A Tatros Forrásánál Csángófesztivál Gyimesközéplokon – idén házavatóval
Idén immár 34 éves a Tatros Forrásánál Csángófesztivál, amelyet gyimesközéploki intézmények és szervezetek rendeznek Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal együttműködve szeptember 25–26-án. Az idei rendezvény kiemelt programpontja a Csángó Hagyományőrző Ház avatója Gyimesközéplokon.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:
Szeptember 25., szombat
11.00 A Csángó Hagyományőrző Ház avatója, Gyimesközéplok-Megálló - Gyimesi életképek, archív fotók a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült képei - Népi mesterségek bemutatója, csipkekötés, hímzés, szövés 20.00 Csángó bál a gyimesközéploki Központi Kultúrotthonban
Szeptember 26., vasárnap 10.00 Vendégfogadás a Megállói Kultúrházban 11.00 Ünnepi szentmise 12.30 A hagyományőrző csoportok felvonulása 13.30 Ünnepi előadás a szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a gyimesközéploki Központi Kultúrotthonban. Erdély.ma

Tatros Forrásánál Csángó fesztivált
Harmincnegyedik alkalommal szervezik meg a hétvégén, szeptember 25–26-án Gyimesközéplokon a Tatros Forrásánál Csángó fesztivált. A rendezvény szombaton a Csángó Hagyományőrző Ház avatójával veszi kezdetét 11 órától, ahol gyimesi életképek, archív fotók láthatók a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült képeit tekinthetik meg. Vasárnap 13.30-tól tartják az ünnepi előadásokat a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a gyimesközéploki kultúrotthonban. Fellépnek: a gyimesbükki tánccsoport, a csíkszeredai Borsika Együttes, a gyimesfelsőloki gyermektánccsoport, a gyimesközéploki hagyományőrző csoportok – sötétpataki hagyományőrzők, hidegségi hagyományőrzők, gyimesközéploki női hagyományőrző csoport, gyimesközéploki Ordasok hagyományőrző néptáncegyüttes. A rendezvényt 16 órától táncház zárja.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Csángó hagyományőrzés Gyimeslokon
Népdalaikban, táncaikban nemzeti kultúránk értékeit őrzik a gyimesiek. Ezeket tenné közkinccsé a gyimesközéploki Csángó Hagyományőrző Ház, melyet a Tatros forrásánál, a csángófesztiválon avattak fel.
- Vetett ágy szőtt lepedőből. Ez meg kenderes lepedő, kenderes ágyterítő. Mind kézzel fonott anyagból készült… – sorolja Tankó Mária Hidegségról. Majd a régi népi mesterségek ismerői meg is mutatják, hogy készültek. A kendőszegen ujjas bunda, hímzett ingek, szőtt lepedők, terítők, cifra kendők. Régen így tárolták a házilag szőtt-varrt ruhákat, hogy ne kezdje ki a moly. A csángó gyermekek nemcsak népviseletüket, de mint kiderült, népdalaikat, táncaikat is ismerik.
Mihók György kezdeményezte a Csángó Hagyományőrző Ház létesítését az 1934-ben községházának épített ingatlanban. Tervének megvalósítását magyarországi és helyi támogatók is segítették. A hagyomány érték – vallja a Budapestről Gyimesbe költöző néprajzkutató.
Naponta tudatosítani kell az emberekben, hogy ez egy olyan érték, ami nélkül nem lehet teljes emberi életet élni, nem lehet teljesen megélni a magyarságot. És hogyha ez a gyimesi hagyományőrző tájház tudatosítja azt az itteni emberekben, hogy milyen értékeik vannak, akkor már betölti a hivatását – vélekedett Halász Péter néprajzkutató.
A csángó kultúra őrzésére hivatott ház a népi mesterségek bemutatói mellett néprajzi konferenciák szervezésére is alkalmas. A közösségi termet a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményének archív képei és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült fotói díszítik. Csúcs Mária
Duna Televízió. Erdély.ma

Háromnyelvű könyvet mutattak be a csángókról Brüsszelben
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő megbízásából „Mük szeretünk itt élni" címmel tájékoztató és összefoglaló jellegű, háromnyelvű (magyar-román-angol) kiadvány készült a moldvai magyar csángók helyzetéről. A kötet az Európa Tanács 1521/2001-es Ajánlásának 10. évfordulója alkalmából jelent meg.
Elsősorban idegen ajkú európaiak számára készült, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv. Bemutatására konferencia keretében, kedden, 2011. március 29-én került sor az Európai Parlamentben.
Sógor Csaba meghívására a rendezvényen a könyv szerzői, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Smaranda Enache és Gabriel Andreescu emberjogi aktivisták, valamint Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertették a kötet tartalmát. Ádám Gyula fotóművész, a borítólap tervezője, az alkalomra vetített fotómontázst készített.
Bevezető beszédében az erdélyi magyar képviselő hangsúlyozta a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tevékenységének fontosságát. – Az egyesület helyhatósági hivatalosságok, rendőri karhatalom és egyházi tiltás vagy megfélemlítés ellenére önkéntes tanárokkal, oktatási központok kialakításával, sok anyagi ráfordítással és emberi áldozatkészséggel ma is végzi azt a munkát, amelyet reményeink szerint a román állam helyi hivatalosságai is felvállalnak majd.
Az „európai" olvasásra szánt, csángó tematikájú kiadvány bevezető tanulmányát Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora készítette. A professzor a csángó nyelv értékhordozó szerepére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Érvelése szerint, ha az anyanyelvhasználatot a templomban nem korlátoznák, a csángók archaikus nyelvjárásának presztízse emelkedhetne. Ehhez hivatalos keretek között szervezett iskolai oktatásra és anyanyelvű médiára is szükség van. A professzor azért interpellálta az európai döntéshozókat, hassanak oda, hogy a térségben a római katolikus egyház mozduljon el tiltó álláspontjáról, és ne maradjon megválaszolatlan a moldvai magyar ajkú csángó hívek kérése.
Solomon Adrian önéletrajzi ihletésű, személyes vallomását meghatódva fogadta a hallgatóság.
Gabriel Andreescu, a romániai Nemzetközi Tanulmányok Központjá-nak elnöke (Centrul de Studii Internaţionale) és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnök-asszonya, akik elkészítették korábbi, csángó tematikájú jelentésük 2011-es, aktualizált változatát, az eltelt tíz év eredményeit elemezték. Gabriel Andreescu elmondása szerint 2001-hez képest terepen, a tájékozódás során kevésbé ellenséges fogadtatásban részesültek a hatóságok részéről. Ebben szerepet játszott az időközben megteremtett törvényes keret, a helyi megtorló jellegű intézkedések azonban sok helyen még mindig gyakoriak. A neves emberjogi aktivista véleménye szerint az Európa Tanács Ajánlása nyomán a csángók anyanyelvhasználathoz való joga az Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának történetéhez kapcsolódik. A dokumentumot Románia is ratifikálta, ez pedig azt jelenti, hogy valamennyiünk értékrendjét sérti, ha a magyar csángó közösség igényét korlátozzák és büntetéssel torolják meg.
Enache Smaranda sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sem a román törvényhozás, sem a nemzetközi jellegű dokumentum, az Ajánlás megjelenésének hatására nem alakult ki helyi hatósági, támogató politikai szándék. A román állam részéről gyors intézkedést sürgetett az ügyben, illetve magyar-román kormányközi egyeztetést, mert a csángó közösség körében nagy a külföldi munkavállalás miatti elvándorlás. Az Európai Parlament nem végrehajtó európai szerv – elemezte az emberjogi aktivista -, de javasolhatná az Európai Bizottságnak olyan jellegű programok kidolgozását, melyek célja a veszélybe került kisebbségi közösségek, és általuk az összeurópai örökség védelme. A közelgő romániai népszámlálás kapcsán a Pro Europa Liga társelnökasszonya azt szorgalmazta, hogy a kérdőívekben a nyelvhasználatra vonatkozó kérdések megfogalmazására különös figyelmet szenteljenek, mert a családban beszélt nyelvek feltérképezése segíthet a veszélyeztetett nyelvi környezetben élők igényeinek pontos feltérképezésében.
- A Mük szeretünk itt élni című kötetet figyelemfelkeltésnek szántam – mondotta Sógor Csaba. Úgy vélem, sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy a csángók anyanyelve, a hagyományuk és kultúrájuk az európai örökséget gazdagíthassa. A moldvai magyarok az egykori történelmi Magyarország területén kívül évszázadokon keresztül megőrizték anyanyelvüket és kultúrájukat., értelmiségiek nélkül, legtöbbször ellenséges egyházi környezetben is. Moldva a magyar nyelv bölcsője is: 1430-1435 között itt, Tatros várában született meg az első magyar bibliafordítás is, az ún. huszita biblia. Számunkra elsősorban emberjogi kérdés, hogy azok, akik még őrzik a magyar nyelvnek ezt az archaikus formáját, tanulhassák és taníthassák, utódaiknak is átadhassák, iskolában és templomban egyaránt használhassák anyanyelvüket.
Ma már nagyrészt a moldvai magyarok sorából kerülnek ki a csángó szervezet vezetői, a magánházaknál, néhány iskolában tanító tanárok, akik emberfeletti erőfeszítéssel végzik a mindenkori írástudók kötelességét: betűvetésre tanítják a csángó gyerekeket. Köszönet, hála, tisztelet nekik – összegezte az elhangzottakat a házigazda jogán Sógor Csaba EP képviselő. Erdély.ma

Brüsszelben bemutatták a moldvai magyar csángók helyzetét elemző könyvet
„Mük szeretünk itt élni”
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője megbízásából „Mük szeretünk itt élni” címmel tájékoztató és összefoglaló jellegű, háromnyelvű (magyar–román–angol) kiadvány készült a moldvai magyar csángók helyzetéről.
A kötet az Európa Tanács 1521/2001-es Ajánlásának 10. évfordulója alkalmából jelent meg. Elsősorban idegen ajkú európaiak számára készült, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv. Bemutatására konferencia keretében, kedden, 2011. március 29-én került sor az Európai Parlamentben.
Sógor Csaba meghívására a rendezvényen a könyv szerzői, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Smaranda Enache és Gabriel Andreescu emberjogi aktivisták, valamint Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertették a kötet tartalmát. Ádám Gyula fotóművész, a borítólap tervezője, az alkalomra vetített fotómontázst készített.
Bevezető beszédében az erdélyi magyar képviselő hangsúlyozta a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tevékenységének fontosságát. – Az egyesület helyhatósági hivatalosságok, rendőri karhatalom és egyházi tiltás vagy megfélemlítés ellenére önkéntes tanárokkal, oktatási központok kialakításával, sok anyagi ráfordítással és emberi áldozatkészséggel ma is végzi azt a munkát, amelyet reményeink szerint a román állam helyi hivatalosságai is felvállalnak majd.
Az "európai" olvasásra szánt, csángó tematikájú kiadvány bevezető tanulmányát Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora készítette. A professzor a csángó nyelv értékhordozó szerepére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Érvelése szerint, ha az anyanyelvhasználatot a templomban nem korlátoznák, a csángók archaikus nyelvjárásának presztízse emelkedhetne. Ehhez hivatalos keretek között szervezett iskolai oktatásra és anyanyelvű médiára is szükség van. A professzor azért interpellálta az európai döntéshozókat, hassanak oda, hogy a térségben a római katolikus egyház mozduljon el tiltó álláspontjáról, és ne maradjon megválaszolatlan a moldvai magyar ajkú csángó hívek kérése.
– A Mük szeretünk itt élni című kötetet figyelemfelkeltésnek szántam – mondotta Sógor Csaba. Úgy vélem, sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy a csángók anyanyelve, a hagyományuk és kultúrájuk az európai örökséget gazdagíthassa. A moldvai magyarok az egykori történelmi Magyarország területén kívül évszázadokon keresztül megőrizték anyanyelvüket és kultúrájukat., értelmiségiek nélkül, legtöbbször ellenséges egyházi környezetben is. Moldva a magyar nyelv bölcsője is: 1430–1435 között itt, Tatros várában született meg az első magyar bibliafordítás is, az ún. huszita biblia. Számunkra elsősorban emberjogi kérdés, hogy azok, akik még őrzik a magyar nyelvnek ezt az archaikus formáját, tanulhassák és taníthassák, utódaiknak is átadhassák, iskolában és templomban egyaránt használhassák anyanyelvüket – mondta a politikus.
Ma már nagyrészt a moldvai magyarok sorából kerülnek ki a csángó szervezet vezetői, a magánházaknál, néhány iskolában tanító tanárok, akik emberfeletti erőfeszítéssel végzik a mindenkori írástudók kötelességét: betűvetésre tanítják a csángó gyerekeket. Köszönet, hála, tisztelet nekik – összegezte az elhangzottakat a házigazda jogán Sógor Csaba EP képviselő.
(RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

Élő kulturális „hidakat” épített az Ars Hungarica Nagyszebenben
Nagyszebeni reformátusság – Múlt, jelen, jövő címmel nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a helyi református templom galériájában az Ars Hungarica Magyar Kulturális Fesztivál zárónapján. Varró Sándor református lelkipásztor beszédében elmondta: a kiállítás lényegében gyökérkeresés, a 225 éves templomról és térségéről készült fényképeket, tervrajzokat mutatja be. – A képeken nem csak a református templom látható, hanem sok más nagyszebeni hajlék és épület is, amely azt bizonyítja, hogy a különböző gyülekezetek egymás mellett imádkoztak, küzdöttek az adott korszak csapásai ellen – részletezte a lelkész. – A református közösség tagjai az idők során beépültek a nagyszebeni magyar közösségbe, hozzájárultak a kulturális értékek gyarapításához, ez a kiállítás is része ennek értékteremtő folyamatnak – hangsúlyozta.
Serfőző Levente fesztiváligazgató kiemelte: céljuk a fesztivállal közösségi értékeket teremteni, ugyanakkor egyaránt fontosnak tartják a lelki értékeket is.
Liszt Ferenc életét és munkásságát ismertette a helyi Orth Enikő zongoratanárnő a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett Liszt-év rendezvénysorozataihoz kapcsolódva. A Liszt zenetörténeti jelentőségét részletező előadást a tanárnő végzős diákjainak zongorajátéka színesítette. A tanárnő a helyi magyar közösség büszkesége, hiszen egykori tanítványai ma több európai filharmónia művészei.
Takács Gyöngyi, a Magyar Kulturális Központ és a helyi EMNT – Demokrácia Központ irodavezetője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a Hargita Megyei Kulturális Központ közös fotótáborának résztvevőjeként köszöntötte a közönséget a Tanácstoronyban helyet kapott tárlatmegnyitón, amely az áprilisi táborban készült képekből kínált ízelítőt. Elmondta: nagy élmény volt a tíz profi fotóssal együtt a térségben kirándulni és lencsevégre kapni a magyar közösségek hétköznapjainak egy-egy mozzanatát.
Serfőző Levente a kiállításmegnyitón megjegyezte: öröm ilyen értéket a fesztivál programjai közé illeszteni, de még nagyobb öröm lesz számára, ha a fotótábor fényképeit albumban is kiadják.
Dunai Péter, Magyarország kolozsvári konzulja Románia legszebb városának nevezte Nagyszebent, amely szerinte követendő példaként kellene szolgáljon minden hazai önkormányzat számára, legyen szó politikáról vagy nemzeti értékek megőrzéséről. Elmondta: erős, megmaradni akaró magyar közösséggel találkozott, amelynek tevékenysége szintén példaértékű. – A jelent láttatják a képek a modern művész saját szemszögéből, amely provokál, gondolkodásra késztet – jegyezte meg beszédében.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a legfontosabbnak a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével kialakult kapcsolatot tartja, amelyet eredményes együttműködés és a magyar kultúra szeretete jellemez. Az igazgató beszélt még a nemrég 25. kiadásához érkezett fotótáborsorozatról, amelynek célja a dokumentáláson, archiváláson túl a magyar közösségek mindennapjainak megörökítése. – A fotókkal való találkozás és a jelentésük olvasata mindenkiben külön-külön fogalmazódik majd meg – mondta.
Ádám Gyula, a fotótábor művészeti vezetője, a fotóiskola atyja elmondta: csodálatos hetet töltöttek áprilisban Nagyszebenben és környékén. – Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy minden nap más helyszínre kellett látogatnunk, de a tábor résztvevői ezt is megoldották, könnyen kapcsolatot tudtak teremteni a helyi közösségekkel – mondta a táborvezető, majd bemutatta a jelenlevő fotósokat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődési miniszter üzenetének tolmácsolásával, Guttmann Szabolcs, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének tiszteletbeli elnökének, a fesztivál fővédnökének beszédével, és Zséda-koncerttel zárul az idén hatodik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat, amely öt napon keresztül változatos kulturális programokat kínált a nagyszebeni magyar közösség számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettese először saját nevében üdvözölte a helyi közösséget és a fesztiválszervezőket, majd felolvasta Kelemen Hunor üzenetét. Az RMDSZ-elnök úgy véli: az Ars Hungarica fesztivál kiemelkedő a térség és Erdély magyar lakossága számára. – A rendezvény a kulturális sokszínűségről, egymás hagyományainak elfogadásáról szól, ugyanakkor az interetnikus közegben élő nemzettársaink azon törekvéséről is, hogy többségi környezetben is meg kell tartanunk kultúránk, anyanyelvünk, nemzetiségünk sajátosságait, ezeket pedig értékként kell felmutatni, megismertetni – állt a levélben. Kelemen őszinte elismerését fejezte ki a szervezőknek, amiért bizonyították, hogy kitartó munkával lehet olyan rendezvénysorozatot szervezni, amelynek híre hat év után bejárja Erdélyt és eljut a határokon túlra is.
Guttmann Szabolcs beszédében elmondta: nemrég Kolozsváron gyűléseztek az épített örökség problematikájában, és arra a következtetésre jutottak, hogy Nagyszeben különleges kivételnek számít ebből a szempontból. – Ez a kivételes helyzet újabb szellemiséggel gyarapodott, amikor a Magyar Kulturális Központ elkezdte mágnesként vonzani a városhoz kötődő személyiségeket, tartalmas programsorozatokat szervezni a helyi magyar közösség számára. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete az élő kapcsolat az épített és a szellemi örökség között – hangsúlyozta Guttmann.
A záróünnepség fénypontja a magyarországi popdíva, Zsédenyi Adrienn koncertje volt, aki első alkalommal látogatott Erdélybe. Ismert világsikerek és jazz klasszikusok csendültek fel Rakonczai Viktor, Kuzbelt Péter, Hárs Viktor és Gyenge Lajos kíséretével. A közönség meghallgathatta Zséda pályafutásának legkiemelkedőbb dalait, de jónéhány feldolgozás is felcsendült a másfélórás produkció során. Az énekesnő végül a közönségre bízta a koncert utolsó dalainak kiválasztását, és az elhangzott kéréseknek kivétel nélkül eleget tett. A kiváló zenészekkel előadott produkció igazi kikapcsolódást és élményt jelentett minden korosztály számára.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Csángó nap Csíkban
Irodalmi műsor, kiállítás és közönségtalálkozó is szerepel a 10. Csángó Nap programján, amelyet vasárnap tartanak Csíkszeredában. A csángó kultúrát és néphagyományt ismertető és népszerűsítő, egynapos rendezvény idén az irodalmat állítja a középpontba. Vasárnap az ünnepi szentmise után a csíkszeredai megyeháza tanácstermében irodalmi műsort adnak elő a Csíkszeredában tanuló moldvai diákok. Ez követően a csángó költő, Lakatos Demeter születésének 100. évfordulójára emlékeznek. Csángó szerzők az irodalomban címmel előadás tart Farkas Gábor irodalomkritikus, majd közönségtalálkozót rendeznek moldvai csángó szerzőkkel, alkotókkal. A meghívottak: Duma András író, költő, Iancu Laura költő, Nyisztor Tinka csángó–magyar kutató és Perka Mihály történelemtanár. Kiállítással is várják a közönséget: Petrás Mária csángó keramikusművész és Ádám Gyula fotográfus alkotásaiból nyílik tárlat.
Krónika (Kolozsvár)

Egy nap a csángókért
Immár tizedik alkalommal tartottak tegnap a moldvai csángó kultúrát, néphagyományt ismertető és népszerűsítő Csángó Napot Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében.
Az esemény mottója a száz éve született Lakatos Demeter csángó költő verssora: „Moldovának tájairól érkezem...” volt. A rendezvény A moldvai csángókért szól a harang címmel tartott ünnepi szentmisével kezdődött a Millenniumi templomban, majd délután a megyeháza márványtermében folytatódott. Az utóbbi helyszínen az egybegyűlteket Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy immár tizedik alkalommal rendezhetik meg a Csángó Napot Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a moldvai csángó magyarokra és a csángó magyar kulturális értékek felmutatására nagy figyelmet kell fordítani.
„A szívós és kitartó munkának mindig van eredménye. Ki kell tartani, büszkéknek, elégedetteknek kell lennünk az eddig elért eredményekkel, hisz a kicsi dolgokból lesznek a nagy dolgok, és együtt, közös erővel képesek vagyunk egymást megvédeni, képesek vagyunk közösen erőfeszítéseket tenni egy szebb jövőért. Bukarest, Budapest és Brüsszel nélkül is képesnek kell lennünk egy fenntartható rendszer kialakítására” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége nevében Ferenczi Gabriella köszöntötte az egybegyűlteket, majd a rendezvény irodalmi műsorral folytatódott. A résztvevőknek lehetőségük nyílt találkozni és beszélgetni moldvai csángó szerzőkkel és alkotókkal, Duma Andrással, Iancu Laurával, Nyisztor Tinkával, Perka Mihállyal. A rendezvény végén a Petrás Mária keramikusművész és Ádám Gyula fotográfus alkotásaiból készült kiállítást nyitották meg.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld 2012 / 8
Azt is mondhatnók, hogy súlypontos a csíkszeredai kulturális folyóirat idei augusztusi száma. Száz oldalon Csíkszentdomokos múltjából idéznek fel jelentős mozzanatokat. Lázár Csilla tömör összefoglalója vezeti fel a tanulmányokat, dokumentumokat, verseket, önéletírást egyaránt tartalmazó összeállítást. Ebből az idézet: "1599-ben Csíkszentdomokoson ölték meg Báthory Endre bíboros-fejedelmet. Négyszáz év múltán, 1896-ban Csíkszentdomokoson megszületett Márton Áron, ki majd’ fél évszázadon keresztül volt az erdélyi egyházmegye hitvalló, példaadó püspöke. E két, látszólag egymástól független esemény a szentdomokosiak világképében egyetlen önértelmező "elbeszéléssé" olvadt össze: úgy tartják, hogy a négy évszázados bűnhődésért és vezeklésért kinyilvánított isteni irgalom jeleként született éppen e helyen a szentéletű egyházfő." Márton Áronról és a moldvai püspökségről, valamint Márton Áron letartóztatásáról igen érdekes budapesti illetve bukaresti dokumentumok kerülnek az olvasók elé Seres Attila illetve Denisa Bodeanu kutatók tálalásában. Kurkó Gyárfás író-politikus is a község szülötte. Róla a lányával készült interjúból tudunk meg többet. A domokosi körképet sajátosan egészíti ki a népi mesemondó Albert András önéletírásából közölt részlet. Benkő Levente írása a Maniu-gárdisták 1944-es csíkszentdomokosi tömegmészárlását világítja meg részletesebben. A néprajzkutató Balázs Lajos a szimbolikus térhasználat szempontjából vizsgálva mutatja be helyi kutatásai eredményeit. Lírában Nagy Irén képviseli a hely szellemét.
Vers és rövidpróza külön fejezetben is gazdagon képviselteti magát a lapban. Fekete Vince, Potozky László, Király Zoltán, Turóczi Ildikó, Serestély Zalán, Szeles Judit, Varga László Edgár, Murányi Sándor Olivér és Noszlopi Botond írásai azt is érzékeltetik, irodalmi köztudatunkban milyen határozottan szerez érvényt magának a fiatal tehetségek egyre népesebb raja. Ezt hangsúlyozza a Székelyföld Szemle fejezete is. A lapszám csíkszentdomokosi jellegét Ádám Gyula fotói teszik még érzékelhetőbbé.
m.
Népújság (Marosvásárhely)

Monográfiával készült a falunapokra Csíkcsicsó
Csíkcsicsó egy hagyománytisztelő falu, jelentette ki Szabó Kálmán nyugalmazott tanár, a Múltidéző címmel megjelent csíkcsicsói monográfia szerzője. Ezért is foglalkozott azzal, hogy több évet kutassa a falu történelmét, számba vegye a település értékeit. Kötetét szombaton délután mutatták be falunapok keretében a Csikcsicsói Közbirtokosság példásan felújított épületében.
Ott jártunkkor, szombaton pezsgett az élet Csicsóban, a sportpályán éppen befejeződtek a vetélkedők, a helyi fúvószenekar zenélt, amíg a bírák kiértékelték a legutóbbi versenyeket. Azelőtt a csicsói Vadvirágok néptánccsoport tartott előadást, róluk már találunk fotót a falunapok tiszteletére megjelent monográfiában is, alatta pedig egy másik fényképet azokról a csikcsicsói táncosokról készült, akik az 1940-es Ezer Székely Leány Napján léptek színpadra. Ez is alátámasztja Szabó Kálmán szavait, vagyishogy a település mindig is odafigyelt a múltjára.
A Státus Kiadónál megjelent kötetet Ádám Gyula fotóművész, a Hargita Megye Kulturális Központ munkatársa méltatta, mint mondta, a szerző őt kérte fel, hogy segítsen a könyv szerkesztésében, de mivel ő nem a szavak mestere, hanem a képeké, inkább a borítót tervezte meg. Kifejtette, hogy a könyvben gazdag történelmi, szociográfiai és néprajzi adatokat találunk, különösen a legutóbbiak adják a kötet erősségét. Szabó Kálmán újította fel ugyanis a farsangtemetési szokást Csíkcsicsóban, csapatuk nagyon hamar be is kapcsolódott a megyei farsangbúcsúztató rendezvénybe. Idén Csikcsicsó – immár másodjára – fogadta a megye többi farsangtemető csapatát. Ádám Gyula kiemelte, hogy a kötetben nagyon jól érezhető, hogy ezúttal a monográfiát egy olyan szerző készítette, aki a faluban él és átérzi a település mindennapjait, és nem egy külső szakemberrel íratták meg, ahogy általában ez történni szokott.
„Az egyszerű székely emberek élete érdekelt elsősorban. Nap mint nap kopik a hagyomány. Hallottam olyant is, hogy Csicsó nem hagyományőrző falu, de én ezt csak cáfolni tudom. Itt is átalakulnak, mint mindenhol a hagyományok, de azért vannak olyanok, akik éltetik” – mondta a könyvbemutatón a szerző. A kötetben Csíkcsicsó első írásos említésétől kezdve a település szerkezetének kialakulásáig, a két világégésben betöltött szerepét, illetve a múlt rendszerben a településre vonatkozó történteket foglalja össze röviden. A könyv második fele tartalmazza a néprajzi vonatkozású információkat, többek közt a határkerülésről, a lakodalmas szokásokról stb. találunk gazdag leírást.
A kötet megjelenését a Csíkcsicsói Közbirtokosság támogatta, a tagok hozzájárulását Kósa Imre, a szervezet vezetője köszönte meg.
Szőcs Lóránt
székelyhon.ro

Ápolják a nemzeti összetartozást – Csángó bál Budapesten
„A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
Hozzátette: az idén 18. alkalommal megszervezett Csángó bál egyszerre jelenti a felszabaduló öröm érzését és a nemzetszolgálat fogalmát.
A Csángó bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség szervezte. A közönséget a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálták, zenével, tánccal fogadták.
A színpadon a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek – Kicsi Kóta Károly, Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Ștefan, Chiriac Gheorghe, Benke Róbert, Benke Viktor, Nyisztor Ilona, a Zerkula Zenekar, zenészek Pusztinából, Klézséből, Lészpedről, Külsőrekecsinből, Somoskáról, Gyimesből, Setétpatakáról és Kóstelekről – mutatták be a csángók lakodalmas szokásait.
A műsorban fellépett a Kossuth-díjas Berecz András, Petrás Mária, Dresch Dudás Mihály, Tintér Gabriella, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tatros Együttes, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes. A színpadi műsort idén is több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A Csángó bál keretében nyitották meg a Petőfi Csarnokban az Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus munkáiból összeállított kiállítást is. A Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa gyimesi és csángó életképeket, a csángómagyarok mindennapjait bemutató képeit tárta a közönség elé.
A Csángó bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
Krónika (Kolozsvár),

Oltaszakadáti magyarok mutatkoznak be Budapesten
A Nagyszeben melletti Oltszakadát magyarságát látja vendégül Budapesten a hét végén a Polgárok Háza Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozata, amely hónapról hónapra Erdély magyar szórványközösségeit és nyelvszigeteit mutatta be.
Az Oltszakadátot ismertető rendezvény a sorozat záró része – a dél-erdélyi település 650 lakosa közül körülbelül 120 a magyar.
A budapesti közönség megismerkedhet az oltszakadáti kakasütés hagyományával, bemutatják az Ádám Gyula és Kovács László Attila fényképeiből összeállított tárlatot.
A rendezvényen köszöntőt mond Illyés Sándor, az oltszakadáti evangélikus-lutheránus egyházközség lelkésze, és Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke.
A kiállítást Dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja nyitja meg, a rendezvény díszvendége ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke.
Az oltszakadáti gyülekezet előadásában a fonóház elevenedik meg, népdalokkal, magyar és szász táncokkal.
Krónika (Kolozsvár),

Félszáz mű a Gyimesekből
Marosvásárhelyen is népszerű a Borospataki Művésztelep, minden eddigi tárlatnyitójára népes közönséget vonzott a Bernády Házba. Azért is persze, mert hangulatosak, kellemesek a rendezvényei, és ilyenkor nemcsak a Gyimesek ihlette művekből kapnak ízelítőt a jelenlevők, hanem a táj és lakói zenéjéből, dalaiból, táncaiból, sőt jellegzetes ételeiből, italaiból is hoznak magukkal valami különlegeset az alkotótábor gazdái, működtetői – Szász István és Szász Marika –, illetve vendégeik, munkatársaik, de még inkább azért, mert a művészetkedvelők joggal számíthatnak arra, hogy jó alkotók figyelmet érdemlő alkotásaiból rendezett színvonalas kiállítást láthatnak minden alkalommal. Április 25-én is így volt, és nem csak a Házat megtöltő érdeklődők voltak nagyon sokan, de a korábbiaknál is több nevet, munkát vonultatott fel a tárlat.
2013 őszén ötödször gyűltek össze a meghívott festők, grafikusok, szobrászok, textilművészek, fotósok, a házigazdák jubileumi jelleget adtak a táborozásnak, s a művészi termés is ehhez lett mérhető. Vásárhelyen a Borospatakán októberben ténykedő 30 művész több mint ötven munkáját lehet most megismerni, s amint az eseményt méltató Nagy Miklós Kund kiemelte, sokszínű, változatosságában is harmonikus, reprezentatív válogatást mutatnak fel a művésztelep látványosan gyarapodó műgyűjteményéből. Életkortól, művészi törekvésektől, stílusirányzatoktól függetlenül minden alkotó jól érzi magát a különleges szépségű gyimesi tájakon, az értékteremtő, hagyományőrző tábor semmilyen módon nem korlátozza a fantáziát, valamennyi résztvevő nagy kedvvel, felszabadultan dolgozik a művésztelepen, amelyen derű és a vidámság uralkodik. A kiállított képek, plasztikák, textíliák és ezt tükrözik.
A táborban a legtöbben visszatérő vendégek, a törzsgárda fele Magyarországon él, mégis egyfajta vásárhelyiség is kapcsolható Borospatakához. Az első öt év nem telt el anélkül, hogy ne hívtak volna a táborba egyszerre több marosvásárhelyit is, de számos olyan művész is eljön a Gyimesekbe, akik innen, a Bolyaiak városából települtek át az anyaországba és váltak ott is elismert alkotókká. Szinte valamennyien a vásárhelyi művészeti középiskolában kapták meg a kellő indíttatást és lendületet az alkotói pályára. Márton Árpád festőművész is, aki Gaál Andrással együtt az alkotótábor fáradhatatlan művészeti vezetője. A megnyitón ő is hangsúlyozta a kiállítás sokféleségben is egységes jellegét, a kiállítók művészi igényességét, egyben arra is kitért, hogy miközben a fennállása 40. évében végveszélybe került a Gyergyó-szárhegyi Művésztelep, mert a Lázár-kastély örökösei közt van, akinek a kultúraápolásnál fontosabbak önös érdekei, a Szász házaspár példás ügyszeretettel mindent megtesz, hogy Borospatakát a fejlődés, az értékteremtés dominálja. A festő külön köszöntötte a jelen levő táborozó helybeli kollégáit, Bálint Zsigmondot, Bandi Katit, Csíky Szabó Ágnest, Hunyadi Lászlót, Kákonyi Csillát. Ők ketten, utóbbiak most vehették át Szász Marikától a tavalyi évfordulós okleveleket, akkor ugyanis nem tudtak részt venni a gyimesi ünnepségen. Vásárhely az immár hosszú ideje nyíregyházi illetőségű Erdei Anna és Zagyva László számára is kedves hely, de szorosan kötődik városunkhoz Adorjáni Endre, Ádám Gyula, Bardócz Lajos, Ferencz Ernő, Bakos Erzsébet, Gaál András, Kádár Tibor, Kopacz Mária, Köllő Margit, Orth István, Simó Enikő is. Balási Csaba, Kristó Róbert, ifj. Szász István csíkszeredai kötődésű. Ásztai Csaba, Bráda Tibor, Deák Ilona, Kövecsi Kovács Imre, Magyari Márton, Nagy Előd, Szakács Imre, Székely Berta, Varga Edina határon túliként is itthon vannak Erdélyben. Műveik is erre vallanak, a belőlük fakadó érzelmi, szellemi kisugárzás ilyenszerű benyomást kelthet a nézőkben.
A megnyitó zárórészében az Öves együttes gyimesi műsora pezsgő hangulatot teremtve autentikus csángó muzsikával, dalokkal tetézte a festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, textilművészeti alkotások és művészfotók nyújtotta élményeket.
(nmk) Népújság (Marosvásárhely)

Gyerekek hagyományőrző tábora
Közel kétszáz gyerek alkot, tanul a héten a Csíki Gyermekek Egyesület által tizenegyedik alkalommal megszervezett Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban.
Zömében Csíkszeredából és környékéről érkeztek táborozók, de vannak kovásznai, válaszúti, budapesti, kolozsvári, brüsszeli résztvevők, és a faluból is sokan látogatják a tábori foglalkozásokat. Legtöbb gyerek már a múlt években is volt a felcsíki táborban, szívesen jönnek vissza, van, hogy bizonyos barátaikkal csak itt találkoznak évente egyszer. „Tudjuk, hogy mikor itt van a nyár és a vakáció, akkor jövünk a madarasi táborba, és biztos, hogy itt találkozunk. És mielőtt megyünk el, megkérjük a szervezőket, hogy egy házba szállásoljanak el jövőben is” – mondta el az egyik részt vevő kislány.
Akárcsak az előző táborokban, a kézműves tevékenységek a helyi kultúrotthonban és környékén, a zenei rész a Kiss Ferenc iskolában zajlik. Gyakorlott kézművesek mutatják a gyerekeknek a különböző kézműves tevékenységek alapjait: agyagozhatnak Vízi Jenővel, ostornyelet faragnak Török Csabával, ostort fonnak Molnár Anissal, rizslabdákat varrnak Mihály Máriával, Pál Emesével karmantyúfán szőnek, Ádám Julikával és Ádám Rebekával gyöngysorokat fűznek székely ruhához, Ádám Katalinnal nemezelnek, gyöngyszövést Tőzsér Kingával tanulnak, a horgolást Sebestyén Gyöngyvér mutatja meg, bútorfestés-technikát tanulnak Ádám Gyulával, fajátékokat fúrnak-faragnak Ferencz Tamással. Megtanulták azokat az öltéseket, amivel a székely ruhát össze szokták korcolni, petrezselymezik, ezt Kopacz Melindával készítették. És természetesen a táborból nem hiányozhat idén sem Székely Anna, vagy ahogy mindenki szólítja, Cofi óvó néni – sorolta Ádám Katalin, az egyik szervező.
Furulya, hegedű, ének, gardon
Az iskola udvarán Duduj Rozália néni, a híres csíkszentdomokosi gardonos egy padon ülve hallgatta a gyimesi népdalokat zengő gyerekcsoportot, amikor megérkeztünk. „Továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk a népdaltanulást, mert azt tapasztaltuk, hogy az az egyik legmaradandóbb dolog, amit hazavisznek a gyerekek a táborból. Nagy öröm számunkra, amikor énekversenyeken vagy más alkalmakkor visszahalljuk a táborban tanult népdalokat. És mivel mi igyekszünk alaposan kigyakoroltatni, ezeket meg is jegyzik a gyerekek, el is tudják énekelni. Minden évben, így idén is a tábor ideje alatt szervezünk egy énekversenyt, erre olyan gyerekek is be szoktak nevezni, akik máskor soha nem álltak ki közönség elé. Öröm hallani, mikor a szülők olyasmit jeleznek vissza, hogy nem is gondolták, a gyerekük ilyen szépen énekel, vagy hogy mostanig otthon sosem fordult elő, hogy dudorászott volna a gyerek. Én ezeket a dolgokat tartom a legfontosabbnak” – mutatott rá Antal Rozália, egy másik szervező.
Külön csoportokban zajlott a furulya-, a hegedűoktatás, és ebben az évben nagyobb hangsúllyal bekerült a gardonozás is. A furulyát Antal Rozália, Haáz Margó és Ádám Rebeka oktatja, éneket Galaczi Hajnalkával tanulnak, a gardonyosokat Ádám Julika, a hegedűsöket Nagy István tanítja. Felcsíki és gyimesi táncokat György Piroskától, Császár Szabolcstól és Szalay Zoltántól sajátítanak el a gyerekek.
Csoportos részvétel
Az idei táborban a Recefice gyermektánccsoport is részt vesz, ők csoportosan jelentkeztek be Háromszékről. Érkeztek ugyanakkor Válaszútról is gyerekek. „Egy olyan pályázatot állítottunk össze, ahol kimondottan szórványban élő, hátrányos helyzetű gyerekeket akartunk támogatni. A válaszúti szórványiskolára esett a választásunk, mert velük már régóta kapcsolatban állunk, és ők is nagy örömmel kapcsolódnak be minden tevékenységbe. A tábor végén az itt tanult táncokból, énekekből, hangszeres produkciókból összeállítunk egy műsort és előadást tartunk, akkor ott mindenki csoportonként bemutathatja a tudományát” – mondta el Antal Rozália.
Hagyományos módon, a táborban részt vevő gyerekek szombaton az Ezer Székely Leány Napján közös műsorral lépnek fel.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Csángók Madéfalván
„Mük szeretünk itt élni”
Mük szeretünk itt élni címmel nyílt kiállítás Ádám Gyula fotóművész alkotásaiból, valamint csángókhoz kötődő tárgyakból, dokumentációs anyagból a madéfalvi Fészek Tájházban.
A kiállítást a VI. Madéfalvi Hagymafesztivál rendezvénysorozat részeként Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nyitotta meg szombaton. Sógor elmondta: a Fészek Tájház célja, hogy a Madéfalvára érkezők és a környékbeliek számára is olyan tudást nyújtson, amely segít megérteni a veszedelem történelmi korszakát és azt, hogy ez az esemény kikhez köthető. Ezzel a céllal mutatták be korábban a bukovinai székelyek és a madéfalvi emlékmű történetét, illetve azt a tárlatot, amely a székely és csángó népi díszítőelemeket ismerteti.
,,Ez alkalommal, könnyen áttekinthető ábrázolással a moldvai csángók életét mutatjuk be, a későbbiekben pedig a barcasági csángókról is készül majd egy kiállítás” – ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a Fészek Tájház jelenlegi és tervezett programjait az EP-képviselő.
,,Egész történetünk során dokumentálnunk kellett függetlenségünket, nem csak ellenségeink, de önmagunk előtt is. Sajátos formanyelvünk, jelképeink azonban évszázadok óta maradandóak. Az itt látható kiállítások is ezt igazolják”– idézte Lükő Gábor néprajzkutatót a képviselő.
A tárlat információt nyújt a csángók által lakott falvakról, amelyek közül az első telepeket a hiper óvatosak szerint a Magyar Királyság feltehetőleg a 14. században hozta létre, ám a csángó hagyomány szerint a moldvai magyar élet kialakulása Szent Lászlóhoz köthető (uralkodott 1077–1095 között).
zékely Hírmondó (Kézdivásárhely),

A huszonötödik évadot kezdik (Háromszék Táncegyüttes)
Nem csak egyetlen rendezvény jelzi majd a ma kezdődő táncévadban, hogy negyedszázados fennállását ünnepli a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, az évforduló jegyében zajlik minden fellépésük. A társulat ma este a március 15-én Kézdivásárhelyen, később több székelyföldi, erdélyi és magyarországi városban bemutatott Gábor Áron táncdrámával (fotó) lép színpadra a Tamási Áron Színház nagytermében.
A Háromszék Táncegyüttes korábbi előadásokat tart műsoron, szeptember 30-án új bemutatóval, a Furik Rita által rendezett, Az én mesém című produkcióval jelentkezik, novemberben megtartják a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozót, karácsony és újév között többestés előadás-sorozat lesz, januárban felújítják a Böjttől böjtig című előadást, májusban ünnepi műsorral ülik a huszonötödik születésnapot. Tavaly több mint száz előadást tartottak, a tervek szerint idén sem készülnek kevesebbel, de a színpadi látványt megtoldják két-három havonta változó fotókiállítással is. Ahogy Ivácson László művészeti vezető mondta lapunknak, vizuális élményfürdőben szeretnék részesíteni a közönséget, fényképeket gyűjtenek össze és állítanak ki a műsoron lévő előadásokról, elhozzák Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész táncos fotóit, jelmez- és díszletkiállítást szerveznek, végül Henning János mutatja be az együttes színpadi jelenlétéből ellopott pillanatokat fényképein. Deák Gyula Levente együttesigazgató továbbra is a társulat tagjainak alacsonyan tartott fizetése és az intézmény félig-meddig átadott és befejezett székháza miatt aggódik, a művészeti vezető pedig a táncosképzés körüli gondokat emlegeti. Nem lesz könnyű, nem lesz gond nélküli a huszonötödik évad a Háromszék Táncegyüttesnél, de a közönség ezt nem érezheti, tudnia kell, hogy amire vállalkoztunk, azt teljesítjük – állítja a társulat igazgatója.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

55 év után
"Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet, /mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.../" – Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak dr. Nagy Lajos, Sepsiszentgyörgyön élő nyugalmazott körorvos, a város díszpolgára, hét könyv szerzője, szerkesztője, aki a köszöntőbeszédet mondta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1959-ben végezett évfolyamának (110+3 általános orvos, 25 gyermekgyógyász ) 55 éves találkozóján, amelyet az elmúlt szombaton tartottak az egyetem tanácstermében. Gyógyszerész kollégáik dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanárral együtt elevenítették fel az elmúlt fél évszázad történéseit, számoltak be életük alakulásáról az utolsó találkozó óta.
Az egyetem történetében szinte páratlan volt az az évfolyam, amelyen a tíz osztályt végzett ’37-es születésű hallgatóktól az 1931-ben születettekig hét korosztály volt jelen, származásuk szerint is nagyon különbözőek. Olyan nemzedék, amelynek gyermekkorára, életére rányomta a bélyegét Trianon, a II. világháború, a fogság és a kitelepítés, a sztálinizmus, a szocializmus, a Ceausescu- korszak, a nélkülözés és a tetőfokára hágó osztályharc, a magyarországi forradalom után pedig a besúgórendszer kiépítése, amely a félelmet és az egymás iránti gyanakvást ültette el a hallgatók lelkében. Ez volt az utolsó évfolyam, amely kiváló tanároktól magyarul tanulhatott, hatodéven azonban meg kellett érjék az egyetem magyar jellegének a megszüntetésére tett első lépéseket. A kolozsvári egyetemek egyesítése után utolsó évesként végig kellett nézniük, ahogy letartóztatásokkal, tanárok és diákok eltávolításával kezdődött el ez a folyamat. Ennek lett áldozata dr. Bárányi Ferenc, a rendszerváltás utáni volt egészségügyi miniszter is, akit eltiltottak az államvizsgától és az idézett dr. Nagy Lajos, akit kicsaptak az egyetemről. Mindketten sikeres könyvben írták meg élményeiket (Égig érő kockakövek, Életünk kórtörténete). Dr. Nagy Lajos az ötvenéves találkozó után összegyűjtötte volt kollégáinak vallomását, amelyek többségéből rendkívül nehéz, küzdelmes életutak, pályaképek rajzolódnak ki, s a Múló évek sodrásában című könyvben adta ki az 1959-ben végzettek krónikáját. Számukra a diploma megszerzése sem jelentette a Kánaánt, hiszen az Erdély különböző vidékeiről származó fiatalok többségét a Kárpátokon túlra, félreeső, elmaradott településekre helyezték ki, s nagy küzdelmek árán sikerült jobbára csak a hiányszakmákban szakorvosi oklevelet szerezniük. Mivel sokan nem tudtak románul, ugyanis a magyar világ alatt kezdték el az elemi iskolát, s később a középiskolában csak bebifláztak bizonyos szövegeket, hasznos volt számukra, hogy anyanyelvükön sajátíthatták el a szakmát, s nagytudású, lelkes professzoraik megtanították a beteg ember iránti alázatra, tiszteletre, szeretetre is, s ennek köszönhetően bárhova kerültek, megállták a helyük. A román nyelvet pedig, akinek szüksége volt rá, megtanulta, a világ különböző tájaira szétszóródottak pedig a befogadó ország nyelvét.
Régi fájdalmak, sérülések, sebek tépődtek fel 55 év után is, ahogy egyesek megszólaltak. Bárányi Ferenc bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsértett, hiszen nagyon szegény sorból származó hallgatóként annyira hitt a kommunizmus eszményében, hogy képes lett volna meghalni érte. Az ébredést az ’56-os események hozták el a számára, majd kizárták az IMSZ- ből és két évre eltiltották az államvizsgától. Tanárai közül Csőgör Lajos, Spielmann József és Mózes Magda biztatta – emlékezett a rendszerváltás után szenátornak megválasztott orvos. Dr. Ádám Gyula, aki a megye legkorszerűbb rendelőjének felépítését és felszerelését harcolta ki Mezőcsáváson, saját versét mondta el az orvos életútjáról.
Az egyetemi évek alatt soha nem érezte, hogy az évfolyam őt befogadta volna, ma mégis jó találkozni a volt évfolyamtársakkal – mondta a német származású Ari (Acher) Mária. A felszólalók közül egyesek beszámoltak arról, hogy ma is aktívak, dr. Hauer Erik példaként, aki Vajdahunyadon volt sebészorvos, s az asszisztensképző iskolában tanított, nyugdíjasként ismeretterjesztő újságcikket ír, mások a családnak örülnek, mint dr. Ungvári Júlia, s az unokák nevelésében segédkeznek, jótékonysági akciókban vesznek részt. Dr. Nagy Zoltán, az ismert marosvásárhelyi tüdőgyógyász és röntgenorvos hosszú verssel köszöntötte a találkozó résztvevőit. Dr. Mellau Melánia főszervező nyugodt, kiegyensúlyozott időszakot kívánt volt kollégáinak, akikkel az 55 év alatt 17-szer gyűltek össze Marosvásárhelyen és a más városokban szervezett vándortalálkozókon. Hadd soroljuk fel, hogy ezen az évfolyamon végzett dr. Mártha Papp Ilona szemészorvosnő, dr. Lüdke Boósy Ibolya gyermekgyógyász, dr. Kolumbán Pál, a vérközpont megálmodója és elhunyt felesége, a sokak által tisztelt és szeretett dr. Kolumbán Válics Margit reumatológus orvos.
Szakmai odafigyelés, hivatástudat, pontos, felelősségteljes munka – erre nevelték nagyon tisztelt tanáraik a gyógyszerészeti kar 27 hallgatóját, emlékeztek a megjelentek. Nem volt könnyű a botanikát, a gyógyszerhatástant, a sok kémiát megtanulni a kézzel írott jegyzetekből, de anyanyelven mindez sikerült. A legtöbb szép dolgot dr. Hankó Zoltán professzortól tanulták: "kicsi drága, maga mindig úgy álljon ahhoz a tárasztalhoz, mintha maga volna a beteg" – biztatta türelemre és együttérzésre hallgatóit – hangzott el Fazakasné Czirják Éva, Szabó Judit, Geréb Major Erzsébet, Papp Máthé Mária, Pásztor Irma, dr. Gáspár Mária és Hajdú Árpád visszaemlékezésében. Szavaikat dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanár egészítette ki azzal, hogy azokban az osztályharcos időkben színvonalas oktatást szerveztek a jól működő gyógyszerészeti technikumban, ahol azok a hallgatók tanulhattak, akiket származásuk miatt nem vettek fel az egyetemre.
– Adjunk hálát a gondviselésnek, hogy élünk, vigyázzunk egymásra, tartsuk a kapcsolatot, hogy a családtagjainkon kívül még érezzük, hogy valahova tartozunk! Bár a magyar emberek szemérmesek, el kell mondanom, hogy nagyon szerettem az évfolyamtársaimat, boldog vagyok, hogy hat évig kollégájuk lehettem, együtt jártunk előadásokra, gyakorlatokra, színházba, moziba, az Apollóban szervezett bálokba, a Cementlapokhoz fürödni – hangzott el dr. Nagy Lajos beszédében, aki Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro

Hagyományőrzés korhatár nélkül (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Gyermekeket és idős hagyományőrzőket egyaránt színpadra szólít a sepsiszentgyörgyi Háromszék  Táncegyüttes a jövő hétvégi  (november 7–9.) XXVI. Népzene- és néptánctalálkozón. Idén a Gyergyói-medence falvaiból érkező adatközlők fellépése számít újdonságnak, ennek a vidéknek a hagyományos tánca és zenéje kevésbé ismert még szakmai körökben is, de Sepsiszentgyörgyre érkezik gyimesiek egy csoportja is, valamint a nyárádszeredai Bekecs és a kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a gyermeknapon pedig háromszéki települések gyermektánccsoportjai mutatkoznak be.
Kodály Zoltán és Bartók Béla múlt század eleji gyergyói gyűjtéseiből következtetni lehetett, hogy ha a hanganyag olyan gazdag, akkor a táncnak is annak kell lennie – hangsúlyozza Ivácson László, a Háromszék Tánc­együttes művészeti vezetője, aki ismertette, hogy a korán polgárosodó vidék régi stílusú néptánchagyományairól csak egy 1953-as filmfelvétel maradt hátra, majd a jelenkori állapotokat Berecz András és Farkas Tamás kezdte rögzíteni, az ő gyűjtésük nyomán indult el a Háromszék Táncegyüttes is a Gyergyói-medence falvaiba. A hétvégi találkozóra autóbusznyi hagyományőrző érkezik többek között Gyergyóditróból, Alfaluból, Csomafalváról, Újfaluból, akiknek táncában régi és új stílusú elemek keverednek.
Az együttes gyimesi hagyományőrzőket is meghívott a szombat esti gálaműsorra, amelyen a házigazda társulaton kívül fellép a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes (a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő különdíjasa), amely pénteken önálló produkcióval, a Hagyatékok című folklórműsorral mutatkozik be az új stúdióban, és színpadra hívják a kosteleki Szellő Néptáncegyüttest (a 2012-es Fölszállott a páva vetélkedőn a legjobb határon túli produkció díjat kapta). Zenél a Heveder zenekar.
Pénteken Ádám Gyula gyimesi fotóiból nyílik kiállítás, szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza gyergyóditrói születésű igazgatója tart előadást Gyergyóditró népzenéje címmel. Mindkét este táncházba várják az érdeklődőket, zenélnek a meghívott hagyományőrző zenészek, az Üver, a Zer­kula, a Folker és a Heveder zenekar.
Az új stúdióban és a színház előcsarnokában rendezendő gyermeknap kézműves-foglalkozásokkal kezdődik, közreműködik a Guzsalyas Alapítvány, a Bodvaj és a Zöld  Egyesület. A gyermekgálán gelencei, nagybaconi, sepsiszentgyörgyi, kézdiszentkereszti, erdőfülei és vargyasi tánccsoportok lépnek fel.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Piciny szoknyáktól termetes csizmákig (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Nem lesz utolsó óra! – legalábbis Háromszéken, Székelyföldön, Erdélyben biztosan nem mindaddig, amíg a fiatal nemzedékek és a gyermekek tanulják és viszik, adják tovább az öregek táncát, muzsikáját. Ezt bizonyítja évről évre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozó, amelyen különböző tájegységek adatközlői mellett fellépnek a hagyományőrző falusi és városi tánccsoportok, kicsik és nagyok, akik őrzik és továbbítják eleink folklórkincsét. A hét végén tartott találkozó is hirdette: rajtunk múlik, hogy ne kerüljön lakat a népi kincsesládára.
Ádám Gyula néprajzi jellegű fotókiállításának pénteki megnyitója és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című folklórműsora után szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatójának a gyergyói népzenéről és néptáncról szóló eladásával folytatódott a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó. A gyergyóditrói születésű zenész és népzenekutató többek között említést tett arról, hogy a Gyergyói-medence hagyományanyagának felgyűjtésében felbecsülhetetlen értékű Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium egykori igazgató-tanárának gyűjtőmunkája, az általa és tanítványai által feljegyzett/rögzített énekelt balladák sajátos kincstárát képezik a vidék hagyományainak.
A szombat esti gálaműsorban fellép Gyergyó vidéki falvak adatközlői, a gyimesi ifjak és öreg táncosok a találkozó hagyományőrző jellegét erősítették, a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a rendezvény hagyományéltet és -továbbadó szerepét hangsúlyozta, a kosteleki Vaszi Levente dalcsokra pedig ötvözte mindazt, amit a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt nagytermének közönsége elvárt a találkozótól. Zenészek, szólisták neve kívánkozna a tudósításba, többek között meg kell említeni Erőss Judit dalait, valamint a Tiszta forrás népdalvetélkedő idei díjazottjai közül Szabó Fruzsina, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka énekét, a Heveder és az Üver zenekart, a gyimesi és gyergyói zenészeket. Külön dicséret a Hevedernek és Erőss Juditnak az első világháborúra emlékez percekért. A hajnalig tartó táncház hangulata után a vasárnapi gyermekgála is azt igazolta: ennek a kultúrának a kincsei korhatár nélkül a sajátjaink. Nem „édesek, aranyosak” a négy-öt éves székely ruhás kislányok, nem „jaj, de ügyesek” a tíz-tizenkét éves harisnyás legények, nem kell elnéznek lennünk, ha a nyurga serdülők ide-oda kalimpálnak, mert olyan minőségi produkciókat látunk a színpadon, olyan kiállást, tartást, amit már bátran lehet a nagyokéhoz hasonlóan bírálni, értékelni. És ez az igazi érték, ebben van az igazi hagyományozódás titka. Az érdem mindazoké, akik Gelencén, Nagybaconban, Kézdiszentkereszten, Erdőfülében, Sepsiszentgyörgyön felismerték: ha értéket adunk a gyermek kezébe, bármilyen piciny, megérzi, hogyan kell bánni azzal. Zenészek, táncosok, énekesek, oktatók, szervezők munkája sűrűsödik egy ilyen találkozóba, az érintett családok számára is ünnepnapok ezek – mint például a zenei tehetségét, virtuozitását felcsillantó tizennégy éves Dezső Attila prímás és tizenkét éves testvére, a brácsás Dezső István esetében –, reméljük, Sepsiszentgyörgy is magáénak érzi, a szakma pedig örvendhet, hogy újból sikerült tágra nyitni a kincsesládákat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Az egység sokszínűsége (Székelyföld Napok)
Az egységes Székelyföld felmutatásának szándékával 2008-ban megálmodott Székelyföld Napok évről évre gyarapodó programkínálattal várja a közönséget, az idei rendezvény október 8–18. között zajlik Kovászna, Hargita és Maros megye székelyföldi részén. Az idei, sorrendben immár hatodik Székelyföld Napok – a székely identitás erősítésének alapgondolatán túl – nem titkolt szándéka hozzásegíteni Sepsiszentgyörgyöt az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséhez is.
A Székelyföld Napok továbbra is integrálja azokat a rendezvényeket, melyek ebben az időszakban zajlanak, de ma már sokkal több az olyan program, melyet kimondottan erre az alkalomra szerveznek, mint a grafikai, vagy az idén soros fotóbiennálé – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke a Székelyföld Napokat indító tegnapi sajtótájékoztatón. Felelevenítette, a rendezvénysorozat megálmodásakor abból indultak ki: kell legyen a világon egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak, a Székelyföld Napok pedig a székely identitást erősítő rendezvények egyik pillérévé vált. Természetesen, a rólunk szóló Székelyföld Napok nem csak nekünk szól, hanem a helyi román közösséget is megszólítja, illetve Székelyföld népszerűsítését is céljául tűzte ki, ennek jegyében zajlott az elmúlt hétvégén a román bloggereknek, illetve zajlik jövő hétvégén a román újságíróknak szervezett, Háromszék kultúráját, hagyományait, épített örökségét bemutató találkozó.
Szabó Árpád, Maros megye tanácsának alelnöke elmondta, ha a Székelyföld Napok szervezésébe eleinte teljes mértékkel be tudtak kapcsolódni, ez 2012 után (amikor az RMDSZ elveszítette a megyei tanács elnöki tisztét – szerk. megj.) alábbhagyott, de a rendezvények továbbra is érintik Maros megye székelyföldi részét, hiszen ha intézményi szinten nem is, a kistérségi társulásokon keresztül nagyon jól be tudnak kapcsolódni.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke azt emelte ki, a Székelyföld Napok példa arra, miként nő össze a megyehatárokkal szétszabdalt Székelyföld, illetve a rendezvény a megvalósult autonómia is, hiszen nemcsak beszélgetünk arról, hogy a térség együtt gondolkodik, hanem be is mutatja azt. Meglátása szerint a Székelyföld Napoknak a belső turizmus fejlesztésében, a belső határok eltüntetésében is komoly eredményeket kell hoznia, de elvándorlásban gondolkodó fiataljainkat is szándékuk átértékelésére ösztönözheti. Hozzátette, az egész Székelyföldet átfogó, hatodik kiadásához ért rendezvénysorozat rásegít Sepsiszentgyörgynek az Európa kulturális fővárosa cím sikeres megpályázására, hiszen bizonyíték arra, hogy a régióban a sokszínűség mutatja be egységünket. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, az idei Székelyföld Napok programkoordinátora úgy vélekedett, a 2008-ban elindított folyamat révbe ért, idénre teljességgel átszövik Székelyföldet a programok, hiszen több mint nyolcvan helyszínen több mint százötven rendezvény zajlik a tíz nap alatt. Kiemelte, az idei Székelyföld Napokon sok a konferencia, és ez jó, mert nem lehet megspórolni a gondolkodást, és ez egy gondolkodó térség. Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ vezetője a Székelyföld Napok lényegének azt nevezte, hogy a régió egyik sarkából látszódjék a másik, azaz a régión belül egymás értékeinek megmutatása, megismerése. Kiemelte, ezáltal akár közös munka kezdődhet el, melynek eredménye valamelyik eljövendő Székelyföld Napokon mutatkozik meg. A Székelyföld Napok egyik legrangosabb eseményéről, a Székelyföldi Fotóbiennáléról Ádám Gyula zsűritag elmondta, bár még csak másodszor szervezik, máris kinőtte magát, valódi világversennyé válva. Kovács László, a fotóbiennálé kurátora ismertette, a versenyre 18 országból küldtek pályamunkákat, és az eredményekben is érződik a nemzetköziség, hiszen majdnem minden országból díjaztak fotóst. A meghirdetett három versenykategóriáról elmondta, legnépesebb és legerősebb mezőny az open kategóriában alakult ki, a hagyományok kategória adta a legtöbb díjazottat, az épített környezetünket bemutató – amúgy a fotóbiennálé jellegzetességének szánt – kategória azonban nem volt annyira népszerű: a fotósok vagy nem értették meg, mit várnak el tőlük, vagy soknak tűnt számukra, hogy rá kellett dolgozni az ellentétes képpárok megalkotására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Archaikus imádságok Pusztinából
Mindenszentek estéjén a pusztinai Magyar Házban mutatták be Nyisztor Tinka Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban című imádságos szöveggyűjteményét. A kötetbemutatón archaikus magyar nyelvű énekek és imádságok hangzottak el, majd a résztvevők a gyertyákkal és lámpákkal kivilágított pusztinai temetőben imádkoztak anyanyelvükön őseik sírjánál.
Az anyanyelvű vallásosság és az imádságok szerepéről, kapcsolatáról Pozsony Ferenc egyetemi tanár beszélt. Kiemelte: a Keleti-Kárpátok soha sem jelentettek átjárhatatlan határt a Moldvában és az Erdélyben élő magyarok között, évszázadokon át nemcsak az emberek, hanem velük együtt a szellemi és a tárgyi javak is folyamatosan közlekedtek. A Moldvában élő római katolikus magyar falusi közösségek életében jelentős egyházi és társadalmi szerepet játszottak a deákoknak nevezett kántorok, akik korábban Csíksomlyón és a Kézdivásárhely melletti Kantában tanultak, majd imádságos- és énekeskönyveikkel együtt életük végéig hűséggel szolgálták egy-egy csángó falu népét. A szerző a Bethlen Gábor Alap támogatásával válogatta, szerkesztette azt a magyar nyelvű, archaikus imádságokból álló szöveganyagot, amit pusztinai kegyes asszonyok és férfiak egészen napjainkig használnak advent és nagyböjt idején, valamint a halott melletti virrasztókban. Pozsony Ferenc elmondta, mivel ezek a vallásos szövegek rendre kiszorultak a hivatalos templomi szertartásokból és gyakorlatból, csak a privát térben, a szájhagyományozódás és az írásbeliség révén maradtak fenn nemzedékről nemzedékre. Éppen ezért a Csíkszeredában megjelentetett imádságos kiadvány nagyon fontos hiányt pótol. A Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a pusztinai Szent István Egyesület által kiadott kötet Ádám Gyula 1980–1990-es években készített drámai fotóit is tartalmazza.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világszerte Kölcseyt szavalnak a magyar kultúra napján
Megszámlálhatatlan eseménnyel ünnepelnek Erdélyben és a Partiumban is a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek apropóján az egész Kárpát-medencében szerveznek eseményeket. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Tizenöt éve ünnepli együtt a magyar kultúra napját Nagyvárad és Berettyóújfalu, a két település idén először testvérvárosait, Debrecent és Margittát is bevonja az együttműködésbe – jelentették be a települések vezetői hétfőn Nagyváradon.
Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a számos rendezvény közül kiemelte az Együtt szaval a nemzet című programot, amelynek során Berettyóújfaluban mintegy kétezer, Nagyváradon pedig ötszáz diák szavalja egyszerre Kölcsey Himnuszát.
A nagyváradi várban szerdán megnyitják a Tégy jót Szacsvayval, légy jó mindhalálig! című rajzpályázatra érkezett mintegy 400 alkotást bemutató kiállítást, pénteken pedig gálaestet rendeznek a Szigligeti Színházban. Berettyóújfaluban számos kiállítás, rendhagyó irodalmi óra mellett táncházzal is köszöntik a magyar kultúra ünnepét. Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a 150 éves Csokonai Színház január 22-ei ünnepi estjére, Pocsaly Zoltán, Margitta polgármestere a helyi Helios fotóklub kiállítására hívta fel a figyelmet.
Együtt szaval a nemzet
Az együtt szaval a nemzet című programot egyébként idén harmadik alkalommal szervezik meg, a központi helyszín ezúttal a történelmi Magyarország földrajzi középpontja, Szarvas város lesz. Az ünnepi program pénteken romániai idő szerint 10.30-kor kezdődik a tavalyi helyszín, Orosháza és Szarvas közötti ünnepélyes stafétaátadással.
Ezt követően 11 órakor – öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével – valósul meg az Együtt szaval a nemzet program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indul, majd Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével folytatódik. Új kezdeményezésként idén az óvodáskorú gyermekek is bekapcsolódnak a programba, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét mondják. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás színművész, rendező vezeti.
Január 22-én 18 órától a nagyszalontai Zilahy Lajos Kultúrházban díjátadóval egybekötött ünnepségre kerül sor. Az ünnepségen beszédet mond Németh Szilárd magyarországi országgyűlési képviselő, a Fidesz országos alelnöke, majd átadják az idei Bocskai-díjat. Az ünnepségen fellép a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zenetanszékének énekkara.
Életműdíj Egyed Ákosnak
Kolozsváron negyedik alkalommal osztják ki az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat, és második alkalommal adják át az életműdíjat, amelyet ezúttal Egyed Ákos történésznek ítéltek. Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat három alkotó veheti át pénteken 18 órai kezdettel a sétatéri Kaszinóban. A díjátadót AG Weinberger koncertje követi. A tavaly alapított életműdíjat első alkalommal Kántor Lajos irodalomtörténész vehette át.
A magyar kultúra napja alkalmából a Helikon-estek sorozat újabb állomásaként kerül sor a Helikon irodalmi folyóirat és Magyarország kolozsvári főkonzulátusának közös szervezésében a Nem lehet eltakarni című irodalmi estre. Az új külalakkal jelentkező irodalmi folyóirat első száma a fiatal magyar irodalmat kívánja bemutatni, lehetőséget biztosítva így a fiatal erdélyi költőknek. A lapszám szerzői közül csütörtökön 18 órától felolvas André Ferenc, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes és Serestély Zalán. A házigazda Mile Lajos főkonzul és Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője lesz.
Egy hét kultúra Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen egyhetes rendezvénysorozattal ünneplik a magyar kultúra napját. Hétfőn Hermann Gusztáv Székelyudvarhely művelődéstörténete című könyvét mutatták be, majd megnyitották az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást, amely az erdélyi vasútépítés történetét mutatja be a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig.
Kedd délután öttől a grUnd nevű kiállítást nyitja meg Kovács Árpád művészettörténész a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A fiatal udvarhelyi vizuális alkotók tárlatán Gál Boglárka, Gidó Szende Melinda, Kolumbán-Antal József, Lakatos László, Tamás Borbála, Zsombori Béla, Berze Imre, Gujuman Uliana és Fülöp György alkotásait tekinthetik meg. Este héttől Ambrus Lajos A sünkirályfi című könyvét mutatja be. P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Városi Könyvtárban.
Szerdán délután öttől a Haáz Rezső Múzeum képtárában Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. Este héttől a Hargita Megyei Tanács támogatásával megszületett dokumentumfilmeket vetítik a városi könyvtárban, 21 órától pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban. Csütörtökön délután öttől az Élő népművészet című kiállítást nyitja meg P. Buzogány Árpád a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban, 19 órától pedig a Tomcsa Sándor Színház Tóték című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési ház nagyszínpadán.
Péntek délután öttől a Cimbora Ház tanulóinak munkáiból nyitnak meg kiállítást a művelődési ház oszlopos termében. A tárlatot Pál Csaba és dr. Miklós Zoltán múzeumigazgató nyitja meg. Délután fél hattól A székelység története című könyv második, javított kiadását mutatják be a művelődési ház koncerttermében, a szerzőkkel Sarány István, a Hargita népe felelős szerkesztője beszélget. Este héttől kezdődik az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak kiosztása a művelődési házban. A gálaestet a Vitéz Lelkek diákszínjátszók előadása zárja.
Szombat este héttől ünnepi koncertet tart az Udvarhelyszék Fúvószenekar a Stúdió moziban, vasárnap 12.30-tól Ádám Gyula fotóművész képeiből nyitnak meg kiállítást a művelődési ház koncerttermében, majd este hattól a nagyteremben szimfonikus hangversenyre várják az érdeklődőket, amelyen közreműködik a magyarországi Corpus Harsonakvartett, vezényel Werner Gábor. Az udvarhelyi rendezvényekre a belépés díjtalan.
Évfordulós olvasókör Csíkban
A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár két eseménnyel is készül. Csütörtökön 17 órától bemutatják dr. Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetét, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat mutatja be. Négy évtizedet felölelő kutatómunka eredményeként jelentek meg 1994–99 között Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi docens a székely nagyközség, Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiái. A szerző további kutatásai során leszűrt következtetésekkel kiegészítve, hármaskönyvbe rendezte korábban megjelent szokásmonográfiáit.
Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál címmel a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg a kibővített hármas könyv, amelynek 2015-ben látott napvilágot a harmadik kötete Menj ki én lelkem a testből címmel. Csíkszeredában Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, a szokásmonográfiák új kiadásának szerkesztője ismerteti a kötetet, majd a szerző beszél több évtizedes csíkszentdomokosi szokáskutatásának tapasztalatairól, kutatói szemléletéről.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban működő olvasókör egyéves születésnapját ünnepli idén januárban. Az idei év első, ünnepi találkozóján egyben a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek a kör tagjai. Gazdag tevékenységre tekinthet vissza a kör, Cseke Gábor író irányításával havonta tartott találkozói nyitottak minden érdeklődő számára.
A pénteken 16.30-tól kezdődő találkozó programjában szerepel a 2015-ös év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is. Az év egyik kiemelt témája 1956 az irodalomban a forradalom 60. évfordulója apropóján. A téma vitaindítóját Cseke Gábor tartja Spiró György Tavaszi tárlat című, 56-ról szóló regényének bemutatása kapcsán, amelyet beszélgetés, vita követ.
Magyar kultúra Bukarestben
A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központja idén a magyar kultúra napja alkalmával több rendezvényt is szervez. A hétfőn Székelyudvarhelyen megnyílt az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást is a központ szervezte. A kiállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen immár több romániai városban is bemutatták.
Szerdán 19 órától a Balassi Intézet bukaresti kirendeltségén kerül sor a budapesti Maladype Színház két művésze, Szilágyi Ágota és Tankó Erika Outlét című performanszára. Az önéletrajzi ihletésű előadás a két színésznő személyes gondolatain keresztül szól gyökereik kereséséről, lehetséges megerősítéséről és a szavak teremtő erejéről.
„A két, hol különváló, hol periodikusan összefonódó életút kapcsán nem csupán saját magukat, hanem a velük együtt és körülöttük formálódó környezetet is vizsgálják. Az előadás különleges vizuális látványvilággal bír, Szilágyi Ágota és Tankó Erika »mélytengeri léthez« illeszkedő jelmezeit Szőllősy Attila LED-technológiával kidolgozott fényterve teszi egyedivé” – olvasható a produkció ismertetőjében.
Csütörtökön 19 órától indítja útjára a központ A magyar film története című vetítéssorozatot, melyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel (MaNDA) és a Román Filmarchívummal közösen szerveznek a bukaresti Eforie moziban. A magyar filmtörténeti sorozat az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmek vetítésével kezdődik, amelyeket Cătălin Răducanu fog zongorán kísérni. Krónika (Kolozsvár)

Jubilál a szebeni Magyar Kulturális Központ
Tárlatmegnyitóval, ifjúsági filmvetítéssel és színházi előadással ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a nagyszebeni Magyar Kulturális Központ március 11-én, pénteken – olvasható a szeben.ro portálon.
Délután 4 órakor a Tanács Toronyban megnyitják Kovács László Attila és Ádám Gyula közös, Képek Oltszakadátról című fotókiállítását, amelyet Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke és Louis Guermond helyi kritikus méltat. A kiállítás anyaga különböző fotótáborokban készült. A nyomtatásban Kovászna Megye Tanácsa segített 2014-ben, amikor az oltszakadáti közösséget meghívták a Budapesti Polgárok Házába, és a bemutatkozásnak a tárlat is része volt. Azóta több magyarországi helyszín fogadta a válogatást, a mostani után pedig Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és más erdélyi városokban szeretnék bemutatni. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar rendezvények tíz éve Nagyszebenben
Kiállításmegnyitóval, filmvetítéssel és színházi előadással ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját a Nagyszebeni Magyar Kulturális és Ifjúsági Központ. 
Az intézményt 2006. március 11-én avatták fel, jelenleg a nagyszebeni református egyházközség Sörház utcai ingatlanjában, a második emeleten működik.
Az eltelt tíz év alatt a központot működtető nagyszebeni HÍD egyesület számtalan kulturális eseményt szervezett meg a térségben, elég ha csak az Ars Hungarica nevű, évente sorra kerülő rendezvénysorozatot, a térség legnagyobb magyar vonatkozású kulturális fesztiválját említjük, amelynek idén ősszel már a 11. kiadását szervezik meg.
A központ megnyitásának évfordulóján, pénteken 16 órakor Kovács László Attila és Ádám Gyula közös, Képek Oltszakadátról című fotókiállításának megnyitójára kerül sor a nagyszebeni Tanács Toronyban. A kiállítást Serfőző Levente, a HÍD egyesület elnöke és Louis Guermond helyi kritikus nyitja meg a művészek jelenlétében. A kiállítás anyaga fotótáborokban készült, 2014-ben az oltszakadáti közösséget meghívták a budapesti Polgárok Házába, és ez a kiállítás is része volt a bemutatkozásnak. Azóta több, magyarországi helyszín fogadta a tárlatot, most került haza. A nagyszebeni kiállítást egy sepsiszentgyörgyi követi, majd Csíkszeredában és más erdélyi városokban szeretnék bemutatni a képeket.
A tárlatnyitó után 17 órától az érdeklődőket a Habitus Könyvesboltban várják, ahol levetítik a Tüskevár című ifjúsági film új változatát. A Fekete István ismert ifjúsági regényéből készült film két nyolcadikos fiú nyári vakációját írja le a Kis-Balaton környéki nádasban. A regény egyike volt Magyarország 12 legnépszerűbb könyvének a 2005-ös A Nagy Könyv elnevezésű szavazáson. 2011-ben Balogh György rendező és Gulyás Ákos operatőr elkészítették az 1966-os filmsorozat remake-jét, az alkotást Nagyszebenben román felirattal vetítik. Este 7 órától a Sörház utcai kulturális központ Kis Színház (Teatrul Mic) nevű előadótermében Blénessy Enikő színművésznő 7 című színházi előadását tekinthetik meg a szebeniek.
„Gyermekkorom óta elvarázsol az emberi természet sokszínűsége. Minden jónak vagy rossznak ítélt cselekedet mögött keresem az okot, próbálom megérteni a szavakkal burkolt valós gondolatot, az ember legmélyebb, legrejtettebb lényegét, azt a pontját, ami őt igazából mozgásba lendíti” – fogalmaz az előadás ismertetőjében a színésznő. A produkció a fő embertípusokat igyekszik bemutatni a közönségnek. Blénessy Enikő Gyergyószentmiklóson született, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem hallgatója volt, 2002-ben végzett. 1995-től játszik, többek között a Nagyszebeni Radu Stanca Színház német tagozatában. Krónika (Kolozsvár)

Moldvai Csángó-Magyar Nap Beregszászban
A minap nem mindennapi eseményre került sor városunkban: Moldvai Csángó-Magyar Napot tartottak. Az esemény megálmodója dr. Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, több könyv szerzője, aki arra gondolt, Erdély után Kárpátalját is felkeresik. Bereczki Istvánnal, a Beregvidéki Falusi Turizmus Szövetség képviselőjével vette fel a kapcsolatot, helyszínt kerestek az eseménydús nap megszervezésére.
Végül a római katolikus plébániára esett a választás (az egyház ezzel társszervezővé vált), ott került sor a könyvbemutatóra, az előadásokra, moldvai étel-, és italkóstolásra stb. Mivel Molnár János atya is fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyarságot összetartó programokat, örömmel adott helyet a kulturális programoknak. S miután tudomást szerzett arról, hogy náluk nincs magyar mise, a szombati nap nem is kezdődhetett volna mással, mint nyitó liturgiával, közös imával a magyar miséért Moldvában.
Számos program következett ezután. Elsőként a Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész képeiből készült kiállítás a megnyitójára került sor, majd dr. Nyisztor Tinka könyveit mutatták be. A néprajzkutató előadást tartott a csángók életéről és hagyományairól.
A kezdeményezésnek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet lett a támogatója. Részükről dr. Bali János, az Intézet igazgatója volt jelen az eseményen. Beszédében elmondta, azt látja, eddig főként Magyarország gondoskodott a külhoni régiókról, ám azok egymással kevésbé tartották a kapcsolatot. Ezért példaszerű, és unikális, hogy a kárpátaljai magyarság arra gondolt, hogy nem az anyaországiakat, hanem egy másik külhoni, méghozzá a leginkább elszakadt régió képviselőit, a moldvai magyarokat hívja meg magához.
A résztvevők az ebéd során megízlelhették a csángó ételkülönlegességeket, amit a Heit Lóránd érmelléki borász által kínált nedűkkel öblíthettek le.
– A moldvai magyarok egy olyan közösség, akikről a legkevesebbet tudunk. Sok téves információ kering arról, hogy kik is ők valójában, hogy élnek stb. Ma ide tizenketten érkeztek Pusztinából, és nagy örömünkre szolgált, hogy általuk egy kis betekintést nyerhettünk a mindennapjaikba, kultúrájukba. S az sem mellékes, hogy az itteni egyszerű embereknek is volt alkalmuk megismerkedni velük, beszélgetni, hiszen sok problémánk közös. Ide sorolhatók a gazdasági, a megélhetési nehézségek, nekik is úgy, mint nekünk, kisebbségben kell élniük – mondta Jakab Annamária, a beregszászi római katolikus egyházközség programszervezője, majd hozzátette, augusztusban egy kárpátaljai csoport látogatná meg a moldvaiakat.
Az eseménydús nap népzenei és néptáncbemutatóval, moldvai hagyományőrzők által vezetett táncházzal ért véget.
tiszanews.org.ua

Csángó Fesztivált tartanak a Tatros partján
Negyvenedik alkalommal szervezik meg szeptember 4-én a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon. Az egynapos rendezvényen filmvetítéssel, fotókiállítással, ünnepi szentmisével és színes fellépőválasztékkal várják az érdeklődőket.
Ferencz Angéla, a Hargita megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a rendezvényt 1976-ban indították a Megéneklünk Románia fesztivál keretében. A rendszerváltás után nevezték el Csángó Fesztiválnak, ugyanis előtte a csángó szót nem lehetett használni. Az igazgató hozzátette, egy jó hangulatú, bensőséges fesztiválra számíthatnak az érdeklődők, mindenkit meg fognak vendégelni, puliszkával kínálják majd a résztvevőket.
A Csángó Fesztivál vasárnap reggel 7 és 9 óra között a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődik, majd 9.30 és 11 óra között a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következik a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban. Ezután fotókiállítás megtekintésére nyílik lehetőség a Hagyományőrző Házban. 11 és 12 óra 30 perc között a résztvevők felvonulnak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhatnak. 12.30-tól szekeres felvonulás lesz a szabadtéri színpadhoz (a templomtól a gyimesközéploki futballpályára), ahol 14 órától tartják a rendezvény hivatalos megnyitóját.
A rendezvényen fellépnek a sötétpataki Hagyományőrzők, a hidegségi Hagyományőrző Tánccsoport, a Budapesti Zurgó zenekar, a külsőrekecsini Hagyományőrzők, a gyimesfelsőloki „Kesice”, a somoskai Hagyományőrzők, a Csíkszeredai Borsika Néptáncegyüttes, a trunki Hagyományőrzők, László Erzse, Legedi László, Botezatu Viktoria és Szarka Mária Magyar Örökség-díjasok, Antal Tibor népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Tánccsoport, valamint közreműködnek Ségercz Ferenc és barátai. A fellépőket 19 órától Kovács Nóri Ami a szívemen című folk/világzenei szólókoncertje követi, majd 20.30-tól mulatság kezdődik a fellépőkkel, amelyet egy tábortűz tesz hangulatosabbá.
A fellépésekkel párhuzamosan meg lehet tekinteni Ádám Gyula fotókiállítását a megállói kultúrházban, és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban, továbbá gyereksátor is helyet kap a rendezvényen, ahol kézműves foglalkozásokat tartanak. A Turisztikai Információs Irodában sakkversenyt szerveznek, valamint helyi, kézműves termékek bemutatójával egybekötött vásárra is várják az érdeklődőket.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Csángó Fesztiválra gyűltek össze Gyimesközéplokon
Negyvenedik alkalommal szervezték meg vasárnap a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon. A rendezvényen több mint 200 fellépő műsorát tekinthették meg a résztvevők, továbbá egyéb programokkal is készültek a szervezők.
Az egynapos fesztivál reggel a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következett a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban, továbbá fotókiállítás megtekintésére is lehetőség nyílt a Hagyományőrző Házban. Délben a résztvevők felvonultak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhattak. A szentmisét szekeres felvonulás követte a szabadtéri színpadhoz, amely a gyimesközéploki futballpályánál kapott helyet, itt tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját.
A megnyitón elsőként Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere szólt a résztvevőkhöz. Beszédében felelevenítette a rendezvény múltját, kiemelve, hogy kezdetekkor nem is Csángó Fesztivál volt a neve, a ’70-es, ’80-as években a Megéneklünk Románia égisze alatt futott a rendezvény, és az volt a különlegessége, hogy Hargita megye különböző folklórcsoportjai léptek színpadra. Csángó arculatát, jellegét végül a kilencvenes évek elején kapta a mai Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhetően.
„Nagy kitartásra és összefogásra volt szükség, de ebbe az akarat mindig nagy szerepet vállalt, és vállal ma is. Örököltük ezt a rendezvényt, ahogy ezt a gazdag népzenei- és néptánchagyományt is, ami a Gyimesek völgyében a mai napig megtalálható. Ma már nyíltan és szabadon léphetünk színpadra, ki ki a maga hagyományos táncával és népdalaival” – tette hozzá Gergely.
A polgármester után Kőrösi Viktor Dávid konzul beszédében a testvériség fontosságát hangsúlyozta. „Testvérek vagyunk a Nagyboldogasszonyban, és testvérek vagyunk a magyar nemzetben függetlenül attól, hogy lent Moldvában vagy kint Erdélyben, a Gyimesekben, Székelyföldön vagy éppen Magyarországon élünk. Ősi magyar hitünk és csángós anyanyelvünk végérvényesen és elválaszthatatlanul összeköt bennünket” – emelte ki Kőrösi. Nagy Bercel, a Budapesti Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese is köszöntötte a jelenlévőket.
A fellépésekkel párhuzamosan meg lehetett tekinteni Ádám Gyula fényképész fotókiállítását a megállói kultúrházban és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban. A turisztikai információs irodában sakkversenyt szerveztek, tizenegy személy nevezett be a megmérettetésre. A győztesek házigazdához méltóan mind gyimesközéplokiak voltak: a harmadik helyen ifj. Tankó István végzett, második lett Gábor Szilárd, az első díjat pedig id. Tankó István vihette haza. A szervezők elmondása szerint a rendezvényre több mint ezer személy látogatott ki.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a kultúra megőrzése a központ és egyben a rendezvény fő célja. „Jó, hogy meg tudtuk tartani a Csángó Fesztiválnak azt az oldalát, amely a helyi kultúrát mutatja be. Ezt az irányt követi az egyesület is. Azért kellenek ilyen jellegű rendezvények, hogy meg tudjuk mutatni az értékeinket, ugyanakkor ez egy találkozó is, a moldvai magyarok így érezhetik leginkább azt, hogy ők is meg vannak szólítva” – emelte ki az igazgató. A rendezvényen felléptek a sötétpataki Hagyományőrzők, a hidegségi Hagyományőrző Tánccsoport, a Budapesti Zurgó zenekar, a külsőrekecsini Hagyományőrzők, a gyimesfelsőloki Kesice, a somoskai Hagyományőrzők, a Csíkszeredai Borsika Néptáncegyüttes, László Erzse, Legedi László, Botezatu Viktoria és Szarka Mária Magyar Örökség-díjasok, Antal Tibor népdalénekes, Földesi Imre és Földesi Erzsébet népdalénekesek, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Tánccsoport, valamint közreműködött Ségercz Ferenc és barátai.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Kultúrát őriz a gyimesközéploki Csángó Fesztivál
Negyvenedik alkalommal szervezték meg a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon, a vasárnapi rendezvényen több mint 200 fellépő műsorát tekinthették meg a résztvevők.
A szervezők szerint több mint ezren voltak kíváncsiak az egynapos fesztiválra, amely a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következett a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban.
Délben a résztvevők felvonultak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhattak. A szentmisét szekeres felvonulás követte a szabadtéri színpadhoz, amely a gyimesközéploki futballpályánál kapott helyet, itt tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját. A megnyitón elsőként Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere szólt a résztvevőkhöz. Felelevenítette a rendezvény múltját, kiemelve, hogy kezdetben nem Csángó Fesztivál volt a neve, a '70-es, '80-as években a Megéneklünk Románia égisze alatt futott a rendezvény, amelynek keretében Hargita megye különböző folklórcsoportjai léptek színpadra
Csángó arculatát, jellegét végül a kilencvenes évek elején kapta a mai Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhetően. „Nagy kitartásra és összefogásra volt szükség, de ebben nagy szerepe volt és van ma is az akaratnak. Örököltük ezt a rendezvényt, ahogy ezt a gazdag népzenei- és néptánchagyományt is, ami a Gyimesek völgyében a mai napig fellelhető." – tette hozzá Gergely. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai konzulja beszédében a testvériség fontosságát hangsúlyozta. „Testvérek vagyunk a Nagyboldogasszonyban, és a magyar nemzetben függetlenül attól, hogy Moldvában vagy Erdélyben, a Gyimesekben, Székelyföldön vagy éppen Magyarországon élünk" – emelte ki Kőrösi.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a kultúra megőrzése a központ és egyben a rendezvény fő célja. „Jó, hogy meg tudtuk őrizni a Csángó Fesztiválnak azt az oldalát, amely a helyi kultúrát mutatja be. Ezt az irányt követi az egyesület is. Azért kellenek ilyen jellegű rendezvények, hogy meg tudjuk mutatni az értékeinket, ugyanakkor ez találkozó is, a moldvai magyarok így érezhetik leginkább azt, hogy ők is meg vannak szólítva" – emelte ki az igazgató. A rendezvény keretében meg lehetett tekinteni Ádám Gyula fényképész fotókiállítását a megállói kultúrházban és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban.
Iszlai Katalin
Krónika (Kolozsvár)