Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Abraham, Pavel
12 tétel
1997. március 1.
"Leváltották a rendőrség főparancsnokát, Costica Voicu tábornokot, helyére a belügyminiszter Paul Abraham ezredest nevezte ki, akinek bűnügyi igazgatóként nagy szerepe volt az Emil Constantinescu államfő által meghirdetett korrupcióellenes program sikerében. Febr. 28-án további tizennégy magas beosztású rendőrt is leváltottak, többek között a kolozsvári rendőrfőnököt, a külföldiekkel és az útlevelekkel foglalkozó határrendőrség vezérigazgatóját és helyettesét, továbbá a rendőr-akadémia parancsnokát. /Magyar Hírlap, márc. 1./"
1997. augusztus 8.
"Az Európai Komisszió /az Európai Unió romániai kirendeltsége és a Romani CRISS, a cigányság szociális és etnikai kérdéseit tanulmányozó központ közös sajtóértekezletet tartott. A roma vezetők elmondták, hogy az országban még csak most ismerkednek a cigányság problémáival. Nicolae Gheorghe roma szociológus szerint Romániában a rendőrség üldözi a romákat, él a megkülönböztetés. 1989 óta a romániai cigányság több mint száz támadást szenvedett etnikai alapon, azonban mindössze két esetben ítélték el a romák megtámadóit. Az 1989-es fordulat óta még egyetlen román kormány sem ítélte el a romák megtámadóit. A múlt században megtörtént a cigány rabszolgák felszabadítása, emlékeztetett Nicolae Gheorghe, most a megkülönböztetés felszámolását kell elérni. A sajtóértekezleten megjelent Paul Abraham rendőrtábornok is, aki csak kivételes eseteknek minősítette a történteket. /Zsehránszky István: kibújt a szeg a zsákból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./"
1997. szeptember 6.
"A kormány szept. 6-i ülésén felmentette tisztéből Pavel Abraham dandártábornokot, a rendőrség februárban kinevezett új főfelügyelőjét. /Magyar Nemzet, szept. 8./"
2001. január 26.
"Ioan Rus belügyminiszter bemutatta munkatársait: a külkapcsolatokkal és az európai integrációval foglalkozó államtitkárt, Alexandru Farcast, a logisztikával megbízott államtitkárt, Nicolae Berechet tábornokot és a parlamenti kapcsolatokkal foglalkozó államtitkárt, Pavel Abraham tábornokot. Úgyszintén bemutatta a minisztérium főtitkárát, Ioan Gheorghe Apostol tábornokot, a csendőrség parancsnokát. Tudor Cearapin tábornokot, a tűzoltóság parancsnokát, Vladimir Secara tábornokot és a határrendőrség parancsnokát, Aurel Neagu tábornokot. /A belügyminiszter bemutatta csapatát. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./"
2001. június 13.
"A kormány két törvénytervezetet terjesztett elő a rendőrség átszervezésére és működésére vonatkozóan. Az RMDSZ képviselőházi frakciójának munkacsoportja - Toró T. Tibor, Ráduly Róbert, Márton Árpád, Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt - mindkét törvénytervezet esetében több mint harminc módosító indítványt dolgozott ki, amelyek többségét azonban a szakbizottságban elvetettek. Toró T. Tibor képviselő elmondta: az RMDSZ módosító javaslatában azt szorgalmazta, hogy a rendőrség közrenddel foglalkozó részlegei közelebb kerüljenek a közösségekhez. Ugyanakkor fontosnak tartja megerősíteni a közösségek felügyeletét a rendőrség munkája felett. Az RMDSZ politikusai jogi személyiséget javasoltak a megyei, városi és községi rendőrségeknek, illetve olyan helyi és regionális hatóságok felállítását, amelyek nem csupán konzultatív, hanem felügyeleti, összehangolási és döntési jogkörrel rendelkezzenek közrendi és közlekedésrendészeti ügyekben. A belügyminisztérium képviselője, Paul Abraham tábornok azonban úgy ítélte meg, hogy a kormány által elképzelt struktúrába ez az elképzelés nem illeszthető be. Lényegesek az RMDSZ-nek azon módosító javaslatai, amelyek az anyanyelvhasználatra vonatkoznak: azokon a településeken, ahol egy adott nemzeti közösség aránya meghaladja a húsz százalékot, a környezettel közvetlen kapcsolatban álló rendőr kötelező módon ismerje az illető közösség nyelvét is. Ugyanakkor az érintett rendőröknek is el kellene sajátítani az illető kisebbség nyelvét. Az RMDSZ munkacsoportjának indítványát a bizottság leszavazta azzal az indoklással, hogy az ország hivatalos nyelve a román, és ilyen előírások elfogadása diszkriminációhoz vezetne. Az RMDSZ politikusai a plénum előtt is meg kívánják védeni javaslataikat. /Papp Annamária: Átszervezik a rendőrséget RMDSZ: Legyen kisebbségi nyelvhasználat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./"
2001. július 12.
"A bálványosi szabadegyetem az átmeneti időszak legstabilabb intézménye és az alapgondolat, amelyre a tábor indulásakor épült, ma is érvényes - jelentette ki Toró T. Tibor, a Reform Alapítvány csíkszeredai sajtótájékoztatóján, amelyen a tizenkettedik Bálványosi Nyári Szabadegyetem /júl. 22-29., Tusnádfürdő/ programját ismertették. A meghívottak között található Orbán Viktor, Németh Zsolt, dr. Deutsch Tamás - a magyar kormány részéről, Duray Miklós, Kasza József, Kovács Miklós, Markó Béla - a határon kivüli magyar politikai szervezetek vezetői, Tőkés László, Kató Béla, Böjte Csaba, Lucian Muresan - egyházi méltóságok, Adrian Nastase, Smaranda Enache, Vasile Dancu, Andrei Marga, Serban Mihailescu, Viorel Coifan, Pavel Abraham - a román politikai élet személyiségei. Az idei megbeszélések a "kényszerek és lehetőségek" téma köré épülnek. Az előadások témái között említhető: "Schengenen innen és túl", "Erdélyi magyar magánegyetem, Sapietia Alapítvány - látható eredmények és láthatatlan akadályok", "Közigazgatási decentralizáció és re-centralizáció az EU-ban", " Az egyház társadalmi szerepvállalása és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása", "Regionális biztonságpolitika és együttműködés", Dél-kelet-európai nemzeti vágyak és célok az euroatlanti integráció tükrében. Ez utóbbi téma meghívott előadói Orbán Viktor magyar miniszterelnök valamint Adrian Nastase román miniszterelnök. /(Daczó Dénes): XII Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./"
2001. július 23.
"Júl. 23-án kezdődik a tusnádfürdői Univers Kempingben a XII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Bencze Tibor főszervező szerint már a rendezvény nyitónapján ki lehet tenni a megtelt feliratot. Legkevesebb 1000 regisztrált résztvevő lesz ott a szabadegyetem megnyitóján. Az első napi előadások témája: Schengenen innen és túl, jelen lesz Berta Krisztina, magyar belügyminisztériumi államtitkár, Vasile Dancu román köztájékoztatási miniszter, Pavel Abraham, román belügyminisztériumi államtitkár, Túri-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter. Délután 50-es évek a Székelyföldön, Ifjúság-munkaerőpiac-elvándorlás, Csángókérdés, Bankrendszer román-magyar viszonylatban valamint a Média kihatása a román-magyar kapcsolatokra tematikákban tartanak előadásokat. /Orbán Ferenc: Mától a tusnádfürdői Univers Kempingben. XII. Bálványosi Szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./"
2002. február 19.
Mircea Geoana külügyminiszter febr. 18-án Budapestre érkezett, részt vett a magyar–román kormányközi vegyes bizottság ülésén. Minden politikai feltétele megvan annak, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai erőteljesen fejlődjenek - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, melyet Mircea Geoanaval közösen tartottak. A két külügyminiszter a sajtótájékoztatón közös nyilatkozatot írt alá a vegyes bizottság létrehozásának ötödik évfordulója alkalmából, amelyben kifejezték elégedettségüket a kétoldalú kapcsolatok példa nélküli fejlődése miatt. Geoana úgy fogalmazott: a két ország kapcsolata kiállta a kedvezménytörvény próbatételét. A magyar diplomácia vezetője kiemelte, hogy a CEFTA-térségben Románia Magyarország legnagyobb piaca. Hangsúlyozta: Magyarország kész a román termékek vásárlásának növelésére annak érdekében, hogy mérséklődjön a Románia oldalán mutatkozó kereskedelmi deficit. Elmondta, hogy magyar részről nagy reményeket fűznek a két ország kis- és középvállalatainak befektetéseit támogató garanciaalap létrehozásához. Mircea Geoana nagyra értékelte, hogy Magyarország támogatja Románia euroatlanti integrációját. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az autópályák építésével, illetve a garanciaalap létrehozásával kapcsolatos konzultációkba bevonják a két ország pénzügyminisztériumait is, a finanszírozási kérdések megoldása érdekében. A két miniszter a nap folyamán nyitó beszédet mondott azon az üzletember-találkozón, amelyet a román külügyminiszter kezdeményezésére rendeztek meg Budapesten, a vegyes bizottság ülésével egy időben. – A kormányközi vegyesbizottság az 1996-ban aláírt kétoldalú alapszerződés alapján jött létre 1997. márc. 12-én. A 11 szakbizottságot magában foglaló testület utolsó ülésére 1999-ben került sor Bukarestben. /Kiálltuk a státustörvény próbáját? Martonyi-Geoana találkozó Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Mircea Geoana megkoszorúzza Gozsdu Elek sírját. Gozsdu Elek ügyvéd egy Budapest központjában fekvő épületegyüttest hagyott a román államra, amelyet a román hatóságok szeretnének visszaszerezni. A román delegáció tagjai között van Cristian Diaconescu külügyi államtitkár és Pavel Abraham, a belügyi tárca államtitkára is. Mircea Geoana sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az autópályák építésével, illetve a garanciaalap létrehozásával kapcsolatos konzultációkba bevonják a két ország pénzügyminisztériumait is, a finanszírozási kérdések megoldása érdekében. A román külügyi tárca adatai szerint a Romániában befektetett magyar tőke értéke 2001 novemberében elérte a 185 millió dollárt, míg a román cégek megközelítőleg 38 millió dollárt fektettek be Magyarországon. Tavaly novemberben 3.543 román-magyar vegyesvállalatot jegyeztek, míg Magyarországon 1.954 román-magyar cég működött. A két ország között folyó kereskedelem értéke a tavaly 970 millió dollár volt, 11,78 százalékkal több, mint 2000-ben. A Magyarországra irányuló román export értéke 371,5 millió dollár, míg a behozatalé 599,3 millió dollár, az ennek következtében kialakult negatív szaldó 227,8 millió dollár. /Mircea Geoana Budapesten. Magyar-román üzleti fórum. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./
2002. február 20.
A képviselőházban elfogadták a rendőrök jogállását szabályozó törvény valamennyi cikkelyét, amely az SZDP–RMDSZ protokollumnak megfelelően biztosítja, hogy azokon a településeken, ahol valamely kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot, olyan rendőröket is alkalmazzanak, akik ismerik az illető kisebbség nyelvét. Tiltakozásul az ellenzék elhagyta a termet. Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő javaslatára a törvénytervezetbe beiktatták azt az új cikkelyt is, amely megteremti a lehetőséget a magyar nyelvet ismerő rendőrök alkalmazására. Az RMDSZ szerint lehetővé kell tenni, hogy azokban a helységekben, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot a biztonsági szervek azon képviselői közt, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, legyen olyan is, aki ismeri az illető kisebbség nyelvét. Az RMDSZ-javaslatot követően nem késlekedett a nagyromániás Tudor Marcu és Damian Brudasca reakciója sem, akik szerint a javaslat impertinens és túllő a célon. Azzal vádolták a kormánypártot, hogy nagy engedményeket tesz az RMDSZ-nek. Pavel Abraham belügyminisztériumi államtitkár köztes megoldást javasolt: eszerint azokban a helységekben, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, kisebbségi nyelvet is ismerő rendőröket is alkalmazni kell. A kormánypárti Pavel Abraham "javított változatát" végül 107 képviselő megszavazta, 73 ellenezte, 10-en tartózkodtak. A Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt és a Nagy-Románia Párt tiltakozásképpen elhagyta a termet, és nem vettek részt a szavazáson, a procedúra megismétlését szorgalmazták. Szünet után kiderült: a szavazás érvényes. A törvénytervezet végső szavazásra a későbbiekben kerül sor. Toró T. Tibor elmondta: az RMDSZ és az SZPD-s Abraham javaslata közt a különbség abban áll, hogy az egyik számon kérhető, a másik pedig lehetőséget ad kibúvóra. Az RMDSZ előterjesztése értelmében kötelező lett volna, hogy bármely szolgálatban, amely a lakossággal kapcsolatban van, a kisebbség nyelvét ismerő személyt alkalmazzanak. A végül elfogadott "finomított" változat viszont csak annyit mond ki, hogy kötelező ilyen személy alkalmazása, ez pedig akár egy, az illető kisebbség nyelvét ismerő rendőrre is korlátozódhat. /P. J. A.–Sz. K.: Döntött a képviselőház: Magyar nyelvet ismerő rendőrök. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2003. július 25.
"Magyarellenes hangulat uralkodott a marosfői nyári szabadegyetem előadásain A rendezvényt az ország különböző városaiból összegyűjtött román egyetemistáknak szervezték, akiknek az utazást és a teljes ellátást biztosították. A szervezők - a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ, a Határon Túli Románokért Alapítvány - a Regionalizmus: gazdasági fejlődés vagy enklavizáció? címet adták ez egyik beszélgetésnek. Pavel Abraham belügyminisztériumi államtitkár a toleranciát hangoztatta, érvelt a kisebbségi jogok védelme, a pozitív diszkrimináció mellett, de hallani sem akart az "etnikai alapú regionalizációról".Reméli, jelentette ki, hamarosan egyetlen nyári egyetem lesz, ahol a románok kezet foghatnak a magyarokkal, mire egy pópa félhangosan megjegyezte, hogy "igen, elő a fegyvereket, s töltsük élesre". A megjelentek és a felszólalók nem osztották az államtitkár nézeteit, történelmi sérelmeket emlegettek. /Rédai Attila: Pavel Abraham: decentralizációt, nem enklavizációt! = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2006. január 23.
Másodszorra idézték be Ion Iliescut az 1990-es bányászjárások ügyében. A volt államfőnek jövő héten kell megjelennie a katonai ügyészségen vádlott minőségben. Az ügyészek újabb bizonyítékokra bukkantak, amelyek Iliescu érintettségét támasztják alá az 1990 júniusi véres bányászjárás elindításában. Az ügy újrafelvételére a Bányászhadjáratok Áldozatainak Szövetsége újabb megkeresése miatt került sor. Eddig Petre Roman exminiszterelnököt, Victor Atanasie Stanculescu, Pavel Abraham, Mihai Chitac tábornokot, Virgil Magureanu volt titkosszolgálati /SRI/ vezetőt, Gelu Voican Voiculescut, Adrian Sarbut, és több bányászvezért hallgattak ki. Az 1990-es júniusi eseményeknek hat halálos áldozata és több tucat sebesültje volt. /Kihallgatásra várják Ion Iliescut bányászjárás ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2009. június 9.
A hivatalos végeredmény szerint a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt választási szövetsége (PSD-PC) nyerte a romániai európai parlamenti választásokat, 31,07 százalékos eredménnyel. Az RMDSZ égisze alatt futó „Magyar Összefogás listája” 8,92 százaléknyi szavazatot kapott, így három képviselőt küldhet a brüsszeli törvényhozásba: Tőkés Lászlót, Winkler Gyulát és Sógor Csabát, ugyanazokat, akik az erdélyi magyarságot az EP-ben eddig is képviselték. A választásokon a több mint 18 millió román állampolgárságú választónak csupán a 27,67 százaléka jelent meg az urnáknál. Az erdélyi magyarság az országos átlagnál magasabb, mintegy másfélszeres arányban szavazott. Az eredmény: PSD–PC – 31,07%, Demokrata-Liberális Párt (PD–L) – 29,71%, Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 14,52%, RMDSZ – 8,92%, Nagy-Románia Párt–Új Generáció Pártja választási szövetség (PRM–PNG) – 8,65%, Elena Basescu független jelölt – 4,22%, Kereszténydemokrata Nemztei Parasztpárt (PNTCD) – 1,45%, Pavel Abraham független jelölt – 1,03%, Polgári Erő (FC) – 0,40%. Elena Basescu újra belépett a PD–L-be, ezért a PSD-PC és a PD-L egyenlő eredményt tudhat magáénak, 11–11 mandátummal. A PNL 5, az RMDSZ és a PRM–PNG 3–3 mandátumot szerzett. Hargita és Kovászna megyében hatalmas előnnyel győzött a magyar összefogás listája. Hargita megyében a magyar listára szavazott az urnák előtt megjelent választók 89,4 százaléka. Az RMDSZ nyerte el a szavazatok 89,4%-át. Kovászna megyében 82,41 százalékos eredményt ért el az összefogás listája. A magyar lista Háromszéken 1196-al több szavazatot gyűjtött, mint 2007-ben az EP-választáson. Maros megye: az RMDSZ neve alatt futó összefogás listája győzött: 49,3 százalékot /74 516 fő/ kaptak az EMNT és az RMDSZ jelöltjei. Szatmár megye: a magyar lista nyert, a leadott voksok 39,72 százalékát szerezte meg. Biharban is az RMDSZ–EMNT nyert /27,77 %/, Nagyváradon: 37 %. Szilágy megyében is magyar győzelem született: 29,55 %m /22 116 fő/. Beszterce-Naszódban az RMDSZ 6,30%-ot ért el Kolozs megyében: PD-L (46 182 szavazat; 31,01%), RMDSZ (33 525; 22,51%). Kolozs megyében az RMDSZ a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta a legjobb megyei eredményt érte el. Az RMDSZ országos vezetősége nevében Markó Béla mondott köszönetet a magyar listára szavazó 431 739 választónak. Markó az EMTE-nek is megköszönte hozzájárulását az összefogás megteremtéséhez. /Egyenlőség a koalíciós partnerek között a hazai EP-választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./ A szavazatok 8,9 százalékával megőrizte európai parlamenti mandátumát a választások után a Magyar Összefogás listájának első három jelöltje: Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula. Tőkés László EMNT-elnök örömét fejezte ki, hogy nem okozott csalódást az összefogással járó kockázatvállalás. Románia negyedik legnagyobb alakulata továbbra is az RMDSZ maradt, az ismét feltámadt a Nagy-Románia Párt (PRM) 8,65 százalékkal az ötödik a rangsorban. Európai szinten a kereszténydemokrata-konzervatív Európai Néppártnak várhatóan 267, a szocialistáknak 159 képviselője lesz az Európai Parlamentben. Marosvásárhelyen, a Bernády Házban, az RMDSZ választási hadiszállásán június 8-án a jelenlévők pezsgőt bontottak és hangosan ünnepeltek. Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ–EMNT-együttműködés következő lépése az autonómia-munkacsoport megalakulása és autonómiatervezetek kidolgozása lesz. A Magyar Összefogás listája hat erdélyi megyében – szavazatarány szerinti csökkenő sorrendben: Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar – nyerte meg az európai parlamenti választásokat. Szilágy megyében a 30 százalékos eredményhez 22 116 szavazatra volt szüksége az RMDSZ-listának. Biharban a 35 311 szavazat „csak” 27,41 százalékhoz volt elég, ezzel is az RMDSZ–EMNT közös listája kapta a legtöbb szavazatot. „Itt az ideje, hogy megkezdje működését az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum” – emlékeztetett Tőkés László. /Brüsszeli triumvirátus. Közel 9 százalékot ért el a Magyar Összefogás listája az EP-választáson. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./