"Az aradi minoriták központi templomának lengyel nemzetiségű plébánosa, Bogdan Adamczyk magyarul írt könyvet Ferences lelkiség címmel. Szent Ferenc kordájával (a derekán levő kötéllel) megkötötte a középkor pusztulásába rohanó kerekét. Az átívelő híd a gazdagok és a szegények között Krisztus lett. A szegény is, a gazdag is szeresse Krisztust. /Bíró atya: Új könyv, régi tartalommal. Ferences lelkiség. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./"

"Bogdan Adamczyk ferences szerzetes, az aradi minorita rendház főnöke. Bogdan atya misszionárius, aki elhagyta szülőföldjét, hogy hirdesse az örömhírt. Egerben végezte a teológiát, 1993-ban pappá szentelték Miskolcon. 2001. októberében érkezett a következő missziós állomásra - Aradra. Aradon Bogdan atya vezeti a Karizmatikus Megújulás közösséget, a karitatív csoportot, a Neokatekumenális út kisközösségét. Tervezi egy harmadrendi ferences közösség megszervezését. Ennek érdekében írta és kiadta a "Ferences lelkiség" című könyvet. Minden évben több zarándoklatot is szervez. /Aradi zarándok: A mennyországban és a pokolban jártunk. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 9./"

"Az újságban többen a maguk módján próbálják megoldani az arad-belvárosi plébánia ügyeit. Bogdan Adamczyk plébánosa és aradi szerzetesi közösségnek elöljárója szerint méltatlan az egyház belső dolgait közéleti újságban eldönteni. Fekete Károly cikkének közléséhez senkitől nem kapott felhatalmazást. Ezzel a levéllel a vitát szeretné befejezni. /Bogdan Adamczyk OFM Conv. Arad-belváros plébánosa: Tisztelt Főszerkesztő Úr! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 23./"

"Aradon máj. 11-én mutat be szentmisét Bogdan Adamczyk pappá szentelésének 10. évfordulója alkalmából. A szentmise után a kápolnában a "Pap vagy Te..." című könyvének a bemutatójára kerül sor. /Hálaadás, könyvbemutató Arad-belvárosban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./"

Bogdan Adamczyk minorita szerzetes, arad-belvárosi katolikus plébános dedikálta legújabb könyvét, Ájtatosságok gyűjteménye címmel. Könyvet író pap ritkaságszámba megy, a magyarul író lengyel pedig alighanem egyedi eset. Elmondta, hogy nem tartja magát könyvírónak, inkább valahonnan összegyűjti kiadványai anyagát. Ezt bizonyítják eddigi munkái is, amelyek közül a Ferences lelkiség című anyagát miskolci plébánossága idején gyűjtötte és a minoriták aradi letelepedése 300. évfordulója alkalmából sikerült kiadnia. Második kötete (Pap vagy te) a pappá szentelésének tizedik évfordulója alkalmából különböző kiadványokban megjelent írásait tartalmazza. További kötetei közül a legvaskosabb – az Örömhír, élni az evangéliumot című – prédikációinak válogatása. Negyedik kötete, a Kolbe lengyelből átültetett fordítás. Ötödik könyve, a Keresztúti elmélkedések nagyböjti, ferences ájtatosságok gyűjteménye. Legújabb kötetének /Ájtatosságok gyűjteménye/ megalkotására a hívek kérték fel. Bogdan Adamczyk könyveit Miskolcon nyomtatják. /Balta János: Könyvkiadó atya Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

Május 28-án Aradon a belvárosi minorita templomból indult el a hagyományos fogadalmi körmenet. A körmenetet Fekete Károly főgondnok és Matekovits Mihály, a minorita kultúrház igazgatója vezette, a felkoszorúzott feszület társaságában. Utánuk az éneklő templomkórus, fiatalok, illetve az Oltáriszentséget felváltva hordozó minorita atyák következtek. A színház előtti tér sarkán, a Szentháromság-szobor egykori helyét jelző kereszt mellett megálltak, János atya megszentelte a helyet, ahova reményeik szerint hamarosan visszakerül a pestisjárványtól történt megszabadulás emlékét mementóként jelző remekmű. Bogdan Adamczyk plébános elmondta, hogy az aradiak a járvány elmúltával megfogadták, hogy a város főterén felállítják a Szentháromság-szobrot, illetve minden évben az Úrnapját követő vasárnapon fogadalmi körmenetet tartanak. A szobrot 1746-ban szentelték fel, a körmenetet azóta is tartják. csaknem megszakítás nélkül. /(balta): Fogadalmi körmenet Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 30./

Bogdan Adamczyk minorita atya, arad-belvárosi plébános 1991-ben érkezett missziós szolgálatra Magyarországra. Négy évvel ezelőtt Aradra helyezték, ahol a hívek hamar megkedvelték. Most hazájába készül, de ez nem jelenti azt, hogy végleg otthon akar maradni. Bogdan atya megköszönte a hívek részéről tapasztalt szeretetet, ragaszkodást és jóindulatot. /(b): Nem búcsúzik, elköszön. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 2./

Április 17–18-án az MTA Miskolci Területi Bizottsága dísztermében tudományos konferenciát tartottak „Veritatem facere in caritate”, p. Kelemen Didák csodás élete és működése címmel, a szerzetes születésnek 325., pappá szentelésének 300. évfordulója alkalmából. A konferencia résztvevőit köszöntötte többek között dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök, valamint Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, majd 6 ülésszakon összesen 30 egyházi méltóság, történész, teológiai szakértő és szakíró tartott előadást p. Kelemen Didákról – köztük az aradiak számára ismert fr. Bogdan Adamczyk is. Munkáikban kitértek a székelyföldi Baksafalváról, ma Kézdialmásról indult szerzetes pályájának, rendház- és templomépítő, hittérítő, illetve betegápoló áldozatos munkájára, szolgálatának részletes ismertetésére. /Balta János: Tudományos konferencia p. Kelemen Didákról. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./

A Magyar Minorita Tartomány története a XVII–XVIII. században
P. Bogdan Adamczyk minorita atya aradi szolgálata mély nyomokat hagyott a belvárosi katolikus hívek szívében. Rájuk is gondolt, amikor a doktori dolgozatának bizonyos anyagait elküldte a szerkesztőségünkbe.
1686-tól kezdetét veszi a Habsburg abszolutizmus berendezkedése Magyarországon. Ebben az évben végre sikerül Budát visszafoglalni a törökök kezéről, s így a 17. század végétől elkezdődik a változás kora. Elindul a török kiűzésének sikeres folyamata, s ezzel párhuzamosan a Magyar királyság területi növekedése. Erdély népének akarva-akaratlan a Habsburg monarchia politikájához kellett igazodnia, hisz rajta keresztül kapcsolódhattak Európához. Míg a mohácsi csata után két hatalom ütközőtere volt az ország, és a Habsburg valamint az oszmán-török érdekszféra között megoszlott teljes egészében, 1686-tól Magyarország átkerült a Habsburg hatalmi körbe.[1] Ez a váltás egy 16 évig húzódó háború végeredménye volt, amely a török iga alól való felszabadítást hozta magával, másrészt egy újabb alárendeltséget, harmadrészt a függetlenségi törekvések letörését.
Mozgalmas század volt, eseményekkel és változásokkal telített, hiszen 1683-1711 között megtörtént a törökök kiűzése, a Rákóczi szabadságharc, amely megpróbálta a független és egységes Magyarország visszaállítását. A felkelés letörése által 1711-1765 között létrejött a kompromisszum az uralkodó osztrák monarchia és a rendek között.
A Rend a XVII. század végén - XVIII század elején újból megerősödik, amit a missziókban való tevékeny szerepük is mutat. A Rend szakadása (1517), a reformáció és a törökök rabló csapatai elsöpörték a nagynevű provinciát és virágzó kolostorokat.[2]
1. XVII. SZÁZAD – A MEGÚJULÁS SZOLGÁLATÁBAN
A minoriták fejlődése és Magyarország felszabadulása a török uralom alól szerencsésen esett egybe, s így a rend hozzájárult a katolikus élet újbóli megalapozásához. A XVII. században nagy lehetőségek nyíltak meg, - különösen Erdélyben, a Tiszántúlon és Felső-Magyarországon – a szerzetesek számára.[3]A lelkipásztori munka szabályos missziós körülmények között folyt, amelyhez a minoriták a hitterjesztésben nagy segítséget nyújtottak az általuk alapított iskolákkal. I. Lipót uralkodása (1657-1705) alatt úgy látszott, hogy a magyar minorita rend ismét föl fog virágozni. Ennek a felvirágzásnak hatalmas tényezője volt Reggiani János magyar rendfőnök,[4]aki nagy befolyást gyakorolt a vallásos királyra.[5]I. Lipót mindenben támogatta a rendtartományt. Működése alatt egymás után emelkedtek a kolostorok, melyek közül több még most is fennáll.
A magyar tartomány két évszázados tengődés után a XVII. században Gersei Pethő István és fivére Ferenc, jászóvári prépost segítségével Sztropkón (1609) „ad S Crucem” templomot és új rendházat épít fel. Ez a kolostor lesz a missziós tevékenységnek és hittérítői munkának a kiinduló pontja.[6]P. Reggiani teljeserővel kezdi szorgalmazni a kálvinisták megtérítését. Őt a tartomány krónikásai a minorita misszió megteremtőjének nevezik. 1668. február 11-én megszerezte gróf Csáky Ferenc szepesi várnagytól a csütörtökhelyi Zápolya-kápolnát, ahol missziós központot létesített.[7]1672-ben a minoriták megkapták a plébánia jövedelmeit is. Ezután a csütörtökhelyi házat konventi rangra emelték.[8]1675. január 13-án Csütörtökhelyen Reggiani megtartotta az első tartományi gyűlését.[9]Elhatározták itt, hogy a három kolostorból (Sztropkó, Rad és Csütörtökhely) Szent Bonaventúra nevezetű őrséget alkotnak. Az első vezetőnek Burkardi Ugolin olasz minoritát választották. Ettől kezdve vehették fel a provinciába a magyar, német és szláv ifjú növendékeket és hozzáfogtak a magyar provincia átalakításához. Reggiani mint kitűnő szónok és író járja a falvakat, és másvallásúakat térít a katolikus hitre.
Az igehirdetést azonban sok szenvedéssel és áldozattal kellett megfizetni. 1673-ban Lővei László magyar minoritát igehirdetés közben a kálvinisták elfogatták és egy kútba letaszítatták. Néhány évvel később Burkardi Ugolint is megölték Szepes-szombaton.[10]1678-ban a kurucok második támadása alkalmával, a Radon tevékenykedő minoriták mind áldozatai lettek a kálvinisták gyűlöletének. „P. Nemesovszky Antalt lefejezték. A két testvért, mikor a konyhában megtalálták, a tűzhely fölé felakasztották őket és alájuk gyujtottak. Három rendtagnak sikerült az erdőben elrejtőzni, de ezeket is csakhamar felkutatták, ruháiktól megfosztották. Kettőt közülük a fákhoz kötöttek, kik a szúnyogok rettenetes csípéseitől és az éhségtől kiszenvedtek. P. Bogvierszky Kázmért, miután véresre verték, váltságdíj fejében elbocsátották, de sérüléseibe nemsokára belehalt.”[11]
A harcok miatt a minoritáknak menekülniük kellett Eperjesről és Lőcséről, sőt 1684-ben még Csütörtökhelyről is kiűzték éket. Visszatérhettek azonban, amikor Thököly csapatait kiszorították Magyarország felső területéről. 1685. december 28-án a király visszaadta az eperjesi kolostort, 1687. február 10-én pedig végleg visszakapták csütörtökhelyi házat is.[12]
1686-ban Caraffa Antal lett a Felső-Magyarországon tevékenykedő császári sereg vezére. Az ő segítségével 1687. június 1-jén[13]Nagybányán a minoriták megkapták a szent Miklós templomot a javadalmakkal együtt, 1687. december 18-án[14]Caraffa Antal átengedett a rendnek egri török mecsetet a mellette lévő házakkal és kertekkel együtt.
Reggiani János után, 1691-től Poeti Józsefet kinevezték a magyar tartomány főnökének, aki háromévenként megtartotta a tartományi gyűléseket.[15]Már 1696-tól a minoriták engedélyt kértek a tartományfőnök megválasztására. Ezt a jogot 1702-ben kapták meg és akkor, ez év szeptember 22-én Egerben megtartották az első választó gyűlést. Tartományfőnökének Artoi Tamást[16]választották meg.
2. AZ ERDÉLYI PROVINCIA (1627-1714)
A XVII. században Erdélyben még tevékenykedtek a minorita közösségek, annyira, hogy VIII. Orbán pápa 1627. május 15-én kelt „Militantis Ecclesiae” bullájával Erdélyben minorita rendtartományt alapított.[17]Az erdélyi provincia a következő kolostorokból állt: Bákó, Brassó, Felfalu, Hunyad, Károlyfehárvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Medgyes, Themis (Temti) és Tergovist.[18] Bákó és Tergovist már Moldva területére esett.
Az új rendtartomány később több rendházzal is gyarapodott. Így az esztelnekivel 1690-ben, és a kézdivásárhelyivel 1696-ban.
A XVII. század közepén P. Pineri Vince (1631-1633) rendfőnök kezdeményezésére Erdélyben a minoriták is nagy erővel lendültek neki a hittérítésnek, amelynek P. Pineri Vince apostoli prefektusa is volt. Nagy érdemeket szerzett a székelyek közt végzett apostolkodásával és a szakadár oláhok és szászok térítésével.[19]
A protestánsok 1630-tól Magyarország leggazdagabb református főurát, I. Rákóczi Györgyöt választották meg Erdély fejedelmévé. Uralkodásának első felében még elég békésnek mondható az erdélyi katolikusokkal szemben. Később azonban a katolikusok ellen fordult, egymás után foglalta el templomaikat és az egyházközségek javait. 1644-ben háborút indított III. Ferdinánd császár és magyar király ellen.[20] Ezzel több évig húzódó harc kezdődött a katolikusok és reformátusok között.
Sajnos a XVI. században folytatott háborúk, a törökök pusztításai és a protestáns térítések romboló hatással voltak az új rendtartományra. A szabadságharc előtt szépen és ügyesen megszervezett vallási béke teljesen felbomlott. Nagymértékben járult ehhez a nagy szegénység, melyet a népnek el kellett viselnie. A háború nemcsak anyagi vagyontól és a nemzet értékeitől fosztotta meg az országot, hanem erkölcseiben is megrontotta a népet. A felkelő hadak elől a földesurak és papok egyaránt elmenekültek, ahol pedig kitartottak, onnan elűzték, vagy legyilkolták őket. A templomokat felégették, az oltárokat pedig szétrombolták.[21]
Besztercéről, Kolozsvárról, Désről és Szamosújvárról a kurucok elüldözték a hittérítőket. Többet közülük fogságba hurcoltak, sokan pedig fogságban lelték halálukat. A kézdivásárhelyi missziós központot kivéve már nem is működtekmisszionáriusok.[22]Amilyen szép reményekkel indult a misszió az 1690-es években, éppen olyan szomorú képet nyújtott az 1710-es időkben. Az üldözők elől P. Raszlaviczy Bálint és életben maradt társai Magyarország biztonságosabb helyeire menekültek. Közben az Eperjesen megtartott tanácsgyűlésen P. Raszlaviczyt választják meg (1712-1714) generális commisariusnak.[23] P. Raszlaviczy látta, hogy az elpusztított erdélyi misszió és a magyar rendtartomány rendtagok hiánya miatt nem képes működni. Ez azt eredményezte, hogy az eperjesi káptalanon a kézdivásárhelyi rendház és az elpusztult erdélyi rendtartomány a „Szentháromságról nevezett őrség” címén csatlakozott a magyar rendtartományhoz. Így az erdélyi tartomány 87 éves működése után beolvadt a magyar provinciába.[24]Ily módon a káptalani atyák szerették volna elérni, hogy megmentsék a kézdivásárhelyi központot. Innen szerveznek majd Erdély területére további hittérítőket. P. Raszlaviczy 1716 augusztus 27-én bekövetkezett haláláig folytatta a missziók vezetését. Őt P. Zamli Bódog követte, aki 1717. június 1-jéig állott a misszió élén, majd visszatért Olaszországba.
3. XVIII. SZÁZAD – A REND GYORS FEJLŐDÉSE
A XVIII. században a Maros és Duna vidékén a pusztító török uralom miatt nagyon megfogyatkozott a katolikusok száma. A török kiűzése után az újraszerveződő egyházmegyék rászorultak a szerzetesek segítségére a lelkipásztori munkában.[25]A római katolikus egyház kimondatlan célja az volt, hogy a híveket a hivatalos egyházi szervezeti rendbe betagolja.
A vidék rekatolizációja és a rend gyors terjedése P. Kelemen Didáknak volt köszönhető, akit a Felső-Tisza-vidék apostolának nevezünk. A török rabság megszűnése után ő volt az újjáépülő ország hitterjesztője. Az ő nevéhez fűződik a nagybányai, nyírbátori, besztercei, csengeri, gyarmati, keserűi és tarcsai rendházak, illetve templomok újraépítése és a kolozsvári, szilágysomlyói, miskolci és szegedi házak újra alapítása. Példája tanúskodik arról, hogy a sikerek és nagy eredmények elnyeréséhez nem az anyagi eszközök sokasága szükséges leginkább, hanem az „apostoli lélek törhetetlen bizalma és bátor kezdeményező lendülete”.[26]Didák atya és rendtársainak munkája akadályozta meg a Tisza-vidéki protestantizmus terjedését és több helyen - mint Miskolcon is - a katolicizmus romjaiból virágzó katolikus életet létesített.
A középkor folyamán a rend magyarországi provinciája hét őrségre (custodia) és egy tartományra oszlott. Ötvenkét rendházával ez a rend volt a legjelentősebbek egyike az akkori Magyarországon.[27]Ez a szám inkább csak statisztikai adat, hiszen az idők folyamán keletkeztek, s szűntek is meg rendházak. Ez a szervezeti felépítés a középkor végére teljesen megszűnt. Az 1722/23-as Pozsonyban tartott országgyűlés az immár minorita rend újbóli megtelepedését engedélyezte és 1729-ben Magyarországon és Erdélyben a provinciát újjászervezték.[28]1729-ben a P. Bossi János apostoli prefektus elnöklete alatt megtartott egri káptalanon P. Ladányi Eleket választották meg a magyar rendtartomány főnökévé, aki szintén szívügyének tartotta a missziós tevékenységet. P. Ladányi Elek négy őrségre osztotta fel a rendtartományt:[29]
A „Szentháromságról nevezettőrség”-et a kézdivásárhelyi, a firtosi, a besztercei, a nagyenyedi és a marosvásárhelyi kolostorok alkották. A „Szent Ferencről nevezett őrség”-hez tartoztak az aradi, a belgrádi, az orsovai, a lugosi és a pancsovai kolostorok. A „Szent Antalról nevezett őrség”-et az egri, a nagybányai, a nyírbátori, a miskolci, a wimpassingi és a szilágysomlyói kolostorok alkották. A „Szent Bonaventúráról nevezett őrség”-hez pedig az eperjesi, a csütörtökhelyi, a lőcsei, az imregi és a radi kolostorok tartoztak.[30]A minoriták a Felvidéken, Erdélyben és a Tiszántúlon 21 kolostorral rendelkeztek.
A felosztásból világosan kitűnik, hogy nemcsak az erdélyi őrség, hanem az egész rendtartomány egy teljesen új képet kapott, amelyben igen buzgó apostoli élet folyt. A rendtartomány élén P. Ladányi Elek áll (első ízben 1729-től 1732-ig, másodízben pedig 1735-től g1736-ig), a missziók lelke pedig Isten szolgája P. Kelemen Didák, aki nagy tudásával és életszentségével megbecsülhetetlen értéket nyújtott az apostoli munkának, amelyet 1744-ben bekövetkezett haláláig irányított.[31]
Miskolcon a rend 1729-ben telepedett meg.[32]A megtelepedésüket követő évben, az 1730. szeptember 4-én Nyírbátorban tartott tartományi gyűlésen kijelölték az új miskolci konvent határait is.[33]Az 1764/65-ös Pozsonyban tartott országgyűlés 42. cikkelyében elismerték a Minorita Rendet, és a konvent ősi eredetét.[34]
A XVIII. század ismét elhozta a magyar minoriták egyik legszebb korszakát. Sajnos, a rendházak legtöbbje mind megsemmisült II. József rendelkezései folytán. A kor mostohaságából a régi hetvenegy rendházból csak négy maradt, és ezekben is kevés rendtag.[35]
P. Bogdan Adamczyk
[1]Ráncz Teréz: Gyöngyeiteket ne szórjátok szét!Kézdialmás 2003, 21.
[2]Körtvélyessy László:A 700 éves Minorita Rend története. Szeged, 1943, 88-89.
[3] Hirschberg Kornél: Magyar minorita Hittérítők. Budapest, 1944, 15.
[4]Franchini Giovanni: Bibliografia e memorie letterarie di Scrittori Francescani Conventuali ch’hanno scritto dopo l’anno 1585. Modena 1693. 302-303.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest 1891-1914. XI. 670.
[5]Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. k., 419. és HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 20.
[6]Knáisz Mihály: Chronologo-Provinciale Ordinis FF. Minorum S. Francisci Conventualium Provinciae Hungariae et Transsylvaniae. Posonii, 1803, 316.
[7]HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 21.
[8]KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 418.
[9] Uo. 419.
[10]Archivum Proviciae Librorum Mortuorum, ad 24 Septembris 1681; Generális Kúria irattára (Ungheria, S/XXX.A. 2. sz. – Relazioni sullo stato della provincia).
[11]Deductio Chronologica Ss. Missionum Apostolicaram, quas Religiosi Ordinis Minorum S. P. Francisci Seraphici Conventualium Provinciae Hungariae, eiusdemque adhaerentibus ac etiam in exteris terris infidelium etc ... exercerunt, manuscriptum P. M. Wenceslai Wilkovszky OFMConv., praefectus Missionuin, Leutschoviae 1807., 17., 1670-1678 év.; In: KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 419.
[12] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…, 263-264.; KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 420.
[13]KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 421.
[14] Uo., 429.
[15] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,392.
[16] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,365 és 393.; KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon...,424.
[17] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,307
[18] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 49.
[19] Uo., 50.
[20] Uo., 51.
[21] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…,57.
[22] Szakály Ferenc: Magyarok Európában II., Virágkor és hanyatlás 1440–1711, 318–139. és KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,313-314.
[23] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,393.
[24] KÖRTVÉLYESSY: A 700 éves Minorita Rend története…, 73.
[25] Hermann Egyed: A magyar katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. AURORA. München 1973, 315.
[26]Gondolatok P. Kelemen Didák szenttéavatási mozgalmához. 81.; In: Magyar Umbria 1938/3. TANULMÁNYOK.(78-82 old.) Gyöngyös, 1938.
[27] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…, 313-314.
[28] KNÁISZ:Chronologo-Provinciale Ordinis…, 380.
[29] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 60.
[30] KNÁISZ:Chronologo-Provinciale Ordinis…, 315.
[31] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 61. old.
[32] Barsi János: A minorita megtelepedés Miskolcon és iskoláztatásuk a Ratio Educationis megjelenésiig (1728-1777). Miskolc 1990, 12.
[33] A konvent határa pedig: ,,... a Tiszától Szerencs felé, majd Abaúj vármegye egy része a teljes Borsod vármegyével a Tiszáig...”; In: B.-A.-Z. m. Lt. XII. 2. 9. köt. 30v. f.
[34] Gyulai Éva: A minoriták öröksége Miskolcon. 57.; In: Miskolci keresztény szemle. Miskolc, 2010/2.
[35] KÖRTVÉLYESSY: A 700 éves Minorita Rend története…, 89.

Beszélgetés JANKÓ ANDRÁSsal, a Kölcsey Egyesület elnökével
Tartalmas évet zár a Kölcsey Egyesület
Az aradi Kölcsey Egyesület elnöksége február 5., szerda délután 5 órára a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termébe összehívta az egyesület évi rendes közgyűlését, amelyen elnöki beszámoló hangzik el a 2013. évi tevékenységről.
Ebből az alkalomból beszélgettünk Jankó András elnökkel, összefoglalva az elmúlt év eredményeit, és vázolva az idei esztendőre szóló elképzeléseket.
– A 2013-as esztendő egy különleges, változatos, rendezvényekben gazdag és sokrétű év volt a Kölcsey Egyesület életében. Ha csak azt vesszük számba, hogy ezelőtt pár évvel 3-5, majd 6-8 kulturális eseményt rendeztünk, akkor a tavalyi 19 rendezvény soknak, már-már az erőnket meghaladó terhelésnek mondható – vágott a közepébe Jankó András, még mielőtt feltehettem volna az első kérdést.
– Melyek voltak ezek?
– Tavaly is a Kölcsey-díjak átadásával kezdtük január 22-én, a Magyar Kultúra Napján – ezeket Brittich Erzsébet és Tokay György kapták –, amit a beszámoló közgyűlés, majd a Pataky Sándor-kiállítás követett, a Kölcsey Képtár elnevezésű új rendezvénysorozatunk első tárlataként. Februárban megszerveztük a Marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó könyvvásárát és előadóestjét Káli Király István, Vári Attila és Sebestyén (Spielmann) Mihály részvételével, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy idén márciusban ismét megszerveznénk. Március 5-én Puskel Péter előadását hallgathattuk meg a 100 éves Ereklyemúzeumról, majd 26-án Molnár Tímea, a Temesvári Integráció Alapítvány pályázatírója tartott ismertetőt a sikeres pályázatírás titkairól. Április 19–21. között A nemzet színpadán elnevezésű nemzetközi diákszínjátszó fesztivált szerveztük meg nagy sikerrel az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel közösen. A Magyar Költészet Napját Tallián Marian és Lázár Balázs budapesti színészek előadóestjével ünnepeltük meg. Az első félév záró eseménye a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép gyerekcsoportjának a bemutatója volt; Ujj Ágnes tanítványai nagysikerű bemutatót tartottak.
– Jöhetett a nyári szünet...
– Szó sincs róla! Nyáron sem volt megállás: kétszer is kint voltunk Borossebesen, ahol bemutattuk Kiss László Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című könyvét, amit az igények miatt kétszer is utánnyomtunk. A gyerekeknek megszerveztük a kisiratosi és a magyarországi kisgyőri színjátszó táborokat.
Az őszi eseménysorozat Bogdan Adamczyk minorita atya előadásával kezdődött, majd ugyancsak minoriták tiszteletére szervezett előadással és könyvbemutatóval folytatódott. Az Aradi Magyar Napok keretén belül Hajós Imre-kiállítást rendeztünk, majd részt vettünk a Kultúrpalota 100 éves jubileumát ünneplő rendezvényeken.
Ugyancsak az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel rendeztünk ősszel regionális néptáncfesztivált. Utána három előadás következett: Kozma Dezső, Serdült Benke Éva és Pomogáts Béla estjeit szerveztük meg. Végül a Kórustalálkozóval zárult a tavalyi rendezvények sora, amelyre szintén sikerült, a polgármesteri hivatal segítségével, egy könyvet is kiadnunk.
– Mindehhez egészen biztosan nem volt könnyű előteremteni a szükséges anyagi hátteret. Hogyan sikerült?
– Tavaly öt pályázatot nyertünk: hármat a polgármesteri hivataltól – a Magyar Kultúra Napjára, a minoriták könyvére és a Kórustalálkozóra. A Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap a Diákszínpadot támogatták. Ezen kívül egyéni támogatóink is voltak: Böszörményei Zoltán, a Borbély László–Trattner Melinda házaspár és a majdnem 50 előfizetőnk, akik előre megrendelték az egyesületünk könyveit és a Havi Szemlét. Azonban még véletlenül sem szabad azt hinni, hogy ez a sok esemény gondok nélkül zajlott le. Szinte valamennyi okozott valamilyen előre nem látott problémát. Például a nagyon jó színvonalú néptánctalálkozó nem volt elég jól megszervezve, és sok mindent kell még csiszolni, javítani. Ezért is várjuk tagjainkat, támogatóinkat a közgyűlésre, mert ott főként arról lesz szó, hogyan lehet rendezvényeinket magasabb színvonalúvá, még sikeresebbé tenni.
– Milyen elképzelésekkel léptek az idei esztendőbe?
– Terveink között szerepel a Havi Szemle megújítása, 4-5 könyv is szóba került már, de még nem választottunk, melyiket adjuk ki, a Kölcsey Képtár legközelebbi kiállítása, elképzeléseink szerint, a Baranyai Ferencé lesz. Több előadót is meghívunk, és fontos napirendi pont lesz a közgyűlésen az elnökség kibővítése, valamint a gazdasági alap jobb biztosítási lehetőségeinek a feltárása. Ötleteket várunk, új munkatársakat keresünk!
– Köszönöm a beszélgetést!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Osztatlan közönségsiker az első kolozsvári drónversenyen
Premierszámba ment a hétvégén a Román Repülőmodellező Egyesület által Kolozsváron megrendezett drónverseny, amely korunk műszaki beállítottságát tükrözi, de amely az ember ügyességét, reflexét, gyors határozathozatali képességét és nem utolsósorban a pénztárcáját is próbára teszi. A Liberty Technology Parkban szombaton és vasárnap az augusztus végi nagy hőségben tizennégy helybeli „pilóta” mérte össze tudását, a hektárnyi – bekerített – területen kialakított, kapukkal, zászlókkal, akadályokkal teletűzdelt légi pályán, de ugyanakkor „szabadfogásban”, előre összeállított műsorral is versengtek. A Liberty Multirotor Racing 2017 elnevezésű vetélkedőn látottak-hallottak főleg a közönség fiatal tagjait kerítették hatalmukba, bizonyára többen kedvet kaptak kipróbálni ezt a nem olcsó mulatságot. Kiegészítésként a szervezők bemutatót tartottak néhány távirányítású autó- és helikoptermodell képességeiről is.
A pályán – mind a nézőknek, mind a stábnak fenntartott részen – szüntelenül műszaki zsargonkifejezések röpködtek, drónokról nem is beszélve... A rendezvény főszervezője, Babos András Sándor, a Román Repülőmodellező Egyesület (ARA) elnöke még a szombat délutáni verseny előtt, az edzésre szánt egy órában is megállás nélkül irányított, telefonált, intézkedett, mikrofonba konferált. Annyit mégis elmondott lapunknak, hogy eddig Brassóban, Bukarestben és a tordai sóbányában tartottak hasonló versenyt, amelyek célja nem más, mint népszerűsíteni nálunk ezt a szerinte nemes és nyugaton már elterjedt technikai sportágat és a modellezés egyéb ágazatait.
A hivatalos elnevezésük szerint „távolból irányított légi járművek”, közismert nevükön drónok hivatásszerűen filmezésre, természeti katasztrófák felszámolására, eltűnt személyek vagy állatok felkutatására, de a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, hírszerzésben is használhatók. Ugyanakkor sporteszközöknek minősülnek, verseny idején a pilótáik két joystick révén utasítják a földről négymotoros, négy légcsavarú járműveiket. Videokameráján keresztül a drón kapcsolatban áll működtetője FPV (’First-person view’) szemüvegével, amelybe továbbítja azt a képet, amit repülés közben „lát”. Így az a képzet áll elő a pilóta agyában, mintha ő maga is rajta lenne a kis drónon, és annak megfelelően irányítja azt.
Az ilyen vetélkedő szabályzata nagyon precíz, minden eshetőségre kiterjed, külön-külön a selejtezőkre, nyolcad/negyeddöntőkre, majd a már kieséses rendszerben zajló elődöntőre, döntőre is. Egyszerre ketten versenyeznek, a selejtezőben például a két-három forduló mindegyike 3–4 röptetésből áll, s a legjobb köridők összege ér továbbjutást – ha valaki nem teljesít mérhető köridőt egy fordulóban, attól még nem feltétlenül esik ki. A kieséses szakaszban már nem számít az időeredmény, csak az, hogy ki teljesíti a pályát, illetve ki ér célba hamarabb. Külön szabályok vonatkoznak arra, hogy mi történik, ha a drón nem tud „bevenni” egy kaput, vagy hozzáér az azt jelző zászlóhoz – általánosságban: vissza kell mennie az illető akadályhoz és újra kell próbálkoznia, ellenkező esetben 10 másodperces büntetést kap; ugyanakkor, ha egy fordulóban három ilyen büntetést kap, kizárják. Arra is van szabály, ki a „győztes”, ha mindkét drón leesik. Másfelől, a „freestyle” versenyben fejenként 3 perc áll a résztvevők rendelkezésére, hogy „elbűvöljék” a zsűrit; ilyenkor a versenyző által választott zeneszám szól a hangfalakból, miközben akrobatamutatványokat végez a drónjával.
A szombati versenyen bizony előfordult, hogy a drónok diófákba vagy a védőhálóba csapódtak, de ez nem csoda, ha figyelembe vesszük elképesztő sebességüket: 100–140 km/h-t is elérhetnek. Emiatt egyébként olyan élesen „vinnyogtak”, hogy a környék madárrajai pánikszerűen menekültek, az egyik néző, egy fiúcska pedig meg is jegyezte: „úgy zümmögnek, mint valami óriási darazsak.”
A versenyt kivetítőn lehetett követni, pontosabban azt a mozgóképet láthattuk a nagyméretű vásznon, amit villámgyors cikázásaik közben a kis gépek pilótáiknak közvetítettek. Olykor izgalmat jelentett, hogy „civilek” is kerültek a bekerített pályára – hiszen adott esetben nem veszélytelen az ilyen sebesen haladó tárggyal való találkozás.
Az egyik versenyző, Adam Bogdan lapunknak elmondta, hogy ilyen pályához hétköznapokon természetesen nincs hozzáférésük, az edzéseket városon kívüli zöldövezetben, fák között lehet csak végezni. Több száz órai gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki ennyire jártas legyen az irányításban. A drónját ő maga tervezte és készítette el, alkatrészeit az interneten szerezte be. Fontos, hogy nagyteljesítményű legyen benne az elem, mondta, s azt is elárulta, a teljes felszerelés bizony nem olcsó: 700–800 euróba kerül.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)