Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Abrudan, Traian
2 tétel
2005. június 28.
Tüntetést szervezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület /KREK/ a nagyváradi Lorántffy sportpályája ügyében. „Szent László templom 1964 – Lorántffy-sportpálya 2005”; „Az igazság ideát van! Tiltakozunk a nemzeti és vallási megkülönböztetés ellen!” feliratú magyar és román nyelvű táblákkal június 28-án mintegy százötven tüntető tiltakozott a sportpálya elkobzása ellen. Szent László templom 1964 – ez a felirat arra a negyven évvel ezelőtti eseményre utalt, amikor a kommunista városvezetés le akarta bontatni a város főterének legrégebbi templomát, azonban a katolikus és református polgárok összefogása megakadályozta ebben. A mostani tüntetés – amelyet egy egész csendőrszakasz biztosított, körbeállva a tüntetőket – Varga Vilmos színművész szavalatával kezdődött, majd Doru Farte színész szavalta el román nyelven József Attila A Dunánál című költeményét. A tüntetők felhívták a figyelmet arra, hogy a hatályos törvények értelmében a minisztérium engedélye nélkül tilos a közoktatási intézmények infrastruktúrájához tartozó területek rendeltetésének megváltoztatása. Tőkés László református püspök Traian Abrudan alprefektusnak adta át a tiltakozó beadványt. /Balogh Levente: A prefektúra térfelén a labda. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2010. január 25.
RMDSZ- PDL: közeledő álláspontok
Több erdélyi és partiumi megyében is megállapodott az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei szervezete a minisztériumoknak alárendelt megyei igazgatóságok vezetői tisztségének elosztásáról, míg egyes régiókban a héten is folytatódnak a tárgyalások a két kormánypárt között.
A koalíciós szerződést a hétvégén csupán Hunyad megyében sikerült aláírni, de Bihar és Temes megyében is megegyeztek a felek. Szatmár, Hargita, Maros és Kolozs megyében a héten újabb találkozókra kerül sor.
Bihar megyében negyvenháromból tizenegy közintézmény vezetését alkudta ki magának a szövetség – jelentették be a két párt képviselői pénteki közös sajtótájékoztatójukon. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, illetve Traian Abrudan megyei PDL-alelnök elmondta: a tisztségek elosztásakor a magyar lakosság arányát, illetve a minisztériumok vezetőinek hovatartozását is figyelembe vették.
A két párt nem posztokat, hanem felelősségeket osztott el – szögezte le Szabó Ödön. A tájékoztatón nem hangzott el konkrétan, hogy a közművelődési igazgatóság éléről menesztenék a PDL-s Mircea Bradut, a „felelősség” azonban a miniszter politikai színezetének megfelelően az RMDSZ-nek jut. Három másik esetben valószínűleg igazgatóváltásra kerül sor: a fogyasztóvédelmi hivatal, az ifjúsági igazgatóság, illetve a Körösök Vízügyi Igazgatóság is az RMDSZ hatáskörébe kerülhet, bár jelenleg PDL-s igazgatók vezetik.
Szabó Ödön szerint „morális jogorvoslatot” kell szolgáltatniuk a tavaly politikai alapon leváltott RMDSZ-es vezetőknek is. Az egészségügyi tárcának azonban hiába van magyar minisztere a Bihar megyei Cseke Attila személyében, a PDL ragaszkodott embere, Marius Pîrcioaga megtartásához a megyei hatóság élén, így az egészségbiztosítási pénztár megyei fiókja lehet a szövetségé.
Mint ismeretes, az RMDSZ jelenleg mind a nagyváradi, mind a Bihar megyei önkormányzatban a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) működik együtt. Szabó szerint a kormány öszszetételétől függetlenül úgy tűnik, a megyei tanácsban nem működik a koalíció, a váradi tanácsban viszont igen, így előfordulhat, hogy a szövetség a közeljövőben két különböző párttal alkot majd koalíciót a két döntéshozó testületben.
Aláírták a koalíciós szerződést Hunyad megyében
Hunyad megyében szombaton írta alá az együttműködési szerződést a két párt megyei elnöke, Winkler Gyula és Tiberiu Iacob-Ridzi. Ennek megfelelően az RMDSZ által támogatott magyar vezetőt neveznek ki az építkezéseket ellenőrző megyei igazgatóság és a megyei vízgazdálkodási vállalat élére, ugyanakkor magyar aligazgatója lesz a megyei tanfelügyelőségnek, a pénzügyi, ifjúsági, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóságnak.
A protokollum szerint a felek vállalják, hogy életbe léptetik Hunyad megyében a kormány politikáját, támogatják egymás képviselőit a megyei és a kormánynak alárendelt közintézményekben. A dokumentumban külön szerepel, hogy a PDL támogatja a Hunyad megyei magyar közösség törekvéseit, különösképpen az anyanyelvű oktatás megerősítésére, a hagyományok és a kultúra megőrzésére vonatkozóan, miközben a szövetség a PDL projektjeit próbálja elősegíteni. Az együttműködés érdekében a két párt Megyei Egyeztető Tanácsot hozott létre, a tíztagú testületbe ötöt az RMDSZ, ugyanennyit a PDL delegált.
Megegyeztek az igazgatói tisztségek elosztásáról Temes megyében is, az egyezményt azonban csak a héten írják alá. Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök azonban pénteken úgy nyilatkozott, nincs megelégedve az eredménnyel, ugyanis a PDL csupán egyetlen igazgatói és hat helyettesi tisztséget engedett át a szövetségnek.
Utóbbiakat a tanfelügyelőségen, az állat-egészségügyi, a mezőgazdasági, a területi munkaügyi felügyelőségen, a megyei mukaerőelosztó ügynökségen és az egészségbiztosító pénztárnál tölthetik be az RMDSZ jelöltjei. Halász kifejtette, örült volna, ha több igazgatói széket mondhatnak magukénak, de betartották az etnikai számarány elvét, és a megyében csupán a lakosság 7,47 százaléka magyar nemzetiségű.
Keresik az igazgatókat Háromszéken
Háromszéken az igazgatói tisztségek 65 százalékát szerezte meg az RMDSZ. A szövetség 24 intézmény élére jelölhet igazgatót, míg a megyében összesen 35 intézményben 102 igazgatói és aligazgatói tisztséget oszt el egymás között a két kormánypárt. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke szerint az igazgatók kinevezésekor a szakmai felkészültséget tartják szem előtt, így annak a jelöltnek van nagyobb esélye, akit a szakmai szervezetek is támogatnak. Az RMDSZ adatbázisában száz szakember önéletrajza szerepel.
A jelöltek egy részével az elmúlt héten találkoztak, a meghallgatások a héten folytatódnak. Első körben a jelenleg is tisztségben levő igazgatókkal tárgyaltak, akik valószínűleg továbbra is megtartják széküket. Keresztély Irma főtanfelügyelő, Sikó Barabási Sándor főállatorvos, Deme Judit egészségügyi igazgató továbbra is tisztségben marad.
Mild Zoltán építészeti főfelügyelővel még nem egyeztettek, de híresztelések szerint megőrizheti állását. Visszahelyezik tisztségébe ugyanakkor a munkaerő-elhelyező ügynökségtől egy évvel ezelőtt leváltott Kelemen Tibort, az ifjúsági igazgatóságtól menesztett Tishler Ferencet, míg a levéltár élére Csáki Árpád történészt javasolják.
Szatmár: akadozó egyeztetések
Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete a hétvégén másodszor ült le tárgyalni a PDL-vel, azonban Kereskényi Gábor, a szövetség szatmárnémeti elnöke szerint egyelőre nem született eredmény. „Tulajdonképpen ez volt az első komolyabb egyeztetés. Most került szóba először mindkét fél álláspontja, de egyelőre mindenki ragaszkodik a saját elképzeléseihez” – közölte a Krónikával Kereskényi, aki szerint az RMDSZ a magyarság számarányával megegyező számú igazgatói tisztséget szeretne.
„Ragaszkodunk hozzá, hogy a 31 intézmény vezetői székéből 11-et mi kapjunk meg. Ahol nem lesz magyar vezető, ott helyetteseket szeretnénk” – mondta. Az egyeztetést ma délután folytatja a két párt megyei szervezete. „A koalíciós partner meg szeretné kapni Szatmárnémeti egyik alpolgármesteri székét, és a megyei tanács két alelnöki tisztségére is pályázik. Városi szinten nehezen tudunk együttműködni, de a tisztségek elosztásának semmi köze ehhez” – tette hozzá Kereskényi, aki szerint nem zárkóznak el az együttműködéstől, és a jegyességből hosszútávon akár házasság is lehet.
Szatmár megyében jelenleg egyetlen igazgatóságot, a vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökséget vezeti magyar politikus, és négy intézményben van RMDSZ-es helyettes.
Folytatódnak az egyeztetések a héten a két kormánypárt között Hargita, Maros és Kolozs megyében is, miután az eddigi tárgyalások során nem sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)