A hétvége hírei
A kisebbségi jogok megvonása ellen
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a román kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismerése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust. A szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány már meglévő jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés meghátrálást jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az ET ajánlásait, az EU ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Krité­riumokat – áll a dokumentumban.
Vona Gábor a régi-új elnök
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki tisztségbe, a hat alelnöki poszt egyikén változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került. Az elnökségnek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként. A pártelnök megköszönte az egységes és nagyszámú támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák jelenlegi munkájukat. Ez szerinte "radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes" erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalom.
Horthy-táblát avattak
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. A kollégium árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök leplezte le. Győri János, a kollégium baráti körének elnöke felidézte, hogy az emléktábla egy raktárból került elő, s azt valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, "a hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva".
Nem kell temetni a sajtót
A magyar nyomtatott sajtótermékek mintegy hetven százalékát ismerhették meg szombaton a látogatók a hatodik Sajtófesztiválon a budapesti Vörösmarty téren. A Magyar Lapkiadók Egyesületének rendezvényén negyvenkét kiállító volt jelen. Hiába temeti az internet és a televízió a sajtót, továbbra is mintegy négyezer termékkel vannak jelen a nyomtatott lapok a médiapiacon, annyival, mint ahány Németországban jelenik meg – mondta Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a rendezvényen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy színésznemzedék három korszaka
Székely Szabó Zoltán Egy nemzedék három felvonásban című kötetét mutatták be a szerző jelenlétében pénteken délután a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.
Székely Szabó Zoltán a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatának volt a tagja, majd 1987-ben Ausztriába emigrált, jelenleg Bécsben él. A szerző harminc erdélyi magyar színművésszel, színházi alkotóval készített egyenként három interjút három különböző történelmi korszakban, ezért is lett a 2012-ben kiadott könyv címe:. Az Egy nemzedék három felvonásban. A nagyváradi könyvbemutatón Nagy Béla színháztörténész, a váradi magyar színtársulat nyugalmazott irodalmi titkára méltatta a könyvet. A méltató kiemelte azt, hogy bár a színház elsődleges szerepe az, hogy előadásokat mutasson be a közönségnek, de gyakran ami a kulisszák mögött történik, az izgalmasabb, mint egy előadás. Nagy Béla esszéisztikus méltatásában kitért arra, hogy a kötetben szereplő színészgenerációt talán áldozati nemzedéknek lehet tekinteni, hiszen az interjúkból legtöbb esetben nehézségekkel teli, viszontagságos életpályák rajzolódnak ki. A könyv erényei közé sorolta Nagya Béla azt, hogy a különálló részek hatalmas totálképpé állnak össze, és a szerző erényeként emelte ki azt, hogy könyvét a színészekével együtt dobogó szívvel írta meg, ugyanakkor sikerült neki vallomásra bírnia az általában magukba zárkózó interjúalanyokat is. A kötet struktúrája is rendkívül érdekes. Az első interjúsorozat a 80-as évek legelején készült, az akkor még kezdőnek számító művészekkel, a második interjúsorozatot nem sokkal a rendszerváltás után készítette el Székely Szabó Zoltán, a harmadik beszélgetéssorozatot pedig mintegy tizenöt évvel a második interjúkör után rögzítette a szerző. Mint Nagy Béla fogalmazott, megrázó mélységű vallomások olvashatók a most ötven-hatvan éves erdélyi Magyar színészgenerációról. A váradi olvasók számára további érdekességet jelent az, hogy a harminc interjúalany közül három váradi színész, név szerint Fábián Enikő, Ács Tibor és Hajdu Géza. Összegzésképpen Nagy Béla elmondta, hogy a harminc interjúalany közül hárman időközben elhunytak, kilencen emigráltak, és nyolc színész elhagyta a színészi pályát.
Nehéz sorsok
A méltatás után maga a szerző vette át a szót, felelevenítve emigrálásának okait és körülményeit, majd a könyv megszületéséről beszélt. Elárulta, hogy a kötet befejezésére és kiadására az a Szélyes Ferenc színművész ösztönözte, aki nemrég mutatkozott be Nagyváradon a Nagy Romulus című előadás főszerepében. A szerző elmondta, hogy az interjúalanyok kiválasztásában nem volt szempont az, hogy ki a barátja, és ki nem az, mint mondta, kezdő színészként készítette el az első interjúsorozatot a 80-as évek elején azzal a céllal, hogy a fiatal, kezdő színészek gondolatait, problémáit, nehézségeit is megismerjék az olvasók. Hozzátette, hogy azokban az interjúkban kerülte a politikai témákat, így a beszélgetések gyakorlatilag cenzúrázatlanul jelentek meg az Ifjú Munkás című folyóiratban. Megtudtuk, hogy a második és a harmadik interjúsorozat elkészítésében a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy felkutassa az időközben sokfelé kirajzó színészeket. Ehhez kapcsolódva a színészek életpályájáról beszélt Székely Szabó Zoltán, elmondva, hogy az emigrálók közül többen a pálya elhagyására kényszerültek, és vannak akik mostoha körülmények között élnek ma is. Székely Szabó Zoltán saját sorsáról is beszélt a kis számú de érdeklődő közönségnek, tudatva azt, hogy Bécsben taxisofőrként dolgozik, emellett évente négy magyar nyelvű előadást hív meg Ausztriába, ugyanakkor a soproni színház megalapításában is részt vett. A könyvbemutatón ezt követően a hozzászólások következtek, majd dedikációval zárult a rendezvény.
Pap István
erdon.ro

Ének és hálaadás a Református Kollégium karácsonyi koncertjén
Több mint két évtizedes hagyományra tekint vissza a Református Kollégium karácsonyi koncertje, amely nemcsak az oda járó gyerekeket és a szülőket vonzza, hanem a színvonalas programért hálás közönséget is. A közel két órán át tartó koncertnek van egy megfelelő váza: karéneklés, harangjáték, szavalatok, szólóénekek, hangszeres előadások, ami bombabiztos sikert jelent.
Nagy Zoltán operaénekes, volt kollégista már többször fellépett az iskola karácsonyi koncertjén.
Elsőként három kollégista (Csomós Júlia, Oláh Szilárd és Tasnádi István) olvasott fel Krisztus születéséről szóló bibliarészt Máté és Lukács evangéliumából. Beszédében Kovács Tibor iskolalelkész hangsúlyozta: az iskola tanulói fáradtságot nem ismerve készültek a koncertre. – A karácsonyi koncert különlegessége abban rejlik, hogy a gyerekek bizonyságtétele hozza el számunkra a legszebb üzenetet: velünk az Isten! – mondta az iskolalelkész.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára.
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára.
Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött.
Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van.
Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész.
A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni.
„Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek.
Hiányoznak a szakkönyvek
Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást.
Csak átcsoportosítanak Nagyváradon
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.
„Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól.
„A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását.
Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd.
A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Új könyv
Az ügynök arcai
Az ügynök arcai címmel új könyv jelent meg az ügynökkérdés kutatásáról nemzetközi kitekintéssel a Libri Kiadó gondozásában. Az ügynökvadászat helyett a cél az aktákban szereplő emberek motivációinak és az ügynökkérdésről folytatott vitáknak a megértése – közölte Horváth Sándor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet szerkesztője az MTI-vel.
Mint mondta, a kötet egyebek mellett arra keresi a választ, hogy miért éppen 1989 után váltak minden országban olyan fontos kérdéssé az ügynökügyek, a tanulmányok közreadásának pedig fontos célja, hogy "azok a történeti összehasonlítás és a megértés irányába tereljék az ügynökkérdésről folytatott, gyakran hisztérikus vitákat".
A kötet tanulmányai a társadalomtörténet, a mindennapok története és a nemzetközi összehasonlítás nézőpontjából elemzik a kérdéskört, az elméleti írások mellett pedig olvasmányosabb, szélesebb érdeklődésre számot tartó témákat is taglalnak, ugyanis hiába közismert elnevezések a kommunista korszakból a III/III, a Stasi, a Securitate és a KGB – még ezen szervezetek működésének feltárására sem történt átfogó, nemzetközi összehasonlító kísérlet – mutatott rá.
Horváth Sándor úgy fogalmazott: az akták őrzésére alakult intézmények megismerése azért is fontos, mert azoknak mindegyik országban kiemelt szerepük volt 1989 után a közelmúltról folytatott vitákban, amelyeknek már szintén van múltja, s ezek ugyancsak szerepelnek a kötetben.
A tanulmányok első blokkjában Gyáni Gábor, Gyarmati György, Rainer M. János, Takács Tibor és Ungváry Krisztián többek között azt vizsgálja, hogy miért váltak az ügynökügyek fontossá a közéletben és a történetírásban, mire jók és mire nem az akták, és mi tudható meg belőlük a társadalomról és a mindennapokról. A kötet szakít azzal a gyakorlattal, amely szerint a magyar szerzők előszeretettel hivatkoznak a környező országok állambiztonsági szolgálataira és irataik őrzési módjaira úgy, hogy alig-alig ismerik őket – jegyezte meg.
Megemlítette: a tanulmányok második részéből kiderül, hogyan őrzik a Stasi, a Securitate vagy a lengyel állambiztonság iratait. A franciák második világháborús kollaborációjának emlékezete éppúgy fontos téma a kötetben az emlékezet működése miatt (K. Horváth Zsolt), mint a szovjet ügynökök magyarországi jelenléte (Baráth Magdolna).
A tanulmányok harmadik részében az aktákat társadalomtörténeti kérdések megválaszolására használják a szerzők. Müller Rolf a fényképek és a politikai rendőrség kapcsolatával, Pető Andrea a nők és az állambiztonság, Tabajdi Gábor pedig a titkos lakások és a városi tér szerepével foglalkozik. Az egyházak megfigyeléséből kiemelkedik Mindszenty József megfigyelési ügye.
Standeisky Éva egy "literátus ügynök" mindennapjairól ír, aki a rendszerváltás után a szélsőjobboldalt erősítette. A tömegkultúra állami ellenőrzése pedig a Beatrice együttes állambiztonsági aktáiból válik érthetőbbé. Népújság (Marosvásárhely)

Cselekvő hitvallás a megmaradásért
Kis és nagy egyházközségek, illetve a szórványban élők népesítették be a szabadtéri liturgia helyszínét szombaton a Márton Áron téren: a Kálvin-nap ünnepélyes nyitányán, a Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző által végzett ünnepi istentiszteleten mintegy ezren vettek részt. A Kálvin-éveket záró egész napos rendezvény a hitvalló és cselekvő egyházközségi csoportok találkozási alkalma volt.
Kántor Csaba püspökhelyettes igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél alapján a hitvalló ősök, reformátorok, hitben megálló és harcoló hajdani fejedelmek lelkületét és győzelmét idézte – egyetemes és örök érvényű példaként hozva fel a jelen és jövő nemzedékei számára. A megállás és a kiállás; a hit megőrzése és cselekvő megvallása a megmaradás biztosítéka mind hitbeli, mind nemzeti szinten.
A legfontosabb a hit
Az igehirdetés után Kovács Tibor egyházmegyei főgondnok köszöntötte a részvevőket. Bekő István Márton lelkipásztor emlékeztetett: a megye reformátusságának képviselete összegyűlve az evangélium alapján reformált hitről tesz vallást az „egész napos nyitott istentiszteleten”. Szegedi László generális direktor az egyházkerület vezetőségének üzenetét tolmácsolta. Kérve: „Ma állítsátok át órátokat a kálvini időkre, próbáljatok úgy gondolkodni, mint Kálvin János, és próbáljatok odafigyelni életetekben arra, ami igazán fontos: maga a hit”.
Gyermekek, fiatalok
Közel kétszer annyi gyermeknek nyitották meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban a Gyermekek Udvarát, mint amennyien előzetesen jelentkeztek. Kisfaludi Viola kántortanító kérdésünkre elmondta: a kézműves-tevékenységeken agyagoztak, magvakkal díszítettek, kollázst készítettek, origamiztak és a bútorfestés elemeit gyakorolták. A több mint hatvan fiatal a Bocskai István Közösségi Házban a Székelyudvarhelyen és környékén szolgáló fiatal lelkipásztorok vezetésével énekelt, majd Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor Kálvin és a nők című előadását hallgatták meg.
Kálvini üzenetek
A Városháza Szent István Termében több mint kétszáz presbitert, lelkipásztort és érdeklődőt üdvözölt Pitó Zsolt egyházmegyei missziói előadó. Majd Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor Kálvinról beszélt. Az Institutiót legutóbb száz éve fordították le magyarra. A napokban jelenik meg újra az előadó fordításában. Kitért a reformátor magyar kapcsolataira, majd a kálvini szolgálat négy területét foglalta össze: a lelkészi, oktatói, presbiteri és a diakóniai szolgálat. „A presbiteri tisztséget Kálvinnak köszönhetjük” – nyomatékosította.
Jézust szolgáló asszonyok
A belvárosi református templomban került sor a nőszövetségi konferenciára. A bibliai nőkről és szolgálatukról szóló igéket nőszövetségi tagok olvasták fel, Gede Ildikó lelkipásztor a szentírási asszonyok mának szóló üzenetét tolmácsolta a nagyszámú részvevőnek. Szász Edit Ilona, az egyházmegyei nőszövetség elnöke emlékeztetett: a saját termékekből álló vásár bevételéből az udvarhelyi református kollégium bentlakásának vásárolnak új ágyakat.
Dicsőítés
Tizenkét református gyülekezet énekkara dicsőítette Istent kórusművekkel, egyházi énekekkel a belvárosi templomban. A püspökhelyettes arra buzdította az „egyházmegye nagy kórusát”, hogy szolgálatát vígan, örömmel végezze, és úgy énekeljen, mintha mindig az Úr előtt hangzana fel a dicsőítés. Zárásképpen a Transylmania együttes tartott szabadtéri koncertet a Márton Áron téren.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

Függőségek tükrében
Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület által a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában szeptember 25-én megrendezett drogprevenciós nyílt nap, a Lehet tisztán is! közel nyolcvan érdeklődőt vonzott. Az egyesület idén tavasszal alakult, most először hallatott magáról a nagy nyilvánosság előtt, de a drogprevenciós projekt, melynek ez a rendezvény a kiindulópontja, több hónapon ível át, és célja a figyelem ráirányítása a függőségekkel kapcsolatos jelenségekre.
Dr. Grezsa Ferenc, a Károlyi Gáspár Református Egyetem adjunktusa A drogproblémák és a drogmegelőzés mentálhigiénés megközelítése című előadásában a témával kapcsolatos nézőpontokat villantotta fel, körvonalazva az egészséges ember fogalmát is. A lelki egészség harmonikus állapot, mely sok összetevő meglétét igényli, a szeretet, a bizalom, az önbizalom, az elfogadás, a tolerancia, a hit stb. mind szerves részét képezi. E harmonikus állapot elérése alapvető emberi cél, ám a sérelmek, a stressz, a külső tényezők nyomása veszélyezteti létrejöttét, meglétét. Az egyensúlyállapot meg nem valósulása fontos veszélyeztető tényező a függőségek kialakulásánál, akárcsak a családi modell.
A mentálhigiénés szemléletben egy adott helyzet vizsgálata, „kezelése” nem csak egy irányelv alapján történik, a megelőzés a promotív megközelítéssel egészül ki, melynek lényege, hogy a lelki egészséget meghatározó tényezőkre és okokra irányulva éri el egészségfejlesztő hatását. Ugyanígy az önsegítés is fontos szerepet kap.
Az elméleti jellegű nyitó előadás után Adorjáni Éva, a magyarózdi Drogterápiás Otthon vezetője és Adorjáni Kálmán református lelkész A legjobb pia a terápia – Segítők és segítettek motivációja a magyarózdi Drogterápiás Otthonban címmel tartott érdekes bemutató előadást az otthonról, működéséről, a létrehozó Bonus Pastor Alapítványról. Az otthon rövid, azaz tizenkét napos, valamint hosszú, akár kilenc hónapos terápiás programokat is kínál a leszokni vágyóknak, akik – ahogy a vezetők fogalmaztak – csak az idő múlásával, társaikkal összezárva, az otthonban jönnek rá, hogy tényleg le akarnak szokni, szabadulnának függőségük tárgyától. Mert akár alkoholizmusról, akár kábítószer- vagy játékfüggésről legyen szó, gyógyulás nincs, csak szabadulás. Az alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megszabadul szenvedélyétől, hátralévő életében az alkohol nélkül is képes teljes, boldog életet élni. Ahogy egy ózdi bentlakó fogalmazta meg: „Tudom, mi voltam, szeretem, aki most vagyok, és nem félek a jövőtől.” A kanadai, úgynevezett Portage-rendszeren alapuló terápiás otthon eredményekkel, „sok megszabadulttal büszkélkedhet”. Egyikük, Kovács Tibor és felesége, Ildikó saját tapasztalatait osztotta meg a drogprevenciós nyílt napon. A pár által nemcsak az alkoholizmus problémáját ismerhették meg a résztvevők, hanem a hozzátartozókra, szeretteikre nehezedő terhet, nyomást is, illetve az is kiderült, hogy a házastársakat, élettársakat milyen gyakran érinti a társfüggőség. Nem csak az alkoholizmus időszakának nehézségei tárultak fel, Tibor és Ildikó mesélt a terápia utáni hónapokról, arról, hogy a nő milyen nehezen kezdett újra bízni. Tiborék története hét tiszta év után pozitív irányba halad.
Kozma Ferenc egészségügyi asszisztens, segítőszakember a sepsiszentgyörgyi helyzetről, a helyi alternatívákról beszélt. Sepsiszentgyörgyön hozott létre önsegítő csoportot a szenvedélybetegek számára a Bonus Pastor által kiépített rendszerbe illeszkedve. A hetente találkozókat tartó csoportnak két része van: a szenvedélybetegeké, illetve a hozzátartozóké. Az elmúlt öt évben körülbelül kétszázötven ember fordult meg a csoportokban, sokan szabadulást találtak, mások utat a további segítség, esetleg az ózdi otthon felé. Kábítószeresek, játékfüggők, szexfüggők és alkoholisták is megfordultak a csoportban, tizenhat éves kortól egészen hetvenévesig. Ezek a számadatok és a helyi statisztikák is mutatják: a függőség – mondjuk ki bátran, a drogfogyasztás – Háromszéken igen időszerű, figyelmet, megoldást igénylő gond. A rendezvény egyszerre nyújtott betekintést a függőségek világba és mutatott alternatívákat a szabadulásra. Bár ez a nyílt nap elsősorban intézményvezetőket, segítőszakmákban dolgozókat, pedagógusokat, lelkészeket, egészségügyi munkatársakat, orvosokat célzott meg, az ajtó minden érdeklődő számára nyitva. Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület pedig ezt az ajtót a jövőben igyekszik még szélesebbre tárni, rendezvényeikkel, megmozdulásaikkal minél több embert megszólítani, fiatalokat, diákokat is bevonzani. Legközelebbi rendezvényüket október 10-ére, a lelki egészség világnapjára tervezik, amikor Sepsiszentgyörgy központjában villámmegmozdulásokkal szeretnék felhívni a figyelmet a függőségekre, a drogprevenció fontosságára.
Tóth Gödri Iringó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mesterség is lehet hivatás
Az egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. 
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli.
Orvos és gázszerelő: egyformán fontos
„A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.”
Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök.
Mentés végveszélyben
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák.
Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.”
Csillagos tanműhelyek
A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében.
Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása.
A jó képzés cégérdek
Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak.
Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is.
Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár.
Kijárat a zsákutcából
A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyílt nap a Szász Domokos Református Szakképzőben
Szüleiken próbálták ki szaktudásukat a tanulók
Nagy volt a sürgés-forgás szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium keretében működő Szász Domokos Református Szakképzőben.
A tanintézmény első félévének végén nyílt napot tartottak, az iskola 78 tanulója bemutathatta családjának, mit sajátított el tanulmányai első pár hónapjában. Kovács Tibor iskolalelkésztől, a szakképző felügyelőjétől megtudtuk: a nyílt nap a szülőkkel való minél jobb kapcsolattartást is elősegíti. A szakácsjelöltek öt csoportban főztek szüleiknek, a jövendőbeli fodrászok a családtagok haját fésülgették, a víz-gázszerelők csöveket illesztettek össze, míg a villanyszerelők a gyenge áramú berendezések működését mutatták be az érdeklődőknek A Kálvin/Câmpeni utcai ingatlant, amelyben régebb a faipari líceum működött, 2013-ban kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A magyar kormány által több százezer euróval támogatott szakiskolát tavaly avatták fel. Jelenleg három szakosztály működik, jövőre újabb három osztállyal bővül.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Nem mentek üres kézzel
A szórványban kirándultak a barótiak
A Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatásával, a Kulturális Örökség Napok program keretében, a Baróton működő Erdővidék Múzeuma szeptember 18–20. között kirándulást szervezett Dél-Erdélybe.
A kirándulás során a résztvevők Kerc, Nagyszeben, Magyarigen, Borosbenedek, Ompolygyepű, Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Brád, Marosillye, Piski, Szászváros, Gyulafehérvár és Tür nevezetes, többnyire magyar vonatkozással is bíró helyeit látogatták meg.
– A kirándulás egyik célja volt, hogy a háromszékiek is közelebbről megismerhessék azt a felbecsülhetetlen értékű szellemi- és épített örökséget, melyet Erdélynek ezen a részén a szórványban élő magyarság kitartóan őriz, ápol – mondta az idegenvezető szerepét is ellátó Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója.
A kirándulók nem mentek üres kézzel: Barát Istvánnak, az abrudbányai református egyházközség lelkészének átadták azt a pénzadományt, melyet Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész küldött az Apafi-ház felújítására, továbbá a szászvárosi, gyulafehérvári, abrudbányai és türi magyar gyermekeket fa játékokkal lepték meg. A baróti Fauna játékgyár adományait Lukács Tibor vállalkozó kézbesítette.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Előadások, táncház és mesterkurzus a prímástalálkozón
A személyes találkozások a legnagyobb ajándéka a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által szervezett Erdélyi Prímás Találkozónak, amelyet tizennyolcadik alkalommal tartanak Csíkszeredában. Az esemény ezúttal egy hétig tart, hétfőn este táncházzal kezdődött a rendezvény.
Nem ez az első alkalom, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke együttműködik a prímástalálkozó kapcsán az együttessel, most több mint harminc diák vesz részt a rendezvényen. Richter Pál tanszékvezető elmondta, tavaly fogalmazódott meg, hogy tartsanak mesterkurzust, hogy a meghívott adatközlők oktassák a diákokat. Kedden délelőtt gyimesi és szilágysági zenészekkel, délután pedig a magyarpéterlakiakkal lesz lehetőségük közös muzsikálásra a mesterkurzuson résztvevőknek. Szerda délelőtt folytatódik a kurzus.
Csütörtökön 19 órától az adatközlő prímások gálaműsorát tartják. Fellép id. Kelemen Albert zenekara (Abásfalva), Lunka József zenekara (Magyarpéterlaka), Mácsingó Náci és Codoba Florin zenekara (Magyarpalatka), Balla Júlia (Zeteváralja), Tangó Dezső, Szőcs Mojszi Gábor, Tankó Jánosné Gábor Eszter, Tímár János (Gyimes), Kovács Tibor zenekara (Mocsolya) és Jámbor István „Dumnyezó Pista” zenekara (Szászcsávás).
„Óriási jelentősége van a prímástalálkozónak, hogy próbál fórumot teremteni, hogy valahogy a kezünkből állandóan kicsúszó időt, a változást megmutassa. Lehetőséget ad arra is, hogy a még élő adatközlőktől megtanuljuk azt, amit csak lehet” – fogalmazott Jánosi András egyetemi tanár. Hozzátette, míg az első találkozón 32 zenekar volt jelen, ma már „vadászni” kell a zenekarokat.
Pénteken a Népzene Tanszék A Szerettől a Szamosig című műsorát tekinthetik meg a népzenekedvelők 19 órától a csíkszeredai városi művelődési házban. Az előadásokra a belépő 10 lejbe kerül, mindkét nap táncházat is tartanak. „Fontos, hogy ne csak hangfelvételről lehessen tanulni, hanem legyen meg a személyes kapcsolat, hiszen sokat számít egy adatközlő személyes varázsa, egyénisége, tájszólása és az, hogy hogyan muzsikál. Ezeket csak úgy lehet megérezni, ha együtt vannak a színpadon, a próbateremben, a tanteremben és az esti mulatságokon” – mutatott rá András Mihály, az együttes igazgatója.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A három, bennünk élő Nagyvárad…
Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak… Idén is megszervezték az elszármazottak találkozóját, a vár pincetermében.
Mi, váradiak félszavakból is megértjük egymást, tizenöt-húsz év olyan, mintha meg sem történt volna, ezek a kapcsolatok nem tudnak megváltozni, mondta bevezetőként Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő a vasárnap délelőtti találkozón, a kellemesen hűvös pinceteremben. A találkozót a három, bennünk élő Váradnak szenteli, tette hozzá. Az egyik az irodalmi Várad, Ady és a Holnaposok Váradja, a verseké, melyekkel felnőttünk; a másik az a Várad, ahol most vagyunk, a harmadik pedig, mely szintén bennünk él, élményeink, emlékeink Váradja, az épületeké, melyek mesélhetnének. „Az élményeket pedig főleg tőletek fogjuk hallani” – jelentette ki az esemény házigazdája, aki a későbbiekben Juhász Gyula, Ady Endre, valamint Emőd Tamás váradi vonatkozású verseiből is megosztott részleteket a jelenlévőkkel.
Slágerek
Később Trifán Lászlót konferálta be, az egykori, váradi Metropol együttes oszlopos tagját. Mint elmondta, a Metropol az egyedüli hazai együttes, mely bekerült a budapesti rockmúzeumba. A későbbiek során Trifán László régi slágereket énekelt, melyeket – mint ahogy azt a nagyváradi közönség már megszokhatta – gitáron és szájharmonikán ő maga kísért. A találkozó során elhangzott a Dalnok, valamint Az autóstoppos című szám, melyek szövegét Mácza Gyula szerezte, továbbá a Sárga villamos, melynek szövegszerzője Tóth Ágnes.
Az énekszámok között a műsor házigazdája Váradról elszármazottakkal beszélgetett – például a Budapesten élő Kovács Tiborral, aki egyetemistaként élte át a rendszerváltást, s ott volt a Mária-téren, amikor „románok, magyarok, németek, szerbek összefogtak, hogy a Securitate ne vigye el Tőkés Lászlót”. Kovács Tibor a hazai egyetemekben felgyűlt szellemi tőkéről is említést tett, melyet később annyian tudtak külföldön kamatoztatni.
Váradiak maradtak
Miközben Villányi Zoltán szerkesztő-riporter Nagyváradról szóló dokumentumfilmje ment a háttérben, a műsor házigazdája Ausztráliában, New Yorkban, Svédországban élő váradiakkal beszélgetett. Molnár Turcu Julianna elmondta, minden látogatáskor nagyon nehéz itthagynia otthonát, váradi szülőházát. Markó László arról szólt, hogy milyen magyarnak lenni Ausztráliában, a Svédországban élő Tóth Kati pedig többek között arról tett említést: az ember „kétéltűvé” válik, egy idő után hazavágyik, itthon pedig pár hét múlva érzi, hogy mehetnékje van… Kérdésre válaszolva Szilágyi Ágnes is felszólalt, aki férjével együtt, Szilágyi Zsolttal, aki Tőkés László EP-képviselő irodavezetője, nyolc éven keresztül Brüsszelben élt, de amikor eljött az idő, örömmel jött vissza Váradra. Szilágyi Ágnes egyébként, Brugós Anikóval együtt népdalokat is előadott – egy gyimesi keservest, egy lassú magyarost és egy csárdást. A New Yorkba emigrált Kajcsa Lajos elmondta: bár az egész család Amerikában él, mindhárom lánya és két unokája is beszéli a magyart. „Nincs itt senkim már, de a szívem az itt van” – tette hozzá. Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak…
Boros Zoltán Indig Ottó színházi történész, művészettörténész és helytörténész Váradról szóló szavaival zárta a találkozót.
Visszahódítani
A találkozó utolsó része során a Váradról elszármazott, Bukarestben élő és külföldön is hírneves blues-zenész, Weinberger Attila – művésznevén A. G. Weinberger – vallott saját magáról, Váradról. Mint mondta, vissza szeretne jönni Váradra – pontosabban vissza szeretné hódítani Váradot a jövevényektől. „Nagyon fáj, hogy a jövevények ellopták Váradot, itt alakult ki a lelkiismeretem, ebben a városban, s én olyan vagyok mint egy sas, fentről nézem a világot, az Univerzum a tenyeremben van, s nem fogom megengedni, hogy az Univerzum súlya a vállamra nehezedjen” – vallotta az előadóművész, aki a húszas évekből származó blues-számot, egy régi amerikai balladát, majd Stevie Nicks Landslide című számát adta elő. Mint hozzátette, úgy érzi, itt Nagyváradon megállt az idő, a város saját tehetetlen frusztrációjának csapdájában él, s ráhagyatkozott a körülményekre – de hát miért nem e város társadalma alakítja a körülményeit? – tette fel a kérdést. A későbbiekben Trifán Lászlóval együtt adtak elő blues-számokat, teljes összhangban.
Neumann Andrea
erdon.ro

Második alkalommal rendezték meg a Magyar Ifjak Világtalálkozóját
Az Eger melletti Felsőtárkányban második alkalommal rendezték meg a Magyar Ifjak Világtalálkozóját (MIVIT), melynek célja, hogy összehozza a világ minden részébe szétszóródott magyar fiatalokat. A fesztivál jellegű tábort a Dominique Carpenter szervezte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében.
A közel egyhetes találkozón mintegy 80 fiatal vett részt a Kárpát-medence minden részéből, de érkeztek vendégek Ausztráliából, Brazíliából, Új-Zélandról, az Egyesült Államokból és Görögországból is. Voltak közülük, akik ugyan magyar identitásúak, ám a magyar nyelvet már nem beszélik, ez a tábor azonban erős motivációt adott számukra, hogy elsajátítsák azt. A résztvevők túlnyomórészt anyaországon kívüli magyar ifjúsági egyesületek vezetői, akik eszmét cserélhettek és követendő példákat tanulhattak a szülőföldjükön való közösségszervezés terén.
„Az volt a célunk, hogy egy helyre rendezzük a világba szakadt testvéreinket, hogy megismerkedhessenek egymással, beszélgethessenek, esetleges szerelmek, barátságok, kapcsolatok szövődhessenek, hogy egyben legyen az, ami összetartozik” – nyilatkozta Ács Tibor főszervező. „Persze tudjuk, hogy ez csak egy kicsi részlete a nagy egésznek, ám szeretnénk jó példával elöl járni és megmutatni az utat, hogy miként kellene végbemennie a nemzetegyesítésnek. Volt néptánc, népzene, filmvetítés, Ismerős Arcok és Zanzibár koncert, játékok, vetélkedők, túrázás, csillagvizsgálás, kézművesség és denevérles is. Egyheti magyar kulturális esszenciát szerettünk volna átadni a hozzánk érkező fiataloknak. Úgy gondolom, olyan élményeket szereztek, melyek óriási közösségformáló erővel bírnak, és bízunk benne, hogy olyasféle folyamatokat tudunk elindítani, melyek az egyetemes magyarság szintjén is éreztethetik hatásukat” – tette hozzá.
A találkozó zárónapját dr. Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási igazgatója, valamint dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány község polgármestere nyitotta meg. Előbbi előadást is tartott a fiataloknak az NSKI hivatásáról és a folyamatban lévő kutatásokról, köztük a Külhoni Magyar Ifjúságkutatás eredményeiről, valamint a Márai Sándor Program kapcsán felhívta a fiatalok figyelmét a Kós Károly Honismereti és Szülőföldkutató Táborra is. Kiemelte, hogy a magyar identitás megőrzésének legfőbb esélye az individuális divatokkal szembemenő, élményt adó, közösségi-közösségépítő programokban rejlik, melyeknek a Magyar Ifjak Világtalálkozója is ékes példája.
Felvidékről a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Magyar Polgári Kör és a Via Nova ICS képviseltette magát.
Csonka Ákos -
Felvidék.ma

Habent sua fata libelli – A könyveknek is megvan a maguk sorsa
A Tentamen árverésen 2014. december 15-én ünnepeltük Bolyai János 212. születésnapját. 2014. december 5-én tartották Budapesten a Központi Antikváriumban a 133. árverést, amelyen abszolút rekord született. Kalapács alá került Bolyai Farkas: Tentamen juventutem studiosam in elementa matheseos purae, elementaris ac sublimioris, methodo intuitiva, evidentiae huic propria, introducendi. Cum appendice triplici. Auctore Professore Matheseos et Physices Chemiae Publ. Ordinario. Tomus primus. Bolyai Farkas műve első kiadásának első darabja tartalmazza fiának, Bolyai Jánosnak a világhírű munkáját, az Appendixet. Ezt az egyetemes tudománytörténet egyik legfontosabb és legritkább darabjaként tartják számon. George Bruce Halsted, az Appendix angol fordítója a One Hundred Books Famous in Science című kötetben ezt írja róla: „The most extraordinary two dozen pages in the history of thought” [„a legrendkívülibb két tucat oldal a gondolkodás történetében”]. Bolyai János Appendixe minden idők legdrágább magyar könyve lett. 5 millió forintról indult, és izgalmas licitharc után 26 millió forintos leütési (jutalékkal 29,9 millió forintos) áron lett egy eddig inkább a tőkepiacon ismert licitálóé. Az árat egy világhírű nyugat-európai tudományos antikvárium tartotta 85 ezer euróig. A kötet megtalálható a Széchényi Könyvtárban is, így nem védett, tehát elvileg külföldre is vihető lett volna, de végül Magyarországon maradt. A latin nyelvű Tentamen második kötete így drágább lett, mint az eddigi legdrágább magyar nyelvű nyomtatott könyvnek számító, 2004 őszén ugyancsak a Központi Antikvárium aukcióján 19 millió+jutalékért leütött Vizsolyi Biblia.
Egy másik Tentamen kötet sorsa
Weszely Tibor matematikaprofesszor, Bolyai-kutató, valamikori bolyais diák, érettségijének évében elnyerte az országos matematikaverseny első helyezését. Iskolája egy Bolyai Tentamen kötetet ajándékozott neki, végén az Appendixszel, ami a valamikori református kollégium könyvtárába került elhelyezésre. A közelmúltban megrendezett Bolyai-emlékkonferencián Weszely Tibor – aki mindenképpen egy elkötelezett, lelkes Bolyai-kutató utódra szerette volna hagyományozni ezt a ritka becsű kötetet – bejelentést tett. Döntött. A kötetet Szabó Péter Gábor szegedi Bolyai-kutatóra hagyományozza. Ritka megható pillanat volt, ahogy a kutató generációk átadják-átveszik egymástól a stafétát. A kiválasztott új tulajdonos felelőssége elmondhatatlanul nagy, főként, ha ez a hagyományozás egy emlékkonferencián, széles hallgatóság jelenlétében történik. Szabó Péter Gábortól bármikor számonkérhetik – mit végzett a Tentamennel? Legfőképpen az igen súlyos mulasztással – a Tentamen magyar nyelvű fordításával? Ismerve Gábort, biztosak vagyunk abban, hogy vállalja a feladatot, és legjobb tudása szerint fog dolgozni a megoldáson.
Az Appendix felkerült az UNESCO Világemlékezet Listájára
Az UNESCO 1992-ben elindította a Világemlékezet programot (Memory of the World Programme) azzal a céllal, hogy elő- segítse a tagországokban fellelhető egyetemes értékű, ritka és veszélyeztetett írott vagy audiovizuális dokumentumok, gyűjtemények azonosítását, megőrzését és széles körű megismertetését. A program létrehozását az a felismerés ihlette, hogy az emberiség dokumentumörökségének jó része könnyen megsemmisülhet, ha nem szentelnek a védelmére kellő figyelmet és energiát. A háborús és társadalmi megrázkódtatások, a megfelelő anyagi források, valamint az odafigyelés és a tudatosság hiánya egyre nagyobb veszélyt jelentenek az örökségi, információs emlékek fennmaradására. 2008-ban a Bolyai Pedagógiai Alapítvány, nevezetesen Oláh Anna Bolyai-kutató kezdeményezte az Appendixnek a regisztrálását a Világemlékezet nyilvántartásába. 2009-ben Bolyai János Appendix című műve, a magyar természettudományos és kultúrtörténet kimagasló eredménye, az abszolút geometria tételei magyar kidolgozásának dokumentuma az UNESCO Világemlékezet Listájára (Memory of the World ) került. Ezt a kis kötetet Bolyai Farkas postán küldte 1832-ben fia után Olmützbe, akkori katonai állomáshelyére. A füzet Jánost évekig kísérte külföldi állomáshelyein. Saját kézzel írt címlapja, szélbejegyzések, az ábrák táblája igazolják, hogy ez a kötet saját munkapéldánya lehetett. 1901-től a MTAK Kézirattárában található (jelzete: 545.091). Azt, hogy Bolyai János Appendixe a matematika és az emberi kultúrtörténet védett dokumentuma lett, miután elnyerte a kivételes jelentőségű örökségi rangot, ünnepélyes keretek között Barbados szigetén, Bridgetown városban jelentették be. Az előírások szerint speciális körülmények között kell tartani, és digitalizálva az egész világ rendelkezésére kell bocsátani. (http://bolyai.mtak.hu/)
A Tihanyi-féle radioszkóp, a Corvinák néhány kötete, a Lasarus-féle térkép után negyedik helyen képviseli Magyarországot a megőrzésre ajánlott Világemlékezet Listán. Ezt követi Kőrösi Csoma Sándor tibeti gyűjteménye, majd Semmelweis felfedezése a gyermekágyi lázról és az aszeptikus prevenció bevezetéséről, végül Eötvös Lorándnak a torziós inga feltalálásához fűződő három dokumentuma. Ott lenni a teljes magyar szellemi örökségből kiválasztott hat mű között – mindennél beszédesebb bizonyítéka Bolyai János egyetemes szellemtörténeti jelentőségének. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban 2013 őszén preventív általános állományvédelmi munka során találták meg a restaurátorok Eukleidész Elemek c. német nyelvű kötetét, amelyben kézírásos bejegyzéseket és négy helyen Bolyai János nevét találták. A kötet jelenlegi lelőhelye: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár (PFK), jelzet: Pa-HB-055262. Az MTA KIK Kézirattára vezetőjétől kértek segítséget annak kiderítésére, hogy a bejegyzések (aláírások?) származhatnak-e Bolyaitól, vagyis autográfok-e.
A válasz értelmében a possessor-bejegyzések közül bizonyosan autográf a „Bolyai Hptmann im GenieCorps” bejegyzés. Szintén biztosan autográf az Einleitung...-lapon található. A másik két bejegyzést Bolyai János valószínűleg még diákkorában írhatta. A néven kívüli további bejegyzések halvány ceruzás írások a restaurátor szerint későbbiek, nem Bolyai korából. Tehát egy német nyelvű Eukleidész: Elemek című, egykor Bolyai János tulajdonát képező könyvet – négy oldalon névbejegyzések, előlapján katonai rendfokozatával – jelenleg a Pannonhalmi Főapátság Könyvtára őriz. Valószínűleg a múlt század közepe táján írógéppel készült cédulakatalógusok digitalizálása során került elő. A könyv gépelt cédulakatalógusából, illetve a leltárból nem derült ki, hogy mikor és ki adományozta a könyvtárnak. Ma mindenki számára hozzáférhető. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Corvina OPAC könyvtári katalógusban ez olvasható a könyvről: Szerző: Euclides Cím: Euklid’s Elemente funfzehn Buecher/ aus dem Griechischen uebers. von Johann Friedrich Lorenz; auf’s neue hrsg. von K. Mollweide. Dátum: 1809 Dr. Ács Tibor hitelesítette Bolyai kézírását, amit aztán 2015 májusában egyéb fontos észrevételeivel együtt közölt a Természet Világában Bolyai János ismeretlen Eukleidészkönyve címmel. Megállapítja, hogy a kötet előzéklapján, német nyelven Bolyai Hptmann im Genie-Corps tulajdonosi aláírása 1832 márciusa, előléptetése utáni időből származik. A címoldalon, a főcímen és a görögből németre fordító Johann Friedrich Lorenz „Bevezetés az 1781. évi első kiadáshoz” oldalon magyarul írt Bolyai János tulajdonosi aláírásai 1817 és 1823 közötti évekből valók. A Bolyai-kutatás egyik fénypontja lenne, ha friss kutató szellemű, kíváncsi diákok például egy iskolai verseny keretében elindulnának az ismert adatok mentén, és valamiféle „kalandtúra” nyomaira bukkannának a kötet kapcsán. Ha például megkeresik a könyvtár olvasónaplójában vagy az interneten a régi olvasókat, jegyzéket készítenek, a leszármazottak stb. körében izgalmas adatokra bukkanhatnának. Az iskoláknak ma óriási a felelőssége és jelentősége abban, hogy minél több diákot vonjanak be különféle kutatásokba azért, hogy az évszázadok óta megőrzött dokumentumok végre „beszéljenek.”
Oláh Anna
Népújság (Marosvásárhely)

„Reményteljes jövőt tervezek”
Az Erdélyi Református Egyházkerület legnagyobb, 1965 lelket számláló vidéki gyülekezete Kovács Tibort, a Kolozsvári Református Kollégium korábbi iskolalelkészét és a kollégium keretében működő szakiskola igazgatóját választotta lelkészének. Féléves tapasztalat után a gyülekezeti életről és a tervekről beszélgettünk vele a szépen felújított parókián. – Kolozsváron a teendőim két- harmada már nem lelkipásztori munka volt, hanem adminisztráció és irodavezetés. Azonban bennem mindig ott élt, hogy Isten engem arra hívott el, hogy lelkipásztorként szolgáljak. Tavaly a panitiak meghívtak az imahétre, aztán megkérdezték, hogy eljönnék-e ide lelkipásztornak? Nem volt könnyű dönteni. Van egy bibliai ige (Jeremiás 29:11), ami folyamatosan visszatért az életünkbe: „Csak én tudom, mi a tervem veletek, nem romlást, hanem reményteljes jövőt tervezek.” Úgy érzem, hogy Kolozsváron mindent sínen hagytunk. – Milyennek találja a lelkipásztori munkát Mezőpanitban? – Most megváltozott a munkám jellege, eddig többnyire fiatalokkal foglalkoztam, nem kellett temetni, keresztelni, esketni. A panitiak viszont éppen az ifjúsági munkára fókuszáltak, s olyan lelkészt kerestek, aki ehhez ért, hiszen az ifjúság a jövő. Nagy kihívás volt számomra, azonban a presbitérium, a gyülekezet százszázalékosan támogatott. Az elmúlt fél évben próbáltam fel- térképezni a gyülekezetet, azokat a munkaterületeket, ahol több bevetésre van szükség, s próbáljuk beütemezni azt a munkát, amit a következő öt évben el kell végezni. Nagyon hálás vagyok, s ezt az elődömnek, Pitó Antal tiszteletes úrnak is meg kell köszönnöm, hogy az egyházközség infrastruktúrája ki van építve. Rendben kaptuk a templomot, a gyülekezeti házat, mindent. Nagyon aktív, fiatal, tettre kész presbitériumunk van. Mindenki őszinte, tiszta ragaszkodással végzi a feladatát. A lelkipásztornak szinte csak a lelki munkára kell koncentrálni. Közismert, hogy Panit egy kegyes lelkületű gyülekezet. Van olyan vasárnap, hogy négyszázan gyűlnek össze isten- tiszteletre. Nagyon nagy igény van az igehallgatásra és az igényes szolgálatra. 110 év alatt három lelkésze volt a falunak, s ez a három lelkész nagyon mélyen meghatározta a gyülekezet lelkiségét, természetesen pozitív értelemben. – Milyen igényeket fogalmazott meg a gyülekezet? Milyen új szolgálatra lesz szükség? – A közösségnek vannak igényei, és jó, hogy vannak! Az egyház és a haladás kérdése nem lehet tabutéma Mezőpanitban sem. Elterveztem, hogy meglátogatok minden ágyhoz és házhoz kötött beteget. Eddig száz családhoz jutottam el. A polgármesterrel, akiben egy nyitott, lendületes, hívő emberre találtunk, eldöntöttük, hogy közösen beindítjuk az intézményes házi beteggondozást, hiszen szociális szolgáltatás nincs a faluban. Most zajlottak az állásinterjúk, két személyt alkalmazunk a meglévő diakónusunk mellé, és havonta ötven betegről fogunk gondoskodni községszinten. A diakonisszánk egyedül nem győzi el- látni a munkát. Azt szeretnénk, ha a betegeink párhuzamosan testi és lelki ápolásban részesülnének. Aztán idős személyeknek egy napközi otthont szeretnénk beindítani, ahová házhoz kötött időseket fogunk behozni. Igény fogalmazódott meg arra is, hogy egy új közösségi teret bizto- sítsunk a gyülekezetnek, főleg a fiataloknak, akik istentisztelet után maradnának még beszélgetni. Ehhez a templom melletti kertben egy parkot, grillkonyhát, társalgás- hoz alkalmas tereket alakítunk ki, hiszen fontosnak tartjuk az ifjúság igényeit is. – Nemcsak új lelkésze, hanem új kántora is van a gyülekezetnek. – Igen, 46 év után nyugdíjba vonult Pálfi Lajos kántor. Helyébe egy ügyes fiatal kántort tudtunk alkalmazni, aki Krasznáról költözött ide. Jakó Sándor új színfolt a gyülekezet életében, vezetésével megújult a gyülekezeti éneklés, az orgonajáték és a kórus élete is. – A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén. Milyen „mutatókkal” és tervekkel áll a gyülekezet ennek küszöbén? – A mezőpaniti református egy- házközség életképes gyülekezet. Tavaly 19 keresztelés és 22 temetés volt. A beköltözésekkel együtt gyarapodást jegyeztünk. Idén húszan konfirmálnak. Az elmúlt 45 évben száz lélekkel apadt a gyülekezet, ami nem sok, mert máshol felére, negyedére csökkent a lélekszám. A mutatók jók, de motiválni kell a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermekeket, érezniük kell ebben az egyház támogatását. A tiszteletes asszonytól óvónőként sok segítséget kapok az ifjúsági és a nőszövetségi munkában. Kiépült a házasok csoportja is. Szerteágazó az érdeklődési kör, emiatt úgy alakítjuk ki a gyülekezeti csoportokat, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt és szívesen jöjjenek a gyülekezetbe. Hétfőn reggel istentiszteletet tartunk, kedden nőszövetségi alkalom van, szerdán kóruspróba, csütörtökön gyülekezeti bibliaóra, pénteken házas bibliaóra, szombaton vallásórák és kátéórák vannak. A vasárnap az ifjúságé. A szerdai napon terepen vagyok, családokat látogatok. Tehát mindent megteszünk, hogy életképes közösségként ünnepelhessünk. Idén nagyon sok rendezvényünk lesz. Közösen ünnepelünk a test- vérgyülekezetekkel, szórványba látogatunk, elkezdtünk egy kátémagyarázatos igehirdetés-sorozatot, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy felmutassuk és megerősítsük református értékeinket. Itt van például a parókia előtt a székely kapu, amely A kategóriás műemlék 1787-ből, idén szeretnénk felújítani, s megújultan szeretnénk kinyitni a következő 500 évre – fogalmazott Kovács Tibor lelkipásztor.
Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész
Hetvenhárom éves korában, hosszas betegség után pénteken elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész – közölte a nagyváradi Szigligeti Színház az MTI-vel.
Ács Tibor 1944-ben született Nagyváradon, 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián. Előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-ben hazatért Nagyváradra. A közlemény szerint ízig-vérig nagyváradi volt, róla lehetett megmintázni „a váradi” prototípusát. Imádta a szülővárosát, imádta a Szigligeti Színházat, annak közönségét. Harmincegy éves pályafutása során szinte mindent eljátszott, a színház egyik legnépszerűbb színésze volt, főleg az 1980-as és 1990-es években. Drámai szerepei mellett különösen a vígjátékokban remekelt, de otthonosan mozgott a zenés műfajokban is. Tíz évig betegeskedett, ám a színháztól nem szakadt el, önzetlenül ragaszkodott hozzá – olvasható a közleményben.
Tisztelői kedden 12.30-tól vehetnek végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalnál, a temetés 14 órától lesz a nagyváradi Rulikowski temetőben. A Szigligeti Színház saját halottjának tekinti a színművészt.(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Együtt könnyebb: felavatták a mezőpaniti beteggondozói szolgálat irodáját
A szolgáltatás a helyi közösségnek, a mezőpaniti önkormányzatnak, a Mezőpaniti Református Egyháznak, illetve a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének összefogásából valósult meg. A helyi gyülekezetek eddig is segítettek a betegeken, időseken, most pedig szolgáltatás szintjén is beindult a segítségnyújtás Mezőpanitban. Egy laptopokkal és bútorzattal felszerelt irodával, egy autóval és három munkatárssal indult el, és nemtől, felekezettől, kortól függetlenül látják el az otthoni gondozásra szoruló községbelieket, akik egészségügyi, fizikai vagy lelki megerősítésre szorulnak.
Bodó Előd Barna a Vásárhelyi Hírlapnak mesélt a szolgáltatásról és a szombati megnyitóról, amelyen többek között jelen volt Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos ügyvezető igazgatója, Kovács Lajos diakóniai tanácsos, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kovács Tibor mezőpaniti református lelkész, Ábrám Tibor és Ábrám Noémi, a Diakónia marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, illetve ügyvezető igazgatója. Mezőpanit községnek 6100 lakosa van öt faluban. Nem beszélhetünk egy drasztikusan kiöregedő településről, de mivel nagy, és sokan élnek itt, szükség van az otthoni ellátásra, nemcsak idősek, hanem minden rászoruló igénybe veheti – mondta el a polgármester. Mezőpanit önkormányzata havonta 7000 lejjel támogatja a szolgálatot, így két szakképzett munkatársat alkalmazhattak, továbbá irodahelyiséget biztosít a szolgálatnak, átvállalva a közköltségi kiadásokat is. Emellett a mezőpaniti egyház alkalmazásában egy harmadik szakképzett személy is az otthoni beteggondozás munkatársa, így napi szinten hárman végzik ezt a szolgálatot a községben, a háziorvossal együttműködve. Egyenként negyven személlyel tudnak foglalkozni, összesen 120 listás gondozottat tudnak ellátni, de listán kívül is bárki betérhet a községközpontban lévő irodába például vérnyomást méretni. A listás ellátottak közül van, akinek injekciót kell beadni, van, akinek sebet kell kötözni, gyógyszereket kiíratni, vagy vizet húzni a kútról.
A mezőpaniti, mezőbergenyei, csittszentiváni és székelykövesdi gyülekezetek perselyes adakozással gyűjtöttek pénzt az iroda felszerelésére, amelyből bútorzatot, némi felszerelést vásároltak, egy marosvásárhelyi számítógépekkel foglalkozó vállalkozás három laptopot és egy multifunkciónális nyomtatót adományozott. A Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig a szakmai irányítást, a munka oroszlánrészét vállalta magára, ugyanakkor egy személygépkocsit is vásároltak a mezőpaniti otthoni beteggondozói szolgálatnak – tudtuk meg a hétvégi átadó után Bodó Előd Barnától.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Akikre szívesen emlékezünk…
Az Akiknek szívesen tapsolunk rendezvénysorozat újabb eseményét ezúttal a visszaemlékezés jegyében szervezték meg: Csíky Ibolya és Varga Vilmos alakját idézték meg pénteken délután.
A Szent László Napok keretében lebonyolított rendezvényen levetítettek egy Varga Vilmosról készült filmet (Piski Norbert alkotását) és a Csíky Ibolyáról szóló Ifjúság és vénség című portréfilmet, melyet Boros Zoltán készített a Román Televízió számára. A megjelenteket Török Sándor, az Akiknek szívesen tapsolunk sorozat házigazdája köszöntötte, kiemelve, hogy a magyar színjátszás két emblematikus színészóriására emlékeznek, de megidézte Ács Tibor alakját is, aki szintén nemrégiben hunyt el. A váradi színjátszás két nagy alakjára Varga Vilmos özvegye, Kiss Törék Ildikó, Csíky Ibolya lánya, Vindis Andrea, valamint két pályatárs, Miske László és Dobos Imre emlékeztek. A beszélgetés szomorú hangnemben kezdődött, hiszen Török Sándor azt kérdezte a hozzátartozóktól hogyan lehet feldolgozni a veszteséget. Kiss Törék Ildikó válaszában bevallotta, hogy Varga Vilmos eltávozását lehetetlen számára teljesen feldolgozni, de mindig jólesik emlékezni rá. Vindis Andrea elmondta, hogy testvérével nap mint nap igyekeznek feldolgozni a feldolgozhatatlant, de a szeretett édesanyát nem fogják elfelejteni soha. Miske László aláhúzta, hogy Csíky Ibolya és Varga Vilmos ragyogó tehetségű emberek voltak, akik gazdag életutat hagytak maguk után, majd vidámabb hangnemben folytatva saját emlékeit idézte fel Csíky Ibolyáról és Varga Vilmosról. Elárulta, hogy egyszer ezt mondta Csíky Ibolyának: „Ibi, te egy plasztelin Manci vagy!”, amin aztán mind a színésznő, de a pénteki visszaemlékezésen jelenlevő közönség is jót derült. Miske László elmagyarázta, hogy ezzel a furcsa kifejezéssel azt akarta kifejezni, hogy Csíky Ibolya bármikor, bármilyen szerepre alakítható volt, és ez számára sem szakmailag, sem emberileg soha semmilyen problémát nem jelentett, és soha senki és semmi miatt nem sértődött meg. Varga Vilmosról a pályatárs elmondta, hogy az erdélyi magyar színjátszásban nincs még egy olyan színész, akinek annyi és olyan sokrétű munkája lett volna, mint neki.
Emlékek
Dobos Imre is azt emelte ki, hogy Csíky Ibolyát egész életében elkísérte a jókedv, és nagyszerű közös munkáik voltak. Mint említette, ő is és Csíky Ibolya is nagyon sajnálták azt, hogy a Godot-ra várvát nem tudták kijátszani, holott azt az előadást mindketten nagyon szerették. Mint mondta, Varga Vilmossal azért volt nagyszerű együtt játszani, mert amikor a színpadon valaki az ő szemébe nézett, azt látta, hogy olyan teljes beleéléssel és meggyőződéssel játszik, amivel színészpartnereit is magával ragadta, beszippantotta az előadásba. „Mindkét kollégának fantasztikus humora volt”, jelentette ki ezután Dobos Imre, amivel a többi visszaemlékező készséggel egyetértett, majd mindannyian fel is idéztek néhány Csíky Ibolyához és Varga Vilmoshoz kapcsolódó humoros emléket, estet, ezzel a megidézett művészek személyiségéhez igazodva teljes mértékben vidám hangulatúvá varázsolva a visszaemlékezést. A két színész vidámságát, humorát, bohémságát ismerhettük meg ezekből az adomákból, ami szintén emberi és művészi nagyságukat bizonyítja, hiszen mint Miske László kifejtette, a színészi tehetség óhatatlan velejárója a bohémság. „A színészethez menthetetlenül hozzátartozik a bohémság, aki nem bohém, azzal kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy még rejtegeti a színészi tehetségét, vagy egyáltalán nincs is neki” – fogalmazott Miske László.
A díjalapításról
A beszélgetés végén a Varga Vilmos-díj alapításáról, annak célkitűzéséről beszélt Kiss Törék Ildikó, elárulva azt, hogy Varga Vilmos bár sok díjat kapott, de ezek egyike sem járt együtt pénzzel, ezért gondolta ő, és fiuk, mint alapítók azt, hogy legyen egyfajta válasz Varga Vilmos részéről az, hogy az ő nevét viselő díjhoz járjon a boríték is.
Pap István erdon.ro

Orgonaavató és Fényes Elek-megemlékezés Csokalyon
Mintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek.
Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban.
Műemlék-hangszer
A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk).
Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez.
“Fényes” múlt, jövő
Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk.
Rencz Csaba / erdon.ro

Kezdődik a Nyári Színházi Fesztivál
A nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, együttműködve a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel (NMD) az idén is megszervezi a váradi Nyári Színházi Fesztivált.
Az előadásokra, amint az előző években megszokhatták a nézők, a tervek szerint továbbra is a várszínházban kerül majd sor. A szervezők rossz idő esetére a közelben lévő Szakszervezetek Művelődési Házába tervezik az előadásokat. Az idei sorozaton szintén közismert magyarországi színészek lépnek színpadra Nagyváradon.
Az első előadás komoly felütése lesz a színházi fesztiválnak július 16-án, vasárnap 21 órától, amikor Gregor Bernadett és Szarvas Attila főszereplésével mutatják be a Titkok egy hálószobából című kétrészes vígjátékot. Július 22-én, szombaton 21 órától Mikó István játssza a főszerepet a Háry vagyok, az angyalát! című zenés darabnak. Július 27-én, csütörtökön 21 órától Kálmán Imre Csárdáskirálynő című klasszikus operettjét mutatják be az anyaország méltán híres színművészei, Szeredy Kriszta, Domoszlai Sándor, Csonka Zsuzsa, Bozsó József, Galambos Lilla, Kelemen Csaba, Heller Tamás és Kokas László. Augusztus 6-án, vasárnap 21 órától Michael Stewart Szeretem a feleségem bohózatát állítják színpadra Magyar Attila rendezésében. A rendező-színművész mellett közreműködik a darabban Timkó Eszter, Szakács Tibor, Pikali Gerda és Czakó Ádám. Augusztus 13-án, vasárnap 21 órától a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékot láthatja a nagyérdemű a Magyar Zenés Színház előadásában, melynek Nagyváradon fellépő művészei: Csonka Zsuzsanna, Csomor Csilla, Némedi-Varga Tímea és Steinkohl Erika, illetve Bozsó József, Dósa Mátyás, Fehérvári Péter és Kovács István. Augusztus 21-én, hétfőn 21 órától Arany János Toldi című elbeszélő költeményéből összeállított műsorral lép a közönség elé a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze, Csőre Gábor. Augusztus 25-én, pénteken 21 órától, a Nyári Színházi Fesztivál záró előadása egy különleges musical lesz Egy tányér napfény címmel Mikó István, Varga Miklós, Nagy Gábor és Szabó Anikó főszereplésével.
Bérletvásárlás
– Továbbra is nagy érdeklődésnek örvend a nyári színházi fesztiválunk. Kevesebb mint két hét alatt immár ott tartunk, hogy több mint 450 bérletet sikerült eladni. Azt javaslom mindenkinek, aki még szeretne, hogy a pénteki nap folyamán vásárolja meg a bérletét az RMDSZ székházában, mert összesen 500-nál többet nem fogunk eladni, tehát körülbelül még 40-50 bérletre van lehetőség. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy már az első előadás iránt igen nagy az érdeklődés, és az előrejelzés alapján úgy tűnik, az időjárás is jó lesz. Azt gondolom, sokan kíváncsiak Gregor Bernadettre és Szarvas Attilára. Ahogy az interjúkban is elmondták, hogy egy nagyon jó előadással készülnek, a közös, személyes családi életükből is merített, vígjátékkal ötvözött drámával. Remélem tehát, hogy jól fognak szórakozni mindazok, akik eljönnek a várbeli nyári színházi előadásra. Sok szeretettel várunk mindenkit- nyilatkozta honlapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Hozzátette: a Gekko pub is csatlakozott a jegyeladáshoz, így délelőtt az RMDSZ-nél, délután pedig a Gekko-ban lehet jegyeket vásárolni.
A Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál médiatámogatója a Bihari Napló. Figyeljék lapszámainkat ugyanis a szerencsések belépőket nyerhetnek az előadásokra.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Köröstárkányi cserkészek a III. Magyar Ifjak Világtalálkozóján
Július 3–9. között került megrendezésre a III. Magyar Ifjak Világtalálkozója Felsőtárkányban, a Bükk-hegység kapujában, mely találkozó idén is Ács Tibor budapesti rendezvényszervező közreműködésével jött létre.
Mivel évente sor kerül a Tárkány nevű települések találkozójára, amelyen Köröstárkány is, mint település mindannyiszor képviselteti magát, lehetőség nyílt, hogy a Verbőczy Kálmán 6-os számú cserkészcsapatból (Köröstárkányi Ifjúsági Cserkész Egyesület) tizenhárom fiatal kiutazzon a Magyar Ifjak Világtalálkozójára – immár második alkalommal – alulírott vezetésével.
A csapatot 2011-ben hozták létre, amelyhez jelenleg 56 kisebb-nagyobb gyermek, fiatal tartozik. Azóta kitartóan foglalkoznak velük, sőt különböző versenyekre, megmérettetésekre is beneveznek.
A felsőtárkányi találkozóra ezúttal is dr. Juhász Attila Simon polgármester meghívására utaztak ki, ahol Köröstárkány cserkészcsapata képviselte a Partiumot, és ahonnan a lovasvetélkedő kategóriában elhozták az aranyérmet.
A találkozón a partiumi fiatalokon kívül Erdélyből és a többi elszakított területekről, valamint a tengeren túlról (Argentína, Uruguay, Amerikai Egyesült Államok, Új-Zéland, Ciprus), illetve Oroszországból, Görögországból is részt vettek. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma

AGROMALIM XXVIII. Aradon
A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket.
Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek.
Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek.
Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához.
Szakmai előadások
A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.
A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött.
A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene.
A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be.
A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.
A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást.
Kiállítólesen, pörköltfőzés
A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra.
Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket.
Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött.
A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével.
A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból.
Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

II. Rákóczi Ferenc-szobrot avattak Mezőpanitban
Nem hódolt be a győzteseknek
A fejedelem félalakos szobrával, a szabadságszeretet szimbólumával lett gazdagabb Mezőpanit. Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását október 14-én ünnepélyesen avatták fel meghívottak, helybeliek, támogatók jelenlétében. Jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, a megye elöljáró politikusai, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere és Barabási Endre lelkész, a szoborállítás kezdeményezője.
Mi az építést választjuk!
Nemcsak az emberi igyekezet, a tökéletes forgatókönyv, hanem a ragyogó napsütés, az őszi színek pompája tette igazán felemelővé az ünnepséget, ahol Bodó Előd Barna polgármester után Balog Zoltán miniszter szólt az ünneplőkhöz. – Eddig is sok minden összekötött, hiszen magyarok, keresztények vagyunk, de mostantól a mezőpanitiaknak is részük lehet abban a kiváltságban, hogy naponta elmehetnek II. Rákóczi Ferenc szobra mellett. Budapesten, a Kossuth téren ott áll impozáns lovas szobra. Talapzatán most már a régi felirattal: Cum Deo pro patria et libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért. A feliratból a kommunizmus éveiben eltüntették az isten szót, s 2003-ig kellett várni, míg visszakerült. Most is léteznek törekvések a Kárpát-medencében, hogy semmisítsék meg emlékeinket, amelyek igazolják, hogy több mint ezer éve itthon vagyunk ezen a földön.
Pusztítani könnyebb, mint építeni!
Mi mégis maradjunk az építés oldalán. II. Rákóczi Ferenc élete és munkássága biztos fundamentum lehet építő nemzetünk számára – fogalmazott a miniszter. A fejedelem megérdemli az utókor tiszteletét – A magyar történelem legismertebb és legnépszerűbb alakjára hősként tekintünk. Határozottan és bátran cselekedett, szembe mert szállni a nála sokkal erősebbekkel, s mindezt nemzete, a magyarság érdekében tette. Bár elvesztette a Habsburgok elleni szabadságharcot, mégis győztesen került ki ebből a küzdelemből. Megtagadta, hogy hűségesküt tegyen a császárnak, s nem hódolt be a győzteseknek. Inkább a száműzetést választotta. Erdély utolsó fejedelme megérdemli az utókor tiszteletét. Azzal, hogy szobrot állítanak neki, a tiszteletüket róják le a történelem jeles személyisége előtt – mondotta Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, aki köszönetet mondott mindazoknak, akiknek szerepük volt abban, hogy a szobor ma állhat Mezőpanitban. Hozzátette: a panitiak legyenek büszkék értékeikre, hagyományaikra, s mindezt adják át a következő nemzedékeknek. L. Simon László országgyűlési képviselő fontosnak tartotta elmondani, hogy lelki és szellemi otthonra lel erdélyi magyar testvérei és barátai körében. A mezőpaniti szoborállítás a rendszerváltás utáni rehabilitáció része, hiszen Erdély településein sok olyan alkotás van, amelyeket méltatlanul állítottak, s amelyek sok esetben provokációval érnek fel. A szolnoki Pogány Gábor Benő azon magyar szobrászművészek közé tartozik, akik a magyar nemzet és kultúra legjelesebb személyiségeit mintázzák meg. II. Rákóczi Ferencről készült alkotása is szuggesztív erővel fejezi ki személyiségének lényegét – hangzott el. Barabási Endre, a falu szülötte, küküllővári lelkész röviden áttekintette a fejedelem munkásságát, majd felvázolta a községhez kötődő vonatkozásokat. A hagyomány szerint ugyanis II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Lischovini András Erdély öröme című versét Bodó Dávid tolmácsolásában hallgathattuk meg, majd Péter Ferenc tanácselnök osztotta meg a fejedelemhez fűződő gondolatait. A Rákóczi megtérése című dalt Bodó Csaba előadásában hallgathatta a közönség. A szobrot Balog Zoltán miniszter, L. Simon László országgyűlési képviselő, Bodó Előd Barna polgármester és Barabási Endre lelkész leplezte le, majd Kovács Tibor lelkipásztor áldotta meg. Ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

Interjú dr. Sztáncsuj Sándor Józseffel, a Székely Nemzeti Múzeum régészével
A régészet kaland, de nem romantikus kalandfilm
Dr. Sztáncsuj Sándor Józsefnek, a Székely Nemzeti Múzeum régészének merész álmai voltak, de az álmok lassan valósulnak meg. Az egyik az volt, hogy egyetem után hazatér, hogy itthon dolgozhasson. Nevét az erősdi festett kerámiákat az utókorra hagyó ősi kultúra kutatása kapcsán ismeri a közvélemény. Az utóbbi hónapokban többször találkozhattunk nevével a sajtóban a Málnásfürdőn, majd a feldobolyi református templomban végzett ásatások kapcsán.
– Elsőként az utóbbi időben végzett ásatásairól kérdezném.
– Tudni kell azt, hogy a különféle ásatások helyét és jellegét – legalábbis nekünk, vidéki múzeumokban dolgozó régészeknek – gyakran a szükségszerűség diktálja. Nem csak ott és akkor ásunk, ahol és amikor akarunk. A mi feladatunk többek között a régészeti lelőhelyek környezetében zajló, földmunkával járó beruházások (például építkezések), rekonstrukciós munkálatok esetében a régészeti felügyelet, leletmentés vagy úgynevezett megelőző feltárás. Az utóbbi időben a legtöbb ásatásom ilyen volt: megelőző feltárásokat végeztünk Uzonban a Béldi–Mikes-kastélynál, Feldobolyban a restaurálás alatt álló református templomban. Mindkettő igen jó eredménnyel zárult: Uzonban értékes adatokat nyertünk a 17-18. századi kastély építéstörténetére nézve, nem beszélve az itt előkerült, rendkívül gazdag leletanyagról; Feldoboly esetében pedig sikerült feltárni egy középkori (valószínűleg 13–14. századi) templom maradványait. A középkor és kora újkor régészete nem kimondottan a szakterületem, de kötelességem volt elvégezni ezeket az ásatásokat is. Ráadásul két izgalmas, igen szép eredménnyel végződött munka volt. Az eredményeket, a leletek közlését persze átengedem az ezekkel a korszakokkal foglalkozó régész és művészettörténész kollégáknak.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy régész szeretne lenni? Mi ihlette? Mi irányította e pálya felé? Volt gyermekkorában valamilyen különleges élménye, kapcsolata a régészettel?
– Nem valamilyen hirtelen jött ihlet, inkább egy folyamat volt az egész. Mindig is szerettem a történelmet, diákkoromban sokat olvastam, mindenféle történelmi, régészeti tárgyú könyveket. Középiskolás koromban gyakran bejártam a múzeumba, és ekkor, ha jól emlékszem, 1994-ben jutottam el életem első igazi régészeti ásatására, a Balaton-felvidékre. Hát az nekem nagyon bejött (egy őskori kovabányában, majd egy újkőkori településen ástunk egyébként), és később évente visszajártam azzal a csapattal. Amikor pedig 1996-ban, még érettségi előtt tudomásomra jutott, hogy az ELTE bölcsészkarán ösztöndíjas helyeket hirdetnek erdélyi magyar régészhallgatók részére, úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Nem mondhatnám, hogy pontosan tudtam, mire vállalkozom, hiszen nekem is, mint valószínűleg a legtöbb pályakezdőnek, akkor még inkább a szakma romantikus oldala lebegett a szemem előtt. Holott a régészet is egy komplex tudomány, vannak szabályai, módszertana, rengeteg szakiránya, hatalmas szakirodalma, számos rokon- vagy segédtudománya, amit mind ismerni kell, legalábbis bizonyos mértékig. De szerencsére remek tanáraink voltak, akik segítettek eligazodni ebben a labirintusban. Így aztán szépen, lassan kialakult a saját szakmai érdeklődési köröm, letisztultak az elképzeléseim arról, hogy – képletesen szólva – milyen irányba mennék tovább a jövőben.
– A régészettel való kapcsolata elején voltak merész álmai? Ezek meg is valósultak?
– Az egyik álmom az volt, hogy az egyetem után hazatérek, és itthon dolgozom. És ma már tudom azt is, hogy ez nagyon merész álom volt. Amikor hazajöttem Sepsiszentgyörgyre, még el sem ismerték a külföldi egyetemi diplomámat – hosszú évekbe telt, míg sikerült honosítani. Közben dolgozhattam a Székely Nemzeti Múzeumban, de nem okleveles régészként, nagyon gyenge fizetéssel. Családdal, gyerekkel a hátam mögött nem volt könnyű a pályán maradni. Szerencsére éppen a családom támogatásának köszönhetem, hogy végül nem kellett más szakma után nézni. Örökké hálás maradok ezért a családtagjaimnak.
– Miért áll közel önhöz a régészet?
– A régészet, mint már említettem, egy tudomány, amelynek hétköznapi valóságában nem sok köze van a kalandfilmekből ismert, csajozós-kincskeresős vircsafthoz. Ugyanakkor – és számomra talán ez a legvonzóbb oldala – hihetetlenül sokoldalú szakma: a múlt tárgyi emlékeinek a felderítésével, feltárásával kezdődik, majd ezeken a tárgyakon, régészeti jelenségeken keresztül kell eljutni az egykori ember világához. Ennek a folyamatnak számos mozzanata van, hosszasan lehetne sorolni: ásatások, terepbejárások, topográfiai és geofizikai felmérések, a tárgyak tipológiai és kronológiai rendszerezése, készítésük és használatuk módjának felderítése, nem beszélve a különféle tárgyak mögött álló, gyakran sokrétű jelentéstartalomról. És persze, túl a tárgyakon, a régészet feladata az egykori ember hétköznapi és szellemi világának a rekonstrukciója, annak minden részletével együtt. Egy ilyen sokoldalú tudományágon belül napjainkra már számos ágazat vagy segédtudomány működik (geofizika, antropológia, régészeti állattan, epigráfia, numizmatika, kísérleti régészet, csakhogy néhányat említsek), és mindegyiknek megvan a maga szakmai apparátusa, de végül minden részeredmény a vezető régész kezében egyesül. Az ő dolga, hogy a kirakós játék apró részleteiből összerakja a nagy képet, és végül mindezeket az eredményeket – könyvek, cikkek, szakmai beszámolók útján – megismertesse a szűkebb szakmával és a szélessebb nyilvánossággal egyaránt. Szóval mindezekkel együtt a régészet egy kemény munka és egy fantasztikus szellemi kaland is egyszerre.
– Akadnak megható pillanatok a régész életében? Milyen érzés az, amikor előkerül a föld mélyéről egy régen élt ember eszköze, esetleg a csontjai?
– Igen, régi tárgyakat (de még emberi maradványokat is) megtalálni különleges érzés. Az ember érzi a felfedezés, a múlttal való találkozás izgalmát, és ez nagyon jó. Én legalábbis érzem ezt, elég gyakran. De ami a legjobb érzés, az a jól elvégzett munka: egy eredményes ásatás, egy jól sikerült kiállítás, egy megbecsült könyv megjelenése, a nagyon ritka, de azért időnként felvillanó elismerés az emberek szemében.
– Miként emlékszik, mikor kezdődött a rajongása a gyönyörű mintázatú kerámiákat és más leleteket hátrahagyó rézkori, erősdi kultúra iránt?
– Nos, hogy pontosan mikor, azt már nem tudnám megmondani, de biztosan az első pillanatban, amikor megláttam az erősdi festett edényeket, az ember és állat alakú szobrocskákat. Az erősdi kultúra, rokonaival, a kelet-európai Cucuteni- és Tripolje-kultúrákkal együtt egy számunkra ismeretlen nyelvű és eredetű rézkori (a Kr. e. 5. évezred második felére és a 4. elejére keltezhető) népcsoport régészeti hagyatéka. Ennek a nagy kiterjedésű kultúrkörnek az egyik legkorábban felfedezett és múzeumunk hajdani őre, dr. László Ferenc által kutatott települése található az Erősd melletti Tyiszk-hegyen, róla nevezték el az egész erdélyi csoportot. De tágabb lakóhelyünkön, Erdély keleti részében számos – összesen mintegy kilencven – ilyen lelőhely található. Az erősdi leletekkel egyébként az egyetemi évek alatt kerültem „szorosabb kapcsolatba”. Nekünk, régészhallgatóknak kötelező múzeumi gyakorlatot kellett teljesíteni, és én T. Biró Katalin pártfogásával a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültem. A múzeum egykori igazgatója, Kovács Tibor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti gyűjteményben egy igen szép, közöletlen/feldolgozatlan leletegyüttest őriznek, amelyet László Ferenc ásott ki 1913-ban. Éppen harmadéves voltam, és lassan szakdolgozati témát kellett választanom: így hát egymásra találtunk. Kézenfekvő volt, hogy erdélyi és székelyföldi létemre valamilyen hazai kutatási témát válasszak. Így kezdődött a kapcsolatom az erősdi kultúrával, és így lett az én igazi szakterületem az erdélyi rézkor. Később erről a kultúráról írtam a doktori értekezésemet is. A sors úgy rendezte, hogy éppen a neves László Ferenc unokája, a szintén kiváló régész és egyetemi tanár, dr. László Attila lett a doktori témavezetőm.
– 1994-ben egy sepsiszentgyörgyi líceumi diák miként juthatott el magyarországi ásatásokig, vehetett részt régészeti munkában?
– A régészettel való találkozásomat Kónya Ádámnak köszönhetem – őt, gondolom, remélem, nem kell senkinek külön bemutatni. Szóval középiskolás koromban a Székely Mikó Kollégiumban művészettörténetet tanított nekünk. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattunk az efféle dolgok iránt. Ádi bácsi akkoriban a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. A múzeum magyarországi testvérintézménye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, partnerségben a Magyar Nemzeti Múzeummal éppen ásatásokat szervezett Szentgálon, ahová önkénteseket toboroztak. Ádi bácsi szólt, hogy elmehetnénk, így vetődtem, életemben először a Tűzköves-hegyre. Végső soron az ásatás vezetői, Regenye Judit és a már említett T. Biró Katalin régészek a „felelősök”, hogy leragadtam a régészet mellett.
– Az eddigi ásatásai közül melyiket emelné ki?
– Amint már említettem, elég nagy számban, sokféle ásatáson vettem részt, és általában korszaktól függetlenül mindegyiket szívesen csináltam. Végeztem már feltárást neolitikus és rézkori telepen, bronzkori halomsíros temetőben, középkori templomban, kora-újkori kastélyban stb. De szakterületemből és érdeklődési körömből kifolyólag a legkedvesebb ásatásom (ha szabad így fogalmaznom) a málnásfürdői, ahol legutóbb idén nyáron ástunk. Itt, az egykori fürdőtelep feletti Füvenyestetőn egy, az erősdivel egykorú, ahhoz hasonlóan gazdag rézkori település nyomait tárjuk fel immár negyedik éve az említett László tanár úr és marosvásárhelyi kollégám, Berecki Sándor segítségével. Ez egy kis felületen zajló, de számunkra, szakemberek számára igencsak izgalmas és eredményes ásatás, amelyen az elmúlt évek során több erdélyi, moldvai, de magyarországi (budapesti, szolnoki stb.) kolléga és régészhallgató is részt vett, románok és magyarok egyaránt. Az ásatás tudományos hozadékán túl az említett csapattal folytatott közös munka számomra mindig nagy élmény.
– A régésznek bizony keményen kell fogni a lapát nyelét. Érezte valaha tehernek ezt a munkát?
– Nem tagadom, vannak rossz napok is. De nem ezek a jellemzők, és az ásatás egyébként se kubikmunka. Nem a kitermelt föld mennyisége számít, hanem a föld alatt lévő régészeti jelenségek minél pontosabb feltárása, megfigyelése és megértése.
– Mesélne a napi munkájáról a Székely Nemzeti Múzeum falai között? Miért szerethető ez a munka?
– Talán épp azért is, mert nincsenek átlagos napok, az ember nem a futószalag mellett áll, képletesen fogalmazva. Én sokat mozgok, szakmámból eredően tavasztól őszig sok időt töltök terepen. Amikor éppen bent vagyok a múzeumban, akkor a legfontosabb feladataim közé tartozik a régészeti gyűjtemény gondozása, rendezése, valamint minden más, a szakmával kapcsolatos tevékenység. Gyakran járok tudományos konferenciákra, néha külföldre is, igyekszem napirenden maradni a „világ állásával”. Tegyük hozzá azt is, hogy mi egy viszonylag kis munkaközösség vagyunk, így aztán ha nagyobb feladatok akadnak – mondjuk például egy kiállítás rendezése –, akkor segítenünk kell egymásnak.
– Vannak még nagy álmai, foglalkozásához fűződően, most, felnőttként, háromgyerekes családapaként?
– Nincsenek amolyan „régészes-felfedezős” álmaim, nem szeretném megtalálni Attila sírját, vagy átírni a történelmet. Arról viszont tényleg ábrándozom, hogy egyszer majd eljuthatok a családommal az Óvilág néhány, eddig csak szakmai olvasmányokból vagy képekről ismert helyszínére, ahová mostanáig nem volt pénzem, lehetőségem elmenni. Fontosabb azonban, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok. Nemrég beszélgettem egy régi ismerősömmel, és valahogy szóba került, mivel foglalkozom. Amikor elmeséltem a munkámat, úgy dióhéjban, csak annyit mondott, „hűha, te aztán nem unatkozol!” És valóban így van, igyekszem átélni, élvezni a munkámat. Néha úgy érzem, ez is nagy dolog már önmagában is, hiszen ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sokak számára ez is csak egy álom marad.
Dr. Sztáncsuj Sándor József Sepsiszentgyörgyön született 1977. szeptember 30-án. Iskoláit a háromszéki Kökösben, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte – itt érettségizett 1996-ban. 1996–2002 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének volt ösztöndíjas hallgatója. Szakmai gyakorlatát, melynek során az intézmény erdélyi származású régészeti anyagát tanulmányozta, 2000–2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesítette. E tárgykörből készült szakdolgozata is: Az erősdi kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Okleveles régész képesítését 2002-ben szerezte ősrégészet-szakágon. Kutatási területe a Kárpát-medence, ezen belül Erdély ősrégészete. 2002 augusztusától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. Bede Erika / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)