Albert Ernőnek még sok a dolga (Nyolcvan esztendő tapasztalatával)
Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek.
– Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat.
– Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van.
Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta.
Szerencsés helyre születtem
– Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk.
Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet.
A mikós évek
Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle.
A történelem vonzásában
Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki.
Ezt láttam a faluban
Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek.
– Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni.
Ameddig lehet, csinálom
– Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ferenczes István: Búcsúzóban
– Márton Áron utolsó fényképe alá –
Sírni kellene, lehunyt szemmel, hangtalan zokogni, ahogyan csak az árvák tudnak az üresen maradt házban,
sírni, sírni, sírni kellene Márton Ágoston s Kurkó Julianna esendő fia előtt, amint Mária titkos értelmű rózsái közé készül hullani, mögötte, az eltévedt, orgyilkos golyók által kilyuggatott levegő krátereiben fehér pillangók, tiszavirágok, százszorszépek, a betlehemi jászol kisdedének angyalkái lebegtetik lelkét, föl az erdélyi harangok légszomjas kelyhébe, ó, Erdély, te infarktus utáni szív, megnagyobbodott, aritmiás, Isten időmértéke szerinti, olykor alig dobbanó szív, száz év annyi, mint egy perc, ki-kihagy, leáll, aztán felsikolt, akárcsak az övé, állni látszik az idő, pedig csak ősz jön Szent Mihály lován, viszi a hiábavaló háborúkat, Doberdó repeszgránátjainak stigmáit, a szétszaggatott hazát, egyházmegyét, közönséges kirablását a templomnak s az iskolának, az aszályba száműzött népre zúdított sarcokat, a csavaros bilincset a szederjesre dagadt csuklókon, a rabláncok katatón zörgéseit, a mondvacsinált, törvényszéki cirkuszokat, az életfogytiglani kényszermunkát az országbitorlók szertelenre képzelt hazájának elárulásáért, és még tengernyi vád a hazugságok pöcegödréből, és a betonhideg börtönök örökkévalósága, kőpriccs a kübli szomszédságában, ezernyi cselszövés, hivatalok cinikus packázásai, álszent humanizmus a kényszerlakhelyek körül, poloskák inváziója a lehallgatható repedésekben, spiclihadak, aj, hány és hány buzgómócsing, álegyéniség hitte magát fontosnak általa, akiben mindenek ellenére sem hatalmasodott el a gyűlölet, akinél megbocsátásra leltek a pribékek is, mert szent volt, szent, szent már életében, túl van ő már a huszadik század minden gyalázatán, talmi hatalmak siralomházain, mint az Egyeskő mészkő- morzsalékai csorognak arcáról a múltak s hívságai a teremtett világnak, halhatatlan lelkéért még harcol a test, a fájdalmaknak kegyetlen orgiája, hát legyetek irgalmatlanok, ne adjatok morfiumot, tiszta öntudattal akarom kimondani, circumdederunt me, a világ legtisztább mondatát: „Édesanyám, édesanyám...” Csíkszereda, 2015. szeptember
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a Csíkszentdomokosi művelődési házban a helybéliek és a távolabbról érkezett vendégek: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és ötödik alkalommal tartottak Márton Áron-konferenciát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében.
„Isten szolgája, Márton Áron születése 120. évfordulója kapcsán gyűltünk itt össze. Természetes az, hogy ilyenkor születésnapon elővesszük a kereszteltek anyakönyvét. A Csíkszentdomokosi templomban volt a keresztelés. Varga Ferenc (1846-1898) Csíkszentdomokosi lelkipásztor 1896. augusztus 31-én, az 1896. augusztus 28-án született Áron gyermeket, Márton Ágoston római katolikus földműves, és Kurkó Julianna, római katolikus háztartásbelit megkeresztelte. Keresztszülők voltak Kis Ábrahám és Márton Róza, bábaaszony volt Opra Mária” – elevenítette fel a konferencia megnyitóján Jakubinyi György érsek. Beszédében elmondta, az anyaszentegyház a keresztelő napját tekinti az igazi születésnapnak, „amikor a keresztség szentségében Isten gyermekei leszünk, a mennyország örököseié, eltörli lelkünkből az áteredő bűnt és a teljes Szentháromság lakást vesz a lelkünkben.”
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, Márton Áron egész élete igazolja, hogy a nehéz időkben a Jóisten soha nem hagyja cserben a Benne bízó közösségét. „Ennek a különleges Márton Ároni életműnek a tiszteletére hirdette meg miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Márton Áron emlékévet 2016-ra, amely egy üres és tartalmatlan rendezvénysorozat lett volna, ha a szervezése csupán Budapestről egy irodából történik. Köszönetet mondok azoknak, akik évtizedek óta ápolják a püspök emlékét és elfogadtak minket partnerként, és együtt szervezhettük meg az emlékév programsorozatait (…) Bízom abban, hogy az emlékév programsorozatában Márton Áront, mint a huszadik század kiemelkedő példaképét megmutathatjuk a nagyvilágnak is, és az ő megismerésével az egész magyarság számára egy fontos küldetést teljesítünk” – fejtette ki Gaal.
Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Nincs talán annál nehezebb, mint amikor a gondolatnak, a szónak és a tettnek összhangban kell állnia. Őszinte pillanatainkban minden jóérzésű ember ezt kívánja magának, és ha ilyen embertárssal találkozik, akkor feltétlen elismeréssel adózik irányába. Márton Áron püspök esetében elmondhatjuk, megvalósított gondolat, szó és a tett azonossága” – fogalmazott. Hangsúlyozta, bizonyos értelemben Márton Áron ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója. Ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz.
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere úgy véli, ezeknek a konferenciáknak a célja leginkább az tud lenni, hogy a kutatók, a tudósok, a lelkiatyákon keresztül jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
A megnyitó után Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását címmel tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. Ezt követően Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében című előadást hallgathatták meg a jelenlevők. A konferencia programjában a továbbiakban Virt László: Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára), Ozsváth Judit: „...testvérek voltunk”– Márton Áron és Domokos Pál Péter népművelő munkájának kapcsolódási pontjai, Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén, Izsák Anikó: Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit az 1930-as években, és Molnár Melinda: Kéttornyú Őrhelyen ‒ Márton Áron kapcsolata első káplánhelyével, Gyergyóditróval című előadások szerepeltek.
A konferencián levetítették továbbá Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet, amelyet a Hargita Stúdió készített a püspök román anyanyelvű erdélyiek körében tapasztalt tiszteletéről.
Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója portálunknak elmondta, amikor az előadásokat szervezik, elsősorban nem a tematikus csoportosítást követik, hanem az aktualitás szempontját. „Azt figyeljük, hogy milyen legújabb kutatások látnak napvilágot, milyen legújabb források jelennek meg, kinek van újabb mondanivalója, ami Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel. Ilyen szempontból az előadások, témájukat tekintve eklektikusak, ami nem is baj, mert változatos így. Mindenik valami újat, frisset hoz, tesz hozzá a már ismert kialakult Márton Áron-képhez. Idén több visszatérő előadónk is van, akik a korábbi években jelen voltak a konferencián, ők az újabb kutatásaikat hozták el. De van olyan, pályája elején járó kutató is, aki nagy örömünkre, olyan témával foglalkozik, amelyben Márton Áronnak jelentős szerepe van: Izsák Anikó a két háború közötti katolikus sajtót tárja fel, elkészítette az erdélyi tudósítások repertóriumát és ő egy ezzel kapcsolatos előadást tart. De kialakul mindig valamiféle tematikai egység, az idei: Márton Áron és a korabeli eszmék találkozása, illetve Márton Áron kapcsolata a kortársaival.”
Vasárnap fél tizenkettőtől ünnepi szentmisét tartanak Márton Áron püspök tiszteletére, születésének 120. évfordulóján a Csíkszentdomokosi római katolikus templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek. A szentmisét élőben közvetíti a Duna Televízió.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Néprajzi életműdíj Albert Ernőnek
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tegnap tartott Székely kapuk című tudományos ülésszak megnyitójaként a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját, az indoklás szerint a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában végzett kiemelkedő munkásságáért.
A méltatásban Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja elmondta: a csíkdánfalvi születésű Albert Ernő a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára, hosszú ideig pedig igazgatója volt, de pedagógusi munkája mellett tanítványaival együtt több ezer, változatokban gazdag háromszéki népballadát gyűjtött össze és közölte a Faragó József szerkesztésében megjelent Háromszéki magyar népballadák című kötetben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1973). Pozsony Ferenc kiemelte, Albert Ernő a legnehezebb években is folyamatosan végezte gyűjtő tevékenységét, 1989-ben jelent meg az Édesanyám sok szép szava című gyűjteménye, amelyben egy ditrói asszony, Ádám Joákimné Kurkó Julianna énekeit, ritka régi balladáit és dalait közölte. Eredményeit mégis inkább a rendszerváltozás után tudta megjelentetni, köztük az 1995-ben közzétett Rigó és madár című kötetet (alcíme: A főd népe – egy gyimesi csángó család élete), amely az elmesélt élettörténet-kutatás módszerét követte – hangsúlyozta a méltató. 2004-ben jelent meg A halálra táncoltatott leány. Csíki népballadák című kötet Sepsiszentgyörgyön, amely hézagpótló gyűjtemény, mivel a folkloristák legtöbbször elkerülték ezt a vidéket. A méltató továbbá elmondta, Albert Ernő a magyar ajkú cigány közösségekben gyűjtött balladáit és dalait, valamint a betelepülés-történetükkel, életmódjukkal kapcsolatos eredményeit forrásértékű kiadványokban jelentette meg: Sok szép cigánylány (1998), Szabad madár. Háromszéki cigány népköltészet (2000), Sír az út előttem. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok (2001). Szintén levéltári kutatásaiból született meg 2004-ben A halál völgye. A határőrség szervezése 1762–1764-ben című dokumentumkötete is. A méltatás után Pozsony Ferenc átadta a díszoklevelet, Albert Ernő megköszönte a kitüntetést.
A Kriza János Néprajzi Társaság 2012-től adományoz életműdíjat. Elsőként P. Daczó Árpád Lukács ferences szerzetes, a népi Mária-kultusz, a vallásos népszokások és az archaikus népi imádságok kutatása terén elért tudományos eredményeiért kapta meg az elismerést, 2013-ban Kovács Piroska máréfalvi székelykapu-mentőt tüntette ki a társaság, következő esztendőkben Almási István népzenekutató, Szentimrei Judit és Kallós Zoltán néprajzkutató kapott életműdíjat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)