"Szabó Katalin könyvek tucatjait, sárguló újságoldalak százait lapozta fel, csak ő tudja hol elfekvő fotók után kutatott és önmagától megtalálta a történelemnek azokat az élő tanúit, akik leggyakrabban a mai nemzedékre rápirító szép nyelvezettel és gondolatisággal tudtak beszélni mindarról, ami olykor töredezetten, de máskor a maga gyönyörű szép ragyogásában bukkant fel emlékezetükből. És az idő forgószínpadán így nem csupán a Petőfi utca házai és lakói vonulnak el újra, hanem a tizenkilencedikés a huszadik század fordulójának, majd a két világháború közötti éveknek vagy éppen az ötvenes éveknek az a csíki társadalma, amely feltámadt haló poraiból és üzent a jelennek mindarról, ami volt, ami szép volt, ami működőképes volt, amit újra el kellene érni, vagy amit éppen el kellene kerülni." Székedi Ferenc: Előszó