Múlt és jelen, 1841-1848

A "konzervatív, kolozsvári Múlt és Jelen 1841-től heti két alkalommal és két „toldalék”, vagyis melléklap: a Hon és Külföld, meg a Historiai Kedveskedő kíséretében képviselte a kormány érdekeit. Szerkesztője és kiadó-tulajdonosa, Szilágyi Ferenc (1797–1876) református kollégiumi tanár és tudós társasági levelező tag a forradalmat megelőző évek során egyre konzervatívabb és aulikusabb álláspontot képviselt, vitában az ellenzékkel és az ugyancsak kolozsvári, liberálisabb Erdélyi Híradóval, miközben a hivatalos szerveknél sűrűn bepanaszolta, feljelentette mindazokat, akiket ellenfélnek, versenytársnak tekintett. (...)

Szilágyit konok törtetés, szívós agresszivitás, személyeskedő düh és még a régi, feudális erdélyi viszonyok közt is feltűnő, kicsinyesen intrikus magatartás jellemezte, de még inkább talán az az elvtelenség, amely a hatalmat minden skrupulus nélkül kiszolgálta, ha arra módja nyílt. Most, 1848 tavaszán, a fordulatkor, először ő is sietve kitűzte a háromszínű kokárdát. Április 14-én lapjának éléről elhagyta a Múltat, és ezentúl Jelen, Politikai Lap cím alatt jelentette meg. De a helybeli, ifjú haladó erőktől áthidalhatatlan ellentét választotta el. S alapjában véve oly kevéssé bízott azok győzelmében, hogy rövidesen úgy látszott: megint csak az udvar felé kacsint. Mire a kolozsvári ifjak macskazenét, tüntetést rendeztek ellene, ablakait beverték és lapját megégették, úgy, hogy jobbnak látta, ha Bécsbe távozik. A lap utolsó száma ezután, május 9-én látott napvilágot." Forrás: Szabolcsi Miklós (főszerk.): A magyar sajtó története II/1. 1848-1867. Budapest, 1985.

Tartalomjegyzék
január
február
március
április
május
június
július
augusztus
szeptember
október
november
december