tárlatai természetesen sosem öncélúak, esztétikai élményként mindig igen megragadóak a látogatók számára.
A tárlaton munkáikkal részt vevő képzőművészek – Adorjáni Ilona, Bajusz Katalin, Horváth Levente, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Simonfi Tímea, Szabó Attila, Szabó Vilmos (1942–2009), Vári Váncza Edith – alkotásait Szabó Attila képzőművész, muzeológus mutatta be és méltatta röviden. A kiállítás a Szilágyságra összpontosít nem csak témában, hanem a tíz képzőművész révén is, akik ott élnek és alkotnak, noha nem mind ennek a tájegységnek a szülöttei. Azonban nem annyira az életrajzi háttér a fontos, hanem a képi világ – magyarázta a muzeológus, kiemelve és ráirányítva a figyelmet mindegyik alkotó esetében pár jellemző motívumra, stílusra: a színvilágra, a népi hagyomány követésére, fény és árnyék érzékletes festésére, a félelem és fájdalom drámai megjelenítésére emberi alakokon keresztül, az anyaság motívumára, a fafaragásokban megmutatkozó egyfajta szakralitásra.
A megnyitón nem csak a képzőművészeti alkotásokkal, hanem zenei momentumokkal is sikerült szilágysági hangulatot teremteni: Horváth Levente hagyományos hangszereken, dorombon és furulyán játszott, Szabó Attila citerázott, Gáspár Anna népdalokat énekelt, Székely Géza pedig elszavalta Hervay Gizellának a Szilágysági Szent Johanna című versét.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)