Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Aczél Endre
33 tétel
1996. január 17.
"A Népszabadságban Aczél Endre azt állítja, hogy miközben Funar folyamatosan munkálkodik a "román faj" felsőbbrendűségének visszamenőleges dokumentálásán, az erdélyi magyarság körében is tapasztalhatók bizonyos fajvédő irányzatok. Ide sorolja a Katona Ádám nevével azonosítható csoportot. Aczél végül megjegyzi: "A legkevesebb, hogy Katonáékat elítélte az RMDSZ, és nagyon jó, hogy ehhez Tőkés püspök a nevét és érveit adta. Tudniillik Bukarestben mindig az ő nevének a felbukkanását várják azon az oldalon, ahol most a Katonáé jelent meg." /Aczél Endre: Fajvédelem. = Népszabadság, jan. 17./ "
1996. augusztus 21.
A Népszabadságban Aczél Endre kiáll amellett, hogy az alapszerződést meg kell kötni, többet nem lehet elérni, védi a magyar kormány álláspontját /Aczél Endre: Vihar idején. = Népszabadság, aug. 21./, a Népszavában Kepecs Ferenc már cikke címében is azt vallja: A szerződést alá kell írni. /Népszava, aug. 21./
1996. december 11.
"Az Országgyűlés dec. 10-én 249 igen szavazattal, 53 ellenében, 12 tartózkodás mellett ratifikálta az alapszerződést. A név szerinti szavazáson a koalíciós pártok /MSZP, SZDSZ/ képviselői támogatták a dokumentumot /egy kivételével, Szűrös Mátyás (MSZP) tartózkodott/, az MDF, a Fidesz, az FGKP és a KDNP nemmel voksolt /az utóbbiból ketten tartózkodtak/, az MDNP /az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárt/ tartózkodott. A vitában Horn Gyula miniszterelnök és Eörsi Mátyás /SZDSZ/ kiállt az alapszerződés mellett. Eörsi Mátyás szerint az egyezménynek köszönhetően lehetetlenné vált a választásokon a román nacionalisták manipulálása. A kisgazdák politikája Eörsi szerint életveszélyes, hatalomra kerülve fegyveres konfliktusba sodorhatnák az országot. Bírálta Giczy György KDNP-elnököt is, aki veszélyezteti a határon túli magyarok érdekeit, Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének azon kijelentését, hogy euroatlanti csatlakozásunk nem az alapszerződés aláírásától függ, felelőtlennek nevezte. Surján László /KDNP/ szerint szabaddemokrata képviselőtársa /Eörsi/ a belpolitikai csatározások szintjére alacsonyította le a külpolitikai párbeszédet. Tabajdi Csaba politikai államtitkár vállalható kompromisszumnak nevezte a szerződést. Rámutatott arra, hogy a kisebbségi ügyek rendezésének az alapszerződés szükséges, de nem elégséges feltétele. A közös kormányzás végre esélyt adhat arra, hogy a magyarság végre beleszólhat sorsa alakításába. Lezsák Sándor /MDF/ leszögezte, hogy a dokumentum tartalmilag veszélyesen hiányos. Hiányzik belőle a magyar közösség javainak visszaszolgáltatása, s elfogadhatatlan a kollektív jogokat értelmező lábjegyzet. Az MDF elutasító döntése azonban a múltat utasítja el, nem a jövőt. Az MDF a maga eszközeivel segíti a megbékélést a Kárpát-medencében. Jeszenszky Géza /MDNP/ kifejtette, hogy pártja "ha nem is támogatja, de nem ellenzi az alapszerződést". Rockenbauer Zoltán /Fidesz/ kijelentette: az ellenzék kész volt, hogy részt vegyen az alapszerződés előkészítésében, azonban a kormánykoalíció az ellenzék egyetlen javaslatát sem fogadta el, s negligálta az RMDSZ véleményét is. Az egyházi kárpótlás alapkérdés, ettől függ, lesz-e magyar nyelvű oktatás Romániában. - Az ellenzéki pártok javasolták a ratifikálás elhalasztását addig, amíg a magyar-magyar csúcs záródokumentumának jogforrássá emelését célzó határozati javaslatot nem fogadja el a parlament. Eörsi Mátyás ezt elvetette, a ratifikálás elhalasztását a kormánytöbbség elutasította. - Az egyes frakciók képviselői megindokolták azt, hogyan szavaznak. Az MDF azért szavaz nemmel, indokolta Csóti György, mert a szerződést a romániai magyarok feje felett és akaratuk ellenére kötötték meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Kinek jó ez az egész magyarországi parlamenti ratifikációs vita az alapszerződésről, tette fel Nagy Iván Zsolt /a Magyar Nemzet munkatársa/ a kérdést, majd válaszolt rá, szerinte sem a kormánynak, sem az RMDSZ-nek, sem az ellenzéknek... /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./ A Népszabadságban Aczél Endre dühödten kirohant a magyar ellenzéki képviselők ellen, amiért nem szavazták meg a ratifikálást és bátran kiállt a kormányzat mellett. /Aczél Endre: Konok magyar ellenzék. = Népszabadság, dec. 11./"
1998. május 29.
"Aczél Endre lapjában, a Népszabadságban kifejtette, hogy "Orbán Viktornak azonban talán nem lett volna szabad azt mondania, hogy az ő kormánya a magyar nemzet része lesz?." Aczél közölte véleményét: "A határon túli magyarság a román, szlovák stb. politikai /állam/-nemzet része, nem pedig a magyar politikai /állam-/nemzeté." / Aczél Endre: Nemzet és politikai nemzet. = Népszabadság, máj. 29./"
1998. június 5.
"Szász János elutasította Aczél Endre cikkének /Nemzet és politikai nemzet, Népszabadság, máj. 29./ állítását, miszerint a határon túli magyarság a román, szlovák stb. politikai /állam/ nemzet része. Ezt Gheorghiu-Dej, majd Ceausescu akarta elérni, most pedig Aczél Endre. Szász János leszögezte: "a határon túli magyarok egyszerűen magyarok és egyben a román, szlovák stb. állampolgárok, az illető állam polgárai, és nem a román, szlovák nemzet részei." /Szász János: Politikai nemzet? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./"
1998. augusztus 28.
"Aczél Endre, a Népszabadság munkatársa a román szélsőségesen nacionalista sajtó hangnemében utasított el Tőkés László szereplését: "A magyar gettópolitikának, élén Tőkéssel, van egy - ha jelentősnek nem is, hangosabbnak inkább minősíthető - tábora Romániában. Ezt a csoportosulást szokás magyarul radikálisnak, románul /okkal vagy ok nélkül/ irredentának minősíteni." Aczél szerint Tőkés László nem hajlandó kompromisszumra. A gettóból való kilábolás nélkül viszont nem érhető el az autonómia vagy az egyetem, magyarázta meg a helyzetet Aczél Endre. Tőkés viszont az RMDSZ-t "politikai gettóban" akarja tartani. Aczél elképzelhetetlennek tartja, hogy a magyar politika "elszegődjön Tőkés mellé", továbbá figyelmeztetett: amennyiben Tőkés kerülne vezető szerepbe az RMDSZ-be, úgy a "NATO és Európa számára is tűrhetetlen viszonyok alakulnának ki. Tessék ezen elgondolkozni." /Aczél Endre: Tőkés politikai szerepe. = Népszabadság, aug. 28./"
1998. október 5.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke újra elmondhatja azt, amit 1994. jún. 15-i nyilatkozatában rögzített: 1989 óta alaposan átgondolt rágalomhadjárat folytatnak ellene a posztkommunista és szélsőséges nacionalista körök, a volt Securitate és a belső egyházi reakció erői. A CE Szövetség Zilahi Kálvin Szövetség csoportja indított globális aláírási kampányt és Internet-háborút nemcsak személye, hanem egyházkerülete törvényes rendje ellen is. Őket segítették a tiltakozó "erdélyi értelmiségiek" /1998. jún. 2./. Makay Botond resicai lelkész palástja mögé búvó "nagyváradi kollégái" intéztek támadást Tőkés püspök ellen, Makay Botond pedig felszólította a püspököt arra, hogy szíveskedjen tisztségéből távozni /1998. jún. 18./ 1994-ben a bukaresti Tinerama indított támadást, Tőkés Lászlót Szekuritáté-ügynöki múlttal vádolva, 1998 júniusában pedig az Adevarul közölt hasonló sorozatot. Ez alkalommal az Associated Press /AP/ is átvette a képtelen vádakat és világgá röpítette azokat, Emiatt jelenleg négy peres ügyben kénytelen becsületét védelmezni, nevezetesen az Adevarul főszerkesztője és Dorin Suciu nevű újságírója, az AP és a londoni The Times ellen indított perekben. A hollandiai lapokban /Trouw, Nederlands Dagblad stb./ megjelent lejárató cikkekkel szemben odavaló barátai védik meg. Balogh Barnabás egyházkerületi missziói előadó viszont a hollandiai Friesch Dagblad szept. 4-i számában támadta a püspököt. Ábrahám Dezső mocskolódásaihoz, akárcsak négy éve, a Romániai Magyar Szó nyújtott teret /1998. aug. 29-30./. Aczél Endre, a Népszabadság tollnoka erdélyi "magyar gettópolitikával" és irredentizmussal bélyegezte meg őt. Székely Ervin parlamenti képviselő a Medifaxnak adott augusztusi nyilatkozatában szintén a püspök titkosszolgálati múltját feszegette. /Tőkés László: Támadások kereszttüzében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
1999. december 31.
"Tibori Szabó Zoltán Szavak és tettek című írásában /Szabadság, december 22./ az önálló erdélyi magyar egyetem alapítására elkülönített magyar költségvetési pénz feltételezett felhasználásáról több súlyos vádat, rágalmat állított. Székely István válaszolt erre, aki részt vett az egyetemtelepítési program budapesti tárgyalásán. Tibori cikke szerint a magyar költségvetésből megítélt támogatás felett nem az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott alapítvány, nem a szakmát képviselő Bolyai Társaság, hanem a budapesti és a kolozsvári egyetemtelepítési programiroda rendelkezik, amelynek célja a támogatás eltérítésével az RMDSZ-en belüli politikai arányok megváltoztatásának finanszírozása, a "politikai klientúra pénzelése". Valójában a szakmai kérdésekben egyetemi tanárokból, tudósokból álló kuratóriumok az illetékesek. Az Erdélyi Szakmai Tanács összetételére vonatkozóan Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára a december 17-i, az egyházfőkkel való találkozón javaslatokat kért. A szakmai testületek létrehozásáról dr. Szabó Árpád unitárius püspök tett említést a Szabadságban december 21-én megjelent számában. Az adomány felhasználása és ennek ellenőrzése a magyarországi költségvetési intézmények eljárási rendje, valamint a romániai pénzügyi jogszabályok szerint történik, az ezzel járó felelősség egyértelműen behatárolható. Tibori egy személyben a Népszabadság romániai tudósítója is. - Az elmúlt egy-másfél hónapban a magyarországi sajtóban valóságos sajtókampány indult a határon túli pénzalapok ellen, beleértve a magánegyetem létrehozására szánt összeget is. Ennek kiindulópontja a Magyar Állandó Értekezlet november 11-12-én megtartott második ülése, amelyen a magyar kormány bejelentette, hogy a határon túli magyarok magyarországi jogállását törvényben kívánja szabályozni. A magyarországi ellenzéki pártok a kezdeményezést nem támogatták, Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő az úgynevezett "státustörvény" elfogadásában annak veszélyét vélte felfedezni, hogy a határon túli magyarság kérdése "üzleti üggyé" válik, mondván, "kedvezőbb helyzetben lesz határaink mentén az, aki magát magyarnak vallja" (HVG, 1999. november 20.). - A kampány zászlóvivője a Tibori Szabó tudósította Népszabadság, ahol november 29. és december 13. között közvetve-közvetlenül csak az egyetemmel kapcsolatban hat írás jelent meg. Az első írások megpróbálják szembeállítani az RMDSZ és a magyar kormány egyetemmel kapcsolatos álláspontját, a következők pedig előveszik az 1992-ben Szőcs Géza által - állítólag - egyetemalapításra megpályázott, azóta el nem számolt 2,5 millió forintos adomány ügyét. - A cikksorozat lényege, a "2,5 millió forintos ügy" előbányászásának értelme Aczél Endre Kétmillió és kétmilliárd című, december 8-án közölt írásából válik érthetővé. Arról a kétmilliárdról van szó, amiről addig megtudtuk, hogy a magyar kormány az RMDSZ véleményével ellentétesen akarja felhasználni, nem is tudni, mire; és arról a kétmillióról, amit Szőcs Gézának Tőkés László támogatásával ítéltek meg, és amivel nem számolt el. A szerző írásában a két egyetemre adott támogatást a politikai mezőben összekapcsolja, és úgy gondolja, ha bebizonyosodik, hogy a kétmillió nincs elszámolva, a "Szőcs-Tőkés-féle korábbi RMDSZ" diszkreditálódik, és nem tudja a kétmilliárd forintot általa támogatott nagyváradi "partiumi keresztény egyetem" részére megszerezni. Írja mindezt azután, hogy a nyilvánosság előtt a novemberi MÁÉRT óta mindenki számára egyértelmű: a kétmilliárd forint a Kolozsvár központú, több helyszínt magába foglaló magánegyetemé. - Tibori Szabó cikkében lényegében átveszi Aczél Endre írásának politikai vonalvezetését, és konkrétan kimondja az ebben rejlő sejtetéseket: a magyar kormány meg akarja változtatni az RMDSZ-en belüli politikai arányokat. - A szerző szándékosan éket ver a püspökök, egyetemi tanárok és a Bolyai Társaság, valamint a magyar kormány közé. - A magyar kormány valóban olyan "akcióba" kezdett, amire elődei nem vállalkoztak: a felsőoktatás területén egy olyan nagyságrendű revitalizációs programot indított el, amire az 1940-43-as időszak óta nem volt példa. A magyar kormányzati szándék hosszabb időre és több pénzre szól - mondja Misovicz Tibor egy erdélyi napilapban. Ugyanakkor hozzáteszi: ha júniusban kiderül, hogy a 2000. évre szánt kétmilliárd forintból nem sikerült konkrét eredményeket felmutatni, és a támogatás vitákat és széthúzást szít, nagyon nehéz lesz a következő költségvetési vitában az Országgyűlést újabb összegek megszavazásáról meggyőzni. /Székely István: Szavak és tények. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Székely István helyreigazítást kért, mert cikkét értelemzavaró módon rövidítették meg. Érvelése így szerepelt eredetileg: Tibori Szabó Zoltánnak nem kellett volna egyebet tennie, mint egy másik napilap újságírója, aki a magyarországi költségvetési vita parlamenti végszavazása után felhívta Misovicz Tibort, a HTMH gazdasági elnökhelyettesét, és érdeklődött az egyetemtelepítéssel kapcsolatos részletek felől. Azért akkor, és nem hamarabb, mivel a magyar kormány a nyáron nem a támogatás megítéléséről döntött, hanem arról, hogy annak összegét a 2000. évi költségvetés tervezetébe foglalja. A parlament végszavazásáig a támogatásról beszélni csak a "reménybeli vétel" kitételével lehet. Igaz, Tibori Szabó úr rágalmait - költségvetési támogatás eltérítése bűntettének vádját - hamarabb is megfogalmazhatja... /Székely István: Helyreigazítás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./"
2001. szeptember 18.
"2000 őszén Katona Ádám tanár szerződését felbontották, Kódex tanár úr, ahogy tanítványai hívták, aki a székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskolán magyar irodalomtörténetet és gyermekirodalmat adott elő, utcára került. A főiskola a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem fennhatósága alá tartozik. Bálint Mihály, egy személyben a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Középiskola és Tanítóképző Főiskola igazgatója jelentést írt a BBTE vezetőségéhez arról, hogy az ő főiskolájára egy olyan renitenskedő irodalomtörténészt neveztek ki, aki a kormány és az RMDSZ ellen morgolódik, autonómiát követel, igazságtalanul elítélt oroszhegyi, zetelaki, kézdivásárhelyiekért áll ki... A románul készült beadványt Bálint Mihály direktor készítette, majd megkísérelte opusát aláíratni az udvarhelyi főiskola tanáraival. Azonban a tanárkollégák visszautasították az aláírást. Dr. Vofkori László egy nézeten volt a direktorral, de ő sem írta alá a beadványt, sőt maga Bálint Mihály sem írta alá. Bálint Mihály igazgató elment Kolozsvárra, az egyetemre, azonban a beadványt Kása Zoltán professzor, a magyar nyelvű egyetemi oktatásért akkor felelős rektor-helyettes kezébe került, aki a direktori művet szerzőstől, azonnal hazairányította, hozzátéve, hogy ez a beadvány vetekszik egy szekuritátés besúgói jelentéssel. Bálint Mihály újból elment a kincses városba, és megkereste az egyetem egyik román vezetőjét, aki továbbította feljelentést Marga rektornak. A feljelentés szövege nem ismert, de az szerepel benne, hogy Katona Ádám helyettes főiskolai tanár "irredenta magyar". Katona Ádámról egyébként 1961-ben hasonló minősítés került a neve mellé. "Ismeretes továbbá, hogy Katonát 1989 decembere óta efféle irredentizmussal vádolni valóságos rituálévá vált a román sajtóban. Mi több, anyaországunk legolvasottabb napilapjában már évekkel ezelőtt meg-megjelent ez a megbélyegzés Tőkés Lászlóra és híveire értve, főként a minden rendszert túlélő és megmagyarázni képes Aczél Endre tollából." - írta Grausam Géza. Katona kérésére február 15-én a székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskolán részt vehetett egy munkaülésen, melyen megjelent a BBTE rektorátusának képviseletében Néda professzor is, és ismertették a feljelentés lényegét. Katona hiába kérte, nem mutatták meg neki a feljelentés szövegét. Végül Katona Ádám Andrei Marga rektorhoz fordult kérelmével, aki visszaírta, hogy "természetes személy" csak az egyetem szenátusa jóváhagyásával olvashatná el a feljelentést. /Grausam Géza: Kódex tanár úr esete három udvarhelyi testőrrel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 18./"
2003. január 7.
"Két okfejtés volt a Népszabadságban a dec. 1-jei Kempinski szállóbeli román-magyar "miniszterelnöki koccintásról", Aczél Endre (dec. 3.) és Tamás Gáspár Miklós (dec. 5.) tollából. Tamás is hangsúlyozza azt, hogy Erdély sorsa nem az 1918. december 1-jei gyulafehérvári román népgyűlésen dőlt el. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének gondozásában kiadott Erdély rövid története (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993) adatai szerint "a gyulafehérvári gyűlés 1228 delegátusa elfogadta az egyesülést". Tamás állításával szemben a gyűlésen csak a románok képviselői vettek részt, a szászokéi nem. Az erdélyi magyarok 1918. dec. 22-ére összehívták a kolozsvári nagygyűlést. Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonult román királyi csapatok parancsnoka azzal fenyegetőzött, hogy ágyúival fogja a gyűlést szétkergetni. A tragikus sorsú Apáthy professzor szervezésében "mégis nagy tömeg, mintegy 40 ezer ember gyűlt össze, köztük a román szocialisták és a bánsági svábok képviselői, mivel ők, éppúgy mint a szászok, egyelőre ugyancsak a magyar állam keretében kívántak megmaradni". Kincses vitatja TGM állítását, ugyanis Erdély elszakadásáért nem lehet a román jobbágyok magyarok általi elnyomását okolni, mivel a jobbágyrendszert már 80 évvel korábban, még 1848-ban eltörölték. A román közgondolkodás azt tartja, hogy 1918. december 1-jén egyesült Erdély Ó-Romániával. A Kempinski-beli ünnepségen való részvételével ezt a legendát támasztotta alá a magyar vezetés. Ha a területi revízióval kapcsolatos román félelmeket már nem kell eloszlatni, kérdés, a Kempinski-beli gesztussal miért kellett keserűséget okozni szinte a teljes romániai magyarságnak? Két, odahaza népszerűtlen tisztségviselő (Kelemen Atilla képviselőházi és Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető) részvétele, nem a romániai magyarság december elsejéről vallott véleményének módosulását, hanem a romániai magyar közvéleménnyel mit sem törődő RMDSZ-vezetőség politizálását minősíti, hangsúlyozta Kincses Előd. Egyetért Aczél Endrével, az erdélyi származású Medgyessy Péter miniszterelnök átlépte a Rubicont - de a Maros partjáról e lépés vitathatónak látszik. Jó lenne már látni azt, hogy a román vezetés mikor lépi át a romániai magyarság sérelmeire gyógyírt adó Rubicont - írta Kincses. /Dr. Kincses Előd ügyvéd (Megjelent a Népszabadságban): A Rubicon és a Maros. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 7./"
2004. szeptember 21.
A Magyarok Világszövetsége összegyűjtötte az aláírásokat, ennek alapján meg kell szavazni a referendum kiírását. A népszavazáson felteendő kérdés így hangzik: ,,Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. Tv. 19. paragrafusa szerint »Magyar Igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” Eörsi Mátyás /SZDSZ/ képviselő kifejtette, hogy ő nemmel fog szavazni a népszavazáson. Szerinte Magyarország két szomszédjával együtt már belépett az unióba, sorra kerül majd Románia és Horvátország is, ezért a kettős állampolgárságnak nincs értelme. – Egy tipikusan budapesti balliberális polgártól nem is lehet elvárni, hogy érzékelje: az uniós csatlakozás közben éppen hogy rendezni kellene a nemzeti együvé tartozás ügyét, vállalni kellene a nemzetegyesítés feladatát, szögezte le írásában Sylvester Lajos. Szabó Vilmos államtitkár /MSZP/ szerint meg kell nézni, hogy a kettős állampolgárság bevezetése mit jelent az adott közösségre nézve. Ez a lépés vajon a szülőföldön maradást szolgálja-e? A Fidesz maradéktalanul támogatja a népszavazást, az MDF képviselői (Dávid Ibolya, Herényi Károly) a népszavazás mellett érveltek, bár Dávid Ibolya elnök asszonynak előbb kétségei voltak a szavazás kimenetele felől, a magyarországi lakosság egy részét nem tartja elég érettnek az ügy jelentőségének érzékelésére. Tizenöt év alatt ki juttatta oda a magyar társadalom bizonyos rétegeit, hogy a határon túl rekedt nemzetrészekkel kapcsolatban ellenszenvet éreznek? A ,,tízmilliós Magyarország”, a ,,Merjünk kicsik lenni”, a magyar nemzeti jelképek lejáratása és meggyalázása, a határon túli magyarok ügyének ébrentartása helyett a másságkeresés, a státustörvény kiherélése, a körülötte keltett, Magyarországról táplált nemzetközi botránysorozat, a szomszéd államok vezető köreivel való elvtelen lepaktálás egyaránt ludas ebben. A legnagyobb felelősség az írott és elektronikus sajtónak egy részét terheli, amely társult a balliberális és szocialista körökhöz, hangsúlyozta Sylvester Lajos. Jellemző, hogy a referendum kiírásának országgyűlési elfogadása után a Magyar Hírlap jegyzetírója, Nagy Iván Zsolt szerint ,,a dolgok jelenlegi állása szerint a nép bizony szavazni fog a kettős állampolgárságról, azután pedig vagy a határon túli magyarok utálják majd szívből a magyarországiakat, vagy fordítva, az itteniek egy része gyűlöli majd az erdélyieket. Ez a biztos.” (A nép baja). A szerző már százezres tömegek áttelepedésével számolt. Közben Magyarország lakossága rendkívüli mértékben fogy, öregedik. Nemzetstratégia? – minek az? A kettős állampolgárság könnyített megszerzése elleni merényletsorozatban a pálmát Aczél Endre vitte el, az MTV Napkelte műsorában Patrubány Miklóssal folytatott beszélgetésben mondta: Illyés szerint ,,magyar, aki magyarnak vallja magát”. Ha egy olyan pici előny származik abból, hogy én magyarnak vallom magamat, és nagyon távol vagyok még az Európai Uniótól, akkor meg fogom keresni azt a hetedik leágazású rokont, aki magyar, és arra hivatkozva fogom magamat magyarnak nevezni. De ne beszéljek a levegőbe, azt tudja például ugye, hogy hogyan történt az izraeli bevándorlás? Mentek az orosz zsidók tömegestül, de harminc százalékuk nem volt zsidó, se vallási, se faji tekintetben. Ennél aljasabb sértés eddig nem érhette a Magyarországon kívül élő nemzetrészeket, minősítette Aczél szavait Sylvester. /Sylvester Lajos: És mégis magyarnak, számkivetve… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./
2004. szeptember 23.
Kányádi Sándor keserű verse jut eszébe Borbély Lászlónak a Hargita Népe szerkesztőjének a kettős állampolgárságról kiírandó magyarországi népszavazással kapcsolatos véleményekről. Valóban a hajdani szegénylegény sorsára jutnak a határon túli magyarok: nem kellünk mi „sem itten, sem ottan"? Van aki kételyeit fogalmazza meg, más meg nyílt ellenpropagandába kezd. A Népszabadság vezető publicistája /Aczél Endre/ arról írt, hogy ő nem hajlandó fizetni sem az orvosi kezelését, sem a nyugdíját a magyar állampolgársághoz jutott külhoninak. /Borbély László: Nadrágszíj. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./
2004. október 30.
Nincs jogi akadálya a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett referendum megtartásának – döntött az Alkotmánybíróság. A Magyarok Világszövetségének sikeres aláírásgyűjtése után az Országgyűlés elrendelte a népszavazást.  „Vajon fel tudjuk-e mérni, mekkora a tét, érzékelni tudjuk-e azt, hogy Magyarország felnőttkorú lakosságának a nemzet egysége mellett vagy Trianon és a Párizs melletti békeszerződéseket szentesítve ennek elutasításáról kell döntenie?” – tette fel a kérdést Sylvester Lajos.  Amennyiben nem szavaznák meg, az távlatait tekintve a kollektív öngyilkosság egyik súlyos esete lenne. Az SZDSZ hangoztatta, hogy tagsága a kettős állampolgárság ellen szavaz.    Tokay György szenátor azt nyilatkozta: amennyiben a kettős állampolgárság megszerzése lehetségessé válik, akkor ki lehet írni a magyar határon: ,,Az utolsó oltsa le a villanyt!” (Ez a nagyotmondás felér Kovács László Magyarországra áttelepedő 23 millió románjáról szóló meséjével.)  Aczél Endre újságíró a Népszabadságban azzal rémítgeti a magyar lakosságot, hogy az ő pénzükből kapnak magyar színvonalú nyugdíjat az Erdélyből áttelepedő öregek. Aczél szerint ,,…a zsidók automatikus izraeli állampolgársága mögött egy nagyon nagy szponzor áll, melynek neve történetesen nem Izrael, hanem az Egyesült Államok. Nekünk nincs ilyenünk.” /Sylvester Lajos: Magyar villanyoltás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./
2004. november 30.
Folyik a kampány a kettős állampolgárság mellett és ellene is. Aczél Endre újságíró például egyszerű európai egérútként aposztrofálja a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megszerzését (Népszabadság, 2004. szeptember 16.), amit nem támogat.  Patrubány Miklós MVSZ-elnök a vele készült beszélgetésben kiemelte, hogy bemutatták be a www.kettősállampolgárság.hu honlapot, amely választ ad a kormánypártok azon kijelentésére, hogy a magyar társadalom nincs jól tájékoztatva a kettős állampolgárság kérdésében.  A mostani népszavazási indítvány teljes körű állampolgárságról szól. Amennyiben a népszavazás sikerül, akkor kezdődik az a folyamat, amelyet eddig a magyar nagypolitika mindvégig halogatott, ugyanis már 1990-ben létre kellett volna hozni a magyar–magyar integráció intézményeit. Erre volt hivatott az Antall-kormány által létrehozott Határon Túli Magyarok Irodája nevű intézet, de ez megrekedt a határon túliság fogalmánál. Majd ebből lett a Határon Túli Magyarok Hivatala, „de ez az intézmény sem lépett az integráció irányában.” Az MVSZ 1996 óta mondta, hogy még Magyarország EU-csatlakozása előtt meg kell adni az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, nehogy újból vasfüggöny ereszkedjék le magyar és magyar közé a Kárpát-medencében. Kérésüket hallgatták meg, a vasfüggöny leereszkedett 2004. május elsejével, Magyarország európai uniós csatlakozásával. Az MVSZ  javasolta a Külhoni Magyar Adóalap létrehozását. Ebbe azok a magyarok fizetnének be, akik Magyarországon adófizető kötelezettséggel bírnak, tehát akik itt szerzik a jövedelmüket. A külhoni magyarok ebből az alapból részesülnének. A magyar állam jelenleg /a státustörvényt, az Erdélyi Magyar Egyetemet, a külföldi ösztöndíjakat figyelembe véve/ összesen nem nyújt 20 milliárd forintnyi támogatást a határon túli magyaroknak egy évben. Ha ez a Külhoni Magyar Adóalap létrejön, akkor már az első évben 50 milliárd forintra nő ez a pénzösszeg, mert kb. ennyit tesznek ki a Magyarországon hivatalosan munkát vállaló külhoni magyarok befizetései. Patrubány Miklós /sz. Medgyes, 1952. de. 23./ Kolozsváron a Műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Szakterülete az elektronika. 1973-ban Kolozsváron megalakította a Visszhang nevű egyetemi rádiót, és ennek volt főszerkesztője 1976-ig. 1990 tavaszáig a Kolozsvári Számítástechnikai Kutatóintézet tudományos főkutatója volt. 1983-ban részt vett az első romániai személyi számítógép, a PRAE megalkotásában. 1989-ben szakkönyvet írt a mikroprocesszor-technológiáról. 1992-től a kolozsvári Praemium Kft. tulajdonos-igazgatója. 1990 és 1992 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének tagja. 1992-től a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, 1996 októberétől az MVSZ elnökhelyettese, az MVSZ Erdélyi Társaságának (VET) elnöke.  1996-ben kiadta a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét. 2000-től az MVSZ elnöke.   /Balázs D. Attila: “Tisztelt Választópolgár! Feketén fehéren a kettős állampolgárságról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 30./
2004. december 21.
1993-tól immár tizenkettedik alkalommal adományoznak Julianus-díjakat azoknak, akik a peremmagyarság megtartásáért vállalnak többletmunkát itthon és külhonban egyaránt, hangsúlyozta köszöntőbeszédében Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke. A mostani díjazottak között van dr. Aczél Endre, aki a magyar nép legveszélyeztetettebb csoportját, a moldvai csángó magyarokat vette gondjaiba. Lakása Budapesten találkozóhelye ennek az elveszettnek hitt népcsoportnak, ahol otthon érzik magukat. Czirják Árpád, aki tiltakozott a hagymakupolás honfoglalás ellen, papként a főegyházmegye zsinatának egyik szervezője. Smaranda Enache kereste a magyarokat és vállalta a magyarokkal való együttműködést. Kállay Oszkár megszervezte a belgiumi magyarok körében az erdélyi magyarok segítését. Lapohos András a mezőségi szórványban megy a fogyatkozó magyarok után. /Házad lehet akárhol, hazád csak itt van. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./
2005. július 21.
Stefano Bottoni Tibori Szabó Zoltánnak a Népszabadság július 14-is számában megjelent Egység vagy bomlás? című cikkét vette tollhegyre. Az Aczél Endre és Kis Tiborék nyomdokain lépkedő Tibori Szabó Zoltánról megállapította, hogy jó ideje ő „az erdélyi újságíró és politikai megmondóember” a Népszabadságban. Stílusa túlbuzgósága miatt kissé avítt (pl. akkor is Orbán-Torgyán kormányról beszélt, mikor Pesten sem használták a párosítást). Tibori szerint autonómia akkor lesz csak, ha az RMDSZ benne van a parlamentben, a kormányzatban. Valójában a fejlesztési régiók határait 1998-ban az akkor is, most is kormányon lévő RMDSZ nem kívánta módosítani „mert a székelyföldi fejlesztési régió nem prioritás”? Az egység gondolatához a baloldali Tibori Szabó Zoltán itt a kommunista hatalom által meghurcolt jobboldali László Dezsőt használja fel annak az ideológiának az újrafogalmazására, miszerint a kisebbség politikai egysége – tehát az egypártrendszer a legfontosabb. Az egységgondolat mára kiüresedett szlogen. /Stefano Bottoni: Gott mit uns: az egységszerető ember egyetlen parancsolata.= A Hét (Marosvásárhely), júl. 21./
2006. május 17.
Az Új Magyar Szó átvette a Népszabadság cikkét, miszerint a Gyurcsány-kormánynak „költségvetési kiigazítást” kell végrehajtania, ennek árát döntő mértékben a bérből, fizetésből, az állami ellátásból élők fizetik meg. Ez elbocsátásokkal, pluszterhelésekkel jár. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint az elmúlt négy évben „tették tönkre” az országot. Aczél Endre, a Népszabadság cikkírója szerint ez a tönkretétel hazugság. Orbán szerint Gyurcsányék elhazudták az ország valóságos állapotát, és ezzel nyertek. Aczél megkérdőjelezte, hogy a Fidesznek van programja. /(Aczél Endre, Népszabadság): A helyrehozatal esélyei. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./
2009. június 12.
Az Új Magyar Szó rendszeresen újraközli magyarországi baloldali lapok cikkeit. A június 12-i számában közölte a Népszabadságból átvett két cikket /Aczél Endre: Az írás a falon, Boda András: Trianoni ájulás/, továbbá az Élet és Irodalomból /- tódor -: Média-aktivitás/ és a Heti Világgazdaságból /Egy a zászló? A Fidesz-álom vége/ is hozott cikket. /Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2010. január 5.
Ghymes-koncert, farsangi bál, Aczél Endre könyve – Apró gyöngyszemek a magyar kultúra napjára
Tizedik alkalommal szervezi közösen Várad és Berettyóújfalu a magyar kultúra napi ünnepségsorozatot. A részleteket tegnap sajtótájékoztatón ismertették.
A sajtóértekezleten Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy ezeken az ünnepeken mindennapi életünk kis gyöngyszemeit villantsa fel a közösség.
Szeifert Ferenc, Berettyóújfalu polgármestere néhány magyarországi programra hívta fel a figyelmet. Első ízben szerveznek helytörténeti vetélkedőt nagyváradi és berettyóújfalui, hetedikes és nyolcadikos diákok részvételével. Január 20-án a Hajdú-Bihar megyei településen lesz a nyitóesemény. Január 21-én lesz a gála, aznap este a jól ismert Ghymes együttes koncerttel örvendezteti meg az érdeklődőket.
Lévai Ágnes, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ vezetője kifejtette: a kultúrház is méltó programkínálattal óhajtja gazdagítani az ünnepélyt. Január 20-án a Főnix Művelődési Műhely bemutatja Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének színpadi változatát. Ugyanazon a napon a Bihari Népfőiskola megalakulásának tizedik évfordulójáról is megemlékeznek. Január 21-én bemutatják Bakó Endre Nadányi Zoltán világa című monográfiáját.
Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke megjegyezte: a magyar kultúra közös ünneplése együtt indult az új évezreddel. A tíz esztendő alatt volt olyan is, hogy tíznaposra sikeredett a rendezvény. Az idén is több érdekességnek ad otthont Várad. Január 18-án bemutatják S. Németh Katalin Vigyázó kövek című könyvét a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, január 19-én kiállítás lesz a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában. 21-én az Ady Endre Gimnáziumban tartanak különféle kulturális rendezvényeket. Egyebek között előadást tart Pomogáts Béla irodalomtörténész, s a Meleg Vilmos színművész által összeállított irodalmi műsorral is kedveskednek majd. 23-án kiállítás nyílik a Tibor Ernő Galériában két, Berettyóújfaluhoz kötődő művésznek, Fenyvesvölgyi Tamásnak és Fenyvesvölgyi Tóth Zsuzsannának a munkáiból.
Lakatos Péter parlamenti képviselő két rendezvényre hívta fel a figyelmet. Január 22-én a nagyváradi városháza dísztermében bemutatják Aczél Endre újságíró decemberben megjelent, Amit megírhatok című bestsellerét. A szerzővel a képviselő beszélget. Lakatos Péter arról is szólt, a magyar hagyományok szerves része a mulatság. Ezt felelevenítendő január 23-án ejtik meg az Ady Endre Kulturális Központban a partiumi farsangi bált.
Január 22-én a nagyváradi filharmónia koncerttermében tartandó díszelőadás után kiosztják A magyar kultúráért díjakat. Három emlékplakettet ítélnek oda személyiségnek, illetve civil szervezetnek. Díszoklevelet öt jeles egyéniség vagy egyesület kap majd. Két életműdíjat is átadnak a gálán. Január 18-ig lehet beküldeni javaslatokat arra nézvést, hogy kit vagy milyen szervezetet díjazzanak. Az ajánlásokat az RMDSZ Sas-palotabeli titkárságán várják.
Minden rendezvényre díjtalan a belépés. A részletes program hétvégéig összeáll, és a sajtóban is közzéteszik azt a szervezők.
Tóth Hajnal. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. január 18.
Körös utcát, Széles utcát… magyar utcaneveket! – Városszeretet könyvben és díjazásban
Jussuk iránt elkötelezett, ekképp európaiságukban is példamutató emberek gyűltek össze pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A megyeszékhely egyik legszebb terére, az Ezredévi emléktérre – melyet immár jó ideje Szabadságnak, azaz Libertăţiinek kellene titulálni – nyíló, a váradolaszi református egyházközség udvarában, a templom mellett lévő épületben talán a megszokottnál is többen tömörültek össze, hogy meggyőződjenek arról, nem mellőzendő nyakasság Körös utcának nevezni a Körös utcát.
Erre a visszaigazolásra – úgy tűnt – sokaknak igényük támadt, hiszen az intézmény vezetője, Török Sándor is szólt házigazdai köszöntőjében arról, hogy több szék vált szükségessé. Hiánypótló könyvről beszélt a továbbiakban az esemény egyik szervezőjeként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke: a Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek című kötet azonképpen rendszerezi a várost, hogy az itteni magyar megmaradást erősítse.
A másik szervező csoportnak, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Partiumi–Nagyváradi organizációjának nevében Lovassy Cseh Tamás elnök beszélt arról az őrállási szükségről, amely arra vezetett maroknyi fiatalt, hogy tevékenykedjen a már-már eltünedező magyar utcanevekért is.
A lélekmelegítő rendezvény kevésbé fenséges pillanataként a könyvben is szereplő verseket igyekeztek elszavalni diáklányok. A közönség szerint több-kevesebb sikerrel… Persze taps biztatta a továbbgyakorlásra az előadót az első poéma után. Ám összehasonlíthatatlan vastaps méltatta a következő előadást: az EMI elnökségi tagja, Csomortányi István jó érzékkel hol adalékokkal, hol konkrét tényadatokkal domborította ki, hogy mennyire is a tolerancia városa Várad. Beszélt a passzív beolvasztásról s az etnikai tisztogatás egyik számadatáról: a mai 754 utcanévből tucatnál is kevesebb a magyarsághoz köthető. Az áldatlan állapot egyik felelősének mondta az RMDSZ-t, melynek vezetői „dőzsölnek”, szobrot állítanak maguknak, és bár a megyeszékhely elöljáróiként lépnek fel, nem biztosítják még a városházán sem a magyar nyelv használatának lehetőségét. A továbbiakban Lakatos Péter parlamenti képviselőt bírálta, amiért a magyarországi média pöcegödréből Váradra invitálta a kádári-horni-gyurcsányi rezsim vezető propagandistáját, Aczél Endrét. Az öt éve alakult váradi EMI tevékenységéről is szólt, valamint arról, hogy szerte a kontinensen elfogadott a többnyelvű utcanévtábla, s ezt határozatba foglalta a váradi tanács is, de semmi sem történt a gyakorlatban…
A lokálpatrióták gyülekezetének nevezte a teremben lévő bő száz Váradért elkötelezettet Kupán Árpád nyugalmazott tanár, helytörténész. Beszélt arról, hogy a szótárak meghatározásai szerint negatív töltettel is bírhat ez a lokálpatrióta kifejezés, mert földhözragadtságot, köldöknézést és elvakultságot sugall. Szerinte ez a könyv nem erről szól, mert itt elsődlegesen értékmentésről és dokumentálásról van szó. Ismertetésében szólt a kötet igen értékes részeiről, így az utcanevek 20. századi változásairól számot adóról. A térképfüggeléket, a Várad-szeretetükről tanúbizonyságot tett költőóriások verseinek szerepeltetését is méltatta, akár azt, hogy a kortárs versíró, lapunk külmunkatársa, Pataki István költeménye is helyet kapott a kiadványban. Könyvértékelését azzal zárta, hogy minden lokálpatriótához jusson el ez a kötet, s használja a benne lévő adatokat.
Ezután a szerző vette át a szót. Nagy József Barna elmondta, hogy nemcsak az övé, hanem az EMI-sek munkája is a kötet. Segítséget is kért a jelenlévőktől és könyvének minden majdani olvasójától: mivel nem teljes az utcák elnevezéseinek magyarázatát és a névadók rövid életrajzát taglaló fejezet – az adatokat bővíteni lehet majd az utánnyomásig. A kötetben szerepel az utcanevek régi magyar, valamint a mai, a hivatalos megnevezése. Az összeállító elmondta, a magyar elnevezéseket szeretné népszerűsíteni, mégpedig azért, hogy a magukat a magyar nemzethez tartozóknak vallók használják ezeket beszédben és írásban egyaránt.
A könyvbemutatót az EMNT Bihar megyei szervezete „Magyar helytállás” elnevezésű díjának átadása követte. Előbb a szervezet elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a váradi magyarság megaláztatásának egyik példájáról: a városalapító király, Szent László nevét mindössze egy 300 méteres, teljességgel jellegtelen utca viseli, ráadásul Sfântul Ladislau-ra fordítva-torzítva. Szólt arról is, hogy a tizenöt általános iskola közül egyetlennek sincs magyar a neve, s a tucatnyi állami középiskola között is csak egynek. Kiegészítette Kupán Árpád észrevételét is: a patrióták a sajátjukat értékelők megnevezése, s ennek ellentettje a sovinisztáké, akik annyira gyűlölik a másét, hogy azonképpen sajátjukat sem szeretik. Javaslattal is élt a volt református püspök: a magyar tannyelvű és tagozatú középiskolákban is mutassák be a könyvet, ezzel is elősegítve az összeállítók céljának elérését.
A laudáció felolvasása után kiderült, hogy a magyar helytállásért odaítélt díszoklevelet és emlékplakettet hatan kapták meg idén, köztük a tavaly elhunyt, Várad-szeretetben is példamutató Tolnay Tibor (özvegye vette át) és a Reggeli Újság, amely 2004-es elindulása óta következetesen használja a régi magyar utca- és helyneveket.
A Váradot egykori fényében bemutató filmhíradók részleteinek levetítésével zárult volna az esemény, ám technikai gondok adódtak, így a Szózat eléneklését a dedikáció követte. Egyébként száznál több kötetet vásároltak meg a bemutatón, a további érdeklődők a Teleki utcai Illyés Gyula és a Garasos-híd melletti Libris Antica könyvesboltban vásárolhatják meg.
Megyeri Tamás Róbert
Nagy József Barna: Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. január 18.
A magyar kultúrát ünneplik Erdélyben
Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok a héten a Magyar Kultúra Napjáról, amelyet 1989 óta ünnepel meg a magyarság január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Már ma megkezdődik a magyar kultúra napját körülvevő rendezvénysorozat Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester, illetve Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mond köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője, immár tizedik éve, majd S. Németh Katalin Vigyázó kövek című könyvét mutatják be ugyanott.
Másnap a Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, csütörtökön pedig a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, illetve Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, 24-én pedig váradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.
„A kultúra tartja egyben a nemzetet” A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet – jelentette ki tegnap Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen a magyarországi Szatmárcsekén.
Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől.
„Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel” – mondta. Az államfő kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv.
Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni – figyelmeztetett Sólyom László. „Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben” – hangsúlyozta az államelnök.
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat, valamint a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében erdélyi körutat tesz Esterházy Péter író és Dés László zeneszerző, előadóművész. Ennek az első állomása Marosvásárhely, ahol a Látó Irodalmi Színpad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem stúdiótermében látja vendégül a jeles anyaországi vendégeket. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas–Akadémia könyvkiadó szervezésében szerdán író-olvasó találkozóra kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az esten a szerző jelenlétében mutatják be Sas Péter Kós Károly képeskönyv című művét.
Az ünnep alkalmával egész héten szerveznek rendezvényeket Háromszéken is. Sepsiszentgyörgyön kedden mutatják be Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, illetve ide is ellátogat pénteken az Esterházy–Dés „duó”, akik előző nap Kézdivásárhelyen mutatkoznak be. A megyeszékhelyi városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel. Ugyancsak pénteken a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetői hivatalosan is bejelentik, hogy 2010 a képzőművészet éve lesz Háromszéken.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen ma mutatják be a helyi Pallas–Akadémia Kiadó 550 kötetét, Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, míg Esterházy Péter és Dés László szerdán tart előadást.
Egész hetes kultúra napi rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Ennek keretében előbb elemisek, majd általános iskolába járó diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, de a hét folyamán lesz kerámiakiállítás, nyílik tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. Ugyanakkor a Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, de fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, illetve a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő a kultúra napja alkalmából.
Négynapos rendezvénysorozat keretében emlékeznek meg Gyergyószentmiklóson a Magyar Kultúra Napjáról. A rendezvények sora szerdán kezdődik a Cseh Tamás-emlékkoncerttel. Másnap megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű kiállítását, illetve lapunk munkatársa, Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét. Január 22-én 19 órától Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A négynapos rendezvénysorozat zárónapján 19 órától a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a művelődési ház színháztermében. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 21.

A magyar kultúra napja – Programok Erdélyben és a Partiumban
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok január 22-ről, a magyar kultúra napjáról; a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt.
Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön kiadott üzenetében kifejti: a Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. "Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb" - áll az üzenetben.
"A kultúra az igényesség mércéje, a romániai magyarság számára pedig a tolerancia és a befogadás közege is" - állapítja meg Kelemen Hunor, aki jelentős eredménynek tartja, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, a fennállásának huszadik évét ünneplő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) először látja el Románia kulturális minisztériumának vezetését.
Az évforduló tiszteletére szervezett rendezvények sorába illeszkednek Esterházy Péter felolvasói estjei is, amelyeken Dés László zeneszerző szaxofonon kísérte őt. A Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön zajló esteket a Látó szépirodalmi folyóirat a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjával és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezte.
Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester és Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mondott köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője. A Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, előadást tart a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, valamint Pomogáts Béla irodalomtörténész. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton a LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, vasárnap pedig nagyváradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.
Csütörtökön Nagyálmos Ildikó új, immár negyedik verseskönyvét mutatják be a Várad című folyóirat szerkesztőségében. A pozsonyi AB-Art Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös gondozásában megjelent, Randevú című könyvet a szerkesztő, Kinde Annamária ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Megemlékeznek az ünnepről Háromszéken is: Sepsiszentgyörgyön bemutatták Sas Péter Kós Károlyról szóló művét. A városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen bemutatták a helyi Pallas-Akadémia Kiadó 550 kötetét. Egész hetes rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, lesz kerámiakiállítás, tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. A Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő.
Négynapos rendezvénysorozat színhelye Gyergyószentmiklós, ott is megtartják a Cseh Tamás-emlékkoncertet, megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű-kiállítását, bemutatják Jánossy Alíznak, az erdélyi Krónika munkatársának Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét.
Pénteken Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a helyi művelődési ház színháztermében.
Ünnepi műsort szervez a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda is. Csütörtökön a Hungarica Központban mutatkozik be a vajdasági Híd folyóirat a társszervező, Hargita Megye Tanácsának Kulturális Központja által szervezett Irodalmi Karaván keretén belül, amelyet a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium támogat. Vendégként vesznek részt a vajdasági Híd folyóirat képviselői, Faragó Kornélia irodalomkutató, egyetemi tanár és főszerkesztő, Végel László regény- és drámaíró, esszéista, Maurits Ferenc grafikus, festőművész, költő, valamint Virág Gábor prózaíró. Forrás: MTI
2010. január 22.
Magyar kultúra?
A politikai magamutogatás, felsőbbrendűségi érzés, a „nekünk mindent szabad, ti meg mindent lenyeltek” elve alapján élő (pontosabban: működő, mert ez már egy embertelen, emberellenes politikai gépezet) választott vezetőink a napokban újra megmutatják, számukra semmi sem számít, csakis saját népszerűségük, hatalmuk növelése. Most éppen a magyar kultúra napját használják ki alantas céljaik elérésére.
De nem is a magyar kultúra napját, mert ők már Magyar Kultúra Ünnepéről, Magyar Kultúra Hetéről (természetesen csak így, nagybetűsen) beszélnek. Hogy rendezvényeik, azoknak szellemi, kulturális üzenete semmi kapcsolatban nincs a magyar kultúra napját jelentő Himnusszal, annak üzenetével, az mindenki számára egyértelmű. A bihari, nagyváradi egypártrendszerű, diktatórikus, a húsz évvel ezelőtti időket továbbéltető, magyarnak és érdekvédőnek hazudott politika, mint mindig, most is a civil szervezeteket használja fel a maga hasznára. A „civilek” meg nem tehetnek (tehetnének, de ahhoz tisztesség is kellene) mást, mindenben kiszolgálják a pénzt adó pártjuk igényeit. Kiszolgálják, mert kiszolgáltatottak. Biharban, Váradon már régen meghaltak, pontosabban pártérdekeket szolgálnak (a kettő végül is ugyanaz) a „civil” szervezetek. Most azt kellene mondjam, akinek nem inge, ne vegye magára, de sajnos ez az ing nagyon ritka.
Elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek. Van képük egyeseknek az RMDSZ születésnapjával összekötni ezt a napot. Székelyhídon pedig a magyar kultúra napján a következő fellépők közvetítik a magyar kultúrát: Cynthia és Ianc Sebastian, Control Dance Club, Open Stage – Székelyland humortársulat, Tini Dance Center, B 612. Nem ismerem az említett társulatokat, személyeket, de nem hiszem, hogy az év 365 napjából éppen a magyar kultúra napján kellene megmutatniuk tehetségüket, anglomán nyugatmajmolásukat. De nem is róluk szól ez a történet, hanem a pártról, amelyik „civil” segítséggel ilyen rendezvényeket szervez erre a napra.
Nagyváradon is kitesz magáért az RMDSZ, ide Aczél Endrét hívták, hogy közvetítse a nagyváradiak számára a magyar kultúrát. Aczél Endre bemutatandó könyve, amely saját élettörténetéről, pályájáról szól, a balliberális irodalom egyik teljesen értéktelen (de azért jó drága) alkotása. Megismerhetjük belőle a Galíciából bevándorló Aczélok sorsát, a kommunizmusban Saigonban, Pekingben, Londonban élő, majd a módszerváltás után a Magyar Televízió munkatársát, aki máig az Aczélok szellemi örökségének, a balliberális eszmének közvetítője. Aztán olvashatunk egy jó adag kritikát Orbán Viktorról, a nemzeti oldalról meg mindenről, ami szerinte magyarkodás.
Jellemző, hogy Aczél elvtársat egy itteni elvtárs, a Lakatos elvtárs hívja Váradra. Annak idején Lakatos Péter semmi kivetnivalót nem talált Gyurcsány őszödi beszédében. De idehívta már Kunczét is, most meg Aczélnak szervezi a könyvbemutatót a nagyváradi városháza dísztermében. Meddig lehet ezt még folytatni, magyar testvéreim? Meddig alázhat meg bennünket az RMDSZ néhány embere? Meddig alázhatja meg az RMDSZ jóérzésű tagjait, magyarjait az RMDSZ vezetéséből megélő néhány akarnok? Mikor vesszük észre, hogy ez a vezetésű párt nem használ, de ÁRT!
Belső-Magyarországon nem csak kormányváltásra, de rendszerváltásra készülnek magyar testvéreink, mi, itt Nagyváradon, Erdélyben, mikor harcoljuk ki a rendszerváltást? De ha jó az nekünk, hogy Lakatos-félék terjesszék a magyar kultúrát, hogy Nagyváradon Aczélok, Demszkyk, Kunczék, Gyurcsányok stb. mondják meg nekünk, hogy ki tartozik a magyar nemzethez, ki nem, akkor maradjon úgy.
Itt az ideje, hogy mi is tevőlegesen részesei legyünk a határok feletti magyar rendszerváltásnak. Pozsonyi Ádám újságíró nagy vihart kavart írásából idézek: „Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a trianoni ország-csonkítás idején. Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy – egyre csökkenő létszámú – fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (megszülető) generációnak.”
Nemzeti felemelkedésünk, megmaradásunk érdekében a feladatunk világos: minden eszközzel harcolni a balliberális szennyirodalom, a határok feletti magyarellenes politika ellen, mert nem csak Belső-Magyarország, de az egész magyar nemzet – Budapesttől Nagyváradig, Kassától Szabadkáig – rendszerváltást akar!
Nagy József Barna. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. január 24.
Pomogáts: ne az ügyeskedőkről beszéljünk
Bihar megye – A Magyar irodalom Erdélyben című monográfia második kötetét mutatta be szombaton délután a Nagyváradi Lorántffy központban maga a szerző, dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Az érdekfeszítő téma ellenére meglehetősen kevesen jelentek meg szombaton délután a váradi Lorántffy központban a Pro Universitate Partium és a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) által szervezett eseményen, ahol Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész válaszolt Barabás Zoltán, a PMMC igazgatójának kérdéseire. A szerző elárulta, hogy két évvel ezelőtt a Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére kezdte el írni ezt a monográfiát, amelyet eredetileg kétkötetesre terveztek, de hamar rá kellett jönnie arra, hogy oly hatalmas a feldolgozandó anyag, hogy azt nem lehet két kötetbe belesűríteni, ezért a könyv háromkötetesre bővült: az első kötet az 1918-tól 1944-ig, a második kötet az 1945-től 1968-ig terjedő időszakot tárgyalja, a harmadik kötet pedig az 1968-1989 közötti korszak erdélyi magyar irodalmát taglalja, illetve az utolsó kötetben lesz egy összefoglaló az 1989 utáni erdélyi magyar irodalmi termésről is, ami azonban nem irodalomtörténeti szempontok alapján történik, mert Pomogáts Béla idézve Szerb Antal gondolatát idézve azt vallja, hogy az élő irodalom nem képezheti az irodalomtörténet tárgyát. A második kötetről Pomogáts elmondta, hogy azért választotta 1968-at határévszámának, mert ez az év fordulópontot jelent Románia, és ezen belül a romániai magyar irodalmi életben is. Ceusescu színrelépésének első éveiben egy rövid ideig tartó enyhülés következik be a politikában. Ez volt az a korszak, amikor az erélyi magyar írók még hittek a kommunista eszmékben, ezzel szemben 1968 után az erdélyi magyar írók zöme rájön arra, hogy tévúton járt, ezért elkezdi önálló útját járni a hatalommal szemben.
Ideológiai hűség
Az 1945-1968-as korszak erdélyi magyar elméleti irásai ma már nevetségesen hatnak, mert az akkori ideológia nyelvezetét és elméleti közhelyeit használják, a költészetben és a prózában is az ideológiahű alkotások dominálnak. A ’68 előtti időszak magyar írórira még nem volt jellemző az, hogy feladták volna a marxi ideológiával kötött kompromisszumot, bár Székely János személyében olyan íróra is van példa, aki mindvégig szemben állt a kommunista hatalommal és ideológiával, noha egy időben rákényszerült arra, hogy a pártot és a kommunizmust dicsőítő verseket írjon.
Sütő András pályája kezdetén őszintén hitt a kommunista eszmékben egészen a hetvenes évek második feléig, míg Kovács György és Hajdú Győző személyében az áruló tipikus esetei öltenek emberi formát, ők ugyanis a kommunizmusnak akár saját nemzetük, nemzettársaik ellenében is mindvégig kiszolgálói voltak.
Kelet-európai elakadás
„A Kelet-Közép európai országokban a ’89-es változások azért akadtak el, mert nem tudtunk szembenézni az 1989 előtti időszakkal” – fejtegette Pomogáts. Ez szerinte azért történhetett így, mert azok, akik haszonélvező részesei, és kiszolgálói oltak a kommunista rendszernek, ’89 után demokratákká festették át magukat, a kommunizmusban szenvedők pedig el akarták felejteni azt, ami ’89 előtt történt, ezért ezekben az országokban nagyobb volt a felejtés mértéke annál, mint amennyi a lelki egészség szempontjából szükséges és kívánatos lett vona.
„Pedig szükséges lenne meglátni, mit tett tönkre az erőszak, az önzés és a hazugság, és kik voltak azok, akik mindezzel akkoriban képesek voltak szembefordulni. Róluk nem beszélünk, de annál többet beszélünk az ügyeskedőkről.
Például a Magyar Kultúra Napjához köthetően egy olyan budapesti újságírót hívtak el Nagyváradra (itt Aczél Endre magyarországi újságíróra utal Pomogáts Béla, – a szerk. megj.), aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata.” Pap István. Forrás: erdon.ro
2010. június 25.
Pofonok a Fidesznek: vissza a csigaházba
Szép új totális világ
Aczél Endre, Népszabadság
Téves számítások láncolata árnyékolja be az új magyar kormány kül-, gazdaság- és „nemzetpolitikai” belépőjét. Kétségkívül a Brüsszelre és az IMF-re gyakorolt kommunikációs nyomás volt a legsúlyosabb baki.
Téves számítások láncolata árnyékolja be az új magyar kormány kül-, gazdaság- és „nemzetpolitikai” belépőjét. Kétségkívül a Brüsszelre és az IMF-re gyakorolt kommunikációs nyomás volt a legsúlyosabb baki. Orbánéknak az a számítása, hogy katasztrófa-forgatókönyvek (Kósa, Szijjártó) meglengetésével lazítást eszközölhetnek ki Magyarország hitelezőinél, hiú ábránd maradt. Abban a „görög hangulatban”, mely ma foglyul tartja az uniót és a piacokat, ez a kísérlet nem lehetett eredményes.
A miniszterelnök kommunikációs trükkel próbálja egyensúlyozni a kommunikációsokat. A minapi uniós csúcsértekezlet után „élen haladónak” minősítette kormányát. Úgy tett, mintha gazdaságstratégiai 29 pontja („a tennivalók gyors felismerése”) sereghajtóból uniós éllovassá minősítette volna át Magyarországot. Holott nem azt csinálja, amit akart. A 29 pont – Bod Péter Ákos megfigyelése szerint – nem más, mint hirtelenjében előhúzott, takarékos B változat: nem koncepció terméke, hanem a brüsszeli pofon egyenes következménye. Engedelmeskedés, besorolás.
Ettől még a „hazafelé kommunikáció” cseppet sem változik; a minap Matolcsy miniszter nevezte hamis illúziónak – szemben a világ mérvadó elemzőivel – a „magyar beteg gyógyulását”. Amit egyfelől értünk, másfelől nem. Természetes igyekezet annak a látszatnak a fölkeltésére, hogy a gazdaság szénáját a Fidesz-kormány hozza rendbe. Nem értjük azonban, hogy miért kell folyvást tagadni a Bajnai-kormány nemzetközileg elismert pozitívumait.
A mai kormány és miniszterei így elveszítik szavahihetőségüket –lám, Matolcsy szavainak sem lett semmi következménye immár. Se tőzsdén, se forintban. A másik nagy fejezet a nemzetpolitikáról szól. A szlovákiai Bugár Béla új pártjával a Híd-Mosttal – a történelmi újdonságnak számító kétnemzeti együvé tartozás koncepciójával – kormánytényező lesz, miközben riválisa, Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártjával együtt kibukott a parlamentből.
A Fidesz minden tétjét az MKP-ra tette, Bugárral szóba sem állt. Mint kiderült, a szlovákiai magyarságnak legalább a fele nem „vevő” az MKP nemzetpolitikai radikalizmusára, amelyhez a Fidesz a könnyített kettős állampolgárság felkínálásával járult hozzá. Hogy mi zajlik a háttérben, arról Bugár nyíltan beszélt: nem kíván Orbán vazallusa lenni. És területi autonómiát sem kíván a dél-szlovákiai magyarságnak. Az autonómia pillanatnyilag Romániában (Székelyföldön) is kivihetetlen.
Băsescu ezt még a múlt nyáron kérlelhetetlenül tudomására hozta Orbánnak. Kérdés, mit kezd vele a Semjén Zsolt által csúcsszinten képviselt új nemzetpolitika. Alighanem semmit. A miniszterelnök-helyettes minapi romániai körútján – a tudósítások szerint – egy árva szóval sem említette az autonómiát. A kettős állampolgárság ügyéről pedig eleve tudtuk, hogy a románok, lévén e kérdésben pionírok, egy rossz szót nem fognak szólni. Legfeljebb bezsebelik Semjén dicséretét: „köszönjük, hogy utánozhattunk benneteket”.
Közben Schmitt Pál „15 millió magyar büszkeségét” véli fölfedezni azután, hogy Tőkés László az Európai Parlament alelnöke (zsargonban: díszpinty) lett, aki hálából „a határon túliak házelnökének” mondja Schmittet. A kormányzásnak eddig ennyi a hozadéka.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 14.
Jog a perverzióhoz
Némi privát nyomozással arra a konklúzióra jutottam, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselői – nem kis részben a bukaresti kormánykoalíció tisztségviselői – poharat ürítettek Joseph Daulnak, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének a szavazati joggal feldíszített kettős állampolgárságot megbélyegző nyilatkozata hallatán.
Noha Daul egy kevéssé hihető helyesbítéssel később visszatáncolt, attól még tudjuk, hogy a Fidesz (és az RMDSZ) „pártcsaládjába” tartozó, elzászi – kettős, német–francia kötődésű – politikus származása okán vélt veszélyeket fölfedezni abban, hogy ha egy történelmileg vitatott terület lakói ide is, oda is szavazhatnak. Akkor ugyanis a kialakult határokat, s ezzel egyidejűleg a határokon belüli államok önnön polgárai fölötti joghatóságát teszik kérdésessé.
A dráma színhelye hármas, de mindegyik kötődik a másikhoz. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt vélem, hogy Daul a Fidesz és pártfogói nyomására állt el a kritikától. Meglehet, azért, mert Orbán és köre a mai napig lebegteti álláspontját arra nézve, hogy vajon a határokon túl élő „újmagyar állampolgárok” rendelkezzenek-e választójoggal.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint csak teljes értékű állampolgárság létezik, tehát azok, akik magyar állampolgársághoz jutnak (a jelenlegi mellé), élvezzék mindazokat a jogokat, amelyekkel a magyarországi állampolgárok rendelkeznek. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nemrég tett egy nyilatkozatot, amelyben nemcsak friss állampolgáraink választói jogosultsága, hanem választhatósága mellett is kiállt.
Erdélyi politikus barátaim egyike ezzel kapcsolatban előadta, hogy ha ő kettős állampolgárként választható Romániában és az lesz Magyarországon is, elvileg semmi sem állja útját annak, hogy egyidejűleg elnöke legyen a bukaresti és a budapesti parlamentnek is. Sőt, fűzte hozzá, ha Magyarországon is lesz felsőház, amiképp Romániában van szenátus, akkor az esélyei duplájára növekednek, pláne, hogy Budapesten egyesek olyan felsőházban gondolkodnak, ahová nem választás, hanem kinevezés útján kerül valaki, s ebben a körben kvóta illetné meg a határon túliakat.
E barátomnak, amiképp az RMDSZ vezérkarának általában, esze ágában sincs kettős állampolgárságért folyamodni; csak azért támadt kedve viccelődni, hogy érzékeltesse, a választhatóság a legingoványosabb talaj, ahová a Fidesz léphet. Hacsak nem Tőkés Lászlónak szánnának valami pozíciót a magyar Országgyűlésben.
Mivel azonban semmi kedvet nem érzek ahhoz, hogy ebben a témában pamfletet írjak, a végére csak annyi lábjegyzetet tennék, hogy ha a trükkökben páratlanul gazdag Fidesz kitalálná, miként lehetne erdélyi, fel- és délvidéki, továbbá ukrajnai magyar politikusokat szülőhazájukban is meg az anyaországban is parlamenti politikai tényezővé tenni, akkor Európa nemcsak meghökkenne (mint Daul), hanem súlyos ellenlépéseket tenne, mert egy ilyen állapot nemhogy bizarr, de egyenesen perverz fogalommá tenné azt, amit normális körülmények között állami szuverenitásnak nevezünk.
Aczél Endre.
Népszabadság
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 25.
Úton a perifériára
Lázálom és szégyenérzet
Aczél Endre, Népszabadság
Nem mindegy, ki mondja. Ha azt hallom vagy olvasom, hogy a Magyarországon kivetett válságadó átmenetileg elfogadható, de hosszú távon több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt, szemem se rebben. Ez a magyar és nem magyar közgazdászok, elemzők, nemzetközi bank- és gazdasági szervezetek sokszorosan rögzített véleménye.
Miért is? Mert amikor a magyar kormány megsarcol külföldi – elsősorban német és francia – tulajdonban lévő cégeket, ugyanazzal a mozdulattal komoly forrásokat von el azoktól a fejlesztésektől, amelyeket e cégek Magyarországon terveztek. Ezek, elismerem, közhelyek. Mint ahogyan az is, hogy ezeknek az adóknak a megígért – de határidőhöz egyre kevésbé kötött – kivezetése valóságos „fekete lyukat” hagy maga után a költségvetésben, hacsak közben gazdaságunk nem vesz föl ma mindenképpen valószerűtlennek tűnő, hat százalékot is meghaladó növekedési ütemet.
A közhely azonban másként hat egy londoni elemző, mint a német kancellár szájából. Mint kiderült, a magyar államfő berlini látogatásán Angela Merkel fölvetette a különadóügyet, és a föntebb említett, teljesen negatív vélekedést fogalmazta meg vele kapcsolatban, mint az elemzők. Megismétlem akkor: megvan a veszélye annak, hogy a sarc „hosszabb távon több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt”.
Gyanítom, hogy Angela Merkel azért fogadta Schmitt Pált, hogy túl az udvariaskodásokon, a kvázi hízelgéseken ezt elmondja neki, ahogy azt is feltételezem, hogy Merkelt nem annyira Magyarország haszna vagy kára foglalkoztatja, mint a német érdeksérelem. Banki, energia- és telekomvonalon a magyar sarc alapjában német érdekeket sért. És ha ez így van, az vesse az első követ Merkelre, aki nem nevezi nap mint nap „a magyar érdeket” mindennél előbbre valónak; aki nem erre való hivatkozással próbál kibújni szinte minden uniós kötelem alól.
Ahol a németek és a franciák közös cselekvést szorgalmaznak – Versenyképességi Paktum adóharmonizációval – mi „keresztbe fekszünk” nekik. Az euróból se kérünk. Tolódunk kifelé, a perifériára, holott épp onnan próbáltunk menekülni befelé. Amikor Orbán – egészen paradox módon, végtére is mi elnökölünk az unióban – „brüsszeli parancsokkal” dacol, pontosan tudja, kikkel kuruckodik. És még félre is vezet. A „Brüsszel” kódszót használja, holott a Merkel– Sarkozy-terv éppenséggel az Európai Bizottság feje fölött született.
Arról az apróságról már nem is szólnék, hogy jólétünk alapvetően a német gazdaság teljesítőképességétől függ. Bögyében vagyunk Merkelnek. A kormányfő „szegényangelázása” óta, ami a médiatörvény hivatalos német kritikájához kötődik, különösképp. Persze egy olyan formátumú politikus, mint a kancellár, ezt a sértést már rég ad acta tette. Arra azonban nincs módja, hogy ne álljon be a Magyar Telekomot birtokló, csúnyán megsarcolt Deutsche Telekom mögé, amelynek lobbiereje közmondásos.
Ha ezek után az Európai Bíróság elmeszeli Magyarországot a telefon-, mobil-, kábel- és internetszolgáltatókra kivetett sarc uniós szabályokba ütköző felhasználása miatt, akkor ebben hajlamos leszek a DT és a kancellár hosszú kezét látni. Sokba is kerülhet akár. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 29.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Hoffmann Rózsa nem tudja, mit beszél
Egyre elviselhetetlenebb terhek
Aczél Endre, Népszabadság
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Először is egységes Kárpát-medencei tudástér csak akkor létezhetne, ha abban a bizonyos egységesülő „tudásban” a magyarság osztozna a Kárpát-medencét belakó többi néppel: szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, szerbekkel, sőt talán horvátokkal, szlovénokkal, osztrákokkal is. A Kárpát-medence nem a miénk. Minden olyan referencia, amelyik összeköti ennek a földrajzi térségnek a létét a magyarsággal, de/és csak azzal, a közel száz éve nem létező történelmi Magyarország továbbélésének illúzióját kelti vagy épp a „Kárpát-Duna-Nagyhaza” irredenta szlogenjét idézi föl. Létezett „egységes Kárpát-medencei tudástér” a dualizmus idején, csak akkor és ott az egyenlő volt a nemzetiségek nyelvének, kultúrájának, iskolázásának elnyomásával, a magyar kultúrfölény hirdetésével. S mint ilyen, halálra volt ítélve.
De nem is ezzel van bajom igazán. Hanem az államtitkár asszonynak azzal az ábrándjával, hogy ami majd a magyar közép- és felsőktatási reformban megvalósul, az egyenest átszivárog a határon túlra, s ott, ahogyan Hoffmann Rózsa fogalmazott, éreztetni fogja a hatását. Ez annyit jelent, hogy Romániában, ahol Hoffmann szónokolt, olyan irányt vesznek a dolgok, amilyeneket az Orbán-kormány megszab nekik. Tartok tőle, a szónok nem egészen volt tisztában azzal, hol van. A romániai (és kiterjesztőleg: szlovákiai, szerbiai, ukrajnai) tanügy az ottani parlament kezében van. Bármilyen fokon újuljon is meg Hoffmann kezén a magyar pedagógia, annak tovasugárzó hatása csak akkor lesz, ha azok a parlamentek is úgy akarják.
Ami súlyosabb: Hoffmann-nak tudnia illett volna arról, hogy a román parlament a Fidesz-kormány által nagyon nem szeretett RMDSZ sokéves, kitartó harca eredményeképp elfogadott egy oktatási törvényt, amely (ha szeptember 15-én valóban életbe lép) a magyar kisebbség régi követeléseit teljesíti: 1. a magyar tannyelvű iskolákban a történelmet és a földrajzot magyarul tanítják – idővel majd erdélyi magyar szerzők műveiből; 2. az „államnyelv”, a román ugyanezekben a tanintézetekben tanítható idegen nyelvként is; 3. megvalósul az anyanyelvi szakoktatás (nagyon fontos!); 4. megkapják a normatív támogatást a magyar tannyelvű egyházi és magániskolák is.
Az RMDSZ, a román parlament nagy lépést tett afelé, hogy az államtitkár asszony által megjelölt célkitűzés, az egy tömbben vagy szórványban élő magyarság anyanyelvi kultúrájának erősödése megvalósulhasson. Ő viszont nem létező magyarországi pedagógiai reformokra hivatkozik. Igaz, még a politizáló magyar közvélemény se tud arról, hogy az RMDSZ a román politika színpadán – ahol Hoffmann statisztaként sincs jelen – mit ért el. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 9.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kövér László, a két macska
Übü király mennyországa
Aczél Endre, Népszabadság
Egy erdélyi barátommal, aki parlamenti képviselő Bukarestben, azon viccelődtünk a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény hallatán, hogy ő, ha felvenné a magyar állampolgárságot, papíron akár két parlamentnek is lehetne elnöke.
A bukarestinek és a budapestinek: egyidejűleg. Miért is ne? Valóban világtörténeti jelentőségű eseménynek számítana, ha két szomszédos ország parlamentjét egyugyanazon ember vezetné, körülbelül Karinthy modorában: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke nem álmában lett Karinthy-epigon, hanem a nemzetegyesítés „véres valóságában”: tiszteletbeli elnökké választotta őt egy romániai (inkább székelyföldi) magyar párt, az MPP. Mely, ellentétben a kétharmados Fidesszel, még csak nem is ugrotta meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt, azaz nincs képviselete Bukarestben, ráadásul vezére, Szász Jenő még a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztét is elveszítette a legutóbbi választásokon. (Viszont az Erdély és Órománia egyesítéséről szóló nemzeti ünnepen, december 1-jén vidáman pezsgőzött Basescu elnökkel a Cotroceni-palotában. Medgyessy? Ugyanaz egy budapesti szállodában, ugyanakkor? Mit kapott érte idehaza, tetszenek emlékezni?)
Ha Kövér valóban a Fidesz második embere, akkor ez a marosvásárhelyi esemény különösnek mondható. Tudniillik a Fidesz és Orbán száz százalékig elkötelezte magát Tőkés László mellett, aki azonban Szászt körülbelül annyira szereti, mint Petőfi a tejfölös tormát. Tőkés a minap – nemcsak az RMDSZ, hanem Szász MPP-je ellenében is – pártot kívánt alapítani Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) néven.
A támogató cédulák körüli visszásságok (keményebben: csalások) azonban majdnem kilátástalanná teszik az EMNP bejegyzését, ilyenformán az MPP marad egy darabig az RMDSZ „hivatalos” alternatívája. De ebben a minőségében elég agresszív. Szászék felszólították a magánéleti botrányokkal terhelt Tőkést, hogy éljen tisztességes családi életet, és ne „rágalmazza” az MPP-t; másfelől közölték, hogy az erdélyi magyarság 85 százalékát képviselő RMDSZ mint kormánytényező „közösségáruló, népnyúzó és ciános”.
Azt megszoktam, hogy az RMDSZ, mert nem táncol a Fidesz karmesteri pálcájára, ellenség. Az azonban új, hogy a nagy magyar kormányzó erő olyan fokon vegyen pártfogásába egy jelentéktelennek is mondható romániai magyar politikai erőt, mint Kövér tette. Arról mindig is tudtam, hogy létezik Kövér– Szász-tengely, de azért Tőkés püspök, EP-alelnök talán többet érdemelne, mint azt, hogy a Fidesz az ő pártcsírájával szemben lehorgonyozzon a „reménytelen” MPP mellett.
Csak nem az van, hogy Tőkés és Szász a magyar kormány pénzbeli támogatásáért versenyez, és az MPP Kövért lengeti maga előtt, mint szponzort? Mindegy. A lényeg az, hogy csak ne az RMDSZ nyerjen. Inkább bukjanak a törpepártok együtt, az egyik Orbán-, a másik Kövér-kitűzővel. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 24.
Bírálják az RMDSZ váradi rendezvényeit
Kertész Ákos író lehetséges nagyváradi látogatásáról, illetve a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat rejtett vetületeiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke.
A napokban vonta vissza a magyar Fővárosi Közgyűlés Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a miatt a magyar nemzetet bíráló nyílt levele miatt, amelyet augusztus 29-én tett közzé az Amerikai Népszava. Felmerült már az író Kossuth-díjának visszavonása is, de erről még nincs döntés. Az EMNT remélte, hogy a díszpolgári cím törlése az író nagyváradi meghívásának visszavonását is maga után vonja majd. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg – állítja Nagy József Barna, aki elmondta: a Várad folyóirat szerkesztői még az év elején bejelentették, hogy Kertész Ákos írót Nagyváradra invitálták a Törzsasztal című nyilvános interjúsorozat keretében, a hír pedig a folyóirat internetes oldalán azóta is olvasható, tehát a váradi meghívás az elmúlt hónap eseményeinek ellenére is érvényes. Az ügyvezető elnök ezt teljességgel elfogadhatatlannak minősítette. Véleménye szerint a hivatalosan a Bihar Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által támogatott Várad folyóiratot valójában az RMDSZ tartja fenn közpénzekből, s mint jobboldali érzelmű polgár visszautasította azt, hogy az általa befizetett adóból Kertészhez hasonló ideológiai irányultságú személyeket hívjanak Nagyváradra. „De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen eddig is olyan baloldali szónokokat hívott Váradra az RMDSZ, mint Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István, Aczél Endre, Nyakó István vagy Demszky Gábor” – fogalmazott Nagy, aki egyetértett olyan előadók meghívásával, mint Szakály Sándor történész vagy Fábry Sándor humorista, a meghívások valódi okait azonban nem tartotta őszintének. „Felháborító hogy jobb oldali emberek meghívásával próbálják legitimálni magukat – fogalmazott –, az RMDSZ így próbál idomulni az anyaország kormányához.” A sajtótájékoztató második felében az EMNT ügyvezető elnöke azon nézeteit is kifejtette, melyek szerint a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat valójában az 1944. október 12-én történt események, vagyis a szovjet és román hadsereg Nagyváradra való dicstelen bevonulásának megünnepléséből alakult ki. „Ez nagy ünnep a románok számára, de nem értjük, hogy az RMDSZ miért kell a magyarsággal is megünnepeltesse” – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki gyásznapnak nevezte október 12-ét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ aktív szervezője e rendezvénysorozatnak, amibe nemcsak szimbolikusan folyt bele, hiszen ideológiailag is hasonult hozzá.
Szombati-Gille Sándor
Szervez a Párt
Immár nemcsak az EMNT szószólóinak tűnt fel, hanem az egyszerű váradi, bihari embereknek is, hogy az RMDSZ mintha máris megkezdte volna a jövő évi választások előkészítő kampányát, mégpedig az ősi római „kenyeret és cirkuszt” módszer jegyében, de csupán annak egyik vetületére építve, mégpedig a cirkuszra. Egyre-másra szervezik a párt saját aktivistái és szervezői – a magyarországi és székelyföldi műsorszervezők bevonásával – azokat a szórakoztató rendezvényeket, amelyeken népszerű, több-kevesebb színvonalat nyújtó „sztárok és celebek” lépnek fel, s ezekre a belépőket a pártszékházakban lehet beszerezni, hol pénzért, hol ingyen. De újabban az osztrák tulajdonban lévő bulvárlap, a Bihari Napló is betársul szervezőként és jegyárusítóként a nagyobb bevételt ígérő koncertekbe, előadásokba, nyilván nem a politikai profit reményében, mint az RMDSZ, hanem marketingfogásként. Mindenesetre a Nagyváradon szinte egymás sarkára lépő Fábry Sándor, Bródy János és Quimby együttes előadásaira a párt megyei és vidéki székházaiban lehet belépőket vásárolni.
Postafiók Farkas László nagyváradi polgár, a Reggeli Újság régi előfizetője szerkesztőségünkbe eljuttatott legújabb írásában – amely egy Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal mindenkori moderátorának címzett nyílt levél – felszólítja egykori iskolatársát, hogy tegyen le Kertész Ákos Váradra irányításáról, még akkor is, ha az író meghívása esetleg az általa elkövetett nemzetgyalázás előtt megtörtént. A személyes vonatkozású visszaemlékezésen túl a levélíró kifejezi csalódottságát amiatt, hogy egykori osztálytársa, barátja, a „kedves Papjóska” évek óta a nemzetáruló magyar balliberális kurzus híve, amit tetteivel is igazol. Reggeli Újság (Nagyvárad)