Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /

Kései megemlékezés egy 130 éve született geológusról
,,Dr. Bányai Jánost, az Udvarhelyen élő idős geológust annyira védi a családja a váratlan vendégektől, a megerőltető beszélgetésektől, a kívülről jövő »támadásoktól«, például egy interjútól, hogy alig akartak beengedni hozzá. Bányai bácsi már túl jár a nyolcvanegyedik esztendőn, így aztán érthető, hogy nyaranta nem barangolja be a hegyeket, mint korábban sok-sok évtizeden keresztül. A legnagyobb kirándulás, amire vállalkozik manapság: delente elsétál a feleségével az étkezdéig és vissza.
– Nem muszáj az embernek a munka mezején elhullnia! Nálam ez szinte szó szerint bekövetkezett volna, ha az orvosok el nem tiltanak a további terepmunkától. De van itt annyi gyűjtés felhalmozva a szobámban, hogy csak győzzem a rendszerezést, a feldolgozást. Az Akadémia közlönyében írtam az úgynevezett felsőbányitról, egy olyan fehér ásványról, amely drágább, mint az arany. Rendkívül ritka ásvány, ma már a lelőhelye is eltűnt, még az abrudi tanárkodásom éveiben gyűjtöttem...” A fentiekben az Ahol rozsdás a kő című riport bevezetőjét idéztük, mely az Új Élet egyik 1967-es számában jelent meg. Bányai János halálának 20. évfordulóján Ádám László, a földrajztudományok doktora írta róla: „Pályafutása szinte egyedülálló. Tanári (pedagógiai), kutatói, tudománynépszerűsítői, közművelődési, valamint szerkesztő-kiadói tevékenységével egyaránt megbecsülést szerzett magának. Fő hivatása az oktatás volt. Sokoldalú tudományos munkásságát tanári hivatása betöltése mellett folytatta. 45 évi pedagógiai pályafutása alatt kitűnő felkészültséggel, a kor színvonalán álló tudással és bámulatos előadói tehetségével végezte oktatói-nevelői munkáját... Tanítványaira és kortársaira a legmélyebb benyomást az önmagával szemben támasztott tudományos igényessége és mélyen humánus, erkölcsös emberi magatartása tette...” Mivel atyámat is tanította a székelykeresztúri tanítóképző intézetben az 1921–22-es tanévben, mély lelki kapcsolat alakulhatott ki köztük, amit az akkor 35 éves Bányai tanár úr neki írt levele is bizonyít. Ezt máig megőriztem, mert inaskorom óta ismertem Székelyudvarhely híresebb, nevesebb személyiségeit. ,,Kedves Lai öcsém! Nagyon köszönöm a gyors és jó munkádat. Ismerem jól a körülményeket, s azért tudom méltányolni a fáradozásod. Azért is gondoltam rád a segítség igénybevételénél, mert jól tudom, hogy más a legelső kis akadályt felhasználta volna a munka alól való kibújás indoklására. Mint megígértem, küldöm a környezetem geológiai térképét. Ez eredeti s nyomtatásban még meg nem jelent adatokat tartalmaz. Tehát mint eredeti kéziratot kezeld. Sajnos a fénymásolás gyengén sikerült, de ha egy kis türelmed van, a barna halvány vonalakat s felírásokat tussal húzd utána, s akkor olyan lesz, mint egy nyomtatott térkép. Ismételten köszönöm míves segítő munkásságod, szeretettel ölelő Jani bátyád.”
Úgy érzem, hogy az 1886 november 6-án, éppen 130 éve Kézdivásárhelyen született, székelyudvarhelyi egykori geológus-polihisztor több figyelmet érdemelt volna tőlünk, háromszékiektől!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai
Több mint két hete áll sztrájkőrséget Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának felszámolása miatt. Tiltakozásával a belváros különféle pontjait érintette, és ez különleges találkozásokra adott alkalmat arra járó kolozsváriakkal, magyarokkal és románokkal, műszaki és művészeti érdeklődésű-foglalkozású emberekkel, akik ideig-óráig társultak hozzá, megosztották egymással történeteiket, gondolataikat. Együttérzés és indulatok születnek, mozaikképekben kirajzolódnak a fagypont alatti Kolozsvár hétköznapjai, életkockák, amikor egy már-már elviselhetetlenül zsúfolt, folyton nyüzsgő városban az emberek megállnak néhány percre. Sztrájkőrségéről a tanár naplőszerű feljegyzéseket készít, ezeket mostantól naponta olvashatják honlapunkon.
December 12., hétfő. Két hete „tartom a frontot” tiltakozva az V. B képzőművészeti osztály embertelen és pedagógia-ellenes felszámolása ellen. Ezúttal a Mátyás király és Bocskay István fejedelem szülőháza előtti térség a fehér karszalagos protestálásom színhelye. Délelőtt tizenegytől fél egyig igyekszem felhívni a járókelők figyelmét, hogy valami hihetetlenül rendellenes történt, amikor is a tanügy mai képviselői arra vetemedtek, hogy megszüntessék két hónappal iskolakezdés után a szóban forgó osztályt, azzal az alantas szándékkal, hogy egyúttal ellehetetlenítsék az Apáczai-líceum azon képzőművészeti tagozatának helyzetét, amely immár tizenhat éves hagyományra tekint vissza. Persze, arra nem számítottak, hogy mégis lesz valaki, aki nem hagyja annyiban az ügyet, és minden tőle telhetőt el fog követni, hogy rossz szándékú tervük ne sikerüljön. Vagyis
kerül egy olyan „őrült”, aki nem fog önként lemondani az elmúlt tizenhat év megvalósításairól,
amelyek bárhogyan is nézzük, az ő személye által „kontűröződve” nyertek formát. Vagyis beleévültek élete legutóbbi, több mint másfél évtizedébe.
Sietős járókelők sokasága, akik közül elég gyakran felém tekintgetnek. Szokatlan látvány ugyanis egy, transzparenssel a nyakában álldogáló őszes hajú férfi, aki talán tanár, legalábbis a transzparens szövege alapján erre lehet következtetni.
Ilyen, kissé borongós, esni készülődő, meglehetősen hűvös időjárási viszonyok közepette tart felém Ferencz Rózsa nyugdíjas technikus, aki hallott már az esetről. Érződik a hangvételén, hogy érzékeny, a társadalmi problémákra fogékony személy. Kivehető rajta, hogy szinte jólesik együtt érzését nyíltan elmondhatni, megoszthatni.
A művészember méltatlankodása jut érvényre Pártay Lilla budapesti textilművész véleményében, aki megrökönyödve értesült arról, hogy a romániai tanügy mai korifeusai ahelyett, hogy védelmeznék az adott tagozat létét, mindent megtesznek annak felszámolása érdekében. Ilyen értelemben fogalmaz a később érkező Damján Ádám, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos diákja is, aki nagybányaiként megtapasztalhatta a szórvány magyar léthelyzet emberpróbáló hátrányait.
Tiltakozásának adott hangot Weisz Attila művészettörténész is, aki Kézdivásárhelyről származva földijeként köszöntött. A világ legtermészetesebb módján biztosított egyetértéséről, akár úgy is, mint a Képzőművészeti Egyetem lektora, aki mindig is szívén hordta és hordja a művészeti nevelés fontosságát.
Örömteli meglepetésként hat, hogy érdeklődésével kitüntet dr. Vlad Liviu orvos professzor, aki kiváló magyarsággal ecseteli, hogy a kezdetektől fogva követi a képzőművészeti tagozattal kapcsolatos fejleményeket. Ugyanakkor közli azon meglátását is, hogy a tanügyi hivatalosságok rosszindulata bizonyos mértékig éppen a magyar közösség irányából jövő „jelentgetésekre” hivatkozva is épülhet. És valóban, nem kizárt, hogy egyesek (irigységből pl.), akár a mi köreinkből is ügyködhetnek, hogy rossz fényt vessenek a képzőművészeti tagozat eredményekben gazdag tevékenységére. Szomorú feltételezés, de bizonyos jeleit magam is érzékeltem, érzékelem mindennek... Szabadság (Kolozsvár)