Szőcs Géza csempészte a fasiszta író hamvait?
Minden jel szerint sikerrel kijátszotta a román hatóságokat a magyar Országgyűlés Hivatala Nyirő József író elmaradt vasárnapi újratemetésénél; Bayer Zsolt publicista a Magyar Hírlapban vetette fel, hogy az írónak a román hatóságok által keresett hamvait Szőcs Géza kulturális államtitkár rejtegette a Székelyudvarhelyen megtartott "ökumenikus áhitaton".
"Látni fogják, hogy Szőcs nagy táskával megy fel a színpadra, a táskát leteszi az író fényképe alá, majd beszéde végeztével elviszi" - írta Bayer hozzátéve: "az udvarhelyiek tudni vélik, hogy ott volt az író az ünnepségen." A felvételeken Szőcs mellett valóban volt egy nagy táska. Az Index szerint Szőcs nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy táskájában ott volt az urna a vasárnap elmaradt temetésen.
Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés Hivatala - a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) segítségével - annak ellenére rendezte volna meg a fasiszta író újratemetését; hogy azt a román kormány nem támogatta. A II. világháború idején a nyilas parlament képviselőjeként politizáló, Szálasi Ferenc mellett a végsőkig kitartó Nyirő "nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban" - jelezte Victor Ponta román miniszterelnök.
A román hatóságok nem engedték, hogy az író hamvait vonattal vigyék Székelyudvarhelyre, majd az újratemetés kommunikációs vezetőjét is megállították Korondon a hamvakat keresve. Vasárnapra kiderült, hogy az újratemetés az önkormányzat hibás temetkezési igazolása miatt nem megtartható, helyette egy megemlékezést tartottak. Bunta Levente polgármester, aki a közelgő román helyhatósági választásokon az RMDSZ-t erősíti, cáfolta, hogy törvénytelen lett volna az igazolás. Az MPP mellett "kampányoló" Kövér László magyar házelnök ezután "lebarbározta" a román kormányt.
Az LMP még vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a román hatóságok "megakadályozták" Nyirő újratemetését, de tegnap már ennek ellenkezőjét közölték: szerintük "félő, a nyilas eszméket valló Nyirő írói teljesítményét a kormány arra akarja felhasználni, hogy rehabilitálja ezen nézeteket a magyar nyilvánosságban".
Bakot lőhetnek Kövérék
Egyelőre csak tippelni lehet, hogy a hétvégi magyar-román "államközi hecc" hogyan hat a június 10-i romániai helyhatósági - vagy éppen a novemberi parlamenti - választásokra. A román pártok választási esélyeit valószínűleg nem befolyásolja, ugyanis nem vált román-román vitatémává. A temetés - eredeti célja szerint - a Szász Jenő vezette MPP kampányának központi rendezvénye lett volna, és már a szervezés időszakában folyamatosan Bunta Leventét - és pártját, az RMDSZ-t - tették felelőssé Szászék, állítva róla: nem a "magyar álláspontot" képviseli. Ám az a tény, hogy minden romániai magyar hivatalosság, beleértve az egyházfőket is, elhatárolódott az eseménytől, azt vetíti előre, hogy Kövérék fegyvere saját protezsáltjuk ellen fordulhat. Népszava

KMKF önkormányzati munkacsoport – Napirenden az autonómia
Az elmúlt időszakban a környező országokban lezajlott választások és az autonómiára gyakorolt hatásáról volt szó többek között a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma önkormányzati munkacsoportjának szerdai budapesti ülésén.
Kőszegi Zoltán (Fidesz), a bizottság társelnöke a tanácskozás után újságírók előtt kiemelte: az ülésen bemutatkozott a nemzeti összetartozás bizottság autonómia albizottsága, és rögzítették a két testület szoros együttműködését. Hozzátette: ez nem egy éves egyszeri találkozást jelent, hanem azt, hogy fórumsorozatot kell elindítani a témában.
Áttekintették továbbá az elmúlt időszakban a környező országokban lezajlott választások tapasztalatait, és az autonómiára gyakorolt hatását is.
Közlése szerint a felvidéki álláspont az volt, hogy inkább távolodtak az autonómiától, mint közeledtek. Délvidéken ugyanakkor már kész tényként említi egy-egy politikai erő ezt, Erdélyben állnak talán a legközelebb az igazi területi és kulturális autonómiához. Fontosnak tartotta, hogy az RMDSZ-t és a többi erdélyi pártot közelebb hozzák egymáshoz, hogy egy irányba mozduljanak e kérdésben.
Harangozó Gábor (MSZP), a testület társelnöke azt mondta: az ülésen szó volt a lisszaboni szerződés alapján az európai polgári szerződés életbe lépéséről. Ennek lényege, egymillió európai polgár aláírásával kezdeményezhető, hogy olyan ügyekben, amelyeket az európai közösség eddig nem megfelelően kezelt, az Európai Bizottság kötelező jogszabályokat alkosson.
Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint két kezdeményezést hallgattak meg ez ügyben a képviselők. Az egyik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez kapcsolható, és arról szól, hogy az Európai Bizottság alkosson rendeletet, a nemzeti kisebbségpolitika szabályozásáról. Rögzítenék melyek azok a minimumelvek, amelyeket be kell tartani, és mi az ami elvárható e téren.
Ez azért lenne fontos - magyarázta, mert ha valaki ma a létező irányelveket, szabályokat nem tartja be, akkor ez maximum politikailag tehető szóvá, de mivel jogszabály nem rendelkezik róla, nem kényszeríthető ki, és nem szankcionálható.
A másik kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács gondozásában dolgozták ki. Eszerint azokban a térségekben, ahol jól behatárolhatóan nemzetiségi, vagy vallási alapon közös gyökerekkel rendelkező közösségek élnek, ott ők alkothassanak önálló régiók.
Megjegyezte: Székelyföldön a három érintett magyarok lakta megyét három régióra szedték szét, holott ha lenne egy végrehajtási elve a régiók kialakításának, lehetővé válna, hogy közösen alkossanak egy régiót. Ez pedig azért lenne fontos, mert így valamilyen önigazgatással rendelkezhetnének, és a forrásokról is ők dönthetnének. Ez kiváló alap lehet egy későbbi területi autonómiához - jegyezte meg.
Talán konszenzus születik abban is, hogy a határon túli magyar szervezetek is közösen támogassák egymás indítványait - tette hozzá. MTI

A nyilasokról
Somogyi Zoltán politikai elemző így ír: „A Magyar Országgyűlés pénzén, illegálisan Romániába csempészik egy nyilasként ismert, íróként nem jegyzett rasszista hamvait.” Szanyi Tibor MSZP-s képviselő pedig így: „Abszurdnak tartom, hogy a magyar kormányzó erők a szélsőjobbal karöltve egy nyilas náci hamvaival cirkuszolnak, habár az inkább idegesít, hogy ezeknek a valaha volt fasiszta pribékeknek a szellemi utódai itt élnek velünk, sőt a magyar parlamentben óbégatnak.”
Az „íróként nem jegyzett” Nyirő a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotója. S ezek a Somogyi-féle kijelentések természetesen csak arra jók, hogy vérig sértsék mindazon milliókat, akiknek Nyirő könyvei fontosak, akiknek Uz Bence nélkül nem lenne elképzelhető a magyar kultúra. Ezért mondom még egyszer, tessék megnézni végre Bergman Kígyótojás című filmjét, hogy megértsétek végre, mit miért nem lehet tenni és mondani. Szanyira pedig nem vesztegetek szót, ugyanis ő valóban ellentéte Nyirőnek, amennyiben is Nyirő nélkül szegényebb és szomorúbb lenne a világ, Szanyi nélkül pedig gazdagabb és vidámabb. De azt azért ne feledjük el, hogy amikor Kertész Ákos genetikailag alattvalónak és moslékzabálónak titulálta a magyarságot, a mainstream értelmiségi körök hümmögtek kicsit, majd elsikálták a dolgot azzal, hogy egy írónál az életművet kell nézni, s azt nem teheti semmissé egy szerencsétlen mondat. Rendben van. De akkor ez miért nem igaz Nyirő Józsefre?
S tényleg: hogy is állunk akkor ezzel a nyilasozással, rasszistázással, antiszemitázással? Nézzünk egy érdekes párhuzamot: szintúgy Székelyudvarhelyen élt a Rajk család.
A tizenegy gyerekből kettő lett „híres”: László és Endre. S az az iszonyatos kor, amelyben élniük adatott, egyiküket a nyilasok, másikukat a kommunisták karmaiba taszította. (Bár ez semmiképpen sem mentesít az egyéni felelősség alól!) A nyilas Endre Szálasi élelmezésügyi biztosa lett. Befolyását felhasználva megmenti kommunista László testvérét a bitótól. Majd a háború után amerikai fogságba kerül, s várja a kiadatását. S ekkor – egész élete szinte egyetlen emberi cselekedeteként – az immáron hatalommal bíró László minden befolyását latba vetve megakadályozza, hogy a Szövetségi Ellenőrző Bizottság kikérje Endrét. Most ő menti meg nyilas testvérét a bitótól. De kommunista lelke nyilván háborog emiatt, és kompenzálásként eszeveszett hadjáratot indít többek között Nyirő József ellen, s követeli a „nyilas” és „háborús bűnös” író azonnali kiadatását és elítélését. A kor erre szakosodott szervezete megvizsgálja Nyirő ügyét, múltját és cselekedeteit, és úgy találja, Nyirő József nem követett el háborús bűnöket, ezért megtagadja a kiadását Magyarországnak.
A Szálasi minisztereként tevékenykedő, nyilasságát élete végéig vállaló Rajk Endre békében hal meg Németországban 1960-ban. A háború poklában, Erdély elvesztésének árnyékában, kétségbeesésében néhány rossz, sőt vállalhatatlan mondatot papírra vető, amúgy semmilyen bűnt el nem követő Nyirő József kitagadott páriaként hal meg Spanyolországban, és halála után ennyi évtizeddel megpróbálják megakadályozni paranoiás románok, hogy szülőföldjén nyugodhasson, idehaza pedig földbuta, aljas és nyomorult gazemberek nyilasozzák és antiszemitázzák őt. (Tényleg: Kosztolányink ájult csodálattal írt Mussoliniről. Kitagadjuk őt is?) A sors pedig úgy mutat fityiszt, hogy amikor Rákosi töpreng, ki is legyen a „nagy hal” a soron következő koncepciós perben, sokáig nem tud választani Nagy Imre és Rajk László között. Végül az aktív NKVD-ügynök Nagy Imrét mégsem meri felakasztatni, így esik választása Rajkra. S a Székelyudvarhelyről származó Rajk Lászlót, akit a nyilas rémuralom idején megment nyilas bátyja, a saját elvtársai akasztják fel. Ilyen kor volt az. Iszonyatos emberi tragédiákkal, emberi tévedésekkel, rettenetes bűnökkel. De Nyirő éppenséggel bűnt nem követett el. Ezt egy akkor és erre specializálódott testület állapította meg hivatalosan. A SZEB szovjet, amerikai és angol tábornokokból és azok katonai apparátusából állt. Ha ők nem találták bűnösnek Nyirőt, akkor most, hetven évvel később nem kéne őt bűnösnek kikiáltani a kiskörúti kávéházakból. Ha pedig mégis, akkor tessék vállalni: akik tehát most, hetven évvel a történtek után nyilasozzák, antiszemitázzák és háborús bűnösözik Nyirő Józsefet, azok felülírják a hivatalos döntéseket, és a történelmet mindig is minden skrupulus nélkül átíró és összevissza hazudozó kommunisták szövegét szajkózzák tovább. Vagy azért, mert ők maguk is azok és ugyanolyanok (Szanyi, Vadai), vagy azért, mert fogalmuk sincs semmiről (Somogyi). Ugyanezt üzenjük Ponta román kormányfőnek is: ahányszor háborús bűnösnek nevezi Nyirőt, annyiszor hazudik.
Amúgy, az antiszemitázók figyelmébe: ha mindenki antiszemita, akkor senki sem az. Ha mindenki nyilas, akkor senki sem az. Ha mindenki háborús bűnös, akkor senki sem az. Ezt is relativizálni akarjátok, aggódók?
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Nyirő József újratemetése: csak a szelleme
Egy végre nem hajtott kegyeleti szertartás krónikája
Megemlékező ünnepség lett Nyirő József tervezett székelyudvarhelyi újratemetéséből, miután a Hargita megyei prefektus formai hibára hivatkozva semmisnek nyilvánította az udvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetkezési engedélyt. A Nyirő-ügyből diplomáciai pengeváltás kerekedett, ennek ellenére a szervezők nem mondtak le a „székely apostol” hamvainak tényleges újratemetéséről.
Úgy éreztük, elértünk a falig, ha tovább akartunk volna menni, már embereket sodorhattunk volna bajba – jelentette ki Lukács Csaba, az újratemetési szervezőbizottság kommunikációs felelőse. – Úgy tartjuk, a vasárnapi szellemi újratemetéssel megfelelően adóztunk az író emléke előtt, de természetesen nem mondunk le a tényleges újratemetésről sem. Ahhoz azonban nyugalmasabb, normálisabb idők kellenek.
Az újratemetés körüli eseménysorozat mindenesetre fájdalmas felismeréssel járt az erdélyi magyarság számára: a román államhatalom gyakorlatilag semmilyen eszköz bevetésétől nem riad vissza, ha a kisebbségek megfegyelmezése a cél. Mint ismeretes, a tiltások eredőjénél a román külügyminisztérium áll, amely a magyar nagykövetség ügyvivőjének jelezte: nem tartja időszerűnek az újratemetés megtartását. A következő lépés már adminisztratív szinten zajlott: a külügyminisztérium felszólítására a román államvasutak megtagadták az író hamvait szállító vasúti kocsi zarándokvonathoz való csatolásának engedélyezését. A lépésre adott válaszban a szervezők egyértelműsítették: megtalálják a módját annak, hogy Nyirő – időközben elhamvasztott – földi maradványait eljuttassák Székelyudvarhelyre. A temetést mindenképpen megtartják, hangzott el.
Vérre menő ellenőrzés
Ezzel elindult a hír- és üldözési lavina. A pünkösdi hétvége előtt valamennyi magyar–román határátkelőnél hatalmas sorok alakultak ki, miután a hatóságok úgynevezett alapvizsgálatot hajtottak végre az átkelésre jelentkező gépkocsiknál. De az sem érezhette magát biztonságban, aki átjutott a határszűrőn. Több gépkocsit is megállítottak közúti ellenőrzés ürügyén, ám a feltett kérdések egyértelműen arra utaltak, hogy az egyenruhás és civil rendőrök urnát keresnek.
Megállították Lukács Csabát is, akinél első körben kábítószert kerestek – és urnát találtak. „Természetesen nem véletlenül volt nálam urna – mondta el Lukács. – Azt akartam bebizonyítani, hogy tudatos zaklatás zajlik. A rendőrök kérdésére azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit tartalmaz az urna, és felhívtam a figyelmet, hogy ügyészségi engedély nélkül nincs joguk felnyitni az edényt. Csakhamar bebizonyosodott, mennyire gyorsan és hatékonyan működik a román szakapparátus, hiszen annak ellenére, hogy munkaszüneti nap volt, gyakorlatilag perceken belül befutott az ügyészségi engedély. Ügyvédem tanácsára bekísértettem magam a korondi rendőrőrsre, megpróbálva megelőzni, hogy azonosíthatatlan módon például kábítószer kerüljön a holmim közé.”
A rendőrségen már részben a sajtó nyilvánossága előtt zajlott az ellenőrzés, az újságírók egy részét Lukács Csaba mozgósította, a többieket valószínűleg a rendőrség, egyes tévéstábok ugyanis azzal a rendőrségi információval érkeztek a helyszínre, hogy elcsípték a Nyirő-hamvakat szállító személyt. Mivel azonban az urna üres volt, közel hatórás procedúra után – szabálytalanság vagy kihágás híján – szabadon engedték a kommunikációs felelőst.
Prefektusi „rajtaütés”
Máris kéznél volt azonban az újabb adminisztratív eszköz: a Hargita megyei prefektus jelezte, hogy érvénytelennek tekinti a Bunta Levente polgármester által aláírt temetkezési engedélyt. Ez még a prefektúra által szombat délelőtt (!) a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban végzett „rutinvizsgálat” előtt hangzott el, holott ez a vizsgálat szúrta ki az engedélyen szereplő téves iktatószámot, azt a formai hibát, amely megfelelő jogalapot teremtett a prefektusi tiltáshoz. Amúgy ez volt az egyetlen rendellenesség, amit a kontrollbrigád talált a hivatal működésében.
A kormánybiztosnak ilyetén ugyan nincs tiltási joga – csak a közigazgatási bíróságon tehetett volna feljelentést, aminek eredménye jóval pünkösd után született volna meg –, a szervezők nem feszítették tovább a húrt. „Valószínűnek tűnt, hogy akár hatóságilag is megakadályozták volna az aktust, ezért aztán a megemlékezés mellett döntöttünk” – hangzott Lukács Csaba indoklása.
A szervezők döntését az is „segítette”, hogy ekkor már Mátyás Károly katolikus esperes sem volt hajlandó eltemetni Nyirő hamvait, arra hivatkozva, hogy az igénylők nem fizették ki az egymillió forintos sírhelyet. „Ez valóban így van – támasztotta alá Lukács is –, viszont aláírt szerződéssel rendelkezünk. Az Országgyűlés elszámolási rendje szerint azonban csak számla ellenében lehet fizetni, a számlát viszont máig nem bocsátotta ki az esperesi hivatal.”
Az esperes álláspontjának megváltozását némileg érthetőbbé teszi, hogy szombaton már izmos fiatalemberek érdeklődtek az udvarhelyi temetőbe tartók úti céljai felől. „Engem is megállítottak, s ha netán ásó-kapa lett volna nálam, biztosan nem engednek be. Nemhivatalosan el is ismerték, hogy a sírásás megakadályozása a feladatuk” – erősítette meg Lukács Csaba is.
A zavarkeltés a megemlékezés napján is folytatódott, a csíksomlyói búcsúról érkező autók egy részét Székelyudvarhely csíkszeredai bejáratánál a rendőrök szorgalmasan terelték a Marosvásárhely felé vezető elkerülő útra azzal, hogy minden Nyirővel kapcsolatos rendezvényt töröltek. „Egy, már Balavásárnál tartó autóbusz utasától értesültünk a fejleményekről, és saját embereink révén igyekeztük elhárítani ezt az üzemzavart” – mesélte Lukács.
A kérdés, ami természetesen mindenkit izgatott: hol vannak, egyáltalán Székelyudvarhelyen vannak-e Nyirő József hamvai? Lábra kapott egy olyan „tuti értesülés” is, miszerint Szőcs Géza államtitkár mindenhová maga után cipelt hatalmas táskája rejtette volna. Lukács Csaba cáfolta ezt, viszont megerősítette, hogy az író hamvai biztonságban várják a tényleges újratemetést. „Hogy hol, arról mindössze két embernek van tudomása – Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke nincs közöttük.”
Román aggodalmak
Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. A román külügyminisztérium sajtóközleményében csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó. A román diplomácia ugyanakkor „meglepődve értesült” Kövér László házelnöknek a román hatóságokat bíráló sajtónyilatkozatairól, és ezek tisztázását igényli. A román külügyminisztérium ugyanakkor nem ért egyet egyes budapesti politikusok nyilatkozataival, amelyek „mintha tudatosan járulnának hozzá a térség jószomszédi szabályainak megsértéséhez, és egy olyan személyiség dicsőítéséhez, aki minden nemzetközi értékelés szerint szélsőjobboldali, antiszemita tevékenységet folytatott.”
Magyar sajnálatok
Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, ezzel kapcsolatban egyáltalán nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel – mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke. Veress László a román kormány, illetve a román külügyminisztérium által megfogalmazott bírálatokkal összefüggésben úgy fogalmazott: az Országgyűlés elnöke sajnálatát fejezi ki, hogy a román hatóságok közigazgatási úton megakadályozták Nyirő József vasárnapra tervezett újratemetését. Hozzátette, a házelnök különösen sajnálja, hogy ebben a közigazgatási akadályoztatásban Székelyudvarhely magyar polgármestere is aktív szerepet vállalt. A kabinetfőnök hangsúlyozta, a törvényességet felügyelő Hargita Megyei Prefektúra maga állapította meg, hogy Nyirő József újratemetésének szervezői mindenben betartották a román jogszabályokat. A szervezők bíznak abban, hogy az újratemetés miatt kialakult függő jogi helyzet megoldódik, és ezt követően megtartják majd a szertartást, amelyen Kövér László házelnök is részt kíván majd venni.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Becsületbeli kötelességünk
Több mint két évtizede bukott meg a 20. század egyik legrettenetesebb, legtöbb áldozatot követelő és legsúlyosabb emberi-lelki-szellemi nyomort hozó diktatúrája, a kommunizmus, s annak egy helyi változata, a csausizmus. Árnyai mégis itt settenkednek körülöttünk. Az alkotmányjogi rendszerváltást nem követte elitváltás és alapvető szemléletcsere a politikában. A román politikum magyarellenessége tulajdonképpen semmit nem változott. Mondvacsinált jogi indokokra hivatkozva, az állami erőszakszervezetek pártállamot idéző gesztusaival – román és magukat magyarnak mondó politikusok rágalmaitól kísérve – akadályozták meg a bukaresti politika alakítói, hogy örök nyugalomra helyezzék az egyik legnagyobb magyar írót, Nyirő Józsefet.
Nyilván el lehet gondolkodni azon, hogy nem lett volna szabad választási kampány idején belefogni ebbe a nagyszabású, nemzetpolitikai reakciókat kiváltó, a magyar lélek mélyrétegeit érintő vállalkozásba. A fő felelősség mégsem azokat terheli, akik ezt az időpontot választották ki – vélhetően tudatosan, e mellett szólt a csíksomlyói búcsú tömegeket mozgató ereje –, hanem azokat, akik beszálltak a szélsőségesek kórusába, akik eszmei muníciót adtak az eddigieknél nyíltabban magyarellenes új román kormánynak.
Aki egyetlen Nyirő-könyvet elolvasott, pontosan tudhatja, hogy a Madéfalvi veszedelem, a Kopjafák, az Isten igájában, A sibói bölény vagy a Néma küzdelem írója távol állt mindenféle embertelenségtől vagy diktatúrától. A vita azonban már rég nem erről szól, mint ahogy Wass Albert, Tormay Cécile esetében sem számítanak a tények. A magyar szellemi életben igen komoly pozíciókat birtokolnak mindmáig a kádár-aczéli nemzeti öntudatpusztító kultúrpolitika örökösei, akiknek fő célja a liberális kozmopolitizmus cégére alatt folytatni azt a lelki roncsolást, amit a korábbi rendszerben a proletár internacionalizmus zászlaja alatt műveltek. Olvasom az egyik legnépszerűbb anyaországi internetes portálon, hogy az MTA irodalmi lexikona egy sort sem ír Nyirő Józsefről. Nos, ez az, ami nem Nyirőt, hanem az Akadémiát, a lexikont és annak szerkesztőit minősíti. S tanúskodik az Akadémia rendszerváltás idején jelszavakat cserélt, de nemzetellenességében töretlen maradt hatalmáról. Erdélyben is csak egy fokkal jobb a helyzet.
Magyar ember csak egyet tehet ebben a helyzetben. Becsületbeli kötelességünk kiállni a nemzeti méltóság, a holtában megtiport székely próféta mellett – a félművelt közírókkal és félig sem művelt álmagyar politikusokkal szemben. Kiállni az igazság és igazságosság, az emberségesség és tisztesség, a magyarság és az emberiség egyetemes eszméi mellett.
Nyirő József emléke és életműve mellett.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Temetetlen múlt
Kíváncsi vagyok, milyen fogadtatásra lelne a világ szerencsésebb vidékein az a film, amelynek eredeti forgatókönyve ama történésekre épülne, amelyek az utóbbi napokban zajlottak Nyirő József újratemetése címen. Félek, a dologból csak akkor lenne kasszasiker, ha a mozi valamennyi fontos szerepét a nagy komikus, Sacha Baron Cohen alakítaná. Van ugye egy író, akiről sokszor leírták, hogy életműve jelentékeny, de anélkül, hogy pontosan ki akarnánk jelölni a helyét a huszadik századi magyar próza alkotói közt, hogy mondjuk Tamásihoz méricskélnénk, szóvá kell tenni dicstelen politikai szerepét, kitartását a legvégsőkig Szálasi Ferenc nyilas rendszere mellett. Ama rendszer mellett, amely megölte Radnótit, halálba küldte Karácsony Benőt, hogy csupán néhány további kiváló írókollégát említsek. A mi hősünk a háború után eljutott egészen Madridig, a falangista Franco diktatúrájában élte utolsó éveit. Sokat emlegetett végakarata szerint hamvainak hazai földben kellene nyugodniuk. Több mint érdekes, hogy e testamentumba foglalt óhaj eddig nem volt elég sürgős a tisztelőinek, pedig az utóbbi húsz-huszonkét évben lett volna alkalom a majd hatvan esztendeje elhunyt író földi maradványainak hazahozatalára szülőföldjére. (Igaz, maga a szülőhely a Brassó megyéhez tartozó Székelyzsomboron van, s nem Udvarhelyen.) Csakhogy a politikai szempontok minden mást felülírnak, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke, a minap ideiglenes államfő, Kövér László házelnök egy fesztív újratemetéssel próbált segíteni barátján, az önkormányzati választásokon Udvarhelyt visszanyerni akaró Szász Jenőn. Milyen különös, épp a temetést politikai eszköznek használók kérik nyomatékosan Nyirő alakjának bírálóitól, hogy válasszák külön a politikusi és az írói szerepét. Ha valóban csak íróként fontos, miért politikusok nyüzsögnek újratemetése körül, miért nem írók, civilek, családtagok? S miért két héttel a választás előtt, holott pár hét múlva, július 18-a, Nyirő születésnapja méltóbb időpont lett volna. Ha már a politikánál tartunk, nem csupán az érdekes, hogy ki, mit mond, hanem ki, miért hallgat. Hallgat például Orbán Viktor, ami érthető is, hiszen Kövérrel szemben ő inkább az Erdélyi Magyar Néppártot preferálja, márpedig az EMNP nem mozdult rá a temetésre, a néppárt informális vezetője, Tőkés László egyenesen „kampánycélokra használt végtisztességről” beszélt, ami Szásszal szembeni viszolyát ismerve érthető. Nem lenne kerek a történet a román hatóságok nélkül. Az, ahogy a zarándokvonatról leparancsolt urnát a székelyek apostolának hamvaival autókat megállítva csomagtartókban keresgéljék, hogy aztán az a szóbeszéd terjedjen el, hogy valójában Szőcs Géza államtitkár táskájában történt meg a nagy hazatérés. Azt is csak kezdő filmrajongók hinnék el, hogy a temetést valóban azért halasztották el, mert a polgármesteri hivatalban nem a megfelelő számmal iktatták az engedélyt. Ha jó lett volna a szám, akkor a közigazgatási bíróság mit vizsgálna? Az is érdekes kommunikációs megoldás, hogy Frunda György „árulja el” az egyik román hírtévében, hogy Bunta Levente polgármester is ellenzi Nyirő újratemetését. Maga Bunta eddig nem mondott ilyet. Persze, lassan már édes mindegy, hogy ki, mit mond, szerintem már Nyirő is inkább visszamenne a békés madridi sírkertbe. A temetés elnapolva, az urna pihen valahol, a kampány dübörög tovább, a film megszakadt.
Szűcs László. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Eltávolították az EMNP többnyelvű üdvözlőtábláját
Rövid életűnek bizonyult a Kolozsvár–Szászfenes közötti területen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által tegnap elhelyezett többnyelvű feliratú tábla, ugyanis alig pár óra után a szászfenesi polgármesteri hivatal utasítására leszerelték a pannót. A táblán három nyelven – románul, magyarul és németül – írták ki a város nevét. Ezen kívül négy nyelven – románul, magyarul, cigányul és németül – szerepel az Isten hozta!, illetve a Viszontlátásra! köszöntés.
Gergely Balázs, az EMNP országos alelnöke elmondta: ezzel az akcióval több kolozsvári polgár óhajának tettek volna eleget, ugyanis a kolozsvári tanács 2001-ben hozott határozata szerint a város határában többnyelvű helységnévtáblákat kell elhelyezni. Az EMNP kolozsvári polgármesterjelöltjétől megtudtuk, hogy az EMNP egy hónapra bérelte ki a szóban forgó felületet. – A pannó elhelyezését magánszemélyek és cégek támogatásával valósítottuk meg. Szégyenletes, hogy fizetnünk kell jogaink érvényesítéséért. A héten Kolozsvár–Kisbács határában állítunk fel hasonló feliratú táblát, a helyhatósági választások után pedig a Torda és a Dés felé vezető úton is – magyarázta Gergely Balázs.
Lapunknak az EMNP politikusa elmondta: a pannót a szászfenesi önkormányzat vétette le, ezért feljelentést tesznek az ügyészségen lopás, rongálás és hatósági visszaélés vádjával. – Érvényes szerződést kötöttünk a többnyelvű tábla elhelyezésére, amely semmi kifogásolnivalót nem tartalmazott. Ha a szászfenesi polgármesteri hivatal levétette a többnyelvű táblát, akkor vállalnia kell tettéért a felelősséget is – összegzett Gergely Balázs.
A néppárt ügyvédjének telefonos megkeresésére a szászfenesi rendőrség képviselője elismerte, hogy a polgármester utasítására szálltak ki a helyszínre, és vettek részt a tábla leszerelésében, minderről jegyzőkönyvet is írtak. Mindezt újságírói érdeklődésre maga a szászfenesi polgármester is megerősítette: ő adta a tábla levételére az utasítást, és a pannó jelenleg a helyi önkormányzat raktárában található. A polgármester intézkedését azzal indokolta, hogy nem tudta, ki van-e fizetve a megfelelő illeték a táblára, és a néppártnak van-e érvényes szerződése a bérlő céggel. Továbbá kijelentette, ha minden rendben van, akkor a táblát akár vissza is helyezhetik.
Csigi Leventét, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnökét a szászfenesi rendőrség beidézte, hogy adjon számot arról, mit keresett tegnap délben kovásznai rendszámtáblájú kocsija Szászfenes környékén.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Végső búcsú Szombati Gille Ottótól
A nagyváradi színház nyugalmazott rendezőjétől, Szombati Gille Ottótól vettek végső búcsút tisztelői tegnap délben a színház előcsarnokában felállított ravatalnál. Temetésére 14 órától került sor a Rulikovszky temetőben. A rendező május 24-én, életének 82. évében hunyt el szülővárosában.
Szombati Gille Ottó Nagyváradon született, 1930. január 29-én. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben végzett 1954-ben. Nagyváradra szerződött. 1957–58-ban a temesvári Állami Magyar Színház tagja, majd visszaszerződött Nagyváradra. 1990-ig, nyugdíjazásáig a színház rendezője volt. A modern nyugati drámairodalom rendhagyó szerkezetű, különleges lélektani drámáit állította színpadra. Előadásai látványként is megkapóak, néha titokzatosak voltak.
Első rendezése a nagyváradi magyar társulatnál az Új ember kovácsa volt(1955), de ahogy ő maga fogalmazott: már pályája elején olyan darabokat volt lehetősége színpadra állítani, mint Henrik Ibsen Nórája (1956), vagy Schiller Ármány és szerelem (1956)című műve. De hosszú pályája során olyan remekműveket is megrendezhetett, mint: Móricz Zsigmond: Rokonok (1960), Szophoklész: Antigoné (1962), F. R. Dürrenmatt: A fizikusok (1965), Play Strindberg (1975); Miller: Salemi boszorkányok (1965), Slawomir Mrožek: Emigránsok (1985), Shakespeare: Szentivánéji álom (1986).
Szombati Gille Ottó /Nagyvárad, 1930. jan. 29. - Nagyvárad, 2012. május24./ Szabadság (Kolozsvár)

A város reneszánsza? Vagy valami (egészen) más?
Kolozsvár reneszánszáról természetesen többféleképpen lehet – vagy nem lehet – beszélni. Művészettörténészeink néhány éve (újabb) választ adtak a históriai kérdésre, kutatásaik eredményét a Kolozsvár Társaság kis könyvben jelentette meg (magyarul és román fordításban). Hogy ez lett volna, mármint az európai reneszánsz Erdélybe, Kolozsvárra is eljutott irányzata építéstörténetileg, művelődéstörténetileg városunk nagy korszaka? Ezt a legelfogultabb lokálpatrióták sem igen állítják.
De akkor hol keressük Kolozsvár nagy korszakát? A napokban hozta el nekem a posta a Kaposvárt megjelenő, Somogy című folyóirat idei első (január-márciusi) számát, benne találok egy tanulmányt, pontosabban esszét, ezzel a címmel: Kolozsvár nagy korszaka. Hát persze, most már felidézem a körülményeket is, a felkérést, az alkalmat, amely létrehozta. Ugyanis a szöveget (és a címet), jóval korábban, én követtem el, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ünnepi rendezvényére készült. A bevezetőt Pomogáts Béla tartotta (Városos Magyarország), és olyan mai meg hajdani magyar (vagy részben magyar) városokról hangzottak el előadások, mint Pécs, Debrecen, Budapest, Pozsony – és Kolozsvár. Én egy közelmúltbeli, már irodalomtörténetinek mondható (?) szakaszt választottam: a 20. század hatvanas éveinek végén, a hetvenesekben itt született, itt megjelent verses és szépprózai alkotások, drámák sorát, no meg akkoriban elég élénk irodalmi életünket vettem számba (lapjainkkal, az Utunkkal, Korunkkal, Echinoxszal, a Fellegvár oldalt megjelentető Igazsággal, a Kriterion Könyvkiadóval, annak kolozsvári fiókszerkesztőségével és persze a Pezsgő-díjjal), Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól című verskötetétől, Bodor Ádám novelláitól Páskándi Géza történelmi drámáiig s a Bretter-tanítványok antologikus fellépéséig (Szövegek és körülmények) sorjáztatva érveimet. És hogy ez reneszánsz volt-e? Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy nem akármilyen megújulás – ezt 2012 májusának legvégén is merem állítani, amikor különféle újjászületések reményében, ígéretének ízlelgetésében várjuk a nyár első hónapját. Irodalomról is szó van meg más művészetekről és nyilván politikáról, várospolitikáról.
Térfoglalás – könyvekkel
A városi (és országos?) térfoglalásnak természetesen nem elsődleges eszköze, lehetősége az irodalom. Korántsem elsődleges eszköz – és ez természetes – , noha lehet, hogy tartósabb jelet adhat, mint sok más kísérlet. Mindenesetre a kolozsvári tér(vissza)foglalásnak örvendetes mozzanata az, ami Mátyás király szülőháza előtt történik, és aminek újabb érdemleges eseményére készülünk júniusban. A tavaly sikerrel elindított, idén – hetven évvel egy emlékezetes májusi-júniusi kolozsvári irodalmi-művészeti ünnepségsorozat után, amelyen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Márai Sándor és Cs. Szabó László is jelen volt (és hetveneggyel az 1941-es kolozsvári könyvnapot követően, melynek vendége Móricz Zsigmond!) –, szóval a 2012-ben újra sorra kerülő Kolozsvári Magyar Könyvnapokon alkalom kínálkozik sok mindenen elgondolkodni. (Csak zárójelben egy igényes emlékeztetőről: Poszler György akadémikus, Kolozsvár szülötte a 42-es Művészeti Hetekről írt tanulságos esszét, Eufóriahullámon túl – illúzióvesztésen innen címmel. Megtalálható a KOMP-PRESS kiadta kötetben, A „másik” városban.)
Nem úgy általában kell elmélkednünk, siránkoznunk vagy örvendeznünk, hanem új kiadványokkal a kezünkben, nem utolsósorban az elmúlt napok tapasztalataival gazdagabban. (Még egy rövid zárójel a 2012. májusi Szabédi Napok és a kolozsvári Hitel folyóiratra emlékező budapesti konferencia alkalmából: Szabédi László a Hitelben méltatva az 1942-es könyvnapokat, a magyar önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet.) A visszhangos, erdélyi megjelenésű (önvizsgáló) könyvek közül most csupán kettőt emelnék ki. A második kiadásban hozzáférhető, 639 oldalas összefoglalását az erdélyi történelmi családok kastélyainak („Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”) A csíkszeredai fiatal Gutenberg Kiadónak köszönhető óriásalbumnak van kolozsvári vonatkozása, például a Bánffyak, különösen pedig a Házsongárd (sírjai) révén. A másik, hangsúlyosan Kolozsvárhoz kötődő kiadvány, a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919-2011) – a Korunk jelentette meg – látványos szakmai siker, az idei budapesti Könyvnapokon adják át a szép könyvek versenyében elnyert oklevelet az alkotóknak. Van hát mire büszkének lenni, már azért is, mert helybeli és más erdélyi városok kiadóival, friss címeivel gazdagíthatnánk a felsorolást, népszerűbb, illetve szaktudományos darabokkal, sorozatokkal (így az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudományos Füzeteivel, amelyekben fiatal kutatók juthatnak, az idősebbek mellett, megjelenéshez). A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2012-t azért sorolnám ide, mert ahogy épp a Szabadság ismertetőjében olvasom, a külvárosokban élő magyarsághoz kíván szólni, márpedig pontosan ezt a réteget nehéz megszólítani (könyvvel, illetve egyéb, ott bizonyára sokkal hatásosabb utakon). Szeretnék hinni H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának, aki szerint a kalendárium azt bizonyítja, hogy be tudjuk lakni ezt a várost.
Térfoglalás – a nagyváros terében
Helyhatósági választások előtt ennek az igénynek, az igény okos hangoztatásának különös súlya van. Érthető, hogy ez áll a kampány(ok) fókuszában. A jelenlegi (PDL-es) városvezetés, bizonyára nem függetlenül a 2012.júniusi megmérettetéstől jó ideje nekikezdett a Sétatér átrendezésének – a fák alapos megnyirbálásával, a belső utak kövezésével-aszfaltozásával, a padok kicserélésével (nem funari módra!), a hosszú időn át parlagon hagyott Kaszinó épületének restaurálásával (a tó jobb hasznosítása további terv) – és ami hetek óta a járműveken közlekedők és a gyalogosok (meg a környéken lakók) bosszantására igencsak alkalmas: a villamossínek kicserélése van folyamatban, az úttesti mély alapozással, ez pedig útelzárásokkal jár, a fő útvonalakon. Egyelőre tehát a városi közlekedés teljes felborulása az eredmény. Nemsokára megtudhatjuk, ha befejeződnek a nagymértékű munkálatok, hogy az újraindult villamossal jobb, könnyebb lesz-e a város élete, vagy jobb lett volna trolibuszokra költeni a pénzt. Bízzunk benne, mégis jobb lesz. (Útelzárás nélkül biztosan.) A Karolina teret az autók kitiltása után birtokba vehették a fiatalok (a kávézók és sörözők melegedő időben kiköltöztek szabadtérre – ahogy ez a Deák Ferenc utca Főtértől számított bal oldalán is történik).
Természetesen van még birtokba, használatba veendő épület a belvárosban. „Visszaadom a New York Szállót!” – ígéri Eckstein-Kovács Péter a legutóbbi tulajdonostól elhagyott, lezüllött Continental előtt állva. És rokonszenves polgármesterjelöltünk szellemes ötlettel megnyitotta a Szent Mihály templom bejáratával szemben az „Eckstein-patikát” (egy üresen állt üzlethelyiségben), gyógyírt kínálva panaszainkra. A kolozsvári kertek programját ígéri választóinak, magyaroknak, románoknak egyformán. EMNP-s ellenjelöltje a Kétágú református templom mögötti telken nyilatkozik, és a Hójában ifjúsági-kulturális teret alakítana. Gergely Balázs és megméretkezésre készülő pártja eleve a fiatalításra hivatkozik – jóllehet a (város)politikában a tapasztalat sem árt, ebből viszont az RMDSZ-jelölt Eckstein-Kovács Péternek összehasonlíthatatlanul több van.
Ami pedig a térfoglalást illeti, emlékeztetnék a Bolyai Egyetem egykori központi épületéhez közeli, a Kolozsvár Társaság által kezdeményezett és felállított 1956-os emlékműre. Ehhez a végül (tanácsosaink által támogatott) sikeres akcióhoz kapcsolódtak az októberi, úttörést jelentő Kolozsvári Napok (amiről Gergely Balázs folyamatosan elfeledkezik). Noha eltartott egy ideig a szoborállítás engedélyeztetése – akár a Márton Áron szoboré a Főtéren, a templom parkjában –, mégis az összefogásnak sikerült legyőznie a polgármesteri huzavonát. Végül is az utóbb kezdődött Kolozsvári Magyar Napok ugyancsak így bizonyultak sikereseknek.
Térfoglalásilag még két, egyértelműen a művelődési élethez kapcsolódó példát említenék. A napokban már esedékes 11. TIFF, a kolozsvári tereket ugyancsak bekapcsoló Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál román rendező kezdeménye, de az egész város dicsősége – terv szerint Törőcsik Mari, Geraldine Chaplin és Claude Lelouch lesz a 2012-es TIFF-életműdíjas. Nem ér hát minket eleve diszkrimináció, mint ahogy a Jókai utcában (hivatalos nevén ugyan a Napocában) két fontos közösségi tér (az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácsterme mellett) szintén nem „ellenünkre” nyitott – éppen ellenkezőleg. A Quadro Galéria kiállításai, legújabban pedig a Minerva Alapítvány emeleti (a Kós Károly Akadémiának is otthont adó) és alagsori termében tartott tárlatmegnyitók, könyvbemutatók, különböző érdeklődésű embereket vonzó találkozók igazolni látszanak H. Szabó megjegyzését: valóban kezdjük belakni (újra!) ezt a várost, még ha számbelileg fogytunk is. Csak ne csökkentsük – hiúságból, hatalomvágyból – itt-ott (netán a polgármester-választáson is?) jelentkező esélyeinket...
Nyirő József és a végakarat
Ez persze nem kolozsvári, nem elsősorban kolozsvári ügy, de tanulságaiban természetesen ránk tartozik. Minden erdélyire, minden magyarra. És nem csupán magyarra. Aki végigkövette 2012. május 27-ig, 28-ig az eseményeket, a Duna TV adásait is beszámítva, az egyrészt felháborodhat, másrészt alaposan elgondolkodhat az (elmaradt, illetve ökumenikus emlékezéssel behelyettesített) újratemetési histórián. Felmondani az egészet fölösleges, közvetítésekből és kommentárokból bőven lehetett részünk. A Ponta-kormány a MOGYE magyar (magyar-angol) fakultásának megtorpedózásával már kimutatta foga fehérét, legutóbbi, a Nyirő-újratemetést ellenző irányított (külügyes és prefektusi) intézkedésével, majd újabb nyilatkozatával sikerült ismét nacionalista bizonyítványt kiállítania magáról. Választások előtt vagyunk, ugye, országos parlamenti választások előtt is. No meg Szász Jenő és pártja közvetlenül a helyi választás előtt...
Emlékezzünk azért arra is – ezt ugyanis a május 27-i szónokok nem említették –, hogy Nyirő József végakaratában első helyen Kolozsvár szerepel, az itteni temetés, ha pedig ez nem lehetséges, Székelyudvarhelyen legyen a végső nyughelye. Kolozsvárral senki nem próbálkozott, pedig igazán méltó írói helye lehetett volna (vagyis nem politikusként) a házsongárdi panteonban, Bánffy Miklós hamvai, Reményik Sándor, a Benedek Elek „székely fiai” közül Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor vagy a transzszilvanizmus fő képviselője, Kós Károly sírja közelében. A magyarországi és a romániai írószövetség összefogásával – politikamentesen – talán meg is valósulhatott volna a házsongárdi temetés. (Egy ilyen írószövetségi lebonyolítás feltételezését Kelemen Hunortól olvashattuk.) A székelyföldi újratemetést természetesen senkinek nincs joga kifogásolni – a „második szándék” (mármint a Nyirőé) akár elsőnek vehető, székely elkötelezettségű életműve ismeretében.
A szónokokat, kommentátorokat hallgatva, egy apró kiegészítést még szükségesnek vélek Nyirő József 1990 előtti erdélyi recepcióját, állítólagos teljes elhallgatását illetően. Kétségtelenül igaz, hogy évtizedeken át Nyirő a kitagadottak közé számított, például Reményik Sándorral együtt. 1969-ben azonban Marosi Péter Utunk-szerkesztő (a pesti tévésként most szerepeltetett Marosi Péter nagybátyja) felkért mint ifjú kritikust, hogy írjak a lapba a három székely prózaíró, Tamási Áron, Nyirő József és Kacsó Sándor novelláiról. Népiség – mítosz – novella címmel elkészült egy hosszabb, méltató és kritikai tanulmány, az Utunk vállalkozott a közlésre, és a Kriterion első kiadói évében, 1970-ben bekerülhetett Alapozás című kötetembe. Ennél fontosabb, beszédesebb egy 1980-as évekből származó emlék. Domokos Gézával, a Kriterion alapító-igazgatójával éppen székelyudvarhelyi író-olvasó találkozón jártunk, kevéssel Az építész fia című Reményik-kötet megjelenése (1983) után. Domokos ott mondta el, hogy nemsokára lesz a Kriterionnak Nyirő-kötete (engem már felkért, Reményik-kötetünk sikeres, bár csonkított kiadását követően, hogy válogassam és előszavazzam a Nyirő-novellákat). A tervet keresztülhúzta a cenzúra – a Ceauşescu-diktatúra már éberebbnek bizonyult.
Politikusoktól nem – irodalomtörténésztől a múlt teljesebb ismeretét várná el az ember.
Röviden a bakui fesztiválról
Csak azért keverem ide a „könnyű” műfajt, mert a nemzeti önismerettel kapcsolatba hozható. Hosszú versenysorozat előzte meg a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál bakui döntőjének világközvetítését. Bevallva a tökéletes kívülállást adott témában – ami nem zárja ki nemzeti elkötelezettségemet, az egészségesnek vélt szurkolást a „mieinknek” –, a Compact Disco magyar képviselőként történt kiválasztását éppúgy furcsálltam, mint a korábbi küldött (hölgy) előzetes magyar feldicsérését. Nyilván elavult az én könnyűzenei ízlésem, próbáltam elkönyvelni az idei (magyar) döntést. Aztán Bakuban, a második fordulóban a 26 továbbjutott közül sikerült az együttesnek megszereznie a kiváló 24. helyet. Valószínűleg a zsűri ízlése is elavult és természetesen más országokban a tévés szavazóké. (Nemzeti szabadságharc volna ez is? Compact Disco?) Valamivel jobban járt, ám ugyanúgy csalódott a Romániát képviselő Maninga. Pár órával korábban a román közszolgálati tévében még azt hallottam, hogy az első ötbe, de akár az első helyre is esélyes a román csapat (kubaival megspékelve). Végül a 12. helyen végeztek. (Mínusz 14 – a 26-hoz mérve.)
A nemzeti önismeret a könnyű műfajban is könnyűnek bizonyul? Vagy Baku ugyanolyan messze van tőlünk, a Kárpátok övezetétől, mint Svédország?
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföldi keresztes háború: megjelölnék az egykor erőszakkal épített ortodox templomok helyét
Az erőszakkal építtetett egykori székelyföldi román templomok helyét akarja megjelölni a magyarellenességéről elhíresült Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fóruma. A sepsiszentgyörgyi székhelyű román civil szervezet azt tervezi, hogy visszaépítteti vagy valamilyen emlékművel megjelöli azoknak az ortodox és görög katolikus templomoknak a helyét, amelyeket a második bécsi döntés után leromboltak.
Ioan Lăcătuşu, a központ igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Hargita és Kovászna megyében 25 ortodox és görög katolikus templomot és kápolnát, valamint tucatnyi haranglábat és útszéli keresztet gyújtottak fel, romboltak le, amelyeket a románok a „Kárpátokon túli testvéreik” segítségével építettek. A román kulturális örökség pótolhatatlan veszteséget szenvedett, ezért megjelölik ezeket a helyeket, mondta Lăcătuşu, akiről Háromszéken úgy tudják, annak idején a Román Kommunista Párt az elrománosítás öszszehangolásával bízta meg.
Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának igazgatója a Krónikának elmondta, a második bécsi döntés után azokat az ortodox templomokat gyújtották fel, rombolták le, amelyek mindössze néhány évvel azelőtt, az 1930-as évek végén épültek, és amelyek megépítésére a székely közösséget kényszerítették. A székely közbirtokossági erdőkből vették el a fát, a székelyeket erőszakkal vitték dolgozni, hogy ezek a kápolnák, templomok megépüljenek, magyarázta Demeter László. A legtöbb templom fel sem volt szentelve, mert nem készült el teljesen.
Ezekben a falvakban román közösségek sem voltak, olyan településeken építettek erőszakkal román templomot, ahol csak a Regátból betelepített tanító és a csendőr volt román, magyarázta a történész. A Székelyföldön több faluban, például Nagyajtán vagy Bölönben már a 18. század végén és a 19. század elején épültek román templomok, ezeket az ott élő román közösség természetes módon alapította, és ezeket soha nem bántotta senki, ma is megvannak, szögezte le a szakember. Vargyason, Rétyen és Köpecen a román civil szervezetek már 2000-ben állítottak keresztet az erőszakkal megépített, majd lerombolt román templomok helyére. Demeter László hangsúlyozta, ezekkel a jelekkel feleslegesen keltik a feszültséget.
Mint ismeretes, Ioan Lăcătuşu néhány évvel ezelőtt az elmagyarosított románok ,,újrarománosítását” javasolta a parlamentnek, majd a magyarok románokkal szembeni „kegyetlenkedéseiről” jelentetett meg tanulmányt, az év elején pedig azért kongatta a vészharangot, mert szerinte a székely megyékben drasztikusan megfogyatkozott a román lakosság.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Nemzetközi bűnszövetkezet támogatásával vádolják Nagy Zsolt ex-minisztert
Nagy Zsolt egykori RMDSZ-es távközlési minisztert azzal vádolják a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) ügyészei, hogy csatlakozott egy nemzetközi szervezett bűnszövetkezethez.
Nagy Zsolt annak kapcsán kereste meg ügyvédjén keresztül a Krónikát csütörtökön, hogy korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a legfelsőbb bíróság kedden tanúként hallgatta ki az egykori Tăriceanu-kormány több miniszterét a a Codruţ Şereş korábbi gazdasági miniszter és Nagy Zsolt volt távközlési tárcavezető elleni perben. A meghallgatást követően Markó Béla egykori miniszterelnök-helyettes – akit szintén beidéztek – úgy vélte, nagyon nagy túlzás volt „bizonyos minisztereket” hazaárulással megvádolni.
Az egykori RMDSZ-es tárcavezető ügyvédjén keresztül közölte a Krónikával, hogy a DIICOT egyetlen bűncselekmény elkövetésével: nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással és annak támogatásával vádolja.
Nagy Zsolt hangsúlyozza: folyt ellene vizsgálat korrupció – konkrétan csúszópénz elfogadásának – gyanújával is, ezt az ügyet azonban a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) 2008 júliusában vádemelés nélkül lezárta. Az ügyet – Nagy állítása szerint „nyilvánvalóan politikai okokból” – még abban a hónapban ismét megnyitották, a DNA azonban idén áprilisban ismét lezárta az ügyet, bűncselekmény hiányában. Az ex-miniszter azt is leszögezi: őt nem gyanúsítják árulással a jelenleg a legfelsőbb bíróság által tárgyalt ügyben.
Mint arról tájékoztattunk, Nagy Zsolt egykori távközlési miniszter, Codruţ Şereş korábbi gazdasági tárcavezető, illetve öt másik személy ellen 2009 március 30-án emeltek vádat a stratégiai privatizációk kapcsán.
Az ügyészek szerint a hét vádlott 2006 májusától kezdődően másfél évig egy nemzetközi bűnszövetkezetet hoztak létre, illetve társultak ahhoz, hogy haszonszerzés céljából súlyos bűncselekményeket kövessenek el.
Codruţ Şereşt árulással is vádolják, amelyet az ügyészek szerint államtitkok átadásával követett el. A vádlottak között van Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke is.
A két volt tárcavezetőt az Electrica Muntenia Sud privatizációjához, a Petrom részvények nyolc százalékának értékesítéséhez valamint a bukaresti Romaero Rt és a craiovai Avioane Rt átszervezéséhez kapcsolódó bűncselekményekkel vádolják.
Az üggyel kapcsolatban Nagy Zsolt korábban azt nyilatkozta: koholmánynak tartja az ellene felhozott vádakat. A miniszter mellett az RMDSZ is kiállt és politikai indíttatásúnak nevezte a minisztere nevéhez kapcsolódó vádakat. Krónika (Kolozsvár)

Magyarok nyomában három kontinensen A veszendő magyar szórványról és kulturális örökségéről, az Ázsiában, Afrikában, Európában élő magyar tudatú néptöredékekről szóló könyvsorozatát mutatja be székelyföldi körútja során Margittai Gábor budapesti újságíró.
„Rossz hír anyaországnak és tömbnek egyaránt, hogy a szórvány – és ebbe beleérthetjük az Ázsiában vagy Afrikában ilyen-olyan módon hozzánk kötődő maroknyi nomád-félnomád törzseket is – leginkább végóráit éli már, reményét, emlékeit és emlékezetét vesztve tengeti napjait; míg utolsó hírmondójukat el nem földeli az Árpád-kori templom tövében a lelkipásztor. Aztán ez a templom – gyülekezet és gondozó híján – megrogygyan, majd leomlik, s beépül az utódnépek házának falaiba. A tömb felelőssége, hogy ez a forgatókönyv ne történhessék meg ilyen könnyedén, hogy a szórványlakó érezze a tömb gravitációs erejét, mely nem engedi kipörögni a nemlétbe őt” – nyilatkozta a Krónikának a szerző, a Magyar Nemzet napilap hétvégi Magazin mellékletének rovatvezető-helyettese.
Margittai Gábor szerint az első felelős lépés a felismerés és megismerés lenne: odautazással, hogy a tömbben élők lássák, milyen sors várhat rájuk, ha a dolgok rosszra fordulnak. A második lépés az élő kapcsolatok kialakítása. „Tapasztalatom szerint a szórványban számos helyen odatelepült székely tanítónők tartják ébren a magyar nyelv ismeretét, de ezt akár „tömegessé” is lehetne tenni, például cserediákság intézményesítésével. Ha a periféria nem érzi a centrum figyelmét és támogatását, harcát viharos gyorsasággal föladja” – állapította meg a riportkötetek szerzője, aki a budapesti Scolar Kiadó gondozásában megjelent Külső magyarok-sorozat Utazás a végeken és Trianoni menyecske című köteteit, valamint Mi a madzsar? című könyvét vetítéssel, útibeszámolóval fűszerezve mutatja be az olvasóközönségnek.
A bemutatókat június 3-án, vasárnap 18 órakor a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében, június 4-én 18 órakor a kovásznai Városi Művelődési Házban, június 5-én 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadóban, június 6-án 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, június 7-én 19 órakor a baróti Erdővidék Múzeumban, június 8-án 18 órakor pedig a brassói Reménység házában tartják.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A pénz mindenek felett?
Tőkés szerint Európa a posztkommunizmus menedéke
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament volt alelnöke kijelentette: képtelenek vagyunk megélni az európai minőségünknek a többletét, mert Európa nem a kommunizmus antitézisét jelenti számunkra, hanem a posztkommunizmus továbbélésének a menedékét.
Tőkés László megállapította, sem az uniós gazdaságpolitikában, sem az uniós kisebbségpolitikában nincs nyoma a kommunizmus nyilvános elítélésének. "Az új posztkommunista oligarchia nyomulásához való asszisztálást láthatjuk" - jegyezte meg az EP-képviselő. Példaként hozzátette: hiába szörnyülködik az Európai Parlament (EP) amiatt, hogy milyen sorsra jutottak a tibetiek vagy az ujgurok, ha a kínai pénzre van szükség, eltörpül a kisebbségi kérdéskör. "Ilyen esetekben nem csak mi, magyarok, hanem sokkal nagyobb népek sorsa sem érdekes" - vélekedett Tőkés László. A volt püspök meglátása szerint Magyarországon a Fidesz és a KDNP 2010-ben aratott fergeteges győzelmének egyelőre nagyobb az európai büntetése és a hazai önterhe, mint a haszna. "Európai viszonylatban Magyarországot és vele együtt a határon túli magyar ügyet is a vádlottak padjára ültették a balliberális erők. Az országnak egyszerűen nem engedik felkarolni a határon túli magyarság ügyét" - nyilatkozta az EP volt alelnöke.
Tőkés László Romániában sem látta jobbnak a helyzetet. Meglátása szerint itt a posztkommunista román adminisztráció felőrölte, megosztotta a romániai magyar politikai életet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) pedig teljesen idegen politikai pályára állította. "Ha a román hatalom kiállna az RMDSZ mögül, és megszűnne a szövetség politikai primátusát lehetővé tevő támogatás, egy csapásra összeomlana az RMDSZ" - vélekedett Tőkés, aki egykor az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségét töltötte be. Azt is hozzátette, "a romániai magyarság most azt aratja, amit az RMDSZ vetett". Hibáztatta az RMDSZ-t, amely "a feltétlen kormánytagság hamis elve alapján lemondott az önálló romániai magyar politizálás alapvető követelményeiről".
Tőkés László nem tartotta meglepőnek a bukaresti politikában fellángoló magyarellenességet, hiszen - mint megjegyezte - a román-magyar barátság mindig is csak taktikai jellegű volt Erdélyben. Szerinte a román nemzetstratégiai politikai gondolkodás érdemben nem változott.
A személyes helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, nem számított arra, hogy a rendszerváltást követő húsz esztendeje ugyanolyan harci állapotban telik, mint az előző húsz. "Nagyon nehéz huszonkét éven át állandó hadi helyzetben, lövészárokban élni" - jegyezte meg Tőkés László.
MTI. Ma.hu

Könyv az egykori püspök botrányos magánéletéről
Tőkés: van-e tovább?
„Két ember kezében van Tőkés László sorsa: Orbán Viktoréban és Kelemen Hunoréban.” Így összegezte a napokban megjelent új Tőkés-kötet következményeit Kelemen Attila, a kolozsvári Transindex kiadója, aki vitairattal reagált a kiadványra. PARÁSZKA BORÓKA írása.
A Tőkés László magánéletéről szóló könyv nem érte váratlanul az erdélyi magyar közösséget. Nem is lepte meg, hiszen olyan információkat tartalmaz, amelyek évek óta ott éltek a köztudatban. Az egykori püspök vitákkal, botrányokkal kísért válása majdnem teljesen a nyilvánosság előtt zajlott. Az ahhoz vezető konfliktusokról, a későbbi EP-alelnök viselkedéséről válófélben lévő felesége, Joó Edith juttatott el feljegyzéseket a sajtónak, egyházi elöljáróknak. Ezeknek jelentős része az Andrassew-könyv törzsanyaga, s évek óta fent van a világhálón, érintőlegesen cikkezett azokról a romániai magyar sajtó is.
Mindaz, amivel most szerkesztett, rendszerezett formában szembesült az olvasó, ismert, de sokak által, sokféle megfontolásból mellőzött információ volt. A kötet megjelenése annyiban teremtett új helyzetet, hogy tartalma immár nem tekinthető semmisnek, lényegtelennek: a könyv a boltokba került, megrendelhető, terjeszthető. Nagyon sokan meg is rendelik, terjesztik: ez lett az első erdélyi magyar politikai botránykönyv.
A Tőkés mögött álló Erdélyi Magyar Néppárt öt nappal a kötet megjelenése után sajtónyilatkozatban tiltakozott a kiadvány és annak „liberális gyűlöletimportja” ellen. A néppárti szöveget Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként ellenjegyzi, és úgy fogalmaz, hogy a szerző, illetve a kötetet Budapesten bemutató Kuncze Gábor „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen, Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehető fel a kérdés: ugyan miért most, kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is több ezer kötet – ismeretlen feladótól?” – sorolja a vádló kérdéseket a kommüniké.
Tőkés László személyesen érdemben nem reagált a könyvre, de pert indított a szerző, illetve a romániai terjesztők ellen. Romániában azért, mert rontja a hitelét a május eleje óta tartó választási kampányban a kiadvány. Szembesült azonban azzal, hogy milyen következményei lehetnek a dokumentumok megjelentetésének. Három nappal a kötet budapesti bemutatója után, Szilágy megyei kampánykörútján két fiatal lépett hozzá, és dedikáltatni akarta vele a róla szóló kötetet. Szemtanúk szerint Tőkés úgy reagált: „farizeusok”, és feldúltan visszavonult az őt kísérő EMNP-s csapat körébe. Nem kommentálta egyelőre az RMDSZ sem az ellenzékének kampányoló Tőkés László botrányos ügyét. A szövetség láthatólag igyekszik távolságot tartani, hiszen deklaráltan nem kíván negatív kampányeszközökhöz folyamodni az idei választási harcban.
Demeter Szilárd, Tőkés sajtóközpontjának irányítója úgy tudja, ismeretlen feladó több ezer ingyenpéldányt küldött szét a könyvből lelkészeknek és olyanoknak, akik részt vesznek a romániai magyar közéletben. Ilyen „terítés” tényét egyelőre nem bizonyították, Demeter azt állítja, szúrópróbaszerűen kérdeztek meg embereket, és többektől kapták azt a választ, hogy érkezett hozzájuk a könyvből. Az EMNP-ből többen tudni vélik: nem az országos RMDSZ-kampány része a kötet, azt csupán a Tőkéssel éles ellentétben álló Bihar megyei tagszervezet támogatta és terjeszti.
Andrassew Iván nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakik kampánycéllal terjesztik a művét, de az ismeretlen feladókról semmit sem tud, mint ahogyan azt is hangsúlyozza: dokumentumkötetét nem a romániai kampányra időzítette, eredetileg azért írta, mert felmerült: esetleg Tőkés László lehet Schmitt Pál utódja. Szintén EMNP-s vélemény azonban, hogy az időzítés azért történt, hogy „megakasszák” az RMDSZ ellenzékének a kampányát.
Demeter Szilárd úgy tudja: a kötet előkészítéséről és megjelenéséről tudott a Kövér László által támogatott Szász Jenő, aki mögött a romániai magyar szavazatokért az EMNP és az RMDSZ mellett harmadikként ringbe szálló Magyar Polgári Párt áll. Szász – ugyancsak Demeter Szilárd szerint – maga terjesztette a Joó Edith által rendelkezésére bocsátott, leleplezőnek szánt dokumentumokat a sajtónak. Az utóbbi hetekben élesedik a konfliktus nemcsak az RMDSZ és az ellenzéke kötött, de a két ellenzéki párt is egymásnak feszült: a Tőkés körüli botrányra – amelyet közvetve tehát Szász Jenő és Kövér László gerjeszt – ezért is irányul most rendkívüli figyelem.
A könyv megjelenésének fontosságát sem a bírálók, sem a támogatók nem vitatják. Andrassew Iván korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, Tőkés tulajdonképpen „karakter-öngyilkosságot” követett el, mert bár tudomása volt a magánéletéről szóló információk terjedéséről, azokra nem reagált. Demeter Szilárd azt mondja: az egykori püspök, EP-alelnök készült a magánéletét érintő „coming outra”, de ennek lehetőségét elvette tőle a most megjelent kötet. A könyvet ismertető vagy bíráló szerzők, mint például a Kolozsváron élő szociológus-politológus, Magyari Nándor László úgy fogalmazott, a munka „fércmű”, és így valójában alkalmatlan a Tőkés életművével, politikai-közéleti felelősségével kapcsolatos szembesítésre. Ugyanakkor megsért egy olyan, két évtizede általánosan elfogadott erdélyi magyar közéleti normát, amelyet eddig pártállástól függetlenül mindenki tiszteletben tartott: a politikai vita részévé emeli a politikus magánéletét.
Kelemen Attila szintén azt hangsúlyozza: egy jobban átgondolt, alaposabban megírt munkával, amely tényleg látni engedi Tőkés László valódi személyiségét, környezetét, a közéleti szereplései mögötti magánéletét, hatékonyabb lehetett volna ez a vállalkozás. Andrassew Iván a felvetésekre úgy reagált: ezt a könyvet igazából egy erdélyi szerzőnek kellett volna megírnia, erre a feladatra azonban a romániai nyilvánosságban dolgozók – jelentős részben az Erdélyben tapasztalható öncenzúra, továbbá a Fidesz miatti, határon átszivárgó félelem miatt – nem vállalkoztak. Kelemen Attila viszont úgy látja: míg Magyarországon már majdnem mindent lehet, ha politikai vitákról, érdekekről van szó, hiszen szétestek a normarendszerek, addig Erdélyben még tartja magát néhány elv, ezért bírálja Andrassew könyvét tulajdonképpen az erdélyi baloldali-liberális elit is.
Függetlenül az Andrassew-kötet megítélésétől, tény: a szellem kiszabadult a palackból. Tőkés László politikai jövője több szempontból is megkérdőjelezhetővé vált. Nemcsak azért, mert rávetül a családon belüli erőszak árnyéka, hiszen a gyanú szerint méltatlanul bánt feleségével és gyermekeivel. Megítélése azért romlik érezhetően napról napra, mert a kirobbant botránnyal sem tud mit kezdeni: a radikalizmusáról, határozott fellépéséről ismert politikus egyre bizonytalanabbnak, politikai szempontból egyre erőtlenebbnek mutatkozik. Láthatóan kicsúszott a kezéből saját magánéletének az irányítása. Eddig egyetlen nyilatkozata volt az Andrassew-kötettel kapcsolatban. „Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe” – fogalmazott Tőkés. Aki, úgy tűnik, még nem tudja, van-e tovább élet számára a kötet után – politikán innen és magánéleten túl. 168 Óra

Tamás Sándor: kimutatta foga fehérjét a Ponta-kormány
A Ponta-kormány az ortodox egyházzal partnerségben fontos ingatlantól fosztotta meg a Kovászna Megyei Tanácsot. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke a Román Nemzeti Bank (BNR) volt sepsiszentgyörgyi székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón rámutatott: az új hatalom hamar kimutatta a foga fehérjét, hiszen az Állami Vagyonkezelő Hivatal (RAPPS) felszólította a megyei tanácsot, hogy „önként” adja át az ingatlant, ellenkező esetben június 7-én rendőrséggel és végrehajtóval szereznek érvényt a legfelsőbb bírósági határozatnak.
„A bírósági döntés mindenki számára kötelező, ezért be fogjuk tartani, annak ellenére, hogy rossznak tartjuk, és nem értünk egyet” – mondta Tamás Sándor. Hozzátette: a kulcsokat jószántukból nem tudják átadni, ezért megvárják, míg utánuk jönnek és kiveszik a kezükből. Az ingatlan tulajdonvitájának története 2004-ben kezdődött, amikor kormányhatározattal a háromszéki önkormányzat tulajdonába került. Ezt 2005-ben a választások után még funkcióban lévő ügyvivő Năstase-kormány megsemmisítette, átadta az ingatlant a művelődésügyi tárcának, az ortodox egyház használatába. „Tette ezt annak ellenére, hogy ügyvivő kormány tulajdonjogi kérdésekben nem dönthet” – mutatott rá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint Adrian Năstase ezzel „verte szájba” a magyarokat, amiért az RMDSZ olyan koalíciót kötött, amit a szociáldemokraták nem szerettek. A 2005-ben hivatalba lépett Tăriceanu-kormány ugyan újra az önkormányzatnak adta az ingatlant, de az ortodox egyház pert indított. 2010-ben a legfelsőbb bíróság kimondta: az állam a tulajdonos, és az épület használati joga az ortodox egyházé. Tamás Sándor rámutatott, a Római Katolikus Egyház évek óta perel a sepsiszentgyörgyi katonai sorozóközpont épületének visszaszerzéséért. A sors fintora, hogy a törvény szerint a védelmi minisztériumi egység minden költségét a megyei önkormányzatnak kell finanszíroznia. Antal Árpád polgármester szerint ebből a tulajdonvitából is látszik, hogy a magyarellenes kormányok az ortodox egyházzal próbálják a székelyföldi magyarokat bántani.
Az ortodoxok partnerek ebben, és olyan ingatlant kérnek, amely soha nem volt az övék, miközben a történelmi magyar egyházak sok, tőlük elkobzott ingatlant nem kaptak még vissza. Antal Árpád szerint tegnap Sepsiszentgyörgyön találkoztak Micah Savidge-dzsel, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai tisztviselőjével, akinek bemutatták az ügyet, de minden európai uniós ország nagykövetségével is ismertetik a helyzetet. „Meggyőződésem, Románia számára az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha olyan politikát folytat, ami miatt a magyar közösség és vezetői elveszítik hitüket a demokratikus eszközökben, hogy érdemes a parlamentben, kormányban és önkormányzatokban dolgozni. Ilyen esetben kénytelenek lesznek olyan eszközökhöz nyúlni, amilyenekhez nyúltak más európai közösségek hasonló helyzetekben” – szögezte le Antal Árpád.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tempfli József aranymisés
Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte jubileumi szentmisével a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Tempfli József. Az aranymisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta.
A nagyváradi székesegyházat zsúfolásig megtöltő gyülekezetet Böcskei László, az egyházmegye püspöke – ebben a minőségben Tempfli utódja – köszöntötte. Elmondta: Tempfli József élete sokakat megérintett, ezért is fontos, hogy mindannyian hálát adjanak Istennek, és leróják tiszteletüket az agg püspök előtt. Böcskei László XVI. Benedek pápának erre az alkalomra írott üdvözlőlevelét is felolvasta az egybegyűlteknek.
Jakubinyi érsek szentbeszédében a jubileumok bibliai jelentőségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: a papság nem mesterség, hanem hivatás, amit el kell fogadni. Felidézte: áldozócsütörtök volt, amikor ötven esztendővel ezelőtt, 1962. május 31-én Gyulafehérvárott Márton Áron püspök hat társával együtt pappá szentelte az akkor 31 éves Tempfli Józsefet. Az akkor felszentelt gyulafehérvári, temesvári, váradi és szatmári papok közül legtöbben nem érték meg aranymiséjüket, ám örvendetes, hogy mindannyian végig hűségesek maradtak papi hivatásukhoz – mondta az érsek.
Maga Tempfli József már gyerekkorában meghallotta a hívó szót: szülőfalujában, Csanáloson ugyanis beosont egy papszentelésre, ahonnan kipenderítették, ekkor jelentette ki először: bárki bármit mond, belőle is pap lesz – mesélte el Jakubinyi György, aki befejezésül azt kívánta a kiérdemesült püspöknek, hogy a bibliai Mózeshez hasonlóan 120 évig éljen.
Fodor József, az egyházmegye vikáriusa Tempfli József életének főbb állomásait sorolta fel, hangsúlyozva: hite, amelyet családjától örökölt, lámpásként vezette mindig. A szentmise végén az egyházmegye hívei részéről köszöntötték az ünnepeltet, majd Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek kívánt neki további hosszú életet és szolgálatot. Tempfli József befejezésül felidézett néhány történetet a saját életéből, kijelentve: megismerte az emberek jó és rossz oldalát is.
Tempfli József nyugalmazott püspök 1931. április 9-én született a Szatmár megyei Csanálos községben. Piarista és jezsuita atyák nevelték, majd érettségi után tanár-nevelő volt Szentjobbon. 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait a gyulafehérvári római katolikus szemináriumban. Hat év után, 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron gyulafehérvári püspök. Pappá szentelése után 17 éven át Tenkén, 1979-től Tasnádon, 1983-tól pedig Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1990. március 14-én Boldog II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusáig végezte.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Búcsút vesz olvasóitól a Keresztalja katolikus hetilap
Vasárnap vehetik meg az olvasók utoljára a Keresztalja című római katolikus hetilapot, amely ötvennyolc lapszám után kénytelen egyelőre meghatározatlan időre lehúzni a rolót. Mint a búcsút bejelentő cikkében Lukács János István főszerkesztő elmondja, a Keresztalja kiadója egy magánemberek által létrehozott nonprofit civil szervezet, a Pax et Bonum Egyesület, amely kizárólag saját forrásaiból és adományokból működött.
„El kell fogadnunk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a támogatók lehetőségei végesek, és a Keresztalja finanszírozása egyre nehezebb feladat elé állította őket” – mutat rá főszerkesztő, hozzátéve, ilyen körülmények között nem lehet tovább finanszírozni a lap megjelenését. A lap szerkesztői azonban még reménykednek a folytatásban, és csak szünetnek tekintik a mostani időszakot. A Keresztalja megmaradása érdekében sokat tehet a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye, azaz az általa működtetett, az erdélyi katolikus lap- és könyvkiadásért felelős Verbum Keresztény Kulturális Egyesület.
A Keresztaljások ugyanis még január 24-én, az újságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc napján adták át az egyesület képviselőinek javaslatukat, hogy közös kiadási koncepció alapján, közös költségvetésből működtessék tovább a lapot, illetve felvetették az ennél szorosabb együttműködés lehetőségét is. Erre azonban máig nem érkezett válasz. „Mi dolgozni szeretnénk, folytatni a megkezdett munkát. Szeretnénk minél hamarabb újrarendezni a sorokat, számot vetni a lehetőségeinkkel, és amennyiben egy mód van rá, újra megjelentetjük az újságot” – fogalmaznak a Keresztaljások. Elmondásuk szerint szóba jöhet ugyanakkor egy katolikus hírportál beindítása is, amelynek működtetési költségei lényegesen alacsonyabbak a lapkiadásnál.
Krónika (Kolozsvár)

Egyesül az erdélyi és az anyaországi unitárius egyház
Egyesül az erdélyi és az anyaországi unitárius egyház: az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa és a Magyarországi Unitárius Egyházkerület Képviselőtanácsa június 28-án tartja a két egyházrészt újraegyesítő és a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét megalkotó zsinati ülését.
A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartandó ülés tárgysorozata: az egyesülési határozat elfogadása, a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényének megalkotása, valamint néhány, hatályba léptetési határozat és a szükséges átmeneti rendelkezések meghozatala.
Helyreáll a történelmi egység
Mint arról beszámoltunk, az erdélyi és anyaországi unitárius egyházak egyesülését református mintára magyarországi lelkészek javasolták, az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége pedig üdvözölte a kezdeményezést. A kezdeményezők érvelése szerint az új egyház létrehozásával helyreáll a Kárpát-medencei unitáriusoknak a hívek döntő többsége által óhajtott történelmi egysége, melynek több évszázados hagyományát a trianoni békediktátum és a kommunista diktatúrák hatalomra jutása szakította meg.
Az elképzelés szerint – akárcsak Trianon előtt – a Magyar Unitárius Egyház székhelye Kolozsváron lenne, és azt az Erdélyi Unitárius Egyház jelenlegi püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc vezetné. „Az egyesülés gondolata, vágya minden jóérzésű erdélyi és magyarországi unitárius hívőben elsősorban az együvé tartozást és a testvéri összefogás érzését jelenti, tehát érzelmi jellegű” – vélik a kezdeményezők. Szerintük az is az egyesítés mellett szól, hogy csupán Erdélyben van unitárius lelkészképzés, ugyanakkor a magyarországi unitáriusok kétharmada erdélyi származású.
Újjáéledt kapcsolatok
Mint ismeretes, az unitárius egyház kezdetét 1568-tól, a lelkiismereti szabadságot első ízben kimondó tordai országgyűléstől számítják. Az új hit hamarosan elterjedt Erdélyen kívül is, főleg Magyarország különböző részein. 1902-ben a Királyhágón túli egyházközségekből alakult meg az unitárius egyház kilencedik, Duna–Tisza Menti Egyházköre, mely szerves része lett az Erdélyben levő, kolozsvári központtal működő, akkori nevén Magyarországi Unitárius Egyháznak. 1940-ben az augusztus 30-i bécsi döntés Észak-Erdélyt visszacsatolta Magyarországhoz.
Ez alkalmat nyújtott a kilencedik egyházkör önállóságának megszüntetésére és közigazgatásilag a kolozsvári püspökséghez való visszacsatolására. A második világháború után visszaálló határok miatt a mai Magyarország területén élő unitáriusok ismét kénytelenek voltak önálló egyházi életet gyakorolni. Az erdélyi unitárius egyház 1949-ben elfogadott szervezeti szabályzatában már nem szerepelt a Duna–Tisza Menti Egyházkör, politikai okokból ekkorra minden hivatalos kapcsolat megszakadt a magyarországi és az erdélyi unitárius egyház között. Az 1968. augusztus 21-i zsinat engedélyezte az egyházkör egyházzá alakulását, ennek eredményeként alakult ki 1971-re a Magyarországon maradottak mai státusa.
Az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyház kapcsolatai az 1989-es rendszerváltást követően hivatalosan is újraéledtek. A két egyházban létező egyházközségek között testvérgyülekezeti kapcsolatok jöttek létre, a két egyház vezetősége között pedig felmerült az egyesítés kérdésköre. Krónika (Kolozsvár)

Ismét halasztott népszámlálási eredmények
Az Országos Statisztikai Intézet ismét elhalasztotta a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeinek közzétételét, miután május 23-áról egyszer már kitolták május 31-re az időpontot. A 23-i halasztás okaként a hivatal azt közölte, hogy nem tudott ülésezni a népszámlálás lebonyolítására és eredményeinek jóváhagyására hivatott bizottság. Tegnap nem közölt újabb dátumot, így nem lehet tudni, hogy pontosan mikor teszik közzé az előzetes eredményeket.
Az intézetnek most részletesebben kellene ismertetnie a február elején közzétett első adatokat, amikor kiderült, hogy 1 millió 238 ezer magyar él Romániában, akik a lakosság 6,5 százalékát teszik ki. Románia lakosságának száma 19 millióra csökkent a korábbi 21,6 millióról. A cenzus ideje alatt számos rendellenesség történt, így nagyon magas például azoknak az aránya, akik nem nyilatkoztak nemzetiségi hovatartozásukról. A statisztikai intézet vezetőjének téves, és menet közben kijavított utasítására sok helyen nem kérdeztek rá a lakosok etnikai és felekezeti hovatartozá­sára. Szabadság (Kolozsvár)

Szabadság és felelősség
„A mikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Jules Renard francia író békebeli, magvas gondolata száz-egynéhány esztendős, mégis jól jellemzi képlékeny demokráciánk szavatosságát. Az áthallás az erdélyi magyarság számára nagyon is egyértelművé válhatott az elmúlt hetekben, hónapokban, amikor egy sor, a közösség számára fontos ügyben a kiteljesedés helyett a visszaszorulás és a „megleckéztetés” jelei mutatkoztak meg. (Azt mondják a jövőbe látók, hogy ez még csak a kezdet. Ne legyen igazuk!) Kérdés persze, hogy a hétköznapok nyavalyáiba, megélhetési gondjaiba temetkező kisebbségi magyar ingerküszö­bét mindezekből mi és mennyire is érte el.
A Renard-i gondolat arra mindenképpen jó, hogy rádöbbentsen, hová jutottunk, hol is találjuk éppen magunkat. Akit érdekelt a délvidéki vagy felvidéki magyar közösségek, a szerb és a szlovák politika útvesztőiben taktikázó kisebbségi érdekképviseletek sorsa, nemrégiben még viszonylagos nyugalommal gondolhatott arra, hogy az ő történetük mégsem egészen a mi történetünk, az ő tanulságaik nem egészen a mi tanulságaink, az ő helyi színezetű békáikat pedig nem nekünk kell majd lenyelni keresztben. (És persze, hogy nem: hisz fuldokolhatunk a mieinktől!) Jelentem: tévedtünk! Sokkal nagyobb a hasonlóság Szabadka és Marosvásárhely, netán Szlovákia nemzetiségi szempontból már zanzásított önkormányzati egységei és a nálunk megálmodott (vissza)fejlesztési régiók között, mint azt gondolnánk! A népszámlálás meg itt is, ott is, amott is ugyanazt a vészesen fogyást és lemorzsolódást mutatja.
Képlékeny demokráciát említettem, amelyben – képletes szavakkal élve – divatos lett a pálfordulás. Nem, ez így nem fedi a valóságot: Saulusból a saját és mindannyiunk javára lett Paulus, egyszer és mindenkorra. Nálunk, a „Nép Háza” táján inkább a szélkakasjárás jelzi, mikor milyen irányt vesz a nagy nemzeti zűrzavar, amelyben mindennek van ára, de semmi sem drága. Á lá Caragiale! (És most gyorsan kérjünk bocsánatot a templomok toronygombjain táncoló szélkakasainktól: derekabb jószágok ők, mert ingyen és bérmentve, semleges jószándékkal mutatják, honnan is fúj és hová!)
Képlékeny időkben márpedig létkérdés értékeink védelme, létkérdés az értük vállalt, cselekvő felelősség. A gazda bekeríti házát – mondaná Babits: bekeríti törvénnyel és joggal, a közösség megtartó és megújhodó erejével, hatékony munkával, éber nyugalommal. Ezzel állít jelet, hogy megvan, itt van és joga van a maga módján lenni!
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
A hosszúra nyújtott mézesmadzagok, a Kánaán ígéretével és összes javaival gazdagon rakott kortesbeszédek idején egy-egy hasonlóan tömör és nyers aforizma bizonyára jobban elgondolkodtat minden retorikai mesterfogásnál. Márpedig most ideje van a józan, indulatoktól mentes gondolkodásnak, hogy felmérjük esetleges (már-már esedékes) veszteségeinket, erőforrásainkkal pedig azonmód, a lehető leghatékonyabban gazdálkodhassunk.
Részt vállalni „a köz életében” – felelősség. Választani – és választhatónak lenni – szintén felelősség! Mi több: a szabadság egyik megnyilvánulási formája, mellyel nem élni paradox módon már nem a szabadság ismérve, csak a felelősség hiányáé.
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Mindig egymásért, sohasem a másik ellenében!
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

Visszakerült a többnyelvű óriásplakát
Beismerte tévedését a szászfenesi polgármester: tegnap délelőtt rövid tárgyalást követően jóvátette hibáját, és a tegnapelőtt kihelyezett háromnyelvű helységnév-, valamint négynyelvű üdvözlőtábla visszakerült arra az acélszerkezetre, amelyről korábban leszereltette.
Emberemlékezet óta nem volt arra példa Kolozs megyében, hogy az illetékes hatóságok beismerjék tévedésüket – áll az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleményé­ben –, jelen esetben azt, hogy a helyi önkormányzat jogtalanul tulajdonította el az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete által kihelyezett többnyelvű óriásplakátot. Egyébként a tény, hogy a szászfenesi polgármester kezdeményezésére és rendőri felügyelettel szerelték le a táblát, azt mutatja, hogy a hatóságok még mindig képtelenek normálisan viszonyulni a magyar közösség jogos elvárásaihoz. Az EMNP megyei szervezete nem saját érdemeként, hanem a város többnemzetiségű lakossága iránt kifejezett tiszteletként és Kolozsvár szellemiségének sikereként könyveli el a tábla visszaállítását. A szervezet addig kívánja folytatni az elindított mozgalmat, amíg a kolozsvári önkormányzat érvényt nem szerez a 2002-ben meghozott tanácsi határozatának és Kolozsvár bejáratai nem kapnak magyar nyelvű helységnévtáblákat – szögezi le a közlemény. Szabadság (Kolozsvár)

Nincs ebben semmi túlzás
Vannak közönséges, kis sértegetések, (diplomáciai) modortalanságok, elszólások – és vannak a konkrét helyzettől, személyektől, esetektől független meggyőződések, olyan „leckéztetés” – azaz elszánt nagy szlogenekre, fenyegető, gyilkolni-kész „sohák!”-ra ragadtató szenvedélyek, tiltások, amelyek a hatalmi fölényt képviselők szerint tartós ítéletek és törvény tárgyát is képezhetik. Az elmúlt napok incidenseinek számunkra ez a legkísértetiesebb tanulsága. A bevett kategóriákat (egységes ország, nemzet, határ) pajzsként magasba emelő többségi románság, nemcsak az újdonsült – sok mindenben, jogi ügyekben is botcsinálta – kormányfő, de a fogyasztó tömeget (annak szinte már genetikailag megélt és tovább éltetett sztereotípiáit) oszthatatlan „kórusban” kiszolgáló, a hatásos reklámfogásokra berendezett média kiszolgálói is elképesztő vádakat és konklúziókat vontak le. Közben még annyi javításra sem voltak képesek, hogy az egyszer elírt halott (horthysta, fasiszta stb. állandó jelzővel ellátott) költőnek titulált idegen nevű valakit írónak nevezzék. Ez a totál tudatlanság és közöny valójában a jogos autonómia hiányát bizonyítja! (Különben már csak a hamvak sorsáról, jogfosztottságáról van szó, mivel az ellenőrzés ezek szerint kiterjeszthetővé és gyakorolhatóvá válhat a porhüvelyek, valamint az ortodox dogmákban s nevelésben egyértelműen hangsúlyozott keresztény szellemiség felett is.)
A Ceauşescu-diktatúra idejéből – de a két világháború közti Románia beolvasztó nemzetiségi politikája vajon más volt? – átvett /ál/fölény, arrogancia, nagynemzeti korlátoltság folytatását vagy ismétlését jelenti a Pontáék „román földdel” fenyegető s a végleges tisztázáson tisztogatást értő érvelése, amennyiben egyáltalán nem kerülhetnek vissza a szülőföldbe a székely író hamvai. A minden-állampolgár-kormányfője helyett a rég meghaladott, kizárólagosan ortodox-román gondolkodásmódot képviselő miniszterelnök szerint Székelyföld sem létezik (mi több: nem is létezett), s az iskola- és utcanevek után a Székelyföld és minden, történelmi és mai realitást kifejező jelkép tagadása, eltüntetése következik, úgy, amint az „átkos” korszak példamutató évtizedeiben?
Összefüggéseiben nézve, az időben: ez nem is a legújabb bal- vagy jobboldali pártocskák ugrabugrálását jelentené nálunk, hanem valahol a jobbágyrendszer jogi rendjének, nyílt megosztottságának naiv kifejezője, „demokrata” urak! – A többszázezer bekebelezett székely-magyar alattvaló sorsa feletti döntés, tévedhetetlen hatalmi ítélkezés a minden téren egyenlőségre, méltányosságra s pozitív diszkriminációra épülő Európával szemben a gyarmatosítás idejének végzetes tudatlanságára emlékeztet: akkor kezelték így az indián őslakosokat.
Csakhogy ez a kizárólagosságot kinyilatkoztató, a másságot korlátozó, sújtó gyakorlat a mindenkori román történelemben egyértelműen bűnbakká kikiáltott „nemesi nemzet” fogalmát juttatja eszünkbe, groteszk módon; fura egy lecke a nemtelenek huszonegyedik századi utódai részéről.
Valamilyen új irány, eszementek álma s csapdája (?) – annyi megszerzett-megadott jog és egyenlőség, összeurópai ígéret és jóvátétel után.
Ez a tanulság a legfélelmetesebb.
-------------------------------------------------------------------------------
„Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló România liberă című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek” nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt, mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele…”
LÁSZLÓFFY CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein: állandó párbeszédre van szükség a civil szervezetekkel
A civil szférából jövök, ide mindig visszatérek” - mondta Eckstein-Kovács Péter a magyar civil szervezetekkel való csütörtöki találkozóján. A résztvevők azokat a problémákat vetették fel, amelyekkel nap mint nap szembesülnek civil tevékenységeik során. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kiemelte programjának azon pontját, amely a városi költségvetés 5%-nak elosztásáról szól. Hangsúlyozta: ezt a pénzösszeget a civil szervezetek legfőbb igényeinek figyelembe vételével kell elosztani. A beszélgetés során többek között a civil szervezetek székhelyeivel, a város turizmusával, a pályázatokkal, illetve a hátrányos helyzetű személyekkel kapcsolatos kérdések merültek fel. A civil szervezetek képviselői nehezményezték, hogy székhelyeik nem adómentesek, ami jelentős terhet ró rájuk, mivel ezek fenntartása amúgy is igen költséges. Tehermentesítésük érdekében szorgalmazták a kiadások csökkentését, az adózás megszüntetését. Megoldási javaslataként felmerült a Conti Kulturális Központ, amely otthont biztosíthat a civil egyesületek számára. Megfogalmazódott az is, hogy a szállót akár közös erővel és befektetéssel újítsák fel, hogy majd a munkafolyamat végeztével a hozzájárulók bérmentesen használhassák a szálló egy részét. A civil szervezetek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a város turizmusa nincs kellőképpen népszerűsítve, az ebben rejlő lehetőségek nincsenek megfelelően kihasználva. Egy olyan jellegű programot kezdeményeztek, amelynek keretén belül lehetne ismertetni Kolozsvár, mi több, Erdély területén működő kulturális intézményeket. „Ki kell használni Erdélynek azt a jellegzetességét, hogy színes kultúrájú és sok felekezetű területe Európának” – hangzott el. Problémaként fogalmazták meg a szociális jellegű szervezetek rendelkezésére álló pályázatok működését. Ennek leghatékonyabb megoldását a meghívásos pályázatok kiírásában látták, amelyeket a polgármesteri hivatal koordinálna. A résztvevő képviselők megjegyezték, hogy hatékonynak tartanák a fórum jellegű találkozók rendszeresítését, amelyek során a politikai és a civil élet képviselői két havi rendszerességgel találkoznának konzultáció, közös, hatékony problémamegoldás végett. (hírszerk.) Transindex.ro

A háború állása
A rendkívül demokratikus és kulturált országban szimbolikus háború folyik, a bal- és a jobboldal a történelem értelmezésén folytat mélyenszántó vitát. Előbb az egyik állít szobrot a tengernagynak, aztán a másik a műszerésznek. Az egyik eltávolítja az ország fő teréről a baloldalinak tekinthető első köztársaság elnökét, a másik festékkel szennyezi, leönti a fasisztának minősített szobrokat. És ez így megy kedélyesen, mint egy történelemről folytatott kulturált párbeszéd. Kihívásra válasz, szóra szó, tettre tett.
A sajátosan magyar vitakultúra (hogy ne tartsuk tovább kétségek között az olvasót, igen, Magyarországról van szó, de érintik a kérdések a szomszédos államokat, az európai politikát, sőt időnként Izraeltől is bocsánatot kell kérni, amikor valaki tudományos hevülettől elragadtatva vérig sért pár milliónyi érzékenységet), szóval ez a ránk jellemző vitastílus tanulmányozásra érdemes, idővel exportcikk válhat belőle. Nem először adunk a világnak valami originálisat, amiért hálás lehet nekünk, magyaroknak.
Nézzük, mondjuk, Nyirő József esetét. Végakarata volt szegénynek, hogy hazai földben nyugodhasson. S ha valamelyik erdélyi egyházközség (ahol paposkodott) vagy az írószövetség (romániai magyar tagozat) méltó alázattal címzettnek érzi magát, akkor a kellő engedélyekkel felszerelkezve, szépen céltudatosan hazahozza, eltemeti, évenként koszorúzza, lelke rajta. De a baloldal csak azt tudja mondani, hogy fasiszta volt, kitartott Szálasi mellett, megszavazta a zsidótörvényeket… És a jobboldal csak azt tudja mondani, hogy a szülőföldről írt, a hazáról, arról az érzésről, amit tanítani kellene, mert kiveszőben van a világból… És mindkettőnek igaza van: egy közepes író, aki egyben középszerű fasiszta. Semmi különös, nem volt egyedül a maga idejében. Csak most mindkét oldal emeli a tétet, zajlik a licit, már a legnagyobbak között van. Nagy író, nagy fasiszta.
Ebben az országban és ebben a közösségben az emberek leszoktak az olvasásról és a saját vélemény kiküzdéséről. Egyik fele a fasisztára mozdul, a másik a hazaszeretetre, s máris tudja hová kell állni ebben a csatározásban. Nálunk Wass Albertnek több szobra és rajongója van, mint olvasója. S az, hogy a román kormány és hatóság nem aszszisztál a mi elképzeléseinkhez a Nyirő-újratemetés konfliktuskereső külsőségeiben, ad az egésznek még egy adag hazaffyas bukét. Hogy azért is megcsináljuk! Nekünk nem parancsol Ceauşescu népe és szelleme!
Mellékesen választási kampány zajlik, és szívesen szavazunk – mi magyarok – a tökös legényekre.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kamu politika, kamu hamu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Áder próbája
Bednárik Imre, Népszabadság
A médiatörvény módosítása megerősíti a Népszabadság szerkesztőségének a lap 2011. január 3-i számában a címlapon, az Európai Unió összes hivatalos nyelvén közzétett álláspontját: az új médiaszabályozással Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. A mostani változtatás ellenére a jogszabály tartalma, elfogadásának nyilvánvalóan házszabályellenes volta, a fideszes politikusok által belecsempészett, majd csak részben visszavont „lex klubrádiós” módosító javaslatok, az emiatt kitört hazai és nemzetközi botrány, a tiltakozásra adott kioktató és pökhendi válaszok újra és újra alátámasztják akkori és azóta is megálló érveinket, amelyek szerint a médiatörvény minden hangzatos szava ellenére valójában a Fidesz–KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja: megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron elhallgattatásának. Noha Navracsics Tibor Brüsszelben négyszemközt – ami nyilvánosságra is került – megígérte Neelie Kroesnek, az unió illetékes biztosának, hogy elfogadja és a magyar gyakorlatba ülteti az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait, a kormány és a parlament semmibe vette ezeket. Nem fogadta be a tanács, a hazai és nemzetközi szervezetek által folyamatosan hangoztatott megoldási javaslatait, nem tisztelte a kérést, hogy változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján. A most módosított törvény továbbra is fenntartja a Fidesz egyoldalú és tartós hatalmát a médiarendszer irányításában azáltal, hogy a médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, és a Médiatanácsban továbbra is csak a Fidesz által jelölt személyek ülnek. A Fidesznek továbbra is az a célja, hogy korlátlanul felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassa a közszolgálati médiát, a nagy összegű bírságok – egyelőre csak elvi – lehetőségével sakkban tartsa a kormánnyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. (...) Az új köztársasági elnök kinevezése után azt ígérte, hogy ragaszkodni fog az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához. Áder János azt mondta, hogy ha száz kifogástalan törvényt kap az Országgyűléstől, mind a százat alá fogja írni, ha száz rosszat, hibásat, mind a százat visszaküldi. Ez a házszabályellenesen elfogadott médiatörvény továbbra sem felel meg a magyar alkotmánynak és az európai értékeknek. Elnök Úr! Hát tessék!
Üzemi veszteség
Friss Róbert, Népszabadság
Mi van? Nem tudjuk. Meghallgatásakor nem tudta Vajda Mihály filozófus, de az őt kérdező nyomozó sem. Álltak egymással szemben értetlenül. Kell lennie valaminek, ha a parancs egymással szembekényszerítette őket. Most már tudjuk, mi van. A több nagyon komoly filozófusra hányt politikai fekáliát finnyás feltakarítani, aki az ürülékkel dobálózott. A rendőrség a maga részéről ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a „filozófusüggyel” kapcsolatos összes eljárásban. A feljelentést még tavaly télen tette Budai Gyula ismeretlen tettesek ellen négy, összesen vagy félmilliárd forintos „elcsalt” pályázat ügyében. A jobboldali sajtó aztán pillanatok alatt lerántotta a leplet az ismeretlenekről, hajszát indított „egy bizonyos szellemi kör” tagjai ellen, akik „talicskában tolták haza a pénzt”. Az elszámoltatási kormánybiztos és a kormánypárti sajtó levegőt markolt. Ennyi. Megjegyezzük: mi már tavaly februárban úgy gondoltuk, hogy igaza van Pálinkás József Akadémia-elnöknek, aki a külföldi bírálatokra válaszoló nyílt levelében azt mondta: senki és semelyik tudományterület nem áll „üres támadások” alatt, és nincsenek „nyilvános számonkérések rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan vádak alapján... Az Akadémia és én magam teljes támogatást biztosítunk a filozófiai kutatásoknak, de a közpénzekkel a filozófusok is elszámoltathatóak.” Mi értjük ezt a finom álláspontot, s a legcsekélyebb mértékben sem értjük Heller Ágnest, aki most bocsánatkérést vár. Csak kiterjedt és az urak íróasztalától távoli etikai munkásságának tudjuk be, hogy a tisztesség számonkérése felmerülhet benne. Mi nem gondoljuk, hogy a jobboldali sajtónak, vagy akár Budai Gyulának, horribile dictu, magának az Akadémia elnökének újra ki kellene állnia a nyilvánosság elé. Mit mondhatnának? Hogy ez most nem sikerült, de majd legközelebb? (…) Amúgy el kell ismerni: az akció elérte célját. A hecc „ezek” ellen hangolta a könyvtáraktól távoli közvélemény nagy részét, amelynek még rémlik a többtucatnyi hírlapi beszámoló és eszmefuttatás hangulata, de amely a minapi pár soros rendőrségi közlemény tényeit alighanem észre sem veszi. Nyolcmillió polgár már a postást lesi, hogy megválaszolhassa a kormányfő legújabb, negyedik nemzeti konzultációs kérdőívét.
Űrgebőrbe varrva
Tóta W. Árpád, hvg.hu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Ez hozzánk méltóan romantikus vállalkozás, figyelembe véve, hogy az osztrákok bőrgyár és szemétégető, a románok meg egy aranybánya melléktermékeként követték el a szennyezést; mi viszont eleve csak azért csináljuk, hogy idegesítsük őket. Mennyivel elegánsabb ez az önérdekmentes genyózás! A ravaszságunkat évszázadok óta irigylő lúzer románok feldühödnek, hamuvadászatba kezdenek, és kábítószergyanú örvén próbálják elkobozni a cuccot. Ekkor már diplomáciára is szükség van, ezért odaküldjük a feketeöves vaddisznót, hadd lássák, hogy ez nem irodalmi és nem kegyeleti ügy, hanem igenis politikai. És nem adjuk fel, miért is tennénk? Előttük járunk három lépéssel. Lehetőségeink számosak. Például préselhetnénk a hamvakból tablettát, azt még könnyebb elrejteni. (...) Vagy kerítünk egy megfelelő űrtartalmú talpast, és mivel egyéb hasznát úgysem vesszük, megkérjük, hogy csempéssze át a cuccot. Odaát előveszi, és viheti suttyomban, lompos bőrtáskában a megemlékezésre. Nyirő József mégis jelen volt molekuláiban, és az nekünk – vudu vallásunk miatt – mindennél fontosabb. Túljártunk a buta románok eszén, szintet léptünk! Na ki győzött, he? Azok, akik meg akarták akadályozni a kegyeletet, vagy mi, akik mégis odavittük zacskóban? Van néhány rossz hírem, magyarok. Az egyik, hogy egy nyilast babusgatni, az mérgező ugyan, de nem termel aranyat. Már az elején olyan csatát választottunk, amivel legjobb esetben sem nyerünk semmit. A másik, hogy ilyen hajmeresztő módszerekkel csempészni szoktak ugyan más államok is, de ők nem emberi hamuval, hanem például plutóniummal teszik. (...) Mi ilyen győzelmekre pazaroljuk az erőinket és a pezsgőt. Jól megtanítottuk a románokat kesztyűbe dudálni. (...) Csak az maradt ki megint a látókörünkből, ami miatt mi ritkán nyerünk a román diplomácia ellen: a világ. Hogy vajon minek néz ki mindez Németországból, az Egyesült Államokból és mind a többi országból, ahol nem értik, mi az a kesztyűbe dudálás egyáltalán, és ahol nem tudunk leszólni a híradóba, hogy a náci vonalat hagyják ki a tudósításból. Uz Bencét nem látják, de nem is érdekli őket. Azt látják, hogy a magyar állam felsorakozik egy megrögzött náci mellé, és látványos erőfeszítéseket tesz érte. (...) A végén aztán kesereghet megint Kövér László, mint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után: nem ők találták ki ezt az egészet, csak muszáj volt beleállniuk. Hát nem, nem volt muszáj. Annyi eszük sincs, mint Horthynak: ő legalább a háború végére felfogta, hogy rossz úton jár. Ezek hatvan évvel utána sem értik. Nyirő József megpihenhet békében: ostobasága fennen ragyog. Új Magyar Szó (Bukarest)

Se hamu. De gyémánt
Irodalombarát családból származom, megvolt otthon az Uz Bence, miként az Erdélyi Szépmíves Céh több más kiadványa is, például a Magyar irodalomtörténet (apám önképzőköri tanárától). Nyirő József könyve kamaszfejjel nagyon tetszett, éppenséggel jobban az Ábelnél, pedig (vagy mert) az utóbbi ajánlott olvasmány volt. Mondogatták, hogy a szerzőnek van valami flekkje, de hát Márainak is volt, ebből gondoltam, hogy nem lehet valamilyen (irodalomtörténészi eufemizmussal) szélsőjobboldali vagy (apám precízebb szavával) nyilas kapcsolat. Azt ugyanis rendszerint megbocsátották. (Ellenben Márainak a hazai állapotokra mondott NEMjét soha.) Erdélyi Józsefet például még csak nem is a nagy kiegyensúlyozó, Aczél, hanem két kemény moszkovita, Révai József és az Irodalmi Újság főszerkesztője, Illés Béla emelte vissza a magyar szellemi élet kebelére 1954-ben, a leült három év után, nagyjából egyetlen bűnbánó rigmus árán.
A továbbiakban nem túlzottan izgatott, mi lehetett a baj a székely íróval, egészen addig, amíg Szász Jenő székelyudvarhelyi (pereskedés után tisztségét visszaszerző) alpolgármesternek eszébe nem jutott, hogy az idén június 12-én esedékes polgármester-választáson úgy tehet szert több szavazatra, ha éppen a választás előtti pünkösdkor újra eltemeti Nyirő József hamvait. Az egzotikus politikus ötletéből azáltal lett diplomáciai és kultúrbotrány, hogy Kövér László, aki jelenleg a magyar Országgyűlés elnöke, mindenkori tisztségétől függetlenül mindig és mindenben támogatja Szász Jenőt, úgy is, mint az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét. Így hát most kötelességének érezte, hogy Nyirő hamvainak újratemetését, halaszthatatlan és mellőzhetetlen teendőként, teljes mellszélességgel támogassa.
A hazai demokrata ellenzéki közvélemény ebből – többnyire – azt szűrte le, hogy itt már megint egy sötét, kompromittált történelmi figurát akarnak kimosdatni és felmagasztosítani. Holott az, hogy egy magát jobboldalinak kinevező párt újra megemelte – puszta erőből – a magyarországi közvélemény zsarnokság- és emberijogtiprás-észlelési küszöbét – ha még van hová –, szóval az csak tünet, melléktermék. Annak a tünete, hogy a magyar politikai kultúra idáig jutott. Hogy a lehető legtermészetesebb dolognak hatnak a következők:
– A magyar Országgyűlés elnöke részt vesz egy másik állam helyhatósági választásának kampányában.
– A Fidesz következetesen a határon túli vesztesek mellett kampányol, s nem veszi észre, hogy maga is hozzájárul vereségükhöz. Egyáltalán, nem vesz észre semmit a saját húsz éve megrögzült mániáin kívül, és ezt nevezi nemzetpolitikának.
– A magyar Országgyűlés elnöke szentül hiszi, hogy joga van irodalmi, sőt irodalomoktatási ügyekben ítélkezni. Rendben, szét kell választani Nyirő irodalmi és politikai tevékenységét. De a politikusok politikusok újratemetésével szoktak foglalkozni. Országgyűlési elnök a nemzetgyűlési képviselőével. Ha pedig Nyirőnek mint írónak kell igazságot szolgáltatni, miért nem, mondjuk, az Írószövetség szolgáltat?
– Az a magyar politikus, aki lebandázza a Nemzetközi Valutaalap nevű ENSZ-szervet, és leidiótázza az Emberi Jogok Európai Bíróságát, barbárnak nevezi a román kormányt, és diplomáciai illemtanra tanítja.
– Magas rangú állami tisztségviselők hamucsempészéssel foglalkoznak, csak hogy a civilizálatlan románoknak megmutassák, mi a kultúra meg az emberi jóérzés.
– Arra pedig, aki az egész kampányötletet politikailag ízléstelennek és elemi kulturális értékek megalázásának tartja, a legenyhébb szavuk a kollaboráns.
Az az ország, amelyiknek ilyen politikusai vannak, nemcsak őket érdemli meg, hanem a vereséget is. Mindezzel együtt az eset a hazai demokrata közvéleménynek is alkalom lehetne a saját dolgai tisztázására. Ha Nyirő ellen csak az a kifogás, hogy nem elég mély, hogy rasszista volt, és hogy szimpatizált egy totalitárius rendszerrel. Tudnék mondani élőben is, holtban is olyan írót, aki nem elég mély, viszont rasszista, és egy másik totalitárius rendszerrel – annak is a gyilkosabb fajta változatával vagy képviselőivel – szimpatizált. Aki halott, arról út, gimnázium, művház van elnevezve. Soha a magyar demokrata közvéleménynek ez ellen kifogása nem volt. Aki pedig él, arról még a művelt ellenségei sem mernék kimondani azt az igazságot, amit Nyirő Józsefről oly bátran. Merthogy olyan sokat tettek a magyarságért.
Mennyit is?
Széky János. Élet és Irodalom

Semjén: Eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel a Nemzeti Regiszterre
A Nemzeti Regiszterre eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel - ezt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közölte egy írásbeli kérdésre válaszul.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az Országgyűlés honlapján Szabó Vilmos szocialista képviselőnek adott válaszában kiemelte: mind az elektronikus, mind a formanyomtatványon történő jelentkezés, illetve a jelentkezések feltöltése folyamatosan zajlik. Az eddig regisztráltak száma meghaladja a 25 ezer főt.
Az ellenzéki politikus többek között arra volt kíváncsi, hogy hány regisztrált felhasználója van a nemzeti regiszter honlapnak, mi a garancia, hogy a regisztrált felhasználók adatai biztonságban vannak, és hogyan kezeli a kormány a regisztrált felhasználók adataiból álló adatbázist.
Kitért arra, hogy a Nemzeti Regiszter kezdeményezés elsősorban a nyugati magyarság megszólítására, a diaszpórával való kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében született. Ez azt jelenti, hogy a honlapon bemutatkozó szervezetek is a diaszpóra magyarságának szervezetei - fejtette ki Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes a képviselő adatvédelmi aggályait eloszlatandó arról is tájékoztatott, hogy a Nemzeti Regiszter honlapja a kormányzat legbiztonságosabb szerverén működik, amelyet nem fenyeget az a veszély, hogy fel tudják törni, így az ott megadott adatok teljes biztonságban vannak. Tudatta azt is, hogy a Nemzeti Regisztert a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársai a közigazgatási működésnek megfelelően rendes munkaidejükben, plusz költségvetési forrás igénybe vétele nélkül indították útjára, és működtetik a honlapot. MTI

Az idén húsz százalékkal nőtt az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt,
Az idén húsz százalékkal nőtt az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, a legkedveltebb úti cél továbbra is Erdély - közölte a Bethlen Gábor Alapkezelő az MTI-vel. A pályázatokról még júniusban döntés születhet.
Az alapkezelő tájékoztatása szerint a határidőig beérkezett 743 pályázat száma azt jelzi, hogy a program rendkívül sikeres, az érdeklődés a tavalyihoz képest 20 százalékkal növekedett. A legkedveltebb célterület továbbra is Erdély.
A rendelkezésre álló 435 millió forint mintegy kétszeresére 314 település általános és középiskolája pályázott kirándulási programtervekkel, külhoni magyar iskolákkal való szakmai együttműködési elképzelésekkel. A nyertesekről még júniusban megszülethet a döntés.
A programban már kialakult szabályok szerint a diákok tudatosan készülnek az utazásra: az indulás előtt megtartott Határtalanul! órákon az útiterv mellett áttekintik a magyarság földrajzi széttagoltságának okait, a meglátogatandó régió kultúráját, az ott élő magyarok történetét és sikereit. Az osztályok útinaplót készítenek, videofilmet állítanak össze az élményekből, hazatérve pedig értékelő órán számolnak be tapasztalataikról.
A Határtalanul! program keretében a jövő tanévben részt vevő közoktatási intézmények 77 százaléka azt is vállalta, hogy ha nyer, egy iskolai napot szentel a nemzeti összetartozásnak. Ez azt is jelenti, hogy jövőre a kiutazó 15 ezer diákon kívül az iskolatársak, körülbelül mintegy 150 ezer fiatal is találkozni fog egy teljes tanítási nap keretei közt a gondolattal, hogy "bárhol is legyen a szülőföldünk, mi magyarok összetartozunk, határtalanul".
A tájékoztatás szerint az utazási és szállásköltségeket tavaly elnyert 370 iskola diákjainak többsége májusban és júniusban utazik.
Csete Örs, a Határtalanul! program vezetője arról számolt be: számos iskolát felkeresve azt tapasztalta, hogy a külhoni utak "sikerre vannak ítélve": a diákok fele még soha nem járt külföldön, így mind az elvárások, mind az élmények is különlegesek.
A kiutazó fiatalok ezreinek legnagyobb élménye, hogy nemcsak Magyarországon beszélnek és éreznek magyarul - fűzte hozzá.
A program keretében eddig 21 ezer fiatal jutott el a szomszédos országok magyarlakta területeire, ahol átlagosan négy és fél napot töltöttek. MTI

Hargita megyében 70 településen gyújtják meg a Székely összefogás tüzét
Amint tudjuk, székely végváraink lármafák segítségével értesítet- ték egymást a közelgő veszélyről. A székelyek nem csak a múltban éltek ezzel az összefogásra, ellenállásra figyelmeztető vészjelzéssel, ezek használatára, sajnos az elmúlt években is rákényszerültek. Négy évvel ezelőtt májusban, ezt követően pedig 2009. februárjában lobbantak lángra ezek a tüzek a székelyföldi falvakban, városokban. Mindig a magyarságot ért hátrányos intézkedések nyomán.
Most is hasonló helyzet fenyeget. A Ponta-kormány legutóbbi intézkedései veszélyeztetik az utóbbi közel két évtizedben kivívott kisebbségi jogainkat. Azokat a jogokat, amelyek a magyar közösség szülőföldön való megmaradásának alapját képezik.
Az RMDSZ Hargita Megyei Szervezetének kezdeményezésére június 4-én, hétfőn este 9 órakor 70 Hargita megyei településen újra meggyújtják a Székely összefogás tüzét. Csíkszeredában erre a Mikó várnál kerül sor. A további helyszínekről a későbbiekben adunk hírt. (szerk.) Erdély.ma

Németh Zsolt: következetesnek kell maradni a szolidaritásban
Következetesnek kell maradni a magyarok közötti szolidaritásban, „a határokat átívelő nemzeti összetartozásban", mert csak így érhető el, hogy a trianoni tragédia átlényegüljön „valami egyedülállóan jóvá" – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a nagytétényi országzászlónál tartott szombati megemlékezésen.
Németh Zsolt közölte: Trianonban a magyar nemzetet szabad akarata ellenére feldarabolták, és ezt a nemzet nem valami nemes célért hozott áldozatként, hanem kényszerből szenvedte el.
El kell érni, hogy ebből a tragédiából a jövő nemzedékeknek „valami jó nőjön ki" – fogalmazott.
Úgy vélte, ez „látszólag lehetetlen", de ilyen eredmény lehet az államhatárok által elválasztott magyarok közötti szolidaritás, a nemzet összetartozása, ami Trianon következményeként alakult ki.
Ez „más népeknek nem adatott meg", ezért képtelenek megérteni a magyarok szolidaritását, összetartozását – vélekedett Németh Zsolt.
MTI. Erdély.ma