Erdélyi Digitális Tudománytár
Tett, 1977-1989

TETT (Természet, Ember, Tudomány, Technika) címen A Hét című romániai magyar hetilap adta ki 1977-1989-ig negyedévenként természettudományos ismeretterjesztő tartalommal füzetes formában. A TETT jelentős kiadvány volt, hiszen abban az időszakban magyar nyelven a szépirodalmon kívül a tiltott és tűrt kategóriába tartozott a többi magyar nyelvű tudományterület. Főszerkesztőként A Hét mindenkori főszerkesztője (Huszár Sándor, majd az 1983/4. számtól 1989-ig Lázár Edit, 1989 után Gálfalvi Zsolt) neve szerepel, az egyes számokat azonban Ágoston Hugó és munkatársai (Baróti Judit és Rostás Zoltán, 1989 után Biró A. Zoltán és Balla Katalin) szerkesztették. Minden szám egy-egy adott tematika szerint csoportosított írásokat foglalt egybe, s ez a tematika az egyes számok alcímében is megjelent. A lap történetéről bővebben itt.

Repertórium.

Tartalomjegyzék