Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, Szongott Kristóf, 1901

Szongott Kristóf (Maros-Bogát, 1843. márc. 21. – Szamosújvár, 1907. jan. 24.) "Atyját Szongott Jánosnak hívták, anyja Donovák Ripszima volt. Középiskoláit Gyulafehérvárt végezte 1863-ban kitűnő eredménynyel. Ekkor a Szamosújvár város közönsége által fentartott örm.kath. algimnáziumhoz tanárnak választották meg. A gimnázium államosítása alkalmával 1894-ben állami főgimnáziumi tanárnak neveztetvén ki, ebben a minőségben az 1903-ik évig szolgálta a tanügyet, amikor is 40 évi tanári működése után a közoktatásügyi kormány a saját kérésére nyugdíjaztatta. Tanári működése alatt városunk társadalmi és közéletében tevékeny szerepet vitt s igen eredményes működést fejtett ki, amelynek elismeréséül a városi polgárság bizalmából 1877-től kezdve egész a haláláig a város képviselőtestületének tagja volt. Tanári működése alatt a Számosújvárt szervezett képezdei póttanfolyamnak több éven át igazgatótanára volt; a szamosújvári ipariskolát hat éven át igazgatta. A Szt-István társulat tiszteletbeli tagjává, a magyarországi néprajzi társaság pedig az örmény osztály előadójává választotta meg. Sok éven keresztül a régi örm. kath. algimnázium képviseletében az erdélyi róm. kath. státusgyűlésnek is tagja volt." Szamosújvári Közlöny 1907. jan. 30.  A szerzőről bővebben itt.

Tartalomjegyzék
Első kötet
Második kötet
Harmadik kötet