Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ábri Béla
14 tétel
2008. január 28.
Huszonöt éves szünet után a nyujtódi ifjúság kezdeményezésére január 26-án szekeres-gyalogos maszkos felvonulást szerveztek. A felvonulóknak a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A legkülönfélébb maszkarákba öltözött ifjak a kapukban állókat invitálták a Maros Művészegyüttes Édes kicsi Jézusunk című előadására. Miután énekszóval végigjárták a nyujtódi főutcát, a közösségi ház udvarán elégették a telet jelképező rongybábut. Délután a marosvásárhelyiek előadását több mint kétszázan tapsolták meg. /Iochom István: Farsang Nyujtódon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./
2012. január 30.
Huszárakadémia Bálványosfürdőn
Először került sor Háromszéken, pontosabban Bálványosfürdőn a Huszárakadémiára, miután az előző négyet Hargita megyében tartották. Szombaton és vasárnap százhúsz huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt a nemzetközi rendezvényen.
Annak, hogy a rendezvény átkerült Háromszékre, három oka is van: a múlt évtől Altorján szolgál Hatos Mihály plébános, a huszárakadémia tábori lelkésze, a főszervezője Miholcsa József hagyományőrző őrnagy, aki pár évig Torján élt, és több köztéri szobra is van a község és a megye területén, Daragus Attila, Torja polgármestere, magánvállalkozó felajánlotta, ingyen szállásolja el a résztvevőket. Szombaton szakmai előadások hangzottak el Bem apó erdélyi hadjáratáról, a huszárok hétköznapjairól, a Székely Hadosztályról és a székely betyárokról. Este a talpalávalót Ábri Béla és zenekara biztosította, közreműködött Kátay István színművész. Miholcsa József főszervező tegnap délelőtt elmondta: az ötödik Huszárakadémián Háromszéket a gidófalvi huszárok, valamint a 15. székely határőrezred gelencei és kézdivásárhelyi ütege képviselte, Hargita és Maros megyéből több huszárcsapat is jelen volt, Magyarországról Debrecenből, Somogyból és Szegedről érkeztek előadók, illetve huszárok. Tegnap reggel, a három újabb szakmai előadást követően a huszárok Altorjára mentek, ahol felvonulás után a zsúfolásig telt templomban a Hatos Mihály plébános által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt.
Daragus Attila polgármester bejelentette, hogy március 15-re elkészül nyolc huszárruha, amit torjai hagyományőrző huszárok lóháton Kézdivásárhely főterén mutatnak majd be első alkalommal. Ezt követően Daragus emléklapot és emléktárgyat nyújtott át Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek és Olosz Gergely parlamenti képviselőnek. Tamás Sándor címeres megyezászlót (az 52.-et – szerk. megj.) adott át Hatos Mihály plébánosnak. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt énekelték el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd visszamentek Bálványosra, ahol Kádár Gyula történész bemutatta a Székelyföld határán és Székely hazát akarunk című könyvét, majd Székely Tibor hagyományőrző dandártábornok a vezérkari gyűlést követően bezárta az ötödik Huszárakadémiát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 5.
Ballagás a tanítóképzőben
Elballagtak tegnap a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett kézdivásárhelyi tanítóképző karának idei végzős hallgatói.
A ballagókat elsőként a Petőfi Sándor-iskola elsősei Fehér Ferenc Útravaló című versével köszöntötték, majd a Vackor Napközi Otthon kis- és nagycsoportosai Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken című gyűjteményéből mutattak be népi gyermekmondókákat. Hegedűn kísért Ábri Béla zenetanár. A negyvennégy, nappali és távoktatási tagozaton végzett hallgatót Kovács Ildikó Katalin, a tagozat igazgatója és Szakács Tímea másodéves hallgató búcsúztatta el, a ballagók nevében pedig Erszény Izabella és Kisgyörgy Katalin mondott búcsúbeszédet. A másodévesek irodalmi-zenés összeállítása után Fűzi Bíborka elsőéves hallgató Hervai Katalin Levél helyett című versét szavalta el, ezt követően díjazták a legjobbakat. A ballagási ünnepség a Vetró-Bodoni Zuzsa művésztanár által tervezett emléklapok átadásával ért véget.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 9.
Sylvester Lajos-emléknap
Úz-völgyi történelem és valóságmítosz
Vasárnap második alkalommal emlékeztek meg Sylvester Lajosról (1934–2012) szülőfalujában, a róla elnevezett községi könyvtárban. A meghitt hangulatban zajló eseményt a szervezők az Úz-völgyi tragédia köré építették, hiszen az ünnepelt életművének fontos állomása az ottani harctér népszerűsítése, kutatása és emlékhellyé emelése. A rendezvényt két veterán kortanú is megtisztelte jelenlétével.
Az emléknap az egykori István Dániel-féle kúria előtti téren kezdődött, ahol Mátis Izabella felelevenítette Sylvester Lajos életútját. A koszorúzás előtt Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a szép számban összesereglett emlékezőket, egyben az őseink előtti főhajtás napjaként is értékelve a rendezvényt.
Fájdalmas igazság, megszépült múlt
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János dabasi hadtörténész, Egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel tartott vetített képes előadást, amelyben nemcsak a történelmi tényeket vázolta fel, hanem személyes élményeiről és a Sylvesterhez kötődő barátságról is szólt. „Így volt, nem így volt, de igaz volt” – jelentette ki bevezetőjében, a régi barátságra emlékezve. „Életem legszebb élményeit jelentik a veteránokkal és Sylvesterrel való éjfélig tartó beszélgetések és tényfeltárások a Füsti fecske vendéglőben”, mondta Szabó.
– Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt. Történész nélkül nincs szavahihető történelem, író nélkül nincs népi emlékezet, de a kettő kiegészíti egymást, és mindkettő nagyon fontos. A történész másként látja, mint az író, az egyik a fájdalmas igazságot, a másik a megszépült múltat láttatja, de mindkettőben sok a tanulság” – vonta le a következtetést kettőjük közös munkájából a történész.
Érzelmes emlékek
„Nem tudományos jellegű gondolatokat osztok meg, hanem személyeseket, amelyek egy 19 éve kezdődött barátságról szólnak” – emelte ki Nagy Tamás magyarországi hadtörténész az Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel tartott előadása kapcsán. Első találkozásaik egyikén vitába szálltak, szinte haraggal váltak el, mesélte. „Vigyázzatok, mert az a magyarságkép, amelyet terjesztetek, túl archaikus, és nem felel meg a valóságnak” – oktatta ki akkor az írót, a realitásokra kívánva felhívni a figyelmét. A következő évben Sylvester megkövette, igazat adott neki, és ebben a gesztusban is rejlik az ő nagysága – elevenítette fel az anyaországi történész.
„Olyan embernek ismertem meg, aki nyitott volt, és ezzel kortárs értelmiségiként nyilvánult meg” – méltatta Sylvestert. Beismerte, az anyaországi magyarnak, mielőtt ítélkeznék, meg kell ismernie, hogy itt milyen magyarként élni, viszont az sem mindegy, ki vezeti be ebbe a tudásba. „Aki egy kulturális menedzser által lép be ebbe a világba, szerencsésnek mondhatja magát”.
Végül, a jelen állapotokról szólva, felhívta figyelmet a jó irányú fejlődés jeleire is, arra célozva, hogy nemcsak múltban, a jövőben is kell gondolkodni. „Aki itt él, nem veszi észre, hogy itt is sok téren jobbra fordult az élet, csak észre kell venni a lehetőségeket, azt a pluszt, ami a többnyelvűségben rejlik, amely bekapcsolja az itt élőket az európai körforgásba. Ezeket a gondolatokat Lajosnak szerettem volna elmondani, ehelyett a jelenlevőknek mondom el: úgy kell emlékezni, hogy közben előre is kell tekinteni.”
Kiállításmegnyitó, katonadalok, mítosz
Haszmann Pál nemcsak megnyitotta a csíkszentmártoni Páll Zoltán történelemtanár által első és második világháborús fényképekből, képeslapokból, tárgyi emlékekből összeállított kiállítást, amellyel egyben a pincegalériát is felavatták, hanem szívet melengető példabeszédet is mondott. A magyar katonaember évszázadokon keresztül megmutatta a világnak, hogy mire képes, és ehhez a képhez az Úz-völgyi csata is hozzátartozik. Beismerte, e csatáról Sylvester írásainak megjelenése előtt nem volt tudomása.
Meglátása szerint az első, majd a második nagy verekedést követően jelenleg a harmadiknál tartunk, a szellemi nagy verekedésnél, mert a szabadságharcunk nem zárult még le. „Össze kell hangolni munkánkat, az örökségét összeszedni, mert napjainkra megszakadt egy ősrégi szokásrend, az ősökről való történetek családban való elmesélése, és ezt a mulasztást legalább a társadalomnak pótolnia kell!” – zárta mondandóját a csernátoni múzeum őre.
A rendezvény végén a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták a vendégeket, és ekkor fújt bele Szőcs Dániel egykori páncéltörő veterán a harctérről megmaradt sípjába, Bartha Mihály aknavető egykori harcossal együtt jelt adva régi katonadalok éneklésére. A 91 éves, utolsó Úz-völgyi harcosokkal való találkozás is maradandóvá tette a felemelő eseményt.
A történelmi tények felleltározása mellett este a mítosz is megelevenedett a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című előadáson. A Váry O. Péter újságíró által dramatizált és rendezett darabot a Csernátoni Férfidalkör előadásában láthattuk. Közreműködtek: Lukács Attila, Lukács Mihály, Ábri Béla, Csoboth Lehel, Mikes Alpár, Fegyver Mátyás, Sipos Sándor, Nagy-Oláh Ildikó és Gál Zsófia.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 5.
Anyanyelvi értekezlet Zabolán
Anyanyelvünk című szakmai konferenciával kezdődött tegnap a negyedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene- és Néptánctábor. A nyitórendezvényre a Csángó Néprajzi Múzeumban került sor jeles előadók részvételével.
Kívülálló szemével nézve a kéttucatnyi hallgatóság kicsinek tűnhetett, de a hasonló értekezletek haszna nem a nagy tömegek megmozgatásában rejlik, inkább abban, hogy a téma iránt valóban érdeklődők ülnek a székeken, az ott szerzett tudást később szélesebb körökben osztják meg. A hallgatóság soraiban többek között Zabola környéki magyar szakos tanárok foglaltak helyet. A konferenciát dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus, a csángó múzeum alapítója, és Beke Boróka zabolai református lelkipásztor nyitotta meg. A közel tíz előadás során a nyelvi funkciókat, a néptánc szimbolikáját, a film–anyanyelv kapcsolatot, a székely nyelvjárás különlegességeit, háromszéki cigány közösségek nonverbális státusjeleit, az anyanyelv szórványközösségekben betöltött szerepét boncolgatták a meghívott előadók. Az anyanyelv bensőséges viszonyt teremt a közösségen belüliek számára, az identitást is kifejezi. Nemcsak beszélt anyanyelv létezik, hanem táncos, vizuális, szokásokkal kapcsolatos anyanyelv is. A zabolai néptánctábor előtt jó alkalom a tágabb értelemben vett anyanyelvről beszélni – mutatott rá a konferencia egyik fontos szerepére dr. Pozsony Ferenc.
Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor, majd Ábri Béla és zenekara adta a rendezvény zenés zárszavát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 14.
Kulturális hét Uzonban
Hagyomány a Feketeügy menti községközpontban, hogy időnként hétvégi kulturális napokat szerveznek. Meghívott és helyi együttesek különféle műsorszámokkal lépnek fel, szolgálván a művelődésre, szórakozásra nyitott közönséget – hangsúlyozta Ráduly István polgármester, ötletgazda és szervező. A kulturális táplálékhoz mindenki könnyen hozzájuthatott az elmúlt hétvégén is, mert az önkormányzat jóvoltából a belépés díjtalan volt.
Mi nem csalóka manapság?
Meglepetés volt a kovásznai Pokolsár Egyesület égisze alatt működő Pokolsár Társulat fellépése, ugyanis jelenlétükre bizonyára otthon, a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is számítottak a szervezők. Különleges élményben részesült a népes uzoni közönség Tamási Áron háromfelvonásos drámai színjátéka, a Csalóka szivárvány bemutatóján. A darabot Gazda József nyugalmazott tanár rendezte, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A társulat produkcióját a múlt év decemberében mutatták be, ebben az évben vidékre is eljutottak. Gazda József lapunk munkatársának korábban, a kovásznai bemutatón nyilatkozott a Tamási-darabról: „Csalóka-e a szivárvány? – tette fel gyönyörű művével nagy írónk a kérdést. S válasza: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt!” A diákszínjátszás Kovásznán negyvenéves múltra tekint vissza. A Pokolsár Egyesület színtársulata azt tűzte ki célul, hogy a régen előadott darabokat – régi-új szereplőkkel – újra színpadra viszi. Jelenleg már a negyedik színdarabot mutatták be. Fellépésüket vastapssal viszonozta a közönség.
Fúvósmuzsika A hétvégi fellépésre vállalkozott az 1998-ban alakult uzoni Atlantisz Egyesület megújult és megfiatalodott fúvószenekara is, amely továbbviszi a fúvósmuzsika helyi hagyományait. Balla Tímea, a minden esti műsorvezető felolvasta a zenekar Kodálytól kölcsönvett jelmondatát: „A tűznek nem szabad kialudni. Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék. A zene mindenkié!” Számos szakmai és közönségsiker kísérte, kíséri a zenekar útját, ami újabb erőgyűjtésre és töretlen fejlődésre sarkallja az egyesület tagjait is. Jelenleg negyvenöt tagot számlál az együttes, korosztályok szerinti csoportokban folyik a folytonos felkészülés. A legkisebbek, a furulyások bontogatják szárnyaikat, igyekeznek elsajátítani a zenei alapfogalmakat. Ezt követi a hangszeres gyakorlat a gyerekdalok, népi és modernzene-feldolgozások elmélyítésére. A végső cél, hogy a legfiatalabbak is tagjai lehessenek a nagy zenekarnak, mint akik arra vannak hivatva, hogy ápolják és továbbvigyék a több mint hetven esztendőre visszatekintő uzoni fúvószenei hagyományokat – derült ki a karmester Lázár Lászlóval történő személyes beszélgetésünkből. Tíz, a legkülönbözőbb zenei műfajba sorolható dalt szólaltatott meg a zenekar, kétórás kikapcsolódást, kellemes szórakozást biztosított a népes hallgatóságnak, akik soraiban ott voltak a szomszédos falvak zenekedvelői is. Többek között felhangzott Müller Jászkun- és ifj. Lehár Ferenc Lyuk, lyuk, lyuk-indulója, Vittorio Monti Csárdása, a Mamma Mia stb.
Tánc, tündöklő népviselet
Nem túlzás azt állítani, hogy az Alvégre másodszor meghívott kézdiszentléleki Perkő Táncegyüttes szombat esti másfél órás fellépése megkoronázta a háromnapos rendezvényt. A szentföldi székely lányok-fiúk lelkükből ropták a legszebb csíki, ördöngösfüzesi, széki, vajdaszentiványi és kalotaszegi táncokat, alig bírták a felújított uzoni színpad deszkái. Negyven azoknak a lelkes fiataloknak – régebbieknek és zsengéknek – a száma, akik rendszeresen képzik magukat, a több évtizedes táncörökség tulajdonosaiként nemcsak itthon, hanem a határokon túl is megkülönböztetett elismerésnek örvendenek – tudtuk meg Marti Jenő táncvezértől. Tánc nem létezik zene nélkül – mondták, és Ábri Béla kézdiszentléleki zenész, jeles prímás nevét emlegették, aki több évtizedes tapasztalatával áll az együttes mellett, segíti zenei tudásával, olykor közösen sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai zenészekkel. A kézdiszentléleki Borsika néptánccsoport többnyire az Apor István Általános Iskola tanulóiból verbuválódott azzal a céllal, hogy utánpótlásként szolgáljon a nagy együttes számára. A borsikásokból két pár ifitáncos is bemutatkozott Uzonban szombaton. Nagy ajándék ez nekünk – hangoztatták többen a közönség soraiból. Ráduly István polgármester díszoklevelet nyújtott át az együtteseknek, és további sikereket kívánt, kifejezve meggyőződését, hogy nemzeti kultúrhagyományaink, zenei anyanyelvünk, táncaink és a követendő irányokat mutató műkedvelő színjátszó mozgalmunk összetartó erő, amelyre arcszínét gyakran változtató korunkban egyre nagyobb szükségünk lesz.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 3.
Népdaltalálkozóval fűszerezett falunapok
Felső- Háromszéken, mint minden esztendőben, idén is Kézdiszentkereszten tartották az első falunapokat. Az esemény legszínvonalasabb rendezvénye Gábor Judit tanítónő kezdeményezésére született meg: 2013 óta rendszeresen megszervezik a felső-háromszéki népdaltalálkozót.
A seregszemle évről évre színvonalasabb és népszerűbb, amint azt a résztvevők növekvő száma is bizonyítja, hiszen míg első évben csak 123-an, majd 2014-ben 150-en, tavaly már 208-an, idén pedig 248-an vettek részt hét kézdiszéki településről a negyedik találkozón. Lemhényből Miklós Mária Terézia tanítónő, Kézdialmásról Kovács Ildikó Mária óvónő, Csomortánból Moré László tanító, Esztelnekről Jánó Zoltán kántor, Bélafalváról Kiss Melinda tanítónő, Kézdiszentlélekről Marthi Erika tanítónő és Ábri Béla zenetanár, a házigazda szerepét betöltő Kézdiszentkeresztről pedig Gábor Judit tanítónő vezette a fellépő csoportot, illetve a szólistákat. A találkozón zsúfolásig telt a művelődési otthon. A közösségépítő és -formáló találkozó védnökségét a sepsiszentgyörgyi Kerezsi Mária zenetanár és Kerezsi János ny. zenetanár, a csernátoni Radu Ibolya tanítónő és Radu József néptáncoktató vállalta.
Gábor Judit szervező elmondta: minden települést egy-egy énekescsoport képviselt, melyben mindkét nemnek, s minden korosztálynak jelen kellett lennie, akárcsak egy nagy családban. A találkozó fő célja – hangsúlyozta a szervező – a helyi népdalkincs feltérképezése, rögzítése és továbbadása a gyermekeknek és a közösségnek. Céljuk, hogy a találkozó minél változatosabb és színesebb legyen, így az előző rendezvényeiket videofelvételre is rögzítették. 2013-ban 65, míg 2014-ben 80, 2015-ben pedig 119 egyedi darabot sikerült megörökíteni. A Boldizsár Géza helyi tanácstag által készített felvételeket megkapták a résztvevők.
Vasárnap a Vatány Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén megerősítették fogadalmukat a 25, 30, 40, 50 és 60 évvel ezelőtt házasságot kötött párok. A két legidősebb házaspár Rettegi János és Erzsébet, valamint Csavar Zoltán és Mária volt. A szentmise után benépesedett a Trefán Leonárd-iskola udvara, ahol Páll Endre polgármester köszöntötte a párokat, akik a templomból mazsorettek és zenészek vezetésével sétáltak az iskolaudvarra. Anyák napja lévén, az elöljáró az édesanyákat is köszöntötte. Ezt követően az iskola mazsorettcsoportja és a Szép Emlékek Nyugdíjasklub lépett színpadra énekekkel és verssel, majd meglepetésképpen a kézdivásárhelyi Három Csillag Együttes szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A műsor után a családtagok, barátok és ismerősök is felköszöntötték a jubiláló házaspárokat. Az idei falunapok sztárvendége Tamás Gábor volt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Néptánc- és kézműves-tábor oktatóknak
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal szervez pedagógusoknak, oktatóknak néptánc- és kézművestábort Rétyen. Az idei módszertani tábort július 4-9. között tartják, a szállást és az étkezést a rétyi Antos János Általános Iskola épületében biztosítják, az oktatás pedig a helyi művelődési házban zajlik.
A napi programban kézműves-foglalkozások, gyermektáncok módszertanának tanítása, györgyfalvi (Kalotaszeg) és székelyföldi hagyományos táncok, énekek és az ezekhez kötődő táncos szokások élményszerű oktatása szerepel. A táncokat és a módszertant a Népművészet Ifjú Mesterei: Both Zsuzsánna és Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői tanítják. Kézműves foglalkozásokat Szász Etelka (gyöngyfűzés), Kolozsi Ildikó és Benkő Éva (nemezelés, Guzsalyas Alapítvány) tart. Zenélnek: Ábri Béla (hegedű), Csűrös Imre (brácsa), Csoboth Lehel (bőgő). Jelentkezni Virág Endrénél lehet, telefonszám: 0751.109.751
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 10.
Tánctábor Zabolán
Ötödik alkalommal szervezték meg Zabolán az immár hagyományos Népzene és Néptánc Tábort. A rendezvény számos szórakozási, tanulási lehetőséget biztosít a közel kétszáz résztvevőnek.
Idén a Maros és Küküllő menti folklórral ismerkedhetnek a táborozók, betekintést nyerhetnek a népi mesterségekbe is, érdekes előadásokon vehetnek részt. Már a tábor első napján több mint százan bejelentkeztek. Az ország határán kívülről is érkeztek, a Mikes család szórványból hívott meg gyerekeket, tanító papok kíséretével.
A tábor öt évvel ezelőtt indult, ötletgazdája Mikes Gergely. Mára partnerként csatlakozott az eseményhez a Gyöngyharmat táncegyüttes, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is – tudtuk meg Pozsony Ferenc néprajzkutatótól, egyetemi tanártól, a múzeum alapítójától. A táncoktatást elismert szakemberek vezetik haladó, kezdő és gyerekcsoportokban. A népdaloktatást Nyitrai Marianna vállalta. A talpalávalót a messzi vidéken ismert szászcsávási és magyarlapádi zenekarok, Danhauser Pál és barátai, valamint Ábri Béla és muzsikusai biztosítják. A napi tevékenységet esténként táncház zárja, változó helyszínnel: a kultúrotthonban, a múzeum udvarán vagy a Mikes-kastély rendezvénytermében.
A múzeum ad helyet a gyerekfoglalkozásoknak, a tevékenységet a Csiporkázó Egyesület szervezi. Felkészült népművelők gyerekjátékokat, kézművességet tanítanak a kicsiknek. Tegnap a szövés fortélyait a barátosi Bartók Emese mutatta be, a népi bútorfestés titkaiba a Vargyasi Sütő István avatta be az érdeklődőket. Budau Ioan a gorzafalvi fazekasságba nyújtott betekintőt. Holnap kirándulni mennek a táborozók, szekerekkel utaznak a petőfalvi fürdőhöz. Bográcsolással, fürdéssel, tánccal, énekkel töltik majd a napot. Pénteken este a tábor gálaesttel és táncházzal ér véget a kultúrotthonban.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 22.
Kövessük szent királyunk útját (Perkői búcsú)
Ismét megszólalt szombaton a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven Kiskászon ifjúsága díszítette fel a Szent István-kápolnát és környékét. Perkői szentbeszédében Csató Béla plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok úgy vélekedett, hogy inog az emberileg összetákolt világ, megállíthatatlanul elindult valamiféle világrettenet, amire a megoldást rossz úton keresik.
Az ünnepség 10 órakor a Kézdiszentlélek központjában levő Szent István-szobornál kezdődött mintegy két-háromszáz felső-Háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest-Újbuda XI. kerülete, Alsónyék, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is együtt ünnepeltek a helyiekkel. Az ünnepséget a helybeli egyházi kórus nyitotta meg Dávid István kántor vezényletével. Balogh Tibor polgármester köszöntötte a zárándokokat, és méltatta államalapító, első szent királyunkat, aki kereszténnyé tette nemzetünket. Cserei Zsolt tanuló, a Magyar Nyelvért Benedek Elek Emlékdíj idei kitüntettje Wass Albert A hontalanság hitvallása című versét mondta el, majd Márton Árpád és Fejér László Ödön alsó-, illetve felső-Háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő tartott ünnepi beszédet. Ezt követően olyan dal csendült fel, amelynek célja megszólítani a világ különböző pontjain élő magyarságot, s bevonni őket a magyar nyelv megvédését és ápolását, a magyar nyelv megtartását szorgalmazó mozgalomba. A paksi Gyulai István Örökségünk című dalát a kézdiszentléleki gyermekek és ifjak adták elő Ábri Béla zenetanár irányításával. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát Hadászi Gabriella konzul képviselte, aki Szent István tetteit és nagy művét, az államalapítást méltatta. „Szent István nagysága abban áll, hogy felismerte, cselekedni kell, hogy népét megmentse az elkerülhetetlen felmorzsolódástól. Ehhez okos politizálásra és erőre egyaránt szükség volt. Nem kérdés azonban, hogy döntésének köszönhetően beszélünk, érzünk, gondolkodunk itt és most magyarul” – mondotta többek között a konzul. Sebestyén Rita A bizonyosság című, erre az alkalomra írt saját költeményét szavalta el. A koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve, templomi zászlókkal elindult a szent hegy felé. Útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél. A déli harangszóra mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid István kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. A búcsús szentmise főcelebránsa Csató Béla csíkszentkirályi plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok volt, aki a kerület papságának koncelebrálásával mutatta be a szentmiseáldozatot. A bátor szókimondásáról ismert plébános szentbeszédében az RMDSZ csúcsvezetőit sem kímélte. „Nagyon sokat bosszankodtam, amikor adott pillanatban a romániai magyarság vezetősége így fogalmazott: Ezt túl kell élnünk. Ez a kifejezés, hogy túl kell élnünk valamit, nem életcél! Ezért idézem Márton Áron püspök urat, aki azt tanította nekünk, idézem: fiaim, biztassátok a mi fiataljainkat, hogy sokat tanuljanak, mert kevesen vagyunk, és csak akkor becsülnek meg bennünket, ha sokat tudunk. Úgy kell mesterséget tanulnia minden egyes magyarnak, hogy helyettesíthetetlen legyen a saját szakmájában. Amikor szétnézünk jelenlegi életkörülményeink között, népünk életén és az előttünk álló kilátásokon, egyetlen utat jelölhetünk meg: a püspök útját. Sokat kell tanulnunk, becsületesen dolgoznunk, hogy értékesek, megbecsültek lehessünk. És ez a megbecsültségért való munka önbecsüléssel kezdődik” – hangsúlyozta szentbeszédében. A csíkszentkirályi plébános párhuzamot vont Szent István és Márton Áron püspök élete között, s megállapította: mindketten meg nem alkuvók voltak. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A búcsú idején az ott levők egészségügyi ellátásáról a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a megyei Vöröskereszt önkéntesei gondoskodtak. Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódtak az előző nap elkezdődőtt kézdiszentléleki falunapok. A kőszínpadon népes közönség előtt lépett fel az alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes, a csernátoni Hagyományőrző Együttes, a Perkő Néptáncegyüttes, a Borsika és a Borsikácska néptánccsoport. Az esti programban a Csíkszeredai Role koncertje, illetve Kaszás Géza A lovasíjász című filmjének levetítése szerepelt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 22.
Negyvenéves a Perkő Néptáncegyüttes
Gazdag, látványos falunap Kézdiszentléleken
Háromnapos, kulturális eseményekben gazdag faluünnepet tartottak a hétvégén Kézdiszentléleken, melynek fő attrakcióját a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Perkő Néptáncegyütteshez kapcsolódó rendezvénysorozat képezte.
Albumban megörökített pillanatok
Pénteken reggel színes, díszes népviseletbe öltözött fiatalok gyülekeztek a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren, mintegy versenyezve a helyet ékesítő gyönyörű virágágyásokkal: a Perkő Néptáncegyüttes tagjai és meghívottaik itt adtak találkát egymásnak, hogy gyalogszerrel a templomhoz vonulva részt vegyenek a Pál Ferenc plébános által celebrált szentmisén, ugyanakkor megkoszorúzták Sikó Katalin egykori néptáncos sírját. A szertartás végén a jelenlevők már ízelítőt kaptak az esti gálaest produkciójából, ugyanis a templom előtti téren több táncot bemutattak a fiatalok, akik ezután visszavonultak a művelődési házba, ahol Gergely Orsolya, a Perkő egykori tagja, a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje bemutatta az általa szerkesztett, Emlékmozaik. Negyven év képekben című képes albumot, előtte Olăraşu-Miklós Éva, a jubiláló együttes egykori tagja népdalt adott elő.
Az igényes kivitelezésű, 48 oldalas kiadvány megkísérelte összefoglalni az elmúlt negyven évet, a könyv szerkesztője szerint kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek egyszerű az oka: a régebbi időkben kevés kép készült, de ma, a fényképezős mobiltelefonoknak köszönhetően fotók garmadája állt rendelkezésükre. Érdekesség, hogy a borító belívein a 40 évvel ezelőtt alakult és a jelenlegi tánccsoportról készült fényképek láthatók, így egyfajta időutazásként is felfogható a letisztult grafikai kivitelezésű, jó ízlésről tanúskodó album. Aminek nem volt ára, viszont a szerkesztők szívesen fogadtak „donációba” harminc lejt azoktól, akik úgy döntöttek, hogy ott a helye a könyvespolcon az albumnak.
Délután megnyílt a helyi kézművességet bemutató kiállítás, amely Kanabé Erzsébetnek, a helyi nyugdíjasklub vezetőjének a kezdeményezésére jött létre. A tornateremben kiállított kisebb, faragott kő- és fatárgyak, kézimunkák (hímzések, szőttesek és varrottasok, illetve festett üvegek), gobelinek és festmények, szobrok érdekessége, hogy mind helyi kötődésűek. A mintegy hetven érdeklődő jelenlétében a kezdeményező, illetve Balogh Tibor polgármester nyitotta meg a kiállítást.
Isten éltesse a mindenkori táncosokat!
A nap fénypontját a 18 órakor kezdődő gálaest jelentette, amelyen a születésnapot ülő (pontosabban: táncoló) házigazdák mellett az utánpótlást jelentő Borsika, illetve Borsikácska, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes is színpadra lépett.
A fergeteges és maratoni – mintegy három és fél órát tartó – gálaesten Gergely Orsolya köszöntötte a jelenlevőket. Üdvözölte a vendégeket, majd színpadra kérte édesapját, Gergely Zoltánt, a Perkő Néptáncegyüttes alapítóját, aki könnyek között idézte fel az elmúlt negyven évet.
Ezután sorban léptek fel az együttesek, először az „öregek” mutatták be, hogy bár negyven év soknak tűnik, azért még mindig úgy meg tudják forgatni a menyecskéket, mint a fiatalok. Utánuk a jelenlegi Perkő következett, majd a Borsika és a Borsikácska tanoncai mutatták be a tudásukat, az előadás első részét a vendégek, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes zárta. Mintegy negyedórás szünet után jött egy újabb felvonása a gálaestnek, amit egy rövid, a Perkő tagjainak mindennapjait bemutató filmes összeállítás szakított meg. Ismét láthattuk a jelenlegi Perkőt, majd az előadás második részére több táncossal kibővült szentgáliak és alsónyékiek mutattak be látványos produkciókat. Minden együttes vastapsot aratott, akárcsak az Ábri Béla vezette zenekar.
A gálaest utolsó táncos momentumát az est folyamán fellépett csoportok tagjainak közös tánca képezte. Ezt követően Balogh Tibor elismerő oklevéllel tüntette ki az ünnepelt együttest, majd a vendégcsoportok vezetői adták át jókívánságaikat és ajándékaikat Nagy Balázsnak, a Perkő Néptáncegyüttes jelenlegi vezetőjének, illetve Gergely Zoltán alapítónak. Nagy derűt keltett a jelenlevők körében, hogy a szentgáliak a negyvenedik évfordulóra negyven liter borral lepték meg a Perkő tagjait, és nem hiányzott a hatalmas torta sem. Nagy Balázs emléktárgyat nyújtott át a Perkő Néptáncegyüttes előző generációkhoz tartozó tagjainak, majd az est táncmulatsággal ért véget.
Főhajtás Szent István emléke előtt
Szombaton 10 órakor a központban benépesedett a Székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente által készített és 2009. augusztus 20-án felavatott Szent István-szobor körüli tér. A nemzeti ünnepen elsőként Balogh Tibor polgármester szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve az összmagyarság ünnepségének fontosságát.
„Az alatt az időszak alatt, amely első nagy és szent királyunk uralkodása óta eltelt, sok államalakulat, ország, nép és nemzet tűnt el a történelem semmit nem kímélő, pokoli malmának kerekei között. Hol van már az ókori Róma, Bizánc, a Latin Császárság, a Német-Római vagy a hatalmas Oszmán Birodalom? Az idők tengere elmosta őket. Sőt még az örökéletűnek hitt Szovjetunió is összeroppant a történelem súlya alatt. De Magyarország megmAradt. MegmAradt, túlélt, átélt és reményeink szerint tovább is fog élni. Reménykedésünk nem minden alapot nélkülöző, hiszen mi még mindig itt vagyunk, azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét. Vigyázzuk a bőven termő mezőket, a halkan csobogó patakokat, az őszi szélben susogó fákat, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt. Szükség is van erre a vigyázó erőre, mert bizony újra embert próbáló idők köszöntöttek ránk” – mondotta az elöljáró.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Márton Árpád sepsiszéki és Fejér László Ödön kézdiszéki képviselő, majd az ünnepi felszólalók sorát dr. Hadászi Gabriella, Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának konzulja zárta. Az eseményt Cserei Zsolt és Sebestyén Rita szavalata, a kézdiszentléleki gyerekek és fiatalok zenés előadása (betanította Ábri Béla tanár) tette emelkedettebbé, majd a jelenlevők megkoszorúzták a 2,4 méter magas kőszobrot.
Ünnep a Perkőn
A perkői búcsú után a hegytetőn fél négykor kezdődtek a kulturális programok, felléptek a szentgáli, alsónyéki, rozsályi és csernátoni hagyományőrző együttesek, a Perkő Néptáncegyüttes gyerek és felnőtt csoportjai. Este nyolc órától a Csíkszeredai Role zenekar koncertjére került sor, ezt követően pedig levetítették Kaszás Géza A lovasíjász című filmjét, majd 10 órakor tűzijáték zárta a napot. Tegnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Perkőn, ezt bográcsolás és gyermekprogramok követték. Este héttől a Black Velvet koncertezett, utána pedig Antal Timi és zenekarának előadása tett pontot a 2016-os falunapokra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 1.
Tízéves a Százlábú néptáncmozgalom
A gyermekeknek nem azért kell játékot, zenét, táncot, éneket tanítani, hogy ebből éljenek, nem is azért, hogy mutogassák magukat, hanem azért, hogy boldogabb emberek legyenek – vallja Virág Endre, aki feleségével, Imolával együtt tíz éve indította el a Százlábú Néptáncegyüttest, ezt a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes követte, amelyben jelenleg a harmadik Virág-nemzedék táncol, és jövő héten tartja első próbáját a negyedik táncos alom. Ma este a Százlábú-mozgalom három nemzedéke együtt üli a tízéves születésnapot, a sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár színpadán tartják jubileumi gálaműsorukat. Az alkalomból Virág Endrével beszélgettünk.
Az elmúlt tíz év alatt több mint százötven előadást tartottak a Százlábú-együttesek,  az első gyermektáncosok azóta kinőttek az iskolapadból, az őket követő jelenlegi  tizenévesek alkotják a Százlábú Néptáncegyüttest, a legkisebbek pedig a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttest. Manapság, amikor az emberek életében   nincs jelen szervesen a néptánc, a gyermekeknek nincs módjuk, hogy belenevelkedjenek a néptáncba.
A tévé, a számítógép, internet, okostelefon világában pedig háttérbe szorulnak a közösségi tevékenységek, szinte csodával határos, hogy Sepsiszentgyörgyön kétszáz gyermek a néptáncot választja. Tíz év alatt ennyien fordultak meg Virág Endre és Imola keze alatt, és igény van arra, hogy újabb csoport induljon. Mi ennek a titka?
Virág Endre: A múltban a gyermekek valóban belenevelődtek a táncba a bálok, esküvők alkalmával. Ezek az események most is megvannak az emberek életében, csak másként ünneplik meg. Az 1970-es évek végétől elterjedt táncházak visszahozták a néptánc közösségépítő szerepét, és azok a fiatalok mára szülőkké váltak, tudják, mi ennek az értéke, és elhozzák a gyermekeiket tánccsoportba. Az oktatók dolga, hogy a próbákon és egész életvitelükkel átadják ezt a szellemiséget. Tehát, ha a szülő valamilyen szinten érintett volt, tudja, hogy ez egy jó hely, ahol a gyermekek együtt vannak, együtt játszanak, akkor szívesen engedi a táborokba is,  ahol reggel nyolctól este tizenegy óráig kötött program zajlik. Nemcsak népzene, néptánc, kézművesség és játék van, este pedig mesemondás, hanem mindig volt valami, amivel a gyermekeket sikerült ráhangolni ezekre az értékekre. A kisgyermekek elsősorban játszani szeretnek, ezért népi játékokon, közösségépítő játékokon keresztül közelítjük meg a néptáncot, a nagyobbakkal az ének és a tánc mellett szokásokról, viseletről, a magyarságról, kultúránkról  is beszélgetünk.
A Háromszék Táncegyüttes táncosaként nem lett volna ennyi ideje Virág Endrének, hogy tanítson, előadásokat szervezzen, pályázatokat írjon, erre akkor nyílt lehetősége, amikor váltott és a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa lett. Így adott az is, hogy az intézmény hátteret biztosít a pályázatokhoz, ebben a Lajtha László Alapítvány és a Regös Egyesület is segít, így nyertek két alkalommal is támogatást a ruhák beszerzéséhez a megyei tanács székelyruha-programjában, de előadásaikhoz kapnak ruhákat kölcsön a Háromszék Táncegyüttestől is. A kiszállások költségeit szintén pályázati pénzből fedezik, a szülők is támogatják az együtteseket, a Virág házaspár ellenben önkéntes munkában tartja a próbákat, az előadásokat. „Mi ingyen csináljuk, de az az előnyünk, hogy baráti tőkét kovácsoltunk ebből. Ha végigmegyek a városon, minden második-harmadik felnőtt vagy gyermek ismer, odajön, kezet fog, megölel. Rengeteg energiát fektetünk ebbe a munkába, ugyanakkor rengeteg energiát kapunk, ebből töltekezünk.”
Az elmúlt tíz év alatt Virág Endréék kilenc tábort tartottak, önálló előadásaik mellett felléptek a Háromszék Táncegyüttessel, a kézdivásárhelyi Harmatfű Néptánccsoporttal, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoporttal, a kovásznai Recefice Néptánccsoporttal és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel. A Százlábú együtteseknek muzsikált a Heveder, a Tokos, a Folker és a Kedves zenekar, Dezső Attila és Dezső István, Ábri Béla, Kerezsi Csongor, a Hevedertől minden táncukhoz hangfelvételük is van.
Ma este fellép a Százlábú-táncosok három nemzedéke – a jelenlegi két aktív csoport mellett régi tagokat is meghívtak, zenél a Folker és a Tokos zenekar, énekel Steckbauer-Hanzi Réka, Márkosi Lili, Demeter Gyöngyi és Balázs Gergő. A születésnapi gálaműsor mottója: Tíz év mögöttünk, a jövő előttünk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
Húszéves a Gyöngyharmat
Ünnepségre készülnek Zabolán 
Október 16-án, vasárnap fennállásának huszadik évét ünnepli a zabolai Gyöngyharmat néptáncegyüttes. A rendezvényre régi tagokat, illetve népzene- és néptánckedvelőket egyaránt várnak.
A Gyöngyharmat néptáncegyüttes, a Gyöngyharmat Egyesület szervezésében és a zabolai önkormányzat, valamint a Csángó Néprajzi Múzeum társszervezésében tető aláhozott rendezvény 14 órakor rajtol a Csángó Néprajzi Múzeumban, ahol a néptáncegyüttes múltját felelevenítve régi fényképeket, videofelvételeket mutatnak be az érdeklődőknek. Ezt követően a zabolai központi művelődési házban 15.30-tól megkezdődik a műsor. Fellép a Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a kovásznai Recefice, a csernátoni Pántlika és az anyaországi Bag testvértelepülés Muharay Elemér néptáncegyüttese. Az ünnepség 18 órától táncházzal folytatódik, ahol Ábri Béla és zenekara húzza a talpalávalót.
Kérdésünkre Both László, a Gyöngyharmat vezetője és alapítója elmondta: 1996 őszén a jelenleg Gelencén élő Ilyés Máriával alakították a néptáncegyüttest.
– A Gyöngyharmat táncházként kezdte, és az évek során nőtt egyre nagyobbra. Jelenleg közel 60 tagja van – tájékoztatott Both.
N. Sz. A. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 12.
Csak bátorságból születik győzelem (Huszártoborzó Kézdiszéken)
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsa és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával nyolcadik alkalommal tartottak huszártoborzót szombaton és tegnap, ezúttal ismét Felső-Háromszéken, immár harmadik alkalommal.
A nyolcadik háromszéki huszártoborzót az 1809-ben Papolcon született Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás hírű parancsnoka emlékének szentelték. A múlt hét végi rendezvényen százötven katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején a huszárok verbuválása. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület alsó- és felső-háromszéki huszárjai mellett a huszártoborzón Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről érkeztek résztvevők, a Vass László hagyományőrző ezredes vezetésével szegedi tüzérek, a 15. Székely Határőr Gyalogezred kézdivásárhelyi és gelencei ütegének tagjai, valamint málnásfürdői és zalánpataki tüzérek is részt vettek a rendezvényen. Összesen nyolcvan lovas huszár, negyven gyalogkatona, valamint a mikóújfalusi Nagykürt 95 Egyesület fúvószenekara tette meg a huszártoborzó útvonalát, utóbbiak öt kísérő szekéren és többször gyalogosan. A fúvósok az alkalomhoz illő harci indulókat és Kossuth-nótákat fújtak.
Az idei toborzás szombat reggel a kézdiszentléleki Porondon kezdődött, ahol nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a huszártoborzást a Perkő Néptáncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A toborzás a Kossuth Lajos kormányzó által aláírt kiáltvány felolvasásával kezdődött. A sorozási ceremóniát Vass László hagyományőrző ezredes vezényelte le. A toborzó résztvevőit házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd engedélyt kért Tamás Sándortól, a megyei önkormányzat elnökétől, a toborzó aktív résztvevőjétől a szalag feltűzésére a nyolcadik huszártoborzó címeres zászlójára. A Fecske lován ülő Tamás Sándor arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a huszármozgalom a kilencvenes évek elején Kézdiszékről indult el idős dr. Kádár Lászlónak, Miholcsa József szobrásznak, huszár őrnagynak és néhai Tóth Ferencnek köszönhetően a dálnoki ménes lovaival, majd kisebb szünet után, 2010-ben indították újra huszártoborzóként immár ifj. Kádár László huszár őrnagy kezdeményezésére. „Kevesen tudják, hogy a Tömösi-szorosi csatában Kiss Sándor ezredes megsebesült, de hősiesen a végsőkig kitartott. A huszártiszt, mivel lóra már nem tudott ülni, katonáival emeltette fejük fölé magát a sánc tetején, hogy minden katonája lássa, a vezér még él, és kivont karddal vezényelte a védelmet – amíg mindent el nem söpört az oroszok végső, huszonötszörös rohama” – mondotta többek között a megyei önkormányzat vezetője, aki azt is kiemelte, hogy „gyávaságból nem születik győzelem, vagy szebben fogalmazva: csak bátorságból születik győzelem”. A szalagtűzés után Tamás Sándor a hűségről szóló emléklapot és egy-egy üveg szilvóriumot adott át két háborús veteránnak, a 92 éves Bara Andrásnak és a 94 éves Mátyus Gyulának. Szervezési hibából a harmadik háborús veteránt és volt hadifogolyt, a 93 esztendős Gáll Antalt nem hívták meg a rendezvényre. Miután a helybeliek köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kínálták a toborzó résztvevőit, azok Kézdikővárra indultak, ahol nem tartottak toborzást. Kézdikővárról Kiskászonba mentek, a kis faluban ismét toboroztak, majd a kiközölt programtól eltérően másfél órás késéssel a Perkőre érkeztek, ahol több száz fős tömeg várta őket. A toborzást a kőszínpadon mutatták be, majd a huszárok és kísérőik elindultak Kézdiszentkereszt felé, ahol folytatták a toborzást és megebédeltek. Délután Bélafalván és Esztelneken elevenítették fel a régi katonai szokást. Este Esztelneken éjszakába nyúló huszárbált tartottak. Tegnap Csomortánban, Kézdialmáson, Felső- és Alsólemhényben lehetett megtekinteni, hogy hajdanán miként verbuválták a huszárokat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)