Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ádám Noémi
1 tétel
2014. november 25.
Köszöntjük a Kökényest
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)