Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. január 9.
Ahol a lélek és a vas melegsége összekovácsolódik
Forog a kő, s mi mellette vagyunk
Székelyföld. Háromszék. Erdővidék… Aki nem székelyföldi, nem biztos, hogy hirtelenjében könnyen be tudná határolni a fentebb felsorolt tájegységeket – és nem csak a besorolással van ez így, hanem vélhetően nem is ismeri ezt az egyébként Kovászna megyéhez tartozó vidéket, annak rejtett – vagy csak kevésbé ismert – szépségeit. Így volt ez sokáig velem is, de ma már tudom: a többszáz éves templomok, páratlan természeti kincsek, kastélyok, gyógyfürdők, múzeumok, neves családok sok esetben már felújított kúriái mellett érdemes még egy dolgot a látogatni való helyek sorába felírnia annak, aki arra „téved”: azokat a műhelyeket, ahol a hagyományos népi mesterségek talán utolsó művelői dolgoznak úgy, ahogyan azt elődeiktől tanulták. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) maroknyi csapatával a Háromszék Megye Turizmusáért Egyesület és a Kovászna megyei önkormányzat meghívására volt alkalmunk megtekinteni az olaszteleki kovácsmester műhelyét és a kisbaconi vízimalmot is.
„Én még ilyen tiszta műhelyben nem jártam”
– Nagy György vagyok, kovács, hagyományos technikával kovácsolok – mutatkozik be a messzi földön ismert kovácsmester, amikor bevezet a mai kornak megfelelő, de mégis hagyományos műhelybe, amelynek láttán egyik kolléganőm álmélkodva jegyzi meg: „én még ilyen tiszta kovácsműhelyben nem jártam!”
Pedig a műhely tényleg műhely, nem csak afféle „múzeum”: mint megtudjuk, mindig van munka úgy másfél-két évre előre…
– Ez egy hagyományosan működő műhely, olyan, mint amilyen 100 évvel ezelőtt volt funkcióban. De azt ma már nem tudjuk elvárni, hogy az ember erejét ne helyettesítsük a villanyáram erejével. A szerszámok a falon ugyanazok, mint 100 évvel ezelőtt, annyi a különbség, hogy a fújtató most már nem bőrfújtató, amit az inas kezel, hanem egy kisebb ventilátorocska fújja a levegőt, izzasztja a parazsat. Az üllő is száz évnél idősebb, azt írja rajta: Resicza Aczél – folytatja műhelyének bemutatását a kovács –, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében készült, és azt tudni kell, hogy a legjobb minőségű kovácsüllőket készítették valamikor Resicán. Ezen az üllőn készültek a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái is, Máté Jenőcsíkkozmási kovács által – teszi hozzá később.
Semmi lézer, semmi flexelés
S miután valamelyest megismerkedtünk a műhellyel, azt is jó lenne tudni – újságíróként nem mozgunk túl otthonosan e témában –, hogyan különböztetjük meg a hagyományos technikával készült kovácsoltvasat a többitől. Sejti ezt Nagy György is, kérdezni sem kell, s már mutatja is:
– A falon ott van egy gótikus ajtópánt, teljesen hagyományos technikával készült, sehol nincsen flexelés, sehol nincsen reszelés, csak az a felület, ami nem a régiségtől alakul ki, hanem a kovácsolástól – magyarázza, majd rendre emeli le és adja kezünkbe a falon lógó kovácsoltvas tárgyakat. Mint megtudjuk, legtöbbjüket kiállításra készítette, többeket Budapesten, a Hagyományok Házánál zsűriztett a nép iparművésze címért, amihez 35 tárgyat kell lezsűriztetni. – Már megkaphattam volna, de a helyzet az, hogy én nem tartottam ezt annyira fontosnak, hogy most tűzön-vízen át meglegyen… Ahogy az idő s a lehetőség engedi – mondja szerényen, majd a másik falra mutat, amelyen tömött sorokban állnak a különféle szerszámok. – A szerszámokat is magam készítem. A kovács valóban többgenerációs szakember… vannak dolgok, mint például a kovácsolás is, amikről beszélnek a tárgyak. Minél több a generáció, annál több a szerszám. Mert minden munkához általában új szerszámot kell készíteni, mivel egyediek, nem sorozatgyártásban készülnek. És akkor a szerszámok örökké szaporodnak. Itt az általam készített szerszámok vannak, hátul pedig az édesapámtól örököltek.
Nem összepotyolni, hanem kovácsolni!
Aztán a munkaasztalhoz lépünk, ahol egy korlát készül éppen.
– Elő van fúrva, összeszegecselésre előkészítve. Nincs lézer, semmi modern technika, csak a hagyományos: a hátulján látszanak a kivágások és a szétnyitások – mutatja. – A baj az, hogy ma a kovácsolásban pontosan az ellenkezője történik, mint ami kellene. Mert a formavilágban foggal-körömmel ragaszkodunk a régi formákhoz, viszont a technológiában, ahol ragaszkodni kellene a hagyományokhoz, ott nem. Bevisznek mindenféle modern technológiát, a lézervágástól a villanyhegesztésig, pedig csak tűzből szabadna dolgozni, úgy, mint valamikor. Pedig a formákat kellene fejleszteni; a népi kovácsolástól a barokk, a reneszánsz, a szecesszió mindig így fejlődött, de sajnos most nagyon holtponton van – összegez.
Aztán, a fentieket bizonyítandó, ismét az általa készített darabokat mutatja.
– Kovácscégér. Itt is meg lehet nézni a felületeket, mennyire tisztán látszik a kovácsolás. Nem összepotyolva van, mint egy-egy helyen, ahol úgy akarják bizonyítani, hogy kovácsolt, hogy a vasat össze-vissza kopácsolják. Ez pedig egy hagyományos ajtópánt modernebb formával, ha meg tetszenek nézni a díszített felületeket, össze van szegecselve a kettő, itt vannak a szegecsfejek... Itt van egy kovácsolt csengőtartó, a levéldísz ki van kovácsolva. S itt van elrejtve – nehogy valaki összetévessze a dolgot, mindig elásom jó mélyre –, na, itt van, amit általában ma kovácsolt vasnak neveznek, amit a kereskedelemben lehet kapni. Így, távolról, ugye mutat. Még ha felhegesszük egy ilyen díszes csigára, akkor is mutat. De amikor ezt és a hagyományost egymás mellé tesszük, tessenek megfogni a két anyagot, és megnézni a különbséget. A kettőnek a tapintása is egészen más, nem beszélve a formavilágról. Itt a lélek és a vasnak a melegsége megjelenik, abból pedig éppen az hiányzik, a lélek s a melegség.
Ahogy a nagykönyvbe megírták
Nagy György egyedül dolgozik, ha kell, a felesége segít – például amikor festeni kell, vagy hosszabb anyagnak a végét kell megtartani.
– Sokkal jobb lenne, ha egy vagy két ember még lenne a műhelyben. De sajnos, én nem tudok átnézni azon, ha egy tárgyban hiba van. Na, most ha alkalmazott vagy segítség van, akkor ezzel szembesülni kell. Anyagilag biztos jobb lenne, ha két emberrel, hárommal dolgoznék, mert több lenne a jövedelem. De a szakma szeretete nagyobb, mint a pénzé.
– A családban van, aki továbbvigye a szakmát?
– Két kislányom van…
De ez cseppet sem zavarja, s mi is viccelődve „nyugtatgatjuk”: ha a feleség is segít, akkor talán majd a lányokat is be lehet fogni.
Balázs Bence
Szabadság (Kolozsvár)
Forog a kő, s mi mellette vagyunk
Székelyföld. Háromszék. Erdővidék… Aki nem székelyföldi, nem biztos, hogy hirtelenjében könnyen be tudná határolni a fentebb felsorolt tájegységeket – és nem csak a besorolással van ez így, hanem vélhetően nem is ismeri ezt az egyébként Kovászna megyéhez tartozó vidéket, annak rejtett – vagy csak kevésbé ismert – szépségeit. Így volt ez sokáig velem is, de ma már tudom: a többszáz éves templomok, páratlan természeti kincsek, kastélyok, gyógyfürdők, múzeumok, neves családok sok esetben már felújított kúriái mellett érdemes még egy dolgot a látogatni való helyek sorába felírnia annak, aki arra „téved”: azokat a műhelyeket, ahol a hagyományos népi mesterségek talán utolsó művelői dolgoznak úgy, ahogyan azt elődeiktől tanulták. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) maroknyi csapatával a Háromszék Megye Turizmusáért Egyesület és a Kovászna megyei önkormányzat meghívására volt alkalmunk megtekinteni az olaszteleki kovácsmester műhelyét és a kisbaconi vízimalmot is.
„Én még ilyen tiszta műhelyben nem jártam”
– Nagy György vagyok, kovács, hagyományos technikával kovácsolok – mutatkozik be a messzi földön ismert kovácsmester, amikor bevezet a mai kornak megfelelő, de mégis hagyományos műhelybe, amelynek láttán egyik kolléganőm álmélkodva jegyzi meg: „én még ilyen tiszta kovácsműhelyben nem jártam!”
Pedig a műhely tényleg műhely, nem csak afféle „múzeum”: mint megtudjuk, mindig van munka úgy másfél-két évre előre…
– Ez egy hagyományosan működő műhely, olyan, mint amilyen 100 évvel ezelőtt volt funkcióban. De azt ma már nem tudjuk elvárni, hogy az ember erejét ne helyettesítsük a villanyáram erejével. A szerszámok a falon ugyanazok, mint 100 évvel ezelőtt, annyi a különbség, hogy a fújtató most már nem bőrfújtató, amit az inas kezel, hanem egy kisebb ventilátorocska fújja a levegőt, izzasztja a parazsat. Az üllő is száz évnél idősebb, azt írja rajta: Resicza Aczél – folytatja műhelyének bemutatását a kovács –, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében készült, és azt tudni kell, hogy a legjobb minőségű kovácsüllőket készítették valamikor Resicán. Ezen az üllőn készültek a csíksomlyói kegytemplom vasmunkái is, Máté Jenőcsíkkozmási kovács által – teszi hozzá később.
Semmi lézer, semmi flexelés
S miután valamelyest megismerkedtünk a műhellyel, azt is jó lenne tudni – újságíróként nem mozgunk túl otthonosan e témában –, hogyan különböztetjük meg a hagyományos technikával készült kovácsoltvasat a többitől. Sejti ezt Nagy György is, kérdezni sem kell, s már mutatja is:
– A falon ott van egy gótikus ajtópánt, teljesen hagyományos technikával készült, sehol nincsen flexelés, sehol nincsen reszelés, csak az a felület, ami nem a régiségtől alakul ki, hanem a kovácsolástól – magyarázza, majd rendre emeli le és adja kezünkbe a falon lógó kovácsoltvas tárgyakat. Mint megtudjuk, legtöbbjüket kiállításra készítette, többeket Budapesten, a Hagyományok Házánál zsűriztett a nép iparművésze címért, amihez 35 tárgyat kell lezsűriztetni. – Már megkaphattam volna, de a helyzet az, hogy én nem tartottam ezt annyira fontosnak, hogy most tűzön-vízen át meglegyen… Ahogy az idő s a lehetőség engedi – mondja szerényen, majd a másik falra mutat, amelyen tömött sorokban állnak a különféle szerszámok. – A szerszámokat is magam készítem. A kovács valóban többgenerációs szakember… vannak dolgok, mint például a kovácsolás is, amikről beszélnek a tárgyak. Minél több a generáció, annál több a szerszám. Mert minden munkához általában új szerszámot kell készíteni, mivel egyediek, nem sorozatgyártásban készülnek. És akkor a szerszámok örökké szaporodnak. Itt az általam készített szerszámok vannak, hátul pedig az édesapámtól örököltek.
Nem összepotyolni, hanem kovácsolni!
Aztán a munkaasztalhoz lépünk, ahol egy korlát készül éppen.
– Elő van fúrva, összeszegecselésre előkészítve. Nincs lézer, semmi modern technika, csak a hagyományos: a hátulján látszanak a kivágások és a szétnyitások – mutatja. – A baj az, hogy ma a kovácsolásban pontosan az ellenkezője történik, mint ami kellene. Mert a formavilágban foggal-körömmel ragaszkodunk a régi formákhoz, viszont a technológiában, ahol ragaszkodni kellene a hagyományokhoz, ott nem. Bevisznek mindenféle modern technológiát, a lézervágástól a villanyhegesztésig, pedig csak tűzből szabadna dolgozni, úgy, mint valamikor. Pedig a formákat kellene fejleszteni; a népi kovácsolástól a barokk, a reneszánsz, a szecesszió mindig így fejlődött, de sajnos most nagyon holtponton van – összegez.
Aztán, a fentieket bizonyítandó, ismét az általa készített darabokat mutatja.
– Kovácscégér. Itt is meg lehet nézni a felületeket, mennyire tisztán látszik a kovácsolás. Nem összepotyolva van, mint egy-egy helyen, ahol úgy akarják bizonyítani, hogy kovácsolt, hogy a vasat össze-vissza kopácsolják. Ez pedig egy hagyományos ajtópánt modernebb formával, ha meg tetszenek nézni a díszített felületeket, össze van szegecselve a kettő, itt vannak a szegecsfejek... Itt van egy kovácsolt csengőtartó, a levéldísz ki van kovácsolva. S itt van elrejtve – nehogy valaki összetévessze a dolgot, mindig elásom jó mélyre –, na, itt van, amit általában ma kovácsolt vasnak neveznek, amit a kereskedelemben lehet kapni. Így, távolról, ugye mutat. Még ha felhegesszük egy ilyen díszes csigára, akkor is mutat. De amikor ezt és a hagyományost egymás mellé tesszük, tessenek megfogni a két anyagot, és megnézni a különbséget. A kettőnek a tapintása is egészen más, nem beszélve a formavilágról. Itt a lélek és a vasnak a melegsége megjelenik, abból pedig éppen az hiányzik, a lélek s a melegség.
Ahogy a nagykönyvbe megírták
Nagy György egyedül dolgozik, ha kell, a felesége segít – például amikor festeni kell, vagy hosszabb anyagnak a végét kell megtartani.
– Sokkal jobb lenne, ha egy vagy két ember még lenne a műhelyben. De sajnos, én nem tudok átnézni azon, ha egy tárgyban hiba van. Na, most ha alkalmazott vagy segítség van, akkor ezzel szembesülni kell. Anyagilag biztos jobb lenne, ha két emberrel, hárommal dolgoznék, mert több lenne a jövedelem. De a szakma szeretete nagyobb, mint a pénzé.
– A családban van, aki továbbvigye a szakmát?
– Két kislányom van…
De ez cseppet sem zavarja, s mi is viccelődve „nyugtatgatjuk”: ha a feleség is segít, akkor talán majd a lányokat is be lehet fogni.
Balázs Bence
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 9.
Elgondolkodtató az oktatási és kutatási tárca szétválasztása
Veszélyekkel járhat, de új lehetőségeket is biztosíthat az új kormány döntése, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást és az innovációt – vélik az erdélyi felsőoktatási intézmények vezetői.
A két különálló minisztérium létrehozását már az első pillanattól bírálta Daniel David, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, aki a lehető legrosszabb ötletnek nevezte a Grindeanu-kabinet döntését. Az egyetemi oktató szerint a kormányalakító szociáldemokratákat „minden bizonnyal félretájékoztatták”, mielőtt ezt a lépést megtették.
„Ismét csalódást okozott a PSD: amikor az egész világon a felsőoktatás és a kutatás közti kapcsolat elmélyítéséről, hatékonyabbá tételéről beszélnek, mi úgy akarunk előrelépni, hogy ezeket a területeket szétválasztjuk. Mindezt most kellett meglépni, amikor a közoktatásban és a felsőoktatásban elért eredmények tekintetében az utolsók közt állunk az Európai Unióban” – jegyezte meg a blogján Daniel David.
„A nyugati példákat kellene követni”
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatának vezetője úgy véli, a közoktatásra nincs hatással az intézkedés, azonban a felsőoktatás és a kutatás szervesen összetartozik, a diákoknak átjárást kell biztosítani a különböző intézmények között. Soós Anna gazdasági szempontból sem tartja kifizetődőnek, hogy a két terület számára külön intézményt működtessenek. „Ilyenkor az szokott történni, hogy mindegyik minisztérium csak a saját érdekét nézi majd, és a minőség szavatolása szempontjából gondot okozhat, hogy a két tárca nem egy irányba tart” – jegyezte meg.
A tagozatvezető úgy véli, az egyetem akkor működik jól, ha egyúttal jó kutatóközpontként is tud működni. Attól tart, hogy ha a kutatóintézetek eltávolodnak az egyetemektől, a humánerő kérdése is bonyolódik, ugyanakkor mindig meg kell találni, hogy melyik minisztériumtól lehet majd forrásokat lehívni a különböző projektekre. A BBTE pedagógusa szerint a nyugati példák is azt mutatják, hogy általában a felsőoktatás, a kutatás, sőt néha még a kultúra is egy kabinethez tartozik. Flóra Gábor, a nagyváradiPartiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese ezzel szemben üdvözli az önálló kutatási és innovációs minisztérium létrehozását. Szerinte a döntés új lehetőségeket hordoz, de ugyanakkor szimbolikus üzenete is van, hiszen a kormány ezzel a közvélemény előtt hangsúlyozza a „tudományos kutatás növekvő fontosságát, javuló pozícióját a közpolitikai prioritások sorrendjében”.
Flóra Gábor ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az önálló szervezeti keret csak kiindulópont, s tulajdonképpen csak a következő hónapokban, években dől el, hogy mi lesz ennek a lépésnek a konkrét hozadéka. „Kiderül, hogy szalmalángnak, egyszerű propagandisztikus fogásnak bizonyul-e, vagy pedig valóban új alapokra fogja helyezni a romániai kutatómunka működését, a kutatók társadalmi megbecsültségét” – fogalmaz a PKE rektorhelyettese.
Szerinte kulcskérdésnek számít, hogy középtávon Románia fel tud-e sorakozni az innovációt termelő, élen járó országok közé, vagy továbbra is a kreativitás eredményeinek fogyasztója marad ,és „beéri” azzal, hogy a világ fejlett tudományos központjai számára szürkeállományt biztosít. „Az áttörés e tekintetben csakis akkor lesz lehetséges, ha a kutatástámogatás költségvetési feltételei és teljesítményorientáltsága radikálisan javulnak. Nincs hiány olyan külső modellekben, amelyek a mi sajátos feltételeinkhez alkalmazhatók, a szükséges finanszírozási források előteremtése pedig alapvetően politikai akarat kérdése” – szögezte le.
„Nem az ördögtől való a döntés”
Nem ördögtől való a két terület szétválasztása Dávid László szerint sem, „különösképpen akkor, ha ez a döntés azt eredményezi, hogy mindkettőre jobban oda tudnak figyelni”. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora szerint egy ideje tévesen az elért kutatási eredmények alapján ítélik meg az egyetemeket, az oktatásban elért eredmények pedig keveset, vagy egyáltalán nem számítanak. A felsőoktatásban a kutatás az oktatás folyamatának kiegészítője kell legyen, a felsőoktatásban ez elsősorban a mesteri és a doktori képzésben kap hangsúlyt – mutatott rá. „Ha odafigyelnek arra, hogy szétválasztás eredményeként mindkét terület színvonala emelkedjen, akkor ebből mindenki nyerhet” – szögezte le Dávid László.
A Sapientia rektora rámutatott, egyértelmű, hogy a romániai oktatás nincs jó helyzetben, s emlékeztetett, hogy Klaus Johannis államfő is sürgeti a középtávú stratégia kidolgozását ennek orvoslására. „Olyan fiatalokkal, akiknek egy része funkcionális analfabéta, nemcsak egyetemet nem lehet építeni, de jó szakembereket sem lehet képezni” – mondta a rektor. Dávid László szerint előnyös lehet, ha a kutatás nem terheli az oktatás rendbetételének a folyamatát, ám mindenképpen ki kell várni, hogy mit hoz a jövő.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
Veszélyekkel járhat, de új lehetőségeket is biztosíthat az új kormány döntése, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást és az innovációt – vélik az erdélyi felsőoktatási intézmények vezetői.
A két különálló minisztérium létrehozását már az első pillanattól bírálta Daniel David, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, aki a lehető legrosszabb ötletnek nevezte a Grindeanu-kabinet döntését. Az egyetemi oktató szerint a kormányalakító szociáldemokratákat „minden bizonnyal félretájékoztatták”, mielőtt ezt a lépést megtették.
„Ismét csalódást okozott a PSD: amikor az egész világon a felsőoktatás és a kutatás közti kapcsolat elmélyítéséről, hatékonyabbá tételéről beszélnek, mi úgy akarunk előrelépni, hogy ezeket a területeket szétválasztjuk. Mindezt most kellett meglépni, amikor a közoktatásban és a felsőoktatásban elért eredmények tekintetében az utolsók közt állunk az Európai Unióban” – jegyezte meg a blogján Daniel David.
„A nyugati példákat kellene követni”
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatának vezetője úgy véli, a közoktatásra nincs hatással az intézkedés, azonban a felsőoktatás és a kutatás szervesen összetartozik, a diákoknak átjárást kell biztosítani a különböző intézmények között. Soós Anna gazdasági szempontból sem tartja kifizetődőnek, hogy a két terület számára külön intézményt működtessenek. „Ilyenkor az szokott történni, hogy mindegyik minisztérium csak a saját érdekét nézi majd, és a minőség szavatolása szempontjából gondot okozhat, hogy a két tárca nem egy irányba tart” – jegyezte meg.
A tagozatvezető úgy véli, az egyetem akkor működik jól, ha egyúttal jó kutatóközpontként is tud működni. Attól tart, hogy ha a kutatóintézetek eltávolodnak az egyetemektől, a humánerő kérdése is bonyolódik, ugyanakkor mindig meg kell találni, hogy melyik minisztériumtól lehet majd forrásokat lehívni a különböző projektekre. A BBTE pedagógusa szerint a nyugati példák is azt mutatják, hogy általában a felsőoktatás, a kutatás, sőt néha még a kultúra is egy kabinethez tartozik. Flóra Gábor, a nagyváradiPartiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese ezzel szemben üdvözli az önálló kutatási és innovációs minisztérium létrehozását. Szerinte a döntés új lehetőségeket hordoz, de ugyanakkor szimbolikus üzenete is van, hiszen a kormány ezzel a közvélemény előtt hangsúlyozza a „tudományos kutatás növekvő fontosságát, javuló pozícióját a közpolitikai prioritások sorrendjében”.
Flóra Gábor ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az önálló szervezeti keret csak kiindulópont, s tulajdonképpen csak a következő hónapokban, években dől el, hogy mi lesz ennek a lépésnek a konkrét hozadéka. „Kiderül, hogy szalmalángnak, egyszerű propagandisztikus fogásnak bizonyul-e, vagy pedig valóban új alapokra fogja helyezni a romániai kutatómunka működését, a kutatók társadalmi megbecsültségét” – fogalmaz a PKE rektorhelyettese.
Szerinte kulcskérdésnek számít, hogy középtávon Románia fel tud-e sorakozni az innovációt termelő, élen járó országok közé, vagy továbbra is a kreativitás eredményeinek fogyasztója marad ,és „beéri” azzal, hogy a világ fejlett tudományos központjai számára szürkeállományt biztosít. „Az áttörés e tekintetben csakis akkor lesz lehetséges, ha a kutatástámogatás költségvetési feltételei és teljesítményorientáltsága radikálisan javulnak. Nincs hiány olyan külső modellekben, amelyek a mi sajátos feltételeinkhez alkalmazhatók, a szükséges finanszírozási források előteremtése pedig alapvetően politikai akarat kérdése” – szögezte le.
„Nem az ördögtől való a döntés”
Nem ördögtől való a két terület szétválasztása Dávid László szerint sem, „különösképpen akkor, ha ez a döntés azt eredményezi, hogy mindkettőre jobban oda tudnak figyelni”. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora szerint egy ideje tévesen az elért kutatási eredmények alapján ítélik meg az egyetemeket, az oktatásban elért eredmények pedig keveset, vagy egyáltalán nem számítanak. A felsőoktatásban a kutatás az oktatás folyamatának kiegészítője kell legyen, a felsőoktatásban ez elsősorban a mesteri és a doktori képzésben kap hangsúlyt – mutatott rá. „Ha odafigyelnek arra, hogy szétválasztás eredményeként mindkét terület színvonala emelkedjen, akkor ebből mindenki nyerhet” – szögezte le Dávid László.
A Sapientia rektora rámutatott, egyértelmű, hogy a romániai oktatás nincs jó helyzetben, s emlékeztetett, hogy Klaus Johannis államfő is sürgeti a középtávú stratégia kidolgozását ennek orvoslására. „Olyan fiatalokkal, akiknek egy része funkcionális analfabéta, nemcsak egyetemet nem lehet építeni, de jó szakembereket sem lehet képezni” – mondta a rektor. Dávid László szerint előnyös lehet, ha a kutatás nem terheli az oktatás rendbetételének a folyamatát, ám mindenképpen ki kell várni, hogy mit hoz a jövő.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 9.
Családi legendáriumtól küldetéstudatig
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban.
– A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát?
– Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre.
Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól.
Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten.
A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát.
Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak.
– Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest?
– Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában.
– Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben?
– A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt.
– Például milyen helyi programra gondolsz?
– A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket.
A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában.
– Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők?
– Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt.
– A mandátumod mennyi időre szól?
– Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében.
– Januárban milyen rendezvényt terveztek?
– A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről.
Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban.
– A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát?
– Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre.
Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól.
Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten.
A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát.
Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak.
– Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest?
– Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában.
– Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben?
– A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt.
– Például milyen helyi programra gondolsz?
– A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket.
A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában.
– Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők?
– Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt.
– A mandátumod mennyi időre szól?
– Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében.
– Januárban milyen rendezvényt terveztek?
– A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről.
Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 9.
Sajtó ideát is van
Megtudtuk ezt is: vége.
Ami nem sikerült a román kommunista diktatúrának és összes cenzorának, a ’89 után beköszöntött vadkapitalizmusnak, a gazdasági és politikai (be)hatásoknak, az olvasó elpártolásának, az iWiwnek és a Facebooknak, nos az Orbán Viktornak, kormányának és a Fidesznek összejött.
Nincs többé pártatlan és szabad magyar újságírás Romániában, ledőltek a független magyar nyelvű sajtó utolsó bástyái is a transzszilván sajtóprérin, egyáltalán: kilehelte lelkét az erdélyi magyar sajtó. Vagy ahogy a romániai, erdélyi viszonyokat amúgy kiválóan ismerő, történetesen kolozsvári származású Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró a Hvg.hu-n egész pontosan fogalmaz: „Az erdélyi magyar sajtónak is vége”.
Ugyanakkor más anyaországi – és persze erdélyi – portálokon, blogokon és fórumokon is szembetalálkozunk ezekkel a szentenciaként kinyilatkoztatott véleményekkel, amelyeknek kivétel nélkül az a végkövetkeztetése, hogy a sajtó elleni merénylet kifejezetten a budapesti kormány lelkén szárad. „A nyomtatott sajtó mindent túlélne, ha nem lenne ilyen pusztító kormányunk. Lám, megszűnik a Nagyváradi Napló és ilyen-olyan műhelyek” – mondta ki a végszót a napokban az ATV-ben Kovács Zoltán, a budapestiÉlet és Irodalom főszerkesztője.
Még ha innen, a ránk kényszerített túlvilágról is, de nem árt kissé helyretenni a dolgokat. A TGM szerint nem létező Krónika hasonlóképpen volt-nincs olvasói nagyon is jól tudják, hogy nem a majd’ száz évvel ezelőtt kimúlt Nagyváradi Napló napilap, hanem az Erdélyi Riport portál megszüntetését, legalábbis tevékenysége felfüggesztését jelentette be annak tulajdonosa. Aminek erdélyi magyar olvasó emberként, de főleg a szakma alapjait Nagyváradon kitanuló (többek között riportos kollégáktól is!), a tollforgatásnak ugyanott nekiveselkedő újságíróként egyáltalán nem örülök. Még akkor sem, ha a korábban hetilap, majd pedig „csak” portál formájában megjelenő sajtóorgánumban megjelentekkel nem mindig és nem mindenben értettem egyet. (És remélem, online médiafelületüket a történtek ellenére megtarthatják, vagy új helyre költözhetnek.) Ugyanez a helyzet az azonos tulajdonosi hátterű Maszol.ro hírportáltól elbocsátott publicisták esetében is: a véleményünk többnyire nem „pászolt”, ettől azonban emberileg át tudom érezni a helyzetüket.
Márpedig én nem venném a bátorságot, hogy a Riport bezárása és a Maszolnál végrehajtott elbocsátások alapján azt a következtetést vonjam le, hogy befellegzett a sajtószabadságnak. És hogy ez a Fidesz műve. A mostani médiaapokalipszist vizionálók közül miért nem temette senki a romániai magyar sajtót az Erdélyi Napló hetilap 2009-es – végül egy évig tartó – vagy más magyar lapok, rádiók, televíziók bezárásakor? Bármennyire is ágálnak ellene a sajtómunkások, ez a szakma manapság nem sokban különbözik más hivatásoktól, és adott esetben az újságírókra, sajtótermékekre is addig van igény, amíg a tulajdonos úgy látja jónak. Lehet nem megbékülni ezzel az állapottal – és elvonulni blogot, portált létesíteni –, viszont kedvezőtlen fejlemények esetén nem elegáns sajtóhalált kiáltani, és mondvacsinált, a nyilvánosság előtt jól hangzó okokat keresgélni.
A legtöbben szóvá se tették, hogy több mint két évtizeden keresztül – természetesen a magyar közösségnek nyújtott állami pénzek révén – az RMDSZ diszponál a romániai magyar média jelentős része fölött. Egyszerűen hozzászoktunk, hogy a szövetség saját belátása – értsd: politikai érdekei – szerint juttat számára kedves újságírókat vezető pozíciókhoz, illetve nevez ki a sajtóhoz mit sem konyító csókosokat a közszolgálati médiában.
Magas rangú RMDSZ-es politikusok háttérbeszélgetések során gyakran dicsekedtek azzal, hogy a romániai magyar sajtóban egyedül a sepsiszentgyörgyiHáromszék, illetve a Krónika főszerkesztőjének kilétére nincsenek befolyással. Ez vajon nem a sajtó függetlenségének durva befolyásolása? Bezzeg akkor nem indult petíció, amikor kiderült, hogy a szövetségi elnök a Kolozsvári Rádiónál tartat fenn jól fizető állást sajtótanácsosa számára, miközben a lecsupaszított struktúrával működő magyar szerkesztőség maroknyi gárdája azon kínlódik, hogy miként vágjon neki az egész napos sugárzásnak. Senki sem féltette a független sajtót, amikor a Donát úti közmédiához főszerkesztő-helyettesnek kinevezték az RMDSZ-elnök bizalmasának a rádiózáshoz mit sem értő bizalmasát, aki két hónap elteltével amúgy is megpattant, hogy a helyét átadja másnak. Aki történetesen a politikai alakulat belső hatalmi harcaiba belefáradt volt ügyvezető elnök. (Annyira irigylem azokat a politikusokat, akik a székely bácsihoz hasonlóan mindenhez „is” konyítanak.) És még mondja valaki, hogy ezt sem a Fidesz vajazta le...
Tetszik, nem tetszik, az RMDSZ jelenlegi vezetősége most látta elérkezettnek az időt arra, hogy olyan markáns személyi és intézményes változásokat eszközöljön a sajtójában, amilyeneket éppen jónak lát. Hosszú éveken keresztül megtette ugyanezt azoknak a médiaintézményeknek az esetében is, amelyekhez normális sajtóviszonyok, demokratikus játékszabályok közepette hozzá se szagolhatott volna. Viszont egyesek bármennyire is szeretnék elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét, attól még létezik magyar sajtó, egyáltalán médialét az RMDSZ-es sajtón kívül is. Azt pedig, hogy mennyire (volt eddig is) független ez a pártsajtó, azt döntse el mindenki egyedül.
P. S. TGM igazán szólhatna Kovács Zoltánnak, hogy a Nagyváradi Naplót napra pontosan 83 éve, január 6-án szüntették meg. Tán a Fidesz.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Megtudtuk ezt is: vége.
Ami nem sikerült a román kommunista diktatúrának és összes cenzorának, a ’89 után beköszöntött vadkapitalizmusnak, a gazdasági és politikai (be)hatásoknak, az olvasó elpártolásának, az iWiwnek és a Facebooknak, nos az Orbán Viktornak, kormányának és a Fidesznek összejött.
Nincs többé pártatlan és szabad magyar újságírás Romániában, ledőltek a független magyar nyelvű sajtó utolsó bástyái is a transzszilván sajtóprérin, egyáltalán: kilehelte lelkét az erdélyi magyar sajtó. Vagy ahogy a romániai, erdélyi viszonyokat amúgy kiválóan ismerő, történetesen kolozsvári származású Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró a Hvg.hu-n egész pontosan fogalmaz: „Az erdélyi magyar sajtónak is vége”.
Ugyanakkor más anyaországi – és persze erdélyi – portálokon, blogokon és fórumokon is szembetalálkozunk ezekkel a szentenciaként kinyilatkoztatott véleményekkel, amelyeknek kivétel nélkül az a végkövetkeztetése, hogy a sajtó elleni merénylet kifejezetten a budapesti kormány lelkén szárad. „A nyomtatott sajtó mindent túlélne, ha nem lenne ilyen pusztító kormányunk. Lám, megszűnik a Nagyváradi Napló és ilyen-olyan műhelyek” – mondta ki a végszót a napokban az ATV-ben Kovács Zoltán, a budapestiÉlet és Irodalom főszerkesztője.
Még ha innen, a ránk kényszerített túlvilágról is, de nem árt kissé helyretenni a dolgokat. A TGM szerint nem létező Krónika hasonlóképpen volt-nincs olvasói nagyon is jól tudják, hogy nem a majd’ száz évvel ezelőtt kimúlt Nagyváradi Napló napilap, hanem az Erdélyi Riport portál megszüntetését, legalábbis tevékenysége felfüggesztését jelentette be annak tulajdonosa. Aminek erdélyi magyar olvasó emberként, de főleg a szakma alapjait Nagyváradon kitanuló (többek között riportos kollégáktól is!), a tollforgatásnak ugyanott nekiveselkedő újságíróként egyáltalán nem örülök. Még akkor sem, ha a korábban hetilap, majd pedig „csak” portál formájában megjelenő sajtóorgánumban megjelentekkel nem mindig és nem mindenben értettem egyet. (És remélem, online médiafelületüket a történtek ellenére megtarthatják, vagy új helyre költözhetnek.) Ugyanez a helyzet az azonos tulajdonosi hátterű Maszol.ro hírportáltól elbocsátott publicisták esetében is: a véleményünk többnyire nem „pászolt”, ettől azonban emberileg át tudom érezni a helyzetüket.
Márpedig én nem venném a bátorságot, hogy a Riport bezárása és a Maszolnál végrehajtott elbocsátások alapján azt a következtetést vonjam le, hogy befellegzett a sajtószabadságnak. És hogy ez a Fidesz műve. A mostani médiaapokalipszist vizionálók közül miért nem temette senki a romániai magyar sajtót az Erdélyi Napló hetilap 2009-es – végül egy évig tartó – vagy más magyar lapok, rádiók, televíziók bezárásakor? Bármennyire is ágálnak ellene a sajtómunkások, ez a szakma manapság nem sokban különbözik más hivatásoktól, és adott esetben az újságírókra, sajtótermékekre is addig van igény, amíg a tulajdonos úgy látja jónak. Lehet nem megbékülni ezzel az állapottal – és elvonulni blogot, portált létesíteni –, viszont kedvezőtlen fejlemények esetén nem elegáns sajtóhalált kiáltani, és mondvacsinált, a nyilvánosság előtt jól hangzó okokat keresgélni.
A legtöbben szóvá se tették, hogy több mint két évtizeden keresztül – természetesen a magyar közösségnek nyújtott állami pénzek révén – az RMDSZ diszponál a romániai magyar média jelentős része fölött. Egyszerűen hozzászoktunk, hogy a szövetség saját belátása – értsd: politikai érdekei – szerint juttat számára kedves újságírókat vezető pozíciókhoz, illetve nevez ki a sajtóhoz mit sem konyító csókosokat a közszolgálati médiában.
Magas rangú RMDSZ-es politikusok háttérbeszélgetések során gyakran dicsekedtek azzal, hogy a romániai magyar sajtóban egyedül a sepsiszentgyörgyiHáromszék, illetve a Krónika főszerkesztőjének kilétére nincsenek befolyással. Ez vajon nem a sajtó függetlenségének durva befolyásolása? Bezzeg akkor nem indult petíció, amikor kiderült, hogy a szövetségi elnök a Kolozsvári Rádiónál tartat fenn jól fizető állást sajtótanácsosa számára, miközben a lecsupaszított struktúrával működő magyar szerkesztőség maroknyi gárdája azon kínlódik, hogy miként vágjon neki az egész napos sugárzásnak. Senki sem féltette a független sajtót, amikor a Donát úti közmédiához főszerkesztő-helyettesnek kinevezték az RMDSZ-elnök bizalmasának a rádiózáshoz mit sem értő bizalmasát, aki két hónap elteltével amúgy is megpattant, hogy a helyét átadja másnak. Aki történetesen a politikai alakulat belső hatalmi harcaiba belefáradt volt ügyvezető elnök. (Annyira irigylem azokat a politikusokat, akik a székely bácsihoz hasonlóan mindenhez „is” konyítanak.) És még mondja valaki, hogy ezt sem a Fidesz vajazta le...
Tetszik, nem tetszik, az RMDSZ jelenlegi vezetősége most látta elérkezettnek az időt arra, hogy olyan markáns személyi és intézményes változásokat eszközöljön a sajtójában, amilyeneket éppen jónak lát. Hosszú éveken keresztül megtette ugyanezt azoknak a médiaintézményeknek az esetében is, amelyekhez normális sajtóviszonyok, demokratikus játékszabályok közepette hozzá se szagolhatott volna. Viszont egyesek bármennyire is szeretnék elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét, attól még létezik magyar sajtó, egyáltalán médialét az RMDSZ-es sajtón kívül is. Azt pedig, hogy mennyire (volt eddig is) független ez a pártsajtó, azt döntse el mindenki egyedül.
P. S. TGM igazán szólhatna Kovács Zoltánnak, hogy a Nagyváradi Naplót napra pontosan 83 éve, január 6-án szüntették meg. Tán a Fidesz.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 9.
Volt egyszer egy iparvilág
Nagyon érdekes kiadvánnyal lepte meg az érdeklődőket a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó 2016-ban: Kakucs Lajos Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között című kötetével.
A könyv legfőbb erénye talán az, hogy a legszigorúbban vett szakemberektől, a témában legkevésbé jártas, de a régebbi idők viszonyaira a maiakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelők számára egyaránt nagyon sok újdonsággal szolgál. A szerző 1975 és 1985 között a temesvári székhelyű Bánsági Múzeum történeti részlegének volt a munkatársa, és ahogy az Előszóban írja: „A romániai múzeumokban dolgozó kisszámú magyar szakember többségéhez hasonlóan kutatási céljaimat igyekeztem a politikától mentesebb gazdasági területekre irányítani. A Temesváron eltöltött évtizedben így fordultam a román kollégák által amúgy is „mostohagyerekként” kezelt bánsági mezőgazdasági és iparfejlődés múltjának kutatása felé.”
1981-ben Bánsági pecsétek címen huszonhat bánsági céhpecsétnyomót mutatott be, 1983-ban pedig a Bánsági céhek kiállításon az említett céhpecsétnyomók mellett a Bánság romániai helységeinek egykori kézművesiparára vonatkozó céhkiváltságokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, ládákat, zászlókat és remekeket mutatták be. Az akkori időknek megfelelően a hatóságok nem járultak hozzá, hogy magyarországi és jugoszláviai múzeumokkal és levéltárakkal együttműködve rendezzék a kiállítást, a bemutatott anyag iránti érdeklődés mégis jelentős volt, különösen a temesvári és a környező falvak német ajkú lakosságának a körében. 1985-ben elkobozták Kakucs Lajos jegyzeteit, és csak 1991-ben sikerült visszaszereznie, ekkortól viszont már kiterjeszthette kutatásait a szerb Bánság területére is.
Manapság, amikor tájainkon sorra szűnnek meg a valaha nagynevű iparvállalatok, hajdani épületeik ebek harmincadjára hagyva, vagy már le is bontották őket, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat építve a helyükre, szinte hihetetlennek tűnik, milyen pezsgő céhélet volt már a 17. században is aránylag kis vagy közepes bánsági településeken. Kakucs Lajos azzal kezdi könyvét, hogy áttekinti az 1716 előtti kézművesség, céhélet és iparfejlődés helyzetét, és ezt követően tér át részletesen a török uralom alóli felszabadulás után elindult fejlődés ecsetelésére.
Ennek a témakörnek a keretében külön beszél Majdanpek, Csernestica, Újmoldova, Szászkabánya, Oravica, Dognácska, Boksa, Lunkány, Nadrág, Gladna, Ruszkabánya, Anina és Resica fejlődéséről, a céhek és manufaktúrák szervezéséről a bánsági határőrvidéken, illetve külön fejezetben a zsidóság és a céhek viszonyáról, a bánsági háziiparról és az ipartársulásokról. Szubjektív vélemény, de számomra, aki csak nagyon érintőlegesen, irodalmi művek „közbenjárásával” tudok a letűnt idők nagyon hosszas és nagyon hasznos szokásáról, az iparosnak álló fiatalok külföldi tanuló- és vándoréveiről, a bánsági iparvilág színvonalát és szakmai értékeltségét elsősorban nem az bizonyítja, hogy innen is mentek külföldi vándorlásra céhlegények, hanem hogy külföldről ide jöttek céhlegények, sőt meg is maradtak egyes bánsági céheknél.
A sokszínű bánsági terület vizsgálódását Kakucs Lajos megyékre lebontva is megteszi, és bár részletesen elemzi a Krassó-Szörény és a Torontál megyebeli különböző helységek iparának alakulását, természetesen legtöbbet Temes megye határain belül időzik, ott is elsősorban Temesvár szerteágazó manufaktúrahálózatát véve górcső alá. Mielőtt az ilyen. tudományos igényű munkák esetében természetes, a forrásanyagok, a könyvészeti mutató és a gazdag, értékes képanyag közlésével lezárná művét, érdekességként még külön közli a 18. században használt bánsági mértékegységeket, illetve német nyelven is összefoglalja mondandóját. Ismétlem ugyan magam, miszerint a témában abszolút laikus vagyok, de üdvözlöm a hátsó borító szövegének utolsó mondatát, vagyis hogy „az 1716 után formálódott mai Bánság török hódoltság alóli felszabadításának 300. évfordulóján e munka talán gyújtószikra lehet a magyar, szerb és román történészek, történelmi intézetek és múzeumok közös céhtörténeti programjának szervezéséhez”
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
Nagyon érdekes kiadvánnyal lepte meg az érdeklődőket a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó 2016-ban: Kakucs Lajos Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között című kötetével.
A könyv legfőbb erénye talán az, hogy a legszigorúbban vett szakemberektől, a témában legkevésbé jártas, de a régebbi idők viszonyaira a maiakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelők számára egyaránt nagyon sok újdonsággal szolgál. A szerző 1975 és 1985 között a temesvári székhelyű Bánsági Múzeum történeti részlegének volt a munkatársa, és ahogy az Előszóban írja: „A romániai múzeumokban dolgozó kisszámú magyar szakember többségéhez hasonlóan kutatási céljaimat igyekeztem a politikától mentesebb gazdasági területekre irányítani. A Temesváron eltöltött évtizedben így fordultam a román kollégák által amúgy is „mostohagyerekként” kezelt bánsági mezőgazdasági és iparfejlődés múltjának kutatása felé.”
1981-ben Bánsági pecsétek címen huszonhat bánsági céhpecsétnyomót mutatott be, 1983-ban pedig a Bánsági céhek kiállításon az említett céhpecsétnyomók mellett a Bánság romániai helységeinek egykori kézművesiparára vonatkozó céhkiváltságokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, ládákat, zászlókat és remekeket mutatták be. Az akkori időknek megfelelően a hatóságok nem járultak hozzá, hogy magyarországi és jugoszláviai múzeumokkal és levéltárakkal együttműködve rendezzék a kiállítást, a bemutatott anyag iránti érdeklődés mégis jelentős volt, különösen a temesvári és a környező falvak német ajkú lakosságának a körében. 1985-ben elkobozták Kakucs Lajos jegyzeteit, és csak 1991-ben sikerült visszaszereznie, ekkortól viszont már kiterjeszthette kutatásait a szerb Bánság területére is.
Manapság, amikor tájainkon sorra szűnnek meg a valaha nagynevű iparvállalatok, hajdani épületeik ebek harmincadjára hagyva, vagy már le is bontották őket, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat építve a helyükre, szinte hihetetlennek tűnik, milyen pezsgő céhélet volt már a 17. században is aránylag kis vagy közepes bánsági településeken. Kakucs Lajos azzal kezdi könyvét, hogy áttekinti az 1716 előtti kézművesség, céhélet és iparfejlődés helyzetét, és ezt követően tér át részletesen a török uralom alóli felszabadulás után elindult fejlődés ecsetelésére.
Ennek a témakörnek a keretében külön beszél Majdanpek, Csernestica, Újmoldova, Szászkabánya, Oravica, Dognácska, Boksa, Lunkány, Nadrág, Gladna, Ruszkabánya, Anina és Resica fejlődéséről, a céhek és manufaktúrák szervezéséről a bánsági határőrvidéken, illetve külön fejezetben a zsidóság és a céhek viszonyáról, a bánsági háziiparról és az ipartársulásokról. Szubjektív vélemény, de számomra, aki csak nagyon érintőlegesen, irodalmi művek „közbenjárásával” tudok a letűnt idők nagyon hosszas és nagyon hasznos szokásáról, az iparosnak álló fiatalok külföldi tanuló- és vándoréveiről, a bánsági iparvilág színvonalát és szakmai értékeltségét elsősorban nem az bizonyítja, hogy innen is mentek külföldi vándorlásra céhlegények, hanem hogy külföldről ide jöttek céhlegények, sőt meg is maradtak egyes bánsági céheknél.
A sokszínű bánsági terület vizsgálódását Kakucs Lajos megyékre lebontva is megteszi, és bár részletesen elemzi a Krassó-Szörény és a Torontál megyebeli különböző helységek iparának alakulását, természetesen legtöbbet Temes megye határain belül időzik, ott is elsősorban Temesvár szerteágazó manufaktúrahálózatát véve górcső alá. Mielőtt az ilyen. tudományos igényű munkák esetében természetes, a forrásanyagok, a könyvészeti mutató és a gazdag, értékes képanyag közlésével lezárná művét, érdekességként még külön közli a 18. században használt bánsági mértékegységeket, illetve német nyelven is összefoglalja mondandóját. Ismétlem ugyan magam, miszerint a témában abszolút laikus vagyok, de üdvözlöm a hátsó borító szövegének utolsó mondatát, vagyis hogy „az 1716 után formálódott mai Bánság török hódoltság alóli felszabadításának 300. évfordulóján e munka talán gyújtószikra lehet a magyar, szerb és román történészek, történelmi intézetek és múzeumok közös céhtörténeti programjának szervezéséhez”
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 9.
Tűzvész a kommandói iskolánál
A régi fa iskolaépületnél hétfőn 17 óra 30 perc körül csaptak fel a lángok – tájékoztatta portálunknak Kocsis Béla, a település polgármestere. Az oltást végzők -19 Celsius-fokban küzdöttek a tűzzel.
Az elöljáró – aki beszélgetésünk időpontjában is jelen volt az oltásnál – elmondta, még nem tudják, mi okozta a Horn Dávid Általános Iskolánál a tüzet. A helyszínre Kézdivásárhelyről és Kovásznáról is érkeztek tűzoltók, illetve a komandói önkéntes alakulat is próbálta megfékezni a lángokat. Az egész falu megmozdult, több mint háromszázan segítettek az oltásban.
A polgármester elmondta, egy daruval „kettészakították” az épületet, hogy legalább a felét tudják megmenteni, mivel a lángok rendkívül gyorsan terjedtek. Az elöljáró abban bízik, hogy összefogással sikerül újraépíteni az iskolát. Mint mondta, már a megyei tanács és a prefektúra vezetői is jelezték, hogy segítséget nyújtanak.
Kiss Imre, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője elmondta, Kommandón ezen a héten szünetel a tanítás. Hozzátette, a szerencsétlenségről tájékoztatta az oktatási minisztériumot is. György Alfons tűzoltóparancsnok elmondta, az oltást nehezítette, hogy a több mint ezer méter magasan fekvő település nehezen megközelíthető, ráadásul a tűzoltók és segítőik mínusz 19 Celsius-fokban dolgoztak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
A régi fa iskolaépületnél hétfőn 17 óra 30 perc körül csaptak fel a lángok – tájékoztatta portálunknak Kocsis Béla, a település polgármestere. Az oltást végzők -19 Celsius-fokban küzdöttek a tűzzel.
Az elöljáró – aki beszélgetésünk időpontjában is jelen volt az oltásnál – elmondta, még nem tudják, mi okozta a Horn Dávid Általános Iskolánál a tüzet. A helyszínre Kézdivásárhelyről és Kovásznáról is érkeztek tűzoltók, illetve a komandói önkéntes alakulat is próbálta megfékezni a lángokat. Az egész falu megmozdult, több mint háromszázan segítettek az oltásban.
A polgármester elmondta, egy daruval „kettészakították” az épületet, hogy legalább a felét tudják megmenteni, mivel a lángok rendkívül gyorsan terjedtek. Az elöljáró abban bízik, hogy összefogással sikerül újraépíteni az iskolát. Mint mondta, már a megyei tanács és a prefektúra vezetői is jelezték, hogy segítséget nyújtanak.
Kiss Imre, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője elmondta, Kommandón ezen a héten szünetel a tanítás. Hozzátette, a szerencsétlenségről tájékoztatta az oktatási minisztériumot is. György Alfons tűzoltóparancsnok elmondta, az oltást nehezítette, hogy a több mint ezer méter magasan fekvő település nehezen megközelíthető, ráadásul a tűzoltók és segítőik mínusz 19 Celsius-fokban dolgoztak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2017. január 9.
Ravasz László élete
2016-ban a Jaffa kiadó történettudományi sorozatában jelent meg Hatos Pál „Szabadkőművesből református püspök című” könyve, amely Ravasz László életét mutatja be, az egyházi és a közéleti tevékenységére reflektál.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében tartott könyvbemutatón Mile Lajos főkonzul az eseményt felvezető beszédében kiemelte, 2017-es év a reformáció jegyében zajlik le. A jelen est méltó eseménye a megemlékezésnek. „Ravasz László (1882- 1975) a „láthatatlan református pantheon” egyik legfontosabb alakja. A 20. századi református egyház Erdélyből jött karizmatikus püspöke, lenyűgöző szónok és író, a modern magyar protestantizmus nagy hatású közéleti személyisége volt. Pályája azonban egy másfajta emlékezetben ellentétes megítélés alá esik, egyike a két világháború közötti antiszemitizmus ideológiai megalapozóinak.”- olvasható az Előszóban.
Hiánypótló könyv
A Főkonzulátus rendezvénytermében tartott könyvbemutatón L. Simon László író, országgyűlési képviselő méltatta a könyvet. Hiánypótló alkotásnak nevezte. Rendkívül olvasmányos, amely nem von le semmit a tudományos jellegéből. Idézett Ravasz László Magamról-című önvallomásából „Beszélek azért, mert tanúságos ez a pálya: lehet rajta szemléltetni nagy szellemi átalakulásokat.” Ravasz László A milói Vénusz karja című írásában fogalmazta meg „…majdnem minden életnek van olyan része, amelyik elveszett, amelyik fájdalmasan, kiáltóan hiányzik. Nem lehet-e ebből arra az egyetemes törvényre következtetnünk, hogy sokkal inkább formálja az emberi életet az, amivé nem lehetünk soha, mint az, amivé lettünk vagy lehetünk? Mi átmegyünk ezen az életen és megjelenünk a mi ítélőbíránk előtt…” Lehet szemléltetni a nagyszámú átalakulást. A könyvet Kolozsváron mutatják be, mert a nagy püspök munkásságának egy része elválaszthatatlanul kötődik Kolozsvárhoz. Ugyanakkor L. Simon László felveti a kérdést: hogy van az, hogy egy ízig, vérig katolikus ember református püspökről ír? A könyvet a zsúfolásig telt teremben mutatták be, a szerző jelenlétében. Simon László árnyaltan taglalta Ravasz László különböző életszakaszait. A karizmatikus püspök életét három nagy időszakra lehet osztani. Az első, erdélyi korszak születésétől, 1882-től 1921-ig tart, amikor a Dunamelléki Református Egyházkerület meghívta püspökének. Ezért elhagyja Erdélyt. A második szakasz 1945-ig terjedő jelentős időszak. A püspökségének és közéleti szereplésének döntő része erre a korszakra esik. A kor történelmi alakulása is befolyásolja. Harmadik szakasz magába foglalja a 1945-1948-as időszakot, az útkeresést. Az 1956-os forradalmi események időszakát. Majd azokat az évtizedeket, mikor fokozatosan kiszorítják az egyházi életből (1948-1953, 1956-1975). A diktatúra éveiben alig lehet hallani Ravasz Lászlóról. A könyv érdeme, nem kerüli meg a kényes kérdéseket. Ugyanakkor a szerző választ keres arra, miként jelent meg Ravasz László antiszemitizmusa. Amely nem a családi környezetéből származik. Utal arra a beszélgetésre, mely az elemista Ravasz László és édesapja között folyt le. Ekkor tudták meg, László fiuk megsértett egy zsidó gyereket. Arra kérték, nyilvánosan bocsánatot kérjen a gyermektől.
„Alakját a történelem ítéli meg”
Ravasz László a két világháború között a magyar szellemi közösségnek markáns személyisége volt. Politikai szerepvállalása, prédikációi, igehirdetései rendkívül ismertté tették. A rádióban tartott vasárnapi igehirdetését egymillió ember hallgatta. A Horthy-rendszer támogatója volt. Mint a Felsőház tagja megszavazta a zsidótörvényeket. Azonban 1944-ben a német megszállás idején a keresztény egyházak vezetői határozottan felléptek a zsidóüldözésekkel szemben. Ravasz László szerint „Az egész zsidóság érdekében nyíltan és határozottan kellett szembe szállni az államkormányzattal, az egyes mentességek érdekében alázatos esedezésekkel kellett megnyerni az illetékes miniszter vagy tábornok jóindulatát. Ez az álláspont ismételten a „tragikai vétség” toposzát mozgósítja.” A könyv nagy erénye, sok erdélyi vonatkozása van. A szerző rendkívül jól érzékelteti Ravasz László személyiségének alakulását. Ennek következtében kialakulhat az olvasóban egy Ravasz László-kép. Milyen tényezők határozták meg igen változatos közéleti tevekénységét. A könyv zárófejezetében olvasható Ravasz László által írt saját gyászjelentése, ami az ifjú Bibó István közléséből tudható meg: „Alakját a történelem ítéli meg…” Gyászjelentését már évekkel korábban megírta.
Rendkívüli személyiség hogyan formálta a történelmi közösséget
Hatos Pál a könyve megírására tíz évet fordított. „Jelen munka az első kísérlet életművének monografikus igényű összefoglalására, ráadásul szerzője nem teológus és nem protestáns…. célom nem lehetett teológiatörténet vagy a szűkebben vett egyháztörténet szempontrendszerének érvényesítése. Inkább annak a bemutatását kíséreltem meg, hogy a 20. századi történelem kényszerei és lehetőségei hogyan formáltak egy rendkívüli személyiséget, és hogyan formálta ő maga azt a történelmi közösséget és emlékezetet, amelyet a magyar protestantizmusnak nevezünk.” A szerző kiemelte, hogy Ravasz László életművének főleg 1921 utáni korszakát ismerjük, holott figyelemre méltóak a gyermek, az ifjúkorának eseményei is. A könyv betekintést nyújt a Ravasz család életébe, az iskolai életbe, a készülő teológus tevékenységének alakulására. Az olvasónaplójából kiderült, hogy végig olvasta a magyar irodalom alkotásait, filozófiai műveket is tanulmányozott. Több nyelven- magyar, francia, német, angol- beszélt. A könyv címében szerepel: szabadkőműves. Igen, 1910-1917 közötti időszakban a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy tagja volt. Mikor megismerte a páholyban uralkodó szellemet, kilépett. A könyvben szereplő idézetek korabeli helyesírását a mai gyakorlathoz igazította, a könnyebb olvasás érdekében. A szerző rendkívül gazdag forrásanyagot használt. A 344 oldalas könyv 20x15cm. Borítóterve Hegyi Péter ízlésvilágát dicséri. Tipográfia Sipos Géza. Felelős szerkesztő: Jolsvai Júlia. Felelős kiadó: Rados Richárd. A Jegyzetek című több mint 30 oldalas fejezetben találjuk meg a felhasznált könyvtári, levéltári anyagok jegyzékét. A dunamelléki, tiszáninneni és tiszántúli egyházkerületek könyvtári és levéltári anyagát elemezte. Mint a szerző írja, a Ravasz-életmű kutatásához hozzájárultak a Ravasz László unokáival való beszélgetések, amelyek értékes információkat jelentettek. A könyvben szereplő képanyag a Ravasz László örököseinek tulajdonában van.„Életműve minden ellentmondásával az egyetemes magyar szellemtörténet megőrzésre és számvetésre késztető öröksége.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2016-ban a Jaffa kiadó történettudományi sorozatában jelent meg Hatos Pál „Szabadkőművesből református püspök című” könyve, amely Ravasz László életét mutatja be, az egyházi és a közéleti tevékenységére reflektál.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében tartott könyvbemutatón Mile Lajos főkonzul az eseményt felvezető beszédében kiemelte, 2017-es év a reformáció jegyében zajlik le. A jelen est méltó eseménye a megemlékezésnek. „Ravasz László (1882- 1975) a „láthatatlan református pantheon” egyik legfontosabb alakja. A 20. századi református egyház Erdélyből jött karizmatikus püspöke, lenyűgöző szónok és író, a modern magyar protestantizmus nagy hatású közéleti személyisége volt. Pályája azonban egy másfajta emlékezetben ellentétes megítélés alá esik, egyike a két világháború közötti antiszemitizmus ideológiai megalapozóinak.”- olvasható az Előszóban.
Hiánypótló könyv
A Főkonzulátus rendezvénytermében tartott könyvbemutatón L. Simon László író, országgyűlési képviselő méltatta a könyvet. Hiánypótló alkotásnak nevezte. Rendkívül olvasmányos, amely nem von le semmit a tudományos jellegéből. Idézett Ravasz László Magamról-című önvallomásából „Beszélek azért, mert tanúságos ez a pálya: lehet rajta szemléltetni nagy szellemi átalakulásokat.” Ravasz László A milói Vénusz karja című írásában fogalmazta meg „…majdnem minden életnek van olyan része, amelyik elveszett, amelyik fájdalmasan, kiáltóan hiányzik. Nem lehet-e ebből arra az egyetemes törvényre következtetnünk, hogy sokkal inkább formálja az emberi életet az, amivé nem lehetünk soha, mint az, amivé lettünk vagy lehetünk? Mi átmegyünk ezen az életen és megjelenünk a mi ítélőbíránk előtt…” Lehet szemléltetni a nagyszámú átalakulást. A könyvet Kolozsváron mutatják be, mert a nagy püspök munkásságának egy része elválaszthatatlanul kötődik Kolozsvárhoz. Ugyanakkor L. Simon László felveti a kérdést: hogy van az, hogy egy ízig, vérig katolikus ember református püspökről ír? A könyvet a zsúfolásig telt teremben mutatták be, a szerző jelenlétében. Simon László árnyaltan taglalta Ravasz László különböző életszakaszait. A karizmatikus püspök életét három nagy időszakra lehet osztani. Az első, erdélyi korszak születésétől, 1882-től 1921-ig tart, amikor a Dunamelléki Református Egyházkerület meghívta püspökének. Ezért elhagyja Erdélyt. A második szakasz 1945-ig terjedő jelentős időszak. A püspökségének és közéleti szereplésének döntő része erre a korszakra esik. A kor történelmi alakulása is befolyásolja. Harmadik szakasz magába foglalja a 1945-1948-as időszakot, az útkeresést. Az 1956-os forradalmi események időszakát. Majd azokat az évtizedeket, mikor fokozatosan kiszorítják az egyházi életből (1948-1953, 1956-1975). A diktatúra éveiben alig lehet hallani Ravasz Lászlóról. A könyv érdeme, nem kerüli meg a kényes kérdéseket. Ugyanakkor a szerző választ keres arra, miként jelent meg Ravasz László antiszemitizmusa. Amely nem a családi környezetéből származik. Utal arra a beszélgetésre, mely az elemista Ravasz László és édesapja között folyt le. Ekkor tudták meg, László fiuk megsértett egy zsidó gyereket. Arra kérték, nyilvánosan bocsánatot kérjen a gyermektől.
„Alakját a történelem ítéli meg”
Ravasz László a két világháború között a magyar szellemi közösségnek markáns személyisége volt. Politikai szerepvállalása, prédikációi, igehirdetései rendkívül ismertté tették. A rádióban tartott vasárnapi igehirdetését egymillió ember hallgatta. A Horthy-rendszer támogatója volt. Mint a Felsőház tagja megszavazta a zsidótörvényeket. Azonban 1944-ben a német megszállás idején a keresztény egyházak vezetői határozottan felléptek a zsidóüldözésekkel szemben. Ravasz László szerint „Az egész zsidóság érdekében nyíltan és határozottan kellett szembe szállni az államkormányzattal, az egyes mentességek érdekében alázatos esedezésekkel kellett megnyerni az illetékes miniszter vagy tábornok jóindulatát. Ez az álláspont ismételten a „tragikai vétség” toposzát mozgósítja.” A könyv nagy erénye, sok erdélyi vonatkozása van. A szerző rendkívül jól érzékelteti Ravasz László személyiségének alakulását. Ennek következtében kialakulhat az olvasóban egy Ravasz László-kép. Milyen tényezők határozták meg igen változatos közéleti tevekénységét. A könyv zárófejezetében olvasható Ravasz László által írt saját gyászjelentése, ami az ifjú Bibó István közléséből tudható meg: „Alakját a történelem ítéli meg…” Gyászjelentését már évekkel korábban megírta.
Rendkívüli személyiség hogyan formálta a történelmi közösséget
Hatos Pál a könyve megírására tíz évet fordított. „Jelen munka az első kísérlet életművének monografikus igényű összefoglalására, ráadásul szerzője nem teológus és nem protestáns…. célom nem lehetett teológiatörténet vagy a szűkebben vett egyháztörténet szempontrendszerének érvényesítése. Inkább annak a bemutatását kíséreltem meg, hogy a 20. századi történelem kényszerei és lehetőségei hogyan formáltak egy rendkívüli személyiséget, és hogyan formálta ő maga azt a történelmi közösséget és emlékezetet, amelyet a magyar protestantizmusnak nevezünk.” A szerző kiemelte, hogy Ravasz László életművének főleg 1921 utáni korszakát ismerjük, holott figyelemre méltóak a gyermek, az ifjúkorának eseményei is. A könyv betekintést nyújt a Ravasz család életébe, az iskolai életbe, a készülő teológus tevékenységének alakulására. Az olvasónaplójából kiderült, hogy végig olvasta a magyar irodalom alkotásait, filozófiai műveket is tanulmányozott. Több nyelven- magyar, francia, német, angol- beszélt. A könyv címében szerepel: szabadkőműves. Igen, 1910-1917 közötti időszakban a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy tagja volt. Mikor megismerte a páholyban uralkodó szellemet, kilépett. A könyvben szereplő idézetek korabeli helyesírását a mai gyakorlathoz igazította, a könnyebb olvasás érdekében. A szerző rendkívül gazdag forrásanyagot használt. A 344 oldalas könyv 20x15cm. Borítóterve Hegyi Péter ízlésvilágát dicséri. Tipográfia Sipos Géza. Felelős szerkesztő: Jolsvai Júlia. Felelős kiadó: Rados Richárd. A Jegyzetek című több mint 30 oldalas fejezetben találjuk meg a felhasznált könyvtári, levéltári anyagok jegyzékét. A dunamelléki, tiszáninneni és tiszántúli egyházkerületek könyvtári és levéltári anyagát elemezte. Mint a szerző írja, a Ravasz-életmű kutatásához hozzájárultak a Ravasz László unokáival való beszélgetések, amelyek értékes információkat jelentettek. A könyvben szereplő képanyag a Ravasz László örököseinek tulajdonában van.„Életműve minden ellentmondásával az egyetemes magyar szellemtörténet megőrzésre és számvetésre késztető öröksége.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2017. január 9.
„Nem igaz, hogy újságírók kerültek az utcára az Erdélyi Riporttól”
Nem megszüntették, hanem felfüggesztették a működését – állítja a lapot kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Nagy Debreczeni Hajnal, aki cáfolja a Fideszes befolyást is. Interjú.
- 2016 utolsó napjaiban, egy szerkesztőségi közleményből derült ki, hogy a Progress Alapítvány kiadóként az Erdélyi Riport megszüntetéséről szóló döntést hozott. Miért nem kommunikált a kiadó erről a döntésről?
Nagy Debreczeni Hajnal: – Szűcs László főszerkesztővel december közepén egyeztettem a Riport működésének felfüggesztéséről. Személyesen találkoztunk, amikor ismertettem vele azt a döntést, hogy a portál sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az alapítvány nem tudja ebben a formában finanszírozni a folytatást.
A beszélgetés baráti hangnemben zajlott, ahol megállapodtunk például abban – a főszerkesztő kérésére – hogy az egyetlen munkakönyves alkalmazott munkaszerződését egészségügyi okok miatt nem bontjuk fel, amire azonnal pozitív választ adtam. Emellett más, adminisztratív jellegű kérdéseket is megbeszéltünk, így fel sem merült bennem, hogy valamiféle válságkommunikációs helyzet állna elő. Ma már tudom, hogy ez hiba volt. Így engem is meglepett az a bejelentés, amely felkerült az Erdélyi Riport honlapjára – és a mai napig olvasható –, leginkább azért, mert erről a szerkesztőség nem egyeztetett a kiadóval. Amennyiben megbeszéljük, hogy erről kommunikálunk, akkor természetesen a kiadó álláspontja is megjelent volna. De mivel sem előtte, sem utána a kiadó nem jelentetett meg tartalmat az Erdélyi Riport felületén, úgy döntöttem, most sem fogunk.
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy az említett adminisztratív feladatokkal foglalkozó munkatárson kívül az Erdélyi Riport összes szerkesztőjének és riporterének bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése volt, azaz valahol máshol helyezkedtek el főállásban, vagy már nyugdíjasok. Ez azért fontos, mert az Erdélyi Riport működésének felfüggesztése kapcsán többször felbukkant az az álhír, hogy újságírók kerültek utcára. Ez egyszerűen nem igaz. Senki nem került az utcára az Erdélyi Riport felfüggesztése miatt.
- Szándékos volt a megszüntetésről szóló döntés év végére, az ünnepi szezonra való időzítése? (Arra gondolok, hogy az ünnepek, szabadságok miatt a sajtó ilyenkor tematizál a legkevésbé).
– Ismétlem, az Erdélyi Riport nem szűnt meg, ezt csak a volt munkatársai állítják. A valóság az, hogy a kiadó a honlap működésének felfüggesztéséről döntött. Ami pedig az időzítést illeti: az év vége közeledett, úgy tartottam helyesnek, ha időben szólok, hiszen bizonyára mindenki számára fontos volt ez a mellékjövedelem.
- Mi tette szükségessé a sajtótermék megszüntetését, vagy megjelenésének felfüggesztését? – Hosszú, szomorú történet ez. Volt előbb az Erdélyi Riport nyomtatott hetilap. Miután 1000 eladott példány alá csökkent a forgalma, a Progress Alapítvány vette át 2015 elején. Sajnos az online változat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebben bizonyára benne van a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalt átalakulása is. Mindenesetre 2015 áprilisától 2016 decemberéig nem sikerült felépíteni azt az olvasótábort, amely révén a portál Nagy Debreczeni Hajnal számottevő tényezővé válhatott volna az erdélyi magyar médiapiacon. Ebben az időszakban mindannyian megtanulhattuk, hogy a hetilapnak megfelelő üzemmódban való működés az online világában nem megfelelő. Bár szükség van a kiforrott és nagy horderejű anyagokra, ez nem pótolhatja az online olvasótábor azonnali tájékozódási igényét. Azt hiszem, hasznos tanulság ez mindannyiunk számára. Ennek következményeként a látogatottság is alacsony maradt, sajnos. Ezzel a ténnyel nehéz volna vitatkozni, hiszen regisztráltuk a lapot a trafic.ro hivatalos nézettségmérő portálra. Másfél év után sem sikerült a napi látogatottságot növelni, nem sikerült az Erdélyi Riportot bevinni a köztudatba. Ha december utolsó két hetét nézzük például, akkor a napi 129 (!) látogató volt a legkevesebb, és napi 530 a legtöbb. Sajnos, egy szűk réteglap maradt, nem hivatkozott rájuk nagyrészt senki, a lap átalakítása tehát egy kudarcos vállalkozásnak bizonyult. Még egyszer mondom: a tapasztalat közös, a tanulságokat mindenkinek érdemes levonni.
- Mekkora volt az Erdélyi Riport 2016-os éves költségvetése? Mik voltak a nagy tételek a bevételi, illetve kiadási oldalon?
– Az Erdélyi Riport költségvetése a tavaly 162 000 lej volt, ennek a tetemes részét, közel 115 000 lejt a fizetések, és fizetés utáni járulékok tettek ki. Bevételről nem tudunk beszélni, egyetlen reklámszerződése sem volt a lapnak. Vélhetően egy pár száz olvasóval rendelkező online médiumra nem tekintett vonzó reklámfelületként semmilyen befektető.
- Milyen elvárásai voltak a kiadónak a szerkesztőség irányába (például nézettség vagy tartalom szempontjából)?
– Egyetlen elvárás létezett a kiadó Progress Alapítvány részéről, miután átvette a csődöt mondott Erdélyi Riportot – építsék fel online változatban a lapot, tegyék azt olvasóbaráttá és nézetté, váljanak valóban meghatározó fórummá. Ez sajnos, nem sikerült.
- Milyennek értékelné a kapcsolatot a kiadó vezetése és a lapnál dolgozók között?
– Én a főszerkesztővel tartottam a kapcsolatot. Vele beszéltem néhányszor személyesen, és nagyon ritkán telefonon. Soha nem merült fel az az igény a szerkesztőség tagjai részéről, hogy találkozzunk személyesen.
- Milyen lépések előzték meg a megszüntetést/felfüggesztést? Jelezte a kiadó korábban a főszerkesztőnek, hogy megszűnhet a lap?
– A főszerkesztőnek többször jeleztem, hogy lassú a honlap, gyakran egyhetes tartalmakat hoznak, olyan eseményekről tudósítanak, amelyek máshol már megjelentek, és az Erdélyi Riport nem tett hozzá semmit az értékelésükhöz, miközben új információval sem szolgált. Ezekre jellemzően volt egy bizonyos magyarázat, amelyet meghallgattam, ám elfogadni nem tudtam. Ismétlem, egy online portálról beszélünk. Arról pedig végképp nincsenek információim, hogy az aggályaimat a főszerkesztő átadta-e vagy sem a szerkesztőség többi tagjának. Azt tudom még elmondani, hogy amikor a főszerkesztő jelezte, hogy szüksége lenne egy kolozsvári tudósítóra, akkor szintén pozitív választ kapott, és alkalmaztunk is egy újságírót jogdíjas szerződéssel a laphoz tavaly nyár közepétől. Ugyanilyen nyitottan állt a kiadó ahhoz az igényhez is, hogy bővítsük a felszereltséget, mivel így színesebbé, naprakészebbé válhatott volna a portál. Sajnos a nézettségi adatokon és általában véve a szerkesztőség működésén mindez nem segített. Az alapvető problémát, nevezetesen azt, hogy egy online médium nem működhet azonos szabályok szerint, mint egy nyomtatott hetilap, mindezek a lépések sem tudták orvosolni.
- Az Erdélyi Riportnál történtekkel párhuzamosan a kiadó másik sajtótermékénél, a Maszol.ro portálnál is változások voltak – nevezetesen nem hosszabbították meg a publicisztika rovat több szerzőjének (köztük a rovatvezető Ágoston Hugónak) a szerződését. Van összefüggés a két sajtóterméknél történtek közt?
– Nincs. A költségvetési év vége kapcsolja össze a két eseményt. Ágoston Hugónak, és mindenki másnak, aki a lapnál dolgozott, 2016. december 31-én lejárt a meghatározott időre szóló, bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése. És illő tisztelettel az aktív erdélyi magyar lapszerkesztők doyenje, a 73. évét taposó Ágoston Hugó iránt, a kiadó úgy döntött, hogy a fiatalítás gyakran hangoztatott követelményét az ő esetében is érvényesíti. Ezt ő is méltányosnak tartotta. Ehhez képest igazi meglepetést keltett, hogy hamarosan, mint virtuális barikádharcos hallatta hangját. Őszintén szólva, ezt a mai napig sem értem, de mit sem változtat az iránta érzett tiszteletemen.
- Többen is úgy vélekedtek vagy azt állították, hogy az Erdélyi Riport megszűnéséhez köze van a Fidesznek. Mi a kiadó álláspontja ebben a kérdésben?
– Az összeesküvés-elmélet, amely ezzel kapcsolatosan elindult, egyszerűen nevetséges. Az Erdélyi Riport működésének felfüggesztéséhez, mint mondottam, ahhoz van köze, hogy néha napi 129 látogatója volt. Ön szerint a kiadó jól sáfárkodott volna a rábízott pénzzel, hogyha ezt a végtelenségig tűri? Számunkra az olvasók fontosak, ezért megengedhetetlen, hogy hosszú éveken át finanszírozzunk egy olyan lapot, amit alig olvasnak párszázan. A kiadó részéről felelőtlenség lett volna, ha ezt az állapotot a végtelenségig fenntartja.
- Történt olyan, hogy a Fidesz valamelyik vezetője, vagy a Fideszhez köthető személy jelezte a kiadónak, hogy nem ért egyet egy Erdélyi Riportban megjelent anyaggal?
– Nem történt. Egyszer sem fordult elő. Sokan párhuzamot véltek felfedezni a Népszabadság és az Erdélyi Riport története között. Ön, önök szerint vonható párhuzam a kettő között?
– Igazán nem szeretnék senkit sem megsérteni, ezért nem is kommentálnám a két sajtótermék közötti különbségeket vagy párhuzamokat. Ilyenről semmilyen körülmények között nem lehet beszélni. Az Erdélyi Riport egy csődöt mondott nyomtatott hetilapból állt át online médiává, amelyet sajnos másfél év után sem sikerült olvasottá tenni. Ennyi. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy szükség van kulturális műhelyekre, olyan felületekre, ahol különböző – akár kisebbségi – vélemények ütközhetnek. Ám ezek a felületek csak akkor tudnak mérvadó médiumokká válni, ha az olvasók érdeklődését is felkeltik.
- A lap szerkesztői az év végén megjelent közleményükben jelezték: szeretnék önerőből folytatni a lap kiadását, és kérni fogják a kiadótól a névhasználati jogot. Szándékában áll a kiadónak átadni ezt a jogot használatba vagy véglegesen az Erdélyi Riport volt szerkesztőinek?
– Mi ezt a kérést természetesen figyelembe vesszük, azonban döntés erről még nem született.
- Van valamilyen szándéka, terve a kiadónak az Erdélyi Riport névvel?
– Egyelőre a gondolkodás fázisában vagyunk, rövid idő telt el ebből az évből. De mindenképpen szeretnénk folytatni. Hogy milyen formában, az reményeim szerint a közeljövőben kiderül.
- Január elején bejelentette, hogy távozik Kelemen Hunor mellől, akinek a sajtótanácsosa volt. Milyen összefüggésben áll ez a kiadónál történtekkel?
– Semmilyen összefüggés nincs a két esemény között. A sajtótanácsosi tisztségemből való visszavonulást már korábban elhatároztam, a döntés közös megegyezéssel született, viszont megvártam vele a kampány végét.
- Akkor mi állt a visszavonulás hátterében?
– Személyes okok.
Balázsi-Pál Előd
Transindex.ro
Nem megszüntették, hanem felfüggesztették a működését – állítja a lapot kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Nagy Debreczeni Hajnal, aki cáfolja a Fideszes befolyást is. Interjú.
- 2016 utolsó napjaiban, egy szerkesztőségi közleményből derült ki, hogy a Progress Alapítvány kiadóként az Erdélyi Riport megszüntetéséről szóló döntést hozott. Miért nem kommunikált a kiadó erről a döntésről?
Nagy Debreczeni Hajnal: – Szűcs László főszerkesztővel december közepén egyeztettem a Riport működésének felfüggesztéséről. Személyesen találkoztunk, amikor ismertettem vele azt a döntést, hogy a portál sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az alapítvány nem tudja ebben a formában finanszírozni a folytatást.
A beszélgetés baráti hangnemben zajlott, ahol megállapodtunk például abban – a főszerkesztő kérésére – hogy az egyetlen munkakönyves alkalmazott munkaszerződését egészségügyi okok miatt nem bontjuk fel, amire azonnal pozitív választ adtam. Emellett más, adminisztratív jellegű kérdéseket is megbeszéltünk, így fel sem merült bennem, hogy valamiféle válságkommunikációs helyzet állna elő. Ma már tudom, hogy ez hiba volt. Így engem is meglepett az a bejelentés, amely felkerült az Erdélyi Riport honlapjára – és a mai napig olvasható –, leginkább azért, mert erről a szerkesztőség nem egyeztetett a kiadóval. Amennyiben megbeszéljük, hogy erről kommunikálunk, akkor természetesen a kiadó álláspontja is megjelent volna. De mivel sem előtte, sem utána a kiadó nem jelentetett meg tartalmat az Erdélyi Riport felületén, úgy döntöttem, most sem fogunk.
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy az említett adminisztratív feladatokkal foglalkozó munkatárson kívül az Erdélyi Riport összes szerkesztőjének és riporterének bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése volt, azaz valahol máshol helyezkedtek el főállásban, vagy már nyugdíjasok. Ez azért fontos, mert az Erdélyi Riport működésének felfüggesztése kapcsán többször felbukkant az az álhír, hogy újságírók kerültek utcára. Ez egyszerűen nem igaz. Senki nem került az utcára az Erdélyi Riport felfüggesztése miatt.
- Szándékos volt a megszüntetésről szóló döntés év végére, az ünnepi szezonra való időzítése? (Arra gondolok, hogy az ünnepek, szabadságok miatt a sajtó ilyenkor tematizál a legkevésbé).
– Ismétlem, az Erdélyi Riport nem szűnt meg, ezt csak a volt munkatársai állítják. A valóság az, hogy a kiadó a honlap működésének felfüggesztéséről döntött. Ami pedig az időzítést illeti: az év vége közeledett, úgy tartottam helyesnek, ha időben szólok, hiszen bizonyára mindenki számára fontos volt ez a mellékjövedelem.
- Mi tette szükségessé a sajtótermék megszüntetését, vagy megjelenésének felfüggesztését? – Hosszú, szomorú történet ez. Volt előbb az Erdélyi Riport nyomtatott hetilap. Miután 1000 eladott példány alá csökkent a forgalma, a Progress Alapítvány vette át 2015 elején. Sajnos az online változat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebben bizonyára benne van a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalt átalakulása is. Mindenesetre 2015 áprilisától 2016 decemberéig nem sikerült felépíteni azt az olvasótábort, amely révén a portál Nagy Debreczeni Hajnal számottevő tényezővé válhatott volna az erdélyi magyar médiapiacon. Ebben az időszakban mindannyian megtanulhattuk, hogy a hetilapnak megfelelő üzemmódban való működés az online világában nem megfelelő. Bár szükség van a kiforrott és nagy horderejű anyagokra, ez nem pótolhatja az online olvasótábor azonnali tájékozódási igényét. Azt hiszem, hasznos tanulság ez mindannyiunk számára. Ennek következményeként a látogatottság is alacsony maradt, sajnos. Ezzel a ténnyel nehéz volna vitatkozni, hiszen regisztráltuk a lapot a trafic.ro hivatalos nézettségmérő portálra. Másfél év után sem sikerült a napi látogatottságot növelni, nem sikerült az Erdélyi Riportot bevinni a köztudatba. Ha december utolsó két hetét nézzük például, akkor a napi 129 (!) látogató volt a legkevesebb, és napi 530 a legtöbb. Sajnos, egy szűk réteglap maradt, nem hivatkozott rájuk nagyrészt senki, a lap átalakítása tehát egy kudarcos vállalkozásnak bizonyult. Még egyszer mondom: a tapasztalat közös, a tanulságokat mindenkinek érdemes levonni.
- Mekkora volt az Erdélyi Riport 2016-os éves költségvetése? Mik voltak a nagy tételek a bevételi, illetve kiadási oldalon?
– Az Erdélyi Riport költségvetése a tavaly 162 000 lej volt, ennek a tetemes részét, közel 115 000 lejt a fizetések, és fizetés utáni járulékok tettek ki. Bevételről nem tudunk beszélni, egyetlen reklámszerződése sem volt a lapnak. Vélhetően egy pár száz olvasóval rendelkező online médiumra nem tekintett vonzó reklámfelületként semmilyen befektető.
- Milyen elvárásai voltak a kiadónak a szerkesztőség irányába (például nézettség vagy tartalom szempontjából)?
– Egyetlen elvárás létezett a kiadó Progress Alapítvány részéről, miután átvette a csődöt mondott Erdélyi Riportot – építsék fel online változatban a lapot, tegyék azt olvasóbaráttá és nézetté, váljanak valóban meghatározó fórummá. Ez sajnos, nem sikerült.
- Milyennek értékelné a kapcsolatot a kiadó vezetése és a lapnál dolgozók között?
– Én a főszerkesztővel tartottam a kapcsolatot. Vele beszéltem néhányszor személyesen, és nagyon ritkán telefonon. Soha nem merült fel az az igény a szerkesztőség tagjai részéről, hogy találkozzunk személyesen.
- Milyen lépések előzték meg a megszüntetést/felfüggesztést? Jelezte a kiadó korábban a főszerkesztőnek, hogy megszűnhet a lap?
– A főszerkesztőnek többször jeleztem, hogy lassú a honlap, gyakran egyhetes tartalmakat hoznak, olyan eseményekről tudósítanak, amelyek máshol már megjelentek, és az Erdélyi Riport nem tett hozzá semmit az értékelésükhöz, miközben új információval sem szolgált. Ezekre jellemzően volt egy bizonyos magyarázat, amelyet meghallgattam, ám elfogadni nem tudtam. Ismétlem, egy online portálról beszélünk. Arról pedig végképp nincsenek információim, hogy az aggályaimat a főszerkesztő átadta-e vagy sem a szerkesztőség többi tagjának. Azt tudom még elmondani, hogy amikor a főszerkesztő jelezte, hogy szüksége lenne egy kolozsvári tudósítóra, akkor szintén pozitív választ kapott, és alkalmaztunk is egy újságírót jogdíjas szerződéssel a laphoz tavaly nyár közepétől. Ugyanilyen nyitottan állt a kiadó ahhoz az igényhez is, hogy bővítsük a felszereltséget, mivel így színesebbé, naprakészebbé válhatott volna a portál. Sajnos a nézettségi adatokon és általában véve a szerkesztőség működésén mindez nem segített. Az alapvető problémát, nevezetesen azt, hogy egy online médium nem működhet azonos szabályok szerint, mint egy nyomtatott hetilap, mindezek a lépések sem tudták orvosolni.
- Az Erdélyi Riportnál történtekkel párhuzamosan a kiadó másik sajtótermékénél, a Maszol.ro portálnál is változások voltak – nevezetesen nem hosszabbították meg a publicisztika rovat több szerzőjének (köztük a rovatvezető Ágoston Hugónak) a szerződését. Van összefüggés a két sajtóterméknél történtek közt?
– Nincs. A költségvetési év vége kapcsolja össze a két eseményt. Ágoston Hugónak, és mindenki másnak, aki a lapnál dolgozott, 2016. december 31-én lejárt a meghatározott időre szóló, bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése. És illő tisztelettel az aktív erdélyi magyar lapszerkesztők doyenje, a 73. évét taposó Ágoston Hugó iránt, a kiadó úgy döntött, hogy a fiatalítás gyakran hangoztatott követelményét az ő esetében is érvényesíti. Ezt ő is méltányosnak tartotta. Ehhez képest igazi meglepetést keltett, hogy hamarosan, mint virtuális barikádharcos hallatta hangját. Őszintén szólva, ezt a mai napig sem értem, de mit sem változtat az iránta érzett tiszteletemen.
- Többen is úgy vélekedtek vagy azt állították, hogy az Erdélyi Riport megszűnéséhez köze van a Fidesznek. Mi a kiadó álláspontja ebben a kérdésben?
– Az összeesküvés-elmélet, amely ezzel kapcsolatosan elindult, egyszerűen nevetséges. Az Erdélyi Riport működésének felfüggesztéséhez, mint mondottam, ahhoz van köze, hogy néha napi 129 látogatója volt. Ön szerint a kiadó jól sáfárkodott volna a rábízott pénzzel, hogyha ezt a végtelenségig tűri? Számunkra az olvasók fontosak, ezért megengedhetetlen, hogy hosszú éveken át finanszírozzunk egy olyan lapot, amit alig olvasnak párszázan. A kiadó részéről felelőtlenség lett volna, ha ezt az állapotot a végtelenségig fenntartja.
- Történt olyan, hogy a Fidesz valamelyik vezetője, vagy a Fideszhez köthető személy jelezte a kiadónak, hogy nem ért egyet egy Erdélyi Riportban megjelent anyaggal?
– Nem történt. Egyszer sem fordult elő. Sokan párhuzamot véltek felfedezni a Népszabadság és az Erdélyi Riport története között. Ön, önök szerint vonható párhuzam a kettő között?
– Igazán nem szeretnék senkit sem megsérteni, ezért nem is kommentálnám a két sajtótermék közötti különbségeket vagy párhuzamokat. Ilyenről semmilyen körülmények között nem lehet beszélni. Az Erdélyi Riport egy csődöt mondott nyomtatott hetilapból állt át online médiává, amelyet sajnos másfél év után sem sikerült olvasottá tenni. Ennyi. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy szükség van kulturális műhelyekre, olyan felületekre, ahol különböző – akár kisebbségi – vélemények ütközhetnek. Ám ezek a felületek csak akkor tudnak mérvadó médiumokká válni, ha az olvasók érdeklődését is felkeltik.
- A lap szerkesztői az év végén megjelent közleményükben jelezték: szeretnék önerőből folytatni a lap kiadását, és kérni fogják a kiadótól a névhasználati jogot. Szándékában áll a kiadónak átadni ezt a jogot használatba vagy véglegesen az Erdélyi Riport volt szerkesztőinek?
– Mi ezt a kérést természetesen figyelembe vesszük, azonban döntés erről még nem született.
- Van valamilyen szándéka, terve a kiadónak az Erdélyi Riport névvel?
– Egyelőre a gondolkodás fázisában vagyunk, rövid idő telt el ebből az évből. De mindenképpen szeretnénk folytatni. Hogy milyen formában, az reményeim szerint a közeljövőben kiderül.
- Január elején bejelentette, hogy távozik Kelemen Hunor mellől, akinek a sajtótanácsosa volt. Milyen összefüggésben áll ez a kiadónál történtekkel?
– Semmilyen összefüggés nincs a két esemény között. A sajtótanácsosi tisztségemből való visszavonulást már korábban elhatároztam, a döntés közös megegyezéssel született, viszont megvártam vele a kampány végét.
- Akkor mi állt a visszavonulás hátterében?
– Személyes okok.
Balázsi-Pál Előd
Transindex.ro
2017. január 9.
Tőkés László: a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni- Tőkés László szerint a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt időszak romániai eseményeit.
Tőkés László üdvözölte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az álláspontját, hogy Romániában a román-magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a posztkommunistának tekintett román Szociáldemokrata Párttal (PSD) és liberális koalíciós partnerével köt pártpolitikai egyezséget. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba.
Tőkés László arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át szorgalmazta a román-magyar társadalmi megegyezést, amelyet - meglátása szerint - egy román-magyar kerekasztal-megbeszélés során lehetne kidolgozni.
Az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább "kétfelé sántikálnia". A szövetségnek el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai PSD-nek vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni. Visszásnak tartotta, hogy a magyar szövetség "eltanulta" román partnereitől a nacionalista retorikát. Szerinte a PSD a magyarellenes, az RMDSZ pedig a románellenes politikai diskurzusával maximalizálta a szavazatait a decemberi parlamenti választásokon, ahhoz, hogy pár héttel később aztán együttműködési megállapodást kössenek egymással.
Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le a romániai társadalomban. Üdvözlendőnek tartotta egyfelől, hogy újrakezdődött az 1989-es forradalom eseményeinek a kivizsgálása, ugyanakkor kabaréba illőnek vélte, hogy a választók újból a posztkommunista PSD-t juttatták hatalomra. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, és ennek el kell jutnia az 1990-es marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás kivizsgálásáig.
Az EP-képviselő azt is kedvezőtlen fejleménynek találta, hogy az RMDSZ "visszaállította a romániai magyar egypártrendszert". Úgy vélte, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása csak "egy szemfényvesztő blöff", amely a szavazatmaximalizálásra volt elég.
"Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy igazi összefogást fog támogatni, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben. (...) Én teljes erőmmel ezen leszek" - fogalmazott Tőkés László.
Gazda Árpád,
(MTI)
Tőkés László üdvözölte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az álláspontját, hogy Romániában a román-magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a posztkommunistának tekintett román Szociáldemokrata Párttal (PSD) és liberális koalíciós partnerével köt pártpolitikai egyezséget. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba.
Tőkés László arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át szorgalmazta a román-magyar társadalmi megegyezést, amelyet - meglátása szerint - egy román-magyar kerekasztal-megbeszélés során lehetne kidolgozni.
Az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább "kétfelé sántikálnia". A szövetségnek el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai PSD-nek vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni. Visszásnak tartotta, hogy a magyar szövetség "eltanulta" román partnereitől a nacionalista retorikát. Szerinte a PSD a magyarellenes, az RMDSZ pedig a románellenes politikai diskurzusával maximalizálta a szavazatait a decemberi parlamenti választásokon, ahhoz, hogy pár héttel később aztán együttműködési megállapodást kössenek egymással.
Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le a romániai társadalomban. Üdvözlendőnek tartotta egyfelől, hogy újrakezdődött az 1989-es forradalom eseményeinek a kivizsgálása, ugyanakkor kabaréba illőnek vélte, hogy a választók újból a posztkommunista PSD-t juttatták hatalomra. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, és ennek el kell jutnia az 1990-es marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás kivizsgálásáig.
Az EP-képviselő azt is kedvezőtlen fejleménynek találta, hogy az RMDSZ "visszaállította a romániai magyar egypártrendszert". Úgy vélte, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása csak "egy szemfényvesztő blöff", amely a szavazatmaximalizálásra volt elég.
"Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy igazi összefogást fog támogatni, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben. (...) Én teljes erőmmel ezen leszek" - fogalmazott Tőkés László.
Gazda Árpád,
(MTI)
2017. január 10.
Mínusz 29 Celsius fokot mértek Csíkszeredában
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredhettek hétfőn a Csíki medence lakói. Reggel 6 órakor mínusz 26, 7 órakor mínusz 28, 8 órakor pedig mínusz 29 Celsius fokot mértek Csíkszeredában.
Tavaly csak mínusz 20 fok volt a leghidegebb hőmérséklet januárban, 1985-ben viszont mínusz 35 Celsius fokos hideg is volt Csíkszeredában. A távhőszolgáltatás működött, az autók reggel nehezebben indultak, sokan autók helyett gyalog mentek sietősen munkába. Hargita megyében nem szünetel a hideg miatt a tanítás.
A csíkszeredai hajléktalanok szállóján sem voltak többen, mint az elmúlt napokban. A polgármesteri hivatal által működtetett szállóra több hajléktalan azért nem megy be, mert ott tilos az alkohol fogyasztása. A csíkszeredai vasútállomás várótermében is gyakran melegednek hajléktalanok, a fűtőtestek mellé húzódva töltik az időt. A vasúti rendőrség munkatársai őket többször a hajléktalanok szállójába irányították.
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu elmondta, hogy nem voltak problémák Csíkszereda utcáin a hajléktalanokkal, ők az elhagyott épületekben húzódnak meg. A csendőrség járőrszolgálata megkereste őket, és meleg teát osztott ki nekik.
Dobos László
Erdély.ma
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredhettek hétfőn a Csíki medence lakói. Reggel 6 órakor mínusz 26, 7 órakor mínusz 28, 8 órakor pedig mínusz 29 Celsius fokot mértek Csíkszeredában.
Tavaly csak mínusz 20 fok volt a leghidegebb hőmérséklet januárban, 1985-ben viszont mínusz 35 Celsius fokos hideg is volt Csíkszeredában. A távhőszolgáltatás működött, az autók reggel nehezebben indultak, sokan autók helyett gyalog mentek sietősen munkába. Hargita megyében nem szünetel a hideg miatt a tanítás.
A csíkszeredai hajléktalanok szállóján sem voltak többen, mint az elmúlt napokban. A polgármesteri hivatal által működtetett szállóra több hajléktalan azért nem megy be, mert ott tilos az alkohol fogyasztása. A csíkszeredai vasútállomás várótermében is gyakran melegednek hajléktalanok, a fűtőtestek mellé húzódva töltik az időt. A vasúti rendőrség munkatársai őket többször a hajléktalanok szállójába irányították.
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu elmondta, hogy nem voltak problémák Csíkszereda utcáin a hajléktalanokkal, ők az elhagyott épületekben húzódnak meg. A csendőrség járőrszolgálata megkereste őket, és meleg teát osztott ki nekik.
Dobos László
Erdély.ma
2017. január 10.
Átverés felső fokon
Tudtuk, idő kérdése csupán, és előállnak valamivel a szociáldemokraták, kiderül, az előző kormány a hibás, amiért nem teljesíthetik választási ígéreteiket. Alig néhány nap telt el az új kabinet beiktatása után, amikor Liviu Dragnea pártvezér egy televíziós műsorban bejelentette: tízmilliárd lejes lyukat találtak a költségvetésben. Számon kér, fenyegetőzik, parlamenti bizottság felállítását helyezi kilátásba, törvénytelenségek elkövetését emlegeti.
Pedig sokan figyelmeztették előre: mindaz, ami programjukban szerepel, nem megvalósítható, a tervezett mértékű bér- és nyugdíjemeléseket, áfa- és adócsökkentéseket nem bírja meg a költségvetés. Számokkal bűvészkedtek, de főként folyamatosan mondták a magukét, hogy de igen, lehet, dübörög a gazdaság, érezniük kell végre a polgároknak is ennek áldásait. Ígéretáradatukkal megnyerték a választásokat, és Dragnea még akkor sem állt le, újra és újra elismételte, határidőkkel megtűzdelve, melyik juttatást mikor vezetik be. Első intézkedését regnálása első napján hozta meg a kormány, még idejük sem volt elemezni a költségvetés keretszámait, már határoztak a minimálbér emeléséről, a nyugdíjpont értékének növeléséről, nagyobbak lesznek a fizetések, ingyen utazhatnak az egyetemisták, és kiderült az is, mindez körülbelül 5,1 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre. A miniszterelnök, bármennyire igyekezett, csak 2,9 milliárdos bevételnövekedést tudott felmutatni, és mindez csak a rengeteg ígéret első szelete volt. Meg kellett hát kongatnia a „nagyfőnöknek”, Dragneanak az első vészharangot: mi nagyon akarjuk, de nem fog menni.
Abszurd volt az SZDP-s pártvezér vasárnap esti bejelentése a tízmilliárd lejes hiányról és a leköszönt miniszterelnök, Dacian Cioloș válasza sem késett, hétfőn Facebook-bejegyzésben cáfolta a vádakat: „Minden, minimális gazdasági ismerettel rendelkező ember tudja, hogy egy ilyen »hiány« vagy kevesebb bevételt, vagy az előrejelzettnél nagyobb költségeket feltételez – mindkét esetben meg kéne jelennie a költségvetési deficitben –, ami nem történt meg. Ez a hiány NEM létezik.” Dragnea kamuzik, pedig tudomásul kellene vennie, hogy az állami költségvetés nem feneketlen zsák, a közpénzeket nem szabad betyármódra kezelni – hívta fel a figyelmet az előző kormányfő.Tulajdonképpen nem az számít, ki állít valót – bár elég egyértelműen kitetszik –, hisz Liviu Dragnea kijelentése nem az igazságkeresést szolgálja. Nagyon átlátszó módja a felelősséghárításnak, és jelzi azt is, mit várhatunk a következő négy évben: cinikus átverést a legfelsőbb fokon.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tudtuk, idő kérdése csupán, és előállnak valamivel a szociáldemokraták, kiderül, az előző kormány a hibás, amiért nem teljesíthetik választási ígéreteiket. Alig néhány nap telt el az új kabinet beiktatása után, amikor Liviu Dragnea pártvezér egy televíziós műsorban bejelentette: tízmilliárd lejes lyukat találtak a költségvetésben. Számon kér, fenyegetőzik, parlamenti bizottság felállítását helyezi kilátásba, törvénytelenségek elkövetését emlegeti.
Pedig sokan figyelmeztették előre: mindaz, ami programjukban szerepel, nem megvalósítható, a tervezett mértékű bér- és nyugdíjemeléseket, áfa- és adócsökkentéseket nem bírja meg a költségvetés. Számokkal bűvészkedtek, de főként folyamatosan mondták a magukét, hogy de igen, lehet, dübörög a gazdaság, érezniük kell végre a polgároknak is ennek áldásait. Ígéretáradatukkal megnyerték a választásokat, és Dragnea még akkor sem állt le, újra és újra elismételte, határidőkkel megtűzdelve, melyik juttatást mikor vezetik be. Első intézkedését regnálása első napján hozta meg a kormány, még idejük sem volt elemezni a költségvetés keretszámait, már határoztak a minimálbér emeléséről, a nyugdíjpont értékének növeléséről, nagyobbak lesznek a fizetések, ingyen utazhatnak az egyetemisták, és kiderült az is, mindez körülbelül 5,1 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre. A miniszterelnök, bármennyire igyekezett, csak 2,9 milliárdos bevételnövekedést tudott felmutatni, és mindez csak a rengeteg ígéret első szelete volt. Meg kellett hát kongatnia a „nagyfőnöknek”, Dragneanak az első vészharangot: mi nagyon akarjuk, de nem fog menni.
Abszurd volt az SZDP-s pártvezér vasárnap esti bejelentése a tízmilliárd lejes hiányról és a leköszönt miniszterelnök, Dacian Cioloș válasza sem késett, hétfőn Facebook-bejegyzésben cáfolta a vádakat: „Minden, minimális gazdasági ismerettel rendelkező ember tudja, hogy egy ilyen »hiány« vagy kevesebb bevételt, vagy az előrejelzettnél nagyobb költségeket feltételez – mindkét esetben meg kéne jelennie a költségvetési deficitben –, ami nem történt meg. Ez a hiány NEM létezik.” Dragnea kamuzik, pedig tudomásul kellene vennie, hogy az állami költségvetés nem feneketlen zsák, a közpénzeket nem szabad betyármódra kezelni – hívta fel a figyelmet az előző kormányfő.Tulajdonképpen nem az számít, ki állít valót – bár elég egyértelműen kitetszik –, hisz Liviu Dragnea kijelentése nem az igazságkeresést szolgálja. Nagyon átlátszó módja a felelősséghárításnak, és jelzi azt is, mit várhatunk a következő négy évben: cinikus átverést a legfelsőbb fokon.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 10.
Több a házasságkötés, de továbbra is fogyunk
Nem túl biztatóak a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak adatai: bár a házasságkötések száma növekedni látszik, a születések száma alulmarad az elhalálozásokhoz képest, még úgy is, hogy a statisztika torzít: minthogy a kórházak városokban működnek, az újszülöttek számában általában a környező falvakban élő családok gyermekei is szerepelnek. Mindez azt jelenti, hogy folytatódik a hosszú évek óta tartó trend: fogyunk.
Sepsiszentgyörgyön többen házasodtak
Sepsiszentgyörgyön 1128 születést anyakönyveztek tavaly, ebből kimondottan 2016-ban és a városban születettek száma 1079, a többiek vagy 2015 végén születtek, ám bejegyzésük áttolódott, vagy külföldön jöttek világra, és átírták – tudtuk meg Fekete Rénától, a megyeszékhelyi városháza anyakönyvi irodájának vezetőjétől. A születések száma a kistérségre érvényes, az átírások kimondottan Sepsiszentgyörgy közigazgatási területét érintik. Nem minden sepsiszentgyörgyi kismama szül itthon, vannak, akik máshová mennek, például Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, s míg be nem zárt a sepsiszentkirályi magánkórház, oda is.Tavaly 854 elhalálozást anyakönyveztek, jórészt helybelieket, de akadt más illetőségű is közöttük. A házasságkötések száma 331 volt, emellett 10 egyszerűsített válást is intéztek a polgármesteri hivatalban.
Az utóbbi évek statisztikája a következőképpen mutat: 2013-ban 1038 születést jegyeztek, 2014-ben 1036-ot, 2015-ben 1011-et, 2016-ban 1128-at. Az elhalálozások száma 2013-ban 755, 2014-ben 812, 2015-ben 800, 2016-ban 854. A házasságkötéseké 2013-ban 325, 2014-ben 305, 2015-ben 300, 2016-ban 331. Az egyszerűsített válások száma 2013-ban 17, 2014-ben 11, 2015-ben 16, 2016-ban 10 volt.
ErdővidékenSzékelyszáldobos szaporodik
Az előző esztendőkhöz hasonlóan a térségben jelentős roma lakossággal rendelkező Székelyszáldobos és Magyarhermány szaporodik a leginkább. Emellett a korábbi évekhez képest Baróton nőtt az elhalálozások száma.
Toma Évától, a baróti városháza anyakönyvvezetőjétől megtudtuk: 2016-ban összesen 144 születést, 117 elhalálozást és 43 esketést jegyeztek, egyszerűsített válásra nem került sor a polgármesteri hivatalban. A születések száma egész Erdővidékre értendő, hiszen Baróton van szülészet, és törvény értelmében ott anyakönyvezik az újonnan világra jötteket. Az elhalálozások és esketések Barót közigazgatási területét (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érintik. A szülő nők területi megoszlása a következő: 52 Bardoc község, mindannyian székelyszáldobosiak (tavaly 49-en jöttek világra), 36 Bacon község, közülük 23-an magyarhermányiak (tavaly 24), 46 Barót közigazgatási területe, ebből 15 külföldi születés átírása, Vargyas 5 és a fennmaradó 5 Ajta, Bölön és a Brassó megyéhez tartozó, de szomszédos Ágostonfalva község területéről származik.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93, 2010-ben 67, 2011-ben 98, 2012-ben 121, 2013-ban 143, 2014-ben 140, 2015-ben szintén 140, 2016-ban 144 születést jegyeztek be. A baróti elhalálozások száma 2011-ben 109, 2012-ben 100, 2013-ban 94, 2014-ben 88, 2015-ben szintén 88, 2016-ban 117, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, 2015-ben 39, 2016-ban 43.
„Statisztikailag gyarapodott” Kovászna
Kovászna lakossága is csak statisztikai szempontból gyarapodott az elmúlt évben: hetvenhét halálesetet jegyeztek az anyakönyvi hivatalnál, ezzel szemben 132 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt. A számadatok azonban itt is csalókák: ugyan kovásznai anyakönyvbe jegyeznek be minden gyereket, aki a városi kórház szülészeti osztályán látja meg a napvilágot, de ide nemcsak a fürdővárosból érkeznek szülni anyák. Az intézmény szolgáltatásait előszeretettel veszik igénybe a környékbeli – lényegében az egész orbaiszéki – településeken lakók is, így a kovásznai újszülöttek között sokan vannak zágoniak, kommandóiak, barátosiak vagy más falubeliek is. A házasságkötések tekintetében „jól teljesítettek” a kovásznaiak. Tavaly kereken ötven pár esküdött örök hűséget egymásnak, ezzel szemben csupán két házaspár lépett a válás útjára – az anyakönyvi hivatal adatai szerint.
Nőtt az elhalálozások száma Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 490 újszülöttet, 236 elhalálozást és 103 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy az előző évhez viszonyítva csökkent az újszülöttek száma, ellenben nőtt az elhalálozásoké. Tavalyelőtt 502-en születtek, 204-en hunytak el és 112 pár mondta ki a boldogító igent. A válásokról nincs pontos kimutatás.Mint minden esztendőben, a születések száma azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken született babákat mind a kézdivásárhelyi városházán veszik nyilvántartásba. Az anyakönyvvezető szerint az újszülöttek fele-fele arányban helybeliek, illetve kézdiszékiek, sepsiszentgyörgyiek.Kovács Mária azt is elmondta, hogy a régi magyar keresztnevek – az Anna, Izabella, Stefánia, Eszter, Iringó, Fruzsina, illetve a Zsolt, Levente, Csaba, Imre, Hunor, Gergely, Iván, Géza, Magor – mellett tavaly gyakori volt a Jázmin, Zsanett, Maja, valamint a Dániel, Alpár, a szokatlanabb keresztnevek között az irodavezető az Amirát, a Leonardót és a Palitot említette, hangsúlyozva, hogy Winnetou vagy Zorro névre már nem keresztelnek.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOKOR GÁBOR, IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem túl biztatóak a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak adatai: bár a házasságkötések száma növekedni látszik, a születések száma alulmarad az elhalálozásokhoz képest, még úgy is, hogy a statisztika torzít: minthogy a kórházak városokban működnek, az újszülöttek számában általában a környező falvakban élő családok gyermekei is szerepelnek. Mindez azt jelenti, hogy folytatódik a hosszú évek óta tartó trend: fogyunk.
Sepsiszentgyörgyön többen házasodtak
Sepsiszentgyörgyön 1128 születést anyakönyveztek tavaly, ebből kimondottan 2016-ban és a városban születettek száma 1079, a többiek vagy 2015 végén születtek, ám bejegyzésük áttolódott, vagy külföldön jöttek világra, és átírták – tudtuk meg Fekete Rénától, a megyeszékhelyi városháza anyakönyvi irodájának vezetőjétől. A születések száma a kistérségre érvényes, az átírások kimondottan Sepsiszentgyörgy közigazgatási területét érintik. Nem minden sepsiszentgyörgyi kismama szül itthon, vannak, akik máshová mennek, például Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, s míg be nem zárt a sepsiszentkirályi magánkórház, oda is.Tavaly 854 elhalálozást anyakönyveztek, jórészt helybelieket, de akadt más illetőségű is közöttük. A házasságkötések száma 331 volt, emellett 10 egyszerűsített válást is intéztek a polgármesteri hivatalban.
Az utóbbi évek statisztikája a következőképpen mutat: 2013-ban 1038 születést jegyeztek, 2014-ben 1036-ot, 2015-ben 1011-et, 2016-ban 1128-at. Az elhalálozások száma 2013-ban 755, 2014-ben 812, 2015-ben 800, 2016-ban 854. A házasságkötéseké 2013-ban 325, 2014-ben 305, 2015-ben 300, 2016-ban 331. Az egyszerűsített válások száma 2013-ban 17, 2014-ben 11, 2015-ben 16, 2016-ban 10 volt.
ErdővidékenSzékelyszáldobos szaporodik
Az előző esztendőkhöz hasonlóan a térségben jelentős roma lakossággal rendelkező Székelyszáldobos és Magyarhermány szaporodik a leginkább. Emellett a korábbi évekhez képest Baróton nőtt az elhalálozások száma.
Toma Évától, a baróti városháza anyakönyvvezetőjétől megtudtuk: 2016-ban összesen 144 születést, 117 elhalálozást és 43 esketést jegyeztek, egyszerűsített válásra nem került sor a polgármesteri hivatalban. A születések száma egész Erdővidékre értendő, hiszen Baróton van szülészet, és törvény értelmében ott anyakönyvezik az újonnan világra jötteket. Az elhalálozások és esketések Barót közigazgatási területét (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érintik. A szülő nők területi megoszlása a következő: 52 Bardoc község, mindannyian székelyszáldobosiak (tavaly 49-en jöttek világra), 36 Bacon község, közülük 23-an magyarhermányiak (tavaly 24), 46 Barót közigazgatási területe, ebből 15 külföldi születés átírása, Vargyas 5 és a fennmaradó 5 Ajta, Bölön és a Brassó megyéhez tartozó, de szomszédos Ágostonfalva község területéről származik.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93, 2010-ben 67, 2011-ben 98, 2012-ben 121, 2013-ban 143, 2014-ben 140, 2015-ben szintén 140, 2016-ban 144 születést jegyeztek be. A baróti elhalálozások száma 2011-ben 109, 2012-ben 100, 2013-ban 94, 2014-ben 88, 2015-ben szintén 88, 2016-ban 117, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, 2015-ben 39, 2016-ban 43.
„Statisztikailag gyarapodott” Kovászna
Kovászna lakossága is csak statisztikai szempontból gyarapodott az elmúlt évben: hetvenhét halálesetet jegyeztek az anyakönyvi hivatalnál, ezzel szemben 132 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt. A számadatok azonban itt is csalókák: ugyan kovásznai anyakönyvbe jegyeznek be minden gyereket, aki a városi kórház szülészeti osztályán látja meg a napvilágot, de ide nemcsak a fürdővárosból érkeznek szülni anyák. Az intézmény szolgáltatásait előszeretettel veszik igénybe a környékbeli – lényegében az egész orbaiszéki – településeken lakók is, így a kovásznai újszülöttek között sokan vannak zágoniak, kommandóiak, barátosiak vagy más falubeliek is. A házasságkötések tekintetében „jól teljesítettek” a kovásznaiak. Tavaly kereken ötven pár esküdött örök hűséget egymásnak, ezzel szemben csupán két házaspár lépett a válás útjára – az anyakönyvi hivatal adatai szerint.
Nőtt az elhalálozások száma Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 490 újszülöttet, 236 elhalálozást és 103 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy az előző évhez viszonyítva csökkent az újszülöttek száma, ellenben nőtt az elhalálozásoké. Tavalyelőtt 502-en születtek, 204-en hunytak el és 112 pár mondta ki a boldogító igent. A válásokról nincs pontos kimutatás.Mint minden esztendőben, a születések száma azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken született babákat mind a kézdivásárhelyi városházán veszik nyilvántartásba. Az anyakönyvvezető szerint az újszülöttek fele-fele arányban helybeliek, illetve kézdiszékiek, sepsiszentgyörgyiek.Kovács Mária azt is elmondta, hogy a régi magyar keresztnevek – az Anna, Izabella, Stefánia, Eszter, Iringó, Fruzsina, illetve a Zsolt, Levente, Csaba, Imre, Hunor, Gergely, Iván, Géza, Magor – mellett tavaly gyakori volt a Jázmin, Zsanett, Maja, valamint a Dániel, Alpár, a szokatlanabb keresztnevek között az irodavezető az Amirát, a Leonardót és a Palitot említette, hangsúlyozva, hogy Winnetou vagy Zorro névre már nem keresztelnek.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOKOR GÁBOR, IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 10.
Élet a hajléktalanszállón
Még csak január elején járunk, de úgy tűnik, rég volt ilyen szép telünk, idén nincs okunk panaszkodni a hóra, fagyra. Azonban a szép tél relatív fogalom, egészen mást jelent nekünk – akik meleg szobából, az ablakon át szemléljük a tájat, és csak akkor vagyunk huzamosabb ideig a szabadban, ha például síelünk valahol –, s mást azoknak, akiknek nincs otthonuk, naphosszat róják az utcákat, és csak üzletekben, bárokban vagy a könyvtárban melegedhetnek meg kissé, ha elviselhetetlenné válik számukra a tél szigora. A sepsiszentgyörgyi hajléktalanok életébe nyújt betekintést beszélgetésünk Székely Róberttel, a hajléktalanszálló vezetőjével és a menedékhely lakóival.
Az intézmény
„Három és fél évvel ezelőtt kezdtük el mai formájában működtetni a hajléktalanszállót, azelőtt embertelen körülmények uralkodtak ebben az épületben – mondta Székely Róbert, aki a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként vezeti a sepsiszentgyörgyi menedékhelyet –, bárki jött-ment, ahogy kedve tartotta, a drogkereskedéstől a lakásmaffiáig minden volt, disznót árultak és pálinkát főztek az emeleteken.” Az akkori állapotokat úgy számolták fel, hogy a lakók egy részét kiköltöztették családokhoz, átvitték az Oltmező utcai szociális tömbházlakásokba, vagy a városban működő szociális szervezetek – Málta, Diakónia, Caritas, Vöröskereszt – közreműködésével bérelt lakásokban helyezték el őket. Amikor a városvezetés jelenlegi formájában kialakította az éjszakai szállót, a Máltai Szeretetszolgálatra bízta működtetését, mert nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk a hajléktalanok ellátásában. Az új menedékhelyen 143 ember fordult meg máig, jelenleg 45 személy jár be naponta, ami jóval több, mint a nyári lakók száma, amely 25–30 körül mozog.
Az intézményt éjjeli szállóként engedélyeztették, tehát csak az éjszakát tölthetik bent a hajléktalanok: a téli időszakban délután hattól és nyolctól fogadják a lakókat, akik reggel hatkor, hétkor vagy nyolckor mehetnek ki. A rögzített időpontokra azért van szükség, mert valamelyest rendszerhez szoktatják a lakókat, és azért van több időpont, hogy elkerüljék a torlódást a bejelentkezésnél, étkezésnél, fürdőszoba-használatnál. Két éve működteti az intézmény télen a nappali melegedőt, ami azt jelenti, hogy naponta 12–14 óra között újra bejöhetnek a rászorulók, meleg teát fogyaszthatnak, tévézhetnek, és alkalomadtán a számítógépeket is használhatják. „A vendégeknek kötelező a fürdés, a ruhájukat, ágyneműjüket mi mossuk – magyarázta az intézményvezető –, ezenkívül próbálunk vigyázni az egészségükre, van orvosunk, pszichológusunk, szociális munkásunk, akik sokat segítenek. Igyekszünk elintézni nekik a szociális segélyt, rendben tartani orvosi papírjaikat, utánajárni a munkakönyvüknek, munkaéveiknek, ezenkívül önéletrajzokat írunk, munkahelyet keresünk nekik, visszaszerezzük az elveszett személyes igazolványaikat, és őrizgetjük ezek másolatait” – próbálta röviden összefoglalni az intézmény szociális utánkövetésnek nevezett tevékenységét Székely Róbert. Eddig huszonnégy személyt tudtak kijuttatni a rendszerből, akiknek szintén követik az életét.
A tél
Az átlagosnál több gond volt az idei télen – válaszolja arra a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja az emberek életét a hideg időjárás. Ittasan nem szoktak beengedni senkit, de télen kivételt tesznek: általában este tízkor, mostanában – a hidegek miatt – már kilenckor mindenkit beengednek, de aki ittas, annak nem jár semmilyen szolgáltatás, nem alhat az ágyában, elkülönítőben tölti az éjszakát. Ha hatkor vagy nyolckor ittasan érkezik valaki, ki kell mennie, és csak kilenckor jöhet be, miután a többiek elvégezték az esti teendőiket. Az eddigi években általában öt-hat-hét ember aludt az elkülönítőben, idén ez a szám 13–14-re ugrott, ami sok gondot okoz, egyesek annyira berúgnak, hogy fel kell hozni őket a lépcsőn, mert csak mászni tudnak. Ilyenkor hangosak, nehéz őket lefektetni, ablakok is törtek már, idén az is megesett, hogy rendőrt kellett hívni, amire korábban még nem volt példa. Keveset sem ihatnak? – kérdezném, de az intézményvezető megelőzi a kérdést, és elmondja, hogy azért nincs embertelen szigorúság ilyen szempontból. Amikor elkezdték a tevékenységet, nulla toleranciát hirdettek, de mégis próbálnak megértőek lenni. „Ha egész nap dolgozol valahol, és megkínálnak egy pohár pálinkával, érthető, hogy megiszod, de attól még nem hülye az ember – mondja Székely –, nyáron is elfogadható két sör, de több nem.” Letesztelték, kitapasztalták a viselkedésüket, csak akkor kell kimenniük, ha bizonyos határon fölül van az alkoholszint, ami adott esetben nemcsak a hideg miatt kellemetlen, hanem azért is, mert ilyenkor a matt részegekkel töltik együtt az éjszakát a többiek. Ezért általában az történik, hogy vagy nem isznak egyáltalán, vagy nagyon berúgnak, és csak kilenckor érkeznek. Az alkoholszondázás szúrópróbaszerűen történik, nem az a cél, hogy minél többen aludjanak az elkülönítőben, hanem, hogy meggondolják az alkoholfogyasztást, mert őket is kiszúrhatják.A nagy hidegek miatt pár napja meghosszabbították a nappali melegedő programját is, már tizenegytől bejöhetnek. Mégis, ilyen hidegben is vannak olyan hajléktalanok, akik az utcán élnek. Öt olyan emberről tudnak, aki kint alszik, és bár hetente járnak hozzájuk forró teával, pokrócokkal, és próbálják becsalni őket a melegbe, nem tudják rávenni, hogy beköltözzenek. Olyan is van, aki nyugdíjköteles lenne, de nincsenek iratai, s hiába segítenének elintézni a dossziéját, nem jön be. Csak ígérgetik, de nem mozdulnak a helyükről. Félnek a szabályoktól? Idegenkednek a társaságtól? Van, aki azt mondja, hogy nem akar korán kelni, de ha hajnali hatkor keresik, már nincs a helyén. Lehet, hogy egyszerűen nem akarnak alkalmazkodni, megszokták a szabadságot, s a jobb körülményekért sem hajlandóak lemondani róla. A hajléktalanszállón a lakók egészségére is vigyáznak, naponta C-vitamint kap mindenki, és különös gondot fordítanak a rendszeres orvosi vizsgálatra, hogy megelőzzék a betegségeket, járványokat. Ha gyengélkedik valaki, gyógyszeres kezelés is jár neki.A bentlakók
Beszélgetésünk végére egyre nagyobb zaj hallatszik a folyosóról, megérkezik a hatórás csapat. Kimegyünk közéjük, az intézményvezető bemutat nekik, én pedig megkérdezem, hogy bírják a hideget. Egy ideig mindenki hallgat, aztán szigorúan rám néz a mellettem álló mankós bácsi: „Olyan hideg van, hogy az ember nem bírja egyáltalán. Két órakor kiterelnek, ilyenkor beterelnek, s az ember meg van fagyva. Menni is alig tudok ezzel a bottal, mert az egész városban nem kapok egy nyavalya gumit a végire. A lábam le van vágva, s így kell rendezzem magamat...” „Zoltáni bácsi, szóba állna egy kicsit a fiatalemberrel az irodámban, amíg én megpróbálok keresni egy jobb mankót?” – szólítja meg Székely Róbert az egyik bácsit.A nyugdíjas
Zoltáni Ferenc készségesen bejön velem az irodába, és barátságosan válaszolgat a kérdéseimre. Korábban már lakott a menedékhelyen, de kiköltözött, két hónapja azonban kénytelen volt visszatérni, mert meghalt a házigazdája, ahol bérben lakott és a kertet gondozta. Kint általában barátokkal találkozik, akikkel beül kávézni valahová, esetleg kártyáznak, ha olyan helyet találnak. „Ha nyár volna, egy újsággal a kézben még a parkban is eltelne pár óra, de ilyen hidegben az ember csak tengődik, s vergődik” – magyarázza. Alkoholt is ihatna a barátaival, jegyzi meg, mert minden adott hozzá, de mivel a szállón ezt tiltják, nem vállalja. „Még délelőtt elmegy egy sör vagy egy stampedli, de több nem” – teszi hozzá. A hellyel nagyon meg van elégedve, örül a melegnek, tisztálkodási lehetőségnek, nem mer kockáztatni. Arra a kérdésre, hogy kikkel találkozik, azt válaszolja, hogy nyugdíjas „mobilásokkal”, akik közül már többen egyedül élnek. Ő is nyugdíjas, a különbség csak az, hogy neki nincs lakása. Olyan bárokba jár, ahol megtalálja a napi újságokat, azokat el szokta olvasni, aztán lassan elindul visszafelé, s ha még nincs ott az idő, újabb kávét is elfogyaszt valahol. A legtöbb helyen televízió is van, mondja, s a tél elől ilyen helyekre lehet behúzódni.
A nővendég
Bölöni Anna a következő alany, aki gyorsan elmondja, hogy ő jól érzi itt magát, nem akar ellenszegülni a főnökségnek, aztán máris továbbállna. – Hol tölti a napjait? – kérdezem tőle is, ő pedig elmondja, hogy vagy a leányának segít, akinek most született kisfia, vagy a nővére kislányára vigyáz, ezenkívül egy orvoshoz és egy idősebb hölgyhöz is szokott járni dolgozni. Nem sok nő lakik a hajléktalanszállón, jelenleg csak két állandó nővendég van. Egyesek csak néha mennek be, általában reggel, fürödnek, átöltöznek, majd távoznak, nem alusznak ott. Mint mondja, ő három éve lakik bent, de nagyon meg van elégedve a körülményekkel, azt is helyénvalónak találja, hogy „egy cseppet megbüntetik azt, aki megissza”. Ő megérti ezt, ezért igyekszik betartani a törvényeket, tiszteli Róbert urat és az egész személyzetet, mert mindenben kiszolgálják őket, mosnak rájuk, néha még ételt is szereznek nekik.A beteg
A harmadik vendégem Bálint Sándor, egy hosszú hajú, fiatalos arc, aki azzal kezdi, hogy osztálytársa volt az egyik kolléganőmnek az újságnál, aztán elmeséli, ő már huszonnégy éve él a Sing-Singben, ő a legöregebb lakó. Valamikor nagyon rossz volt itt az élet, mondja, mert mindenki tele volt tetűvel meg bolhával. Jobb így, mint amikor ötszázan voltak, „és Róbert főnökkel sincs baj” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy hová szokott kijárni, azt mondja mosolyogva: „valami paphoz járok fel, mert nekem is van egy négyéves teológiám, de nem tudtam elvégezni, mert lebetegedtem, s olyan betegségem van, hogy gyógyíthatatlan, rákom van...” Néha bevásárol a nénjének, elhányja a havat a háza elől. Nyáron mit szokott dolgozni? – kérdezem tőle, ő pedig azt válaszolja, hogy nem dolgozik, mert betegnyugdíjas, gyógyszereken él. „Nem tudom, más hogy van vele, de én már megszoktam a nyomorúságot – panaszolja –, mert valamikor egy lépcsőházban aludtam, a betonon, harminckét fokos hidegben, amit senki más nem élt volna keresztül, de én átéltem.” Reggelente onnan járt dolgozni – magyarázza –, este pedig hazament és lefeküdt a betonra. Ahhoz képest itt azért jó – fűzi hozzá.Miközben lekísért az intézményvezető, és az épülettel kapcsolatos általános problémákról mesélt, szúró pillantásokkal osont ki mellettünk Bölöni Anna. Ma véletlenül neki kellett belefújnia a szondába. Vajon hol tölti el az időt kilencig – kérdeztem magamban, miközben beültem a jéghideg autóba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Még csak január elején járunk, de úgy tűnik, rég volt ilyen szép telünk, idén nincs okunk panaszkodni a hóra, fagyra. Azonban a szép tél relatív fogalom, egészen mást jelent nekünk – akik meleg szobából, az ablakon át szemléljük a tájat, és csak akkor vagyunk huzamosabb ideig a szabadban, ha például síelünk valahol –, s mást azoknak, akiknek nincs otthonuk, naphosszat róják az utcákat, és csak üzletekben, bárokban vagy a könyvtárban melegedhetnek meg kissé, ha elviselhetetlenné válik számukra a tél szigora. A sepsiszentgyörgyi hajléktalanok életébe nyújt betekintést beszélgetésünk Székely Róberttel, a hajléktalanszálló vezetőjével és a menedékhely lakóival.
Az intézmény
„Három és fél évvel ezelőtt kezdtük el mai formájában működtetni a hajléktalanszállót, azelőtt embertelen körülmények uralkodtak ebben az épületben – mondta Székely Róbert, aki a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként vezeti a sepsiszentgyörgyi menedékhelyet –, bárki jött-ment, ahogy kedve tartotta, a drogkereskedéstől a lakásmaffiáig minden volt, disznót árultak és pálinkát főztek az emeleteken.” Az akkori állapotokat úgy számolták fel, hogy a lakók egy részét kiköltöztették családokhoz, átvitték az Oltmező utcai szociális tömbházlakásokba, vagy a városban működő szociális szervezetek – Málta, Diakónia, Caritas, Vöröskereszt – közreműködésével bérelt lakásokban helyezték el őket. Amikor a városvezetés jelenlegi formájában kialakította az éjszakai szállót, a Máltai Szeretetszolgálatra bízta működtetését, mert nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk a hajléktalanok ellátásában. Az új menedékhelyen 143 ember fordult meg máig, jelenleg 45 személy jár be naponta, ami jóval több, mint a nyári lakók száma, amely 25–30 körül mozog.
Az intézményt éjjeli szállóként engedélyeztették, tehát csak az éjszakát tölthetik bent a hajléktalanok: a téli időszakban délután hattól és nyolctól fogadják a lakókat, akik reggel hatkor, hétkor vagy nyolckor mehetnek ki. A rögzített időpontokra azért van szükség, mert valamelyest rendszerhez szoktatják a lakókat, és azért van több időpont, hogy elkerüljék a torlódást a bejelentkezésnél, étkezésnél, fürdőszoba-használatnál. Két éve működteti az intézmény télen a nappali melegedőt, ami azt jelenti, hogy naponta 12–14 óra között újra bejöhetnek a rászorulók, meleg teát fogyaszthatnak, tévézhetnek, és alkalomadtán a számítógépeket is használhatják. „A vendégeknek kötelező a fürdés, a ruhájukat, ágyneműjüket mi mossuk – magyarázta az intézményvezető –, ezenkívül próbálunk vigyázni az egészségükre, van orvosunk, pszichológusunk, szociális munkásunk, akik sokat segítenek. Igyekszünk elintézni nekik a szociális segélyt, rendben tartani orvosi papírjaikat, utánajárni a munkakönyvüknek, munkaéveiknek, ezenkívül önéletrajzokat írunk, munkahelyet keresünk nekik, visszaszerezzük az elveszett személyes igazolványaikat, és őrizgetjük ezek másolatait” – próbálta röviden összefoglalni az intézmény szociális utánkövetésnek nevezett tevékenységét Székely Róbert. Eddig huszonnégy személyt tudtak kijuttatni a rendszerből, akiknek szintén követik az életét.
A tél
Az átlagosnál több gond volt az idei télen – válaszolja arra a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja az emberek életét a hideg időjárás. Ittasan nem szoktak beengedni senkit, de télen kivételt tesznek: általában este tízkor, mostanában – a hidegek miatt – már kilenckor mindenkit beengednek, de aki ittas, annak nem jár semmilyen szolgáltatás, nem alhat az ágyában, elkülönítőben tölti az éjszakát. Ha hatkor vagy nyolckor ittasan érkezik valaki, ki kell mennie, és csak kilenckor jöhet be, miután a többiek elvégezték az esti teendőiket. Az eddigi években általában öt-hat-hét ember aludt az elkülönítőben, idén ez a szám 13–14-re ugrott, ami sok gondot okoz, egyesek annyira berúgnak, hogy fel kell hozni őket a lépcsőn, mert csak mászni tudnak. Ilyenkor hangosak, nehéz őket lefektetni, ablakok is törtek már, idén az is megesett, hogy rendőrt kellett hívni, amire korábban még nem volt példa. Keveset sem ihatnak? – kérdezném, de az intézményvezető megelőzi a kérdést, és elmondja, hogy azért nincs embertelen szigorúság ilyen szempontból. Amikor elkezdték a tevékenységet, nulla toleranciát hirdettek, de mégis próbálnak megértőek lenni. „Ha egész nap dolgozol valahol, és megkínálnak egy pohár pálinkával, érthető, hogy megiszod, de attól még nem hülye az ember – mondja Székely –, nyáron is elfogadható két sör, de több nem.” Letesztelték, kitapasztalták a viselkedésüket, csak akkor kell kimenniük, ha bizonyos határon fölül van az alkoholszint, ami adott esetben nemcsak a hideg miatt kellemetlen, hanem azért is, mert ilyenkor a matt részegekkel töltik együtt az éjszakát a többiek. Ezért általában az történik, hogy vagy nem isznak egyáltalán, vagy nagyon berúgnak, és csak kilenckor érkeznek. Az alkoholszondázás szúrópróbaszerűen történik, nem az a cél, hogy minél többen aludjanak az elkülönítőben, hanem, hogy meggondolják az alkoholfogyasztást, mert őket is kiszúrhatják.A nagy hidegek miatt pár napja meghosszabbították a nappali melegedő programját is, már tizenegytől bejöhetnek. Mégis, ilyen hidegben is vannak olyan hajléktalanok, akik az utcán élnek. Öt olyan emberről tudnak, aki kint alszik, és bár hetente járnak hozzájuk forró teával, pokrócokkal, és próbálják becsalni őket a melegbe, nem tudják rávenni, hogy beköltözzenek. Olyan is van, aki nyugdíjköteles lenne, de nincsenek iratai, s hiába segítenének elintézni a dossziéját, nem jön be. Csak ígérgetik, de nem mozdulnak a helyükről. Félnek a szabályoktól? Idegenkednek a társaságtól? Van, aki azt mondja, hogy nem akar korán kelni, de ha hajnali hatkor keresik, már nincs a helyén. Lehet, hogy egyszerűen nem akarnak alkalmazkodni, megszokták a szabadságot, s a jobb körülményekért sem hajlandóak lemondani róla. A hajléktalanszállón a lakók egészségére is vigyáznak, naponta C-vitamint kap mindenki, és különös gondot fordítanak a rendszeres orvosi vizsgálatra, hogy megelőzzék a betegségeket, járványokat. Ha gyengélkedik valaki, gyógyszeres kezelés is jár neki.A bentlakók
Beszélgetésünk végére egyre nagyobb zaj hallatszik a folyosóról, megérkezik a hatórás csapat. Kimegyünk közéjük, az intézményvezető bemutat nekik, én pedig megkérdezem, hogy bírják a hideget. Egy ideig mindenki hallgat, aztán szigorúan rám néz a mellettem álló mankós bácsi: „Olyan hideg van, hogy az ember nem bírja egyáltalán. Két órakor kiterelnek, ilyenkor beterelnek, s az ember meg van fagyva. Menni is alig tudok ezzel a bottal, mert az egész városban nem kapok egy nyavalya gumit a végire. A lábam le van vágva, s így kell rendezzem magamat...” „Zoltáni bácsi, szóba állna egy kicsit a fiatalemberrel az irodámban, amíg én megpróbálok keresni egy jobb mankót?” – szólítja meg Székely Róbert az egyik bácsit.A nyugdíjas
Zoltáni Ferenc készségesen bejön velem az irodába, és barátságosan válaszolgat a kérdéseimre. Korábban már lakott a menedékhelyen, de kiköltözött, két hónapja azonban kénytelen volt visszatérni, mert meghalt a házigazdája, ahol bérben lakott és a kertet gondozta. Kint általában barátokkal találkozik, akikkel beül kávézni valahová, esetleg kártyáznak, ha olyan helyet találnak. „Ha nyár volna, egy újsággal a kézben még a parkban is eltelne pár óra, de ilyen hidegben az ember csak tengődik, s vergődik” – magyarázza. Alkoholt is ihatna a barátaival, jegyzi meg, mert minden adott hozzá, de mivel a szállón ezt tiltják, nem vállalja. „Még délelőtt elmegy egy sör vagy egy stampedli, de több nem” – teszi hozzá. A hellyel nagyon meg van elégedve, örül a melegnek, tisztálkodási lehetőségnek, nem mer kockáztatni. Arra a kérdésre, hogy kikkel találkozik, azt válaszolja, hogy nyugdíjas „mobilásokkal”, akik közül már többen egyedül élnek. Ő is nyugdíjas, a különbség csak az, hogy neki nincs lakása. Olyan bárokba jár, ahol megtalálja a napi újságokat, azokat el szokta olvasni, aztán lassan elindul visszafelé, s ha még nincs ott az idő, újabb kávét is elfogyaszt valahol. A legtöbb helyen televízió is van, mondja, s a tél elől ilyen helyekre lehet behúzódni.
A nővendég
Bölöni Anna a következő alany, aki gyorsan elmondja, hogy ő jól érzi itt magát, nem akar ellenszegülni a főnökségnek, aztán máris továbbállna. – Hol tölti a napjait? – kérdezem tőle is, ő pedig elmondja, hogy vagy a leányának segít, akinek most született kisfia, vagy a nővére kislányára vigyáz, ezenkívül egy orvoshoz és egy idősebb hölgyhöz is szokott járni dolgozni. Nem sok nő lakik a hajléktalanszállón, jelenleg csak két állandó nővendég van. Egyesek csak néha mennek be, általában reggel, fürödnek, átöltöznek, majd távoznak, nem alusznak ott. Mint mondja, ő három éve lakik bent, de nagyon meg van elégedve a körülményekkel, azt is helyénvalónak találja, hogy „egy cseppet megbüntetik azt, aki megissza”. Ő megérti ezt, ezért igyekszik betartani a törvényeket, tiszteli Róbert urat és az egész személyzetet, mert mindenben kiszolgálják őket, mosnak rájuk, néha még ételt is szereznek nekik.A beteg
A harmadik vendégem Bálint Sándor, egy hosszú hajú, fiatalos arc, aki azzal kezdi, hogy osztálytársa volt az egyik kolléganőmnek az újságnál, aztán elmeséli, ő már huszonnégy éve él a Sing-Singben, ő a legöregebb lakó. Valamikor nagyon rossz volt itt az élet, mondja, mert mindenki tele volt tetűvel meg bolhával. Jobb így, mint amikor ötszázan voltak, „és Róbert főnökkel sincs baj” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy hová szokott kijárni, azt mondja mosolyogva: „valami paphoz járok fel, mert nekem is van egy négyéves teológiám, de nem tudtam elvégezni, mert lebetegedtem, s olyan betegségem van, hogy gyógyíthatatlan, rákom van...” Néha bevásárol a nénjének, elhányja a havat a háza elől. Nyáron mit szokott dolgozni? – kérdezem tőle, ő pedig azt válaszolja, hogy nem dolgozik, mert betegnyugdíjas, gyógyszereken él. „Nem tudom, más hogy van vele, de én már megszoktam a nyomorúságot – panaszolja –, mert valamikor egy lépcsőházban aludtam, a betonon, harminckét fokos hidegben, amit senki más nem élt volna keresztül, de én átéltem.” Reggelente onnan járt dolgozni – magyarázza –, este pedig hazament és lefeküdt a betonra. Ahhoz képest itt azért jó – fűzi hozzá.Miközben lekísért az intézményvezető, és az épülettel kapcsolatos általános problémákról mesélt, szúró pillantásokkal osont ki mellettünk Bölöni Anna. Ma véletlenül neki kellett belefújnia a szondába. Vajon hol tölti el az időt kilencig – kérdeztem magamban, miközben beültem a jéghideg autóba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 10.
„Nyitott intézménnyé válunk” Gáspárik Attila maradt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója
Gáspárik Attila ismét sikeresen pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Az újabb öt évig tartó mandátum alatt az eddigi sikeres koncepciót szeretné folytatni mind a Tompa Miklós, mint a Liviu Rebreanu nevét viselő társulatok eseté- ben – tudtuk meg a régi-új vezérigazgatótól, akinek első ötéves mandátuma a tavaly nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig nemrég tették közzé.
Amint azt azAgerpres hírügynökség tudósítása közli, Gáspárik Attila pályázatát szakmai bizottság bírálta el.Akorábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt. Mi arról érdeklődtünk, hogy mit tart az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eredményeinek, illetve mik a tervei, mit szeretne megvalósítani a soron következő mandátum alatt? – Nagy eredménynek tartom, hogy egy igen erőteljes művészi-művészeti profil körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozatának esetében. Immár két önálló, különálló színházról beszélhetünk, amelyek mégis ugyanoda tartoznak. Sikerült a színház hírét messzi helyekre is elvinni, elismertségét itthon is megerősíteni. Sok nézőnk visszatért, és mellettük kialakult egy új közönség is. Nagyon sok fiatal vesz részt az előadásainkon, és a szakmai térről érkező visszajelzések is pozitívak – jelzi ezt többek között a rengeteg fesztiválmeghívás. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a romániai és a magyarországi színházi élet elitjéhez tartozik. Ami a jövőt illeti, stabilizálni kívánjuk a helyzetet, a nézőszámot, és szeretnénk nemcsak színházként, hanem annál sokrétűbb kulturális és nevelő intézményként is működni – olyan intézményként, amely nyitott a társművészetekre – a zenére, az irodalomra, a képzőművészetre, a táncra –, ahol tárlatnyitókat, könyvbemutatókat is szerveznek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára. Többet szeretnénk foglalkozni a felnőtt nézőinkkel, be kívánjuk vezetni őket a kortárs színházművészet rejtelmeibe. Vannak előadásaink – például a Retromadár vagy A játszma vége –, amelyek csak akkor élvezhetők igazán, ha a néző beavatást nyert az új színházi formákba. Ezen produkciók esetében már nem elég, ha valaki csak szórakozni kíván, a nézőnek tudnia kell, hogy mire figyeljen. Ennek érdekében (is) szeretnénk színházi akadémiát létrehozni – egy szabadegyetem jellegű kezdeményezést, amelynek keretében az érdeklődő nézők kérdéseire válaszolnánk –, el attól, hogy hogyan kell felöltözni, a széksorok között közlekedni, a hazai és külföldi színházi előadások vetítéséig, azok megvitatásáig – természetesen mindezért nem kérünk belépti vagy részvételi díjat. Az önkéntesmozgalmunkat is bővíteni kívánjuk, szeretnénk idősebb önkénteseket is a csapatunkba fogadni, illetve technikai önkénteseket is várunk: olyan fiatalokat, akiket érdekel a technika világa, akik szívesen kipróbálnák magukat hangosítóként vagy világosítóként. További, de az előbbiekkel összefüggő tervünk, hogy egy igazán nyitott intézménnyé válunk, olyan színházzá, ahol mindig történik valami. Szeretnénk elsősorban Marosvásárhely színháza lenni, de úgy, hogy ezt mind Budapesten, mind Bukarestben megjegyezzék. Ebben segít minket a közönségünk, amelynek nagyon köszönünk mindent, hiszen publikum nélkül a színházat még elképzelni is lehetetlen
Káli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Gáspárik Attila ismét sikeresen pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Az újabb öt évig tartó mandátum alatt az eddigi sikeres koncepciót szeretné folytatni mind a Tompa Miklós, mint a Liviu Rebreanu nevét viselő társulatok eseté- ben – tudtuk meg a régi-új vezérigazgatótól, akinek első ötéves mandátuma a tavaly nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig nemrég tették közzé.
Amint azt azAgerpres hírügynökség tudósítása közli, Gáspárik Attila pályázatát szakmai bizottság bírálta el.Akorábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt. Mi arról érdeklődtünk, hogy mit tart az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eredményeinek, illetve mik a tervei, mit szeretne megvalósítani a soron következő mandátum alatt? – Nagy eredménynek tartom, hogy egy igen erőteljes művészi-művészeti profil körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozatának esetében. Immár két önálló, különálló színházról beszélhetünk, amelyek mégis ugyanoda tartoznak. Sikerült a színház hírét messzi helyekre is elvinni, elismertségét itthon is megerősíteni. Sok nézőnk visszatért, és mellettük kialakult egy új közönség is. Nagyon sok fiatal vesz részt az előadásainkon, és a szakmai térről érkező visszajelzések is pozitívak – jelzi ezt többek között a rengeteg fesztiválmeghívás. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a romániai és a magyarországi színházi élet elitjéhez tartozik. Ami a jövőt illeti, stabilizálni kívánjuk a helyzetet, a nézőszámot, és szeretnénk nemcsak színházként, hanem annál sokrétűbb kulturális és nevelő intézményként is működni – olyan intézményként, amely nyitott a társművészetekre – a zenére, az irodalomra, a képzőművészetre, a táncra –, ahol tárlatnyitókat, könyvbemutatókat is szerveznek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára. Többet szeretnénk foglalkozni a felnőtt nézőinkkel, be kívánjuk vezetni őket a kortárs színházművészet rejtelmeibe. Vannak előadásaink – például a Retromadár vagy A játszma vége –, amelyek csak akkor élvezhetők igazán, ha a néző beavatást nyert az új színházi formákba. Ezen produkciók esetében már nem elég, ha valaki csak szórakozni kíván, a nézőnek tudnia kell, hogy mire figyeljen. Ennek érdekében (is) szeretnénk színházi akadémiát létrehozni – egy szabadegyetem jellegű kezdeményezést, amelynek keretében az érdeklődő nézők kérdéseire válaszolnánk –, el attól, hogy hogyan kell felöltözni, a széksorok között közlekedni, a hazai és külföldi színházi előadások vetítéséig, azok megvitatásáig – természetesen mindezért nem kérünk belépti vagy részvételi díjat. Az önkéntesmozgalmunkat is bővíteni kívánjuk, szeretnénk idősebb önkénteseket is a csapatunkba fogadni, illetve technikai önkénteseket is várunk: olyan fiatalokat, akiket érdekel a technika világa, akik szívesen kipróbálnák magukat hangosítóként vagy világosítóként. További, de az előbbiekkel összefüggő tervünk, hogy egy igazán nyitott intézménnyé válunk, olyan színházzá, ahol mindig történik valami. Szeretnénk elsősorban Marosvásárhely színháza lenni, de úgy, hogy ezt mind Budapesten, mind Bukarestben megjegyezzék. Ebben segít minket a közönségünk, amelynek nagyon köszönünk mindent, hiszen publikum nélkül a színházat még elképzelni is lehetetlen
Káli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 10.
Két óra vidámság
A műterem falai közé fészkelődött a humor. Helyet követelt magának, s mint aki jól végezte dolgát, a kendőzetlen igazság büszkeségében áltatta magát. A dicsekvőnek nem mondható szerénységével, annyi humortalan arcú évtizedeim után, olyan mértékkel sulykolta belém az igényességét (igénytelenségét?), hogy végül is hatalmába kerített. Felhőbe röpített az ember alkotta értékekkel. Azóta himbálózó mozdulatokkal járom a »bolondok« útját teleholdas éjszakán.’’ (Kedei Zoltán: Győzött a humor – műtermi jegyzet, 2016. december 14.) Mi sem bizonyítja jobban a humoros írások „hatalmát”, mint az idézett sorok. Az immár egy éve rendszeressé váló, Vár-lak-beli irodalmi délutánok házigazdáját, Kedei Zoltánt, aki saját bevallása szerint a humort nemigen műveli, „elcsábították” a humoros irodalmi alkotások. Mert úgy esett, hogy az évzáró találkozás éppen a humorról szólt.A baráti társaság örömmel, igennel válaszolt a meghívólevelekre, és ki-ki a hozzá közelebb álló műfaj keretében „hozta a legjobb formáját”. Volt itt rövidpróza, vers, „seperces”, négysoros, műfordítás. Rendhagyó módon a műterem vendégalkotásokkal is gazdagodott, Nagy József Levente karikatúráival. A kiállított negyven rajzot Kedei Zoltán festő- művész méltatta. „Nagy József Levente elmondta nekem – hallottuk –, hogy nincs humorosírása, de vannak humorosrajzai. Ezt nagy lelkesedéssel fel is karoltam, legalább lesz egy újszínfoltja a mi összejövetelünknek és a műtermemnek is. Én nem vagyok egy humoros ember…, de annyit látok, hogy Nagy József Levente barátunk nagyon jól rajzol. Kedvesszámára a képzőművészet, a rajz, a forma, a kompozíció… Már a teológián rajzolgatott, az ottani faliújságon debütált a rajzaival. Rácéloz a dolgokra, a dolgok központjára, valósággal kiszúrja a lényeget, és pár vonással meg tudja valósítani. A rajzok politikai és társadalmi vonatkozásúak. Mindeniknek jellemző címet ad, megtoldva egy-egy fortélyos mondattal. Az élelmes: „Hopp, egy ürestalapzat, lefoglalom magamnak”. Aszékely nagy menetelés: „Héjj emberek, a komám vett egy nagy rakás téglát,s haza kéne adogassuk neki”.A nagyképű: „– Hű, de nagy képe van ennek, komám. – Ez semmi, látnád élőben!”. – A szószéki beszédét hallottam, értékelem, a verseit is ismerem, értékelem, a rajzait is látom és értékelem, és valahol mind a háromban van egy filozofikus, transzcendentális törekvés – zárta gondolatait Kedei Zoltán. – A rajzok 2009 és 2014 között a Vásárhelyi Hírlapban jelentek meg, a pénteki lapszám Szempont című oldalán. Aktualitásuk bizonyára megkopott, bár amikor a lapba kerültek, egyértelmű volt az üzenetük: mindenki tudta, kiről-miről szólnak. Ma valószínű, hogy egyik-másik magyarázatra szorul. De igyekeztem abból a kettőszázegynéhányból olyanokat választani, amelyek öt esztendő távlatából is érthetőek – vallja rajzairól Nagy József Levente. Mint az év folyamán oly sokszor, az irodalmi alkotások közül jó párat Kilyén Ilka színművésznő előadásában hallhattunk. Baricz Lajos Ki volt Tóth Kálmán? című krokijának bibliás tanulsága: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyekben”. Bölöni Domokos Kampányban kussol a múzsa című szatírájának beszédes a címe, Czirmay Szabó Sándor a vécépapírt pótló vécepapír gyártásából bontja ki a „globalizációt”, Csata Ernő József Attila Mondd, mit érlel című versét aktualizálja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, /ki költő s hiába dalol,/ a felesége csak bosszantja,/ keressen többet valahol…”. Cseke P. Péter humorcsomagjában Berci, a szemetes válaszokat keres, majd következik a Látogatás az emberkertben. Márton Károly négysorosaival fokozza a hangulatot: „Az asztalon hagyott/ Pohár borban,/ Legyek alusznak/ Mély mámorban”. Nagy László Mihály Hétköznap című írásának trükkös koldusa csak mímeli a csonkaságot, ölébe rejtett okostelefon segíti elkerülnie a rendőröket. Nagy Miklós Kund Farsangi rigmusait is Kilyén Ilka színművész tolmácsolja. Humorba csomagolt szókimondó bírálat: „Lopnak, csalnak, vesztegetnek/ korruptak és tiszták,/ mindenfelé megjelennek/ dossziék és listák”. Ötvös József kisprózájában az irgalmasság gyakorlása közben csalatik meg, mert a kéregető asszony arra hivatkozva, hogy Cikmándon leégett a háza, szinte erőszakkal kiköveteli az ötvenlejes bankót, majd nem sokkal ezután szeszesüveggel és búrmogyoróval kerül elő a kisüzletből. Sebestyén Péter Negro cukorka című történetében egy esküvő és a hozzá tartozó bonyodalmak tanúi lehetünk. Szente Gyula gyerekkori emlékei közt kutatva késztet nevetésre a Medve-vaddisznó harc és Farkastámadás című félperceseivel. Székely Szabó Zoltán zárja a sort, találgatjuk, vajon hány színműről esik szó Várdakeserű című írásá- ban. Az udvarlási szóintarziában hetvennyolc címet sikerült elrejtenie a színművész szerzőnek. Persze egyikünk sem találta el. Olykor kuncogással, olykor hangos nevetéssel fejeztük ki tetszésünket a remek évbúcsúztató délutánon. Az idő elrepült, a bő két óra mind- össze pár percnek tűnt.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)
A műterem falai közé fészkelődött a humor. Helyet követelt magának, s mint aki jól végezte dolgát, a kendőzetlen igazság büszkeségében áltatta magát. A dicsekvőnek nem mondható szerénységével, annyi humortalan arcú évtizedeim után, olyan mértékkel sulykolta belém az igényességét (igénytelenségét?), hogy végül is hatalmába kerített. Felhőbe röpített az ember alkotta értékekkel. Azóta himbálózó mozdulatokkal járom a »bolondok« útját teleholdas éjszakán.’’ (Kedei Zoltán: Győzött a humor – műtermi jegyzet, 2016. december 14.) Mi sem bizonyítja jobban a humoros írások „hatalmát”, mint az idézett sorok. Az immár egy éve rendszeressé váló, Vár-lak-beli irodalmi délutánok házigazdáját, Kedei Zoltánt, aki saját bevallása szerint a humort nemigen műveli, „elcsábították” a humoros irodalmi alkotások. Mert úgy esett, hogy az évzáró találkozás éppen a humorról szólt.A baráti társaság örömmel, igennel válaszolt a meghívólevelekre, és ki-ki a hozzá közelebb álló műfaj keretében „hozta a legjobb formáját”. Volt itt rövidpróza, vers, „seperces”, négysoros, műfordítás. Rendhagyó módon a műterem vendégalkotásokkal is gazdagodott, Nagy József Levente karikatúráival. A kiállított negyven rajzot Kedei Zoltán festő- művész méltatta. „Nagy József Levente elmondta nekem – hallottuk –, hogy nincs humorosírása, de vannak humorosrajzai. Ezt nagy lelkesedéssel fel is karoltam, legalább lesz egy újszínfoltja a mi összejövetelünknek és a műtermemnek is. Én nem vagyok egy humoros ember…, de annyit látok, hogy Nagy József Levente barátunk nagyon jól rajzol. Kedvesszámára a képzőművészet, a rajz, a forma, a kompozíció… Már a teológián rajzolgatott, az ottani faliújságon debütált a rajzaival. Rácéloz a dolgokra, a dolgok központjára, valósággal kiszúrja a lényeget, és pár vonással meg tudja valósítani. A rajzok politikai és társadalmi vonatkozásúak. Mindeniknek jellemző címet ad, megtoldva egy-egy fortélyos mondattal. Az élelmes: „Hopp, egy ürestalapzat, lefoglalom magamnak”. Aszékely nagy menetelés: „Héjj emberek, a komám vett egy nagy rakás téglát,s haza kéne adogassuk neki”.A nagyképű: „– Hű, de nagy képe van ennek, komám. – Ez semmi, látnád élőben!”. – A szószéki beszédét hallottam, értékelem, a verseit is ismerem, értékelem, a rajzait is látom és értékelem, és valahol mind a háromban van egy filozofikus, transzcendentális törekvés – zárta gondolatait Kedei Zoltán. – A rajzok 2009 és 2014 között a Vásárhelyi Hírlapban jelentek meg, a pénteki lapszám Szempont című oldalán. Aktualitásuk bizonyára megkopott, bár amikor a lapba kerültek, egyértelmű volt az üzenetük: mindenki tudta, kiről-miről szólnak. Ma valószínű, hogy egyik-másik magyarázatra szorul. De igyekeztem abból a kettőszázegynéhányból olyanokat választani, amelyek öt esztendő távlatából is érthetőek – vallja rajzairól Nagy József Levente. Mint az év folyamán oly sokszor, az irodalmi alkotások közül jó párat Kilyén Ilka színművésznő előadásában hallhattunk. Baricz Lajos Ki volt Tóth Kálmán? című krokijának bibliás tanulsága: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyekben”. Bölöni Domokos Kampányban kussol a múzsa című szatírájának beszédes a címe, Czirmay Szabó Sándor a vécépapírt pótló vécepapír gyártásából bontja ki a „globalizációt”, Csata Ernő József Attila Mondd, mit érlel című versét aktualizálja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, /ki költő s hiába dalol,/ a felesége csak bosszantja,/ keressen többet valahol…”. Cseke P. Péter humorcsomagjában Berci, a szemetes válaszokat keres, majd következik a Látogatás az emberkertben. Márton Károly négysorosaival fokozza a hangulatot: „Az asztalon hagyott/ Pohár borban,/ Legyek alusznak/ Mély mámorban”. Nagy László Mihály Hétköznap című írásának trükkös koldusa csak mímeli a csonkaságot, ölébe rejtett okostelefon segíti elkerülnie a rendőröket. Nagy Miklós Kund Farsangi rigmusait is Kilyén Ilka színművész tolmácsolja. Humorba csomagolt szókimondó bírálat: „Lopnak, csalnak, vesztegetnek/ korruptak és tiszták,/ mindenfelé megjelennek/ dossziék és listák”. Ötvös József kisprózájában az irgalmasság gyakorlása közben csalatik meg, mert a kéregető asszony arra hivatkozva, hogy Cikmándon leégett a háza, szinte erőszakkal kiköveteli az ötvenlejes bankót, majd nem sokkal ezután szeszesüveggel és búrmogyoróval kerül elő a kisüzletből. Sebestyén Péter Negro cukorka című történetében egy esküvő és a hozzá tartozó bonyodalmak tanúi lehetünk. Szente Gyula gyerekkori emlékei közt kutatva késztet nevetésre a Medve-vaddisznó harc és Farkastámadás című félperceseivel. Székely Szabó Zoltán zárja a sort, találgatjuk, vajon hány színműről esik szó Várdakeserű című írásá- ban. Az udvarlási szóintarziában hetvennyolc címet sikerült elrejtenie a színművész szerzőnek. Persze egyikünk sem találta el. Olykor kuncogással, olykor hangos nevetéssel fejeztük ki tetszésünket a remek évbúcsúztató délutánon. Az idő elrepült, a bő két óra mind- össze pár percnek tűnt.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 10.
Befagy(aszt)ott tanítás sok megyében
Országszerte 20 megye tanintézményében nem volt tanítás január 9-én, hétfőn a rendkívüli hideg időjárás miatt. Kedden 16 megye tanintézményei maradnak zárva – adja hírül közleményében a Belügyminisztérium.
Az elmúlt napok kegyetlen hidege és a még mindig tartó extrém időjárás miatt az oktatási minisztérium felszólította a megyei tanfelügyelőségeket, mérjék fel, hol vannak olyan tanintézmények, amelyek működését befolyásolhatja a kedvezőtlen időjárás, és döntsenek arról, hol kell szüneteltetni a tanítást emiatt.
A tanfelügyelőségek a helyi hatóságokkal együtt kellett meghatározzák azokat a településeket, tanintézményeket, melyekben felfüggesztették a tanítást, ugyanakkor értesíteniük kell/kellett a szülőket erről.
Az Agerpres szerint Bukarestben egyetlen iskolában és óvodában sem volt tanítás hétfőn és ma sincs, és amennyiben az időjárás indokolttá teszi, szerdán is zárva lesznek a tanintézetek. Ugyanez érvényes az Ilfov és Tulcea megyei, valamint a Konstancai iskolákra és óvodákra is.
Hétfőn szünetelt az oktatás Botoşani, Buzău, Brăila, Călăraşi, Dolj, Galaţi, Giurgiu, Ialomiţa, Iaşi, Olt, Máramaros, Neamţ, Suceava, Teleorman, Temes, Vaslui, Vrancea megye tanintézeteiben.
Január 10-én Călăraşi, Giurgiu, Tulcea és Vaslui megyében elkezdték a tanítást, a többi felsorolt megyében viszont a hét második napjára is érvényes a felfüggesztésről szóló döntés.
A központi sajtóból értesültünk, hogy Fehér megyében 10, Maros megyében 3, Kolozs megyében 2, Hunyad megyében 4, és Dâmbovița megyében 1 oktatási intézményben szünetelt az oktatás hétfőn, továbbá kedden Fehér megyében 5, Hunyad megyében 4 iskolába nem kell bemenni. Szerdán már csak egy Fehér megyei iskolában szünetel a tanítás.
Arad megyét nem érinti ez a kényszerintézkedés.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
Országszerte 20 megye tanintézményében nem volt tanítás január 9-én, hétfőn a rendkívüli hideg időjárás miatt. Kedden 16 megye tanintézményei maradnak zárva – adja hírül közleményében a Belügyminisztérium.
Az elmúlt napok kegyetlen hidege és a még mindig tartó extrém időjárás miatt az oktatási minisztérium felszólította a megyei tanfelügyelőségeket, mérjék fel, hol vannak olyan tanintézmények, amelyek működését befolyásolhatja a kedvezőtlen időjárás, és döntsenek arról, hol kell szüneteltetni a tanítást emiatt.
A tanfelügyelőségek a helyi hatóságokkal együtt kellett meghatározzák azokat a településeket, tanintézményeket, melyekben felfüggesztették a tanítást, ugyanakkor értesíteniük kell/kellett a szülőket erről.
Az Agerpres szerint Bukarestben egyetlen iskolában és óvodában sem volt tanítás hétfőn és ma sincs, és amennyiben az időjárás indokolttá teszi, szerdán is zárva lesznek a tanintézetek. Ugyanez érvényes az Ilfov és Tulcea megyei, valamint a Konstancai iskolákra és óvodákra is.
Hétfőn szünetelt az oktatás Botoşani, Buzău, Brăila, Călăraşi, Dolj, Galaţi, Giurgiu, Ialomiţa, Iaşi, Olt, Máramaros, Neamţ, Suceava, Teleorman, Temes, Vaslui, Vrancea megye tanintézeteiben.
Január 10-én Călăraşi, Giurgiu, Tulcea és Vaslui megyében elkezdték a tanítást, a többi felsorolt megyében viszont a hét második napjára is érvényes a felfüggesztésről szóló döntés.
A központi sajtóból értesültünk, hogy Fehér megyében 10, Maros megyében 3, Kolozs megyében 2, Hunyad megyében 4, és Dâmbovița megyében 1 oktatási intézményben szünetelt az oktatás hétfőn, továbbá kedden Fehér megyében 5, Hunyad megyében 4 iskolába nem kell bemenni. Szerdán már csak egy Fehér megyei iskolában szünetel a tanítás.
Arad megyét nem érinti ez a kényszerintézkedés.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 10.
Gordiuszi csomó: kinevezték a régi-új iskolaigazgatókat
Kitart Kósa Mária mellett a Brassai-líceum közössége
Év eleji lendülettel kezdhették meg tegnap tevékenységüket azok az iskolaigazgatók és aligazgatók, akik sikerrel vették a tanügyminisztérium által tavaly ősszel megszervezett versenyvizsgát. A betöltetlenül maradt intézményvezetői tisztségekre a megyei tanfelügyelőségeken tegnap próbáltak megoldást találni. A kolozsvári Brassai-líceum esetében az iskola közössége továbbra is kitart Kósa Mária volt igazgató mellett, ezért a tanfelügyelőség által kinevezett Iszlai Enikő tegnap már be is nyújtotta lemondását. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: lemondása ellenére Iszlai Enikőnek 20 napon át el kell látnia az igazgatói tisztséget, ezt követően viszont új személyt neveznek ki. Az „új” igazgató kérdésünkre elmondta: a tanintézet továbbra is támogatja volt igazgatóját, és megjegyezte: a legújabb minisztériumi rendelet szerint Kósa Mária továbbra is betöltheti igazgatói tisztségét.
Jó sok fejtörést okozhatott a megyei tanfelügyelőségek illetékeseinek, hogy megoldást találjanak azon tanintézmények gondjaira, ahol az őszi iskolaigazgatói versenyvizsgára nem jelentkezett senki, vagy a jelentkező sikertelenül vizsgázott. A pár nappal ezelőtt kibocsátott tanügyminisztériumi rendelet – miszerint azokban az iskolákban, ahol nem volt jelentkező, vagy az illető személy nem érte el a szükséges pontszámot, az igazgató továbbra is megőrizheti tisztségét – sem oldotta meg a „gordiuszi csomót”.Például a Brassai-líceum esetében a tanári kar javaslatára Iszlai Enikő volt aligazgatót nevezte ki a megyei tanfelügyelőség, ám a pedagógus a kinevezését követően be is nyújtotta a lemondását.
– A Brassai-líceum tantestületének javaslata Kósa Mária volt, akinek ősszel nem sikerült a versenyvizsgája. Mivel egy előző tanügyminisztériumi rendelet szerint a sikertelenül vizsgázók nem tölthetik be az igazgatói, esetenként az igazgatóhelyettesi tisztséget, ezért elvállaltam az igazgatóságot, de a legújabb tanügyminisztériumi rendelet ezt a tilalmat feloldotta. A Brassai-líceum tanári kara ezért reméli, hogy Kósa Mária továbbra is betöltheti az iskolaigazgatói tisztséget, mivel mindannyian nagyon tiszteljük, és szeretnénk, ha visszaállna a régi rend – nyilatkozta lapunknak Iszlai Enikő.
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: felmondása ellenére húsz napig Iszlai Enikő tölti be a Brassai-líceum igazgatói tisztségt, és ezt követően dönt a tanfelügyelőség arról, hogy elfogadja vagy nem Iszlai lemondását. Hozzátette: lát esélyt arra, hogy Kósa Mária visszakerüljön a Brassai-líceum élére.
– A legújabb tanügyminisztériumi rendeletnek vannak jó oldalai is, hiszen ennek tulajdoníthatóan lett igazgatója és igazgatóhelyettese kilenc Kolozs megyei tanintézménynek. Az új iskolaigazgatói versenyvizsgát állítólag idén augusztusban szervezik meg, de még nem lehet tudni, hogy milyen módszertan alapján – közölte lapunkkal Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Megoldódni látszik a Körösfői Kós Károly Általános Iskola helyzete is – ahol az addigi igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára –, mivel a tanfelügyelőség elfogadta a tantestület javaslatát, és kinevezte igazgatónak Török-Kis Erikamatematikatanárt.
A tanügyminiszter döntésére az elnöki hivatal felháborodottan reagált, arra figyelmeztetett: súlyos következményei lehetnek a vizsgált elbukó igazgatók tisztségbe való visszahelyezésének. Pavel Năstase tanügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy ily módon akarják feloldani a patthelyzeteket bizonyos tanintézményekben.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
Kitart Kósa Mária mellett a Brassai-líceum közössége
Év eleji lendülettel kezdhették meg tegnap tevékenységüket azok az iskolaigazgatók és aligazgatók, akik sikerrel vették a tanügyminisztérium által tavaly ősszel megszervezett versenyvizsgát. A betöltetlenül maradt intézményvezetői tisztségekre a megyei tanfelügyelőségeken tegnap próbáltak megoldást találni. A kolozsvári Brassai-líceum esetében az iskola közössége továbbra is kitart Kósa Mária volt igazgató mellett, ezért a tanfelügyelőség által kinevezett Iszlai Enikő tegnap már be is nyújtotta lemondását. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: lemondása ellenére Iszlai Enikőnek 20 napon át el kell látnia az igazgatói tisztséget, ezt követően viszont új személyt neveznek ki. Az „új” igazgató kérdésünkre elmondta: a tanintézet továbbra is támogatja volt igazgatóját, és megjegyezte: a legújabb minisztériumi rendelet szerint Kósa Mária továbbra is betöltheti igazgatói tisztségét.
Jó sok fejtörést okozhatott a megyei tanfelügyelőségek illetékeseinek, hogy megoldást találjanak azon tanintézmények gondjaira, ahol az őszi iskolaigazgatói versenyvizsgára nem jelentkezett senki, vagy a jelentkező sikertelenül vizsgázott. A pár nappal ezelőtt kibocsátott tanügyminisztériumi rendelet – miszerint azokban az iskolákban, ahol nem volt jelentkező, vagy az illető személy nem érte el a szükséges pontszámot, az igazgató továbbra is megőrizheti tisztségét – sem oldotta meg a „gordiuszi csomót”.Például a Brassai-líceum esetében a tanári kar javaslatára Iszlai Enikő volt aligazgatót nevezte ki a megyei tanfelügyelőség, ám a pedagógus a kinevezését követően be is nyújtotta a lemondását.
– A Brassai-líceum tantestületének javaslata Kósa Mária volt, akinek ősszel nem sikerült a versenyvizsgája. Mivel egy előző tanügyminisztériumi rendelet szerint a sikertelenül vizsgázók nem tölthetik be az igazgatói, esetenként az igazgatóhelyettesi tisztséget, ezért elvállaltam az igazgatóságot, de a legújabb tanügyminisztériumi rendelet ezt a tilalmat feloldotta. A Brassai-líceum tanári kara ezért reméli, hogy Kósa Mária továbbra is betöltheti az iskolaigazgatói tisztséget, mivel mindannyian nagyon tiszteljük, és szeretnénk, ha visszaállna a régi rend – nyilatkozta lapunknak Iszlai Enikő.
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: felmondása ellenére húsz napig Iszlai Enikő tölti be a Brassai-líceum igazgatói tisztségt, és ezt követően dönt a tanfelügyelőség arról, hogy elfogadja vagy nem Iszlai lemondását. Hozzátette: lát esélyt arra, hogy Kósa Mária visszakerüljön a Brassai-líceum élére.
– A legújabb tanügyminisztériumi rendeletnek vannak jó oldalai is, hiszen ennek tulajdoníthatóan lett igazgatója és igazgatóhelyettese kilenc Kolozs megyei tanintézménynek. Az új iskolaigazgatói versenyvizsgát állítólag idén augusztusban szervezik meg, de még nem lehet tudni, hogy milyen módszertan alapján – közölte lapunkkal Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Megoldódni látszik a Körösfői Kós Károly Általános Iskola helyzete is – ahol az addigi igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára –, mivel a tanfelügyelőség elfogadta a tantestület javaslatát, és kinevezte igazgatónak Török-Kis Erikamatematikatanárt.
A tanügyminiszter döntésére az elnöki hivatal felháborodottan reagált, arra figyelmeztetett: súlyos következményei lehetnek a vizsgált elbukó igazgatók tisztségbe való visszahelyezésének. Pavel Năstase tanügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy ily módon akarják feloldani a patthelyzeteket bizonyos tanintézményekben.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
Beszéljünk megoldható problémákról - nyílt levél
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
Cioloș: Dragnea bűvészkedik. A 10 milliárdos lyuk nem létezik
Dacian Cioloș volt miniszterelnök, reagálva Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének előző napi kijelentéseire, leszögezte, a PSD diverzióval és propagandával akarja fedezni megvalósulatlan és hazug ígéreteit.
„Miután valószínűleg meglátták a számokat és a román gazdaság realitásait, ami én hónapok óta mondok, rájött, hogy nem tudja anyagiakkal fedezni a választási kampányban tett ígéretetek, s így Liviu Dragnea úr bűvész trükkhöz folyamodik, és bejelenti, talált, idézem, «egy tízmilliárdos lyukat a büdzsében». Ha valaki legalább minimálisan ismeri a közgazdaságtan, tudja, egy ilyen «lyuk» a vártnál kevesebb bevételt vagy nagyobb kiadást feltételez, és amúgy is meg kellett volna jelennie a költségvetési hiányban – ami nem történt meg. Ez a «lyuk» NEM létezik” – írta a volt kormányfő ma közzétett Facebook-bejegyzésében.
Azt mondja, a 2016-os bevételek meghaladták a 2015-ös szintet, a deficit pedig a vártnál és a parlament által a büdzsével együtt elfogadottnál alacsonyabb lett.
„Mi több, decemberben teljes mértékben visszatérítettük az áfát, 2,1 milliárd lej, ami a következő évi büdzsét terhelte volna meg, szokás szerint. A többi mese. Különben is, 2017-ben másik költségvetés van. Amennyiben idén nem tudja betartani a kampányban tett ígérteteket, Liviu Dragnea úr nem foghatja az előző évi költségvetésre. De Dragnea urat nem zavarják a részletek. A PSD-től már megszokott módszer: diverzió és propaganda. Az ország költségvetése nem egy feneketlen zsák, és nem is lehet betyár módjára bánni vele, Liviu Dragnea úr. Az ön populista ígéreteit azoknak a kárára fogják gyakorlatba ültetni, akik tisztességesen dolgoznak és adót fizetnek. Adósságba verik az országunkat és a jövőnket. Különben is, miért nem mondták meg a kampányban, hogy az alkalmazottak egy részének emelni fogják az adóját, ahogyan ezt megtették a második kormányülésen?” – fogalmazott a technokrata kormány miniszterelnöke.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott, számításba veszik egy parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását, amely a pénzügyminisztériumnak az utolsó büdzsékiigazításkor meghozott döntéseit ellenőrizné.
Meglátása szerint Dacian Cioloș kormányfő és Anca Dragu pénzügyminiszter magyarázattal tartozik.
„Nagyon valószínű, hogy hétfőn konzultálok a kollégáimmal, kezdeményezzük egy vizsgálóbizottság megalakítását, hogy fény derüljön arra, hogy ami a pénzügyminisztériumban történt, az illegális. Papíron azt becsülték meg – valószínűleg döntéshozók írott vállalásaira támaszkodva -, hogy 2016 végére Románia bevételei csaknem 3 milliárddal nőnek. Ezért pozitív kiigazítást hajtottak végre. ez valamikor november 23-án történt. A december 31-ei adatok azt mutatják, hogy a bevételek 10 vagy 14 milliárddal kisebbek. Holnap reggel kapok meg mind adatot. Ez teljesen illegális. Aki hazudott az adatokkal kapcsolatban – ami még Romániában soha nem fordult elő –, annak fizetnie kell” – szögezte le Liviu Dragnea a România Tv műsorában.
Öt személyt nevezett meg, akik szerinte magyarázattal tartoznak: a kormányfő, a pénzügyminiszter, az európai uniós alapokért felelős tárca vezetője, az Országos Adóhatóság (ANAF) vezetője és a Pénzügyi Tanács vezetője.
„Az a helyzet, hogy Románia 2017-es költségvetésében 10 milliárd lejes lyuk tátong, amit be fogunk tömni, de azokkal a dolgokkal más jó dolgokat tudtunk volna tenni” – mondja a PSD elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)
Dacian Cioloș volt miniszterelnök, reagálva Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének előző napi kijelentéseire, leszögezte, a PSD diverzióval és propagandával akarja fedezni megvalósulatlan és hazug ígéreteit.
„Miután valószínűleg meglátták a számokat és a román gazdaság realitásait, ami én hónapok óta mondok, rájött, hogy nem tudja anyagiakkal fedezni a választási kampányban tett ígéretetek, s így Liviu Dragnea úr bűvész trükkhöz folyamodik, és bejelenti, talált, idézem, «egy tízmilliárdos lyukat a büdzsében». Ha valaki legalább minimálisan ismeri a közgazdaságtan, tudja, egy ilyen «lyuk» a vártnál kevesebb bevételt vagy nagyobb kiadást feltételez, és amúgy is meg kellett volna jelennie a költségvetési hiányban – ami nem történt meg. Ez a «lyuk» NEM létezik” – írta a volt kormányfő ma közzétett Facebook-bejegyzésében.
Azt mondja, a 2016-os bevételek meghaladták a 2015-ös szintet, a deficit pedig a vártnál és a parlament által a büdzsével együtt elfogadottnál alacsonyabb lett.
„Mi több, decemberben teljes mértékben visszatérítettük az áfát, 2,1 milliárd lej, ami a következő évi büdzsét terhelte volna meg, szokás szerint. A többi mese. Különben is, 2017-ben másik költségvetés van. Amennyiben idén nem tudja betartani a kampányban tett ígérteteket, Liviu Dragnea úr nem foghatja az előző évi költségvetésre. De Dragnea urat nem zavarják a részletek. A PSD-től már megszokott módszer: diverzió és propaganda. Az ország költségvetése nem egy feneketlen zsák, és nem is lehet betyár módjára bánni vele, Liviu Dragnea úr. Az ön populista ígéreteit azoknak a kárára fogják gyakorlatba ültetni, akik tisztességesen dolgoznak és adót fizetnek. Adósságba verik az országunkat és a jövőnket. Különben is, miért nem mondták meg a kampányban, hogy az alkalmazottak egy részének emelni fogják az adóját, ahogyan ezt megtették a második kormányülésen?” – fogalmazott a technokrata kormány miniszterelnöke.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott, számításba veszik egy parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását, amely a pénzügyminisztériumnak az utolsó büdzsékiigazításkor meghozott döntéseit ellenőrizné.
Meglátása szerint Dacian Cioloș kormányfő és Anca Dragu pénzügyminiszter magyarázattal tartozik.
„Nagyon valószínű, hogy hétfőn konzultálok a kollégáimmal, kezdeményezzük egy vizsgálóbizottság megalakítását, hogy fény derüljön arra, hogy ami a pénzügyminisztériumban történt, az illegális. Papíron azt becsülték meg – valószínűleg döntéshozók írott vállalásaira támaszkodva -, hogy 2016 végére Románia bevételei csaknem 3 milliárddal nőnek. Ezért pozitív kiigazítást hajtottak végre. ez valamikor november 23-án történt. A december 31-ei adatok azt mutatják, hogy a bevételek 10 vagy 14 milliárddal kisebbek. Holnap reggel kapok meg mind adatot. Ez teljesen illegális. Aki hazudott az adatokkal kapcsolatban – ami még Romániában soha nem fordult elő –, annak fizetnie kell” – szögezte le Liviu Dragnea a România Tv műsorában.
Öt személyt nevezett meg, akik szerinte magyarázattal tartoznak: a kormányfő, a pénzügyminiszter, az európai uniós alapokért felelős tárca vezetője, az Országos Adóhatóság (ANAF) vezetője és a Pénzügyi Tanács vezetője.
„Az a helyzet, hogy Románia 2017-es költségvetésében 10 milliárd lejes lyuk tátong, amit be fogunk tömni, de azokkal a dolgokkal más jó dolgokat tudtunk volna tenni” – mondja a PSD elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
Tőkés László románellenességgel vádolja az RMDSZ-t
A romániai magyarság helyzetét nemzetpolitikai alapon kell rendezni
Tőkés László szerint a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt időszak romániai eseményeit.
Tőkés László üdvözölte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az álláspontját, hogy Romániában a román-magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a posztkommunistának tekintett Szociáldemokrata Párttal (PSD) és liberális koalíciós partnerével köt pártpolitikai egyezséget. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba.
Tőkés László arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át szorgalmazta a román-magyar társadalmi megegyezést, amelyet - meglátása szerint - egy román-magyar kerekasztal-megbeszélés során lehetne kidolgozni.
Az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább "kétfelé sántikálnia". A szövetségnek el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai PSD-nek vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni. Visszásnak tartotta, hogy a magyar szövetség "eltanulta" román partnereitől a nacionalista retorikát. Szerinte a PSD a magyarellenes, az RMDSZ pedig a románellenes politikai diskurzusával maximalizálta a szavazatait a decemberi parlamenti választásokon, ahhoz, hogy pár héttel később aztán együttműködési megállapodást kössenek egymással.
Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le a romániai társadalomban. Üdvözlendőnek tartotta egyfelől, hogy újrakezdődött az 1989-es forradalom eseményeinek a kivizsgálása, ugyanakkor kabaréba illőnek vélte, hogy a választók újból a posztkommunista PSD-t juttatták hatalomra. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, és ennek el kell jutnia az 1990-es marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás kivizsgálásáig.
Az EP-képviselő azt is kedvezőtlen fejleménynek találta, hogy az RMDSZ "visszaállította a romániai magyar egypártrendszert". Úgy vélte, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása csak "egy szemfényvesztő blöff", amely a szavazatmaximalizálásra volt elég. "Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy igazi összefogást fog támogatni, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben. (...) Én teljes erőmmel ezen leszek" - fogalmazott Tőkés László.
Szabadság (Kolozsvár)
A romániai magyarság helyzetét nemzetpolitikai alapon kell rendezni
Tőkés László szerint a romániai magyarság helyzetét nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai alapon kell rendezni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt időszak romániai eseményeit.
Tőkés László üdvözölte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az álláspontját, hogy Romániában a román-magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a posztkommunistának tekintett Szociáldemokrata Párttal (PSD) és liberális koalíciós partnerével köt pártpolitikai egyezséget. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba.
Tőkés László arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át szorgalmazta a román-magyar társadalmi megegyezést, amelyet - meglátása szerint - egy román-magyar kerekasztal-megbeszélés során lehetne kidolgozni.
Az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább "kétfelé sántikálnia". A szövetségnek el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai PSD-nek vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni. Visszásnak tartotta, hogy a magyar szövetség "eltanulta" román partnereitől a nacionalista retorikát. Szerinte a PSD a magyarellenes, az RMDSZ pedig a románellenes politikai diskurzusával maximalizálta a szavazatait a decemberi parlamenti választásokon, ahhoz, hogy pár héttel később aztán együttműködési megállapodást kössenek egymással.
Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le a romániai társadalomban. Üdvözlendőnek tartotta egyfelől, hogy újrakezdődött az 1989-es forradalom eseményeinek a kivizsgálása, ugyanakkor kabaréba illőnek vélte, hogy a választók újból a posztkommunista PSD-t juttatták hatalomra. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, és ennek el kell jutnia az 1990-es marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás kivizsgálásáig.
Az EP-képviselő azt is kedvezőtlen fejleménynek találta, hogy az RMDSZ "visszaállította a romániai magyar egypártrendszert". Úgy vélte, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása csak "egy szemfényvesztő blöff", amely a szavazatmaximalizálásra volt elég. "Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy igazi összefogást fog támogatni, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben. (...) Én teljes erőmmel ezen leszek" - fogalmazott Tőkés László.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
Pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígérnek
Jakab Melinda számára nagy kihívás gyermekmusicalt koreografálni, rengeteg türelemre és humorérzékre van szükség annak érdekében, hogy a társaságot „felneveljék”. Nem csupán a táncról szól, hanem helyzetek vannak, a gyerekek énekelnek, táncolnak, a drámát és a humort is növelik a jelenlétükkel. A Légy jó mindhalálig című musical szombati bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón beszélt erről tegnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. Mint mondta, nagy kihívás volt elérni, hogy egyszerre lépjenek, egyszerre érezzenek, viszont egyértelműen látszik, hogy megérte: összeállt a csapat, amelyre már most fölöttébb büszke. (A borítóképen: Béres László és Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón, Biró István felvétele)
Horváth Zoltán zongoraművész, a produkció korrepetitora, zenei vezetője óriási élménynek nevezte, hogy részese lehetett a folyamatnak; még nem volt dolga ilyen népes gyermekcsapattal, a munkája nehezét azonban nem ez jelentette. Kifejtette: a zeneszerző az entertainment részében rejtette el mindazt, ami a magvát képezi a zenének.
Visky András, a színház művészeti vezetője arra utalt, hogy az 1920-ban megjelentLégy jó mindhaláligcímű kötetet, bár kitűnő gyermekregényként tartják számon, Móricz Zsigmond társadalmi regénynek szánta. Az előadás, amely a Kocsák Tibor és Miklós Tibor által készített musical hagyományait követve született, a reformáció ötszázadik évfordulójával is rímel, a történet helyszíne ugyanis a Debreceni Református Kollégium – Debrecen városát pedig a „kálvinista Rómaként” is szokás emlegetni. Visky továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a musical a színház családi produkciói közé tartozik, egyformán ajánlják a gyermekeknek és a felnőtteknek is; így volt ez A kétbalkezes varázsló című, tavaly januárban bemutatott előadás esetében is, és remélik, hogy ezúttal is sikerül bevonzani a különböző korú nézőket.
Meglepetéssel készültek az alkotók a sajtó képviselőinek: „A felnőttek tudják, / Mi rossz és mi jó... Csak kisgyereknek mondják, / Ez nem való!” kezdetű dalt a Nyilas Misit alakító Ábrahám Gellért adta elő, akit Horváth Zoltán kísért zongorán. Béres László rendező megjegyezte: a dal alapgondolata nagyban kapcsolódik az előadás színreviteléhez, hiszen a produkciót egyfajta figyelemfelhívásnak szánják. Ebben a jelenetben a gyerekek vehemensen kiállnak az igazuk mellett, napjainkban is időszerű felkiáltással fordulva szülőkhöz és pedagógusokhoz egyaránt: hagyjátok, hogy még egy darabig gyerekek maradjunk, ne akarjatok idő előtt felnőttet „gyártani” belőlünk! Ezen felül pedig az értékeknek a súlyát is szeretnék visszaadni az előadással, mintegy bebizonyítva: Misi, aki becsületes értékrendet hoz otthonról, korántsem elveszett ember, akit meg kellene mosolyogni. Bár részben szembemegy ez a létezéshez való jog mindenáron történő kiharcolásának gyakorlatával, ha komolyan gondolkodunk, ez a legtisztességesebb út, amelyet követni érdemes.
A rendező pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígér, amely ugyanakkor az alkotócsapat felnőtt tagjai – beleértve természetesen a színészeket – számára is elégtétellel szolgálhat: bár kőkemény kihívás volt, a felkészülés során olyan energiákat, szeretetet kaptak, ami pótolhatatlan, kegyelmi állapotot jelentett a gyerekekkel együtt dolgozni.
Ábrahám Gellért elárulta, hogy sok tekintetben hasonlít a jelleme a Nyilas Misiéhez, neki voltak már hasonló gondjai az iskolában, mint a történet debreceni másodikos kisdiákjának. Mint kiderült, időnként az osztálytársai is érdeklődnek, kíváncsiak arra, hogy haladnak, úgy érzi, „valahol büszkék rá”.
A bemutatót január 14-én, szombaton este 7 órától tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, következő előadások: január 21-én este 7-től és január 28-án délelőtt 11-től.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
Jakab Melinda számára nagy kihívás gyermekmusicalt koreografálni, rengeteg türelemre és humorérzékre van szükség annak érdekében, hogy a társaságot „felneveljék”. Nem csupán a táncról szól, hanem helyzetek vannak, a gyerekek énekelnek, táncolnak, a drámát és a humort is növelik a jelenlétükkel. A Légy jó mindhalálig című musical szombati bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón beszélt erről tegnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. Mint mondta, nagy kihívás volt elérni, hogy egyszerre lépjenek, egyszerre érezzenek, viszont egyértelműen látszik, hogy megérte: összeállt a csapat, amelyre már most fölöttébb büszke. (A borítóképen: Béres László és Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón, Biró István felvétele)
Horváth Zoltán zongoraművész, a produkció korrepetitora, zenei vezetője óriási élménynek nevezte, hogy részese lehetett a folyamatnak; még nem volt dolga ilyen népes gyermekcsapattal, a munkája nehezét azonban nem ez jelentette. Kifejtette: a zeneszerző az entertainment részében rejtette el mindazt, ami a magvát képezi a zenének.
Visky András, a színház művészeti vezetője arra utalt, hogy az 1920-ban megjelentLégy jó mindhaláligcímű kötetet, bár kitűnő gyermekregényként tartják számon, Móricz Zsigmond társadalmi regénynek szánta. Az előadás, amely a Kocsák Tibor és Miklós Tibor által készített musical hagyományait követve született, a reformáció ötszázadik évfordulójával is rímel, a történet helyszíne ugyanis a Debreceni Református Kollégium – Debrecen városát pedig a „kálvinista Rómaként” is szokás emlegetni. Visky továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a musical a színház családi produkciói közé tartozik, egyformán ajánlják a gyermekeknek és a felnőtteknek is; így volt ez A kétbalkezes varázsló című, tavaly januárban bemutatott előadás esetében is, és remélik, hogy ezúttal is sikerül bevonzani a különböző korú nézőket.
Meglepetéssel készültek az alkotók a sajtó képviselőinek: „A felnőttek tudják, / Mi rossz és mi jó... Csak kisgyereknek mondják, / Ez nem való!” kezdetű dalt a Nyilas Misit alakító Ábrahám Gellért adta elő, akit Horváth Zoltán kísért zongorán. Béres László rendező megjegyezte: a dal alapgondolata nagyban kapcsolódik az előadás színreviteléhez, hiszen a produkciót egyfajta figyelemfelhívásnak szánják. Ebben a jelenetben a gyerekek vehemensen kiállnak az igazuk mellett, napjainkban is időszerű felkiáltással fordulva szülőkhöz és pedagógusokhoz egyaránt: hagyjátok, hogy még egy darabig gyerekek maradjunk, ne akarjatok idő előtt felnőttet „gyártani” belőlünk! Ezen felül pedig az értékeknek a súlyát is szeretnék visszaadni az előadással, mintegy bebizonyítva: Misi, aki becsületes értékrendet hoz otthonról, korántsem elveszett ember, akit meg kellene mosolyogni. Bár részben szembemegy ez a létezéshez való jog mindenáron történő kiharcolásának gyakorlatával, ha komolyan gondolkodunk, ez a legtisztességesebb út, amelyet követni érdemes.
A rendező pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígér, amely ugyanakkor az alkotócsapat felnőtt tagjai – beleértve természetesen a színészeket – számára is elégtétellel szolgálhat: bár kőkemény kihívás volt, a felkészülés során olyan energiákat, szeretetet kaptak, ami pótolhatatlan, kegyelmi állapotot jelentett a gyerekekkel együtt dolgozni.
Ábrahám Gellért elárulta, hogy sok tekintetben hasonlít a jelleme a Nyilas Misiéhez, neki voltak már hasonló gondjai az iskolában, mint a történet debreceni másodikos kisdiákjának. Mint kiderült, időnként az osztálytársai is érdeklődnek, kíváncsiak arra, hogy haladnak, úgy érzi, „valahol büszkék rá”.
A bemutatót január 14-én, szombaton este 7 órától tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, következő előadások: január 21-én este 7-től és január 28-án délelőtt 11-től.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 10.
Február elsejétől ingyen vonatozhatnak az egyetemisták
Február elsejétől ingyenesen utazhatnak vonattal az egyetemisták – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Pavel Năstase tanügyminiszter.
„Az egyetemisták számára biztosított ingyenes vasúti utazás 2017. február elsejétől lép érvénybe" – jelentette ki a tanügyi tárca vezetője.
A kormány múlt héten elfogadott sürgősségi rendelete szerint ezentúl ingyen utazhatnak a vasúton a nappali tagozatos egyetemisták. A felsőoktatási intézményekben tanuló diákok bármilyen belföldi vonatjáraton ingyenesen utazhatnak, de csakis másodosztályon.
Krónika (Kolozsvár)
Február elsejétől ingyenesen utazhatnak vonattal az egyetemisták – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Pavel Năstase tanügyminiszter.
„Az egyetemisták számára biztosított ingyenes vasúti utazás 2017. február elsejétől lép érvénybe" – jelentette ki a tanügyi tárca vezetője.
A kormány múlt héten elfogadott sürgősségi rendelete szerint ezentúl ingyen utazhatnak a vasúton a nappali tagozatos egyetemisták. A felsőoktatási intézményekben tanuló diákok bármilyen belföldi vonatjáraton ingyenesen utazhatnak, de csakis másodosztályon.
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 10.
Megszűnés kapujában a vásárhelyi katolikus iskola
Alig pár lépés választja el a megszűnéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot: a tanintézet igazgató hiányában nem tudja benyújtani az új beiskolázási tervét, az önkormányzat pedig nem szavazott a megyeszékhely iskolai hálózatáról.
Aláírási joggal nem rendelkező személy hiányában a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem adhatja le a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét. Az újabb 60 napig hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsoltnak ősszel ugyan sikerült az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgája, Maros megye főtanfelügyelője viszont nem hajlandó kinevezni az intézmény élére. Nadia Raţă azzal érvelt, hogy a Római Katolikus Státus által létrehozott oktatási intézmény nem szerepel Marosvásárhely iskolai hálózatában. Erről kizárólag a helyi önkormányzat hivatott dönteni, Dorin Florea polgármester azonban nem hívta össze a decemberi tanácsülést.
Vészesen közeleg a határidő
Közben a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői kezdeményező csoport arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a napok telnek, és január 11-én lejár az a határidő, míg a tanintézetek benyújthatják a beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek. „Nagyon reméljük, hogy iskolánk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. Enélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra” – hívták fel a figyelmet a civilek. A szülők arra is rámutatnak, hogy amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez”.
Időhúzásra játszik az önkormányzat?
Patthelyzet alakult ki – állapította meg a téma kapcsán Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is, aki hétfőn értesítette a helyzetről a minisztériumot, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóját, valamint az RMDSZ helyi és szenátusi képviselőit. „Csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kapjon a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – mutatott rá Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-ig halasztotta a határidőt.
Hogy miként hozhat a helyi tanács két nap alatt döntést az iskolák ügyében, a válasz egyértelmű: sehogy. A polgármester elmulasztotta összehívni a decemberi soros önkormányzati ülést, rendkívüli közgyűlés összehívására pedig legalább három napra lenne szükség. Hogy 2016 utolsó hónapjában miért nem ült össze a képviselői testület, talány marad. A Szabad Emberek Pártja (POL) képviselője, Hermann Mark Christian is feltette ezt a kérdést, de, mint állítja, Andrei Mureşan városházi jegyzőtől semmitmondó választ kapott.
„Nem lettem okosabb attól a választól, viszont az a gyanúm, hogy a városháza időhúzásra játszik. Ugyanis mind a csíkszeredai, mind a marosvásárhelyi törvényszék arra kérte az önkormányzatot, hogy jelöljön ki soraiból egy személyt, aki a várost képviseli a Transil futballpálya, illetve az ASA ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint ugyanis mindkét esetben jelentős kár érte a várost” – mondta el a POL helyi tanácsosa. Hermann hozzátette: ő határozottan támogatja a katolikus iskola ügyét, de a kezdeményezést az RMDSZ-es kollégáitól várja el, „annál is inkább, mivel ők kampányoltak ezzel”.
Lapunknak nyilatkozva Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Maros megyei elnöke belátta, szakmai szervezetük ebben az ügyben tehetetlen. „Mi csak tanáccsal tudunk segíteni a kollégáknak, de a megoldás az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a minisztérium kezében van” – mondta. Hozzátette: a beiskolázási tervről szóló döntést az iskolai vezetőtanácsnak kell meghoznia, az okiratot viszont csak az igazgató írhatja alá.
Hétfőn egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben aláhúzzák, Nadia Raţă főtanfelügyelő súlyosan megsértette az oktatás és a tanulók érdekeit azáltal, hogy megtagadta Tamási Zsolt kinevezését a versenyvizsgával elnyert igazgatói tisztségbe. „Ezt a törvénysértő túlkapást azonnal orvosolni kell” – szögezik le az aláírók, akik a normális viszonyok visszaállítását sürgetik a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
Amint arról beszámoltunk, a DNA hatvan nappal meghosszabbította Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket. Tamásinak nem szabad belépnie a gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot. Az ügyészség szerint Tamási Zsolt és Ştefan SomeşanMaros megyei főtanfelügyelő annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Alig pár lépés választja el a megszűnéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot: a tanintézet igazgató hiányában nem tudja benyújtani az új beiskolázási tervét, az önkormányzat pedig nem szavazott a megyeszékhely iskolai hálózatáról.
Aláírási joggal nem rendelkező személy hiányában a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem adhatja le a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét. Az újabb 60 napig hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsoltnak ősszel ugyan sikerült az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgája, Maros megye főtanfelügyelője viszont nem hajlandó kinevezni az intézmény élére. Nadia Raţă azzal érvelt, hogy a Római Katolikus Státus által létrehozott oktatási intézmény nem szerepel Marosvásárhely iskolai hálózatában. Erről kizárólag a helyi önkormányzat hivatott dönteni, Dorin Florea polgármester azonban nem hívta össze a decemberi tanácsülést.
Vészesen közeleg a határidő
Közben a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői kezdeményező csoport arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a napok telnek, és január 11-én lejár az a határidő, míg a tanintézetek benyújthatják a beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek. „Nagyon reméljük, hogy iskolánk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. Enélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra” – hívták fel a figyelmet a civilek. A szülők arra is rámutatnak, hogy amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez”.
Időhúzásra játszik az önkormányzat?
Patthelyzet alakult ki – állapította meg a téma kapcsán Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is, aki hétfőn értesítette a helyzetről a minisztériumot, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóját, valamint az RMDSZ helyi és szenátusi képviselőit. „Csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kapjon a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – mutatott rá Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-ig halasztotta a határidőt.
Hogy miként hozhat a helyi tanács két nap alatt döntést az iskolák ügyében, a válasz egyértelmű: sehogy. A polgármester elmulasztotta összehívni a decemberi soros önkormányzati ülést, rendkívüli közgyűlés összehívására pedig legalább három napra lenne szükség. Hogy 2016 utolsó hónapjában miért nem ült össze a képviselői testület, talány marad. A Szabad Emberek Pártja (POL) képviselője, Hermann Mark Christian is feltette ezt a kérdést, de, mint állítja, Andrei Mureşan városházi jegyzőtől semmitmondó választ kapott.
„Nem lettem okosabb attól a választól, viszont az a gyanúm, hogy a városháza időhúzásra játszik. Ugyanis mind a csíkszeredai, mind a marosvásárhelyi törvényszék arra kérte az önkormányzatot, hogy jelöljön ki soraiból egy személyt, aki a várost képviseli a Transil futballpálya, illetve az ASA ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint ugyanis mindkét esetben jelentős kár érte a várost” – mondta el a POL helyi tanácsosa. Hermann hozzátette: ő határozottan támogatja a katolikus iskola ügyét, de a kezdeményezést az RMDSZ-es kollégáitól várja el, „annál is inkább, mivel ők kampányoltak ezzel”.
Lapunknak nyilatkozva Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Maros megyei elnöke belátta, szakmai szervezetük ebben az ügyben tehetetlen. „Mi csak tanáccsal tudunk segíteni a kollégáknak, de a megoldás az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a minisztérium kezében van” – mondta. Hozzátette: a beiskolázási tervről szóló döntést az iskolai vezetőtanácsnak kell meghoznia, az okiratot viszont csak az igazgató írhatja alá.
Hétfőn egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben aláhúzzák, Nadia Raţă főtanfelügyelő súlyosan megsértette az oktatás és a tanulók érdekeit azáltal, hogy megtagadta Tamási Zsolt kinevezését a versenyvizsgával elnyert igazgatói tisztségbe. „Ezt a törvénysértő túlkapást azonnal orvosolni kell” – szögezik le az aláírók, akik a normális viszonyok visszaállítását sürgetik a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
Amint arról beszámoltunk, a DNA hatvan nappal meghosszabbította Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket. Tamásinak nem szabad belépnie a gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot. Az ügyészség szerint Tamási Zsolt és Ştefan SomeşanMaros megyei főtanfelügyelő annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 10.
Változtatások előtt a Sapientia
Újabb mandátumot nyert nemrég Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az intézményvezetővel az egyetem jelenlegi helyzetéről, a felmerülő akadályokról, illetve további terveiről beszélgettünk. Mint kiderült, egyre kevesebb fiatal vállalja, hogy Csíkszeredában tanul tovább, így átszervezésre van szükség.
– Hogyan élte meg, hogy 90,1 százalékos többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát?
– Megtiszteltetés számomra, hogy a kollégáim úgy értékelték az elmúlt négy évet, hogy ilyen arányban választottak vissza rektornak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egy fejlesztés kellős közepén tartunk, a terveink egy részét sikerült megvalósítani, a másik részének is nekifogtunk, de messzemenően nem fejeztük be. Az oktatási szakok jó részét már kialakította a Sapientia, de van egy pár olyan szak, amelyeket előkészítettük, viszont még nem indítottuk el: az építőmérnöki és erdészmérnöki szakokra gondolok, előbbi már a Sapientia kezdetétől benne volt a terveinkben, utóbbit pedig anyagi-, illetve emberi források hiányában nem tudtuk elindítani Sepsiszentgyörgyön az agrármérnöki szakunkkal egy időben.
– Milyen további tervei vannak, melyek a következő időszak nagy kihívásai az egyetem életében?
– Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást. A romániai magánegyetemek nehéz helyzetben vannak a kutatások tekintetében, mivel minden rangsorolás a kutatási eredményekre alapoz, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy viszonylag fiatal egyetem jóval nehezebben fér hozzá a nemzetközi alapokból finanszírozott kutatásokhoz. Segíteni kell a fiatal kollégákat, hogy rendesen el tudják végezni ezt a munkát, el tudják számolni, és ezzel nem csak az egyetem hírnevét emeljük, hanem a kutatások munkálatai során ki tudják egészíteni a nem túl magas fizetéseiket is. Az itthoni oktatásban a fizetések nem magasak, egy fiatal roppant nehezen tud megélni, ha csak az oktatásért kapott összeget nézem. Célom az is, hogy kialakítsunk egy rendszert arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vegyen részt, illetve legyen jelen az egyetem a különböző helyszíneken. Ismert tény, hogy a kezdeteknél roppant nagy igény volt erre az egyetemre Székelyföldön. Azonban azt a trendet is figyelni kell, hogy kevés fiatal vállalja, hogy Csíkszeredába megy egyetemre, még akkor is, ha ütőképes és jó szakokat tudnak felmutatni. Azzal kell szembesülni, hogy a vonzáskörzete csak a szűk régióra korlátozódik, és egészen más a helyzet a kolozsvári és a marosvásárhelyi karok esetében, ahová sokkal több helyről érkeznek hallgatók. Minden helyszínre és minden tudományterületre szükség van, de úgy kell az egyetem fejlesztését menedzselni, hogy mindenki megkapja a helyét. Az egyetem hálózatos jellegének köszönhetően minden helyszínen más gondok jelennek meg. Elindítottunk egy átszervezést, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szakokat áttelepítünk másik helyszínre. A jövőben sokkal jelentősebb lesz a vízszintes szervezés, akár a hallgatóság vízszintes átjárhatóságát is biztosítani kell. Ha egy félévet egy másik helyszínen tanulnának, azzal csak nyernének. Ez azért nehéz, mert a mai akkreditációs feltételek mindent helyszínhez és szakhoz kötnek.
– Mit gondol az új kormány azon döntéséről, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást? A Sapientia oktató vagy inkább kutató egyetemnek számít?
– Egy olyan rendszert próbálunk létrehozni, ahol kellő egyensúly alakul ki az oktatási és a kutatási tevékenység között. A mai trendek alapján az történne, hogy mivel az egyetemet és az egyéneket is a kutatási eredményeik szerint bírálják el, teljesen természetes lenne, ha az oktatási tevékenységet visszaszorítanánk, és csak másodlagosan lenne fontos az, hogy hogyan és mit oktatunk. Azt azonban egy egyetem nem engedheti meg, hogy az oktatáson próbáljon spórolni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemi óraszámokra való tekintettel nagyon sok kolléga erősen le van terhelve, és ezért a kutatási tevékenység nehezen fér bele az idejébe. Ezt úgy lehet megoldani, ha a mesterképzésben és a doktorátusban részt vevő hallgatók a kutatást erősítik, előbbi esetében ez már most lehetséges, a doktori iskola kiépítése pedig folyamatban van. Egy dolog az, hogy kutató egyetemet szeretnénk létrehozni, viszont azt is meg kell nézni, hogy melyik tudományterületeken van erre lehetőség. Sok esetben megcéloztuk a kutatói minősítést, és jó úton vagyunk afelé, hogy elnyerjük, viszont még be kell járni ezt az utat. Mindent úgy kell kiépítenünk, hogy ugyanabban az időben tanítsuk a hallgatókat, és neveljük a fiatal oktatókat. A felszereltség nagyon fontos, de ugyanolyan mértékben lényeges az is, hogy ezt a felszereltséget ki is tudják használni a fiatal oktatók. A mérnökképzés nagyon fontos, hiszen egy-egy régió felemelkedése csak akkor lehetséges, ha olyan szakemberek vannak jelen, akik anyagi javakat tudnak létrehozni. Nagy kérdés Székelyföld esetében, hogy mi hiányzik a legjobban. Véleményem szerint az, hogy a megfelelő cégek nem érdeklődtek eléggé az iránt, hogy megfelelő munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak. Ezt kell megváltoztassuk az egyetem segítségével.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, problémát jelent, hogy az idősebb oktatók elérték a nyugdíjkorhatárt. Hogyan orvosolják ezt a helyzetet, van kellő számú és minőségű utánpótlás?
– Nagyon fontosnak tartom a fiatalítást, ezt már évek óta mondom. Azzal szembesültünk, hogy az egyetem elindításánál fontos szerepet vállaló oktatók elérték azt az életkort, mikor már egészségügyi és más feltételek miatt nem tudnak oly sokat vállalni, mint eddig, így át kell adniuk a stafétabotot a fiataloknak. Ha a főállású oktatóink számát nézem, azt kell mondanom, hogy stagnál. Az idősebb kollégák nyugdíjaztatását ugyan pótolják a fiatalok, de nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. A törvények értelmében csak az lehet főállású oktató, akinek tudományos címe van, ez pedig azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban harmincan voltak abban a helyzetben, hogy bár be voltak iratkozva, de még nem szerezték meg a minősítést. Ebből jelenleg több mint húszan megszerezték a címet, így az egyetem oktatóinak átlagéletkora nagyon ütőképes lett. Jelenleg egy olyan szimbiózis alakul ki, ahol még jelen vannak az idősebb kollégák is, de a ciklus végén teljes egészében a fiatalokra fogok támaszkodni. A fiatalokat egyébként a 40–50 éves korosztályra értem, akik pont abban a korban vannak, amikor megfelelő energiával rendelkeznek, és megvan a kellő tapasztalatuk.
– Megtalálta-e a helyét országos szinten a Sapientia magyar magánegyetemként?
– Ma a Sapientia egyetem a magyarul tanuló romániai fiatalok több mint egynegyedét oktatja. Ha ezt hosszútávon kivetítem, és kiszámolom, hogy az évek során hány diák végez nálunk, azt lehet előrevetíteni, hogy az erdélyi magyar értelmiség 40–50 százaléka a Sapientia egyetemen fog végezni. Ez mutatja a legjobban a felelősségünket, hiszen nem mindegy, hogy ez az értelmiség milyen hatással lesz a társadalmunkra. Azt fogja mondani, hogy mindent megtanultam, most már elmehetek, vagy több erőfeszítéssel, de inkább itthon képzelem el a jövőmet? A Sapientiát többféleképpen lehet jellemezni: mint hiánypótló intézmény, már az első ciklusokban megtalálta a helyét; mint magyar mérnökképző intézmény, szintén megtalálta a helyét; de ha azt nézem, hogy elérte-e azt a tudományos megbecsülést, amit én hosszútávon kívánok, akkor azt kell mondjam, azért még dolgozni kell. Idő kérdése, hogy milyen eredmények születnek, és milyen együttműködések valósulnak meg. A magyarországi egyetemek majdnem száz százalékosan teljes jogú partnernek tekintenek, illetve a romániai neves egyetemek szintén. Együtt pályázunk kutatásokra, együtt dolgozunk, és úgy tartják, hogy a Sapientia ugyanazt a tudást biztosítja, mint amit ők nyújtanak. A bukaresti, brassói, kolozsvári és temesvári neves egyetemekre gondolok, és azt hiszem, ennél több nem is kell, hiszen belülről látták, hogy milyen minőségben tanítunk, és számos olyan hallgatónk van, akik tanulmányaik befejezése után ezeken az egyetemeken doktoráltak kimagasló eredményekkel.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
Újabb mandátumot nyert nemrég Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az intézményvezetővel az egyetem jelenlegi helyzetéről, a felmerülő akadályokról, illetve további terveiről beszélgettünk. Mint kiderült, egyre kevesebb fiatal vállalja, hogy Csíkszeredában tanul tovább, így átszervezésre van szükség.
– Hogyan élte meg, hogy 90,1 százalékos többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát?
– Megtiszteltetés számomra, hogy a kollégáim úgy értékelték az elmúlt négy évet, hogy ilyen arányban választottak vissza rektornak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egy fejlesztés kellős közepén tartunk, a terveink egy részét sikerült megvalósítani, a másik részének is nekifogtunk, de messzemenően nem fejeztük be. Az oktatási szakok jó részét már kialakította a Sapientia, de van egy pár olyan szak, amelyeket előkészítettük, viszont még nem indítottuk el: az építőmérnöki és erdészmérnöki szakokra gondolok, előbbi már a Sapientia kezdetétől benne volt a terveinkben, utóbbit pedig anyagi-, illetve emberi források hiányában nem tudtuk elindítani Sepsiszentgyörgyön az agrármérnöki szakunkkal egy időben.
– Milyen további tervei vannak, melyek a következő időszak nagy kihívásai az egyetem életében?
– Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást. A romániai magánegyetemek nehéz helyzetben vannak a kutatások tekintetében, mivel minden rangsorolás a kutatási eredményekre alapoz, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy viszonylag fiatal egyetem jóval nehezebben fér hozzá a nemzetközi alapokból finanszírozott kutatásokhoz. Segíteni kell a fiatal kollégákat, hogy rendesen el tudják végezni ezt a munkát, el tudják számolni, és ezzel nem csak az egyetem hírnevét emeljük, hanem a kutatások munkálatai során ki tudják egészíteni a nem túl magas fizetéseiket is. Az itthoni oktatásban a fizetések nem magasak, egy fiatal roppant nehezen tud megélni, ha csak az oktatásért kapott összeget nézem. Célom az is, hogy kialakítsunk egy rendszert arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vegyen részt, illetve legyen jelen az egyetem a különböző helyszíneken. Ismert tény, hogy a kezdeteknél roppant nagy igény volt erre az egyetemre Székelyföldön. Azonban azt a trendet is figyelni kell, hogy kevés fiatal vállalja, hogy Csíkszeredába megy egyetemre, még akkor is, ha ütőképes és jó szakokat tudnak felmutatni. Azzal kell szembesülni, hogy a vonzáskörzete csak a szűk régióra korlátozódik, és egészen más a helyzet a kolozsvári és a marosvásárhelyi karok esetében, ahová sokkal több helyről érkeznek hallgatók. Minden helyszínre és minden tudományterületre szükség van, de úgy kell az egyetem fejlesztését menedzselni, hogy mindenki megkapja a helyét. Az egyetem hálózatos jellegének köszönhetően minden helyszínen más gondok jelennek meg. Elindítottunk egy átszervezést, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szakokat áttelepítünk másik helyszínre. A jövőben sokkal jelentősebb lesz a vízszintes szervezés, akár a hallgatóság vízszintes átjárhatóságát is biztosítani kell. Ha egy félévet egy másik helyszínen tanulnának, azzal csak nyernének. Ez azért nehéz, mert a mai akkreditációs feltételek mindent helyszínhez és szakhoz kötnek.
– Mit gondol az új kormány azon döntéséről, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást? A Sapientia oktató vagy inkább kutató egyetemnek számít?
– Egy olyan rendszert próbálunk létrehozni, ahol kellő egyensúly alakul ki az oktatási és a kutatási tevékenység között. A mai trendek alapján az történne, hogy mivel az egyetemet és az egyéneket is a kutatási eredményeik szerint bírálják el, teljesen természetes lenne, ha az oktatási tevékenységet visszaszorítanánk, és csak másodlagosan lenne fontos az, hogy hogyan és mit oktatunk. Azt azonban egy egyetem nem engedheti meg, hogy az oktatáson próbáljon spórolni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemi óraszámokra való tekintettel nagyon sok kolléga erősen le van terhelve, és ezért a kutatási tevékenység nehezen fér bele az idejébe. Ezt úgy lehet megoldani, ha a mesterképzésben és a doktorátusban részt vevő hallgatók a kutatást erősítik, előbbi esetében ez már most lehetséges, a doktori iskola kiépítése pedig folyamatban van. Egy dolog az, hogy kutató egyetemet szeretnénk létrehozni, viszont azt is meg kell nézni, hogy melyik tudományterületeken van erre lehetőség. Sok esetben megcéloztuk a kutatói minősítést, és jó úton vagyunk afelé, hogy elnyerjük, viszont még be kell járni ezt az utat. Mindent úgy kell kiépítenünk, hogy ugyanabban az időben tanítsuk a hallgatókat, és neveljük a fiatal oktatókat. A felszereltség nagyon fontos, de ugyanolyan mértékben lényeges az is, hogy ezt a felszereltséget ki is tudják használni a fiatal oktatók. A mérnökképzés nagyon fontos, hiszen egy-egy régió felemelkedése csak akkor lehetséges, ha olyan szakemberek vannak jelen, akik anyagi javakat tudnak létrehozni. Nagy kérdés Székelyföld esetében, hogy mi hiányzik a legjobban. Véleményem szerint az, hogy a megfelelő cégek nem érdeklődtek eléggé az iránt, hogy megfelelő munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak. Ezt kell megváltoztassuk az egyetem segítségével.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, problémát jelent, hogy az idősebb oktatók elérték a nyugdíjkorhatárt. Hogyan orvosolják ezt a helyzetet, van kellő számú és minőségű utánpótlás?
– Nagyon fontosnak tartom a fiatalítást, ezt már évek óta mondom. Azzal szembesültünk, hogy az egyetem elindításánál fontos szerepet vállaló oktatók elérték azt az életkort, mikor már egészségügyi és más feltételek miatt nem tudnak oly sokat vállalni, mint eddig, így át kell adniuk a stafétabotot a fiataloknak. Ha a főállású oktatóink számát nézem, azt kell mondanom, hogy stagnál. Az idősebb kollégák nyugdíjaztatását ugyan pótolják a fiatalok, de nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. A törvények értelmében csak az lehet főállású oktató, akinek tudományos címe van, ez pedig azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban harmincan voltak abban a helyzetben, hogy bár be voltak iratkozva, de még nem szerezték meg a minősítést. Ebből jelenleg több mint húszan megszerezték a címet, így az egyetem oktatóinak átlagéletkora nagyon ütőképes lett. Jelenleg egy olyan szimbiózis alakul ki, ahol még jelen vannak az idősebb kollégák is, de a ciklus végén teljes egészében a fiatalokra fogok támaszkodni. A fiatalokat egyébként a 40–50 éves korosztályra értem, akik pont abban a korban vannak, amikor megfelelő energiával rendelkeznek, és megvan a kellő tapasztalatuk.
– Megtalálta-e a helyét országos szinten a Sapientia magyar magánegyetemként?
– Ma a Sapientia egyetem a magyarul tanuló romániai fiatalok több mint egynegyedét oktatja. Ha ezt hosszútávon kivetítem, és kiszámolom, hogy az évek során hány diák végez nálunk, azt lehet előrevetíteni, hogy az erdélyi magyar értelmiség 40–50 százaléka a Sapientia egyetemen fog végezni. Ez mutatja a legjobban a felelősségünket, hiszen nem mindegy, hogy ez az értelmiség milyen hatással lesz a társadalmunkra. Azt fogja mondani, hogy mindent megtanultam, most már elmehetek, vagy több erőfeszítéssel, de inkább itthon képzelem el a jövőmet? A Sapientiát többféleképpen lehet jellemezni: mint hiánypótló intézmény, már az első ciklusokban megtalálta a helyét; mint magyar mérnökképző intézmény, szintén megtalálta a helyét; de ha azt nézem, hogy elérte-e azt a tudományos megbecsülést, amit én hosszútávon kívánok, akkor azt kell mondjam, azért még dolgozni kell. Idő kérdése, hogy milyen eredmények születnek, és milyen együttműködések valósulnak meg. A magyarországi egyetemek majdnem száz százalékosan teljes jogú partnernek tekintenek, illetve a romániai neves egyetemek szintén. Együtt pályázunk kutatásokra, együtt dolgozunk, és úgy tartják, hogy a Sapientia ugyanazt a tudást biztosítja, mint amit ők nyújtanak. A bukaresti, brassói, kolozsvári és temesvári neves egyetemekre gondolok, és azt hiszem, ennél több nem is kell, hiszen belülről látták, hogy milyen minőségben tanítunk, és számos olyan hallgatónk van, akik tanulmányaik befejezése után ezeken az egyetemeken doktoráltak kimagasló eredményekkel.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2017. január 10.
Már a napokban fel- és leakaszthatják a kabátokat a jótékonykodók és a rászorulók
Ha szüksége van egy kabátra, vegyen el egyet, ha pedig segíteni akar, tegyen fel egyet a ruhatartóra – ennyire egyszerű az alapgondolata annak a karitatív akciónak, amelyet néhány napja indított egy székelyudvarhelyi civil.
Az interneten bukkant egy Magyarországon készült fényképre, ez ihlette a székelyudvarhelyi Rad Aeneas Lászlót arra, hogy létrehozza az Egy kabát mindenkinek, aki fázik nevű Facebook-oldalt, ahol a jótékonykodni kívánó székelyudvarhelyiek segítségét kérte, hogy a városban is elindíthassa a kabátakciót.
A kezdeményezés lényege csupán annyi, hogy a ruhatartó állványra kihelyezett kabátokat bárki elviheti, aki fázik és nincs pénze meleg felöltőre. A városlakókat pedig arra buzdítják, hogy ne dobják ki feleslegessé vált, ám jó állapotban lévő kabátjukat, hanem vigyék el ezekhez a gyűjtőpontokhoz, szerezzenek vele örömöt valakinek, akinek szüksége lehet rá.
A közösségi portálon létrehozott oldal gyorsan népszerűvé vált, hétfő óta több mint százan követik a jótékony kezdeményezést. „Meglepett a gyors reakció, úgy gondoltam, hogy ezen a héten lassan elindul, de hétfő óta lettek állványok, kabátok, vállfák és rengeteg felajánló, így vélhetőleg már a napokban megvalósul” – magyarázta az ötletgazda.
Mint megtudtuk, az elkövetkezőkben olyan üzleteket keres fel, ahol este vagy havazás esetén tárolhatja azt a 3–5 állványt, amelyeket kihelyeznének. Az egyik gyűjtőpont a MÜTF Oktatási Központ épülete előtt lenne, de az akció kezdeményezője szeretné, ha több helyen volna hasonló. Az állványok száma attól függ, hogy hányat adományoznak a célra.
A napokban egyébként több székelyudvarhelyi vendéglátó egység, valamint a MÜTF Oktatási Központ is ingyenteát kínált azoknak, akik fáznak, a pizzázók és kávézók a nem fogyasztó vendégeknek is felajánlották a forró italt.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Ha szüksége van egy kabátra, vegyen el egyet, ha pedig segíteni akar, tegyen fel egyet a ruhatartóra – ennyire egyszerű az alapgondolata annak a karitatív akciónak, amelyet néhány napja indított egy székelyudvarhelyi civil.
Az interneten bukkant egy Magyarországon készült fényképre, ez ihlette a székelyudvarhelyi Rad Aeneas Lászlót arra, hogy létrehozza az Egy kabát mindenkinek, aki fázik nevű Facebook-oldalt, ahol a jótékonykodni kívánó székelyudvarhelyiek segítségét kérte, hogy a városban is elindíthassa a kabátakciót.
A kezdeményezés lényege csupán annyi, hogy a ruhatartó állványra kihelyezett kabátokat bárki elviheti, aki fázik és nincs pénze meleg felöltőre. A városlakókat pedig arra buzdítják, hogy ne dobják ki feleslegessé vált, ám jó állapotban lévő kabátjukat, hanem vigyék el ezekhez a gyűjtőpontokhoz, szerezzenek vele örömöt valakinek, akinek szüksége lehet rá.
A közösségi portálon létrehozott oldal gyorsan népszerűvé vált, hétfő óta több mint százan követik a jótékony kezdeményezést. „Meglepett a gyors reakció, úgy gondoltam, hogy ezen a héten lassan elindul, de hétfő óta lettek állványok, kabátok, vállfák és rengeteg felajánló, így vélhetőleg már a napokban megvalósul” – magyarázta az ötletgazda.
Mint megtudtuk, az elkövetkezőkben olyan üzleteket keres fel, ahol este vagy havazás esetén tárolhatja azt a 3–5 állványt, amelyeket kihelyeznének. Az egyik gyűjtőpont a MÜTF Oktatási Központ épülete előtt lenne, de az akció kezdeményezője szeretné, ha több helyen volna hasonló. Az állványok száma attól függ, hogy hányat adományoznak a célra.
A napokban egyébként több székelyudvarhelyi vendéglátó egység, valamint a MÜTF Oktatási Központ is ingyenteát kínált azoknak, akik fáznak, a pizzázók és kávézók a nem fogyasztó vendégeknek is felajánlották a forró italt.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. január 10.
Mínusz 32 Celsius-fokot mértek Bodzafordulón
Mínusz 32 Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála kedden reggel a bodzafordulói meteorológiai állomáson – ez eddig az idei tél legalacsonyabb hőmérséklete.
Viorica Ienea szolgálatos meteorológus szerint a legalacsonyabb hőmérsékletet reggel fél nyolc körül mérték. „Fagyos éjszaka volt. A hőmérséklet mínusz 27 és 30,5 Celsius-fok között ingadozott. A legalacsonyabb értéket 7 óra 30 perckor érte el, ekkor mínusz 32 Celsius-fok volt, nyolc órára a hőmérő higanyszála 31,8 fokra emelkedett” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Viorica Ienea. Az előrejelzések értelmében szerdától havazás valószínű, ezért enyhül a fagy.
A meteorológusok szerint az idei az utóbbi évek egyik legkeményebb tele, mert hetek óta éjjel-nappal alacsony a hőmérséklet. Bodzafordulón újév előtt mínusz 24,2 Celsius-fokra hűlt a levegő hőmérséklete, és azóta nem mértek pozitív értéket.
Hivatalosan az utolsó fél évszázad legalacsonyabb hőmérsékleti értékét, mínusz 35,8 Celsius-fokot, 2005. február 8-án mérték, Bodzafordulón, hasonlóra nem került sor 1939 óta.
Székelyhon.ro
Mínusz 32 Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála kedden reggel a bodzafordulói meteorológiai állomáson – ez eddig az idei tél legalacsonyabb hőmérséklete.
Viorica Ienea szolgálatos meteorológus szerint a legalacsonyabb hőmérsékletet reggel fél nyolc körül mérték. „Fagyos éjszaka volt. A hőmérséklet mínusz 27 és 30,5 Celsius-fok között ingadozott. A legalacsonyabb értéket 7 óra 30 perckor érte el, ekkor mínusz 32 Celsius-fok volt, nyolc órára a hőmérő higanyszála 31,8 fokra emelkedett” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Viorica Ienea. Az előrejelzések értelmében szerdától havazás valószínű, ezért enyhül a fagy.
A meteorológusok szerint az idei az utóbbi évek egyik legkeményebb tele, mert hetek óta éjjel-nappal alacsony a hőmérséklet. Bodzafordulón újév előtt mínusz 24,2 Celsius-fokra hűlt a levegő hőmérséklete, és azóta nem mértek pozitív értéket.
Hivatalosan az utolsó fél évszázad legalacsonyabb hőmérsékleti értékét, mínusz 35,8 Celsius-fokot, 2005. február 8-án mérték, Bodzafordulón, hasonlóra nem került sor 1939 óta.
Székelyhon.ro
2017. január 10.
Fontos a tévhitek eloszlatása
Történelmünk az egyházi iratok tükrében
A magyar kereszténység kezdeteire vonatkozó ismeretanyagra tehettek szert mindazok, akik tavaly, Baróton a III. alkalommal megrendezett Magyar Örökség Táborban részt vettek dr. Darkó Jenő A görög szertartásúak története Magyarországon (1000–1792) című könyvének bemutatóján.
A könyv a baróti Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg, és a Csíkszeredában született, Budapesten élő szerző történelemtudomány-doktori értekezésének átdolgozott változata, mely a magyar nyelvterületen a görög rítusú – vagy ahogy Erdélyben használják: ortodox – egyházat övező tévhitek eloszlatásában segít. Már történelmi szempontból is fontos a közösségek egyházi szertartások szerinti megkülönböztetése, mert a középkorban csak így lehet kimutatni egy adott ország területén a többségi lakosságétól eltérő nyelvvel és szokásrenddel rendelkező népcsoportok létét. Ezeket ugyanis csak a francia forradalom (1789) óta hívják nemzetiségeknek, addig nyelv vagy származás szempontjából nem voltak megkülönböztetve. Az 1790–91-es budai-pozsonyi országgyűlés vallásügyi törvényei azonban oly mértékben emancipálják az ortodoxokat, hogy a továbbiakban már nem lehetséges egy adott népcsoport vallási szertartás szerinti beazonosítása.
A fenti logikát követve ugyanakkor sok minden kiderül a magyarországi magyar kereszténységről, és el lehet jutni annak gyökeréig is. Szent László (1046–1095) ünnepeket szabályozó törvényeit tanulmányozva például rádöbbenhetünk, hogy a 11. századi magyar egyház még köztes állapotban volt a nyugati és bizánci között. Ugyanakkor nyoma sincs a Német–Római Császárság és pápaság között nyugaton már javában dühöngő invesztitúra-harcnak, vagyis a világi és egyházi hatalom közti, a püspökök kinevezéséért folytatott küzdelemnek.
A magyarság megkeresztelkedésének időpontja, végbemenésének hossza és körülményei után kutatva az egyházi iratok között megállapíthatjuk, hogy távolról sem akkor és úgy történt, ahogy azt a kézikönyvek általában bemutatják. És teszik ezt annak ellenére, hogy Németh Gyula (1890–1976) nyelvész, turkológus már 1940-ben megjelent dolgozatában kijelenti, a magyaroknak jóval Árpád bejövetele előtt ismernie kellett a kereszténységet. Már a Fekete-tenger északi partvidékén való tartózkodásuk idején!
Ezt a megállapítást egyháztörténeti adalékok is alátámasztják, melyekről Moravcsik Gyula (1892–1972) Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár is említést tesz könyvében. Ezek egyike a Fekete-tenger északi partvidékén működő hun püspökségre vonatkozik. Ennek létezését a Kr. u. 2. században élő földrajztudós, matematikus, csillagász és asztrológus, Claudius Ptolemaiosz is megerősíti, mikor a Kaukázus északi előterében élő keresztény hunokról ír.
Ugyanakkor a 8. századból fennmaradt egy bizánci görög püspökségi jegyzék, mely a krími egyháztartomány szervezetének leírását is tartalmazza. Ebben négy olyan püspökség szerepel, mely népnévvel, köztük a hunokéval és az onogurokéval van megjelölve. E tény viszont arra utal, hogy ezek nem rendelkeztek székhellyel, hatáskörük pedig olyan népekre terjedt ki, melyek még nem folytattak letelepült életmódot, vagyis missziós püspökségek voltak. Továbbá pedig azt is bizonyítja, hogy a magyarok már akkor kapcsolatban álltak a kereszténységgel, azonban annak nem a római, hanem a bizánci vonulatával.
„A szkíta–hun–avar–magyar népek többször voltak a történelem során birodalomalkotó népek, ráadásul az emberi történelem genezisének meghatározó régióiban. Államiságuk tehát nem a római katolicizmus felvételével kezdődött, hanem az sok-sok évszázaddal régibb. Tehát az igazságot jobban kifejezi az a szóhasználat, ha a 896. évi honfoglalás helyett a magyarok utolsó, Árpád vezetésével való bejöveteléről, s azt követően az istváni új államalapításról, s a nyugati kereszténység, illetve a római katolicizmus rendjébe illeszkedő államalapításról beszélünk. A történelmi forrásokból tudjuk, hogy már a hunok nagyobbik része Jézushitű volt, a kereszténység Mani-féle (manicheus), illetve Nesztor-féle (nesztoriánus), tehát pártus-hun (keleti) modellje szerint.”Pápai Szabó György: Magaskultúránk évezredei (Kapu, 1988/5)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Történelmünk az egyházi iratok tükrében
A magyar kereszténység kezdeteire vonatkozó ismeretanyagra tehettek szert mindazok, akik tavaly, Baróton a III. alkalommal megrendezett Magyar Örökség Táborban részt vettek dr. Darkó Jenő A görög szertartásúak története Magyarországon (1000–1792) című könyvének bemutatóján.
A könyv a baróti Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg, és a Csíkszeredában született, Budapesten élő szerző történelemtudomány-doktori értekezésének átdolgozott változata, mely a magyar nyelvterületen a görög rítusú – vagy ahogy Erdélyben használják: ortodox – egyházat övező tévhitek eloszlatásában segít. Már történelmi szempontból is fontos a közösségek egyházi szertartások szerinti megkülönböztetése, mert a középkorban csak így lehet kimutatni egy adott ország területén a többségi lakosságétól eltérő nyelvvel és szokásrenddel rendelkező népcsoportok létét. Ezeket ugyanis csak a francia forradalom (1789) óta hívják nemzetiségeknek, addig nyelv vagy származás szempontjából nem voltak megkülönböztetve. Az 1790–91-es budai-pozsonyi országgyűlés vallásügyi törvényei azonban oly mértékben emancipálják az ortodoxokat, hogy a továbbiakban már nem lehetséges egy adott népcsoport vallási szertartás szerinti beazonosítása.
A fenti logikát követve ugyanakkor sok minden kiderül a magyarországi magyar kereszténységről, és el lehet jutni annak gyökeréig is. Szent László (1046–1095) ünnepeket szabályozó törvényeit tanulmányozva például rádöbbenhetünk, hogy a 11. századi magyar egyház még köztes állapotban volt a nyugati és bizánci között. Ugyanakkor nyoma sincs a Német–Római Császárság és pápaság között nyugaton már javában dühöngő invesztitúra-harcnak, vagyis a világi és egyházi hatalom közti, a püspökök kinevezéséért folytatott küzdelemnek.
A magyarság megkeresztelkedésének időpontja, végbemenésének hossza és körülményei után kutatva az egyházi iratok között megállapíthatjuk, hogy távolról sem akkor és úgy történt, ahogy azt a kézikönyvek általában bemutatják. És teszik ezt annak ellenére, hogy Németh Gyula (1890–1976) nyelvész, turkológus már 1940-ben megjelent dolgozatában kijelenti, a magyaroknak jóval Árpád bejövetele előtt ismernie kellett a kereszténységet. Már a Fekete-tenger északi partvidékén való tartózkodásuk idején!
Ezt a megállapítást egyháztörténeti adalékok is alátámasztják, melyekről Moravcsik Gyula (1892–1972) Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár is említést tesz könyvében. Ezek egyike a Fekete-tenger északi partvidékén működő hun püspökségre vonatkozik. Ennek létezését a Kr. u. 2. században élő földrajztudós, matematikus, csillagász és asztrológus, Claudius Ptolemaiosz is megerősíti, mikor a Kaukázus északi előterében élő keresztény hunokról ír.
Ugyanakkor a 8. századból fennmaradt egy bizánci görög püspökségi jegyzék, mely a krími egyháztartomány szervezetének leírását is tartalmazza. Ebben négy olyan püspökség szerepel, mely népnévvel, köztük a hunokéval és az onogurokéval van megjelölve. E tény viszont arra utal, hogy ezek nem rendelkeztek székhellyel, hatáskörük pedig olyan népekre terjedt ki, melyek még nem folytattak letelepült életmódot, vagyis missziós püspökségek voltak. Továbbá pedig azt is bizonyítja, hogy a magyarok már akkor kapcsolatban álltak a kereszténységgel, azonban annak nem a római, hanem a bizánci vonulatával.
„A szkíta–hun–avar–magyar népek többször voltak a történelem során birodalomalkotó népek, ráadásul az emberi történelem genezisének meghatározó régióiban. Államiságuk tehát nem a római katolicizmus felvételével kezdődött, hanem az sok-sok évszázaddal régibb. Tehát az igazságot jobban kifejezi az a szóhasználat, ha a 896. évi honfoglalás helyett a magyarok utolsó, Árpád vezetésével való bejöveteléről, s azt követően az istváni új államalapításról, s a nyugati kereszténység, illetve a római katolicizmus rendjébe illeszkedő államalapításról beszélünk. A történelmi forrásokból tudjuk, hogy már a hunok nagyobbik része Jézushitű volt, a kereszténység Mani-féle (manicheus), illetve Nesztor-féle (nesztoriánus), tehát pártus-hun (keleti) modellje szerint.”Pápai Szabó György: Magaskultúránk évezredei (Kapu, 1988/5)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. január 10.
Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 10.
Móka: akik “elgereblyézik a mezsgyét”
Megalakulása óta a legjobb, elismerésekben gazdag évét zárta 2016-tal az érmihályfalviMóka. A színjátszó csoport alapító-előadó-rendezőjével, Szabó Jánossal ennek kapcsán sok mindenről szót ejtettünk. A csoport január 15-én lép színpadra legközelebb.
Ha érmihályfalvi előadócsoportokról esik szó, akkor a 30 éves Nyíló Akác néptánccsoport után valószínűleg a már 16 éves Móka színjátszó csoport jut először eszébe a nem helyi lakosoknak is. Ehhez hozzájárult, hogy több mint 50 produkcióval álltak közönség elé másfél évtized alatt, és ugyancsak a 60-at közelíti azok száma, akik “mókásnak” mondhatták/mondhatják magukat. A siker kovácsa, a csapat mozgatója és mindenese is egyben Szabó János, akinek bemutatása részben egybefonódik a Móka bemutatásával is.
Bánságból az Érmellékre
Szabó János a bánsági Nagyszentmiklóson született, gyerekkorát és iskolaéveit már Újszenetsen és Temesváron töltötte. A színházi élet “szele” már korán megcsapta, hiszen édesapja kellékes volt a temesvári színházban, így neki módja volt szabadidejét a világot jelentő deszkák közelében tölteni, sőt, rájuk is léphetett, hiszen gyerekszínészként szerepet is kapott. “Korán megfertőződtem a színházzal”, fogalmazott és mint alább kiderül, ebből máig nem gyógyult ki. Következett egy újszentesi színjátszó csoport, majd a temesvári Thália. Némi váltás történt, amikor a néptánc felé fordult, 10 évig az ugyancsak temesvári Rezeda csoport tagja volt, sőt, egy időben vezetője is a tánckarnak. Adódik a kérdés: a színházi vonzódás hogyan nem vitte a színi pálya irányába? Vitte, tudom meg, de egyetlen próbálkozását elutasították, az akkor még volt korhatár miatt többet nem is próbálkozott, a rendezői karrier pedig nem vonzotta. A ’90-es évek végén családi okok miatt került Érmihályfalvára, ahol “hiányérzete volt, nem találta önmagát”, érezte: valamire még szüksége lenne a munkáján kívül. Ez vezetett oda, hogy 2000 december hetedikén megalakult a Móka színjátszó csapat, mely nevében utal a várost átszelő patakra, ugyanakkor a “mókázásra” is.
A karakter szembe jön
A Móka-történeti alakuló ülés Szabó Jánosék konyhájában zajlott le, alapító tagok: Szabó Éva, Felvinczi József, Zih Gábor, Felvinczi Erzsébet, Kulcsár Ágnes, Boros József és Szabó János, utóbbiak négyen a mai napig aktív tagok. A “társulat” gyorsan gyarapodott, hiszen elsőként A cigány című népszínművet mutatták be, amiben ifjabbakra és idősebbekre egyaránt szükség volt. Apropó, “toborzás”: ez annak függvényében történik, hogy éppen milyen darabra készülnek, milyen karakterekre van szükség a meglévők mellé. A módszer nagyon egyszerű, érdeklődnek barátok, ismerősök körében, vagy egyszerűen megszólítja a szembe jövő, alkalmasnak vélt arcot az utcán. Persze 10-ből 8-an azonnal nemet mondanak, de van aki eljut a próbáig és akár be is válik, addig rejtett értékét hozva felszínre. Arra is volt már példa, tudtam meg, hogy a lelkesedés nem párosult alkalmassággal, az illetőt el kellett tanácsolni, de harag nem volt. Eddig, beleszámolva a színműveket, irodalmi előadásokat, kabarékat is, közel 60 bemutatója volt a Mókának, a legnépesebb produkciójuk Móricz Zsigmond Úri murija volt, amikor 22 név állt a szereposztásban.
A Bányavirág-sikersztori
Amatőr csapatról lévén szó, elsősorban önmagukra számíthatnak, például a maguk kitalálta díszleteket maguk fúrják-faragják, az alapanyagokat ahányszor csak lehet újrahasznosítják. A kellékek, jelmezek is mind saját tulajdonúak, vannak Móka-tagok, akik nagyszerű érzékkel válogatnak a különböző turkálókban, sőt, már félre is teszik számukra az esetleg használhatónak tűnő holmikat. Ugyanakkor megemlítendő az önkormányzat segítsége, ami leginkább az utazások támogatásában nyilvánul meg, de a helyi jellegű Pódium Díjat is többször megkapták már. Hogyan lehet egy ilyen többé-kevésbé népes, különböző korosztályú és irányultságú csapatot “tűzben” tartani? Szabó János szerint ehhez mindenképpen kell a tagok elkötelezettsége, ugyanakkor mindig kellenek az új ötletek, a kihívás. Utóbbira jó példa a Bányavirág. Az van ugyanis, hogy a darabválasztást megbeszélik, Székely Csaba drámája ellen azonban tiltakozott a csapat, mert nehéz és “más” volt. Ám miután megtalálta mindenki a szerepét (vagy a szerep őt?), már “szinte alig kellett rendezni”, emlékszik vissza Szabó János, és a történtek őt igazolták, hiszen az eddigi legnagyobb sikersorozatot produkálták a Bányavirággal: magyarországi amatőr és alternatív (melyeken hivatásosok is részt vesznek) színjátszó fesztiválokon átvehették a a legjobb rendezés, női, férfi és mellékszereplő (utóbbit ketten is), illetve a legjobb előadás díját is (ezekről lapunkban annak idején beszámoltunk).
Kabarék és drámák
Adódik a kérdés: hogyan viszonyulnak a profi társulatok az amatőr csoportokhoz? Szabó János (anélkül, hogy valakit is megsértsen) úgy érzi, előbbieknek “derogál” utóbbiakkal foglalkozni. Erre idézte büszkeséggel Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari Díjas érdemes művészt, aki az egyik fesztiválon, a zsűri tagjaként mondta a Bányavirág-előadásukra: ez az előadás elgereblyézte a mezsgyét a profik és az amatőrök között, míg Ascher Tamás szintén Kossuth- és Jászai Mari Díjas rendező bevallotta: nehezen tudna rosszat mondani a látottakról.Szabó János maga is színre lép alkalomadtán, bár úgy tartja, szívesebben játszana, ha más rendezne, hiszen “lentről egészen másként látszik minden”. Sokkal hálásabb feladat bohózatot, kabarét játszani, hiszen azonnali a visszajelzés, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb is, hiszen a poénoknak “ülni kell”. Azonban “nagyszerűbb és nagyobb elégtétel”, amikor egy dráma megfogja a közönséget, amikor a függöny lehulltát pár másodpercnyi csend követi a taps felhangzása előtt, fejtette ki Szabó János, aki az említett fesztivál-szereplések nyomán két meghívást is kapott magyarországi rendezésre, de azokat nem fogadta el.
Készülnek az idei bemutatókra
Azt is eredményként könyvelik el, hogy vannak olyan Móka-tagok, akik diákként kerültek a csapatba, aztán, egyetemi éveik elvégzése után, visszakerülve a városba, a Mókába is visszatértek. Aki életét a színpadon folytatta, “csak” egyet tudott említeni Szabó János, ő Cormos Viktória operaénekesnő, akit a Kolozsvári Állami Opera magyar és román társulata is foglalkoztat.“Bár életem alakulhatott volna másként is, semmit nem bántam meg”, összegzett Szabó János, aki azt is elárulta, hogy idén két nagybemutatóval készülnek (eggyel szokás szerint a Nyíló Akác Napokra, eggyel őszre), melyek mellett lesznek irodalmi összeállításaik is. Végül, de nem utolsó sorban pedig meg kell említenünk, hogy immár 13 éve szilveszteri kabaréval is a közönség kedvére tesznek, 2016/2017 fordulóján a Két féltucat, akciósan című, klasszikus és saját jelenetekből dalbetétekből állt produkciót mutatták be. Szokásuk, hogy ezt a vidám műsort még január folyamán megismétlik, erre idén is sor kerül 15-én, vasárnap 18 órától, ekkor lehet legközelebb színpadon látni a Mókát.
Rencz Csaba
erdon.ro
Megalakulása óta a legjobb, elismerésekben gazdag évét zárta 2016-tal az érmihályfalviMóka. A színjátszó csoport alapító-előadó-rendezőjével, Szabó Jánossal ennek kapcsán sok mindenről szót ejtettünk. A csoport január 15-én lép színpadra legközelebb.
Ha érmihályfalvi előadócsoportokról esik szó, akkor a 30 éves Nyíló Akác néptánccsoport után valószínűleg a már 16 éves Móka színjátszó csoport jut először eszébe a nem helyi lakosoknak is. Ehhez hozzájárult, hogy több mint 50 produkcióval álltak közönség elé másfél évtized alatt, és ugyancsak a 60-at közelíti azok száma, akik “mókásnak” mondhatták/mondhatják magukat. A siker kovácsa, a csapat mozgatója és mindenese is egyben Szabó János, akinek bemutatása részben egybefonódik a Móka bemutatásával is.
Bánságból az Érmellékre
Szabó János a bánsági Nagyszentmiklóson született, gyerekkorát és iskolaéveit már Újszenetsen és Temesváron töltötte. A színházi élet “szele” már korán megcsapta, hiszen édesapja kellékes volt a temesvári színházban, így neki módja volt szabadidejét a világot jelentő deszkák közelében tölteni, sőt, rájuk is léphetett, hiszen gyerekszínészként szerepet is kapott. “Korán megfertőződtem a színházzal”, fogalmazott és mint alább kiderül, ebből máig nem gyógyult ki. Következett egy újszentesi színjátszó csoport, majd a temesvári Thália. Némi váltás történt, amikor a néptánc felé fordult, 10 évig az ugyancsak temesvári Rezeda csoport tagja volt, sőt, egy időben vezetője is a tánckarnak. Adódik a kérdés: a színházi vonzódás hogyan nem vitte a színi pálya irányába? Vitte, tudom meg, de egyetlen próbálkozását elutasították, az akkor még volt korhatár miatt többet nem is próbálkozott, a rendezői karrier pedig nem vonzotta. A ’90-es évek végén családi okok miatt került Érmihályfalvára, ahol “hiányérzete volt, nem találta önmagát”, érezte: valamire még szüksége lenne a munkáján kívül. Ez vezetett oda, hogy 2000 december hetedikén megalakult a Móka színjátszó csapat, mely nevében utal a várost átszelő patakra, ugyanakkor a “mókázásra” is.
A karakter szembe jön
A Móka-történeti alakuló ülés Szabó Jánosék konyhájában zajlott le, alapító tagok: Szabó Éva, Felvinczi József, Zih Gábor, Felvinczi Erzsébet, Kulcsár Ágnes, Boros József és Szabó János, utóbbiak négyen a mai napig aktív tagok. A “társulat” gyorsan gyarapodott, hiszen elsőként A cigány című népszínművet mutatták be, amiben ifjabbakra és idősebbekre egyaránt szükség volt. Apropó, “toborzás”: ez annak függvényében történik, hogy éppen milyen darabra készülnek, milyen karakterekre van szükség a meglévők mellé. A módszer nagyon egyszerű, érdeklődnek barátok, ismerősök körében, vagy egyszerűen megszólítja a szembe jövő, alkalmasnak vélt arcot az utcán. Persze 10-ből 8-an azonnal nemet mondanak, de van aki eljut a próbáig és akár be is válik, addig rejtett értékét hozva felszínre. Arra is volt már példa, tudtam meg, hogy a lelkesedés nem párosult alkalmassággal, az illetőt el kellett tanácsolni, de harag nem volt. Eddig, beleszámolva a színműveket, irodalmi előadásokat, kabarékat is, közel 60 bemutatója volt a Mókának, a legnépesebb produkciójuk Móricz Zsigmond Úri murija volt, amikor 22 név állt a szereposztásban.
A Bányavirág-sikersztori
Amatőr csapatról lévén szó, elsősorban önmagukra számíthatnak, például a maguk kitalálta díszleteket maguk fúrják-faragják, az alapanyagokat ahányszor csak lehet újrahasznosítják. A kellékek, jelmezek is mind saját tulajdonúak, vannak Móka-tagok, akik nagyszerű érzékkel válogatnak a különböző turkálókban, sőt, már félre is teszik számukra az esetleg használhatónak tűnő holmikat. Ugyanakkor megemlítendő az önkormányzat segítsége, ami leginkább az utazások támogatásában nyilvánul meg, de a helyi jellegű Pódium Díjat is többször megkapták már. Hogyan lehet egy ilyen többé-kevésbé népes, különböző korosztályú és irányultságú csapatot “tűzben” tartani? Szabó János szerint ehhez mindenképpen kell a tagok elkötelezettsége, ugyanakkor mindig kellenek az új ötletek, a kihívás. Utóbbira jó példa a Bányavirág. Az van ugyanis, hogy a darabválasztást megbeszélik, Székely Csaba drámája ellen azonban tiltakozott a csapat, mert nehéz és “más” volt. Ám miután megtalálta mindenki a szerepét (vagy a szerep őt?), már “szinte alig kellett rendezni”, emlékszik vissza Szabó János, és a történtek őt igazolták, hiszen az eddigi legnagyobb sikersorozatot produkálták a Bányavirággal: magyarországi amatőr és alternatív (melyeken hivatásosok is részt vesznek) színjátszó fesztiválokon átvehették a a legjobb rendezés, női, férfi és mellékszereplő (utóbbit ketten is), illetve a legjobb előadás díját is (ezekről lapunkban annak idején beszámoltunk).
Kabarék és drámák
Adódik a kérdés: hogyan viszonyulnak a profi társulatok az amatőr csoportokhoz? Szabó János (anélkül, hogy valakit is megsértsen) úgy érzi, előbbieknek “derogál” utóbbiakkal foglalkozni. Erre idézte büszkeséggel Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari Díjas érdemes művészt, aki az egyik fesztiválon, a zsűri tagjaként mondta a Bányavirág-előadásukra: ez az előadás elgereblyézte a mezsgyét a profik és az amatőrök között, míg Ascher Tamás szintén Kossuth- és Jászai Mari Díjas rendező bevallotta: nehezen tudna rosszat mondani a látottakról.Szabó János maga is színre lép alkalomadtán, bár úgy tartja, szívesebben játszana, ha más rendezne, hiszen “lentről egészen másként látszik minden”. Sokkal hálásabb feladat bohózatot, kabarét játszani, hiszen azonnali a visszajelzés, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb is, hiszen a poénoknak “ülni kell”. Azonban “nagyszerűbb és nagyobb elégtétel”, amikor egy dráma megfogja a közönséget, amikor a függöny lehulltát pár másodpercnyi csend követi a taps felhangzása előtt, fejtette ki Szabó János, aki az említett fesztivál-szereplések nyomán két meghívást is kapott magyarországi rendezésre, de azokat nem fogadta el.
Készülnek az idei bemutatókra
Azt is eredményként könyvelik el, hogy vannak olyan Móka-tagok, akik diákként kerültek a csapatba, aztán, egyetemi éveik elvégzése után, visszakerülve a városba, a Mókába is visszatértek. Aki életét a színpadon folytatta, “csak” egyet tudott említeni Szabó János, ő Cormos Viktória operaénekesnő, akit a Kolozsvári Állami Opera magyar és román társulata is foglalkoztat.“Bár életem alakulhatott volna másként is, semmit nem bántam meg”, összegzett Szabó János, aki azt is elárulta, hogy idén két nagybemutatóval készülnek (eggyel szokás szerint a Nyíló Akác Napokra, eggyel őszre), melyek mellett lesznek irodalmi összeállításaik is. Végül, de nem utolsó sorban pedig meg kell említenünk, hogy immár 13 éve szilveszteri kabaréval is a közönség kedvére tesznek, 2016/2017 fordulóján a Két féltucat, akciósan című, klasszikus és saját jelenetekből dalbetétekből állt produkciót mutatták be. Szokásuk, hogy ezt a vidám műsort még január folyamán megismétlik, erre idén is sor kerül 15-én, vasárnap 18 órától, ekkor lehet legközelebb színpadon látni a Mókát.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 10.
Fölösleges jajveszékelés
Az elmúlt napokban igen nagy volt az ajvékolás a balliberális magyar sajtóberkekben, határon innen és túl, annak kapcsán, hogy ideiglenesen megszűnt frissülni az Erdélyi Riport című portál és két külmunkatárstól megvált a Maszol.ro.
A túldimenzionált, hisztérikus, világvége-hangulatot gerjesztő riogatások hátterét Borbély Zsolt Attila írása világította meg portálunkonMeggyengült balliberális hadállások Erdélyben. A józan, kimért és a hőzöngést helyre tevők egyéb reagálások sorából a Rostás Szabolcsét és a Farkas Rékáét érdemes még kiemelni, előbbi a Krónikában jelent megSajtó ideát is van címmel, utóbbi a HáromszékbenPártunk és a sajtócímmel.
Mindhárom cikk olvastán olyan halvány érzés támad a kellően szkeptikus emberben, hogy miközben a balliberálisok a saját médiatáborukat ért „szörnyű justizmordot” lihegik túl, aközben a nemzeti oldalon kész tényként fogadják el sokan, sőt egyesek máris ünneplik, hogy a „nemzetellenes álbaloldal” visszaszorulóban van, de legalábbis egy megérdemelt és kívánatos csapás érte. Holott ez koránt sincs így, véleményem szerint.
A száraz tények: az Erdélyi Riport akkor is egy nagyon szűk körben olvasott hetilap volt, amikor még megjelent nyomtatásban. Amióta pedig csak online olvashatók az itt publikált írások, azóta szinte csak az RMDSZ belköreiben, de ott is inkább csak az MSZP-SZDSZ-es körökhöz láncolódott vagy Bukarestben szocializálódott értelmiségiek és pártkatonák számára volt „kötelező háziolvasmány” Parászka Boróka és társai publicisztikája. Való igaz, a magyarországi balliberális oldal sűrűn hivatkozott a Riportra mint „mértékadó erdélyi fórumra”. Miközben a portál olvasottsága igen alacsony volt.
A Maszolnál pedig egyetlen online-szerkesztő adta be a felmondását, önként, ismeretlen okokból, illetve két külsősnek már nem hosszabbították meg a külmunkatársi szerződését. A szerkesztőség anyagi okokra, az érintettek politikai indokra hivatkoznak, de valószínűleg mindkettő helytálló. Ágoston Hugó és Gál Mária egyszerre volt drága és népszerűtlen, egy idő után nyűggé váltak a kolozsvári szerkesztőség számára.
Az egyik Bukarestből osztotta az észt, a másik Budapestről, az erdélyi magyar valóságtól elrugaszkodva. Ágoston ráadásul a régi kommunista pártpropaganda egyik utolsó mohikánjaként pöffeszkedett a „vezető publicista” pózban, úgy, hogy körbevette magát hasonszőrűekkel. Ezek közül egyesek most vele szolidarizálva sértődtek meg és tűntek el a portál impresszumából (Székedi Ferenc, Cseke Gábor), mások viszont az új „vezető publicista”, Ambrus Attila (aki ezer szállal kötődik az RMDSZ-hez) mellett folytatják azt, amit 1989 előtt és után folytatólagosan követtek el: Bogdán Tibor, Bíró Béla, Zsehránszky István. A magyarországi kapcsolat sem szűnik meg, hiszen az ámokfutó, határon innen és túl vállalhatatlan Gál Mária (Parászka Boróka alteregója) helyett a kacskaringós politikai karriert megfutott Bálint-Pataki József és a népszabadságos Papp Sándor Zsigmond fogja a maszopos-szadeszes diskurzust nyomni.
A lényeg: sem a Maszol pártfüggősége (RMDSZ), sem a tartalma nem fog változni, erre garancia a főszerkesztő személye, aki továbbra is a hűséges pártkatona Cseke Péter Tamás. Talán kevesebbszer fog megjelenni a portálon az „orbánkormány” szitokszóként, meghálálva a decemberi kampányban az RMDSZ-nek nyújtott támogatást.
Érdemes megemlíteni, hogy a fentebb hivatkozott három cikk közül kettőben a szakmai szolidaritás hangja is tetten érhető, mikor is szerzőik az „állásukat vesztett” kollégák iránti együttérzésüket fejezik ki. Hadd oszlassuk el gyorsan az aggodalmakat: csakis némi pluszjövedelemtől esnek el azok, akik nem fognak publikálni innentől a Riport.ron – amely csak ideiglenesen szünetel, mint már jeleztük – és a Maszol.ron. A szóban forgó személyek mind zsíros fizetésekből (pártfunkciókban, állami és önkormányzati állásokban) vagy szép nyugdíjakból tengették eddig is az életüket, nem szorultak rá a két orgánumtól kapott honoráriumokra. Amelyek közpénzekből származtak – ezt már sokan megírták a két médium tulajdonosi háttere kapcsán. Az RMDSZ gondoskodni fog róluk, nem kétség.
Attól sem kell félni (vagy annak sem kell örülni?), hogy nem jut publikálási tér számukra, ha továbbra is formálni akarják a közvéleményt (vagy továbbmanipulálni?). Ne legyünk naivak: a magát balliberális oldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának útját igen magas szintekről, nemzetközi hátszéllel egyengetik, ráadásul Romániában a többségi hatalom közvetlenül is érdekelt a magyar nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyek fenntartásában.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk
Az elmúlt napokban igen nagy volt az ajvékolás a balliberális magyar sajtóberkekben, határon innen és túl, annak kapcsán, hogy ideiglenesen megszűnt frissülni az Erdélyi Riport című portál és két külmunkatárstól megvált a Maszol.ro.
A túldimenzionált, hisztérikus, világvége-hangulatot gerjesztő riogatások hátterét Borbély Zsolt Attila írása világította meg portálunkonMeggyengült balliberális hadállások Erdélyben. A józan, kimért és a hőzöngést helyre tevők egyéb reagálások sorából a Rostás Szabolcsét és a Farkas Rékáét érdemes még kiemelni, előbbi a Krónikában jelent megSajtó ideát is van címmel, utóbbi a HáromszékbenPártunk és a sajtócímmel.
Mindhárom cikk olvastán olyan halvány érzés támad a kellően szkeptikus emberben, hogy miközben a balliberálisok a saját médiatáborukat ért „szörnyű justizmordot” lihegik túl, aközben a nemzeti oldalon kész tényként fogadják el sokan, sőt egyesek máris ünneplik, hogy a „nemzetellenes álbaloldal” visszaszorulóban van, de legalábbis egy megérdemelt és kívánatos csapás érte. Holott ez koránt sincs így, véleményem szerint.
A száraz tények: az Erdélyi Riport akkor is egy nagyon szűk körben olvasott hetilap volt, amikor még megjelent nyomtatásban. Amióta pedig csak online olvashatók az itt publikált írások, azóta szinte csak az RMDSZ belköreiben, de ott is inkább csak az MSZP-SZDSZ-es körökhöz láncolódott vagy Bukarestben szocializálódott értelmiségiek és pártkatonák számára volt „kötelező háziolvasmány” Parászka Boróka és társai publicisztikája. Való igaz, a magyarországi balliberális oldal sűrűn hivatkozott a Riportra mint „mértékadó erdélyi fórumra”. Miközben a portál olvasottsága igen alacsony volt.
A Maszolnál pedig egyetlen online-szerkesztő adta be a felmondását, önként, ismeretlen okokból, illetve két külsősnek már nem hosszabbították meg a külmunkatársi szerződését. A szerkesztőség anyagi okokra, az érintettek politikai indokra hivatkoznak, de valószínűleg mindkettő helytálló. Ágoston Hugó és Gál Mária egyszerre volt drága és népszerűtlen, egy idő után nyűggé váltak a kolozsvári szerkesztőség számára.
Az egyik Bukarestből osztotta az észt, a másik Budapestről, az erdélyi magyar valóságtól elrugaszkodva. Ágoston ráadásul a régi kommunista pártpropaganda egyik utolsó mohikánjaként pöffeszkedett a „vezető publicista” pózban, úgy, hogy körbevette magát hasonszőrűekkel. Ezek közül egyesek most vele szolidarizálva sértődtek meg és tűntek el a portál impresszumából (Székedi Ferenc, Cseke Gábor), mások viszont az új „vezető publicista”, Ambrus Attila (aki ezer szállal kötődik az RMDSZ-hez) mellett folytatják azt, amit 1989 előtt és után folytatólagosan követtek el: Bogdán Tibor, Bíró Béla, Zsehránszky István. A magyarországi kapcsolat sem szűnik meg, hiszen az ámokfutó, határon innen és túl vállalhatatlan Gál Mária (Parászka Boróka alteregója) helyett a kacskaringós politikai karriert megfutott Bálint-Pataki József és a népszabadságos Papp Sándor Zsigmond fogja a maszopos-szadeszes diskurzust nyomni.
A lényeg: sem a Maszol pártfüggősége (RMDSZ), sem a tartalma nem fog változni, erre garancia a főszerkesztő személye, aki továbbra is a hűséges pártkatona Cseke Péter Tamás. Talán kevesebbszer fog megjelenni a portálon az „orbánkormány” szitokszóként, meghálálva a decemberi kampányban az RMDSZ-nek nyújtott támogatást.
Érdemes megemlíteni, hogy a fentebb hivatkozott három cikk közül kettőben a szakmai szolidaritás hangja is tetten érhető, mikor is szerzőik az „állásukat vesztett” kollégák iránti együttérzésüket fejezik ki. Hadd oszlassuk el gyorsan az aggodalmakat: csakis némi pluszjövedelemtől esnek el azok, akik nem fognak publikálni innentől a Riport.ron – amely csak ideiglenesen szünetel, mint már jeleztük – és a Maszol.ron. A szóban forgó személyek mind zsíros fizetésekből (pártfunkciókban, állami és önkormányzati állásokban) vagy szép nyugdíjakból tengették eddig is az életüket, nem szorultak rá a két orgánumtól kapott honoráriumokra. Amelyek közpénzekből származtak – ezt már sokan megírták a két médium tulajdonosi háttere kapcsán. Az RMDSZ gondoskodni fog róluk, nem kétség.
Attól sem kell félni (vagy annak sem kell örülni?), hogy nem jut publikálási tér számukra, ha továbbra is formálni akarják a közvéleményt (vagy továbbmanipulálni?). Ne legyünk naivak: a magát balliberális oldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának útját igen magas szintekről, nemzetközi hátszéllel egyengetik, ráadásul Romániában a többségi hatalom közvetlenül is érdekelt a magyar nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyek fenntartásában.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk