Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Abos Mária Elena
4 tétel
2005. január 7.
Udvarhelyszéken tavaly is több volt az elhalálozás, mint a születés. Van olyan udvarhelyszéki település, Homoródalmás, ahol tavaly mindössze két gyermek született, igaz, van olyan község is, Bögöz, ahol 62 újszülöttet vettek nyilvántartásba. A 23 udvarhelyszéki vidéki település közül 13-ban tavaly kevesebben születtek, mint amennyien meghaltak. Az utóbbi években mérséklődött a népfogyatkozás. A 4.475 lelket számláló Farkaslakán tavaly többen születtek, mint 2003-ban. A nagyközségben azonban a népszaporulat továbbra is negatív. Felsőboldogfalván az újszülöttek száma meghaladja az elhunytakét: születés 27, elhalálozás 26 volt tavaly. Fenyéden ugyancsak pozitív a mérleg: 30 születés, 22 elhalálozás. Galambfalva község népessége is szaporodott tavaly. Az 1.406 fős lakosú Homoródalmáson tavaly mindössze két gyerek született, az elhalálozások száma pedig közel harminc. A 12 falut magában foglaló Homoródszentmártonban tavaly 32 gyermek született, és 46 személy halt meg. Kányádon 16-an hunytak el, és 10-en születtek, Kápolnásfaluban pedig 26-an távoztak az élők sorából, és 22 gyerek érkezett. A 6.306 lelket számláló Korondon tavaly születés 55, elhalálozás 54 volt. Lövétén 2004-ben 38-an hunytak el, és 35-en születtek. Máréfalva községben tizenketten haltak meg, és tizenhatan születtek. Oklándon 16 újszülöttet kereszteltek, és 15 főt temettek. Oroszhegyben 51 születés és 44 elhalálozás volt. A több mint 6.800 lakossal rendelkező Parajd fogyóban van: 65 gyermek született, és 78 személy hunyt el. Siménfalván 33 születést és 38 elhalálozást jegyeztek tavaly. Székelyderzsben 18-an haltak meg, és 14-en születtek, Szentábrahámon pedig 22 haláleset és 23 születés volt. Újszékelyen 32 tavaly született kisgyermek van, az elhunytak száma pedig 30. Varságon 25-en távoztak el az élők sorából, és 20 újszülöttel szaporodott a község lakossága. Az 5.829 lakossal rendelkező Zetelakán tavaly 67-en hunytak el, és 49-en születtek. Abos Maria, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal aligazgatója elmondta, Hargita megyében tavaly január elsején 329.190-en éltek. A hat hónappal későbbi adatok már jelentős csökkenést mutatnak: 2004. július elsején 328.457 volt a megye lakosainak száma. A szakember szerint bár a megyében a népszaporulat továbbra is negatív, a népfogyatkozás már nem olyan nagy mértékű, mint korábban. /Kiss Edit: Még mindig fogyunk, de már nem olyan nagy mértékben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 7./
2013. július 6.
Népszámlálás: a hargitaiak 85 százaléka magyar
A 2011-es népszámlálás és lakásösszeírás hivatalos adatai szerint Hargita megye lakossága 310 867 fő volt a cenzus időszakában. A magyarság számaránya 85,21 százalék, a románságé pedig 12,96%.
Hargita megyében 310 ezren laknak, 42,6 százalékuk városon
Bemutatták pénteken a 2011-es népszámlálás hivatalos Hargita megyei adatait. Mint kiderült, a két évvel ezelőtt közölt részeredményekkel ellentétben nem 304 765-en laknak a megyében, hanem 6102 személlyel többen. Abos Maria Elena, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal vezetője szerint abból adódik a különbség, hogy az Európai Unió által előírt módszer alapján zajlott a tavalyelőtti összeírás, így nemcsak a számlálóbiztosok által összegyűjtött adatokra támaszkodtak, hanem egyéb, hivatalos regiszterekben összesített adatokat is felhasználtak. Az alább közölt adatok véglegesnek – és hivatalosnak – tekinthetők, és a 2011. október 20-ai helyzetet tükrözik.
Legnépesebb települések
A népszámlálás időszakában Hargita megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6 százalék) volt nő. A 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent. A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek tekintetében a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben pedig Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százalék városokban él.
Öregedő lakosság
Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0-14 év közötti, 12,24 százaléka 15-24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét. A teljes lakosság 1,24 százaléka 85 évnél idősebb. Összehasonlítva a rendszerváltozást követő első, 1992-es összeírás adataival, kitűnik, hogy drasztikusan öregszik a lakosság: 1992-ben a lakosság 37,4%-a volt 24-55 év között, 2001-ben pedig már 42,5%-a. A 75. életévüket betöltők számaránya a következőképpen alakult: 1992-ben 4,36%, 2011-ben pedig 6,42%.
Nemzetiség, anyanyelv, vallás
Mivel a 2011-es összeíráson a nemzetiségről, a felekezeti hovatartozásról és az anyanyelvről nem volt kötelező nyilatkozni, ezért csak azok adatait összesítették, akik válaszoltak az összeírók által feltett három kérdésre.
A nemzetiségi kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21% magyarnak (257 707), 12,96% románnak (39 196), 1,76% (5326) pedig cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra).
Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43%-a magyar, 13,15%-a román anyanyelvűnek vallotta magát. A felekezeti hovatartozásról szóló kérdésre 302 144-en válaszoltak: 66,41% római katolikus, 12,71% református, 6,96% unitárius, 12,47 %ortodox, 0,57% Jehova tanúja, 0,27% baptista, 0,19% pünkösdista.
Oktatási szint, külföldön tartózkodás
Hargita megyében 3228 személy írástudatlan. A teljes lakosság 43,94 százaláka alapfokú képzésben részesült, 46,45 százalékának középszintű képesítése van, 9,61 százaléka pedig egyetemet végzett.
3445 olyan személyről tudnak, aki a népszámlálás időpontjában legalább egy esztendeje külföldön tartózkodott.
Kozán István
Székelyhon.ro
2013. július 8.
Csökkenő közösségek a Székelyföldön és Partiumban
A Székelyföldön és a Partiumban egyaránt csökkent a magyarság száma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint.
Kizárja a csalás lehetőségét a végleges népszámlálási adatok kapcsán Lőrinczi Ferenc, a Kovászna megyei statisztikai hivatal munkatársa, aki szerint a személyi számok használata ezt nem teszi lehetővé. Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön bemutatott, végleges népszámlálási eredményeket számos szakember megkérdőjelezte, úgy vélve, gyanúra ad okot az a tény, hogy a februári részleges adatokhoz képest 1,1 millióval nőtt a lakosság száma, meghaladva a 20 milliós lélektani határt.
Lőrinczi Ferenc a Krónikának elmondta, a 2011 októberi népszámlálási adatokat kiegészítették, az otthon talált és nyilvántartásba vett személyek számához hozzáadták azokat, akikre úgy bukkantak rá, hogy a lakossági nyilvántartó passzív adatbázisát összevetették a pénzügy, az egészségügy, a nyugdíjpénztár és a munkaügy aktív adatbázisaival. A személyi számok alapján országos szinten közel 1,2 millióval nőtt ily módon a lakosság száma, magyarázta az illetékes. Lőrinczi Ferenc arra is rámutatott, hogy a nemzetiségek százalékarányát nem a végleges, már kiegészített adatból számolják, csak azokat veszik figyelembe, akik a számlálóbiztosnak nyilatkoztak nemzetiségükről.
A végleges adatok szerint Kovászna megyében a lakosság 73,7 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 22,1 százalék a román és 4,1 a roma nemzetiségűek aránya. Illés Andrea, a megyei statisztikai hivatal igazgatója elmondta, a 2002-es cenzus adataihoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a magyarok, valamint 1,2 százalékkal a románok aránya, viszont másfélszeresére nőtt a romáké. Ezek 75,3 százaléka magyar ajkú, míg 24,6 százalék azt vallotta, román az anyanyelve, mindössze 0,3 százalékuk beszéli a romani nyelvet.
Kevesebb városlakó Háromszéken
A két népszámlálás között 5,5 százalékkal, 12 270 személlyel csökkent a megye lakossága. Kovászna megye a 2011 októberi népszámlálás idején 210 177 stabil lakossal rendelkezett, a lakosság 50,8 százaléka nő, közölték pénteken a megyei statisztikai hivatal munkatársai. Továbbra is Kovászna az ország legkisebb megyéje, a térség legnagyobb városa Sepsiszentgyörgy 56 006 lakossal, Kézdivásárhely 18 491, Kovászna 10 114, Barót 8672, míg Bodzaforduló 7528 lakossal rendelkezik.
A községek közül Zágon a legnagyobb 5282 lakossal, a legkisebb Dálnok, ahol 957-en laknak. Illés Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a két népszámlálás között megfordult a városon és falvakon lakók aránya, 2002-ben a háromszékiek 49,7 százaléka lakott vidéken, 2011-ben már 52 százalékuk élt falun. A népességfogyás leginkább városon érhető tetten, a romák által lakott falvakban, valamint a városokhoz közeli településeken nőtt a lakosság száma, így például növekedés észlelhető Előpatakon, Árkoson, Bölönben, Hídvégen és Illyefalván is.
A cenzus során az is kiderült, hogy elöregedőben a megye lakossága: több mint felét a 25 és 64 év közöttiek teszik ki, a kiskorúak (0–14 év közöttiek) aránya 17,5 százalék, a fiataloké (15–24 év) 12 százalék. A népszámlálás adatai szerint a háromszékiek 46,2 százaléka házas, de szinte ugyanekkora (41%) azok száma, akik soha nem éltek házasságban, több mint tízezren élnek élettársi kapcsolatban.
Több a roma Hargita megyében
Nőtt a lakosság száma Hargita megyében a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint, a magyarság számaránya 85,21, a románságé 12,96 százalék. Abos Maria Elena, a Hargita megyei statisztikai hivatal vezetője pénteken elmondta, a népszámlálás időszakában a megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6%) volt nő. A 2002-es cenzushoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent.
A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek közül a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százaléka városon él. Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0–14 év közötti, 12,24 százaléka 15–24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét.
A nemzetiségre vonatkozó kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21 százalék magyarnak (257 707), 12,96 százalék románnak (39 196), 1,76 százalék (5326) cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra). Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43 százalék magyar, 13,15 román anyanyelvűnek vallotta magát.
Magyar térvesztés Maros megyében
A statisztikai adatok szerint 1990 után Maros megye lakossága népszámlálásonként 30–30 ezerrel csökkent. Míg az 1992-es cenzus alkalmával 610 ezren lakták a megyét, 2002-ben már csak 580 ezren éltek a térségben, 2011-re ez a szám 550 ezerre apadt. A megyében nemcsak a magyarság száma, de az aránya is csökkent a 2002-es népszámlálás adataihoz képest. Míg egy évtizeddel korábban a lakosság 39,3 százaléka vallotta magát magyarnak, jelenleg mindössze 38,1 százaléka mondta magát annak.
Hasonló helyzetben van a térség románsága is, amely 53,3 százalékról 52,6 százalékra apadt. Míg a valamikor jelentős szász és zsidó lakossággal rendelkező megyében már csak 1478-an (0,3 százalék) jelölték meg nemzetiségükként a németet és 86-on zsidót, a cigányság közel 47 ezerre gyarapodott, ami arányaiban is szinte két százalékkal több a 2002-ben regisztrált adatokhoz képest. A roma lakosság aránya a két népszámlálás között 7 százalékról 8,9-re nőtt, ezzel Maros megye országos első helyre került.
A magyarság térvesztése a megye összes városában tetten érhető. A 134 ezer lakóval rendelkező Marosvásárhelyen már csak 57 532 magyar (42,8 százalék) él a korábbi 70 108-hoz (46,7 százalék) képest. Szászrégenben 28,8 százalékról 24,8-ra, Segesváron 18,4-ről 16,5-re, Dicsőszentmártonban 17,7-ről 14,3-ra, Marosludason 25,2-ről 23,2-re csökkent a magyarok száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-ben még a megye legmagyarabb városának számító Szovátán is 90,1-ről 87,6-ra apadt a magyar közösség. Hasonló a tendencia Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is, ahol 84 százalékról 80,1-re, illetve 75,5 százalékról 73-ra csökkent a magyarság aránya. A megye legnagyobb községei továbbra is a Marosvásárhellyel összenőtt, vegyes lakosságú Marosszentgyörgy (9304) és Marosszentkirály, melyek létszámuk alapján a 2000 után várossá avanzsált Nyárádtőt (6945), Nagysármást (6942), Nyárádszeredát (5554) és Erdőszentgyörgyöt (5166) is megelőzik.
A magyarság számának csökkenését kommentálva Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök a Krónikának úgy vélekedett, hogy ennek kettős magyarázata lehet. Egyrészt a cenzus alatt, a szövetség megyei irodájába érkező számos panasz arra a következtetésre juttatta az RMDSZ-t, hogy nagyon sok magyart nem vettek nyilvántartásba. Brassai tudomása szerint elsősorban olyan személyekről van szó, akik más városban vagy külföldön folytatják tanulmányaikat. Másrészt a roma lakosság jelentős növekedése is hozzájárul a magyarság számarányainak csökkenéséhez.
Az elnök szerint az sem mellékes, hogy az adatok véglegesítése előtt a hatóságok csaknem egymillióval felduzzasztották az ország lakosságát. Kérdésünkre, hogy a 2000-es választáson elveszített marosvásárhelyi polgármesteri szék még visszanyerhető-e a 42,8 százalékos aránnyal, Brassai határozott igennel válaszolt. „Ha egységes politikai közösségként tekintünk a vásárhelyi magyarságra, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy 2016-ban visszanyerjük a várost" – adott hangot derűlátásának az RMDSZ megyei elnöke.
Több a magyar Szatmár megyében
Közel 23 ezerrel csökkent Szatmár megye lakossága is az elmúlt tíz év során. A magyarok és a románok részaránya picit csökkent, a romáké emelkedett. A 2011-es népszámlálás végleges eredményei szerint a megyében 188 200 román, 112 600 magyar, 17 400 roma és 5 ezer német él. A románság aránya a tíz évvel korábbi népszámlálás eredményeit alapul véve 58,8 százalékról 57,9-re, a magyarságé 35,2 százalékról 34,7-re esett vissza, míg a romáké 3,7 százalékról 5,4-re emelkedett.
Ezzel párhuzamosan megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya – a korábbi 39,1 százalék helyett most a megye lakosságának 40 százaléka nyilatkozta, hogy magyar az anyanyelve. A román ajkúak körében viszont csökkenés érhető tetten, arányuk tíz év alatt 59,4 százalékról 55,4-re esett. A városon élők 45,6 százalékot tesznek ki. A 24 éven aluliak aránya megközelítőleg 30, a 65 éven felülieké 14,3 százalék.
Nagyobb léptékben mérve a hivatalos adatok szerint a megye lakossága 1992 óta folyamatosan csökken, akkor több mint 400 ezer főt számláltak össze, tíz évvel később pedig 367 ezerre tették a létszámot. A mérések alapján elmondható, hogy jelenleg a népsűrűség megközelítőleg az 1956-os szinten van. A tavaly közzétett előzetes adatok körülbelül 329 ezres létszámot vetítettek elő, a végleges eredmények szerint viszont ennél 15 ezerrel vannak többen a szatmáriak, azaz 344 360-an lakják a megyét.
Szatmárnémetiben 35 441-en vallották magukat magyarnak, ami a 102 411 fős összlakosság 34,6 százaléka, Nagykárolyban a 21 112 lakosból 10 950 személy, azaz 51,8 százalék nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű. Tasnádon ez az arány 34,7 százalékos (8 631 fő az összlakosság), Sárközújlakon pedig 59,5 százalék (6 773-an lakják a kisvárost). A megyében a statisztika szerint az etnikai és a vallási hovatartozásáról közel 20 000 ember nem nyilatkozott, ezek túlnyomó többsége a megyeszékhelyen él – Szatmárnémetibe közel 18 800-ra tehető azok száma, akik nem diktálták be ezeket az adatokat.
Növekvő arányok Biharban
Arányaiban ugyan nőtt a magyar lakosság a románhoz képest Bihar megyében, de a száma csökkent a 2002-es adatokhoz viszonyítva: miközben több mint egy évtizeddel ezelőtt még 155 828 főt számláltak, addig a legutóbbi népszámláláson csupán 138 213-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Azonban a román nemzetiségűek 404 468 főről 366 245 főre történt visszaesésével kiegyenlítődtek az arányok.
„Nagyon fontos, hogy arányaiban sikerült megállítani a csökkenést" – jelezte lapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, aki ezt részben azzal magyarázza, hogy az elmúlt évtized második felében erőteljesebben megindult a románok migrációja, miközben Magyarország gazdasági ereje csökkent, így kevésbé vonzotta át a helyi magyarságot. Az aránynövekedést azzal is indokolja, hogy az elmúlt évtized kisebbségi szempontból sokkal nyugodtabb, konfliktusmentesebb volt, mint az azt megelőző, javult a romániai magyarság helyzete. „Reméljük, most, hogy megállt a százalékos fogyás, vissza is lehet azt fordítani" – mondta a képviselő, aki a gyerekvállalás ösztönzésében és támogatásában látja a megoldást. Példaként a Németországból származó családtípusú adózási modellt említette.
A magyarság csökkenése leginkább Nagyváradon érzékelhető, ahol 45 305 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ez kétszázalékos visszaesést jelent a 2002-ben jegyzett 27 százalékhoz képest. Szabó Ödön szerint ez részben a vegyes-házasságokkal és az erőteljesebb migrációval magyarázható, de az is közrejátszhatott benne, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyről többen vidékre költöztek. Nagyszalontán 2002-ben 10 335 magyart számláltak, most 9868-an vannak, Érmihályfalván 8757-ről 7971-re apadt a számuk. Bihar megyében a magyarság többsége még mindig városon él, miközben a megye lakosságának zöme vidéken lakik.
Tízezres hiány Kolozsváron
A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyében összesen 103 591 magyar él, 18 710-el kevesebben a 2002-es összeírás hivatalos adataihoz képest, a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma ennél is kisebb: 102 928. Kolozsváron a leglátványosabb a magyar népesség fogyása, a tíz évvel ezelőtt regisztrált 60 281 fős közösség 10 716 fővel lett kisebb. A megye magyarságának drámai csökkenését jól mutatja az is, hogy 1941-ben 208 ezer magyart tartottak nyilván, de még 1992-ben is 146 ezernél több magyart számoltak össze.
A megye összlakossága is csökkent: 2011-ben 691 106 főt számláltak össze, míg 2002-ben 702 755 személy lakta Kolozs megyét. A magyarok túlnyomó többsége városon él, szám szerint 64 763-an, ebből 49 565 Kolozsváron, 1479 Aranyosgyéresen, 3781 Désen. Szamosújváron 3435, Tordán 3905, míg Bánffyhunyadon 2598 magyart számoltak. A végleges népszámlálási adatok szerint a községek közül Egeresen, Kisbácsban, Szászfenesen, Tordaszentlászlón és Széken van kétezernél több lelket számláló magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 15.
Szomorú statisztikák Hargita megyében
Több nyugdíjast tartanak nyilván Hargita megyében, mint munkavállalót, miközben az átlagkereset itt a legalacsonyabb országos viszonylatban – közölte hétfőn a megyei statisztikai igazgatóság.
Mint Abos Mária, az intézmény ügyvezető igazgatója elmondta, augusztus végén az alkalmazottak száma 65750 volt, miközben a nyugdíjasoké elérte a 73028-at. Az átlagbér eközben 1092 lejt tett ki, s az átlagnyugdíj pedig alig 777 lejre rúgott. A hivatalos statisztikák szerint a legnagyobb fizetések az agráriumban és az erdőgazdálkodásban vannak, elérve az 1264 lejt, majd a szolgáltatások következnek 1098 lejjel.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár),