Erdélyi Digitális Tudománytár
A Hét, 1970–2003

Társadalmi-politikai-művelődési hetilap volt, mely 1970 és 2006 között jelent meg. Indulásakor a romániai Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja volt, amely 1970. október 23-án indult Bukarestben. Alapító főszerkesztő Huszár Sándor, az 1983/44. számtól főszerkesztő Lázár Edit. Főszerkesztő-helyettesek: Gálfalvi Zsolt (1970–71), Földes László (1970–73), Márki Zoltán (1973–75), Horváth Andor (1975–83), az 1983/44. számtól Barabás István. Szerkesztőségi titkár az alapítástól 1986-ig Kovács András. A romániai magyar sajtó történetében az első olyan hetilap, amely – miként a havi folyóiratok közül a Korunk – rendszeresen foglalkozik a társadalmi és politikai élet, az irodalom, színjátszás, film, zene, képzőművészet mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kíséri a legfontosabb vitákat és megjelenő műveket akár a művészetek, akár a tudományok minden területéről. Indulásától kezdve (1974-ig 20 oldalas számokban) korszerű információkat közvetít Romániából és a nagyvilágból, a nyitottság és alkotó gondolkodás jegyében, a nemzetiségi életre és öntudatra eső erőteljes hangsúllyal. A lap történetéről bővebben itt.

A Hét társadalmi, kulturális bibliográfiája (1970–2006).

A Hét a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár katalógusában P III 126 jelzettel érhető el. 

Tartalomjegyzék