Erdélyi Digitális Tudománytár
Pásztortűz, 1921–1944

Kolozsváron 1921–1944 között megjelent irodalmi és művészeti folyóirat, az Erdélyi Szemle utódja. A lap tulajdonosa az 1923. május – 1924. május közötti időszak kivételével (amikor a lap a Haladás Betéti Társaság tulajdonába ment át), a Minerva Rt. volt. A lap egyik meghatározó személyisége Reményik Sándor volt, aki 1923. augusztus 1-jéig főszerkesztőként, 1927-30 között a szerkesztőbizottság tagjaként, majd főmunkatársként, 1934-től újra főszerkesztőként dolgozott itt. A szerkesztők között volt Tavaszy Sándor is. 1923. augusztus 1-jétől a főszerkesztői tisztségben Reményik Sándort Nyirő József követte. Nyirő József szerkesztése alatt a hetilap havonként kétszer megjelenő folyóirattá alakult át. Reményik, illetve Nyirő József mellett a szerkesztésért Walter Gyula felelt. Később szerkesztői voltak: György Lajos, Gyallay Pap Domokos, majd a lap élére szerkesztő bizottság állt, Áprily Lajos, Gyallay Pap Domokos, Reményik Sándor személyében. A lap történetéről bővebben itt.

Repertórium.

Tartalomjegyzék