Magyar Népegészségügyi Szemle, 1933-1942

Alcíme szerint "egészségügyi, embervédelmi és népnevelő folyóirat". Marosvásárhelyen 1933. okt. 15-én indult Schmidt Béla és Szigeti Endre szerkesztésében. Beköszöntőjükben leszögezik: "A mai idők válságos forgatagában a lélek és test épségét fokozottabb mértékben kell megóvni, ellenálló erejét a legmagasabbra kell emelni. Ezt pedig csak úgy és akkor érjük el, ha hiányos ismereteinket pótoljuk, hibás és káros szokásainkat elhagyjuk, a fenyegető veszedelmeket és ártalmakat életünkből kiküszöböljük s lelkünk tisztaságát ápoljuk." A lapot Bernády György OMP-politikus Ajánlás c. alatt üdvözli.

Legelső munkatársai közt Kolozsvár neves orvosai vonulnak fel, köztük Gyergyai Árpád, Herskovits Izidor; a hamarosan népszerűvé váló MNSz jeles budapesti szakemberekre is támaszkodik, s maga köré gyűjti a romániai magyar orvos-szerzőket. Ezzel a táborral kezdi el harcát a betegségek minden fajtája, elsősorban a tuberkulózis, a rák és a nemi bajok ellen. Az erdélyi szerzők közt az évek során találkozunk Fugulyán Katalin, Gyarmathy Dezső (Székelykeresztúr), Halász Lajos, Joó István, Medve András (Szászrégen), Nagy Jenő, Parádi Kálmán (Dés), Simkó György, Trombitás József, Veress Ferenc (Marosvásárhely) nevével. Főmunkatárs Koleszár László (Kolozsvár), Gergely Endre (Marosvásárhely), majd ennek halála után 1939-től Nagy András (Gyulafehérvár). Szigeti Endre sokoldalú Vasárnapi Iskola c. rovata a ruházkodástól a napfürdőzésig vagy fogápolásig terjedő gyakorlati egészségtant szolgál. A lap történetéről bővebben itt.

Tartalomjegyzék